Volt 2 év is 5-éves kubai iskolai pályafutásom (1980-1985) alatt, amikor keletnémet osztálytársaim akadtak.

Az egyik srác - nálam 1 évvel fiatalabb - igazi mintagyerek volt, pl. folyamatosan ismételgette a hivatalos propagandát, szemrebbenés nélkül.

Kiderült aztán, az apja a havannai keletnémet nagykövetség pártitkára, ezzel nagyjából a harmadik legfontosabb ember volt ott. Eleve sajátos volt, hogy volt ember, aki csak párttitkár volt. Nálunk - a magyar követségen - ilyesmi nem létezett, persze nálunk is volt párttitkár, de társadalmi munkában végezte az egyik kiküldött, akinek volt más, fő munkája is. A párttitkársága azt jelentette, havonta egyszer egy délután gyűlést tartott a párttagoknak.

Persze, hozzá kell tenni, a keletnémet jelenlét sokkal nagyobb volt Kubában, mint a miénk. A magyar kiküldöttek száma nagyjából 80 fő volt, ebbe beleszámolva mindenkit, azaz diplomatát, külkerest, kisegítő személyzetet, vállalati képviselőt is. Ezzel szemben az NDK kb. 600 kiküldöttel volt jelen Kubában, ezzel második helyet elérve: csak a Szovjetuniónak volt ennél több (nekik kb. 20 ezer fő).

Amikor szóba került a pályaválasztás, a srác azonnal mondta, hogy ő katonatiszt akar lenni. Egyszer sikerült elkapnom őt egy lazább pillanatában: megkérdeztem minek akar katona lenni, s csodák csodájára értelmes választ adott: mert az NDK-hadseregben egész nap lehet sportolni, ő pedig olyan állást akar, ahol egész nap sportolhat, s ezért pénzt kap.

Sajátos volt, hogy a gyerek legjobb haverja egy másik keletnémet volt, aki viszont folyamatosan - persze halkan - panaszkodott a rendszerre. Valószínűleg a sport hozta őket össze, mert ő is szeretett sportolni.

Egyébként Havannában működött keletnémet iskola, a követséghez rendelve. De nem volt kötelező oda járni: a keletnémet szülő mondhatta azt, hogy szeretné, ha gyereke megtanulni maximális szinten egy másik nyelvet, s ez elfogadott indok volt, hogy a gyerek ne a saját iskolába járjon, hanem vagy a szovjet iskolába vagy egy kubai iskolába. Akadtak ilyenek, bár a keletnémet gyerekek 90+ %-a keletnémetbe járt.

Aztán sokáig nem volt vele kapcsolatom, az említett sráccal. Már 2010 lehetett, azaz 19 évvel az NDK megszűnése után, hogy rábukkantam egy orosz szociális hálóban.

Megdöbbenten láttam, munkahelynek az van beírva, hogy Bundeswehr! Rá is kérdeztem, s megerősítette, hogy igen, 26 éve a hadseregben van, ebből az első 6 az NDK-hadsereg, majd jelentkezett az átvilágítási eljárásra az NDK megszűnésekor, s át is ment rajta, így az utóbbi 20 évben már a volt másik hadseregben van. Kérdeztem nem volt-e politikai probléma, azt mondta, nem, őt eleve nem érdekli az egész, sportolni akart mind a 2 helyen, az meg nem izgatja éppen mit kell mondani, azt mondja, amit kell és pont, akkor "szocializmus építése", most meg "demokratikus jogállam", őt valójában egyik se érdekli.

• S apáddal mi lett? - kérdeztem. Mire elmondta, neki nehezebb sors jutott, nem vette át a (nyugat)német külügy a múltja miatt, szóval elvesztette a munkahelyét az egyesüléskor, s elment egy iskolába a volt Nyugat-Berlinben orosz nyelvet tanítani, de azóta már nyugdíjas.

S valóban, ez zajlott. A keletnémet diplomaták 99 %-a ki lett szórva a rendszerből az egyesüléskor, míg más területeken esélye volt a keletnémet tisztségviselőnek, hogy átvegye őt a nyugati szerv. Hiszen az egyesülés valójában azt jelentette: az NDK-t magába olvasztja az NSZK, ezt csak udvariasságból nevezték "egyesülésnek".

Mesélik, a volt keletnémet állambiztonságiaknak (Stasi) volt esélyük átmenni az új rendszerbe: a két nyugatnémet titkosszolgálat - BFV és BND - bizonyos Stasi-szakembereknek felajánlotta a munka folytatását immár "demokratikus" módon. Viszont a német Külügy nagyon nem akart volt keletnémet diplomatákat a rendszerében. Szóval pechje volt a haver apjának, hogy nem volt Stasi-tiszt, csak mezei párttitkár.