Megfigyelések arról, hogy a bolgár anyanyelvűek mit nem tanulnak meg magyarul, s fordítva.

Természetesen minden idegen nyelvben a legnehezebb a kiejtés. Anyanyelvi kiejtést ugyanis 5-7 éves kor után megtanulni nagyon nehéz, ez az emberek 99 %-ának nem is sikerül.

Idegen nyelvben a legkönnyebb rész a szókincs, ez gyakorlatilag mindenkinek megy. S középen van a nyelvtan: ha a tanult nyelv nyelvtani rendszere nagyon más az anyanyelvéhez képest, akkor az sok erőfeszítést igényel, de messze nem a megtanulhatatlan kategória, mint a kiejtés.

Nem fogok nyelvészeti fogalmakat használni az érthetőség kedvéért.

A magyar hangrendszer tipikusan uráli-altáji, a bolgár meg indoeurópai, az eltérés hatalmas.

A mássalhangzókkal még szerencsénk van: a regionális hatások miatt nagy a hasonlóság.

Bolgár szemszögből sajátos magyar mássalhangzók: "gy", "h", "l", "ny", "ty". Azonban egy se jelent leküzdhetetlen nehézséget, bár az átlag bolgár jellemzően sose tanulja meg a "h" és az "l" magyaros ejtését, mégis ez nem kirívó: a magyar anyanyelvűek nem azonosítják idegen akcentusként, inkább csak sajátos ejtésként.

Fordítva a gond nagyobb: magyar szemszögből sajátos bolgár mássalhangzó a "h" és az "l". De míg a "h" nem leküzdhetetlen akadály - a bolgár "h" erősebb a magyarnál -, az "l" jellemzően örök hiba.

Az "l" normál magyar ejtése során a nyelv lazán érinti a fogsort hátulról, míg bolgár ejtése során a nyelv hátrább érinti a szájpadlást, s közben a nyelv meg is feszül hátrafelé - ennek eredménye egy sokkal erőteljesebb "l" hang. Bolgár füllel a magyar ejtés egyszerűen vicces.

Amikor egy bolgár humorista parodizálni akar idegen akcentust, mindig az első dolog: nem bolgárosan ejteni az "l" hangot. Egyébként van más nyelv is, ahol "bolgárosan" ejtik az "l"-t: pl. az angolban egyes esetekben így kell ejteni az "l"-t - úgynevezett "dark l" -, de oroszul is így van: a "kemény l" tipikus ejtése ez. A legsajátosabb: olyan nyelvek, ahol egyszerre van jelen a "magyaros" és a "bolgár" "l", s ezek külön fonémák, lásd albán nyelv: a "magyaros" írása "l", míg a bolgáros meg "ll". (Eredetileg a lengyelben is így volt, ennek maradványa a két külön betű - l és ł -, de az utóbbit ma már nem l-nek ejtik a lengyel köznyelvben.)

Saját tapasztalat: a bolgárt tanuló magyarok 90 %-a nem képes rendes bolgár "l"-t ejteni.

A magánhangzók esete persze sokkal bonyolultabb, alig van közös a két nyelvben. Tulajdonképpen csak 3 hang közös: i, o, u, minden más hang vagy nincs vagy kicsit máshol van - ezeket nem részletezem. De az igazi nehézség maga a rendszer logikája:

• a magyarban nincs kapcsolat hangsúly és magánhangzó-hosszúság között, míg a bolgárban a hangsúlyos magánhangzó kicsit hosszabb és minden hangsúlytalan meg rövid - a magyart tanuló bolgárok sokszor évekig küzdenek azzal, hogy a hangsúlyos magánhangzó rövid, a hangsúlytalan meg hosszú, lásd pl. az "alvás" szót,
• eleve a hosszú magyar magánhangzók túl hosszúak bolgár szemmel nézve, ez is nehézség,
• a magyarban minden szótag egyenlően ejtendő, a hangsúlytalan szótag is tisztán hallatszik, a szép magyar beszéd ilyen, míg ugyanez bolgár szemmel "mekegésnek" hat és rendkívül vicces - bolgárul pont fordítva van: a szép bolgár beszédben a hangsúlytalan szótagok kissé rövidülnek, sőt egyes magánhangzók ejtése is eltolódik: a hangsúlytalan bolgár "а" (rövid "á") és "ъ" (a magyarban ilyen nincs, kb. "a" és "ö" között, de nincs ajakkerekítés) hangok egymás felé mozdulnak, ugyanez igaz az "о" ("o") és "у" ("u") hangokra - se a magyarok nem tudják jól elsajátítani a bolgár ejtést, se fordítva.

Ami a nyelvtant illeti: valójában igazi nehézség csak 1-1 van.

A bolgárok számára a magyar igekötők elhelyezkedése megoldhatatlan probléma. Maguk az igekötők nem, a bolgárban is rengeteg igekötő van, de a helyes elhelyezés probléma, lásd "nem megyek be", "nem bemegyek", "be akarok menni", s társai, azaz a igekötő elől van, a "normál" helyen, vagy az ige után, vagy az ige előtt, különválva.

A magyart tanuló bolgár akkor szokott tágra nyitott szemmel megdöbbenni, amikor ilyen típusú szövegeket lát először, hogy "bejössz?" - "be" - ekkor szembesül azzal, hogy egy igekötőt le lehet választani az igéről, sőt használni lehet az "igen" szó helyett.

Én ismerek elég sok bolgárt, aki szinte anyanyelvi szinten megtanulta a magyart, az összes kiejtési problémát is leküzdve, de még ők is hibáztak időnként az igekötők elhelyezésével! Persze, mert erre a magyarban nincs 100 %-os szabály.

Más nincs. A közhiedelemmel ellentétben az alanyi-tárgyas ragozás nem ilyen. Bár ez teljesen idegen a bolgártól, mégis pontos szabályai vannak, azaz megtanulható, megérthető, s onnantól csak gyakorlás kell.

Fordítva ugyanez: a bolgár igeragozás. Odáig még működik a dolog, hogy a magyar 3 (valójában 2) igeidő helyett a bolgárban kijelentő módban van 9 igeidő, s mindegyik aktív használatban van, mert ezek gyakorlással megérthetők:

• a jelen és az egyszerű jövő azonos a magyarral,
• a befejezett múlt, a befejezetlen múlt, s a régmúlt gyorsan felfogható,
• a határozatlan múlt, az előzetes jövő, a múltbeli jövő, s a múltbeli előzetes jövő már egy kicsit több gondolkodást igényel, de működik ez is.

Azonban amint kiderül, hogy van elbeszélő mód is, ott is 5 idő, ez már nem szokott menni. Pedig ezek keverése nagy hibának számít. Pl. bolgár füllel nagyon vicces, ha valaki régen elmúlt eseményről kijelentő módban múlt időben beszél, ez ugyanis azt jelenti: jelen volt az eseménynél.

A bolgár egyrészt megtartotta az ősszláv igeidőket - más szláv nyelvekben ezek egyszerűsödtek -, másrészt átvette a dél-balkáni elbeszélő módot (eredete vitás, de tény, hogy az albánban és a törökben is létezik).

Kerestem videót a bolgár ábécéről, 80 % dilettáns anyag, ez elég jó: