magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Ebből csalódás lesz

A legfrissebb elemzés szerint:

  • Tisza: 43 %,
  • Fidesz: 36 %,
  • DK: 9 %,
  • Mi Hazánk: 5 %.

Én nem örülnék ennek lelkesen a ballibek helyében.

A második hely 36 %-a teljesen azonos a 2022-es második helyezett - MZP egyesült ballibjei - eredményével, az is 36 %-ot kapott.

Viszont akkor a győztesnek 52 %-a volt, nem 43 %-a. Ez hatalmas különbség. A Fidesznek így tudott kétharmadja lenni. Kicsit alacsonyabb aránnyal már nem lett volna ez meg.

Ezen kívül most ott van a DK.

Egy ilyen eredmény kizárja a kétharmados győzelmet, márpedig az a ballib narratíva, hogy "rendszert" kell váltani, nem kormányt.

Sőt, egy ilyen eredmény egyszerű többséghez is csak akkor elegendő, ha ez az eredmény országos, azaz nem csak egyes régiókra igaz. A 7 % előny azt jelenti - országos aránytalanság esetében -, hogy sok helyen az országos vesztes helyben győzni képes.

Szóval ha ilyen eredmény születne valójában az simán eredményezhet akár még patthelyzetet is, azaz senkinek se lesz többsége a 2 fő erő közül, vagy - ez is lehet - bármelyikük nyerhet vékony többséggel.

Én jelenleg fideszes egyszerű győzelemre tippelek, egyszerűen nem hiszem, hogy a Tisza előnye meglenne a nagyvárosokon kívül.

De egy Tisza-győzelem is alig 100-105 mandátumot hozna, azaz éppen meglenne az egyszerű többség.

Ha én lennék a Fidesz kampánycsapata, most azzal tölteném a fennmaradó időt, hogy a Tisza támadásán kívül a DK-t is erősen támadnám. Ez biztosítaná, hogy a DK bejusson a parlamentbe, s szerezzen jó eredményt. Minden DK-s eredmény - sőt minden DK-s indulás - egyértelműen a Fidesznek kedvez.

A ballib keménymag jelenleg vacillál, szavazzon-e a hiteles ballib jelöltre, azaz a DK-ra, vagy "csak Zorbán ne legyen" alapon a Tiszára. Egy jó fideszes DK-ellenes kampány képes lehet hitet önteni ebbe a ballib keménymagba, hogy erősítse az "a Zorbán retteg a DK-tól" narratívát, ami aztán szavazatokat eredményez.

A tét nagy. A Tisza úgyis meg fog bukni - a hozzá leginkább hasonlító projekt, a szlovák OĽANO is megbukott, pedig ők is nyertek már parlamenti választást, s az alapító kormányfő is volt rövid ideig -, de jobb lenne, ha kormányra kerülés nélkül bukna meg, s nem miután hatalomra kerül és hatalmas károkat tudna okozna az országnak.

Az én előrejelzésem az, hogy lesz a parlamentben 2 nagy párt: a Fidesz és a Tisza, a Fidesznek lesz 55 % körüli többsége, s még éppen bekerül a Mi Hazánk.

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr718865510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAGYAR_PÉTER 2025.05.27. 12:40:21

"képes lehet hitet önteni ebbe a ballib keménymagba, hogy erősítse az "a Zorbán retteg a DK-tól"

Mert agyhalottAk. De ÉN erősebb LESZEK.

Boldeone2 2025.05.27. 12:41:40

Alig hiszem, hogy úgy lesz, ahogy leírod! A választás nem egyenlő a közvéleménykutatással, egyébként ha úgy lenne és ez igaz, arányos rendszerben mád 43 + 9 %. ami már abszolút többség lenne..

Csak a bolond szavaz a DK- ra, a kétpárti rendszerben totál értelmerlen, csak a Tisza!

Mindenki érti már a csaló választási rendszert: a rurális körzeteket kell Tiszának átforgatni, a városok és Budapest nem kérdés...

Magyar ezért járja a vidéket, jó úton van. " Szerencsére " megélhetési válság van, ami pusztítja Orbán törzsavazóit, a kistelepülési iskolázatlanokat, meg ugye dolgozik a demgráfia is...

Én most azt mondanám, ha a jelen trendek megmaradnak, akkor 60%vs 40% a Tisza győzelem esélye. Ha nem, akkor 2030, addig lényegében kicserélődik az orszag lakossága ....

Most mindenképp nagy sebet kapnak, ahonnan nincs visszaút...Az ország most vegetál gazdaságilag, innen már nincs kilábalás, ezért is kellene új kormány
Lényegében a belső emberek is kalkulálnak már a veszteséggel...

Bayer_Zsolt 2025.05.27. 12:41:46

Publicus. Akkor kérhetünk még egy kávét.

kiskisutca 2025.05.27. 13:26:44

Szerintem DK inkább 5% alatt, Mi Hazánk meg 10% felett.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2025.05.27. 13:40:11

Hihetetlen, a baloldali szavazók mennyire cserben lettek hagyva. Most választhatnak a tuti bukó Gyurcsány banda és a Fideszből kibukottak közül. A bukottak csatája olyan lesz, mint az idei EL döntő: színvonal nélküli unalom.

2025. 2025.05.27. 13:50:52

A legfrissebb Publicus?

Hányszor kell még ezeknek a hazug gazembereknek leszerepelniük előtted is, hogy két ogy-i választás közötti 4 évben minden egyes felmérésüket pusztán hangos nevetés, gúny és megvetés kísérje?

valis47 2025.05.27. 13:54:03

Magyar nem fog tudni mit csinálni a DK-val, dilemma elé kerül, ha a DK bejutása biztosra vehető. Valószínűleg tagadni fogja a koalíciókényszert az utolsó pillanatig, akár a választás utánig. Dobrev pedig kelletni fogja magát minden adandó alkalommal.
Nyilvánvaló, hogy a DK az egykori SZDSZ pozíciójára tör, hogy nélkülözhetetlen koalíciós partnere legyen a mégiscsak kicsit megbízhatatlan Tiszának: egy ideológiailag szilárd, elvhű globalista csapat, amely sosem ingott meg, mindig ugyanazt képviselte. Ezt el kell ismerni.

A Fidesznek valóban erre kellene jobban rámutatnia: hogy elkerülhetetlen a DK-Tisza koalíció, ha veszítenek! Ha meg is szerzi a Tisza a rendes többséget, akkor a kétharmadhoz kellhet majd esetleg az a pár DK-s. Erős zsarolópozícióban lesznek, és nyilván ragaszkodni fognak az egészségügyhöz, az oktatáshoz és a kulturális területhez. Vagy ezekből legalább kettőhöz. Sőt, Klárika külügyminiszter akar valószínűleg majd lenni, egyben kormányfőhelyettes.

vergyula 2025.05.27. 13:58:56

@valis47: Elvileg nem kell koalíció, elég ha a DK a Tiszával szavaz.
(bár koalíció nélkül már csak azért sem)

ez a nevem senki 2025.05.27. 14:17:15

mi van körösztény dem amógákkal

Gery1987 2025.05.27. 14:21:27

Szerintem meg lehet örülni.
Még 1 év gazdasági recesszió meg gyűlölködés frocsogos. Idős unko faszkalap dobrogiskedes és lesz ez még 53% is.

A DK meg fleto nélkül nem ér szart sem, dobrev nem karakteres, a meg ott leve kemény mag Gyurcsány miatt volt ott.
Szerintem nem lesz még az 5% sem.

A mihasznak meg nem tudnak mit kezdeni azzal hogy kb a fidesz is azt képviseli amit ők, csak nekik hatalmuk is van még esélyük a kormányzásra...ők még max 10% és látja a fasisztaja is hogy az a NER ben semmire nem elég...

Szerintem épphogy bejutnak.
Igaz, ez hozzáad a moszkovitak táborhoz tehát a fidesz mhm együtt már 40% is lehet.

A kérdéseszallitja e Orbán a bejutási küszöböt.

Szerintem nem mert ezt nem lehet e eladni jól, mert sok brusszelita kis libsi párt jutna be.
Azt még a farhat jobboldal habzoszaju nyuggerei meg a meg agymosott tömeg nem venné jó néven.

vasútihíd 2025.05.27. 14:55:22

egyrészt ez a felmérés ahogy ő maguk írják is megrendelésre készült. szóval annyira hiteles is. másrészt már szazszor leírtam-tuk itt hogy az egyéni körzetek nélkül az ilyen semmit sem ér. amit a tisza teljesen be fog bukni. nemhogy a hatalom közelébe nem kerülnek hanem pillanatok alatt eltűnnek a magyar politikai színről. visszakuncsorognak a külföldi gazdáikhoz. megélhetésükkel nem lesz gond. jól meg vannak és lesznek fizetve.

Gery87 2025.05.27. 15:01:42

@vasútihíd:

Melyik felmérés nem megrendelésre készül?

vasútihíd 2025.05.27. 15:09:17

@Gery87: így igaz. a közvéleménykutatás politikai eszköz amit közvéleményformálási céllal szokás bevetni.

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2025.05.27. 15:39:34

Jajj a Publicus felmérését ne vedd már komolyan 9% DK-val

Vagy a Tisza vezet vagy 10% körüli a DK, a kettő együtt nem létezik

Gery1987 2025.05.27. 15:39:43

@vasútihíd:

Azért érdemes és lehet is összevetni őket..

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.27. 16:54:08

Majd erre térjünk vissza jövőre én azt mondom.
Amúgy, nézve a butapesti környezetem egyre súlyosabb szellemi állapotát, lehet, hogy most jól jönne négy év Tisza, utána lenne 30 nyugodt évünk.
A mi falunkba nemigen lehet migránst telepíteni (agyonvernék őket a cigányok) ha meg Butapesten lesz naponta pár macsetés támadás, max. nem járunk oda többet.

IdomitottFoka 2025.05.27. 17:31:05

Naon jó, szavazzatok ferinére.

élveteg 2025.05.27. 20:02:47

Ha esetleg nyerne is a tisza a 4 évet biztos nem huzza ki A lóvét persze idtolják az unióból annak a hatása tart majd talán egy évig Aztán benyújtják a számlát és a tisza Magyar Péterestől megy a kukába

Gery1987 2025.05.27. 20:37:24

@Deak Tamas:

A város vidék ellentétre te egy tökéletes példa vagy.

Amíg a magyar vidék ilyen leromlott elhagyott nagybirtokos elnéptelenedo állapotban van addig ilyen mucsai budosbunko mint te, ki fognak termelődni és életben tartani a hódoltsagot.

Gery1987 2025.05.27. 20:38:04

@élveteg:

Ha csak egy évig tart a hatása akkor minek rinyal érte Orbán is?

élveteg 2025.05.27. 20:55:25

@Gery1987:

Túl van spilázva ,témává lett téve Meg tudja mondani mennyi uniós pénzról van szó?

Gery87 2025.05.27. 21:03:00

@élveteg:

www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2025/01/olyannyira-nem-igaz-hogy-nem-jonnek-unios-penzek-hogy-mar-4000-milliardot-elkoltott-a-kormany

"Valamiért a magyar nyilvánosságban az terjedt el, hogy Magyarországra nem érkeznek az uniós források, csakhogy ez a számok alapján biztosan nem igaz, amit az Európai Bizottság adatsora is megerősít. A 2021–2027-es programozási ciklusban eddig közel 4 ezer milliárd forint sorsáról döntött a kormány, miközben 2 ezer milliárd forintot már ki is fizetett a projektgazdáknak. Bár nagyon messze a ciklus vége, jelenleg hazánk 11. helyen áll forráslehívás terén a tagállamok között, és olyan országokat is megelőz, mint Lengyelország Szlovákia, vagy Románia."

De petikére van fogva hogy nincs pénz a kórházakra stb.
Azért nincs mert nem akarnak áldozni rá!

GyMasa 2025.05.27. 22:39:07

@vasútihíd:
Hacsak, nem változott meg a CIA projekt fókusza január 20 után...
(azaz, Orbán megkapta a gyeplőt a projekt felett, és már nem az ő megbuktatása a cél, hanem az ellenzék teljes kiherélése....)
Ezt támasztja alé, hogy Orbáény gyanúsan csöndben van ezzel az egésszel kapcsolatban, mintha tudná, hogy mi lesz az eredmény...

gigabursch 2025.05.28. 22:09:18

Röhej ez az egész bagázs, de szemfényvesztésben kiválók.

gigabursch 2025.05.28. 22:16:06

@Párduc oroszlán gorilla... Makákó!:
Emellé van úgy 12-15% Mi Hazánk Mozgalom is.
Vagy több...
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása