magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Jó hír

Donald Trump keményen bünteti a Nemzetközi Büntetőbíróság nevű sóhivatalt.

Láttam olyan felületes értelmezést, hogy ez csupán a szokásos sztori, azaz a zsidók kiemelése. Hiszen a kiinduló ok a Netanjahu elleni intézkedés a Nemzetközi Büntetőbíróság részéről.

Pedig egyáltalán nem. Ugyanis még ha így is lenne, akkor se ez lesz az eredmény. Az ilyesmi ugyanis precedenst teremt.

Emlékeztetnék a koszovói precedensre. Amikor 1999-ben a kollektív nyugat beavatkozott Szerbia belügyeibe, területének egy részét elszakította, majd azon új államot hozott létre, ezzel a nyugat nyíltan megszegte saját szabályait a határok erőszakos megváltoztatásának tilalmáról.

Akkor számtalan magyarázat született, hogy ez nem precedens, hanem egyedi eset, meg eleve valami teljesen sajátos ügy.

A magyar sajtóban is számtalan cikk született erről. S teljes egyetértés volt: a baloldal az egyediséget emelte ki, a jobboldal meg az etnikai alapú határmódosítást.

Valójában a nyugat egyetlen okból szegte meg akkor saját szabályait: meg kellett büntetni a szerbeket, mert nem voltak hajlandók integrálódni a nyugatba. Ha ugyanakkor Szerbiában egy nyugatbarát kormányzat lett volna hatalmon, ugyanaz a nyugat a szerb vezetést segítette volna az albánok ellen, s gyorsan "kiderült" volna róluk, hogy iszlamista terroristák, vegyifegyvereik vannak, kóbor macskákat kínoznak, Észak-Korea pénzeli őket, valamint pedofilok.

Egyszerűen a nyugat akkor még komolyan hitte, az USA az egyetlen világhatalom és ez így is marad, hiszen Oroszország rendkívül gyenge, Kína pedig csak gazdasági értelemben erős, de nincs befolyása a világhatalomra. Szóval úgyse lesz képes senki megismételni a koszovói módszert.

Aztán lett meglepetés, amikor 9 évvel később megcsinálta ugyanezt Oroszország, 2008-ban Abházia és Dél-Oszétia esetében! S jött a halandzsa, hogy az egyik "humanitárius beavatkozás" volt, míg ez a másik meg "gonosz agresszió", dehát ezt maguk a halandzsázók se hitték komolyan.

Szóval a precedens az precedens, bármennyire is magyarázzák, hogy nem az.

Ez a helyzet ugyanaz. A Nemzetközi Büntetőbíróság nevű sóhivatal egy káros képződmény, s minél kisebb a mozgástere annál jobb. Teljesen abszurd, hogy egy senki által meg nem választott, háttérhatalmi hátterű csoportka "ítélkezik".

Ezért jó hír, hogy Trump rombolja a Nemzetközi Büntetőbíróság erkölcsi tőkéjét.

37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr10018790962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2025.02.10. 08:52:43

Az az igazság, hogy a bíróság nevű valami a világ legantidemokratikusabb intézménye. Ez így is an jól, csak tudni kellett volna, mikor aláírtuk a sok faszság egyezményt, és Magyarországot ezek alá rendeltük. Onnantól elvesztettük az országun feletti kontrollt. Egy jó példa, hogy a szélsőséges jelképek miatt elmentek a balosok a tökömtuggya strassbougi vagy melyik bírósághoz, az meg megondta, hogy megítélésük szerint a horogkereszt önkényuralmi jelkép, a vörös csillag meg nem az, tehát megbüntették Magyarországot a "Hibás" pénzbüntetés miatt. A határkerítésért fizetendő bírói diktátumról meg ne is beszéljünk. Ott nincs vétó, mert ugye nagy szaktekintélyű rendes emberek ítélkeznek, akik minden érdek felett állnak, tehát nyugodtan alájuk rendelhetjük magunkat. :-))))))))

IdomitottFoka 2025.02.10. 09:30:51

@fofilozofus: A belépésről zömmel demokratikusan választott kormányok döntöttek. Mo-n ez speciel az első fidesz kormány volt. Strasszburg nem ez a bíróság egyébként, és efölött kontrollnak speciel az ENSZ biztonsági tanácsa terpeszkedik, ez persze már valóban felvethet aggályokat demokráciahiány miatt...

@poszt
99-ben meg nem volt meg ez a bíróság, úh nehéz értelmezni milyen precedensről is van szó, mert nem is ítélte el Szerbiát agresszió ellen. Még milosevicset sem ez a gittegylet ítélte el.

IdomitottFoka 2025.02.10. 09:38:35

Btw, amíg putyint el nem ítélték, addig birca sem vesztegetett egy gondolatot sem az ICC károsságára, és amíg netanjahut nem ítélték el, addig trump sem.

Boldeone2 2025.02.10. 10:01:18

Ez nem jó hír, hiszen a nemzetközi jogi rendszernek fenn kellene maradnia, illetve a határok sérthetetlenségének

Koszovó helyzete más volt. Eleve egy ma már 92%- ban albánok lakta terület, mindig is albán volt, már az Ottomán Birodalom idején is, csak később lerohanták szomszédai. Ráadásul egy földrajzilag is elkülöníthető terület: "Koszovó polje"

Ezzel szemben a Donbass mindig is multietnikumú terület volt, nem orosz...Ráadásul garantálták Ukrajna határait az ukrán államszerződésben és a budapesti memorandumban is. Aláírta Oroszország!

Boldeone2 2025.02.10. 10:03:19

Trump egy barom! Nem gyengíteni, hanem erősíteni kellene a nemzetközi békerendet! Az USA- nak pedig eszközöket biztositani hozzá

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.02.10. 10:13:31

@IdomitottFoka:

De. Én a szerb nemzeti hős Milosevics ICC általi megölése ellen is felszólaltam már.

Gery87 2025.02.10. 10:45:08

A lényeg a lényeg, megint egy cikk arról hogy a gazembereket és népirtókat mentegeted és örülsz ha egyre kevesebb fórum marad a világban ahol kimondják kik ők.

"Amikor 1999-ben a kollektív nyugat beavatkozott Szerbia belügyeibe,"

A kölcsönös népírtás, civiliek gyilkolászása sima belügy...?

"területének egy részét elszakította, majd azon új államot hozott létre, ezzel a nyugat nyíltan megszegte saját szabályait a határok erőszakos megváltoztatásának tilalmáról."

Igen. Ez várható volt hogy a történelme nem áll meg...és nem marad minden 1945 állapotában befagyva.

".. meg kellett büntetni a szerbeket, mert nem voltak hajlandók integrálódni a nyugatba. "

Meg azért amit tettek..

"Ha ugyanakkor Szerbiában egy nyugatbarát kormányzat lett volna hatalmon, ugyanaz a nyugat a szerb vezetést segítette volna az albánok ellen, s gyorsan "kiderült" volna róluk, hogy iszlamista terroristák, vegyifegyvereik vannak, kóbor macskákat kínoznak, Észak-Korea pénzeli őket, valamint pedofilok."

És nem is lett volna nehéz így feltüntetni őket, mivel valóban semennyire nem voltak jobbak mint a szerb haderő, a milíciák.

IdomitottFoka 2025.02.10. 10:48:10

@Boldeone2: Az USA eddig se volt tagja az ICC-nek, ahogy semmi olyan szervezetnek ami de jure felette állhatna. Majd pont trump fog ilyesmikbe belépegetni.

Nem az etnikai arányai és történelmi emléke függetleníti Koszovót, hanem h 93 ország ismeri el, ami 93-al több, mint amennyivel a donbaszi, luhanszki köztársaságok büszkélkedhettek, amíg az oroszok által szervezett, lebonyolított, "hitelesített" népszavazás Oroszországhoz nem csatolta őket.
Az h pont az őket elfoglalni igyekvő Szerbia nem ismeri el őket, az inkább erősíti elismertségét.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.02.10. 10:48:34

@IdomitottFoka:

Igen, az ICC ikertestvére volt az, ez formai eltérés. A bíróság gazdái ugyanazok.

IdomitottFoka 2025.02.10. 11:03:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A törvényszék sokkal előbb (1993) alakult (ikertestvéreknél ez ritka) és amerikai irányítása volt, ellentétben az icc-vel, amivel pont az a baja trumpnak h az nem amerikai irányítású. Persze lehet h alufólia sisakban én is jobban látnám...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.02.10. 11:05:27

@IdomitottFoka:

Tudom milyen nemzetközi bíróságok vannak. Azonban ez mindegy. Ugyanaz a banda, a szálak New Yorkba vezetnek, Soros gazdai haveri köréhez.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.02.10. 12:02:33

@Boldeone2: a hozzászólás alapján lenne egy kérdésem, hátha többen is érdeklődnek efelől.
Te tényleg ilyen hülye vagy?

Tapi2021 2025.02.10. 12:47:51

Sajnos bebizonyosodott, az EU-val kapcsolatban is, hogy minden ilyen "nemzetek fölötti" elvileg közös intézmény SZOLGÁLJA VALAKIK - nyilván egy erősebb csoport - érdekeit!

A nemz. bíróság, az ügyészség, a közös bank, vagy akár adott esetekben a WHO... mind.

Abban a pillanatban, hogy kiengedjük ezeket a területeket a saját kezünkből, már az történik, amit mások akarnak!!!! Főleg, ha olyan kisebb népről van szó, mint mi vagyunk. Simán kigolyóznak, ha hagyjuk és ha lemondtunk a szuverenitásunkról.

Ehhez az kellett, hogy előjöjjenek olyan kérdések, amikben nincsen egyetértés. És máris kilométerekre lógtak ki a lólábak a szép paravánok mögül.

Tapi2021 2025.02.10. 12:51:47

@IdomitottFoka: Mert ez, hogy ezek az intézmények elfogultak (KORRUPTAK!, mert bizonyos elvárásoknak megfelelve ítélkeznek, döntenek, nyomoznak..), csak konkrét esetekben, konkrét ügyek mentén derül ki!

Tapi2021 2025.02.10. 12:54:07

@Boldeone2: "Ezzel szemben a Donbass mindig is multietnikumú terület volt, nem orosz...Ráadásul garantálták Ukrajna határait az ukrán államszerződésben és a budapesti memorandumban is. Aláírta Oroszország! "

Aztán történtek olyan apróságok, amik nektek semmik, mint hogy jogfosztották a HÉT MILLIÓ oroszt, és 2014-től 2022-ig militáris és paramilitáris UKRÁN CSAPATOK lőtték őket halomra Donbaszban!

Apróság.

Gery87 2025.02.10. 12:56:23

@Boldeone2:

Nem érzed erőltetettnek ezt a kétféle értelmezést egy pöppet?:)

Donbasz ukrán volt, aztán az iparosítással jobban eloroszosodott.
Koszovó meg pont az elmaradottsága miatt elalbánosodott ugyanis a szerbek egy része "lelépett mit Majka Borsodból.." az albánok meg többet is szültek.

De kurvára lényegtelen, nem az számít hogy bárki vagy az ősei mikor kerültek oda, ha már ott van, oda született joga van ott élni.
Nem számít hogy az ősei 100 vagy 1000 éve mentek e oda.

Az meg hogy egy terület hová tartozik, azt jó esetben a helyiek döntik el.
Általában nem így szokott lenni...

Az albánok nem akartak Szerbia része lenni, ez egyezett a nagyhatalmi érdekekkel.
A Donbasziak egy része meg nem akart Ukrajna lenni, ez egyezett az orosz hatalmi érdekekkel...

Tapi2021 2025.02.10. 12:57:42

@Boldeone2: "Nem gyengíteni, hanem erősíteni kellene a nemzetközi békerendet! Az USA- nak pedig eszközöket biztositani hozzá "

Ez úgy nem megy, hogy birodalomként viselkedik, és kénye kedve szerint ugraszt össze országokat, provokál ki, vagy indít háborúkat a SAJÁT ÉRDEKÉBEN!!!

Trump mások jogos igényeit is igyekszik figyelembe venni. És már csak ezzel többet ért el két hónap alatt a béke ügyében, mint az agresszív Bidé kormányzat, amely éppen ellenkező irányba vitte a világot! Még a saját szövetségeseit is csak szívatta. Lásd minket!

Tapi2021 2025.02.10. 12:59:47

@Gery87: Igazad van, a szerbek sem voltak ártatlanok.

Tapi2021 2025.02.10. 13:05:14

@Gery87: "A Donbasziak egy része meg nem akart Ukrajna lenni, ez egyezett az orosz hatalmi érdekekkel... "

Aminek meg oka LETT!
És nem az orosz kisebbség változtatott a felálláson! Hanem ők lettek a CÉLPONT!

Sok évig elfogadták, hogy Ukrajnában élnek.

IdomitottFoka 2025.02.10. 13:13:59

@Tapi2021: Tehát a szervezet, ami országok közti agressziók elítélésével foglalkozik (ez a létrehozásának elvárt célja) attól korrupt, mert országok közti agresszió (Oroszország-UKrajna, junó) miatt tényleg ítélkezett. A népírtás is deklarált illetékessége, úh netanjahú sem véletlen került a látókörükbe.

Ha esetleg azt kifogásolnád h az egyéb agressziókkal miért nem foglalkozik, vagy esetleg az ítéleteik következménynélküliségét emelnéd ki, akkor valóban felmerülhetne némi elfogultság és/vagy inkompetencia látszata...

Gery1987 2025.02.10. 14:04:15

@Tapi2021:

Okot könnyen találnak a háborúra. Tény Oroszország az agresszor.

Tapi2021 2025.02.10. 14:04:59

@IdomitottFoka: És fel is merül. Hiszen durván szelektíven hoznak ítéleteteket. Ami az elfogultság, a kettős mérce és így a korrupció tankönyvi esete.

Érdekes, hogy mindig csak az USA-nyugat ellenfeleit ítélik el. Csak.
Amikor pl. köztudottan hamisított casus belli alapján rohant le AGRESSZORKÉNT az USA és nyugati szövetségesei (cinkosai?) egy országot - Irak -, némán hallgattak!!!!

Akkor is, amikor ott tíz és százezrek haltak meg ennek KÖVETKEZTÉBEN.

Ahogy lehetne még találni pár olyan háborút, aminek indokoltsága több mint kérdéses. De az agresszor mindig az USA és a nyugat.
A nemzetközi bírság meg hallgat.

Vagy mennyire jogszerű nemzetközileg, más országok éállampolgárainak, más országokban történő LIKVIDÁLÁSA? Pl. rakétákkal?
A nemzetközi bíróság hallgat.

Most képzeld el, hogy az oroszok drónról lerakétáznak valakit mondjuk ... bárhol, külföldön. Mondván: terrorista. Szerintük.
Ugyanaz lenne a mérce?

Tapi2021 2025.02.10. 14:13:31

@Gery1987: Senki nem vitatja! Ahogy Irakban, Afganisztánban, Vietnámban... meg az USA volt az agresszor! Na és? Szóltál ellene?

Ukrajnában Oroszország az agresszor, mert ő támadott (bár ez az ott élő oroszok nyolc éve tartó ágyúzása, gyilkolása fényében lehet vita tárgya). De legyen.
Ezt nem vitatjuk. Csak mint mindennek, ennek is VAN OKA!

Amit ti nem vagytok hajlandók betenni a képletbe.

Az USA hivatkozásait meg gond nélkül elfogadjátok, - még a hamisakat is - aki elmegy tőle tízezer kilométerre bombázni, mert RÁNÉZVE nagyon veszélyes kecskepásztorokat talált, akik olaj és ásványkincs mezők felett legeltetnek...

És nem értitek, mi a bajunk veletek. Az, hogy igazságtalanok, egyoldalúak, elfogultak vagytok, akik szándékosan kettős mércével mérnek. És csak jókra (ti) és rosszakra (mindenki más, aki mást gondol), osztjátok a világot.
És minden ezt megértetni akarásunk hiábavaló, mert még fanatikusak is vagytok. :-(

vasútihíd 2025.02.10. 16:13:33

remélem szíjjártó nyilatkozata komoly elhatározást jelent hogy kilépünk ebből a sóhivatalból. is.
24.hu/kulfold/2025/02/08/szijjarto-peter-magyarorszag-tavozhat-a-nemzetkozi-buntetobirosagbol/

vergyula 2025.02.10. 16:16:37

@vasútihíd: Putyin is átugrana már egy pacalra.

Gery1987 2025.02.10. 16:32:56

@Tapi2021:

Már megint nem létező allaspontjaimmal vitatkozik:D

Sose mondtam hogy az USA agressziója jó volt vagy különb volt.
Helyes élni nem helyes éltem sose.

Szóval nem olyasmivel kéne vitázni ami nem hangzott el.

IdomitottFoka 2025.02.10. 16:39:08

@Tapi2021: "mindig csak az USA-nyugat ellenfeleit ítélik el" izrael mióta az usa-nyugat ellenfele? putyin elítélése előtt mindenféle afrikai kannibál belharcokban hoztak ítéletet, senki se az usa ellenfele volt.

" Irak -, némán hallgattak!!!!"
De mind tudjuk h nem ez fáj neked, hanem putyin elvtársért vérzik a szíved.

De esetleg inkább a külügynél nyifinyafizhatnál h Irakért vegye már elő az USÁt az ICC, tagok vagyunk még bírót is adtunk bele, a fidesz kormány csatlakozott, durva h már ez is a mi hibánk...

"Most képzeld el, hogy az oroszok drónról lerakétáznak valakit mondjuk"
Ezt mondjuk nem kell elképzelni, pont ez történik. És még csak annyi se kell h terrorista legyen a célpont...

"Vagy mennyire jogszerű nemzetközileg, más országok éállampolgárainak, más országokban történő LIKVIDÁLÁSA? Pl. rakétákkal?"
Pont annyira, amennyire polóniumos teákkal hátbalőni mindenféle gyanús oroszolajbiznicmeneket, kiugrott kémeket, stb.

Tapi2021 2025.02.10. 17:19:19

@IdomitottFoka: Na látod.

Engem foglalkoztat az igazságosság is. Hogy ne mérjünk kettős mércével, hallgassuk meg a másik felet is, vegyük figyelembe a másik fél indokait is, az okokat, amik elvezettek egy-egy konfliktushoz...stb.

Ezt nálatok nem látom.

Gery1987 2025.02.10. 17:40:51

@Tapi2021:

Ha érdekelne akkor látnád azt is hogyha 911 re nem volt megoldás az afgán kaland...se Irak.
Akkor Putyin kijevi kalandja se lesz megoldás,.már most több ember élete ment tönkre vagy haltak meg mint az ukrán sovinizmus meg a nyelv törvények miatt. És ez az orosz bevonulás miatt van.
Megérte? Nem hinném.

Tapi2021 2025.02.10. 18:01:42

@Gery1987: Ezért volt szarvashiba az amerikai imperialisták és az ukrán nacionalisták részéről kiprovokálni az orosz REakciót!

Bár az imperialisták 200%-ban elérték vele a céljukat és megerősítették mind politikai, mind gazdasági hatalmukat Európa fölött.

De már mindegy. Most mindenki megfizeti az árát. Te is.
Ezért nem kell háborúkat csinálni.

IdomitottFoka 2025.02.10. 18:58:33

@Gery1987: most mit izélsz, minden reményünk megvan arra h 20+ év múlva Tapi igazságérzetét az oroszok agressziója is elkezdi piszkálni.

Gery87 2025.02.10. 22:12:35

@IdomitottFoka:

20 év múlva Tapi már azt is le fogja tagadni hogy valaha fideszes volt:)
Ahogy a sok fideszes nyugger soha nem vallaná be hogy mszp szavazó volt egykor:)
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása