A magyarországi nemzeti kisebbségi jogrend kitalálásának egyetlen oka van: lehessen rá hivatkozni.

A valóságban ugyanis az egész rendszer teljesen valóságidegen.

A fő probléma: Magyarországon a nemzeti kisebbségek a zsidók deportálása (1944) és a németek kitelepítése (1946-1948) után tulajdonképpen megszűntek. Ami kevés maradt, az tönkre lett téve az összes valóban kisebbségi iskola bezárásával a 1961/1962-es tanévben. Ez egy kevéssé ismert tény: 1961-ig az országban 3-féle kisebbségi iskola működött:

• A-típus: ahol minden tárgy az adott kisebbségi nyelven van tanítva + magyar nyelv és irodalom tárgy magyarul,
• B-típus: ahol az adott kisebbség nyelve, irodalma, földrajza, történelme kisebbségi nyelven van oktatva, minden más esetben a tannyelv magyar,
• C-típus: ahol minden tárgy tannyelve a magyar + emelt óraszámban az adott kisebbség nyelve.

1961-től be lett zárva az összes A-típus, s a hangsúly a C-típusra lett helyezve. Eredmény: az országban maradt 31 B-típusú és 329 C-típusú kisebbségi iskola alap- és középfokon, összesen 360 iskola. Ebből német 143: 2 B-típusú és 141 C-típusú, második helyen szlovák: 124 - 6 B-típusú és 118 C-típusú. Harmadik helyen a szerb-horvát (ez akkor még egynek számított): 64 iskola - ebből 13 B-típusú és 51 C-típusú. Negyedik helyen a román: 23 iskola - ebből 10 B-típusú és 13 C-típusú.

Minden további nemzetiségnél a kis létszám miatt eleve csak a C-típus volt életszerű vagy az se. Ez akkor a szlovén kisebbség 6 darab C-típusú iskoláját jelentette. (A kommunista rendszerben csak ezek voltak az elismert kisebbségek: német, szlovák, "délszláv" (szerb-horvát-szlovén), román.)

A rendszer 1985-ig így működött. Azóta lehet szabadon létesíteni iskolákat bármilyen profillal, csak már nincs kinek.

Ez a "nincs kinek" a rendszer fő problémája: egyszerűen nem maradt sehol erős kisebbség, a cigányokat leszámítva, de ők meg jellemzően nyelvileg magyarok, s nem is igen akarnak nemzeti kisebbségként szerveződni.

Egyszerűen a helyzet nem párhuzamos a határontúli magyarok helyzetével, lásd az 1,2 millió romániai magyar nagy többsége nem asszimilált, a legtöbb esetben románul csak idegen nyelvként beszél, sok esetben tömbökben él, míg a 40 ezer magyarországi román nagy része félig magyar identitású, s a többség jobban tud magyarul, mint románul. Azaz nem lehet azonos rendszert felépíteni teljesen eltérő helyzetekre.

A jelenlegi magyar rendszer az, hogy vannak helyi kisebbségi önkormányzatok. Ezek a valóságban díszszervezetek, az égvilágon semmivel se foglalkoznak, mert nincs is mivel. Jó esetben a helyi kisebbségi önkormányzatok által megválasztott országos vezetőség foglalkozik ténylegesen is az adott kisebbséggel, jellemzően ünnepségeket szerveznek, könyveket adnak ki.

S a vicces új elem: a parlamenti képviselet. Ami a legtöbb kisebbség számára elérhetetlen, hiszen teljes létszáma kisebb a kedvezményes parlamenti mandátumnál.

Emiatt eleve még azok se regisztrálnak a parlamenti választásra kisebbségként, akik egyébként regisztrálnak kisebbségként:

Mint látható, a kisebbségként választási regisztráció is ritkaság. Nagyjából az emberek negyede, ötöde regisztrálja magát, s ennek az ötöde parlamenti választásra is. Lásd pl. szlovákok: a kutatók szerint 120 ezer tekinthető szlováknak, ebből alig 30 ezer vallotta magát annak a népszámláláson,12 ezer regisztrált is szlovákként a választásokra, de alig 1500 fő regisztrált a parlamenti választásra is.

A bolgárok esete teljesen ugyanez: 221 ember regisztrált a parlamenti választásokra, 1354 általában a választásokra, 6272 a népszámláláson, miközben kutatások szerint lehet 20-30 ezer ember összesen.

Szerintem kellene már jönnie egy bátor embernek, aki nyíltan kimondja: semmi szükség kisebbségi parlamenti képviseletre Magyarországon.