Bátor, őszinte cikk a Mércén: sajátos, de egy kommunista bevallja, hogy elmebetegség kommunistának lenni.

Egyrészt elemzi, mikor és miért bukott meg a szovjet kommunizmus. Régi téma ez. Mind téved, mert abból indul ki, hogy valami elvileg jó volt, majd valahogy megromlott. Pedig nem, elvileg se volt jó, Marx elmélete egyszerűen egy hatalmas tévedés. Ezt tulajdonképpen maga a szerző is elismeri, ami mindenképpen dicséretes.

De végülis megvan a megoldás: "A kommunizmus azért jelent kihívást, azért tolakodó, erőszakos kérdés máig, mert a személyiségtől konstans lemondást követel minden tárgyiságformáról, legyen elvont vagy dologi, amit a polgári gondolkodás állandónak állít be és jogilag a személyhez vél rendelhetni (a tulajdontól a családi kötelékeken át magáig a rögzített személyiségig), amihez ki kell szakítani a gondolkodást bevett sémáiból, a társadalmilag támogatott kategóriarendszeréből, és – igen egyszerűen – deviáns módon kell viselkedni." - egyébként ez is népszerű baromság. Röviden: az ember a hibás, mert nem elég fejlett!

Sőt, a józan ész tulajdonképpen deviancia!

Pedig ha valahogy el tudnánk érni, hogy az ember "más" - azaz nem emberi - lenne, akkor meg is lehetne valósítani a földi paradicsomot, hiszen ez az új fejlett ember szakítana mindennel: családdal, tulajdonnal, saját személyiségével, s ezzel elhárulna minden akadály a tökéletes társadalom megvalósítása előtt.

A 80-as évekbeli orosz vicc jutott eszembe:

• Lesz a kommunizmusban KGB?
• Nem lesz, mert addigra már olyan magas szintre fog fejlődni az emberek öntudata, hogy mindenki saját magát fogja letartóztatni.

A sátánizmus egyik alapjellemzője, hogy tökéletes társadalmat akar megvalósítani. S bár a kommunizmus a liberalizmus ellenzékeként jött létre, ebben hűen követi a liberális eszmét.