Örömhullám a ballibeknél: a Tisza majdnem beérte a Fideszt:
Miközben 2021 teljes második felében ennél jobb eredményeket is elértek a ballibek:
Ráadásul az egy egyesült ballib front volt, míg most a DK és a Tisza egymás ellenségei.
Én nagy pofáraesésre számítok 2026-ban.
Sajnos azonban már van egy réteg, mely tényleg bevette a nyugati propagandát, példa:
- ha ez az embertípus elszaporodik, azaz valóban européerek lesznek zömükben a magyarok, akkor valós veszély van, hogy az egyesült libbantak választást nyerjenek. Én úgy számolom, 2034 előtt még nem lesz ilyen helyzet.
Ül 3 zsidó a stúdióban és panaszkodnak miért nincs a médiákban pártatlanság.
Pártatlanság alatt azt értik, miért nem áll mindenki a zsidó oldalra a palesztín-zsidó viszályban.
Egyébként én nem várom el egy zsidótól, hogy a zsidó érdekek ellen beszéljen vagy hogy pártatlan legyen egy zsidó szemszögből érzékeny kérdésben. Sőt, normális, ha ezt nem teszi. De az durva hazugság és képmutatás, hogy a zsidópártiságot semleges, mérvadó nézetnek hiszik.
S nem vagyok palesztínpárti. A palesztínpárti szélsőséges szövegeket pont ugyanannyira nevetségeseknek tartom, mint a zsidópárti szélsőséges szövegeket. Alapvetően semleges vagyok a palesztín-zsidó viszályban.
Egyébként pedig tény, hogy a nagy liberális médiák ma láthatóan a palesztín oldallal szimpatizálnak - ebben igazuk van a stúdióban ülőknek. S még meg is értem emiatt érzett keserűségüket. Bár a zsidók elleni előítélet liberális oldalon máig nem jutott el arra a szintre, ahol az oroszellenesség van. Lásd, izraeli művészeket, sportolókat nem kényszerítenek arra sehol, hogy ítéljék el országukat, mert ha nem, akkor kizárják őket mindenhonnan - miközben oroszokkal szemben ez folyamatosan zajlik.
Válogatott baromságok is elhangzanak a műsorban, lásd az antiszemitizmus egy örök eszme, mely a barbárság jele, s a zsidóság meg a progresszió zászlóvivője. Meg hogy a szovjet propagandában 1967 után antiszemitizmus volt - egyszerűen tényszerűen nem igaz.
Köszönet a 444-nek, az eredeti adást nem néztem végig, csak belenéztem és pont ez a részt nem vettem észre, eleve nem izgat különösebben a bethleni országépítés, azt hittem, az egész erről szól:
A gondolat teljesen világos és igaz. Én hosszú ideje mondom ugyanezt:
nem létezik jó polgári oldal, jó kereszténydemokrácia, jó kapitalizmus - sajnos a jobbos szavazók zöme is hisz ebben a liberális fantáziában, mely szerint egykor volt a jó nyugat, majd azt - valamikor a XX. sz. második felében - elrontották a csúnya komcsik,
az euroatlanti érdekrend egy keresztényellenes, ultraliberális értékhalmaz, valójában nem más mint a jelenleg USA központú világoligarchia hódító eszméje, semmi alap, hogy ezt magunkénak mondjuk.
Az persze más kérdés, jó-e taktikailag ezt nyíltan kimondani kormányközeli emberek szájából. De kétségtelenül a kimondott szavak igazak.
Reformnyilas pártként indultak, aztán elkezdték mérsékelni magukat. Egyre nagyobb sebességgel zajlott ez, így nem csoda, hogy végül a polgári-szivárványos lobogó alatt találták magukat.
Daron Acemoğlu és társa régi harcosok. Szent embereknek számítanak a progresszív polgári baloldalon.
Ő a szerzői a Miért buknak el nemzetek? című könyvnek, tulajdonképpen ezért is kaptak Nobelt.
A könyv lényege: ki kell építeni a megfelelő intézményrendszert, a hatalmi ágakat el kell választani, politikai váltógazdaság kell, de a gazdaságot alapvetően a szabadpiacnak kell irányítania, be kell fektetni az oktatásba és az egészségügybe, s akkor hamarosan minden csodás lesz és jön a jólét.
Könnyedén belátható, ez marhaság. Semmilyen szervezési rendszer nem képes pótolni a rossz kiindulási feltéteket és a külső tényezőket.
Miért? Egyszerű:
a plurális hatalom megbénítja az államot, gyakorlatilag oligarchák kezébe mennek át a döntések,
a politikai váltógazdaság lehetetlenné teszi hosszútávú állami programok működtetését,
a szabadpiac csak a gazdagokat segíti, még hatalmasabbak lesznek,
a jó egészségügy növeli a lakosság számát, így még több kiszolgáltatott ember lesz,
a jó oktatás termeli ingyen a képzett embereket a gazdag világ számára.
Valójában a tények azt mutatják: soha sehol nem lett jóléti állam a fentiek bevezetésével, sőt ahol sikerült jólétet teremteni, ott éppen a fentiek megszegésével lett az. A legnagyobb európai példa Norvégia, ahol a szabadpiac helyett máig az állam irányítja a kőolaj és a földgáz kitermelését. Semmi szabadpiac. Vagy Katar: a teljes kitermelés egy darab állami cég kezében van, melyet egy direkt erre létrehozott minisztérium igazgat, a minisztert pedig természetesen egyszemélyben az emír nevezi ki. Szóval se váltógazdaság, se hatalmi ágak szétválasztása, se szabadpiac.
Tulajdonképpen a könyvnek egyetlen kérdésben van igaza: hogy ha egy adott társadalomban létrehozott haszon nincs elég szélesen szétterítve, akkor ez nem hoz fejlődést. Dehát ez eleve nyilvánvaló.
Igen, ez az a párt, mely olyan rendszerkritikus baloldaliakat adott eddig az országnak mint pl. Bokros Lajos, Medgyessy Péter, Békesi László, Gyurcsány Ferenc - csupa lelkes kommunista, akik minden erejükkel küzdöttek a kapitalizmus és a polgári demokrácia ellen!
Vicces, mert az MSZP 1989-ben úgy alakult, hogy egy nem rendszerkritikus párt, sőt a szociáldemokrácia jobbszélén álló párt, mely egyenesen közelebb áll a polgári liberalizmushoz, mint a hagyományos szociáldemokráciához. Majd pedig mindig az volt az MSZP iránya, hogy a jobboldallal szemben védi a liberalizmust, s nem csak annak eszmei, hanem gazdasági értelmében is.
Szóval ha még nyílik is tér egy rendszerkritikus baloldali párt számára Magyarországon - amit kétlek -, akkor az arra fog alapozni, hogy mindenben elhatárolódik az MSZP-től.
Persze a megszólaló MSZP-alelnök fején eleve látszik: ő maga se hiszi el, amit mond. Neve azt jelenti: kiharangoztak, kicsengettek az MSZP nevű ultraliberális szerveződménynek.
Én bizonyára az ellenkező véglet vagyok, ami szintén nem jó megoldás.
Azt hiszem az ideális, ha az ember igyekszik alkalmazkodni a körülményekhez, de közben nem veszti el önmagát. Meghúz egy vonalat, meddig megy el, s odáig elmegy, de nem lép túl rajta.
A két véglet nem jó.
Én a direkt nem alkalmazkodós véglet vagyok. Aminek persze a fő eredménye a közutálat. De van egy szellemi következménye is: az ember hajlamos saját magát mértéktelenül felmagasztalni, ilyen "na ugye én milyen rendes ember vagyok!" gondolat mentén.
Szóval nem az én saját magatartásomat tartom ideálisnak.
De azt hiszem, mégis az én végletem a kisebbik rossz a másik véglethez képest: a folyamatos kényszeres alkalmazkodáshoz képest.
Van mostanában egy éppen világhírű halivúdi bolgár színésznő, neve Marija Bakalova. Nem mondom, hogy tehetségtelen színésznő, mert nem az, de semmiképpen se az a katagória, ami a szakma csúcsa lenne.
3 éve feszülten figyeltem az Oszkár-ünnepséget, pedig sose szoktam nézni. Akit ott díjaznak, az az esetek kb. 90 %-ában szart se ér. De akkor miért követtem mégis figyelemmel? Mert abban az évben a legjobb női mellékszereplő kategóriában Bakalova is jelölt volt! Mégpedig erősen esélyesnek volt mondva, mert egy agyonreklámozott és agyondicsért, persze iszonyúan rossz és tehetségtelen alkotásban, a Borat-2 című filmben játszott.
Szóval emiatt a bolgár médiák éjjel-nappal Bakalováról zengtek. S nagyon meg voltam ijedve: ha nyer, akkor még hónapokig zengenek róla. Így megkönnyebbültem, szerencsére abban az évben a Párt agitprop osztálya leszólt az Oszkár-bizottságnak, hogy diverzitás fennforgás van, nem szabad fehérnek adni a díjat, így Bakalova kiesett, s nem ő nyert.
De Bakalova hírneve maradt. Nem kis dolog eleve bekerülni az 5 jelölt közé, ez hatalmas eredmény. Ám ő is érezte - ez balkáni veleszületett tulajdonság, a török uralom alatt alakult ki -, hogy itt most keményen kell küzdeni. A balkáni ember mindig megérzi, hol a hatalom, ki a főnök.
Ezt saját rokonságomban is sokszor átéltem, mármint apai oldalamon, csak az balkáni. A családtagok reakcióiból mindig lehetett tudni - hibátlanul - ki van az országban hatalmon. A Kádár-rendszerben Kádárt és közeli embereit csak suttogva kritizálta mindenki, míg a rendszerváltozás után harsányan kritizálták Antallékat, viszont csak halkan az ellenzék fő emberei ellen - ebből lehetett tudni, az MDF a valóságban nem volt hatalmon. S ez nem azt jelentette,hogy az éppen hatalmon lévőket szerették - a balkáni ember természetes állapota, hogy minden hatalmat gyűlöl -, csak annyit, hogy tudomásul vették: ezek és ezek hatalmon vannak, nem érdemes velük szemben pofázni, mert a kisember megütheti a bokáját, aminek semmi értelme, míg amazok meg nincsenek hatalmon, így őszintén és nyíltan szabad beszélni ellenük, ennek nincs kockázata.
Szóval a balkáni ember ezt érzi a zsigereiben.
Bakalova is tudja ezt. Dehát ő karriert épít, nem csupán túlél! Nemsokára 30 lesz, az idő szalad. Lépni kell. Nem elég belépni a Pártba és csendben bólogatni, itt a pódiumra kell képni és lelkes beszédet mondani, hogy az elvtársak észrevegyék az embert!
Sikerült. A 2024-es amerikai választásokra készült Trump-ellenes propagandafilmben Bakalova főszerepet kapott, ő játssza Trump egykori feleségét - Ivana Zelníčkovát -, pont alkalmas, hiszen a haláláig idegen, szlávos akcentussal angolul beszélő nőt nem nehéz utánoznia Bakalovának.
Persze Bakalova nem pihen. Keményen lenyilatkozik, hogy ő nem csak eljátssza a szerepet, de ő tényleg nagyon utálja a fasiszta Trumpot. Mint Brian a Brian életében, aki csak akkor léphet be a Júdea Népe Frontba, ha tényleg nagyon utálja a rómaiakat:
Ez rendkívül váratlan fejlemény. Amióta 1992-1994 között egyesült a liberális és a posztkommunista elit, ez valami teljesen váratlan, szokatlan: sose hittem volna, hogy ez lehetséges.
Tulajdonképpen ismét szétváltak. Egyik oldalon Talpramagyar Péter, a másikon a volt posztkommunisták, ide számítva a később hozzájuk csatlakozott erőket.
Az alábbi interjúban az ős-SZDSZ-es volt politikus szabályosan alkalmatlannak és feleslegesnek minősíti a teljes Tiszán kívüli ellenzéket. Még azt is megengedi magának, hogy a hagyományos ballib ellenzék tüntetéseit nevetségesnek minősíti, pedig ez korábban szentségtörésnek számított, s aki ilyet mondott, azt fideszesnek minősítették a mérvadó ballib értelmiségiek:
itt Magyar Bálint nevet változtat, új neve: Talpramagyar Bálint
közben ilyeneket terjesztenek a máig hű DK-sok: van benne önkritika is, hiszen azt látjuk, hogy Talpramagyar Péter magával visz egyes ballibákat, akik nem ismerik fel, hogy a megoldás valójában Gyurcsány
Szerintem a végkifejlet az lesz, mint a 90-es évek elején. Lesz egy nagyobb SZDSZ, csak most Tisza Párt lesz a neve, s lesz egy kisebb MSZP, csak most DK lesz a neve.
Én úgy látom, hogy Magyarországon van egy stabil 5-15 % közti polgári réteg, melynek alapeszméje az, hogy vakon kell másolni a nyugatot.
Nevük változik az idők során, időnként "labanc", aztán "polgári radikális", majd "liberális", mostanában "baloldal" a nevük, de a lényeg mindig ugyanaz: a nyugat feltétlen imádása. Ezt az igényt legjobban a DK képviseli jelenleg.
Balszerencséjük Talpramagyar Péter berobbanása, emiatt estek most 10 % alá. De ennek a rétegnek Tapramagyar legalábbis "gyanús", nem eléggé nyugatimádó.
Szóval szerintem a DK-soknak nem kell pánikolniuk, fel fognak ők ismét menni a stabil 10 %-ra.
Lázár azt mondta: "aberrált, belvárosi, libsi gyerekek", erre azt mondja a Mazsihisz alelnöke "azok mi vagyunk, miért sértegetsz minket?".
Nógrádi Péter a 90-es években rekedhetett, amikor a leghasználtabb ballib vitamódszer a zsidózással vádolás volt. Akkor volt ez: bármilyen antiliberális, rendszerkritikus mondatra az volt mondva, az kódolt zsidózás.
Ennek csúcspontja 1995 volt. Akkor akadt olyan túlbuzgó ballib megmondóember (sajnos a nevére nem emlékszem), aki még az egyébként ballib szent státusszal rendelkező TGM-re is képes volt rámondani, hogy zsidózik, miközben TGM - nemsokkal újabb politikai fordulata után - csak valami tipikus marxista antikapitalista gondolatot fogalmazott meg, melyben a zsidókra a legtávolabbi utalás se volt. Dehát: antikapitalista = nem szereti a kapitalistákat = na és kik a tipikus kapitalisták? = a zsidók! - szóval TGM zsidózott.
A mostani esettel kapcsolatban azért figyelemreméltó, hogy a mértékadó ballib értelmiség is megérezte, kontraproduktív lenne az ügy habosítása, így alig kapták fel. A látszat kedvéért persze született pár cikk, de gyorsan el lett felejtve. Már érzik jól, az antiszemita kártya ásítást hoz még a legfeketeövesebb ballib szavazóra is.
A szovjet korban persze minden vallást elnyomtak egységesen. Még pluszban az iszlámot és a judaizmust is, mert ezeknek politikai jelentősége is volt.
Míg pl. a kereszténység "csak" ideológiailag volt problémás, addig az iszlám etnikai és politikai problémát is jelentett. Jellemző adat: 1985-ben az egész Szovjetunióban 1 azaz egy darab muszlim felsőfokú teológiai iskola működött. A judaizmus esetében a plusz elnyomás 1967-ben kezdődött, amikor a Szovjetunió szakított Izraellel, innentől minden szovjet zsidó potenciálisan ellenségesnek számított.
A kommunista rendszer után minden vallásban hatalmas újjászületési hullám indult. Eleinte ez sok új vallást is eredményezett, jellemzően 2 irányban:
nyugati, elsősorban újprotestáns missziós tevékenység eredménye,
pogány csoportok.
Utóbbiak között jellemzően van 2 típus:
valóban folyamatosan létezett, marginalizálódott csoportok megerősödése, ezek zöme etnikai alapú, pl. a Csumarij Jüla vallás a mariknál, ennek ma is vannak követői, ez a marik kereszténység felvétele előtti sámánista típusú ősvallása, a szovjet időkben is működött, persze titokban vagy "folklór" álca alatt, azóta meg normál vallás, a marik egy része máig követi, sokan a kereszténységgel párhuzamosan,
teljesen új elképzelések, melyek vissza akarnak "állítani" valami régen megszűntet, pl. szláv ősvallást hirdető új felekezetek.
Jelenleg 7 oroszországi régió van, ahol az iszlám a többségi vallás.
Ezek közül 2 a Volga-régióban: Baskíria és Tatársztán. Mindkettőben a muszlim többség oka etnikai. A baskírok és a tatárok hagyományos vallása az iszlám, s mivel ebben a 2 régióban többségben vannak (Baskíriában az oroszok aránya 38 %, Tatársztánban 39 %), így a vallásuk is többségi.
A kaukázusi 5 muszlim többségű régió 2 csoportra osztható:
ahol jelentős - 30 % körüli orosz lakosság van -, azaz az iszlám többségi, de a kereszténység jelenléte is nagy, ezek: Kabardino-Balkária, Karacsajevo-Cserkeszia,
a 95+ %-ban muszlim régiók, ezekben az orosz lakosság minimális, 5 % alatti, ezek: Csecsenia, Dagesztán, Ingusétia.
Az egész Észak-Kaukázus keleti és központi része egyértelműen muszlim, ez alól egyedül Oszétia kivétel, az iráni népekhez tartozó oszétek hagyományosan keresztények.
Érdekes, hogy a muszlim vallás mindig segítette a nemzeti tudat fennmaradását Oroszországban. A leginkább kisebbségellenes időkben - ez nagyjából a Brezsnyev-kor -, amikor a kisebbségi nyelvű tanítás erősen vissza lett szorítva az általános iskolai szintre, Baskíriában és Tatársztánban akkor is megmaradt a baskír és tatár nyelvű oktatás középiskolai szinten.
A 2 buddhista régió: Kalmükia és Tuva.
Tuva kivételes eset. Az egyetlen Észak-Kaukázuson kívüli régió, ahol az orosz etnikum aránya minimális. Jelenleg az orosz arány alig 10 %, ez folyamatosan csökken, az ok: ez Oroszország egyik legszegényebb régiója.
Összesen 10 oroszországi régió van, ahol az orosz lakosság aránya 50 % alatti: az ebben a cikkben említett 7 régión kívül még:
Csuvasia - 31 % orosz, 64 % csuvas,
Észak-Oszétia - 15 % orosz, 66 % oszét,
Jakutia - 32 % orosz, 55 % jakut.
Tuvában a buddhizmus rendkívül mély gyökerekkel rendelkezik, erősen összefonódik a tuvai sámánista ősvallással (ez a buddhizmusban teljesen megszokott dolog).
Sajátossága még: ez Oroszország egyik legkevésbé eloroszosodott régiója, Tuvában az utca embere is tuvaiul beszél, sokan nem is tudnak rendesen oroszul. Ehhez hasonló Oroszországban még 2 régióban fordul elő: Csecseniában és Ingusétiában, ahol szintén inkább a helyi nyelven megy a kommunikáció, nem oroszul.
A tuvaiak kevesen vannak, alig 300 ezres nép, de mivel etnikailag szinte homogén területen élnek, ráadásul földrajzilag szinte elzárva, az identitás erős. S a tuvaiak jelenléte az orosz politikában is erős, elég csak Sojgu tábornokra, volt honvédelmi miniszterre gondolni.
A másik eset Kalmükia. A kalmükök Európa egyetlen buddhista népe, egyébként távolra szakadt mongolok. Ez a legnyugatibb pont, ahová egykor eljutottak a buddhista misszionáriusok.
zöld - muszlim többség, narancs - buddhista többség
Amikor egy adott nyelvben hiányzik egy adott kategória, akkor arról a másik nyelvű ember jellemzően nem képes tudomást se venni (hacsak nem nyelvi tehetség vagy szakember).
A magyarban pl. - ha nem számoljuk külön a rövideket és a hosszúakat - 25 mássalhangzó van. Ezzel szemben az oroszban 33 van. Az oroszok számára egyetlen magyar mássalhangzó teljesen idegen - a "h" -, minden más vagy létezik az oroszban van, vagy könnyedén elképzelhető és tanulható. Ezzel szemben a magyarok számára 11 orosz mássalhangzó teljesen idegen. Ezeket a magyar fül vagy nem hallja meg vagy félrehallja őket. Minden esetben a keménység/lágyság megléte vagy hiánya okoz nehézséget.
Ennél sokkal látványosabb a zöngésség/zöngétlenség keverése nyelvek között. Az ok ugyanaz.
Az obsztruens mássalhangzók alapállapota a zöngétlenség. A zöngétlenség egyetlen dolgot jelent: kiejtéskor a hangszálak nem remegnek.
A szonoráns mássalhangzók alapállapota a zöngésség. A zöngésség egyetlen dolgot jelent: kiejtéskor a hangszálak remegnek.
Obsztruensek – a hang a légáram akadályozásával képződik, szonoránsok – a hang folyamatos légáram áramlással képződik.
(A magyarban szonoráns a "h", "j", "l", "m", "n", "ny", "r" - az összes többi obsztruens. A "h" lehet obsztruens is egyes esetekben.)
Mint mondtam, a szonoránsok alapesete a zöngésség. A világ nyelveinek alig 5 %-ában léteznek zöngétlen szonoránsok. A magyarban sincs ilyen, legalábbis nem fonémaként - egyes esetekben a "h" zöngétlen, de ez se fonéma soha. (Fonéma = az adott nyelv anyanyelvi beszélője a hangot önállóként azonosítja, azaz nem egy másik hang változatának. Lásd itt: a nem szakember magyar nem is ismeri fel, mikor ejt zöngés és mikor zöngétlen "h"-t, a kettőt egynek hiszi.)
Európai nyelvekben zöngétlen szonoráns nagyon ritka, pl. a velszi nyelvben van ilyen. A velszi ábécében "ll" betűvel van jelölve a "zöngétlen l". Szóval ahol angolban "ll" van nevekben, ott valójában az eredeti ejtés nem angol "l". Aki sose hallotta a helyes ejtést, megdöbben:
Az obsztruens mássalhangzók esetében viszont a helyzet fordított: bár az alapállapot a zöngétlenség, nagyon gyakori a zöngésség is. Pontos számot nem tudok, de 90 % körüli az arány. Különösen zárhangok esetében ez nagyon gyakori. (A magyar zárhangok: a zöngétlen "p", "t", "ty", "k" hangok, s ezek zöngés "párjai": "b", "d", "gy", "g".) Az eltérés: ez fonéma szintű-e vagy csak hangváltozat szint.
A dolgot bonyolítja a hehezet nevű jelenség, ez egy plusz légáram a mássalhangzó ejtésekor. A magyarban a jelenség ismeretlen, de sok nyelvben megvan: Európában pl. az angolban - szó elején a "p", "t", "k" hehezettel ejtendő, ha utána magánhangzó következik, sok más nyelvben pedig ez egyenesen fonéma szintű eltérés, sok ázsiai nyelvben ez így van.
Az érdekesség: ha egy nyelvben egyszerre van zöngés obsztruens és hehezet, akkor annak a nyelv anyanyelvi beszélői a hibás ejtést, azaz a hehezet nélkül ejtett zöngétlen hangot zöngésnek vélik. Egy angol anyanyelvű számára úgy tűnik, mintha a hibásan, hehezet nélkül ejtett angol "ten" szó valójában "den" lenne.
Az ok tudományosan fogalmazva: a zöngésségben lévő plusz rezgés erősen emlékeztet a hehezetben lévő plusz légáramra, a kettő tehát egymást kizárja: képtelenség a már meglévő rezgéshez még plusz légáramot adni. Így a plusz légáram megléte automatikusan zöngétlenségre utal, míg hiánya zöngésségre.
Az ógörög hasonló eset: zöngétlen lehet hehezetes és hehezet nélküli, zöngés csak hehezet nélküli. Csak, ellentétben az angollal, az ógörögben ezek önálló fonémák. Az őket jelző betűk is önállóak: a "g" az γ, a hehezet nélküli "k" az κ, a hehezetes "k" pedig χ.
Tehát: ha van hehezet, akkor az csakis zöngétlen lehet, ha viszont nincs, akkor az lehet bármi, de szinte biztosan zöngés ilyen esetekben.
Egyes ázsiai nyelvek beszélőinek egyenesen embertpróbáló feladat zöngés obsztruenst ejteni ott, ahol nem kellene lennie. Vannak nyelvek ugyanis, ahol a zöngésség nem fonematikus, hanem egyszerűen bizonyos helyzetekben a zöngétlen hangot zöngésen kell ejteni, ilyen pl. a koreai. Koreaiul pl. nincs külön „k” és „g”, a hangkörnyezettől függ melyik ejtendő, ha viszont hehezet van rajta, akkor csak "k" lehet, sose "g".
A másik végletre példa az indiai nyelvek zöme. Ott teljes paradigma van: azaz zöngétlen és hehezet nélküli, zöngétlen és hehezetes. zöngés és hehezet nélküli, s zöngés és hehezetes (ez utóbbi valójában nem "igazi" hehezet, de ahhoz nagyon hasonló, így mégis hehezetnek szokás nevezni).
A szanszkrit ábécében - melyet a hindi és pár rokonnyelve használ ma is - 4 külön betű van:
क - hehezet nélküli "k",
ख - hehezetes "k",
ग - hehezet nélküli "g",
घ - hehezetes "g".
Egy angol anyanyelvű ember ebből képtelen ejteni hehezetes g hangot, s hehezetes k hangot meg csak szó elején ejt, akkor viszont mindig. Az angol anyanyelvűek nevetnek az indiaiak angol kiejtésén, valójában azonban fordítva ez sokkal viccesebb: az angol anyanyelvűek hibásabban beszélnek indiai nyelveken.
Amit sose értettem az indiaiak angol beszédében: miért nem mondanak soha hehezetes "k" hangot ott ahol ez szükséges lenne. Több magyarázatot találtam erre, nekem a leghihetőbbnek az tűnik, hogy az angol hehezet ereje jóval gyengébb az indiai hehezeténél, így az indiaiak az angol hehezetet hehezetlenségnek érzik.
Valami olyasmi, mint hogy az oroszok a "h"-t szeretik "g"-nek mondani, mert közelebbinek érzik, lásd "Hitler" helyett "Gitler". Ami magyar szemmel vicces, hiszen magyarul meg egyértelmű, hogy az "erős h" közelebb van a "gyenge h" hanghoz, mint a "g" hang. De ennek oka persze az, hogy a fonémahatárok minden nyelvban mások, s ez végülis minden idegen akcentus egyik fő oka.
- Ugye a magyarok és a szlovének megértik egymást? - kérdezte a csinos kazah kolléganő.
Először elgondolkoztam, azt híve, arra kérdez, a két nép jól kijön-e egymással, baráti-e a viszony. De kiderült: arra utal, a magyar és a szlovén annyira közeli rokonnyelvek-e, hogy megértik-e egymás nyelvét az emberek.
Aztán rájöttem, egy a Kaszpi-tenger parti volt Sevcsenkóból származó (ez volt a mai kazahsztáni Aktau szovjet neve, a nagy ukrán nemzeti költő, a modern ukrán irodalmi nyelv egyik megalkotójának nevét viselte 1991-ig) 35-éves körüli kazah lány fejében Közép-Európa össze van mosódva. Azt még tudja, hogy Magyarország fővárosa nem Bukarest - tehát az amerikai szinthez képest tájékozottabb -, de arról már fogalma sincs, az egyes nyelvek milyen nyelvcsaládba tartoznak.
Az átlag kazah ember ismerete a régiónkról odáig terjed, hogy volt a Római Birodalom, aztán valamikor később jöttek a Habsburgok és Hitler, majd a szovjetek bevonultak 1945-ben, aztán kivonultak 1991-ben (azt nyilván minden kazah tudja évre pontosan mikor ért véget a Szovjetunió), s azóta Európai Unió van.
Én nem akartam megalázni a lányt, eleve miért kellene ismernie Közép-Európa történelmét. Meghát szép is volt. Közép-Ázsia őshonos népei etnikailag a sárga és a fehér faj keveredésének terepe, az emberek zöme inkább fehér, de egyes sárga vonásokkal. Ennek oka, hogy alapvetően a mongol népek keveredtek az iráni népekkel. Ez a kombináció viszonylag sok esetben igencsak kellemes eredményt adott, szóval meglepően sok a szép nő.
Szóval én viccesen válaszoltam: igen, tökéletesen megértik egymást a magyarok és a szlovénok, pont mint a kazahok és a tadzsikok. Gyorsan felfogta a vicces választ, hiszen a kazahok és a tadzsikok egyáltalán nem értik egymást, ez két teljesen idegen nyelv, a kazahok és a tadzsikok egymás közt oroszul beszélnek, ill. ma már az angol használata is megesik a fiatalabb nemzedékben.
Aztán persze elmondtam: a magyar és a szlovén nemhogy azonos nyelvcsalád két ága, mint mondjuk a kazah és a türkmén (az egyik kipcsák, a másik oguz), hanem két eltérő nyelvcsalád, azaz mint a kazah és a tadzsik (az egyik türk, a másik indoeurópai).
Persze most már a kazah lány csodálkozott, én honnan tudom mindezt. Hát, mert érdekelnek az ilyen dolgok - magyaráztam.
S valóban: a kazahok és a kirgizek képesek egymással szabadon beszélgetni, annyira közeliek a nyelvek, mondjuk mint a dánok és a svédek, vagy a csehek és a szlovákok. Közben a türkmének a többiekkel nem tudnak szabadon beszélgetni, csak egyes szavakat ismernek fel, azaz nagyjából értik miről van szó, de nem lehetséges a folyékony beszéd, tehát ha egy kazah és egy türkmén beszél egymással, ezt jellemzően oroszul teszik. (A türkmének valójában jobban megértik a török beszédet, mint a kazahot.) Az üzbég meg valahol a kettő között van, azaz kicsit több az értés, mint a türkménnel, de megint ez nem olyan szint, mint ami lehetőséget ad szabad beszélgetésre.
Annak idején, a szovjet kor előtt az egész régió kétnyelvű volt. Minden iskolázott ember beszélt "türkül" - ez alatt a csagatáj nyelvet értették, ami tulajdonképpen a mai üzbég korábbi változata - és perzsául. Az egyes türk nyelveket nyelvjárásoknak tekintették.
Tulajdonképpen a sztálini nemzetiségi politika teremtette meg a külön irodalmi nyelveket és identitást. A szovjet vezetés semmiképpen se akart egy közös erős identitást, így a kommunista hatalom mindenhol segítette a kulturális szeparatizmust. Meg lett alkotva a kazah, a kirgiz, a tadzsik, a türkmén, s az üzbég "szocialista nemzet".
Ez abszolút sikerrel járt: ma már ezek tényleg önálló nemzetek, s mindenki csak a saját nyelvén beszél, második nyelvként meg persze oroszul (bár az orosztudás folyamatosan csökken a Szovjetunió megszűnése óta). A csagatáj nyelv ma már kihalt, utódai - az üzbég és az ujgúr - meg csak az adott népek által beszélt. S perzsául meg ma már csak a tadzsikok beszélnek (a tadzsik a perzsa 3 változatának egyike, viszonya a fárszihoz (iráni perzsához) kb. mint a szerb és a horvát, azaz teljes kölcsönös értehetőség van, 99 % azonosság, csak az írás problémás: a fárszit arab betűkkel, a tadzsikot cirill betűkkel írják).
Ma az egész régió 3 külső hatalom terepe: Kína, Oroszország, Törökország. Gazdaságilag Kína mára ezt messze megnyerte. A törökök nyomulnak kulturálisan, de ez jelképes, a történelem kerekét nem lehet visszaforgatni, soha nem lesz itt már nagy-török egység, szóval a törökök sikere csak jelképes dolgokban mérhető: a türkmének és az üzbégek átvették de facto a török latin ábécét a cirill helyett, a kazahok és a kirgizek meg tervezik ezt. Oroszország abban erős, hogy oda a legkönnyebb elmenni munkát vállalni és egyetemre járni, meg kereskedni, tulajdonképpen ez a 3 tényező tartja fent mind a mai napig az orosz nyelv tanulási igényét a régióban.
A tadzsikok meg örök kakukktojás. Egyrészt a legszegényebbek, másrészt rokonaik leginkább a volt Szovjetunión kívül vannak - Iránban és Afganisztánban -, viszont magukat tekintik az egész régió kulturális elitjének, ami tulajdonképpen történelmileg indokolt is, hagyományosan a régióban a perzsa volt a magaskultúra nyelve. S erős a Trianon-szindrómájuk: a sztálini határmeghúzások annak idején az üzbégeknek kedveztek, így az eredetileg tadzsik többségű mai Délkelet-Üzbegisztán ma Tadzsikisztánon kívül van, benne a 2 legfájdalmasabb pont: Buhara és Szamarkand városok.
Vicces módon így a cirill ábécé megmaradása a legbiztosabb Tadzsikisztánban. A latin ábécét sokan ellenzik azon az alapon, hogy az "idegen üzbég dolog" és "nem vagyunk törökök, perzsák vagyunk". Az arab ábécé felé pedig politikai ellenérzés van, az alapvetően csak kulturálisan muszlim tadzsik elit az "iszlamizálódás" jelének tekinti az arab ábécé felvételét. Így marad a Sztálin által bevezetett tadzsik cirill ábécé, mert az "semleges".
a türk lakosság aránya a volt szovjet Közép-Ázsia utódállamaiban
Sikerült a nagy EP-terv: az EU ismét növelte a Zorbán népszerűségét.
Az egyébként teljesen felesleges sóhivatal, az EP eleve nem áll jól: tulajdonképpen még az EU-eszme fanatikus hívei se értik mire van az EP, mikor semmi se függ tőle. A jelenlegi EP-alkotmány szerint az EP az kb. olyan, mint a Kádár-rendszerben a parlament: időnként összegyűlik, de az égvilágon semmi jelentősége dönt-e bármiről is és mit.
Tulajdonképpen az zajlik, hogy mindenki elordítja saját álláspontját, reménykedve, hátha észreveszik őt. Persze ez nem semmi azért: hiszen fontos az álláspontok propagálása. A baj csak az, hogy az EP-üléseket 99 %-ban politikusok, újságírók, politológusok nézik, akiknek már eleve megvan a maguk sziklaszilárd véleménye.
Orbán sikeresen eltanulta a brüsszeli kamunyelvet, s kiválóan alkalmazza is. Látszott az arcán: baromira élvezi, hogy virtuális golyózápor alatt áll, s a brüsszeli baromságokat használva válaszol vissza.
A legtöbbet az EP kommunista frakciója kedveskedett a Zorbánnak, ők még dalra is fakadtak:
Érdemes megnézni a kommenteket a videó alatt: nagyjából 80 % Orbán-párti (a YT elég jól fordít, nem kell hozzá tudni spanyolul).
A ballib törzskommentelő egyszerű lény, mint a laboratóriumi egér (bár az egér talán picit intelligensebb). Csak be kell mondani pár hívószót, s a ballibbant a 100 %-ban megjósolható magatartást tanúsítja. Szerintem ha tudósok kutatni kezdenék a ballib keménymagosokat, arra jutnának: ezek nem értelmes lények, hanem számítógépes algoritmusok.
A hívószó: "Fico nemet mond a NATO-nak".
Az alapreakció: sajnálkozás, hogy nem lett sikeres az idei merénylet Fico ellen.
Megállapításra kerül: Fico gonosz ember, hiszen a NATO az jó, így aki ellene szól, az nyilván csúnya, rossz ember.
Van aki ezt külső testi jegyekkel igazolja: azért csúnya ember Fico, mert gonosz.
De miért is gonosz Fico? Két fő narratíva alakul ki:
mert kommunista, máig az, s visszasírja a Szovjetuniót, ezzel hazaárulást is elkövetve, hiszen megtagadja 1968 és a prágai tavasz szellemiséget,
Putyin megvette őt.
A kicsit mérsékeltebb hozzászóló megjegyzi: nem baj, majd megbukik úgyis Fico, s európai szellemiségű kormányfő lesz helyette. Csak ki kell várni a jobb időket, míg leáldozik ez a mai "populista" hullám.
Jön még a kisországozás. Hiszen Magyarország is icipici jelentéktelen ország - rendes szivárványos européer azt se tudja hol van a térképen! -, melyre senki se hallgat, de ez a még picibb Szlovákia még jelentéktelenebb. Szóval a NATO eleve meg se kérdezi majd Szlovákiát, hiszen senkit se érdekel a lényegtelen törpeállamok ostoba véleménye. Ha meg a hülye szlovákok erősködnek, kizárják őket a NATO-ból, s pont.
Hiába, ez van, a NATO nagy kosarakban hozza a jólétet - lám Fico is euróban kapja a fizetését, nem rubelben! -, de ezek a degenerált kelet-európai, szovjetek által itt hagyott emberszabásúak útakadályként fekszenek a progresszió dübörgésének útjába, márpedig a haladás egyik fontos lépése Orkrajna NATO-tagsága...
Láttam ezt a címet. Maga az ügy érdektelen, semmi szokatlan. De eszembe jutott valami.
Amikor kint voltunk Kubában 1980-1986 között, szüleim egyik feladata volt az intenzív kapcsolattartás. Ez teljesen normális dolog, nem csak a diplomaták feladata volt ez, hanem a diplomata státuszú nem-diplomatáké is.
Ez azt jelentette, a normál munkaidőn kívül is volt munka, járni kellett vendégségbe, fogadásokra, sok más protokoll eseményre, s ilyeneket szervezni is kellett. A konkrét esetben - Kuba - ez legalább annyira jelentette a kapcsolatot Kubában lévő külföldiekkel, mint kubaiakkal, sőt az előbbi volt nagyobb mértékű.
Ennek oka egyszerű: a kubai-magyar kereskedelem 95+ %-a KGST-keretekben ment, ami a valóságban minden volt csak nem valódi kereskedelem: gyakorlatilag évente volt egy megállapított kvótaösszeg, s ezt mindkét fél a lehető legrosszabb termékeivel igyekezett teljesíteni, lehetőleg kerülve minden egyenlőtlenséget, hogy ne képződjön sehol többlet, mert ez a sehol se használható KGST-rubelben volt számolva, amivel aztán nem lehetett mit kezdeni.
De ez már a KGST nevű működésképtelen szervezet sajátossága volt. A mából visszanézve szinte hihetetlen, de tényleg ez volt a KGST.
Szóval apám fő feladata az volt: gátolni a kapcsolatokat, nehogy legyen valódi kereskedelem, mert ez megingatta volna a kvóta egyenlegét. S mivel ez volt a helyzet, kubaiakkal nem is igazán kellett túlzottan kapcsolat. Hiszen a kubai gazdasági illetékesek feladata az volt, találjanak a kubai termékeknek keményvalutás piacot, s eszük ágában se volt Magyarországra eladni KGST-rubelért. S pont ugyanez volt a magyar gazdasági illetékesek célja: ők se akartak eladni magyar terméket Kubába KGST-rubelért. (Magyar oldalról kicsit bezavart a képbe, hogy akkor már a magyar állami cégek bizonyos fokú önállósággal rendelkeztek, így megesett, hogy érdekük volt KGST-rubelért is eladni, hiszen ők ezt be tudták váltani forintra az MNB-ben. Dehát pont erre volt a Külkereskedelmi Minisztérium és annak havannai kirendeltsége: ezt akadályozni.)
A sok kapcsolat persze zömében protokolláris volt. Ritkán szövődtek olyan kapcsolatok, melyekből aztán valami személyes viszony is lett.
Apám alapvetően rendkívül gyanakvó ember volt, meg túl barátságos se volt soha. Ha valaki megosztott vele bármi bizalmasabb infót, első gondolata az volt, az illető biztosan egy hivatásos besúgó, provokátor. Szóval aki közeledni akart hozzá, annak erősen bizonyítania kellett, hogy tényleg jóhiszemű ember, aki egyszerűen beszélgetni akar.
Így hát 6 év alatt 1 kézen megszámolható lett azok száma, akikkel ténylegesen barátibb viszonyt létesítettek szüleim. Az egyik ilyen a havannai osztrák kereskedelmi tanácsos volt.
Ő mesélt egy teljesen hihetetlen dolgot 1985-ben, januárban. Lényege: bivalyerős kubai lobbi működik a osztrák kormányszervekben, s ez folyamatosan hatalmas összegeket juttat a kubai államnak, az összeg több, mint amennyit akár Magyarország, akár már szocialista állam ad Kubának segélyként (persze a Szovjetuniót leszámítva).
A dátumra azért emlékszem ilyen jól, mert a híres Reder-botrány után volt egy héttel. Az osztrák Walter Reder Sturmbannführer, az 16. Waffen-SS páncélos egység parancsnoka, akit eredetileg életfogytiglanra ítéltek - 1944-ben olasz kommunista partizánok ellen harcolt, kb. 700 partizánt likvidált egysége -, ekkor lett elengedve olasz börtönéből. Ez nem keltett problémát, több mint 30 évet töltött börtönben, a botrány onnan lett, hogy az osztrák igazságügyminiszter személyesen üdvözölte a repülőtéren a hazatérő Redert.
Ezen az állításon a segélyekről erősen meglepődtünk. Ausztriában nem volt akkoriban erős kommunista párt, azaz nem az volt a helyzet, mint Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban (tulajdonképpen csak idén erősödtek meg az osztrák kommunisták, de most is a parlamenti küszöb alatt maradtak).
Ő meg elmondta, Ausztria egy "operettország". Egyrészt a 2 fő párt között szét van osztva az államapparátus, mindegyik csinál, amit akar a saját területén, ezen kívül az 1955-ös semlegességi szerződés értelmezése az, hogy az ország nem áll ellen egyetlen nagyhatalomnak se, s egyikkel se szövetséges. Tulajdonképpen mindenki csinál amit akar osztrák területen.
Szóval a szovjet titkosszolgálatoknak gyakorlatilag alárendelt Osztrák Kommunista Párt ezt a feladatot találta magának. A "törjünk borsot az amerikaiak orra alá" program része volt, hogy mindenféle összegek mentek az osztrák államkasszából Kubába.
Felmerült "dehát ezt miért hagyják a többiek?". Válasz: "mert ők is ezt csinálják, csak ők más projekteket, országokat pénzelnek". Ilyen az "osztrák semlegesség" koncepció: mindenki kijátszhatja a másikat, csak közben ne haljanak meg osztrák állampolgárok.
Mielőtt megírtam ezt, meggyőződtem, hogy az illető osztrák ember már nem él.
Újdonság a liberálisoknál: immár cigányozni is szabad.
Eddig a szabály az volt: lehet bármely nép ellen gyűlölködni, a tabu a zsidók és a cigányok.
Most a cigányok kikerültek a védett kategóriából.
A talpramagyarok szombati tüntijén a volt kádárista tehetségtelen író és humorista kielégítette a hallgatóság igényeit, kimondta: Orbán cigány, persze nem nyíltan, de erre utalt.
Picikebandó Bandi erről régóta híres: kimond bátran dolgokat, melyeket egyébként a ballib suttogó propaganda terjeszt, lásd amikor pár éve ő elmondta: Orbán egyrészt veri a feleségét, másrészt Grazban kezelik.
Alapvetően Mező Gábor munkásságával ugyanaz a baj, mint Borvendég Zsuzsannáéval.
Mezei kiskamasz volt a kommunizmus bukásakor, gyakorlatilag nincs értelmezhető személyes tapasztalata. S valahogy felfújta magát egy olyan állapotba, ahonnan már nem tud visszamenni a valóságba. Pedig nincs rosszabb kritika a túlzó kritikánál: ez mindig csak annak segít, akit/amit kritizálunk.
Miközben egyébként elmond egy csomó valóban fontos, teljesen igaz dolgot.
Pl. elmondja, a Kádár-korbeli merész kritikusok legnagyobb részben azért tudtak merészek lenni, mert ez meg volt engedve nekik. A rendszer erőszakot csak akkor alkalmazott, amikor más nem volt, megoldotta ezt finomabban. Bár ilyesmi más kommunista rendszerű országokban is létezett, Kádárék ezt mesteri szintre emelték.
A legismertebb példa persze Hofi Géza. Ő hivatalos szelep volt, közeli tagja volt Kádár legbelsőbb körének. Ha más ugyanazt elmondta volna, amit ő, baja esett volna. Ő viszont tehetett bármit, persze eleve tudta hol a határ, de maximálisan megbíztak benne, hogy ő ezt magától is betartja.
De azt is mindenki tudta, hogy a legkritikusabb cikkek nem jelenhettek meg bárhol, de voltak lapok, ahol ez nagyobb mértékben volt meg az engedékenység. Pl. a Népszabadságban és az Élet és Irodalomban megjelent az is, ami mondjuk a Magyar Nemzetben vagy az Esti Hírlapban soha.
Vagy hogy simán kiadták lemezen Bródy Sárga rózsa című dalát, s hasonlók.
Szóval ebben teljesen igaza van Mezeinek, voltak kiválasztottak, akiknek meg volt engedve, hogy szelepek legyenek.
S az is igaz, hogy ezek a kiválasztottak aztán, a rendszerváltozáskor, legnagyobb arányban a baloldalra álltak, majd mutogattak vissza, hogy ők milyen bátrak voltak, míg a "jobboldal lapított". Ha meg akadt köztük, akik a jobboldalra álltak, azoknak persze felrótták, hogy "kollaboráltak a komcsikkal", miközben ugyanazt csinálták, amit ők.
Tehát sok igazság hangzik el, de van egy alapvető tévedés: éles vonal van húzva a kommunizmus és a posztkommunizmus közé, pedig ilyen nincs. Lásd "egy egész nemzet tanult meg hazudni". Valójában minden rendszer elnyom és hazugságra kényszerít. A kommunizmus ezt erősebben tette, szűkebb volt a keret, de ne tegyünk úgy mintha most szabadság lenne. Most ugyanúgy hazugságkényszer van, csak legfeljebb nem annyira van jelen a mindennapokban.
Az eltérés Mezeiék szerint minőségi, szerintem meg csak mennyiségi.
Minden társadalom megköveteli az alkalmazkodást. A társadalom arról szól: az egyén feladja szabadságát. Az egyén nyilván azért adja fel szabadságát, mert ennek több a pozitívuma, mint negatívuma, azaz ez a szabadságfeladás önkéntes. De hiába önkéntes ez, mindig van olyan rész, amivel az egyén képtelen egyetérteni: az alapelvekkel szinte mindenki egyetért, de a másodlagos kérdésekben szinte sosincs egyetértés. Ez ma is így van, s mindig így volt. Az egyén pedig kénytelen úgy tenni, mintha mindennel egyetértene, azzal is, amivel nem, ha az egyébként tabusított téma. S ez pedig élethazugság: szóban mást mondok, mint amit gondolok. De ez kényszerűség, nagyon nehéz a tabuk ellen menni.
Az átlagember kibírja ezt, a társadalmi lét szükséges elkerülhetetlen elemének tekinti. Főleg ha az ilyen hazugságok száma mérsékelt.
A Kádár-rendszer egyik titka éppen az volt, hogy a fentről kikényszerített hazugságok száma kisebb volt, mint a szovjet tábor többi országában. A szovjet, kubai, bolgár kommunista rendszert személyesen ismertem. De másodkézből - haverok, ismerősök - jól tudtam a csehszlovák és keletnémet gyakorlatot. Ezek közül messze a legkevésbé elviselhetetlen a magyar verzió volt.
Pl. 5 ismérv a bolgár és a magyar kommunista rendszer közötti eltérés érzékeltetésére, a magyar verzió volt a legélhetőbb, a bolgár meg az egyik legélhetetlenebb (bár nem a legélhetetlenebb, a szovjet és a román verzió rosszabb volt nála):
Kádár-rendszer: a KISZ-tagság formalitás volt, sőt el lehetett sumákolni - Zsivkov-rendszer: a Komszomol-tagság alapvető volt, kizárt volt, hogy nem tag bekerüljön egyetemre (már a felvételi kérelemhez is kellett Komszomol-papír),
Kádár-rendszer: 3 évente szinte bárki utazhatott nyugatra - Zsivkov-rendszer: egyéni nyugati utazás nem létezett, csak társas szervezett utak, ezekre a létszám erősen alacsony szinten volt tartva,
Kádár-rendszer: a rendszer nem szólt bele a politikamentes lázadó magatartásba, pl. "csövesek" szabadon járkálhattak, gyülekezhettek - Zsivkov-rendszer: a rendőr bevitte a "deviáns" öltözetű fiatalokat (főleg a fiúkat, mert a lányok esetében magasabb volt a tolerancia, ott ez elment "modern női divat" címszó alatt),
Kádár-rendszer: az amatőr könnyűzene bizonyos határig engedve volt, még fel is léphettek, bár a lemezkiadás nem volt engedve - Zsivkov-rendszer: sokszintű kontroll, az ifjúsági klubszerű helyszínek is szigorúan ellenőrzés alatt voltak, létezett külön "szövegbizottság", melynek engedélyeznie kellett a dalszövegeket,
Kádár-rendszer: létezett egy sor magánvállalkozás, korlátozottan - Zsivkov-rendszer: még azokat is üldözte a rendőrség, akik könyveket, hanglemezeket vettek és eladtak üzletszerűen.
Nekem elég nagy megvilágító pillanat volt életemben, amikor erre rádöbbentem. Ez olyan 15-20 éve lett. Szerintem Mezei is rájön erre valamikor.
Az meg vicces, hogy az alkoholizmust Kádárból vezeti le. Az alkoholizmus növekedése és elterjedése Magyarországon egyértelműen a XIX. sz. második fele, amikor világos lett: a mezőgazdaság képtelen felvenni a versenyt az iparral, s ezzel vége annak az ideális álomképnek, hogy az egyéni gazdálkodó paraszt a saját kis földjén dolgozva tisztességesen megél. (De a kérdést nem tanulmányoztam behatóan, szóval elfogadok kritikát.)
Erős dohányos vagyok. Mármint ha beleértjük a dohányzásba a levegővételt is, hiszen ott is befelé szívunk.
Eleve mindegy mit nevezünk dohánynak. Dohány lehet bármi, nem kell itt leragadni az enciklopédiák és botanika tankönyvek sivár, kirekesztő világánál, melyben a "dohány" név csak a burgonyafélék családja Nicotiana nemzetségéhez tartozó növényfajokra van alkalmazva.
Egy igazi, szabad társadalomban mindenki dönthesse el, mi az ő "dohánya"!
Én személyesen csodálom a dohányzást, miközben sokszor vitázom a dohányosokkal.
Korábban is hallottam róla, de csak most szántam el magamat végignézni.
Elég jól visszaadja a 80-as évek hangulatát. Különösen jók az archetípusok:
az idős komcsi, aki hisz az eszmében, viszont őt senki se kérdezi semmiről, az események a feje felett történnek,
a belügyes, aki maga se veszi komolyan munkáját, s erőszak helyett kizárólag a finom lelki nyomás eszközeivel dolgozik,
a fiatal ellenzéki, aki a rendszer támaszát képező szülők gyereke, rendszerellenessége részben lázadás a szülei ellen,
a pénzügyes-gazdasági-külkeres nomenklatúra tagja, aki nincs beavatva semmibe, de időben kapcsol, hogy bent maradhasson az elitben,
a pártnomenklatúra hatalommal bíró értelmiségi tagja, aki nemhogy félne a rendszerváltozástól, hanem egyenesen aktívan elősegíti azt, egyedül ő érti, hogy minden előre el lett döntve Moszkva és Washington szintjén, s semmilyen magyarországi tényezőtől se függ semmi.
Tulajdonképpen csak 2 komoly kritikám van:
a pénzügyes-gazdasági-külkeres nomenklatúra tagja úgy van ábrázolva mint hívő kommunista, aki a változások miatt elrejti nézeteit, amikor tőkéssé válik: semmi ilyesmi nem volt, ez a réteg sose volt hívő kommunista, nézeteit éppenhogy a rendszerváltozás előtt rejtette, nem utána,
a fiatalok beszélgetése el van túlozva, lásd komolyan veszik a KISZ-t és a Pártot: ez teljesen fals, ha valaki komolyan vette a politikai intézményeket, azt körberöhögték a többiek.
A ballib narratíva Orbánékról alapvetően 3 típusú:
Orbánék köpönyegforgatók, hiszen lánglelkű progresszív antikommunista liberálisokból mára szovjetpárti kommunista-fasiszta illiberális antidemokraták lettek,
Orbánék akkor is azok voltak, mint amik most, csak titkolták sokáig,
Orbánéknak nincs ideológiájuk, sose volt: a mindenáron való érvényesülést keresték minden pillanatban.
Ez utóbbit, az érvényesülés narratívát most még a ballib marhaságokat jellemzően nem ismételgető FAM is előadja:
A gond ezzel csak egy dolog: aki a 80-as években fiatalként a mindenáron való érvényesülést kereste, az a KISZ-ben csinált karriert, márpedig Orbánék nem ezt tették.
Erre sose tudnak az elmélet terjesztői választ adni.
Az amerikai lány kétségbe esett. Valamit nem csinál jól, gondolta. Pedig egyszerűen csak sose élt az USA-n kívül tartósan.
Egyébként etnikailag görög volt, mondta is, a neve is ezt jelezte. Az a szebb típusú görög nő. Görögország ebben tipikus Balkán: 3 nőtípus, s ő a legszebb típusból származott. Bár sajátos: a görög nők drasztikusan elhervadnak 45 éves kor körül. De ő fiatalabb volt, 35 körüli.
Hiába a görög származás, meg a valószínű büszke görög tudat - hiszen különben nem tanították volna meg a nyelvre gyerekkorában -, mégis ez egy amerikai lány volt. Azaz az amerikai szokásokban nőtt fel.
Ez egyébként érdekes kisebbségi lét: az ember egyes dolgokban kisebbségi, másakban meg többségi nemzetbeli. Magyarországi bolgároknál sokat láttam ezt: az étkezésben abszolút bolgár, az ünnepekben is bolgár, de a társadalmi kommunikációban teljesen magyar.
Szóval az amerikai-görög lány teljesen az amerikai társadalmi szokásokban mozgott. Az amerikai társadalmi létnek sok jellemzője van, pl.:
mosolygás akkor is, amikor semmi ok rá - s ezt nemcsak bolti eladók csinálják, mert nekik kötelező, hanem ez teljesen általános,
munkamánia, az amerikainak ez élete központja,
gyakorlatiasság, azaz a bonyolult magyarázatok kerülése,
ölelkezés, a testi közelség használata nem-intím helyzetekben is
túlzások a szavakban, pl. házastársak egymástól úgy köszönnek el, hogy "szeretlek", s ez nem halivúdi filmek fantáziája, tényleg ez megy,
a felesleges álbeszélgetés.
Itt a legutóbbi a releváns. Amerikában kötelező "fecsegni", ez a jó modor jele. Amerikai szemmel az modortalanság, hogy két ember találkozik, pl. szomszédok, majd azt mondják egymásnak, hogy "jó napot!" - az amerikai ehhez hozzátesz pár felesleges mondatot, álkérdést, jelentéktelen választ, pl. "hogy van?", "ma jó időnk lesz", "közeleg a hétvége", "szép nap volt tegnap", stb.
Szerencsétlen amerikai lány mindezt nem tudta. Ő volt a céges előadó, többnapos onlájn konferencián, s persze ilyenkor kötelező a hallgatósággal kapcsolatot találni. Csakhogy ő amerikai módon tette, ami nem vezetett semmilyen eredményre, hiszen a 20-tagú közönsége zömében kelet-európaiakból és pár nyugat-európaiaból állt.
Időnként már sajnáltam. Délben mindig tartva volt hosszú ebédszünet. Ebédszünet után a lány azzal kezdte - amerikai módra -, hogy megkérdezte "élveztétek az ebédeteket?". Láttam az arcán a döbbenetet, hogy erre nem kap szabványos amerikai választ, ami kb. ez lett volna: "ó, igen, csodás ebédem volt, s neked?".
Hogyan reagált a mi 20-fős csoportunk:
páran zavartan hümmögtek, nem mondva semmit,
páran kissé sértődve néztek, olyan "neked, baszdmeg, mi közöd az ebédemhez?" tekintettel,
aztán akadt aki lelkesen elmesélte, részletekbe menően mit ebédelt,
más elmondta, ő ebédidőben a kutyáját sétáltatta, majd 3 percet beszélt a kutyáról;
a lényeg: "normális" amerikai választ egyet se kapott.
A lány meg nézett, majdnem elsírta magát, gondolván, biztosan ő egy nagyon rossz előadó, hogy a közönsége nem reagál "normálisan".
"szomorú, görög származású, kaliforniai, fiatal lány a padon"
Nemrég kellemetlen eset történt. Szerencsére jó véggel.
Mondtam már, az egyik háziállatom egy szárazföldi csiga, tudományos nevén Lissachatina fulica.
A terrarisztikában az állatokat jellemzően speciális terráriumokban tartják. Általában üvegfalak, egyes falak meg szimpla lyukas lemezek, olyan méretben, hogy az állat nem tudjon a lyukakon kimászni. Sokszor még zárhatóak is ezek a dobozok, kulccsal is akár, hogy ha pl. látogató jön vendégségbe, pl. kíváncsi kisgyerek, nehogy kinyissa a dobozt.
Ilyen dobozok a legkülönbözőbb méretekben vannak. Egy-két csigának, békának elég egy 30-literes doboz, de pl. a gyíkoknak már 60 liter az alap, sőt vannak esetek, amikor egyenesen 400-500 literes dobozok kellenek. Ha a doboz nem megfelelő méretű, az állat megbetegszik, majd meghal.
A kígyóknak, gyíkoknak szinte mindig több térfogat kell, mert kell vizes rész. száraz rész, kell normál meleg rész és kell egy forró pont is (40 fok körüli hűmérséklettel).
példa egy nagyméretűre (450 literes), ez 400-500 euró között mozog - ha jól látom, egy agama lakik benne (ha csak egy, elég neki négyszer kisebb doboz is egyébként)
A legegyszerűbb terrarisztikai állat a csiga, nem kell neki semmi túl speciális: elég egy rendes talaj, pl. földes kókusz, olyan vastag, hogy tudjon benne ásni ha akar, s valami rejtekhely - én pl. egy egyszerű régi virágoscserepet használok oldalra fordítva -, ezen kívül kell normál szobahőmérséklet és rendes, de nem túl erős fény, meg persze naponta friss étel és kis tál víz.
Na most, én igyekeztem trükkös terrarista lenni, szóval nem vettem rendes terráriumot, hanem egy egyszerű fedeles akváriumot használok (ez 4-szer olcsóbb, mint egy azonos méretű rendes terrárium), ezt rendeztem be. A levegőellátást pedig úgy oldom meg, hogy rést hagyok a tetőn, de lezárom kővel, ne lehessen felnyomni.
S mindez működött is. A fedelet nem lehet felnyomni most se. Azonban időközben a csigám elérte a felnőttkort, s igencsak erős lett.
Egyik reggel szokás szerint nézem mi a helyzet az állatokkal. Döbbenten látom: a szárazföldi csiga akváriumának fedele eltolva, hatalmas rés van, s a csiga sehol. Pár perc óvatos keresés után a csiga meglett: aludt ráragadva egy könyvre kb. 2 méterre az akváriumtól.
Szóval éjszaka betette testét a fedő résébe, s azt széttolta, hogy kiférjen, majd kimászott.
Azóta kisebb rést hagyok, s még egy követ helyeztem a résre, hogy ne lehessen széttolni.
Mivel már írtam saját múltbéli tapasztalataimról - lásd pl. itt -, bepótlom az előzményeket is.
Íme előbb az 5 év nemzetközi és magyar eseményei. Csak azok, melyekről akkor is tudomást vettem. Más fontos is volt, de akkor én 12-17 éves voltam, így megbocsátható, hogy sok fontos dologról egyszerűen nem szereztem tudomást, vagy tudomást szereztem, csak nem érdekelt akkor.
1980:
meghal Tito,
nyugati bojkott a moszkvai olimpia ellen,
legalizálják a szovjet táborban az első független szakszervezetet, a lengyel Szolidaritást,
Farkas Bertalan űrutazása,
Kubában véget ér a Mariel-kitelepülés,
Reagan megnyeri az amerikai választást,
katonai puccs Törökországban,
lelövik John Lennont;
1981:
puccskísérlet Spanyolországban,
merénylet II. János Pál ellen,
Izrael megtámadja Irakot, lebombázzák az épülő atomerőművet,
Charles és Diana esküvője Londonban,
egy katona lelövi Anvar Szadat egyiptomi elnököt,
a hadsereg átveszi a hatalmat Lengyelországban;
1982:
Argentína megtámadja a Falkland-szigeteket,
Izrael kivonul a Sínai-félszigetről,
Magyarország belép az IMF-be,
meghal Brezsnyev, a helyére Andropov kerül;
1983:
Reagan híres beszéde a gonosz birodalmáról,
katonai puccs Felső-Voltában, az ország neve ezután lesz Burkina Faso,
a szovjet légierő lelövi a KAL007 járatot Szahalin felett,
az USA megtámadja Grenadát,
az István a király film megjelenése.
1984:
meghal Andropov, utóda Csernyenko,
a Los Angeles-i olimpia bojkottja a szovjet tábor által, Románia kivételével,
merénylet Margaret Thatcher ellen,
megölik Jerzy Popiełuszko lengyel ellenzéki aktivistát, katolikus papot,
megölik Indira Gandhit,
Nicaraguában a szandinisták választásokat nyertnek, ezzel megerősítve 1979-es fegyveres úton történt hatalomra jutásukat,
hatalmas ipari katasztrófa Indiában.
Nekem személyesen a legnagyobb változást 1980 hozta. Tavasszal szüleim megmondták nekem, hogy Kubába költözünk még a nyáron, 5 évre. Már előtte furcsállottam, minek vett apám több Kubáról szóló könyvet, de így most összeállt a kép.
Én örültem a hírnek. Elsősorban azért, mert így megmenekültem budapesti iskolámtól, melyet minden szempontból utáltam. Aztán kiderült, a havannai iskolám még rosszabb, de azt akkor nem tudhattam. Valójában az igazi baj én voltam mindig, csak akkor még nem tudtam, hogy autista vagyok, s ennek fel nem dolgozásából van minden problémám.
Politikai véleményem akkor is volt, bár 1980-ban csak 13 éves lettem. Alapvetően a nyugat kritikálatlan híve voltam, pl. szó szerint hittem a Szabad Európa Rádió minden szavának. Olyan környezetben nőttem fel, mely teljesen erre vezetett. Az egész családi hangulat nálunk kb. ez volt, nevezzük "családi tízparancsolatnak":
a nyugati rendszer jó,
a szocialista rendszer rossz, eleve hibás, meg abszurd is,
a nagyhatalmak döntése volt, hogy nálunk szocializmus legyen,
a nagyhatalmak döntése ellen nem lehet tenni semmit,
semmi értelme hőbörögni, lázadni - sőt, aki lázad nyíltan, az szinte biztosan a hatalom provokátor ügynöke,
az egyetlen helyes megoldás elfogadni azt, ami van, ugyanúgy mint azt, hogy nyáron meleg van, télen meg hideg, okos ember ezt tudomásul veszi, s kész,
a megváltoztathatatlan dolgok tudomásul vétele nem gyávaság vagy erkölcstelenség,
más embernek kárt okozni erkölcstelenség, ilyet nem szabad tenni,
ha a másik ember bajba esik a rendszer igazságtalansága miatt, akkor segítenünk kell őt, addig a pontig, míg ez nem veszélyezteti életünket, s ha pedig veszélyezteti, akkor nem segíthetünk neki, de akkor is együtt érzünk vele,
alapvetően a rendszer működését illetően semlegesnek kell lenni, nyíltan ellenezni öngyilkos mártíromság, lelkesen támogatni viszont gerinctelen seggnyalás.
Az döbbenetes volt, hogy Lengyelországban hivatalosan engedélyeznek egy hatalomtól független szervezetet. Ez még az enyhébb kádári Magyarországon is elképzelhetetlen lett volna. Végül azzal magyaráztuk, hogy Lengyelország specifikus eset, ott a katolikus egyházat is meghagyták nagyfokú autonómiával és kollektivizáció se volt. Semmiképpen se következtetett ebből senki a rendszer általános gyengülésére.
Ráadásul a magyar közhangulat kifejezetten lengyellenes volt, bárki bármit is mond utólag. Az alaphangulat az volt "miért nem dolgoznak hőbörgés helyett?", "azt akarják, hogy mit etessük őket ingyen?", meg "csak azt fogják elérni, mint mi 56-ban: bevonulnak az oroszok és szétlőnek mindent".
Honnan tudtam mindezt 12-évesen? Onnan, hogy minden hétköznap délután órákig hallgattam a SZER magyar adását.
Arról, hogy Kubában mi vár fogalmam sem volt. Azt hittem, az amolyan ország kb. mint Magyarország. Gyorsan csalódtam: nagyon más a kubai rendszer, pedig hivatalosan ott is marxizmus volt. Ami leginkább megdöbbentett: semmit se lehetett kapni, a magyar áruszint kb. tizedén se volt a kubai helyzet. Még a nekünk, privilegizált idegeneknek fenntartott üzletek is kb. egy korabeli magyar kisvárosi közért szintjén voltak (erről voltak tapasztalataim, egyik nagybátyám/nagynénim Kazincbarcikán lakott, sokat vendégeskedtem náluk), messze egy akkori átlag budapesti üzlet alatt. Gyerekkoromban, 1-7. osztályosként Zuglóban laktam, a Nagy Lajos kir. útja és a Mogyoródi út kereszteződésénél - a sarki ABC-ban kb. dupla annyi választék volt 1980-ban, mint Havannában a diplomatáknak fenntartott speciális élelmiszerboltban (Diplomercado volt a neve, magyarul "diplo-piac").
Azt tudtam, hogy van Magyarországnál fejlettebb szocialista ország. Előző évben voltunk nyaralni Jugoszláviában, de ezt nem gondoltam, hogy lehetséges ennyire nyomorúságos rendszer mint a kubai.
Odafelé Budapest-Zürich-Madrid-Havanna útvonalon utaztunk, Madridban 2 éjszakát töltve. Ez nagy élmény volt, meg is írtam külön itt. A legnagyobb élmény itt két dolog van:
tele volt a város kéregető és mindenféle vackot áruló falangista egyenruhás emberekkel, az új hatalom tömegesen megszabadult Franco hű híveitől, akik nem árulták el az eszmét - ekkor még a helyi "MSZP" volt hatalmon Spanyolországban, azaz a volt állampárt reformista szárnya, s nekik létfontosságú volt, hogy bizonyítsák, ők igazi demokraták, így mindenhonnan kirúgták azokat, akik a korábbi rendszer hívei maradtak (a dolognak ezt a magyarázatát persze akkor nem tudtam, de maga a látvány hatása lenyűgözött),
tele volt a város pornómozikkal, minden sarkon volt vagy ilyen mozi vagy bordélyház vagy valami pípsó szerű létesítmény - az ok: Franco alatt még a házastársak közti utcai puszi is tilos volt, a közerkölcs súlyos megsértésének minősült, így hirtelen felszabadult a társadalom minden korlát alól, az ellenkező végletbe rohanva (persze 12 évesen személyes tapasztalatom nem lett semmivel, csak az egyes ilyen helyek előtti plakátokat bámultam döbbenten).
Kubába megérkezve, sokat elmélkedni azonban nem kellett a helyzetről, mert nagyobb stressz ért: orosz tannyelvű iskolába kezdtem járni, erősen kezdetleges nyelvtudással. Ráadásul a nyelvtudás miatt vissza is minősítettek, a budapesti 7. osztály elvégzése után ismét 6. osztályos lettem ott.
Bár lettek barátaim, s a nyelvet is megtanultam normál szinten kb. fél év alatt, sose éreztem jól magamat.
Szóval idegen iskola, idegen ország, ráadásul VIP-státuszban - biztos recept a teljes elidegenedéshez. A túlélésre játszottam.
A kubai éghajlat is sokk volt, de csak az első 2 hétben, aztán megszoktam. Ma már állítom: a karibi éghajlat a legegészségesebb az embernek, persze csak ha nem kell az ég alatt fizikai munkát végeznie. Annak idején a rabszolgák az ültetvényeken 4-5 év alatt belehaltak a munkába, nem véletlenül.
Mivel csak abban az évben lettem 13, nem is jártam sehova. A kubai tömegközlekedés is teljesen ismeretlen maradt számomra, iskolába/iskolából vagy vittek kocsival vagy mentem iskolabusszal, a lakóhelyemtől 2 sarokra volt az egyik iskolabusz-járat végállomása. Az iskolai tananyagból kb. semmi se érdekelt, nem is igyekeztem tanulni. Viszont magánúton sokat művelődtem, rendkívül gyorsan tudtam olvasni már akkor.
Az 1980-as év végére már tudtam tv-t is nézni, mert már tudtam ehhez elegendő szinten spanyolul. Ugyanis a nyelvet újra kellett tanulnom, hiába volt korábban - 3-6 éves koromban - anyanyelvi szintű spanyol-tudásom.
Az orosz iskolában persze érdekes volt megfigyelni az embereket, nagyon mások voltak a magyar gyerekekhez képest. A kubai gyerekek eleve egy egész más világ voltak, sokkal fejlettebbek a hasonló korú magyar gyerekekhez képest, s nem csak a lányok, hanem a fiúk is. A szovjet gyerekek viszont a magyaroknál is fejletlenebbek voltak, leszámítva a kaukázusi népeket - elég sok grúz és örmény gyerek tanult az iskolában -, még a 16 éves lányok is abszolút kislányosak voltak, a fiúk meg végképp: egy átlag 16 éve orosz srác kb. egy akkori 13-14 éves magyar szintjén volt.
A legjobban a testnevelés tantárgytól rettegtem. Amikor lehetett, igyekeztem kibújni alóla. Nem volt könnyű, mert a szovjet iskolarendszer 2 szent tabuja a természettudományos tárgyak és a sport volt. Sokan ezt nem hiszik el, pedig igaz: a társadalomtudományok a "futottak még" kategóriában voltak, pedig nem erre lehetett volna számítani egy kőkemény marxista államideológiájú országban.
Az év végén örömteli esemény jött: lepuffantották John Lennont. Spontán módon gyűlöltem őt. Persze éreztem, nem jó másik ember halálának tapsolni, de mégis: valahogy pozitív hír volt ez számomra. Akkor persze nem lettem volna képes elmagyarázni miért nem tetszik nekem Lennon. Ma se tetszik, hazug hiteltelen alaknak gondolom. A zenélésben meg nem egy nagy szám, szerintem Paul McCartney volt az igazi tehetség az együttesben, nem Lennon.
1981 elejére már azonban világos lett: minden kellemetlenség ellenére hatalmas többletet kaptam azzal, hogy megismerhetek egyszerre két új kultúrát: a kubait és a szovjetet.
Ezt megéreztem különösen 1981 nyári szabadságunk alatt, ahol tapasztaltam: mennyire megnőtt látóköröm azokhoz a haverjaimhoz képest, akik mindvégig csak Magyarországon éltek. Már csak az a tény is, hogy plusz 2 nyelven ki tudtam fejezni magamat, de maga a látás: az akkori átlag magyar fiatal nagyon korlátolt volt, pont úgy, ahogy én voltam az 1 évvel korábban.
A szabadságra Havanna-Madrid-London-Budapest útvonalon mentünk, direkt 2 éjszakát Londonban maradva, s ez teljesen véletlenül egybeesett a Charles-Diana féle esküvővel. Londonban léve még 14 éves se voltam, de 2 dolog nagyon meglepett:
a boltokban alig volt angol dolgozó, mindenhol külföldieket láttam, talán olyan 90 % körüli arányban láttam ázsiaiakat és négereket a kereskedelmi és szolgáltató munkahelyeken,
képtelen voltam megérteni, mi a jó abban, hogy emberek órákig állnak, várva, hogy az előttük elhaladó esküvői menetet lássák.
Londonban rávettem apámat, vegyen meg nekem 2 könyvet: a Guiness rekordok könyvet és a Britannica világatlaszt - ez utóbbi ma is megvan, itt van, tőlem 8 méterre -, persze baromi drágák voltak, a kettő együtt kb. 50 font, ami legalábbis nekünk nagyon sok volt, ez nagyjából apám havi fizetése keményvaluta részének nyolcada volt. A Guiness könyvből sokat tanultam angolul, sok új szót megismerve, az atlaszt meg hónapokig forgattam - eleve egyik hobbim máig a térképek nézése.
Aztán már ismét Kubában nagy volt a pánik a lengyel események miatt, hogy Jaruzelski tábornok átvette a hatalmat. Ez teljesen szokatlan volt, teljes szakítás a szovjet rendszerrel, ahol a hadsereg mindig alárendelt szerepet játszott, itt viszont hirtelen a Hadsereg került a Párt fölé. Minden ismerős, aki mert szabadon beszélni, nagyon meg volt ijedve, a Magyarországról jött hivatalos emberek, de a nem-magyarok is. A kubaiakat persze az egész nem izgatta, eleve a kubai rendszerben a Hadsereg és a Párt azonos, sőt a Castro-rendszer kezdetén csak Hadsereg volt, a Párt későbbi fejlemény. Eleve Fidel előbb lett hadvezér, csak jóval később komcsi pártvezér
De mindenki más ezt rossznak érezte, valami vészjósló jelnek, hogy a szovjet vezetés egyre keményebb lesz, s lassan vissza fogunk menni a Rákosi-korba. Nyilván a "munkásellenzék" meg örült ennek, dehát szüleimnek ebből a körből nem voltak haverjai, akik szabadon beszéltek volna.
Akkor alapvetően mindenki látta, a kommunisták és az antikommunisták is (s a reformkommunisták is az utóbbi része voltak, az csak taktikai kényszer volt, hogy magukat reformereknek adták el), hogy a rendszerrel súlyos bajok vannak. Az egyik táborban a megoldást abban látta, hogy vissza kell térni Sztálinhoz, amikor még "rend" volt, a másik meg a rendszer felszámolásában.
Nyilván az én szüleim mindig a "reformerek" oldalán álltak - alapvetően a kádári külkeres-pénzügyes szektorban ez volt az abszolút többségi vélemény -, így ők is féltek, nehogy a lengyel fordulat annak legyen jele, hogy beindul a sztálini visszarendeződés.
Senki se gondolt a valós megoldásra: hogy ez tényleg egy lengyel akció, s nem a szovjet vezetés rendezte. Pedig gondolhattuk volna - persze erre én se jöttem rá -, hogy ez már a szovjet rendszer azon időszaka volt, amikor félig halott emberek vezették az országot, akik maguk se tudták mi zajlik, így simán lehetséges volt egy önálló lengyel lépés is.
1982-ben már, a falklandi háború megint rávilágított, hogy Kuba nem szovjet csatlósállam. Míg Kuba világraszóló imperialista agressziónak értékelte azt, hogy a britek visszatámadtak az argentín támadásra, addig a Szovjetunió csak úgy pro forma tiltakozott, de érezhető volt, nekik végülis tök mindegy mi van a Falkland-szigeteken.
Magyarország belépése az IMF-be viszont vidám pillanat volt. Magát az eseményt nem értettem, nekem a reakció volt érdekes.
Már írtam, a későkádári diplomácia egyik szokása volt, hogy külföldi kiküldetésbe előszeretettel küldtek "munkásellenzékieket", így a magyar diplomaták nagy része, talán kétharmada ilyen volt. Humoros volt látni a kétségbeesésüket, hogy a szocialista Magyarország tagja lett az IMF-bűnbarlangnak.
Volt is akkor egy magyar diplomata Havannában, aki a magyar belépés után is nyomta a korábbi "imperialista elnyomós" szöveget, s kifejezte csodálkozását, hogyan tudták Kádár elvtársat megtéveszteni tanácsadói, hogy az ország belépjen a pokoli IMF-be.
Aztán nyári szabadsága alatt a Külügy párttitkára hívatta is őt "baráti" eszmecserére, ahol azt mondta neki "elvtárs, adunk neked 3 percet, hogy eldöntsd, szeretnél-e továbbra is magyar diplomata maradni, mert ha ennyire nem értesz egyet Pártunk vezetésével, akkor esetleg megfontolhatnád, nem akarnád-e pl. a kubai állampolgárságot kérvényezni, majd elhelyezkedni inkább a kubai elvtársaknál mint diplomata", legalábbis ez volt a sztori, amit meséltek aztán. Az illető aztán látványosan többet nem beszélt a kérdésről.
Az év végének nagy eseménye volt Brezsnyev halála. Bár helyére egy másik félhalott jött, mégis hatalmas jelkép volt. Elég annyit mondani, Brezsnyev a születésem előtt lett nagyfőnök, szóval maga a változás megrengette a stabilitás érzését.
1983 nyarán, szabadság alatt megismerkedtem a magyar szamizdatos ellenzékkel. Merész dolog volt így visszagondolva, még 16 se voltam, de nálam 1 évvel idősebb haverommal elmentünk az egyik címre, amit bemondott a SZER magyar adása. Mégpedig Budakalászra mentünk, az egyik Beszélő-terjesztő lakására. Ez Kiszely Károly volt, ő sajátos alak volt, egyrészt mert kifejezetten keresztény világnézetet hangoztatott, megtagadta a katonai szolgálat teljesítését ilyen alapon, másrészt meg később nem állt be se az MDF-hez, se az SZDSZ-hez, sőt a rendszerváltozás indulásakor abbahagyott minden közéleti tevékenységet, kizárólag a természetvédelem kérdésének szentelte magát.
Kiszely kissé meglepődött, hogy 2 vadidegen kamasz csak úgy becsönget hozzá, s a SZER adására hivatkoznak. Eleinte kissé tartózkodó volt, kérdezgette kik és mik vagyunk. Külön ijedtséget okozott, amikor elmondtam, hogy apám külszolgálatos, azaz végülis annak a rendszernek a része, ami ellen ő küzd. De aztán baráti hangulat alakult ki, a végén ingyen is adott tucatnyi szamizdat-kiadványt, sőt még 2-szer találkoztunk vele a következő hetekben.
Otthon mutattam apámnak 2 szamizdatot. Ő is kissé megijedt, de csak annyit mondott, hogy "óvatosnak kell lenni az ilyesmivel", de azt nem mondta, többet ne menjek a szamizdatosokhoz. Én meg mentem, a korai ős-SZDSZ szinte minden tagjánál jártam legalább 1-szer. A legjobban Kőszeg Ferencre emlékszem, de voltam 3-szor Krassó Györgynél, de még pár név: Rajk László felesége, Haraszti Miklós, Solt Ottília, Demszky Gábor. Egyszer a Zorbánnál is találkoztam - persze akkor nem tudtam ki ő, de utólag rájöttem -, éppen vendégségben volt Kőszegnél, amikor mentem Kőszeghez. A legérdekesebb alak Krassó volt, aki már akkor szidta a többieket, hogy "kollaborálnak a hatalommal".
Nem tudom leírjam-e, illendő-e, de leírom: Krassó mind a 3 alkalommal alsógatyában fogadott minket, meztelen felsőtesttel és mezítláb, aztán megtudtam másoktól, ez a szokása. A 3. alkalommal ezt tovább fokozta, hogy amikor bevezetett minket a szobába, ahol vendégeit fogadta, egy meztelen nő feküdt az ágyban - persze betakarta magát a kritikus részeken egy lepedővel, de látszott: teljesen meztelen. Onnan tudom kicsoda, hogy a nő - akkor 30-as fiatal nő, Krassónál kb. 20 évvel fiatalabb -, hogy vendégeskedésünk vége felé felállt, majd átnyújtott két meghívót "nem akartok eljönni a kiállításomra a jövő héten?" szavakkal. Elmentünk a kiállításra, szóval tudom: a ma is élő és alkotó Háy Ágnes volt az illető, aki Krassó felesége volt abban az időben, s Krassó egyetlen gyerekének anyja.
Én nagyon elégedett voltam magammal, hogy ilyen bátor ember vagyok. Pedig röhejes, mert semmit se tettem valójában. Mindenesetre fontolgattam, hogy hivatásos forradalmár leszek. Ami persze még röhejesebb. Valójában az az egész szamizdatos kör egy zárt szekta volt. A Budapesten élő haverom rendszeresen járt hozzájuk, még az úgynevezett Hétfői Szabadegyetem előadásaira is. Ő mesélte 2 negatív tapasztalatát:
egyrészt időnként látványosan követték őt cvivilruhások,
másrészt - s ez volt a rosszabb - a szabadegyetemesek éreztették vele, ő idegen test ott.
Ekkor gondoltam először azt, hogy ez az egész demokratikus ellenzék nem teljesen tiszta dolog.
Nagyon hatott rám ugyanezzel párhuzamosan George Orwell. A készülő 1984-es emlékév miatt mindenhol Orwellt nyomatták, mármint a nyugati médiákban. Én meg vettem a fáradságot, s elolvastam nem csak 2 agyonreklámozott művét, hanem a többit is, sőt a publicisztikáját is. (Angolul akkor nem tudtam még ehhez elegendő szinten, de a Kubába utazás alatti madridi megálló alatt megvettem a műveket spanyolul.)
Máig vallom, a legjobb műve a Keep the Aspidistra Flying, magyarul A fikusz és az Antikrisztus címen jelent meg. Nem annyira politikus mű, de az egész rendszerkritikusság emberi részét mutatja be. Pár éve filmet is csináltak belőle - A Merry War a film címe -, a film nem is rossz.
Tulajdonképpen ekkor találkoztam először olyan emberrel, aki egyszerre kritizálja a szovjet és a nyugati rendszert. Ez számomra reveláció értékű volt. Annyira, hogy ez volt 1993 előtti életem egyetlen szakasza, kb. 10-12 hónap, amikor mégse voltam a nyugat kritikátlan híve.
De 1984 tavaszának végén visszatértem oda, hogy mégis a nyugat a legjobb.
1983 végének két nagy eseménye volt.
Az egyik a koreai utasszállító lelövése volt. Ez akkora hír volt, hogy még a szovjet iskolában is vitáztak róla, teljesen nyíltan, ez nagyon szokatlan volt.
A másik az USA támadása Grenada ellen, teljesen kitalált okok alapján. Én persze az USA oldalán álltam teljes mértékben, így nagyon megdöbbentett apám reakciója. Apám olyan típus volt, hogy ritkán fejezte ki belső gondolatait, de amikor mégis, akkor hatásosat mondott. Számomra megdöbbentő volt, hogy apám nem azt mondta, amit a SZER és Amerika Hangja, hanem azt "ezek ugyanolyanok, mint az oroszok". Nem értettem, miért lett apám hirtelen "komcsi". Csak évekkel később értettem meg.
Sokat küzdöttem magamban, hogyan oldjam fel a "jó nyugat" meggyőződést azokkal a nyugati jelenségekkel, melyek nekem se tetszettek. Amolyan kognitív disszonanciával oldottam meg: igyekeztem kimagyarázni ezeket a jelenségeket.
1984-ben jött egy újabb félhalott ember a Szovjetunió élére. Úgy tűnt, ez ezentúl így lesz.
Engem legjobban ebben az évben az lepett meg, hogy Nicaraguában a szandinisták választásokat nyernek, szabad és demokratikus választásokon. Addig az volt az elképzelésem, hogy az egész világ ellenzi a kommunizmust, szocializmust, így ha bárhol van szabad választás, akkor bukik a szocialista/kommunista erő. Meglepetés volt, hogy itt nem ez történt.
Persze az év nagy híre még a Los Angeles-i olimpia bojkottja volt. A sport akkor se érdekelt, de felháborítónak találtam.
Ebben az évben nagy élményem volt a Berlini Fal. Kubába nem a szokott madridi átszállással mentünk, hanem Budapest-Berlin-Gander-Havanna útvonalon. A mi útlevelünkkel szabadon lehetett menni oda-vissza a Falnál, a 3 nap alatt többször is áthaladtunk, gyalogosan is, metróval is. Ez újabb érv volt számomra a kommunizmus ellen.
Az év végén, 1984. december 24-én éppen egyedül ültem - szülők elmentek vendégségbe egy ismerős lengyel családhoz -, s immár 17 évesen arra jutottam: valami történni fog. Azóta se tudom, ez már megtörtént-e vagy még várni kell rá.
A médiák alig számoltak be róla, mégis nagy esemény történt 2024. szeptember 13-án Szingapúrban: hivatalosan is megalapításra került az Egyetemes Ferencista Egyház. Ez lesz a katolicizmus új neve.
Ekkor a "Ferenc pápa" álnevet használó patagóniai ateista gazember fontos beszédetmondott. Ebben kijelentette, szó szerint idézem: "Az egyik dolog, ami leginkább lenyűgözött az itteni fiatalokban, az a képesség a vallások közötti párbeszédre. Ez nagyon fontos, mert ha az ember vitatkozni kezd, hogy „az én vallásom fontosabb, mint a tiéd…”, vagy „az enyém az igaz, a tied nem igaz…”, ez hova vezet? Valaki válaszoljon. [hang a közönségből: pusztuláshoz] Így van. Minden vallás Istenhez vezető út. Hasonlattal élek, a vallások olyanok, mint a különböző nyelvek, amelyek kifejezik az istenit. De Isten mindenkié, ezért mindannyian Isten gyermekei vagyunk. "De az én Istenem fontosabb, mint a tied!" Ez igaz? Csak egy Isten van, és a vallások olyanok, mint a nyelvek, Istenhez vezető utak. Hol szikh, hol muszlim, hol hindu, hol keresztény. Érthető? A fiatalok közti vallásközi párbeszéd azonban bátorságot igényel. A fiatalság kora a bátorság kora, de vissza lehet élni ezzel a bátorsággal olyan dolgok megtételére, amelyek nem segítenek. Ehelyett legyen bátorságunk az előre lépéshez és a párbeszédhez.".
Persze szokásos ferenci szózuhatag, direkt kétértelműre fogalmazva. A jelenleg magát római pápának nevező személy mindig ezt csinálja. Módszere a következő:
az egyenes fogalmazás kerülése, minden szava érthető így is, meg úgy is, így aztán bárki bárhogy is érti, az értelmező lesz a hibás, miért nem értette a másik módon,
ügyesen egyértelmű nyilatkozatok is elhangzanak, mindkét oldal szájíze szerint, így ezekre lehet hivatkozni.
Jó példa a homokosság kérdése. A szándék nyilvánvaló, ez a homokosság legalizálása, de ez nyíltan sosincs kimondva, csak sejtetve. Aztán eltelik egy bizonyos idő, s egyértelműen keresztény beszédet mond egy másik ügyben. Az ellentábor persze érti mi megy: folyamatos érzékenyítés, szoktatás, idomítás a nagy cél - a kereszténység megsemmisítése - érdekében.
Aki a nagy képet nézi és nem teljesen hülye - legyen akár keresztény, akár nem - jól látja mi zajlik. Ferkó "pápa" szándéka a katolicizmus teljes átprogramozása, de mivel ez nem egy protestáns felekezet, ahol bármi bármikor megtehető (ott csak fel kell "fedezni" a Biblia új értelmét, s ami tegnap "igen" volt, az ma már "nem"), a hadművelet nem vihető végbe ilyen könnyen. Miért nem?
Mert hiába elvileg teljhatalmú és tévedhetetlen a római pápa a katolikus tanítás szerint, a valóságban egyikkel se élhet szabadon. A szervezet és a tanítás túl régi, s megvannak nem csak a szabályok, de a szokások is.
A teljhatalom ellen ellenáll az egész egyházszervezet, helyben is, a központban is. Ferkó ezt helyesen észlelte: lassan halad, folyamatosan tölti fel saját embereivel a szervezetet, nem elsietve ezt.
Azt mégsem teheti meg, mint Mihail Gorbacsov a Szovjet Kommunista Párttal, ahol alig 2 év alatt sikerült Gorbacsovnak kirúgnia a vezetésből minden ellenfelét, majd még 2 év alatt leépíteni tulajdonképpen az egész szervezetet, melynek ő volt a vezetője, aztán pedig még további 2 év alatt mindent bedönteni. A Katolikus Egyház százszor erősebb talapzaton áll, mint a Szovjetunió Kommunista Pártja.
Ugyanez a római pápa tévedhetetlenségének dogmája. Ferkó tudja, hiába élne vele, nem működne: ez azonnal egyházszakadást okozna, s a nagyobbik fél nem vele maradna, hanem az ellentábornál. Ma már a világ katolikusainak zöme nem európai, s Európán kívül nagyon népszerűtlen ez a "reformkatolikus" vonulat. Ferkó viszont nem akar egy kis reformkatolikus szektát - ez gyakorlatilag a mai német katolikus egyházból és még pár nyugati progresszívista csoportból állna -, az ő célja az egész egyház megváltoztatása.
De mi is a kértértelmű a szingapúri beszédben? Egyrészt az, hogy a beszéd egy része nyilván igaz (lásd, tényleg jó a vallások közti párbeszéd). Másrészt meg az, hogy tény, hogy minden vallás kifejezi az istenit. Viszont ebből sehogy se következik az a sugallat, hogy minden vallás Istenhez vezet.
Amit krisztusgyalázó Szivárvány Ferkó előad az a szabadkőművesség eszméje. Véletlen lenne?
A tradicionalizmus hasonlót mond, de világosan. Minden vallás annak terméke, hogy emberek keresik az utat Istenhez. Ebben az értelemben minden vallás isteni. Viszont nem minden vallás vezet ténylegesen is Istenhez. Lehet párbeszéd - sőt ez jó is -, de nem keveredés. Tradicionalistának lehet lenni sokféle vallás híveként, sőt ateistaként is, de ettől még nem lesz "mindegy" a vallás.
Az pedig teljesen abszurd itt, hogy egy katolikus egyházfő tulajdonképpen kijelenti, a katolicizmus nem fontos. Hiszen ha "minden út Istenhez vezet", akkor ő személyesen mire van? Ezek szerint a teljes katolikus szabály- és szokásrend tulajdonképpen egyfajta bohóckodás. Tulajdonképpen minek bármit is úgy tenni, ahogy ezt a katolicizmus mondja, ha van "sok út Istenhez"? Pl. azt mondom, én inkább nem tartom be a házassági hűséget, hanem elveszem feleségül a szeretőmet is, hiszen az iszlám engedi a többnejűséget, én így jutok Istenhez.
