magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Visszatértek!

Amikor valami megszűnik, akkor jön rá az ember: hiányzik.

Ma már kevesen tudják: a Hír Tv műsora, a Sajtóklub eredetileg egy ellenműsor volt. Az eredeti Sajtóklub baloldali volt, Újságíróklub néven.

Annak idején azért lett a jobboldali verzió Bayer-Bencsik-Lovas alapcsapattal, hogy válasz legyen az eredeti Avar-Bolgár-Mészáros alapcsapatú balos ellenében.

Én gyakran néztem mindkettőt, nagyjából 2007-ig. A balos jobban tetszett, sokkal többet lehetett rajta mulatni - meg a jobbos verzióban nagyon zavart Lovas demagógiája -, ebben csúcsélményt adtak.

Az Újságíróklub menete kb. az volt, hogy mondtak valami fontos hírt az eltelt napokból, majd a hírre reagáltak a résztvevők, egyre fokozottabb hangulatban. Minden újabb hozzászóló igyekezett felülmúlni az előzőt, így a végére az egész csapat alaposan felhergelte saját magát.

Most rájöttem, Gulyáságyú Balázs, a neves igazijobboldali-igazikeresztény aktivista újjáteremtette a ballib Újságíróklubot. Az utolsó részt 2-szer is megnéztem, annyira humoros volt:

Mindenki igyekszik igazolni: hű a Párthoz - azzal indul, hogy kb. 1 óra alatt bárki képes anoním üzeneteket küldeni, majd mégis az a vége, hogy Putyin csinálta.

79 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr7518783250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vergyula 2025.01.28. 14:29:32

Birca, fogsz írni Mini/Maxi-Dubairól, vagy egy random cikk alatt kell rajta összeveszni?

vergyula 2025.01.28. 14:55:40

Érdekes, hogy libcsi létemre egy rakás Sajtóklubot láttam, Újságíróklubot meg szerintem egyet sem. Persze azért, mert a haverom, akivel annó délutánonként bandáztunk, akkoriban vérfideszes volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.28. 15:05:02

@vergyula:

Én mindig azt szerettem jobban, amivel kevésbé értek egyet.

Akkoriban meg pont egyikkel se értettem egyet, bár azért a ballib verzióval kevésbé. De Bayerék mucsaizását absuzrdnak láttam, ezt nagyon csinálta 2006-ig. A Lovast meg utáltam.

Billy Hill 2025.01.28. 15:06:54

Sajtóklub, de régen volt... Emlékszem, a 2002-es MSZP-s választási győzelem után egy szép péntek este, amikor a műsor menni szokott, az ATV hirtelen betett valami focimeccset. Le is került tartósan a képernyőről, egy darabig pen drive-on, mp3-ban adogattuk át egymásnak. :-) Mondjuk a Tóth Gy. László dumáit bírtam leginkább, őt aztán a Fidesz lekeverte valamikor 2010 után.

Tapi2021 2025.01.28. 16:00:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Én mindig azt szerettem jobban, amivel kevésbé értek egyet."

Hasonlóan gondolom, én sem azt szeretem nézni, olvasni csak, amivel egyetértek. Az beszűküléshez, bubisodáshoz vezet.

Mivel magam is végigcsináltam a sajtóban az utóbbi harminc x évet, láttam, hogy ki, honnan indult, kiknek, honnan kellett feljönni.

A rendszerváltáskor egy totálisan aránytalan helyzet volt a baloldal, ballibek, exszoci-újlibsik... javára. Nyomokban voltunk "jobboldali", konzi, keresztény vagy nemzeti újságírók. Médiumaink meg szinte nem voltak vagy kezdetlegesek.

Én pl. pályakezdő voltam, de az idősebbek zöme is amatőr vagy félamatőr volt.

Nyilván a sok évtizede ezt csináló, ezt tanult, budapesti és moszkvai szerkesztőségekben dolgozó, ott kinevelt kollégák hozzánk képest profik voltak. Sokáig jobb műsorokkal, jobb cikkekkel, profibb körítéssel...

Szóval szó szerint a semmiből kellett a jobb-konzi-ker-nemzeti újságírásnak előlépnie és felnőnie a feladathoz.

Ez kb. mára - sok hibával és kompromisszummal! - valósult meg.
Most vagyunk úgy, ahogy egálban.

Érdekes adalék, hogy ez a relatív egyensúly annak okán is megvalósulhatott, hogy a másik oldal is kiesett a hűvös, "objektív", eltartott ujjú szerepből, a szakmai magasságokból, ahonnan lenéztek ránk.
Miután elveszítették az egyeduralmat és a "kultúrharc" frontján találták magukat. Amint rájöttek, hogy már nem csak ők fújják a Passzát szelet.

A versenyhelyzetben, ami már a korábban betonbiztos EGZISZTENCIÁJUK és megmentő kapcsolati hálójuk!, megrendülésével is járt, a korábban hűvös szakemberek is átmentek ideológiai dzsungelharcosba.
A lé határozza meg a tudatot.

Szóval ma már nincsen különbség egy jobb-konzi, meg egy ballib "vitaműsor" színvonalában. Nyugodtan össze lehet vetni a Hír Tv-jét az ATV-jével!

Tapi2021 2025.01.28. 16:07:35

@vergyula: De mi a baj a Mini/Maxi-Dubai-jal?
Hogy miért nem marad inkább rozsdatemető a terület, ahelyett, hogy fejlesztenék?

Ez a ballibeknek probléma. Ahogy a Városliget fejlesztése meg kb. minden fővárosi beruházás, amiket rendre igyekszenek elszabotálni, aztán rohannak külföldre, hogy a Zorbán tönkre akarja tenni a fővárost (a sok rohadék fejlesztéssel).
A Városliget is milyen szar lett. Nem?

gigabursch 2025.01.28. 16:07:36

@Billy Hill:
Egyetértek.
Számomra is Tóth Gy. László és Molnár Tamás volt az igazán meghallgatni való.
Bencsik amolyan okoskodó-témavezető volt, Lovast szívesen hallgattam.
Bayer már akkor is undorító volt, de tudott rajta fokozni.

Nevem senki. 2025.01.28. 18:44:23

@Billy Hill: Tóth Gy-t nem értem mért kellett eltüntetni. Neki volt a legjobb szövege. Már már keményebben fogalmazott mint Bayer. Emlékszem Pestyvel folyton vitatkoztak a LMP-ről. Pesty védte, Tóth Gy támadta.

Nevem senki. 2025.01.28. 18:54:54

Az Ötöt néha megnézem és néha olyan dolgok hangzanak el, amit "jobbos" médiában nem hallani és egyet lehet vele érteni. Hontra és Ceglédire gondolok. A Schiffer helyet lévő alak semmi értelmeset nem mond.

Gery87 2025.01.28. 21:12:00

@Tapi2021:

"Hasonlóan gondolom, én sem azt szeretem nézni, olvasni csak, amivel egyetértek. Az beszűküléshez, bubisodáshoz vezet."

Hát nem igen sikerült a szektásodást elkerülni:)
MI lett volna ha csak m1-et nézel?
te jó isten.

Gery87 2025.01.28. 21:14:58

@Tapi2021:

A magyar állam az önkormányzat feje felett teljesen lemondott a terület feletti szuverenitásáról. És áron alul adták el.
És mert olyat terveznek oda ami nem illik a városképbe.
Vagy te jó messziről és Árpádék feje felett akarod látni az irodaházat?
Minden fotóhoz kell majd egy AI hogy a Sejk kurva fejét leszedd a 7 vezér horizontjáról....
Szuverenitás, az bazmeg.

vergyula 2025.01.28. 21:21:50

@Tapi2021: "De mi a baj a Mini/Maxi-Dubai-jal?"
Csak úgy hirtelen:
- A környék telkeinek 300k/négyzetméter árához képest 60k-ért kapja meg a dubai vállalkozó.
- A szerződés szerint kb. bármit megtehet.
- Szintén a szerződés szerint ha bármilyen törvénymódosítás szükséges a bármilyen építményhez, azt a magyar kormány garantálja.
- Szuverenitás....???

www.youtube.com/watch?v=5ZnuW7CAWPc

Gery87 2025.01.28. 22:49:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Mert védhetetlen.
Inkább kussolsz róla.
Mint anno a Belorusz tüntetések, választások kapcsán.

Gery87 2025.01.28. 22:51:38

@vergyula:

A "szuverenitás" azt jeleníti ezeknek hogy ŐK bármit megtehetnek.

Rohadt mocskos büdös tolvaj geci banda.
Egy kibaszott maffia.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.29. 06:28:48

@Gery87:

Nem látok problémát benne: építkezés.

Mi a gond Belarusszal? Megvédték magukat az agresszió ellen.

Gery87 2025.01.29. 07:54:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Persze hogy nem látsz benne problémát, hisz a törzs csinálja, tehát csak jó lehet, azon lepődnék meg ha nem értenél vele egyet.

"Megvédték magukat az agresszió ellen."

Látványosan semmi cikk nem volt róla, pedig sokáig mindenhol tematizált.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.29. 08:06:34

@Gery87:

Mindegy ki csinálja, nem érdekel a téma.

Sok helyen van toronyház, na és? Engem nem zavar.

Gery87 2025.01.29. 10:58:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Persze hogy nem érdekel a téma, még beszélni kellene róla hova lett belőle a szuverenitásunk...

"Sok helyen van toronyház, na és? Engem nem zavar."

Ez sem zavarna?

ocdn.eu/images/pulscms/YjI7MDA_/7ef42001e7ec5f6cbd9a21f8e8566759.jpg

Persze....
Nem zavar hisz nem is laksz itt.

Egyébként meg nem, Párizsban sincs olyan hogy csak úgy felhőkarcolókat építesz..

Amit akarnak az egy kibaszott fityisz egy feltartott középső ujj lesz a magyarok felé, a MOL fasztornya mellett.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.29. 11:13:58

@Gery87:

Mint mondtam, nem érdekel a kérdés, míg nincs más jelentősége.

Nem izgat az építészet.

Gery87 2025.01.29. 11:52:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Neked minden "Soros" ami nem a te törzsed szájíze szerint történik.

Tapi2021 2025.01.29. 14:26:53

@Gery87: "A magyar állam az önkormányzat feje felett teljesen lemondott a terület feletti szuverenitásáról."

Akkor elárulom, mert látom, nem magától értetődő mindenkinek:
Attól, mert egy befektető külföldi, a megvalósuló építmények, és a telek sem kerül külföldi tulajdonba!
Tehát konkrét esetben a Rákos-rendező NEM lenne Szaúd-Arábia része! Hanem továbbra is Magyarország, és Budapest része és területe marad(na).
Ugyanígy, amikor amerikaiak, németek, angolok, stb., fejlesztettek Pesten vagy az országban, azok SEM KERÜLTEK KI Magyarország fennhatósága alól!

Tehát egy külföldi beruházás Magyarországon semmilyen szempontból NEM SZUVERENITÁSI KÉRDÉS! Köze nincs hozzá.

Ezt az ellenzék is tudja, nincs ezzel semmi problémájuk, amikor ŐK SZERZŐDNEK!!!
Amikor nem, akkor szabotálnak.

" És áron alul adták el."

Ez kinek a becsléséből is derült ki?
Vagy ki talált rá vevőt, beruházót több pénzért?

"És mert olyat terveznek oda ami nem illik a városképbe."

Igen, Manhattan-t is hogy elkúrták a sok építkezéssel, pedig milyen szép mocsaras sziget volt!

Tapi2021 2025.01.29. 14:35:12

@vergyula: "- A környék telkeinek 300k/négyzetméter árához képest 60k-ért kapja meg a dubai vállalkozó."

Ez jelen állapotában nem építési telek, hanem egy szennyezett rozsdatemető. Azoknak mennyi a négyzetméter ára?

"- A szerződés szerint kb. bármit megtehet.
- Szintén a szerződés szerint ha bármilyen törvénymódosítás szükséges a bármilyen építményhez, azt a magyar kormány garantálja."

Ezt nyilván az ésszerű keretek között értendő. De ha ezt magyarázni kell... Nem nagyon láttam eddig olyan nagyberuházást, ahol ne kellett volna rendeleteket, paramétereket módosítani.
Pl. beépíthetőségre, magasságra... vonatkozóan.

"- Szuverenitás....???"

Mitől szuverenitási kérdés egy építkezés - beruházás, ingatlan/területfejlesztés - Pesten?

vergyula 2025.01.29. 14:36:31

@Tapi2021: Fentebb írtam erről néhány gondolatot, és van ott egy hasznos link is.

vergyula 2025.01.29. 14:37:47

@Tapi2021: "Ezt nyilván az ésszerű keretek között értendő."
Innentől parttalan a vita, mindenkinek mást jelent az "ésszerű keret".

Tapi2021 2025.01.29. 14:39:11

@Gery87: "Rohadt mocskos büdös tolvaj geci banda.
Egy kibaszott maffia. "

Ja, ha rajtatok múlna visszatérnénk a jurtákba, és élveznénk a fővárosi méhlegelők páratlan látványát.
Meg a romokét.

Tapi2021 2025.01.29. 14:52:01

@vergyula: Kíváncsi vagyok, szerinted mégis milyen extrémen rémes épületeket építhetne oda egy szaúdi (amerikai, német...) befektető?

Amivel aztán a főváros szégyenkezhetne a világ előtt (meg az építtető is).

Ez a faszkodás semmi másról nem szól, mint arról, hogy a fejlődés útjába állunk, mert a politikai és ideológiai ellenfél csinálná, nem mi.

Ha a mostani magyar ellenzék szavazott volna mondjuk a párizsi Louvre előtti üvegpiramis megépítéséről, soha nem valósult volna meg!

Mert "nem illik a városképbe", meg csakazértis bassza meg a kormány... :-( Gáncsoljuk ahol csak lehet, még akkor is, ha nekünk is szarabb lesz ettől. :-(

Tapi2021 2025.01.29. 14:58:26

@Gery87: "Persze hogy nem érdekel a téma, még beszélni kellene róla hova lett belőle a szuverenitásunk..."

Mert hogy az elmebetegek szerint Rákosrendező szélénél lenne az új határ Magyarország és Szaúd-Arábia között!?
Jajjjjjjjjj....

Szóval minden épület, amit külföldi befektetők építettek, netán most is külföldi tulajdonban vannak, CSORBÍTJA a SZUVERENITÁSUNKAT?

Most ez komoly?

vergyula 2025.01.29. 15:00:29

@Tapi2021: "Ez a faszkodás semmi másról nem szól, mint arról, hogy a fejlődés útjába állunk, mert a politikai és ideológiai ellenfél csinálná, nem mi."
Én azon lepődöm meg újra és újra, hogy az elvbarátaid minden lépését kritika nélkül kezeled, itt jön be az ideológia.
Azt hallottad, hogy Lázár az egyik privát cégén keresztül nemrég még üzletelt a dubai vállalkozóval?

Ajánlom Vitézy nyilatkozatait. (Tudod, nemrég még ő volt a főpolgármester-jelöltetek.)

Tapi2021 2025.01.29. 15:07:57

@Gery87: Más világvárosokban is úgy kezdődött, hogy felépült az első felhőkarcoló! Ami - mit ad isten - kilógott a képből!

Ezt hívják FEJLŐDÉSNEK!

Nem progressziónak, fejlődésnek!

Tapi2021 2025.01.29. 15:11:56

@vergyula: Vitézy most ellenzék. Nem érdekelt a kormány sikerében.

"Azt hallottad, hogy Lázár az egyik privát cégén keresztül nemrég még üzletelt a dubai vállalkozóval?"

És?
Ebben mi a törvénytelen? Vagy ettől nem alkalmasak már, hogy építkezzenek Pesten?

Máshol csak olyan cégekkel szerződik az állam, amellyel még senkinek semmilyen üzleti kapcsolta nem volt? Elég nagy szarban lenne pl. Amerika.

vergyula 2025.01.29. 15:16:19

@Tapi2021: Neked tetszene, ha a Hősök Terét felhőkarcolók vennék körbe? Jó, tudom, nem vagy pesti. (én sem)

"Nem progressziónak, fejlődésnek!"
A kettő ugyanazt jelenti, csak a progresszió össze lett vókozva.

Tapi2021 2025.01.29. 15:18:43

@vergyula: "Én azon lepődöm meg újra és újra, hogy az elvbarátaid minden lépését kritika nélkül kezeled, itt jön be az ideológia.
Azt hallottad, hogy Lázár az egyik privát cégén keresztül nemrég még üzletelt a dubai vállalkozóval?"

Amit nem hallottam még - eltekintve a mellébeszéléstől, mint, hogy csökkenne ezzel az építkezéssel Magyarország szuverenitása.. -, hogy MI a rossz ebben a projektben VALÓJÁBAN?

Miért lenne rossz a budapestieknek, ha a romhalmaz helyén egy XXI. századhoz méltó épített környezet (parkkal!) jönne létre?

vergyula 2025.01.29. 15:25:53

@Tapi2021: "Vitézy most ellenzék. Nem érdekelt a kormány sikerében."
Sőt, inkább a legyőzőjével működik együtt. Csak nem Budapest és az lakók érdekében?

"A kormány sikerében" - Ez még tőled is nyálas. Bocs, ilyenkor úgy képzellek el, mint Safraneket, ahogy nézi a tévében az elnöki fogadást.

"Ebben mi a törvénytelen?"
Összeférhetetlenség a háttérben.
Ugye az a kezdetektől nyilvánvaló (neked nem), hogy ezzel az üzlettel valaki(k) a kormány közelében nagyon jól járn(án)a(k).

Tapi2021 2025.01.29. 15:28:40

@vergyula: Ez a terület valahol az M3-as bevezetője mentén van.

Minden fejlődő világvárosban megépült egyszer az első magas, akár felhőkarcoló épület.

Mi ez a rettegés a magas épületektől?

vergyula 2025.01.29. 15:29:06

@Tapi2021: Megkereshetném Vitézy válaszait a kérdéseidre, de tán nem várod el.

A parkra emlékszem, 10% zöldfelület kell, ebben benne vannak a zöldtetők, meg a parkoló melletti betonból kinövő fák is.

Tapi2021 2025.01.29. 15:34:33

@vergyula: ""Nem progressziónak, fejlődésnek!"
A kettő ugyanazt jelenti, csak a progresszió össze lett vókozva. "

Igen, meg inkább a társadalomfejlődés balos útját jelenti.

vergyula 2025.01.29. 15:34:47

@Tapi2021: Hát én mondjuk tériszonyos vagyok, de itt nem ez a lényeg.

Belelógnak mindenbe, és iszonyat drágák. A megtérülésükhöz az ottani esetleges lakásokat horroráron kell adni, szóval nem oldják meg a budapesti lakhatási válságot.
Mondjuk kormányzati irodaháznak ideális.

Tapi2021 2025.01.29. 15:36:51

@vergyula: "Sőt, inkább a legyőzőjével működik együtt. Csak nem Budapest és az lakók érdekében?"

Mi a pestiek érdeke? A méhlegelők és a nem fejlődés? Vagy, hogy maradjon még harminc évig rom a terület?

Mert nem látok pénzt vagy más befektetőt.

vergyula 2025.01.29. 16:01:59

@Tapi2021: Épp szeretne élni az elővásárlási jogával.

Tapi2021 2025.01.29. 16:11:04

@vergyula: ""Ebben mi a törvénytelen?"
Összeférhetetlenség a háttérben.
Ugye az a kezdetektől nyilvánvaló (neked nem), hogy ezzel az üzlettel valaki(k) a kormány közelében nagyon jól járn(án)a(k). "

Igen, mint minden üzlettel! Az üzletnek ez a lényege. Kapitalista gazdaság van!

Ha a jelenlegi ellenzék volna kormányon és ők szerződnének egy céggel, a cég ott is jól járna! Különben minek szerződne???

Túl kell lépni a szocialista gondolkodáson.

Mi az összeférhetetlenség? Ha az lenne a törvény kizárná.

Tapi2021 2025.01.29. 16:16:02

@vergyula: Vitézy egy ember, egy vélemény! Semmi több.

Ha van szabályozás - és van, hogy pl. mekkora zöldfelület kell -, akkor azt nyilván betartanák. Bárki építene.

Az, hogy másnak van más ELKÉPZELÉSE, mit csinálna, nem zárhatja ki, hogy megint egy más ember/kormány mást, másképp csináljon.

Nem látom, hogy az ellenzők a szómágián túl milyen kivitelezhető tervvel rendelkeznek, amire forrás is van?!

Tapi2021 2025.01.29. 16:18:46

@vergyula: "Belelógnak mindenbe, és iszonyat drágák."

Ez hadd legyen a pénzét belerakó befektető gondja.

"A megtérülésükhöz az ottani esetleges lakásokat horroráron kell adni, szóval nem oldják meg a budapesti lakhatási válságot."

De nem is ez a célja! A Rákosrendezői romhalmazban sem lakik senki!
Meg a pesti Plázákban sem...

Ez nem érv.

Tapi2021 2025.01.29. 16:20:11

@vergyula: "Épp szeretne élni az elővásárlási jogával. "

És utána?

vergyula 2025.01.29. 16:38:06

@Tapi2021: Nézd meg Vitézyt, választ kapsz a kérdéseidre.

vergyula 2025.01.29. 17:12:25

@Tapi2021: "Vitézy egy ember, egy vélemény! Semmi több."
Akire nemrég még leszavaztál volna, ha pesti vagy. Biztos ő változott meg.

Tapi2021 2025.01.29. 19:52:32

@vergyula: Persze, ha a választék ő meg Karácsony.
Mindig a jobb, ha az nincs, a kisebbik rossz!

Nem gond ez nekem. Személyesen nem is bánom, ha az iszlám semmilyen formában nem jut be az országba.

Amiért igen, az a hozzáállás, mindenhez, amit a kormány akar, még, ha az jó is vagy valódi fejlődést hozna.
Nekem ezzel van bajom. Tőlem lehet ott még sokáig sok rozsdás sín, meg miegymás, vagy lehet méhlegelő is, meg amit Vitézy álmodik.
Csak, hát félek, hogy jó sokáig nem lesz ott semmi! Csak ami most is ott van.

Ja, igen, ha ne adj Isten 26-ban más kormány jönne, akkor nyilván már bárkinek, bármennyiért eladható lesz, mert az a nem mindegy, hogy KI ADJA EL!

vasútihíd 2025.01.29. 20:08:04

@Tapi2021: ezért lenne jó ha kínai befektetés jönne és nem arab. kisebb az esélye egy mecsetnek. bár végül is plusz egy mecset nem nagy probléma. legjobb lenne orosz befektető de azt az eu megvétózná.

vasútihíd 2025.01.29. 20:16:22

@Gery87: szerintem jól nézne ki így a hősök tere. jövőbe néző erőt és prosperitást sugároz nekünk magyaroknak.

Tapi2021 2025.01.29. 20:56:57

@vasútihíd: A legjobb az lenne, ha fuldokolnánk a magyar tőkében. És mi építenénk felhőkarcolót Dubajban. Csak hát nem.

vergyula 2025.01.29. 21:01:44

@Tapi2021: "Amiért igen, az a hozzáállás, mindenhez, amit a kormány akar, még, ha az jó is vagy valódi fejlődést hozna."
Mert kedveled a jelenlegi kormányt.

"mert az a nem mindegy, hogy KI ADJA EL!"
Neked.

Tapi2021 2025.01.29. 21:11:43

@vergyula: "Mert kedveled a jelenlegi kormányt."

Meg a fejlődést.

"mert az a nem mindegy, hogy KI ADJA EL!"
Neked. "

Éppen, hogy az ellenzéknek. Azért szabotálnak mindent. (Sanszos, hogy fordítva is így lenne.)
Az az igazi bajuk az egésszel, ahogy a teljes Városliget-projekttel is volt, hogy NEM AZ Ő BIZNISZÜK. És, ha sikeres, nem az ő sikerük, nem nekik hoz esélyt a hatalomra jutásra.

Nem olyan bonyolult az (mindenkori) ellenzékben lévők agyműködése.
Sosem érdekeltek az ellenfél bármekkora kicsiny sikerében sem. Pláne nagyban. Akkor sem, ha az az ország, a nép, vagy adott városlakók sikere, java is lenne.
Mert ezek ártanak nekik! Az ő esélyeiknek!

vasútihíd 2025.01.29. 21:50:15

@Tapi2021: nem vagyunk magállamok hogy kizsakmányolással tudjunk annyi tőkét összeharácsolni mint nyugat-európa. akik egyébként pont tőlünk is lopják el a pénzeket. arról nem is beszélve hogy az ilyen lopással szerzett pénznek mindig meg van a böjtje. és sajnos nincsenek olyan mértékű természeti erőforrásaink sem ami az ilyen mértékű beruházásokat önnállóan lehetővé tenné.

vergyula 2025.01.29. 22:11:24

@Tapi2021: "Sanszos, hogy fordítva is így lenne."
Ugye?
És sanszos, hogy a kormánypárti szavazók támogatása a bármilyen kormányzati intézkedések irányában is ugyanígy működik.

Billy Hill 2025.01.29. 23:19:08

A felhőkarcolókhoz. Javaslom, akit érdekel, üsse be a keresőbe, hogy
"prague skyline"
"vienna skyline"
"bratislava skyline" és
"warsaw skyline"

Természetesen mindenhol lehet úgy fotózni egy szépséges régi épületet, hogy mögötte ott legyen egy acél-üveg monstrum, és az UNESCO lábrázást kap. Viszont valahogy a fenti városokban is megépült, ami megépült.

Mindezzel együtt az elég szép lenne, ha Budapesten is jogszerűen történne minden... Tehát ha valakinek létezik elővásárlási joga, akkor az legyen tiszteletben tartva.

Gery87 2025.01.29. 23:48:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

hanem mondjuk az oylan organikus felháborodás hogy "15 ember meghalt mert kilopták az anyagot a felújítás során a mennyezetből...."
Ez volt a gyújtos.
nyilván már elötte is parázslott a mélyben az elégedetlenség.

Gery87 2025.01.29. 23:50:04

@Tapi2021:

Senki nem állította hogy az most Emirátus föld lesz, pusztán a tulajdonjog és az építkezés körül van egy jó kis szokásos korrupt mutyi.

Gery87 2025.01.29. 23:51:37

@Tapi2021:

Nem kell túlozni, egyik elvetése nem okozza a másikat.

Én minden esetre nem szeretném hogy a Hősök Tere horizontja mögött egy bazári muszlim fasztorony éktelenkedjen:)

Gery87 2025.01.29. 23:53:53

@Tapi2021:

Ez önmagában nem fejlődés!

Ez egy marhaság ilyen ívet adni a fejlődésnek...

Párizs sincs tele felhőkarcolókkal.
De úgy alapvetően Európára nem jellemző.

Gery87 2025.01.29. 23:54:31

@Tapi2021:

Nem ezt a fasságot csak te állítod!!!
Nem kell terelni.

Billy Hill 2025.01.30. 00:18:50

@gigabursch: Molnár Tamás, bizony! Kulturált, józan hang volt ő is!

Ez viszont "nem jól öregedett": www.youtube.com/watch?v=zM78VsQZ328

Illetve azt mondom, hogy reális, amiről beszél TGyL, de eddig a Fidesz megúszta úgymond a szembenézést, tisztulást, akármit. Pont az eddig elég színvonaltalan ellenzékének köszönhetően.

De mostanában élesedhet a helyzet, szóval volt egy "kegyelmi állapot" ami lehet, hogy most ér véget, idén és jövőre, és fel kell kötni a (régóta lifegve hagyott) gatyát...

Billy Hill 2025.01.30. 00:19:38

@Nevem senki.: Ez viszont "nem jól öregedett":

www.youtube.com/watch?v=zM78VsQZ328

Illetve azt mondom, hogy reális, amiről beszél TGyL, de eddig a Fidesz megúszta úgymond a szembenézést, tisztulást, akármit. Pont az eddig elég színvonaltalan ellenzékének köszönhetően.

De mostanában élesedhet a helyzet, szóval volt egy "kegyelmi állapot" ami lehet, hogy most ér véget, idén és jövőre, és fel kell kötni a (régóta lifegve hagyott) gatyát...

Billy Hill 2025.01.30. 00:27:30

@Gery87: Ööö...

www.reddit.com/r/skyscrapers/comments/1eh1ze3/for_me_one_of_the_best_views_of_the_paris_skyline/?rdt=49417

(Aki szeretne műemlék-megsemmisítő, apokaliptikus-fallikus fotókat készíteni, az meg fogja tenni (szinte) mindenhol.)

Gery87 2025.01.30. 01:06:03

@Billy Hill:

myprivateparis.com/wp-content/uploads/2021/11/Arc-de-Triomphe.png

Megnéztem google-iba, sehonnan nem látszik semmi felhőkarcoló.....

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.30. 08:05:52

@Gery87:

S mindenki egyetért, a mostani elnök simán nyerne új választáson. Ezért is ellenzik a tiltakozók az új választást. Ők választás nélkül akarnak hatalmat.

Ez normális szerinted?

Gery87 2025.01.30. 11:21:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

KI akarna választás nélkül hatalma? Ne hülyéskedj már.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.30. 11:57:07

@Gery87:

Hát mit akarnak?

Választást nem, mert Vucsics nyer rajtuk ismét, ők is tudják.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.01.30. 15:24:33

@Tapi2021: a Minidubajjal az a gond, hogy már a mesterséges intelligencia is megmutatta, milyen klassz lesz az ötszáz méteres Burzs-Al-Butapest előtt a Hősök tere.
Ja, meg müzezzin is lesz minden este. Amúgy az erőspénzű Bulgária fővárosában este hattól ott zeng a város közepén, majd bele lehet süketülni.

hu.wikipedia.org/wiki/Banja_Basi_mecset

Gery87 2025.01.30. 20:23:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem tudom, a követelések egy része teljesült.
Majd meglátjuk mi lesz, minden esetre ez sem ma kezdődött.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása