magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Árulónak lenni

Alapvető jogelv: a kényszer nem kötelez.

A magánjogban ez általános alapelv, a nemzetközi jogban persze nem, hiszen a legtöbb nemzetközi szerződés eleve kényszer alapú, így csak annyit jelez: minden szerződés ideiglenes, addig tart, míg a felek kénytelenek betartani vagy míg érdekük betartani.

Magyarország - és az egész ex-kommunista Kelet-Európa - nemzetközi szövetségi helyzete kényszer. Egyetlen alapja: annak idején ezt a területet Gorbacsov átadta a nyugatnak egyfajta ajándékként. A lakosság akarata semmilyen szempontból nem játszott szerepet. Aki nem integrálódott a nyugatba, az ezt véres háborúval tudta csak elérni: Szerbia. Persze egy kivétel van, ez Belarusz, mely teljesen békésen sikeresen elkerülte a gyarmati státuszt, dehát kivételek mindig akadnak.

Most a nyugat világhatalmi státusza lazul, gyengül. Semmi árulás nincs abban, hogy ezt pl. Magyarország igyekszik kihasználni. Ill. ez persze árulás a szó szoros értelmében, dehát mi rossz van egy kényszerszövetség elárulásában?

125 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr8818952972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boldeone2 2025.09.23. 13:32:41

@Deak Tamas: Hülye vagy te !

Tessék: Surveys of regional identities in Ukraine have shown that around 40% of Donbas residents claim to have a "Soviet identity".[105] Roman Horbyk of Södertörn University wrote that in the 20th century, "[a]s peasants from all surrounding regions were flooding its then busy mines and plants on the border of ethnically Ukrainian and Russian territories", "incomplete and archaic institutions" prevented Donbas residents from "acquiring a notably strong modern urban – and also national – new identity"

A szovjet identitás valós volt!

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.23. 13:43:26

@_Neville: na amit ezért kapsz mindjárt a barmoktól ... :)

2026. 2025.09.23. 13:48:14

Ha a köznépen, az egyszerű embereken múlt volna, legalábbis itt Magyarországon nincs rendszerváltás, ez igaz.

Gery1987 2025.09.23. 13:58:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Történelmileg úgy alakult hogy Oroszország befolyása megmaradt.
De ez nem volt köbe vésve...
Lásd Ukrajna.

Persze az igaz hogy a belorusz nemzeti identitás gyengébb, és beszélt nyelv is az orosz nem a saját nyelvük..
De ezt már teismegirtad.

valis47 2025.09.23. 14:05:22

@2025.: A nyugati jólét, a TV-ben és a turistautakon, meg a turistákon látott nyugatnémet, osztrák életszínvonal az kellett volna azért a népnek. A politikai szabadság, demokrácia persze sokkal kevésbé érdekelte az értelmiség kivételével. Az értelmiség is megosztott volt persze, a nemzeti gondolkodásúakra és a nyugatos liberálisokra oszlottak, bár akkor még abban egyetértettek, hogy a nyugati struktúrákhoz kell csatlakozni. Bár a NATO-csatlakozásnak nem volt olyan óriási támogatottsága, át is kellett írni a népszavazási törvényt, hogy érvényes legyen a NATO-népszavazás. Igaz, nemmel csak 15% szavazott a megjelent 49%-ból, 85% igennel. Az EU-tagságról még kevesebben, 45%-nyian mentek el szavazni, az arány hasonló volt, 84%-16%.
1990-ben a pesszimisták figyelmeztettek, hogy 20 év is eltelhet, amíg utolérjük Ausztriát, a hülyék (optimisták) pár évet gondoltak.
A valóságban aztán a pesszimisták is túl optimistának bizonyultak.

alöksz róz 2025.09.23. 14:05:52

@2025.: de ez nem azt jelenti, hogy nem is akartak volna.
akarták hogy legyen, de nekik ne kelljen semmit se csinálni érte :-)

valis47 2025.09.23. 14:25:09

@alöksz róz: Én csak egy fejlettebb keresőként használom a ChatGPT-t.

2026. 2025.09.23. 14:25:54

"Most a nyugat világhatalmi státusza lazul, gyengül. Semmi árulás nincs abban, hogy ezt pl. Magyarország igyekszik kihasználni. Ill. ez persze árulás a szó szoros értelmében, dehát mi rossz van egy kényszerszövetség elárulásában?"

Nem tudom Orbán Viktor keleti nyitása "műfajilag" miben más, mint Medgyessyié és Gyurcsányé - hacsak volumenben nem sokkal jelentősebb. Antallék a gazdasági kapcsolatok terén nagy dérrel-dúrral bevágták a volt szovjet térség előtt a kaput. Horn kitárta, Orbán antikommunista érzületekre alapozva megint bevágta. Medgyessy Péter - nagyon helyesen - elhibázottnak nevezte ezt a hozzáállást és meghirdette a keleti nyitást, amit utódja folytatott.

Orbán ellenzékben az Oroszországgal és Kínával való kapcsolatépítés ellen uszított; ő és pártja vitt akkor olyan keletellenes retorikát, mint amilyennel 2010 óta politikai ellenfelei élnek. Emlékezhetünk még, amikor fideszes politikus tüntetett "Free Tibet" pólóban kínai küldöttség érkezése ellen. Hogy Orbán részéről mennyire volt ez akkoriban elvi szempont, hogy aztán később jöjjön a felismerés, illetve végig színjáték volt csupán a részéről, sose derül ki; mindenesetre újfent kormányfőként - nagyon helyesen - azonnal intenzíven kezdte építeni Oroszországgal és Ázsiával a kapcsolatokat.

A kapcsolatépítés nagyobb részt gazdasági, kisebb részben kulturális jellegű. De semmi Totó, nincs táncikálás Putyinnal: a kétoldalú találkozók mindvégig maradnak a diplomácia protokollja szerint szigorúan hivatalosak. És mindaz amit eredményként lehet elkönyvelni, a mi javunkat szolgálja.

Itt most az a kérdés, az újabb hidegháború idején az Egyesült Államok meddig engedi, meddig nézi el a keleti kapcsolatépítést. Sőt, ezen túlmenően mi lesz az orosz energiahordozókkal? Ezzel kapcsolatban a találkozókon bizonyára intenzív tárgyalások zajlanak a magyar és az amerikai fél között.

valis47 2025.09.23. 14:31:01

@2025.: Nem csak az USA, hanem hogy Brüsszel meddig engedi. Brüsszel most egyszerre akar Trump Amerikájával, Oroszországgal és Kínával, Indiával harcolni, sőt már Izraellel is...

2026. 2025.09.23. 14:34:17

@valis47: "A nyugati jólét, a TV-ben és a turistautakon, meg a turistákon látott nyugatnémet, osztrák életszínvonal az kellett volna azért a népnek."

Persze, csak ugye az nem többpártrendszer, demokratikus választás és egyebek.

1989-ben az ország közjogi, politikai berendezkedésének átalakulását a nép egyszerű fia és lánya úgy követte végig a tévében, mint ahogy nézte a Derickket és a Klinikát.

vasútihíd 2025.09.23. 14:58:42

@valis47: az a nyugati életszínvonal a kizsákmányolásból származott-származik. csökken is most rendesen ahogy az erőviszonyok kiegyenlítődnek.

valis47 2025.09.23. 15:25:16

@vasútihíd: Nem csak abból. Akkor a nyugat képviselte a világgazdaság nagyobb részét.
Szovjet tömb és egyéb kommer országok nyomorszinten voltak, nem voltak rivális gazdaságilag. Másrészt a kommunistáktól való félelem miatt Nyugat-Európában jóléti államokat hoztak létre.
Japán volt az első rivális, amely fel is forgatta kicsit az erőviszonyokat, aztán 1985-ben az USA és Nyugat-Európa rájuk erőltette a Plaza Accords-t, amivel vége lett Japán szárnyalásának.
Utána jöttek az ún. kis tigrisek, Tajvan, Dél-Korea, Szingapúr, Hongkong meg talán Malajzia.
Ezek nem voltak olyan súlyúak, bár az első kettő elég hamar nagy szeletet szerzett a chipgyártásban.
A döntő azonban az ipar Kínába való kiszervezése volt, ami megalapozta, hogy Kína legyen az, ami korábban Japán és a kis tigrisek együtt, csak éppen sokkal nagyobb méretben....

valis47 2025.09.23. 15:28:34

A Nyugat várakozása pedig az volt, hogy Kína a "reformok útjára lépve" idővel "rendes liberális demokráciává" válik majd, és kezesbáránnyá. Ez nem történt azonban meg.
Ahogy India sem akar már csicskulni (egy ideig az volt a népszerű gondolat Nyugaton, hogy "kivonulunk Kínából és átvisszük a termelést Indiába"), hanem keményen nacionalista önérdekű politikát folytat.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.23. 15:29:20

@valis47: azért a jóléti állam jóval előbbi dolog ennél. Én már Bismarckot is oda tenném.

Wildhunt 2025.09.23. 15:32:19

@Boldeone2: Alig van értékelhető mű

Másképp: 2 perc guglizás ezeket dobta ki neked. Az, hogy fogalmad sincs valamiről, még nem jelenti azt hogy nem létezik.

alöksz róz 2025.09.23. 15:39:57

@valis47: ez nemcsak az ai-ra vonatkozik, hanem általában az összes digitális eszközre.
én már jópár éve mondom ezt. csak hát sajnos magamnak is hiába mondom :D

észrevettem magamon (meg persze másokon még inkább), hogy kevesebb dolgot jegyzek meg, mert úgyis könnyen megtalálható minden..
és sokkal hamarabb rákeresek valamire a megoldás kitalálása helyett.

vergyula 2025.09.23. 15:41:32

@alöksz róz: "észrevettem magamon (meg persze másokon még inkább), hogy kevesebb dolgot jegyzek meg"
Én is, de én az öregedésre fogom.

alöksz róz 2025.09.23. 15:44:52

@vergyula: nem arról beszélek h elfelejted, hanem eleve meg se jegyzed. valahogy nem figyelsz oda rá.

vasútihíd 2025.09.23. 16:28:24

@valis47: pedig de. a nyugat gazdagsága legnagyobb részt kizsákmányolásból származik.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.23. 19:45:50

Most olvasom Sikorski enszes agymenését. Én eddig az ide író zseniktől úgy tudtam hogy a nacionalizmus meg a magyarok felelősek az első világháborúért, erre kisül hogy a ruszki mozgósítás.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.23. 19:46:53

Ja bocsánat, az urakat lehagytam az előbb.

Boldeone2 2025.09.23. 20:05:45

@Deak Tamas: A lengyelek megmondták, hogy betelt a pohár!

youtu.be/2fgLtZJWNJ4?si=JVus8NFUHeAwzIe7

Ha kell, a lengyelek lőni fognak..

Boldeone2 2025.09.23. 20:10:55

....Az Orosz Birodalom nem lesz újjáépitve, azt is kimondta, illete Oroszország történelmi bűneit

Wildhunt 2025.09.23. 20:12:42

@Boldeone2: vótmá. Aztán a muszka visszalőtt és a polákok röpke 200 évre megszűntek.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.23. 20:30:54

@Boldeone2: amikor lőni akarsz, te katonságot megvető vadbarom, Herczeg Ferenc Északi fény című regényére gondolj, plusz arra, hogy az elvtársaid nagyon furcsán érezték magukat a darutollas magyar katonák bírósága előtt.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.23. 20:38:12

@Wildhunt: én azért, O'sváth László rokonaként, be fogom fogadni őket, ha kell, a lengyel nemzet nem Tusk.
Érdekes a történelmi analógia, I. Rákóczi György ostoba svéd háborúja idején is azt mondták a lengyelek, hogy na akkor a bratankinak vége (a felégetett Beregszász bánta) és aztán mégis nagyon máshogy fordult a történelem kereke.

Serény Vélemény 2025.09.23. 20:38:26

@Boldeone2: eddig a lengyelek 19 drónból 4-et lőttek le. Pontosabban azt is a holland f35-ösök. Olyan drónból, amiből a ruszkik havonta 5 ezer darabot gyártanak.
Ennyit arról, hogy mi van akkor, ha a lengyelek lőnek. (ennél még az ukrán légvédelem is _sokkal_ többet tud.)

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.23. 20:45:51

@Serény Vélemény: mer ugye az is egyértelmű hogy ruszki drón mind.
Amelyik megkoccantotta azt az azeri utasszállítót a télen, az is az volt, csak amikor kiderült hogy ukrán a drón, onnantól van a kuss.

Boldeone2 2025.09.23. 20:52:42

@Serény Vélemény: Ne becsüld alá őket! A lengyelek nem egy könnyen legyőzhető nép, hallottál a Pilsudski - kultuszról? Készülnek a revans vételre...
Az oroszok megszegték a lengyel- orosz megnemtámadási szerződést, lerohanták Lengyelországot, illetve a honi hadsereg is miattuk pusztult el

vasútihíd 2025.09.23. 21:12:42

@Deak Tamas: ukránok által zsákmányolt orosz drónok és egyéb harcieszközök ezek amit orosznak álcázva kűldenek tovább szeretettel a nyugat felé provokációs céllal.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.23. 21:23:05

@Boldeone2: előtte nem történt semmi, féleszű? Példul az ütközésig nyalt német fajtatársaid részéről?

Wildhunt 2025.09.23. 21:23:26

@Boldeone2: Pilsudski - kultuszról

Aminek az lett a vége hogy... Persze te egy fogalmatlan hülye vagy, ezért nem tudod.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.23. 21:43:53

@Wildhunt: ez érdekes dolog amúgy, mert épp Pilsudski halála után ment el a lengyel külpolitika olyan irányba ("hiszen a Nyugatnak érdeke, hogy mi erősek legyünk itt") ami most dögölhetne meg ha a varsói miniszterelnök és külügyminiszter lengyel lenne.
Pilsudski pontosan megtapasztalta, melyik szomszédja hogyan erősödik és rendkívül tehetségesen lavírozott a két kolosszus között. Pont az lett a baj - ami nagy egyéniségek eltűnésekor baj szokott lenni és Magyarországon is az lesz - hogy az egy egyéniségben összeforrott tehetség darabjaira esett szét, és nem ment tovább a többi utódban, a teljesen hülye Beck külügyminiszterben, akit pár nappal a német támadás előtt rá lehetett venni arra, hogy olyan "segítségnyújtási" egyezmény írjon alá az antanttal ami a száguldó kamion eléfekvéssel volt egyenlő.

valis47 2025.09.23. 21:49:39

@Deak Tamas: Gondolom nem, és Sikorski szerint sem. A II. vh. azzal kezdődött, hogy a SZU megtámadta Lengyelországot...

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.23. 21:53:20

@valis47: hiszen így volt nem? 1849-en is a szabadságharcot a ruszkik ellen vívtuk.

alöksz róz 2025.09.24. 06:43:16

@_Neville: "Kőrösi határozottan felszólította a rendőrséget" - már hiába szólítja fel, lézer janó elintézte ezt is.

alöksz róz 2025.09.24. 06:51:01

@alöksz róz: "már hiába szólítja fel, lézer janó elintézte ezt is." - ki hitte volna, hogy elég hozzá egyetlen egó, hogy megrogyassza a fideszt...

előbb úgy megsértődött novák katalinra a kastélytörvény miatt, hogy kirobbantotta a pedofilbotrányt, hogy kicsinálja. neki köszönhető a tisza és magyar péter felemelkedése.
most úgy megsértődött egy rendőrkapitányra, hogy kicsinálta, megint országos felháborodást robbantott ki, a rendőröket a tisza mellé állította.

szééép.

alöksz róz 2025.09.24. 06:56:53

kíváncsi vagyok, hatvanpusztáról honnan vannak a képek :-)

ez a nevem senki 2025.09.24. 10:13:22

Trumpék már nyíltan fenyegetik Magyarországot, most szükség lesz Orbán Viktor telefonjára

Meddig lavírozhat Magyarország Kelet és Nyugat között?

vagy-vagy

Wildhunt 2025.09.24. 13:55:37

@Deak Tamas: most szerinted erről boldi hallott?

Gery1987 2025.09.24. 15:01:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Donald Trump Magyarország orosz energiafüggőségének megszüntetéséről beszélt az ENSZ-közgyűlés keretében tartott ukrán–amerikai csúcstalálkozón. Az amerikai elnök közölte ukrán kollégájával, hogy beszélni fog a barátjával, Orbán Viktorral, mire Zelenszkij úgy reagált, szerinte a magyarok nem állnak még készen arra, hogy leálljanak az orosz gáz vásárlásával."

Orbánt kivenni Putyin seggebol?:)
Hát ehhez tényleg atomhatalomnak kell lenni...

Mondjuk vicces lenne ha Orbán hirtelen megint fordítaná egy a köpönyegén a torzsi szektasok meg vele mozdulnak és azt is letagadnak hogy valaha moszkovitak voltak:)

Tapi készülj! Lehet még újra ruszkiznod kell!

De csak mondom hogy "semmi nem lesz elfelejtve és minden fel lesz jegyezve ":D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.09.24. 15:04:51

@Gery1987:

Ha Orbán holnap euroatlantista lenne, szerinted én is az lennék?

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.24. 15:09:33

@Wildhunt: ő aki az elit része, Amerikában képezték ki, izé, tanult, ő ne tudná ezt?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.09.24. 19:19:34

@Gery1987:

Alapjaiban helyesen politizál, ez a lényeg. Másodlagos ügyekben meg nem kell egyetértenem vele.

Gery1987 2025.09.24. 20:48:11

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Semmi eredmenyt nem tud felmutatni kulpolitikailag sem.

Majd az kész ciki ha Trump miatt le kell válni az orosz olajrol...na az érdekes magyarázkodás lesz.

valis47 2025.09.24. 21:52:01

@Gery1987: Itt egyszerű gazdasági érdekekről van szó: Magyarországnak kb. 400-500 milliárd Ft-ba kerülne évente az orosz olajról való leválás. A gáz ebben még nincs benne.
Ha Paks2-t is ellehetetlenítik, az további milliárdok a kútba, és lehet elölről kezdeni az atomerőmű projektet. Paks1 meg még talán 10 évig működhet, bár lehet biztos hosszabbítani az üzemengedélyét, ha muszáj.
Miért szurkoltok folyton a hazátok ellen?

valis47 2025.09.24. 21:55:18

Mármint a MOL-nak ennyibe kerülne, a finomító átalakítása meg még ebben nincs benne, de hasonló nagyságrendű összeg. Csak hát a MOL adót fizet, pl. az orosz olajon keresett extraprofitja után büntetőadót is a költségvetésbe.
Nyilván pl. a rezsicsökkentés tarthatatlanná válna azonnal.
Trump egyszer ezt mondja máskor azt, szerintem ezt már mindenki észrevehette, lásd a vámokat. Orbán majd megmagyarázza neki, hogy ha 26 tavasza előtt ezt ránk erőltetné, akkor ő biztosan bukik, így egy európai baráttal kevesebb.

valis47 2025.09.24. 21:57:16

Ja és az adriai vezetéket most tesztelték, kiderült, hogy nem tudja teljesíteni azt az átviteli kapacitást, amire elvileg képesnek kellene lennie... legalábbis a horvátok szerint.

Gery87 2025.09.24. 22:25:32

@valis47:

Senki nem szurkol ellene, ebben a hazugságban vagytok 15 éve, amit a mocskos farhát jobboldal elhitett veletek hogy van ők a jófiúk és mindenki más a hazaáruló....beteg, romlott, kétbites fasz manipuláció ez!

Miféle demokrata az aki a politikai ellenfelét kizárólag ellenégként és árulóként tudja látni és láttatni?

Orbán örök narratívája az hogy ő a tejhatalommal "szabadságharcos" egy elnyomott ellenzéki a világ gonosz háttérhatalmával szemben, BÁRKi de tényleg bárki hívja ki őt politikailag, az "áruló" meg soros meg Brüsszel...meg a faszunkgörbülete...

Kurva átlátszó, kibaszottul kétbit és rohadtul gyerekes.

De ennyit tud felmutatni, nem tehet mást, mert nincsenek eredményei egyéb téren!
Nem tud villogni az eredményekkel mert nincsenek, így mocskol.

Ti meg beszopjátok.

(*egyébként kurva drágán vesszük az orosz olajat egymással háborúban lévő felektől ill azon keresztül, ami gazdasági és nemzetbiztonsági szempontból is necces, de nemhogy csökkentettük volna az orosz energiahordozó arányát még növeltük is a kitettségünket! Mi ez ha nem a haza kiszolgáltatottsága? Ez nem árulás?)

valis47 2025.09.24. 22:39:36

@Gery87: Mit jelent az, hogy kurva drágán, mihez képest? Azt tudni lehet, hogy orosz Ural olaj hordónként 2025-ben 20–30 dollárral volt olcsóbb a Brenthez képest. Persze az nem nyilvános, hogy mennyiért veszi a mol pontosan, de könnyen lehet ~100 millió dollárral több a költsége évente, ha nem vehetne többet orosz olajat.
2023–2024-ben a MOL éves szinten több száz milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe különadóként, így 2023-ban mintegy 675 milliárd forint volt a teljes adó- és járulékbefizetésük, aminek jelentős része extraprofitadó volt. 2024–2025-re a kormány részben mérsékelte, részben átalakította ezeket az adókat, de a MOL továbbra is külön terhet visel, mert a kedvezményes orosz olajhoz való hozzáférés miatt kiemelten nyereségesnek számít.

valis47 2025.09.24. 22:42:18

Szóval ez a pénzről szól, de szerintetek hazaárulás olcsóbb olajat venni, és az lenne a derék dolog, ha drágát vennénk direkt...

Gery87 2025.09.25. 00:59:09

@valis47:

"A korábbi években átlagosan 50 milliárd forinttal hagytunk többet a kutaknál az osztrák fogyasztókhoz képest – az összehasonlíthatóság érdekében az üzemanyag adók nélküli ára alapján.

Azért Ausztriával érdemes elvégezni az összehasonlítást, mert ők is messze vannak a tengertől, Triesztből vezetéken kapják a kőolajat – ráadásul nem olcsóbb oroszt, hanem világpiacit. 2022, tehát a háború kirobbanása óta nem nyertek a magyarok összességében érdemben, mert 2025 március végéig 14,5 milliárd forinttal többet hagytunk a kutaknál, mintha osztrák áron vásároltunk volna."

"A motorbenzin – adók nélkül számított – kiskereskedelmi ára az EU-ban a negyedik legdrágább Magyarországon, míg a gázolajé a hetedik legmagasabb a májusi adatok szerint. Mindkettő ára hat százalékkal magasabb az uniós átlagnál.

"Így a kutaknál már ma is annyit fizetünk az üzemanyagért, mintha az olaj tengeri importból származna, nem pedig Oroszországból."

"Ahogy az alábbi grafikonon jól látható, a relatív magyar árszint megugrása egyértelműen a benzinárstop kivezetése után történt. Azaz hiába veszi olcsón a kőolajat Magyarország, a benzin ára sokkal magasabb az uniós átlagnál. Pedig ez a háború előtt nem volt így. Tulajdonképpen az olcsóbb orosz kőolaj árát szinte egészében elveszi a kormány, míg a benzinárstop alatt jórészt otthagyta a Molnál. De ezen felül is kell a hazai olajtársaságnak különadókat fizetni."

Ráadásul a régiós, tengeri kijárattal nem rendelkező, tengerről hosszú vezetékeken kőolajat importáló Ausztriában és Csehországban is olcsóbb az üzemanyag – pedig Ausztria nem használ orosz olajat, és a cseheknél is közeledett a teljes leválás az ábrázolt időszak vége felé."
stb

telex.hu/g7/2025/06/18/nem-jarnanak-rosszul-a-magyar-autosok-az-orosz-olajimport-megszunesevel

Gery87 2025.09.25. 00:59:58

@valis47:

Mint a fentiek mutatják: nem olcsó.

A hazaárulást meg sokadjára a kormány követi el.

valis47 2025.09.25. 01:20:04

@Gery87: A vételárra értettem, hogy olcsó, a cikk is elismeri. A benzinár más kérdés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.09.25. 08:06:12

@Gery1987:

Hatalmas eredmények vannak: jó viszont mind a 3 nagyhatalommal, s rendes szomszédi viszony a 7 sozmszéd közül 6-tal. Mikor volt ilyen?

ez a nevem senki 2025.09.25. 08:33:28

Magyarország egyedül maradt, Szlovákia mégis részt vesz a drónfalról szóló tárgyaláson

alöksz róz 2025.09.25. 09:53:45

a makrogazdasági mutató az csak egy mese, kedves barátaim.

és egyébként se számít.
az számít, hogy mi vagyunk a mimagyarok. és ezért nyerni fogunk, akármit csinálnak,.

Gery87 2025.09.25. 10:30:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Mondjuk Csau Romániájában:D
Mennyire jó is volt...

Egyébként nem emlékszem rá hogy az elmúlt 35 évben a külpolitika bármikor bármiben annyira rossz lett volna bárkivel hogy az a hétköznapi ember életére hatással lett volna!

Gery87 2025.09.25. 10:32:16

@Deak Tamas:

Gyülölködjél, uszíts, rekessz ki, dehumanizálj...csak így tovább a 4% felé!

Ja persze az ellenzék csinálja ezt...nem ti, áááááááh.

Gery1987 2025.09.25. 14:25:13

@Deak Tamas:

A nyelved is hosszú, ami Orbán valagaba van...

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.25. 14:36:00

@Gery1987: a "valagába" szó á betűt tartalmaz.
Jellegzetesen ostoba műveletlenségre valló íráskép, érdekessége a mindmáig jelenlévő szláv anyanyelvének behatása, a hosszú magánhangzók nem érzékelése, és a zárt a betű folyamatos tolakodás a "gondolkodásában".
Tipikus ismert képviselője a műveletlenségi és a nyelvi szintjének az ugyancsak szláv anyanyelvű Farkas Mihály, jellegzetes szlavizmus még a kettőzött mássalhangzók kimondásának képtelensége.

filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6531
filmhiradokonline.hu/watch.php?id=10427
filmhiradokonline.hu/watch.php?id=10963

Gery1987 2025.09.25. 20:02:28

@Deak Tamas:

Telefonról írok te szerencsétlen..
Másba nem tudsz belekötni?:)

Gery1987 2025.09.25. 20:04:04

@Deak Tamas:

Ezzel a buta avitt szocialdarwinista soven okorseggel csak magadat járatod le állandóan vén hülye:)

Ez már 1935-ben is kurva ciki lett volna értelmesebb körökben.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.25. 21:13:35

@Gery1987: tehát akkor digitális analfabéta is vagy, hiszen azt sem tudod beállítani, hogy kikapcsoljon a hejesírásellenőrző (vagyis tehát ezzel el is ismered, hogy lövésed sincs a magyar helyesírásról).
Ez a probléma, hogy ehhez képest van akkora jövedelmed, hogy itt baszod a rezet egész nap, ahelyett, hogy végre több adót fizetnél, csökkenne a jövedelmed, és nem telefonra meg egyéb szarra, hanem létfenntartásra költenél.

Gery87 2025.09.25. 22:12:46

@Deak Tamas:

hejesírásellenőrző...jajj micsoda humor:)

1, Nem akarom hogy kikapcsoljon. Alapvetően nem zavar, nem is emiatt van, sokszor csak elütés. Tudod mikor az embernek koszos a keze, meg nagyok az ujjai akkor hát megesik...
2, Nem a helyesíráson múlik, itt vagy pl te, lehet helyesebben írsz de attól még egy kisnyilas sovén pöcs vagy aki a fél országot kitagadja a nemzetből, de leginkább te csak te vagy egyedül magyar:) Mindenki más hülye és áruló.
Te pöcs. Nem is érdemelsz többet minthogy ilyeneken gutaütést kapj.
3, ha nem veted volna észre amikor nem mobilról írok akkor kevesebb a béna elcseszés...te pöcs.
4, több adót nem fogok fizetni, azt a tervek szerint a miliárdos Döbrögi uraid fognak, persze még meglátjuk, lehet ebből se lesz semmi...
5, Nagyon keresztényi konzi Jézusi gondolatok megint, grat.
Mondom én nem kell itt a jóemberkedő keresztényt játszani....valld be hogy faskó vagy egy ostoba vén Macák, aztán kész. Mindenkinek jobb lesz, a kis lelkednek is.

alöksz róz 2025.09.26. 23:49:10

kocsis málé: Olyan dolog történt, aminek következtében megbénulhatott volna az állam cselekvőképessége

mitől, málé?
kezdjetek soha nem látott megtorlásba, ha erővel akarjátok magatokat elzavartatni még a választás előtt

valis47 2025.09.27. 00:21:01

@alöksz róz: Nyilvánvaló, hogy valakik kitalálták ezt a Fidesz=pedofilok témát, hogy ezt kell nyomni. Először Kaletáztak, aztán jött a "kegyelmi ügy", most meg ez a zsoltibácsizás.

A buzilobbit vérig sértette a "homofób" gyermekvédelmi törvény, és ez a bosszú érte, személyesen Semjénnel szemben is, aki nagy szerepet játszott benne. Vagy pl. Kocsissal szemben is, akit szintén rendszeresen lebuziznak (persze ki tudja, lehet hogy tényleg az, vagy hogy van több "meleg" miniszter, mint az e téren láthatólag igen jól értesült MZP szokta emlegetni)

Az általuk fájlalt rész ez volt:
"6/A. § * E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg."

Anno először Puzsér kezdte el sulykolni a hallgatóságának, hogy Kaleta=Fidesz. Aztán jött a kegyelmi ügy, ahol a "pedofilmentegető" Kónya Endrének adott kegyelmet fújták hatalmas üggyé, amibe belebukott a Fidesz két női politikusa, és elindította a selyemmajmot azon a pályán, hogy NER-ficsúrból a teljes O1G-tábor vezére váljon belőle a semmiből. Aztán jött ez. A külföldi titkosszolgálati szál sem zárható ki.

valis47 2025.09.27. 00:26:16

A soha nem látott megtorlás mondjuk hiszem ha látom, ez olyan, mint amikor '22-ben OV elégtételt emlegetett a választási győzelem után. Láthattuk, hogy nem történt semmi ilyesmi, bár lett volna rá ok egyesekkel szemben, akik már akkor is túlmentek minden elfogadható határon, pl. MZP - semmi bántódás nem érte, azóta is vidáman mocskolódik.
Minden képzettel ellentétben Mo. nem autoriter annyira sem, mint Törökország, ahol Erdogan valóban elégtételt vesz azokon, akik meg akarták puccsolni.

valis47 2025.09.27. 00:32:35

@Deak Tamas: Ezek fognak majd a legtöbbet szopni a vagyonadóval és a progresszív szja-val (mindkettő lesz, akármit mond most MP, mert a Tisza közönsége ezeket akarja, kívánja, másrészt a közgazdászaik szintén elvből be akarják vezetni ezeket, harmadrészt valamiből be kell hajtani a pénzt az általuk tervezett nagyívű állami költekezés-növeléshez, nem fogja a "hazahozott uniós pénzek", sem a "NER-es lopott vagyonok visszavétele" fedezni, bizonyára adóemelésből és az állami vagyon (re)privatizációjából fogják fedezni ezeket....), de ahhoz is hülyék, hogy felfogják. (Nem is azok a vállalkozók, akik papíron minimálbért keresnek és nincs a nevükön semmi.)

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.27. 07:27:19

@valis47: az lesz a megtorlás, hogy kibasszák őket az állami pénzen összegrundolt dzsakuzzivillából és enyhítésképp egy-két milliós jövedelemnövelést kapnak.
Ezért sem fog menni a szavazatom a Fidesznek.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.27. 07:30:57

@ez a nevem senki: mivan mini Majakovszkij?

Te is
mint a have
rod
csak ír
sz
de olvasni nem
tudsz?

Yorg 2025.09.27. 07:59:15

@Deak Tamas: "Ezért sem fog menni a szavazatom a Fidesznek. "

Ha a Fidesz ezt megtudja, azonnal válságtanácskozást hív össze.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.27. 08:22:50

@Yorg: az már rég kellene, külügy és kultúra ügyben, lásd L. Simon mai mandilis cikkét.

Yorg 2025.09.27. 08:32:13

@Deak Tamas: Vicces, amikor a kibic akarja tanítani sakkozni Kaszparovot.

ez a nevem senki 2025.09.27. 08:37:19

@Deak Tamas: mivan miniduce
nem érted az ironiát
az át
hallást
teis aspergeres vagyol-e

valis47 2025.09.27. 08:39:11

Úgy néz ki a romániai példa, hogy eltiltották az első helyen levő elnökjelöltet, ragadós. Moldovában 1-2 nappal a választások előtt (holnap lesz) a második (?) helyen álló pártcsoportosulásban levő egyik pártot eltiltották a választástól. Működésben az európaiság és az igazi demokrácia.

alöksz róz 2025.09.27. 08:56:37

@valis47: "vagy hogy van több "meleg" miniszter" - ha valaki azt mondaná, hogy a gulyás geri az, én elhinném.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.09.27. 09:13:16

@valis47:

Moldovában nagy a pánik. Ez az eltiltás csak az egyik hasonló lépés volt.

Nyílt hamisítás is jöhet, ha az eredmény "rossz" lesz.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.27. 10:42:03

@Yorg: vannak ilyen dolgok, tehát például amikor a magyar kultúrához totál kibic Sebő Ferenc, aki egész életében kínos alapossággal ügyelt arra, hogy csak a teljesítménye látszódjon és akkor sem tett semmi hasonlót, amikor ebből már nem származhatott volna kára, szóval amikor egy ilyen kultúrkibic is már a NER kulturális dolgait hozza fel, ott kiderülhet, hogy az a Kaszparov még Bobby Fischer színészi munkásságát sem éri el.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.27. 10:42:50

@ez a nevem senki: bspergeres bár lehet hogy cspergerré vagy dspergerré fejlődött.

Yorg 2025.09.27. 13:00:12

@Deak Tamas: Akármilyen nagy ember is valaki, ő se tévedhetetlen. Te meg még nagy ember se vagy.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.27. 15:02:46

@Yorg: akkor kb. egy szinten vagyunk, te népmozgalmi- és lengyelfilmszakértő valaki.

Yorg 2025.09.27. 15:13:04

@Deak Tamas: Ott a különbség, hogy én nem akarom jobban tudni, hogy mit kéne tenni, mint a kormány.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.09.27. 15:26:28

@Yorg: én majd ezt a szavazatommal befolyásolom jövőre.

vasútihíd 2025.09.27. 22:24:28

@Yorg: a mihazánkra adott szavazat is a fideszt segíti.

ez a nevem senki 2025.09.28. 08:05:55

Külügyi miniszterhelyettes: Magyarország a területének kétharmadát adta a békéért, Ukrajnának most a területének ötödét kellene

alöksz róz 2025.09.28. 12:47:45

@Yorg: mert igazi birka vagy.
ha nem tudnád, pont arra találták ki a szavazást, hogy a kormány tevékenységéről dönthess/véleményt mondhass, adott esetben döntéseket befolyásolhass.

viszont ezt a befolyásolást nemcsak négyévente kéne megtenni, hanem akárki nyer, a mindenkori kormányt kellene megpróbálni rákényszeríteni, nem kéne elfogadni egy az egyben a kapott csomagot, ha tele van szarral...

nem elég négyévente behúzni a kisebbik rosszat, mert a kisebbik rossz elve alkalmazásának van egy kellemetlen eredménye: ha a kisebbik kupac szart választod, akkor is egy kupac szart fogsz kapni.

Gery1987 2025.09.29. 13:08:12

@alöksz róz:

Ezért lenne jó a közvetlen demokrácia.
Az hogy 4 évente egy szavazhatunk gátlástalan pszichopata senkire akik hazudnak azért hogy hatalomra jussanak az lofasz, nem demokrácia..

ez a nevem senki 2025.10.02. 14:30:40

Orbán Viktor pedig nem farolt ki a helyzetből, beleállt, átsétált Donald Tusk mellé – írja helyszíni tudósításában a The Guardian. A lengyel kormányfő gyorsan a fülébe súgta: „Vigyázz, ez provokáció!” De Orbán Viktor nem zavartatta magát, hanem azt mondta:

Mi a valós veszély? Hát a gazdasági stagnálás, és hogy elveszítjük versenyképességünket.

„Nem Oroszország?” – jött az újabb kérdés, mire a kormányfő az alábbi videó tanulsága szerint azt felelte:

Mi együtt erősebbek vagyunk, mint Oroszország. Tegyünk néhány összehasonlítást, és a tényekre alapozva mondjon véleményt. Több mint 400 millióan élünk Európában, az oroszok meg 130 valamennyi millióan vannak. Nézze, az európai GDP ekkora (mutatja kezeivel a nagyságot), az orosz meg csak ekkora (megint a kezeivel mutatja). Mi összesen, a 27 tagállam együttesen többet költünk katonai kiadásokra, mint az oroszok. Szóval mitől kellene félnünk? Mi erősebbek vagyunk, mint ők!
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása