magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Miért nem mennek Odesszába?

Fel szokott merülni az ukrajnai háborúval kapcsolatban, vajon miért így halad a front, s különösen: az oroszok miért nem támadnak délnyugaton.

A legjobb megoldás ilyenkor a korábbi háborúkat nézni ugyanezen a területen, hiszen a haditechnika hiába változott, a terep 99 %-ban azonos.

Nos, a megoldás az, hogy:

  • a tengerpart mindig jól védhető a tengeri támadással szemben,
  • széles folyószakaszokon nem érdemes átkelni.

Mindkettőhöz egyszerűen túl nagy erőforrás kell.

A Dnyeper folyó és a tőle nyugatra fekvő Bug folyó az alsó részeiken rendkívül széles. Már a II. világháború során se itt keltek át az ellentámadó szovjet csapatok, hanem először északabbra haladtak nyugatra, majd onnan délre.

A haditérképek mindent elmondanak:

1942 októbere: a maximális német siker pillanata

1943 februárja: a németek kiszorítva a Kaukázusból és Sztálingrádból

1943 októbere: Ukrajna zöme még német kézen

1944 januárja: délen szinte azonos a mai helyzettel, azzal az eltéréssel, hogy a Krím német maradt

1944 áprilisa: Odessza még stabilan német kézben, miközben északon már Lengyelországban vannak a szovjet csapatok

1944 szeptembere: már magyar területen is harcok folynak, amikor a szovjet erők megszerzik Odesszát

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr5418834658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2025.04.09. 12:50:11

Ha erre a két térképre rátettél volna két vonalat, jelesül az akkori Ukrán SZSZK határait és a mai Hohólia sosem elfogadott, csak kialakult határait, akkor beszédesebb lett volna.

A további hozzátenni valók.
Az oroszok nem sietnek.
A saját emberanyaguk a legdrágább, ezért azzal óvatosan bánnak.

Ezzel szemben éves szinten(!) ellőnek úgy 7,5 - 9 millió nehéztűzérségi és tanklőszert.
A NATO teljes termelési kapacitása 1,1 millió, melyből max hétszázerer darabot tud elküldeni a hohóliai frontra.
Emellé napi szinten 30-50 Gerán FPV, napi 50-120 siklóbomba (FAB 250 ... FAB 3000), napi kétszázas nagyságrendben taktikai egyutas drónok azok, amiket a terepen célba juttat.
A drónok kb 5-20%-a nem ér célba, tehát a kilőtt mennyiség értelemszerűen több.

Tehát zajlik agy totális felperzselő anyagháború, ahol a teljes orosz hadászati büdzsé az ekkora számok mellett is messze olcsóbb, mint a kb tizedét termelő és biztosító NATO büdzsé.
(Ha valaki esetleg nem értené, akkor itt sejtheti meg a választ a sok-sok illedelmes oligarcha kapcsán, akik úgy estek ki a magasból, hogy mindig becsukták maguk mögött az ablakokat)
Azaz, az orosz hadiipar megeszi a komplett NATO nem csak hadászati termelését, de a komplett GDP tetemes részét is.
Mindemellett ott van még a tény, hogy a HIMARS-ok 1%-a se jut el célpontig, akárcsak a NATO-s drónoperátorok élete sem csak játék és mese, múltkor is kinyiffant vagy 60 db (igen, ezek darabban mérendők, meg úgy is jutnak haza...) belőlük Krivij Rogban, mikor elmentek pizzázni egy lőszerrel telepakolt óvoda mellé., ahol óvodás már rég nem volt (biztos a gázai palesztínoktól tanulták a módszert)..

A fentiekből két dolog következik:
1) Az idő nekik dolgozik, baromira ráérnek
2) Ezt tovább fokozza az a tény, hogy mind az EU. mind az AEÁ idiótáit hagyják még több kárt okozni (ez egyébként valahol nekünk se rossz)

Mindettől függetlenül nyugodjon meg mindenki, Izmail belátható időn belül a Duna legfontosabb orosz kikötője lesz. Ismét.

gigabursch 2025.04.09. 12:51:43

@gigabursch:
Kihagytam a napi 1-10 Iszkandert, a heti 2-5 db K-22-t és a többi nyalánkságot.

GyMasa 2025.04.09. 13:51:17

@gigabursch:
Szerintem az orosz hadsereg elörenyomulását már most sem az ukrán ellenállás mértéke határozza meg, hanem a saját logisztikájuk határai.

Ha stratégiai elemzésbe kellene belemennem, akkor azt mondnám, hogy jelenleg a legfontosabb Doneck és Lugansz teljes visszafoglalása.
Zaporuzzsja és Herszon jönnek, kb egyszerre, de Zaporizzsja egy kicsit elönyben részesítve.
Közben északon lassan elörehaladni a Dnyeperig.
Amint az megvan, az egy jól védhetö, természetes v´delmei vonal.
Akkor lehet átkelni a Dnyeperen és elindulni elöször észkra Herszont is teljesen elfoglalni.
Utána Mikolajiv (mert az sajnos útban van Odessza felé és mindenképpen kell a szárazföldi összeköttetés Odesszával. Plusz az ukránokat el kell vágniuk a tengertöl.
Ezzel párhuzamosan, ha még mindig tart a háború, akkor északon Harkiv meg Szumi a két célpontok, amiket el lehet foglalni.
Odessa kifejezetten fontos az oroszoknak, ugyanis, ha az megvan, akkor Transznisztria közvetlenül határos lesz az oroszokkal, és remekül védhetö terület lesz egy esetleges újabb provokáció esetén (aminek már ma látsszanak a jelei Moldáv oldalról...
Onnantól, igazából minden más terület csak ajándék, amiröl le lehet mondani egy esetleges béketárgyalás során.
Szóval, ezért sem nagyon motívált Putyin a béketárgyalásokra.

Boldeone2 2025.04.09. 22:58:40

@gigabursch: Az oroszok nem sietnek.
A saját emberanyaguk a legdrágább, ezért azzal óvatosan bánnak."

- Ennyi hülyeséget összehordani! "Nem sietnek" a háború minden napja dollármilliókba kerül nekik, nyilván ennyire képesek..

Az emberélettel meg qurvára nem bánnak óvatosan, kb 800 ezer áldozat van, a sebesültekkel együtt!

Boldeone2 2025.04.09. 23:03:23

@GyMasa: Ezzel párhuzamosan, ha még mindig tart a háború, akkor északon Harkiv meg Szumi a két célpontok, "

-Attól qurva messze vannak még, lefelé lassulnak a hadműveleteik, sőt, sikeres ukrán ellentámadások vannak!

Szóval, ezért sem nagyon motívált Putyin a béketárgyalásokra."

- Szóval 3 éve hazudoztok a békéről, hiszen Putyin nem is akar békét...Én viszont 3 éve mondom, hogy közös erővel le kell verni az oroszt...
Lassan Trumpli is rájön, hogy átverik
Putyin egy elmebeteg, tömeggyilkos

gigabursch 2025.04.10. 00:20:49

@Boldeone2:
Kár erőlködnöd.
Ettől egyszerűbb logikai műveletet sem tudsz megugrani.

A többiek meg úgyis értik.

Boldeone2 2025.04.10. 02:04:09

@gigabursch: Inkább vágd a fákat az erdőben, de ne politizálj! Az nem való neked!

gigabursch 2025.04.10. 09:27:26

@Boldeone2:
Dávid! Csillagom!
Vedd már észre azt, hogy a vágyvezérelt agyalágyult szófosásaid és a rögvalóság egymástól fényévekre van.
De azért csak szólok, hogy még mindig nem fogtad fel a lényeget (de mindegy, n+-edszerre is megadom az esélyt):
Erőforrás-háború zajlik.
Nem a területszerzésen, nem a másik lakosságának a felszámolásán van a hangsúly, hanem a gazdasági kivéreztetésen. Ott ahol egy frontszakaszon heteken keresztül az egyik tolja be minden maradék erőforrásását (főleg emberit), a másik meg ezt módszeresen felszámolja és látszólag egy tapodtat se lép előre, szerinted melyik van előnyösebb helyzetben? Na, fog menni a kérdés egzakt megválaszolása végre magadtól, vagy csak továbbra is a demagóg szófosást tartod?

Az erőforrás-háború addig tart, amíg fel nem lép egy totális összeomlás, ami "gátszakadás" jellegű.

A mindenféle rajongott, vágyvezérelt elképzeléseiddel szemben a matek és az összes tudomány, ami matekot alkalmaz egzakt.
Nem tévedhetetlen, de egzakt.
Ott, ahol nyolcada költségből tízszer annyi fegyver készül el és azt mind fel is használják*, és elképesztő hányadban eredményesen, ott nem rózsaszín álmokat kell kergetni, hanem szembesülni a rögvalósággal.

Az elmúlt bő három évben minden nap, újra és újra játszod a hülyét és nem fogod fel amit itt, csak ezen a blogon épp elegen leírtak már neked.
Ez nem politizálás, hanem rögvalóság. Ha tetzsik neked, ha nem. Ez nem szimpátia kérdés, hanem rög-va-ló-ság.

Ellenben amit te folytatsz, az sem politizálás, hanem folyamatos hazudozás, Elsősorban önmagadnak.
Nyomhatod itt még néhány évig, Birca nem fog kidobni (már csak elvből sem), de attól még a valóság az egy olyan dolog, hogy az ilyen nedves álmos embereket rendre pofáncsapja és érdekes módon sohasem a valóság sértődik meg.

Sokan feltették már a kérdést, hogy Putyin és az oroszok miért nem álltak ebbe bele 2014-ben?
Annyira nyilvánvaló a válasz.
2014-től (a nagy szankciózások kezdetétől) 2022-ig tartott az a folyamat, hogy bármi is lesz, Oroszország mindenből önellátó legyen.
Azóta az önellátósági szintjük magasan megugrott.
2022-ben azon ment a fröcsögő röhögés, hogy az orosz autókba még katalizátort sem tudnak betenni, mert export tilalom alatt van.
Tedd fel a kérdést: 2023 nyara óta el vannak-e látva az orosz új gépjárművek katalizátorral?
Igen!
Honnan?
Oroszországból.
Megfelel-e a az Euro VI-nak?
Igen.
Mehet-e exportpiacra?
Igen.
Megy?
Igen

S ez csak egy aprócska biszbasz történet.

De két éve még ment a szófásás, hgy az orosz polgári gépek nem tudnak felszállni majd, kifutnak belőle a nyugati alkatrészek.
Két dolog biztos:
Az egyik, hogy a nyugati alkatrészek valóban kifutottak belőlük.
A másik meg az, hogy nem nyugati alkatrészre lettek cserélve, hanem legyártják maguknak.,

Elhiszem, hogy ez neked fáj, azt is elhiszem, hogy ez nem tetszik, de ismét csak elmondom: Ez a rögvalóság.
Oroszország úgy állt saját lábra, hogy azok, akik a megfojtásában reménykedtek azzal szembesülnek, hogy "ez sem jött be".

Ez egyébként tanulságos!
Kis államok is tudnának saját lábra állni. Ha olyan lenne a vezetésük...

Azon is toltátok az agyatokat, hogy mire mennek az oroszok a rekativált T-55-ösökkel, amik 4-5 évtizede rozsdásodtak.
Valahogy a vesztesség lista messze kevesebb, mint amennyit folyamatában reaktiválnak.
(Ja, hogy közben bigyesztenek rá a tyúkketrecen kívül (azon is mit röhögtetek nagy pofával, de amikor a Merkavákon is megjelent, mert a hohol reexport hatására palesztínok Javelinekkel kilőttek közel 200 Merkavát másfél-két hét alatt (ej, de nagy kuss van róla a mai napig)), akkor pár nap alatt azok is kaptak tyúkketrecet)
Mert ezek a harckocsik folyamatosan dolgoznak a frontvonal hátában és folyamatos manőverező csapásokkal rombolják az uki(-NATO-zsoldos) sorokat, arról akkor is nagy a kuss, hogyha már fáj az igazság.

Igazsg szerint megint bebizonyítottad, hogy kár veled erőlködni. Menthetetlenül alulművelt és gondolkodásra képtelen vagy.
EZ akkor is TÉNY, ha fáj neked.

...

____________________
*Patton tábornok mondta: Az a fegyver, amivel spórolni kell, nem fegyver csak akadály

GyMasa 2025.04.10. 10:24:02

@gigabursch:
Becslések szerint az oroszok a harctéren megsérült tankok,/eszközök olyan 70+%-át nagyon hamar vissza tudják szerezni és megjavítani.
Ezen felül nem igazán sok T55-t használnak. A fö haderö T72 illetve T64 BV.
(mellesleg az ukrán oldalon is a T64BV a fö készlet.)

gigabursch 2025.04.10. 13:11:20

@GyMasa:
Igen.
De a T-55 már-már hisztérikus, lehülyéző visitást okozott ezeknél.
(A T-64 is, csak nem tudták, hogy ez fokozható)

Sőt, a T-55-ök egy része - kísérleti darabként - full távirányított lett és drónoperátorokon keresztül.
Ugyanis baromira nem drága vele tesztelni bármit. Is. Helyben.

Van még egy érdekes becslés.
A konfliktus elején felrobbanó és mindenkit eltüzelő T-72, T-80, T-90-ekhez képest a túlélési ráta vastagon megnőtt. Ennek egyik oka a filléres tyúkketrec (amúgy vicces, hogy egy szimpla tyúkketrec egy baromi drága Javelint (175.000 dodó) fullra hatéstalanít.
(további indirekt igazolás: Különben tele lenne vele a hoholszopó média)

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2025.04.10. 13:15:57

@gigabursch:

Nagyrészt egyetértek, de ez a mondta sajnos nem igaz:

"Ez egyébként tanulságos!
Kis államok is tudnának saját lábra állni. Ha olyan lenne a vezetésük.."

Oroszországban van olaj, földgáz, és belső piac is. Nálunk nem csak akarat kérdése (most ne nézzünk más kis államot, mert nem ismerem őket annyira, mint Magyarországot). Nálunk egy lezárás esetén nem lenne olaj, gáz, elég villamos energia mindig, nem tudnánk eladni a termelt áruink 80%-át, nem lennének mikroprocesszorok. Nem lenne kártyás fizetés meg gmail meg minden nmás se, de azokat ki lehetne váltani. De az előbbieket nem.

GyMasa 2025.04.10. 14:00:59

@gigabursch:
Jah egy időben tettek T55 alvázra haditengerészeti légvédelmi tornyokat is, azok viccesek voltak.
Amúgy, meg a T55 kiváló a front mögötti maradék gyalogság felszámolását támogatni.

gigabursch 2025.04.10. 20:24:11

@GyMasa:
Meg kicsit átalakítva tolják az aknamentesítést is.
Félkabrió, távvezérelt üzemmódban.
Meg utász kisegítő, dózer, miegymás...

gigabursch 2025.04.10. 20:26:04

@fofilozofus:
Aztán Svájccak szemben mekkora CH-vagyon van alattunk?
A ⅔-át exportálva 50-200 évre elegendő.
Csak épp műszakilag kihívásos...

A Jóisten alighanem nem ok nélkül tette ilyenné.

Wildhunt 2025.04.10. 21:02:39

@gigabursch: svájccal szemben nincs nálunk az elmúlt párszáz év minden összelopott vagyona.

GyMasa 2025.04.11. 12:47:38

@gigabursch:
Jaja, a T55 alváz mindig is népszerű volt alapanyagnak.
Anno szinte mindenre azt használták...

GyMasa 2025.04.11. 12:48:55

@Wildhunt:
Viszont van pl. évente 2000 órányi napsütésünk, meg rengeteg szabad hely az alföldön.
Lehe eFuel telepeket építeni.

Serény Vélemény 2025.04.11. 13:35:48

@gigabursch: ja, és az ne felejtődjön el, hogy a tyúkketrec megjelent az izraeli tankokon is. Pedig azok a vasak nem múlt századiak...

gigabursch 2025.04.14. 17:17:53

tkp. ugyanaz a hír kétféleképpen tálalva:

1.) index.hu/kulfold/2025/04/14/haboru-orosz-ukran-konfliktus-volodimir-zelenszkij-vlagyimir-putyin-donald-trump-beketargyalas-nato-europai-unio-amerika/megtorlast-igert-ukrajna-a-szumi-elleni-raketacsapas-utan/

2.) kuruc.info/r/67/286671/

A különbség úgy vélem kézzel fogható.

Csak az a kérdésem lenne, hogy akik három éve lelkesen tapsikoltak, amikor egy-egy "ottsevolt" zsoldos mesterlövész leszedett egy-egy orosz tábornokot, magas rangú tisztet, most a találati pontosság és hatékonyság okán miért nem tapsikolnak ugyanígy?
(költői a kérdés)

Az a helyzet, hogy ez is mesterlövészet, csak olyan medvés.
Kicsit mások az elhajigált lőszerek tényezői...
De a pontosság ugyanolyan!

Amúgy az is beszédes, hogy ezek a tetves hoholok hogyan csaholnak. Majd ők bosszút állnak.
A jelek szerint a bosszú népe elég komoly ideológiai képzést gyepált a fejükbe.
Várhatóan rövid időn belül ezeknek a nagyrésze kipusztul. Az ideológusaikkal együtt.
De nem mind az oroszok kezétől.
Lassan, de hatásosan a hoholok egy része is kezd már ébredezni.

De igazában mi is a lényeg?
Aki olyan felelőtlen (vagy inkább aljas, szarházi) barom, hogy civilek közé teszi n+1-edszerre a katonáit, az ne csodálkozzon, hogy a civilek forgácsolódónak háborús helyzetben.
Az a civil, aki meg ebből sem tanul, hogy ilyen esetben irány aminél messzebbi óvóhely, az hamar találkozik Darwinnal.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása