A korai ógörög filozófiában az "egy és sok" kérdésének megoldási próbálkozása a materialista és az ahhoz közeli dualista oldalon kétféle lett: a pluralisták és az atomisták, az előbbi két fő képviselője Empedoklész (494-443) és Anaxagorasz (500-428), az utóbbié Démokritosz (460-370).

Empedoklész szerint a világ örök és egy. Minden 4 alapból áll: föld, levegő, tűz, víz, s a világot két erő uralja: a vonzás és taszítás. Minden létezőben megvan mind 4 alap, csak a mérték eltérő. Amikor a vonzás teljes, akkor a 4 alap tökéletes egységben van - ez a kezdeti állapot -, amikor pedig a taszítás teljes, akkor külön, de maga a 4 alap örök. A változás tehát valóságos: ez a rendszer belső mozgása.

Az egy és a sok kérdésnek megoldása itt tehát az, hogy:

• feltételez valamilyen négyes megoszlást az egységben,
• feltételez két külön erőt is;

mindkettőre azt mondanák a tiszta egység hívei: ez egyszerűen nem meggyőző, hiszen honnan lett az egység 4 része, ez így nem is egység, s minek a létezésen kívül még 2 erő, ezek oka mi.

Kortársa a görög világ másik végén, Anaxagorasz ugyanezt a kérdést akarta megoldani, de ezt kicsit másképp csinálta. A 2 fő újítás:

• nem lehet 4 alapot kiemelni, az alapok száma végtelen, de megismétli: minden létezőben megvan minden alap, csak a mérték eltérő,
• kell valamilyen egységes vezérlő erő - nem világos, ez külső-e vagy belső, de ez mindenképpen alapja lett a későbbi gondolatoknak, hogy külső.

Ez tehát megoldja azt, hogy egy erő van, s végtelen egységek vannak. A rendszer nagy hibája: ha minden mindenben megvan, akkor egymás ellentétei hogyan lehetnek meg mindenben, továbbá: miért mozog az egész rendszer.

Démokritosz egy nemzedékkel később azt javasolja: az "egy" maradjon meg, de nem mint a mindenség, hanem mint annak oszthatatlan alapegysége, s ez ne rendelkezzen semmilyen anyagi jelleggel. Rendszerében minden létező az alapegységek - atomok - kombinációja.

Nagy eredménye annak megérzése, hogy létezik "tér" mint olyan, bár ő ezt még "semminek" nevezte. Ezt végül csak Platón és Arisztotelész fogalmazták meg.

Az egész fatális hibája azonban: ha nincs semmilyen rendező elv, akkor eleve miért történik bármi.

Az emberiség lassan rájött: nem lehet logikus rendszert felépíteni transzcendens nélkül.

A mai modern természettudomány persze ma már filozófiamentes, nem foglalkozik az alapkérdéssel. Ami a világ felépítését illeti, az nyilván atomista típusú, de az eredeti atomizmus filozófiai következtetései nélkül. Ami pedig a kezdetet illeti, talán a püthagóraszi világkép áll a legközelebb a mai természettudományos axiómához: hogy a világ egy matematikai pontból lett.