magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

A pluralizmus és az atomizmus

A korai ógörög filozófiában az "egy és sok" kérdésének megoldási próbálkozása a materialista és az ahhoz közeli dualista oldalon kétféle lett: a pluralisták és az atomisták, az előbbi két fő képviselője Empedoklész (494-443) és Anaxagorasz (500-428), az utóbbié Démokritosz (460-370).

Empedoklész szerint a világ örök és egy. Minden 4 alapból áll: föld, levegő, tűz, víz, s a világot két erő uralja: a vonzás és taszítás. Minden létezőben megvan mind 4 alap, csak a mérték eltérő. Amikor a vonzás teljes, akkor a 4 alap tökéletes egységben van - ez a kezdeti állapot -, amikor pedig a taszítás teljes, akkor külön, de maga a 4 alap örök. A változás tehát valóságos: ez a rendszer belső mozgása.

Az egy és a sok kérdésnek megoldása itt tehát az, hogy:

  • feltételez valamilyen négyes megoszlást az egységben,
  • feltételez két külön erőt is;

mindkettőre azt mondanák a tiszta egység hívei: ez egyszerűen nem meggyőző, hiszen honnan lett az egység 4 része, ez így nem is egység, s minek a létezésen kívül még 2 erő, ezek oka mi.

Kortársa a görög világ másik végén, Anaxagorasz ugyanezt a kérdést akarta megoldani, de ezt kicsit másképp csinálta. A 2 fő újítás:

  • nem lehet 4 alapot kiemelni, az alapok száma végtelen, de megismétli: minden létezőben megvan minden alap, csak a mérték eltérő,
  • kell valamilyen egységes vezérlő erő - nem világos, ez külső-e vagy belső, de ez mindenképpen alapja lett a későbbi gondolatoknak, hogy külső.

Ez tehát megoldja azt, hogy egy erő van, s végtelen egységek vannak. A rendszer nagy hibája: ha minden mindenben megvan, akkor egymás ellentétei hogyan lehetnek meg mindenben, továbbá: miért mozog az egész rendszer.

Démokritosz egy nemzedékkel később azt javasolja: az "egy" maradjon meg, de nem mint a mindenség, hanem mint annak oszthatatlan alapegysége, s ez ne rendelkezzen semmilyen anyagi jelleggel. Rendszerében minden létező az alapegységek - atomok - kombinációja.

Nagy eredménye annak megérzése, hogy létezik "tér" mint olyan, bár ő ezt még "semminek" nevezte. Ezt végül csak Platón és Arisztotelész fogalmazták meg.

Az egész fatális hibája azonban: ha nincs semmilyen rendező elv, akkor eleve miért történik bármi.

Az emberiség lassan rájött: nem lehet logikus rendszert felépíteni transzcendens nélkül.

A mai modern természettudomány persze ma már filozófiamentes, nem foglalkozik az alapkérdéssel. Ami a világ felépítését illeti, az nyilván atomista típusú, de az eredeti atomizmus filozófiai következtetései nélkül. Ami pedig a kezdetet illeti, talán a püthagóraszi világkép áll a legközelebb a mai természettudományos axiómához: hogy a világ egy matematikai pontból lett.

Anaxagorasz, Empedoklész és Démokritosz vitáznak i. e. 430-ban

Címkék: közélet
25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr2118805742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gelimtrtrddddd 2025.03.09. 07:39:29

A cikk ujonemmagyaron van,halandzsa, szakmai annyit az egységből,hogy parmenidesz már kiraktaja,megoldottaja,olvasni a dialogust. És a szentháromság?

jónévez 2025.03.09. 20:35:18

Na, szokás szerint felsoroltál jó sok nevet, hogy hasraessünk a művelségnek.
Es persze használtad a kedvenc "nyilván" szót -mintha annak mindenkit meg kellene győznie.
De semmit nem mondtál vele.

Azt is megmondhatnád végre: mi a francért kell kihangsúlyozni (kövérrel) teljesen fölöslegesen szavakat? Pláne, ha a lényegeseket nem.

jónévez 2025.03.09. 20:42:29

"Az egész fatális hibája azonban: ha nincs semmilyen rendező elv, akkor eleve miért történik bármi.

Az emberiség lassan rájött: nem lehet logikus rendszert felépíteni transzcendens nélkül."

Eleve értelmetlen.
A világnak nincs szüksége rendező elvre. Emberi logikára sem.
Pont ugyanúgy nem érted te sem, mint én.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.03.09. 20:45:58

@jónévez:

Akkor minden véletlen eredménye. De a tapasztalat ezt nem támasztja alá.

jónévez 2025.03.09. 20:53:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Nemigen tapasztaltad meg a vilagot kb 57 (vagy 58?) év alatt. Kicsit régebben létezik.
A saját "logikája" szerint. Nem emberi, nem ógörög stb logika szerint.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.03.09. 20:56:33

@jónévez:

Ezek alapnevek.

Van 7 kora ókori filozófiai áramlat, aztán Szokratész, Platón és Arisztotelész, majd 4 kései ókori. S mindegyikre van 1-3 névm ritkán több.

Ezek minden könyvben megvannak (a nagyon rosszakat leszámítva), nem nagy tudás ezeket ismerni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.03.09. 20:56:58

@jónévez:

"mi a francért kell kihangsúlyozni (kövérrel) teljesen fölöslegesen szavakat"

Babonás szokás, semmi más.

jónévez 2025.03.09. 20:59:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Nem magy tudás, így igaz.
És semmit nem erősít a rájuk hivatkozás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.03.09. 20:59:29

@jónévez:

Az a tapasztalat, hogy pl.
- a macskák csak macskákat szülnek,
- a kávé emeli a vérnyomást,
- a gravitáció működik,
stb.

jónévez 2025.03.09. 21:01:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
De ne "babonázz" :)
Azokat emeld ki, amik valóban lényegesek.

jónévez 2025.03.09. 21:03:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
A fentieknek ezekhez, sőt ezeknek a fentiekhez vajmi kevés köze van.

jónévez 2025.03.09. 21:07:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Értelmetlen:
"Minden 4 alapból áll: föld, levegő, tűz, víz, s a világot két erő uralja: a vonzás és taszítás."
Nincs föld, csak a földön. Levegő sem biztos, hiszen az egy bizonyos keverék. Ha nem pont olyan arányú, akkor nem az.

Gelimtrtrddddd 2025.03.09. 21:10:18

@jónévez: Stak a kretény-libcsinek van világja, a maghyarnak erda, árda, rakumány an, ezeket bírja. Nem rendez, ez bullshit z-s verb, úgy regyni. Elv hang nem van, bullshit új-ónemmagyar mekegés. A logika az logika, rakás, rend.

Emberiség nem van, bullshit hang, nem rakem, de nem a totál humánum jett rá, hogy így mondjem, hanem stak a libcsik. Sajnos az van, hogy filozófiailag volt a racionalizmus, ezt a kretények szétbaszták a skolasztikával, erre jett az emprizmus, stakhát mamár ez is a múlt, múlt filozófiai history. Én úgy máshogy fogem fel, libcsizmusnak azt, hogy nem rakványoktók raknak ki egy rendrakut, egy systemet, axiómáktól, sőt ezt nem is akarják, nem vágynak rá, attól, hogy libcsik, stak az a baju, hogy totál nagy, böga, ármány káosz van, nekem, az van, attól, hogy ősmagyar germanoid vagyem, vagyis racionalista, nekem úgy a butaká egy bullshit, az úgymond Naturwissenschaft is( de ez Wissenschft, videó, nem ráció). A libcsik nem vágynak rá arra, hogy logikusan rakjunk ki egy systemát, attól is, hogy azzal annyi is volna a democsokrációnak, a parlamentnek és a pluralizmusnak. De annak a prájszja, hogy zek vannak nagy, böga, ármány, amagaja a ngrizmus a totális zűrzavar.

Gelimtrtrddddd 2025.03.09. 21:12:57

@jónévez: Magyarul: alna négy rakutól rakód ki: feld, de inkább erda... Az al magyarul túl volna, Grund raku és stuma. A tűz hangot dúrgerni....

jónévez 2025.03.09. 21:13:44

@Gelimtrtrddddd:
Köze nincs a dolognak sem a libcsikhez, sem a magyarsaghoz. Az ősmagyarsaghoz pláne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.03.09. 21:16:46

@jónévez:

Lehet vitázni erről.

Az eredeti ógörög axióma az volt, hogy nem volt teremtés, azaz mindig volt világ, egyszerűen annak egy adott pillanatában a szervezetlen anyag megszerveződött.

Az egyik elképzelés szerint a szervezetlen anyag 4 féle volt: föld, levegő, tűz, víz.

jónévez 2025.03.09. 21:23:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Az csak egy dolog, hogy a világ mindig is létezett, és mindig is fog létezni. Ez egy elfogadott nézet, az ógörögöktől függetlenül (ahogy az ősrobbanás-nézet is elfogadott angolszász irányból). Ezt ha nem is bolygatjuk: a föld akkor sem alap a világban, és a levegő sem. Mindkettő csak a földön lézező bizonyos arányú keverék. Mint írtam.
Akkor sem, ha ógörög mondta.

Gelimtrtrddddd 2025.03.09. 21:24:02

A mai természettudomány persze ma már filozófiamentes, nem foglalkozik alapkérdésekkel.
--------
1. A természet egy bullshit hang, olyan kretény-libcsi, totál halandzsa, nekem eredő vagy bölvány van. A kúromány ergy bullshit hang, a tud etimológiája bizonylosza, de olyan pejoratív, mi nkább mondjunk ide Wissenschaft-ot, attól, hogy a Wissenschaft nem racionális, hanem empirikus. Alap hang nem van, az al az túl magyarul, Grund ide raku. A kérdés hangot nem bírem, nekem nem az van, hanem rekkelés, úgy: rakurekkelés. A foglalkozik egy bullshit hang, nem rakel: nem rakel rakurekkelésekkel.

2. Le is írtem, hogy a mai izé, hogy olyan is, hogy volt a racionalizmus, de a kretények szétkúrták, de historyailag irreleváns, attól, hogy 21. század van, posztmodern, úgy a kúrományt stak libcsizmusnak mondem. A Naturwissenschaft egy katyvasz, olyan katyvasz, anat egy 3 éves rajzol, de oké, az is racionálisabbat. Az alnát rakványoktól, axiómáktól kellene kirakni, de ahogy írtem, ha kiraknánk, úgy annyi volna a democsokráciának is ahogy a pluralizmusnak is. De itt isvan egy félrerakott racionalizmus, ana bitorolja a racionalizmust, egy egyséágesen a fingrizmus, ahogy furcsa módon a democsokrácia is, stakhogy a democsokrácia művi, nem axiomatikus, ahogy mondjuk a butaka vagy a democsokrácia, a pluralizmus magaja.

jónévez 2025.03.09. 21:25:39

@jónévez:
(Sőt, a "föld"-nek még a földön is sokféle keveréke van)

Gelimtrtrddddd 2025.03.09. 21:28:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Teremtés, világ?

Ilyen hangok nem vannak, a termetés egy bullshit hang, nekem van eredés, áradás erjeszedés, bér bírás, de bulslhit kret5ény-libcsi term izé nem, nekem az más- Világem se van, az is kretény-libcsi, nekem erda, árda, rakumány van.

He? Az ógörögöknek két új-ónbemmagyar halandzsa, kretény-libcsi hang, ahogy termül, jah, Termo, aha, és vili izé bizije? Hát uti, hogy az ógörögöknek nem volt új-ónemmagyar hangjuk, így fingjuk nem volt,. hogy te hogy a kretény-libcsi nyelven is mekegsz.

De az ógörögök eredetileg indogermánok voltak, úgy indogermánul nem van kreálás, se olyan kretény-szemita hang, hogy világ.

Gelimtrtrddddd 2025.03.09. 21:30:40

@jónévez: Nem föld, hanem feld. Denagy szar, hogy keverik a szezont a fasszal az emberek. Németül se mondju, hogy a Landnak! boden-t mondunk, de a Boden nem a talaj(indogermán tele stumától). Nekem erda van, az erdának van feldje, attól, hogy a feld platt, indogermán pel stumától.

Gelimtrtrddddd 2025.03.09. 21:32:07

@jónévez: A Vilinek léje van? Világ? Azt most szarják vagy fossák? De látem fossák, hogy lé.

Gelimtrtrddddd 2025.03.09. 21:34:46

@jónévez: Nem közt, hanem innento. Nem hoz, az egy örm,ény jevevényhang, úgy nak-nek.

Sajnos az van, hogy de, a libcsikkel és az indogermán ősmagyarokkal van itt dolog, ahogy azzal, hogy a magyar nyelv indogermán és germán nyelv. De látem az új-ónemmagyar halandzsádtól nem rakod.

jónévez 2025.03.09. 21:42:45

@Gelimtrtrddddd:
Nem is kell ehhez.
Nem erröl van szó.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása