Kamaszkori álmom volt az Encyclopedia Britannica megvétele.
Persze teljesen reménytelen vágy volt, a 80-as évek elején ez egy nagyformátumú 32-kötetes kiadvány volt, összára kb. 1200 dollár, ez mai vásárlóértéken kb. 3200 dollár. Az összeg sokszorosan felülmúlta minden elképzelhető lehetőségemet.
Szóval csak a könyvtárban nézegettem, a Széchenyi Könyvtárban megvolt a lexikonrészlegen. Összesen egy embert ismertem, akinek volt belőle saját példánya: apám haverja, volt kollégája volt az, akivel a 70-es években még együtt dolgoztak Peruban, de ő aztán úgy döntött, nem Magyarországra megy haza kiküldetése végeztével, hanem Kanadába, ahol meg is kapta a politikai menedékjogot, akkoriban mindenkinek megadták, aki kommunista országból jött, nem kellett hozzá semmilyen tényleges üldöztetést igazolni.
A Kádár-kor mérsékeltséget jelzi, simán kapcsolatban maradt apám az illetővel, ezért már nem járt büntetés. Egyszer voltunk is nála vendégségben Kanadában 3 napra, Toronto agglomerációjában lakott, s a lakásában ott állt a polcon az egész Britannica sorozat. S sok más ínyencség is, ami akkor lázba hozott.
Arra nem számítottam, hogy hamarosan filléres termék lesz az enciklopédiából, s csak annak nem lesz meg, aki nem akarja.
A lényeg: a 2010-es kiadás az utolsó, azóta nincs könyvalakú Britannica, csak digitális verzió. Ekkorra lett olyan fejlett a számítógépes technika, hogy már nem gond a szükséges tárhely - 10-11 GB az egész jó minőségű szkennelt verzióban.
Jelenleg az ára 30 (harminc) dollár, de fent fen a neten számtalan helyen ingyenesen is. Ma a kiadó cég az előfizetésekből él meg: évi 70 dollárért havonta frissül a tartalom az előfizetők számára.
Én nem használom, ma már vannak jobb források is, csak érzelmi okokból töltöttem le:

Az internetnek köszönhetően ma sok más dolog is, ami korábban sokszor még könyvtárakban se volt könnyedén elérhető.
A jelenleg már 500+ kötetes Loeb sorozat hasonló, de a teljes korai keresztény irodalom is. Nem-digitális formában használni szinte képtelenség.
Szóval az információ mennyisége hatalmas lett és a hozzáférés lehetősége drasztikusan és sokszorosan könnyebb lett.
Ehhez képest sajátos párhuzamos jelenség az elhülyülés. Valami érdekes jelenség: minél könnyebb informálódni és tanulni, annál kevesebb ember akar informálódni és tanulni.
Most amikor pl. egy kamasz bármit le tudna tölteni tanulási céllal, minden elképzelhető területen, mégse ezt teszi, hanem pl. zacskót húzva a fejére üvölt és ezt levideózza.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Boldeone2 2025.03.08. 10:37:27
Csak próbaként megnéztem mennyir ér, kb pár ezer ft max...A kutyának sem kell...
Alapból amúgy megérte könyvet gyűjteni, mert ma átlag minden 20x annyiba kerül, mint a szocializmusban
A könyv ma már luxus lett, a lexikonokat nem veszi senki...
Boldeone2 2025.03.08. 10:42:25
Vajon, amit a wikipedia hoz, az mennyiben igaz és validált info....
fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2025.03.09. 11:11:26
2 megfontolandó kérdés van:
-lehet, hogy most jobban látjuk a hülyéket. Most is vannak okos gyerekek, pont most néztem, a magyarok az informatikai diákolimpián sokszor érnek el aranyérmet (kb.15-30. hely)
-a másik lehetőség, hogy a jólétben elindul az ehülyülés. De ugye qa világ nagy része szegény, tehát a kínai, indiai (+Malajzia stb.) diákok lehetnek egyre okosabban
Gery87 2025.03.09. 11:16:31
Te meg kamaszként még Britannica-t akartál, nyugatbarát libsi voltál...vén korodra meg egy blogon nyalod az autokrata Putyinpincsi állampárt seggét teljesen ingyen, és feudalizmust akarsz.
Kivel van nagyobb baj?:)
A kamasz még változhat, te már nem fogsz.
Gery87 2025.03.09. 11:19:35
Nem hülyébb a világ, nincs több hülye mint régen, csak most jobban látszanak.
Azt meg ne mondja nekem senki hogy amikor 12-16 órát kellett dolgozni akár már gyerekként a gyárban....meg az írástudatlan paraszt 30 Km-es körzetben élte le az életét akkor "okosabbak" voltak az emberek....
Olyan buborékban éltek ami számunkra elképzelhetetlen.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.03.09. 16:44:22
A Britannica akarása liberalizmus?
Gery87 2025.03.09. 20:21:39
Nem, ezt mellette említettem. (Te mesélted hogy libsi voltál baszod.)
Arra akartam utalni hogy relative okos és érdeklődő gyerek lehttél te aztán hát vén fejedre fasizálódtál:) Ez van...
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.03.09. 20:23:47
Persze, de mi köze ennek a Britannicához?
jónévez 2025.03.09. 21:49:24
Most amikor pl. egy kamasz bármit le tudna tölteni tanulási céllal, minden elképzelhető területen, mégse ezt teszi, hanem pl. zacskót húzva a fejére üvölt és ezt levideózza."
Á, én nem vagyok ebben biztos. Sőt, a többseg valóban informálódni akar (Például téged is olvasunk, hiaba nem értünk veled sokszor egyet ;) )
A fejere zacskót húzó gyerek meg csak majomkodik -de mind majomkodunk néha. Nem ez a végső célunk ez életben.
alöksz róz 2025.03.10. 00:05:21
nem kell szinte semmit megtanulni, megjegyezni, szinte semmin nem kell gondolkodni, előveszed a telefont és ott van mindenre a kész válasz.
saját magamon is észrevettem már.
a mesterséges intelligencia meg még tovább fog rontani a helyzeten.