Minden köpönyegforgatás tekinthető pálfordulásnak, de a valóságban az egyik negatív, a másik pozitív jellegű. Így a köpönyegforgatás szót nem használják, csak negatív értelemben.

A köpönyegforgató nem belső meggyőződésből változik, hanem érdekből. Míg a pálforduló esetében ez nem így van: ott a változás oka belső és érdekmentes.

Eleve rossz-e, ha valaki változtat elvein? Nem, hiszen jellemzően csak a buta emberek nem változnak sosem. Az okos ember ellenben folyamatosan gondolkozik, értékel és újraértékel, aminek hatására változni is szokott.

Viszont a pálfordulás típusú elvváltozás ritkaság. ez ugyanis egyfajta katartikus, gyors, csodaszerű változást jelent. Míg a legtöbb ember lassan változtat elvein.

A gyors változás egyik mellékterméke a visszafelé köpködés. Ez azonban természetes jelenség, hiszen ha az ember valamiben hisz, majd kiábrándul belőle, természetes emberi érzés a negatív érzelem az elhagyott régi iránt. De ez rendszerint múló, gyors érzelmi kitörpés, mely az okos embernél gyorsan eltűnik.

A téma a szofizmus és az erény.

Prótagorasz a kor neves szofistája. A mű onnan indul, érdemes-e igénybe venni Prótagorasz szolgáltatásait, aki képes az embereket megtanítani a jóra, hiszen az ő tanítása olyan a lélek számára, mint az egy orvos és egy tornatanár tudása a test számára. S mivel a lelki baj sokkal nagyobb lehet, mint a testi baj, ha rossz tanárt választunk, így alaposan át kell gondolni, mielőtt egy "lélekgyógyász" szolgáltatásait használni kezdjük.

Prótagorasz elmondja ezek után miben áll tudománya: a lényeg az erény általi vezéreltség elérése az ember minden ügyében, mind magánéletében, mint a közügyekben.

Felmerül a kérdés: ez tanítható-e? Hiszen a szakmai ismeretek, pl. az orvoslás tanítható, de az erényesség nem. Prótagarosz elmondja: az emberek csak azt ítélik büntetésre méltónak, amit az ember akaratához kötnek, pl. senki se akar büntetni mást azért, ami valakinek veleszületett tulajdonsága, pl. nem büntetik  a csúnyaságot, míg az erény, a jőzan ész hiányából eredő cselekedeteket az államok büntetik, ez is azt jelzi, hogy mindez tanítható. Szókratész felhoz ellenérvnek közismerten híres, közismerten erényes embereket, akik még saját gyerekeiket se voltak képesek megtanítani az erényre.

Prótagorasz egy mítosszal válaszol, mely szerint a Teremtő minden fajnak adott valamit, mellyel képes az megvédi magát, ez lehet erő, gyorsaság, bármi más, az emberi faj viszont nem külső jellemzőt kapott, hanem belsőt, ez a szégyen és az igazságosság érzete, ezek az erényesség alapjai. Ez mindenkiben benne van, de természetesen különböző mértékben, így - mint bármi másnál - van aki jobban, van aki rosszabbul ért hozzá. A mi társadalmunk ezen 2 érzetre alapszik, akiből ez hiányzik, azt vagy száműzik vagy kivégzik, mindenki másnál pedig ezen értékek oktatása hasznos, hiszen - mint ahogy pl. a fuvolázás tanításánál - aki tanul, az már mindenképpen többet fog tudni, mint aki nem is tanult. Azaz az erényesség oktatható, s nincs abban semmi ellentmondás, hogy a bölcs ember gyereke nem lesz bölcs, hiszen a fuvolaművész gyereke se lesz feltétlenül kiváló fuvolajátékos.

Szókratész megkérdezi az erény részei, az igazságosság, az ésszerűség, a bátorság, a bölcsesség, a kegyesség, stb. homogén elemek-e, azaz ugyanazt jelentik, vagy heterogének, azaz különbözőkként alkotják együtt az erényességet? Prótagorasz az utóbbit választja, kijelentve, hogy még az is megesik, hogy valaki az egyiknek teljesen híján van, míg a másikkal nagy mértékben rendelkeizk, pl. lehet valaki nagyon bátor, de igazságtalan. Azaz részek nem hasonlítanak egymásra. Dehát abból indultunk ki, hogy az erény egyik kiindító oka az igazságosság, ezek után hogyan lehetséges, hogy az erény többi eleme nem hasonlít az igazságosságra, mely szintén eleme? Prótagorasz módosítja álláspontját: bizonyos hasonlóság nyilván kell, hogy legyen az erényesség részei között, hiszen ellenkező esetben nem lehetnének ugyanazon egésznek részei, de mégis ezek a részek elsősorban különbözőek egymáshoz képest.

Szókratész meglepődik a válaszon, de elfogadkja, majd más módon kezdi újra kritikáját: a bölcsesség és az ésszerűség ugyanaz, hasonlítanak egymásra nagy mértékben, hiszen mindkettőjük alapja a tudás: az a bölcs, aki tud, s az az ésszerű, aki helyes cselekszik, márpedig  a helyes cselekedet alapjs ismét  a tudás. Mivel nyilvánvaló, hogy az igazságtalanság nem lehet sose ésszerű, így az derül ki, immár az erény 3 eleme is nagyon hasonlít egymásra:  a bölcsesség, az ésszerűség, s az igazságosság.

Prótagorsz megjegyzi: ő ugyan személyesen nem hisz abban, hogy lehet valaki egyszerre ésszerű és igazságtalan, de a közvélemény szerint ez lehetséges. Szókratész cáfolja ezt, s bizonyítja, az igazságtalanságot tévesen gondolják egyesek ésszerűnek, ennek oka az, hogy nincs meg a szükséges tudásuk az adott cselekedet hatásainak elemzésére, a valóságban az igazságtalanság sose lehet ésszerű.

Szókratész a továbbiakban bizonyítja, a bátorság se különbözik lényegében a többi  erény-résztől. hiszen a vakmerőség nem nevezhető bátorságnak, mert az esztelen dolog, márpedig hogyan is lehetne az erény olyasmi, aminek egyik része a ésszerűség, másik meg az ellentéte, az esztelenség. Prótagorasz ellenérve: van kétféle bátorság: a jó férfiasság és  a rossz vakmerőség, s mi itt csak a férfiasságról kell, hogy beszéljünk, mely a jó lélek eredménye.  Szókratész ezt elfogadja, majd bizonyítja: a férfiasság, mivel az a lélekjóságból eredő bátorság, nem lehet, hogy ne legyen közeli kapcsolatban a tudással, azaz nem különbözhet az erény többi részétől.

A végkövetkeztetés: az erény a tudás következménye. Aki nem erényes, az azért nem az, mert tudatlan. Minden rossz a tudatlanságból ered.

Viszont ez vicces eredményre vezet: Szókratész bizonyítja Prótagorasz eredeti álláspontját, hogy az erény tanítható, hiszen az tudás, miközben Prótagorasz meg szintén megcáfolja saját magát, hiszen arra a következtetésre jut, hogy az erény nem tudás.

Rossz dolog lenne a pávatánc?

A politika a lehetőségek tudománya.

A kis országok lehetőségei kicsik.

A közepes országoké - amilyen Magyarország is - nagyobbak.

A nagyhatalmaké egészen nagyok, de még övéik se korlátlanak.

A falnak menni pedig csak akkor kell, ha a fal valószínűleg le fog dőlni.

A jó politikus mindig elmegy a határokig, de azokat sose lépi túl.

Én például pont ezért nem akartam sose politikus lenni, mert képtelen vagyok elfogadni a lehetőségek korlátait.

A jelenlegi elnyomó világrend fő ellenségei a természetes emberi jellemzők.

Azok a természetes emberi jellemzők, melyek nem piacosíthatók, nem liberalizálhatók. Ezek: a vallás, a nemzet, s a család.

A vallás esetébn a liberálisok sikere hatalmas. A protestantizmust gyakorlatilag meghódították, már fontos protestáns szervezetek a liberális médiákat túlharsova küzdenek a kereszténység ellen. A katolicizmust illetően ügynökük, Francisco Conchita Borgia Buziglio Wurst mindent megtesz a rombolásért. Csak az ortodoxia ellen nincs eszközük, de az ortodoxia a mai nyugati világban keveseket ér el.

A nemzet esetében az eszköz az iszlamista csürhe behozatala, erre Soroséknak speciális tervük is van. Hiszen a nemzet legkönnyebben úgy rombolható el, ha erőszakos heterogenizációnak vetjük el.

Marad a család. Ez a bástyát 2 módon erodálják jelenleg:

• a homokos, pedofil, s egyéb perverzitásunszoló mozgalmak erős támogatásával: ma már pl. óvodásokat rontanak meg a skandináv progresszívek,
• a feminista és a genderideológia nyomásával, ennek része a metoo kampány is.

A katolicizmus jelenlegi vezetőjéről pár mondat.

Van valami, amit kevesen értenek meg. Nem annyira lényeges, de azért fontos is.

Nekem személyesen a jelenlegi római pápa politikai nézeteinek egy jelentős része kifejezetten tetszik is. Hiszen a latin-amerikai katolicizmus mindigis sokkal jobb volt politikailag, mint az európai katolicizmus, az előbbi jellemzően a néppel volt, az utóbbi meg a hatalommal.

Szóval nyilván egyetértek a jelenlegi római pápa rendszerkritikusságával és antiliberális baloldaliságával.

De van itt egy nagy gond: ez az ember nem egy politikus, filozófus, újságíró, közírő, más értelmiségi, stb. Ő állítólag egy főpap. Egy főpapnak pedig elsőrendű szerepe Isten tanításának védelme. Persze, ha emellett vannak más érdemei is, az egy plusz, de ha nincsenek - és csak főpapként kiváló -, az is jó hír. Ha viszont elsőrendű feladatában hiányos, azt nem menti, hogy másban pozitív.

Tessék csak elgondolni: elmenne-e valaki pl. egy olyan fogorvoshoz kezeltetni magát, akiről tudja, hogy a szakmájában rosszul teljesít, de egyébként nagy a tudása a filozófiában? Nyilván szívesen beszélgetne vele az ember a filozófiáról, de kezeltetni a fogait mégis inkább egy jó fogorvoshoz menni, aki egyébként azt hiszi, hogy Arisztotelész egy brazil futballista.

Ezt azoknak, akik azt állítják, azért támadom rendszeresen ezt az embert, mert politikailag nem értek egyet vele. A valóság pont fordított: éppen csak politikailag értek vele egyet.

Egy krisztustagadó főpap hiába jó másban, nem ér sokat. Majd ha lemondott, kilépett a papságból, s cikkeket fog írni, haverkodni fogunk. De addig esküdt ellensége leszek.

Közeledik az év legnagyobb balliberális ünnepe, az Ateista Karácsony. Így most beszámolunk a nagy ünneppel kapcsolatos népszokásokról.

Először is el kell menni egy bankfiókba, s ott hitelt felvenni. Nagyon fontos, hogy a hitel olyan összegű legyen, hogy ne tudjuk jövő decemberig visszafizetni.

Amint kezünkben a pénz, összeírjük 100 rokonunk, ismerősünk listáját (pontmintha MLM-piramisjátékban tennénk meg az első lépéseket), majd elindulunk bevásárolni. Kezdjük Bronznapon, majd Ezüstnapon, aztán Aranynapon, valamint Baleknapon, meg minden többi napon köztük. A napi legalább 3-4 órás – hétvégén 10-12 órás – tülekedés kötelező elem.

A listáról mindenkinek ajándékot kell venni! Lehetőleg olyasmit, amire a megajándékozottnak semmi szüksége, így tudunk rajta bosszút állni, amiért ő is teljesen haszontalan ajándékot fog venni nekünk. A legjobb valamilyen, az ünnephez kapcsolódó, vicces motívummal díszitett ajándék, pl. rénszarvason ülő vigyorgó télapós zokni, kigúvadt szemű krampuszos bögre, az aranyos Vuk és az édes Kisherceg együtt szánkóznak pulóveren, meg hasonlók. Vásárlás közben átkozzuk azokat, akiknek ajándékot veszünk, hiszen miattuk állunk sorban.

Közvetlenül az ünnep előtt fél napot töltsünk az internet böngészével, keressünk évtizedek óta megunt közhelyeket. Erre nagy szükség lesz, mert ezeket fogjuk ismételgetni ünneplés közben. Fontos továbbá, hogy az ünnepek alatt minden főnévhez használjuk a “békes” és “áldott” melléknevet, pl. “békés ponty”, “áldott szaloncukor”, hasonlók. Aztán gyakoroljuk a tükör előtt az álszent művigyort és a mesterkélt meghatódást, ezekre is nagy szükség lesz.

Ezután jön a főzés. Alapvető jelentőségű, hogy annyi ételt készítsünk, amennyinek legalább a harmada meg fog romlani az ünnepek után.

Az ünnepek a legmegfelelőbb időszak, hogy üdvözletet küldjünk legutáltabb ismerőseinknek is. Egy táblázatban jegyezzük fel kinek küldtünk üdvözletet, s azok közül ki nem üdvözölt minket. Az ilyeneket aztán felháborodva emlegessük.

Fontos vendégségbe is menni. A vendégség alatt debil mosollyal nézzük egymást, s dicsérjünk mindent. A valódi véleményünket majd csak vendégség után mondjuk el.

Ha valami renitens rokon vagy ismerős megemlítené Jézus születését, mosolyogjunk elnézően, majd jegyezzük meg, hogy Jézus nem létezett, ezt a tudomány már régesrég bizonyította, s csak klerikálfasiszták, vallási fanatikusok, meg putyinisták hisznek még benne. Ha viszont valaki megszólalna Jézuskaellen, tiltakozzunk. Jézuska ugyanis egy csodalény, Kripton bolygón született, aztán Mordorban nőtt fel Joda mester tanítását hallgatva, majd azonban megharapta egy pók, így kimászott onnan, s azóta köztünk él. Jézuska fő feladata ettől kezdve, hogy arra késztessen minket, hogy hülyén viselkedjünk december vége felé, szabad idejében pedig szeretetet hirdet a drogozás, a homoszexualitás, a pedofília, valamint a feminizmus iránt.

Az ünnepek vége felé kötelező a depresszióba esés. Ezt kezeljük nagy mennyiségű alkohollal vagy drogozással, az alternatíva a családi verekedés, melyben alaposan elverjük egymást artikulálalatlan hangokat hallatva. Ha a verekedést választjuk, mindenképpel dobáljuk egymást ajándékokkal, így azok eltörnek, ami miatt aztán rögtön ki is lehet dobni őket a kukába,  ami nagyon hasznos, mert nem foglalják feleslegesen a helyet a lakásban.

Mi változott, ki változott?

Ebben a korban teljes konszenzus volt a magyar politikában. Mármint minden lényeges kérdésben.

A 90-es évek eleji MDF ugyanúgy abszolút liberális volt gazdaságpolitikai ügyekben, mint az SZDSZ vagy az MSZP. Ez a 3 erő volt akkor ugyanis az akkori politikai tér 3 külön ereje, de ez már 1992 elejére 2 erőre redukálódott, ekkorra lett teljes az MSZP "reformja", azaz liberális párttá züllése. Addig, 1989-1991 között még az MSZP volt az, mely valamiféle nagyon enyhe rendszerkritikát tanúsított.

Ezért is volt teljes a kontinuitás a reformkomcsik és az MDF, majd az MDF és Hornék közt, majd Horn és Orbán között. Tök ugyanazt mondták és csinálták. Mindenki vallotta, hogy liberális demokrácia kell, NATO és EU kell, privatizálni kell, az államot le kell építeni, a magántulajdon az ideális, a külföldi tőkére kell építeni, stb.

Szögezzük le, hogy ellentétben a fideszes mitológiával, Orbán 2010 előtt SEMMIBEN nem tért el a magyar liberális konszenzustól. Akkoriban a Fidesz az SZDSZ fő segédereje volt, kb. mint a mostani KDNP viszonya a Fideszhez, s sokszor még az SZDSZ-t is túlharsogták ökörségek hangoztatásával.

Szóval 1990-2010 között a fő magyar politikai erők közt a különbség olyan volt, mint nyugaton, azaz csak ötödrangú kérdésekben volt ellentét.

Ezek az eltérések csak kulturális kérdésekben volt jelen.  A "baloldal" szerint a magyar történelem "progresszív" hagyonányára kell építeni, a "retrográd " elemeket meg szidni, míg a "jobboldal" szerint az egészet együtt kell nézni, s csak a Tanácsköztársaságot, Szálasit, s a Rákosi-Kádár rendszert kell szidni. Jó jelképe volt ennek Kossuth-címer contra koronás címer vita.

Szóval a "jobb" és a "bal" között az eltérés csak identitásbeli, nemzeti, kulturális kérdésekben jelentkezett, lásd, durván megfogalmazva, pár példa:

• nemzeti jelképek: Kossuth vagy Szent István,
• a magyar történelem megítélése: fekelések sorozata vagy globális szemlélet,
• a cigányok és a zsidók központi témává emelése vagy sem,
• mennyire kell utálni Horthyt, mennyire kell szeretni Károlyit, stb.,
• globális európai identitás vagy nacionalizmus,
• támogassuk-e a homokosokat,
• támogassuk-e a vallást,
• határontúli magyarok kérdése.

Mindkét oldal kinyírta a saját lázadóit, akik a fenti konszenzust valamiben ellenezték, ahogy a baloldal kinyírta Pozsgayékat, de még Nagy Sándorékat is, úgy a jobboldal is ezt tette Csurkáékkal.

A baloldal máig tartja ezt a konszenzust teszi, erre jó példa Botkáék kinyírása 2 hónapja, amit ezen a héten erősített meg az, hogy az MSZP totálisan lefeküdt Gyurcsánynak.

A jobboldal viszont lassan elindult a konszenzus felmondására, ennek első eleme éppen Csurka volt, aki elbukott ugyan, de hagyományt teremtett. Erre akaszkodott rá a korai Jobbik is, bár erősen túltolva azt (Csurka kb. a Horthy-éra alatti nacionalista, de németellenes - és antiszemita - ellenzék utódja, míg a korai Jobbik egyfajta reformnyilas volt). S részben ugyan, de lassan ez lett a Fidesz hivatalos vonala, bár még ma se nyíltan kimondva.

A mai magyar jobboldal fősodra ma már alig hasonlít a nyugat jobboldalra a fentiek miatt.

Ez egyébként logikus. A magyar nép alapvetően ilyen: gazdaságilag balos, kulturálisan jobbos.

Érdekes adat: Bulgáriában ez pont fordítva alakult, a bolgár jobboldal abszolút nyugatkonform, míg a baloldalon jelentek mkeg az antikonformista elemek, bár messze nem olyan erősek, mint a magyar jobboldalon. De mindenképpen tény: ami a magyar médiákban erősen rendszerkritikus tartalom, az szinte mindig a jobboldali médiákban jelenik meg, míg ugyanez Bulgária esetében inkább a baloldaliakban.

Mo-on a képlet most az, hogy 2 fő erő van:

• a "baloldal", mely nyugati mércével inkább középjobb liberális erő,
• a "jobboldal", mely nyugati mércével egyfajta szelíd rendszerkritikus erő.

Szókratész és Hippiasz vitája arról, mi a szép. Hippiasz a kor ismert szofistája volt, ő maga is elmondja, hogy anyagilag is a legsikeresebb volt: senki se keresett annyit beszédmondással és beszédmondásra tanítással, mint ő. Egyedül Spártában nem tudott pénzt keresni, mert az ottani törvények tiltják, hogy bárki is megváltoztassa a nevelési szokásokat.

Hippiasz három meghatározása:

1. A szépség a szép lány. Szókratész cáfolata: ez nem lehet helytálló, mert akkor egy szép ló nem szép, mivel nem szebb a szép lánynál, de a szép lány szépsége is hiányos az istennő szépségéhez képest. Számtalan szép dolog van a szép lány mellett a valóságban. Továbbá Hippiasz válasza hibás, mert csupán megemlít egy szép dolgot, a szép lányt, de nem határozza meg ezzel, hogy mi a szép a szép lányban, azaz mi a szépség.

2. A szépség az arany. Bármihez is adjuk hozzá, azt szebbé teszi. Szókratész megjegyzi ellenpéldaként Pheidiasz Athéné-szobrát, mely elefántcsontból készült, s nem tartalmaz aranyat. Továbbá: az arany csak helyes alkalmazása esetében szépít, nem bárhogy, pl. egy cserépedényhez jobban illik a fakanál, mint az aranykanál.

3. A szépség az, ha az ember egészséges, gazdag, sokáig él tiszteletben, majd eltemetve lenni utódai által, mielőtt ők maguk is eltemették életükben őseiket. De akkor a félistenek élete ezek szerint nem szép, hiszen nem temethették el halhatatlan ősiket. Sőt az istenek élete se szép.

Ezután Szókratész próbálja meghatározni a szépet:

4. A szépség az ami illő, helyénvaló. Pl. ha valaki megfelelően öltözik fel, szebbnek látszik.
Viszont felmerül a kérdés: ezek a dolgok magukban szépek, vagy csak a helyénvalóság teszi őket azzá? Ha az utóbbi, akkor ez önellentmondás, hiszen az azt jelenti: a helyénvalóság nem ugyanaz, mint a szépség.

A megoldás az előbbi lehetőség: maga a helyénvalóság adja a szépséget. De itt pedig felmerül: ha ez így van, akkor pl. miért folynak viták az emberek között a közügyekről, mely viták lényege éppen az, hogy mi a helyénvaló.

5. A szépség a dolgok rendeltetésszerű használata. Pl. a látó szem jó, a vak szem nem az. Viszont senki sem tehet olyasmit, amire nem képes, márpedig az emberek sokszor hibáznak, ami azt jelentené, hogy nem képesek a szépre.

6. A szép az, ami hasznos, ami kedvező. Viszont ha a kedvező és a szép ugyanaz, abból az következik, hogy jó oka a kedvező, továbbá a szép pedig nem jó, hiszen nem lehet ugyanaz az ok és az okozat. A meghatározás abszurdum, hiszen nyilvánvaló, hogy mind a szép jó, mind a jó szép.

7. A szép az, ami kellemes a fülnek és a szemnek.
Felmerül: ezek szerint ami a többi érzéknek kellemes, az rossz? Mi erre a magyarázat?

Továbbá: ha igaz a fenti meghatározás, mi az, ami megvan mind a látásban, mind a hallásban is? Mert ha ez a tulajdonság vagy csak a hallásban tapasztalható vagy csak a látásban, akkor az illető dolog nem ettől szép éppen a fenti meghatározás miatt, vagy maga a meghatározás téves. Ha pedig ez a valami megvan mind mind a látásban, mind a hallásban, akkor nincsenek meg csak a halásban vagy csal a látásban, ami miatt közösen se lehetnek meg. Elhangzik erre ugyan egy ellenérv, hogy pl. két szám lehet külön-külön páratlan, miközben összegük meg lehet páros, de ez nyilvánvalóan nem alkalmazható a kellemességre. Azaz a meghatározás semmiképpen se helytálló.

8. Az előbbit pontosítsuk: az a szép, ami a fülnek és a szemnek kellemes és hasznos, kedvező. Ez viszont az már megcáfolt 6. és 7. meghatározás egyesítése.

Hippiasz utolsó meghatározása:

9. Mindez ami korábban elhangzott értelmetlen fecsegés. Ehelyett az igazi szép az, amikor az ember sikeres és hatásos beszédet mond a bíróság előtt, mellyel meggyőzi a hallgatóságot. (Az ógörög bíróságokon a hallgatóság hozta meg az ítéletet szavazással.)

Szókratész válasza, ami egyúttal a mű befejezése is:

10. Szókratész elismeri, hogy Hippiasz tapasztalt és sikeres szónok, míg ő magát az a sors kínozza, hogy folyton felesleges dolgokon jár az esze, de a helyzet az, hogy amikor ő maga megpróbálja ugyanazt elmondaná, mint amit az imént is hallott Hippiasztól, folyton azt a választ kapja, hogyan lehet képes szépnek mondani a beszédmondás képességét, ha egyszer nem tudja meghatározni mi a szép. A végkövetkezés tehát: a szép nehéz dolog.

Van az, hogy elveszi a gyűlölet az ember eszét. De a legtöbb embernél ez gyorsan elmúlik. Keveseknél sajnos ez tartós állapottá romlik.

Ez történhetett Iványival. Évek óta képtelen feldolgozni, hogy Orbán dobta őt.

Így oda jutott, hogy egy nemzetközi szélhámost és emberellenes aktivistát Nobel-békeldíjra javasolt.

Nem kell félni egyébként, Sorosnak semmi esélye Nobel-díjat kapnia. Ennyire még a hétpróbás homokosokból, liberálisokból és pedofilekből álló Nobel Bizottság se idióta.

A javaslat jövője megjósolható. Alá fogja írni az a 150-200 tagú örökös béraláíró kör, aki minden magyarellenes javaslatot aláír, egy részük munkaköri kötelességből, hiszen Soros alkalmazottja. Aztán lesz esetleg egy 40-fős tünti. Pár hétig beszámolnak minderről a ballib médiák. Aztán mindenki el is felejti.

Visszaállítottam a blog.hu kommentelési rendszerét, mert képtelen vagyok telepíteni ide a disqus-rendszert. 

A fő honlapunkon rendesen működik a disqus, így ott csak az marad.

A közvéleménykutatási eredményeket nézve rájöttem mi is a helyzet: megszületett az új Kisgazdapárt!

Mármint nem a 90-es évekbeli verzió, hanem az 1945 utáni.

Akkor mindenki, akinek nem tetszett a szovjet megszállás és a lassan beinduló szovjetizáció, a Kisgazdapártra szavazott.

Köztük olyanok akik egyébként semmiben se értettek egyet egymással.

Az 1945-ös korlátozottan szabad választásokon a Kisgazdapárt 57 %-ot kapott.

Ma a Fidesz lett ugyanaz.

Mindenki akinek nem tetszik a liberalizmus és a nyugati megszállás, a Fideszt találta meg.

Ez az egyetlen oka az indokolatlanul magas népszerűségi számoknak.

A rövid válasz: nem az.

Talán Gyurcsány viselkedése a leglogikusabb. Ő tudja, hogy az igazi cél nem Orbán leváltása, hanem a liberális eszme megmentése. Ha Orbánt leváltaná egy sokféle szövetség, melynek részei nem-liberálisok is, az Orbán nélkül folytatná Orbán rendszerét.

Ettől pedig jobban retteg a háttérhatalom, mint Orbántól.

Egy baloldali ellenzék létrejötte semmiképpen se engedhető meg. A ballib áramlaton belüli minden baloldali elhajlással szemben kőkemény a fellépés. Láthattuk az óvatosan balra orientálódó Botka ellen vérbosszú zajlott, s a botkátlanított MSZP első dolga a kőkeményen antiorbánista, de egyben antiliberális Új Egyenlőség kirúgása volt, pedig ez a szervezet mindig igyekezett a ballib konszenzuson belül működni, azaz belülről igyekezett reformálni, nem pedig nyíltan fellépve a ballibek ellen.

Soros gazda is leszólt: ha Orbán nem dönthető meg liberálisokkal, akkor inkább maradjon.

A nagy utolsó reménység Gyurcsány, aki talán még meg tudja megmenteni a liberalizmust Magyarországon a jövő évi betervezett hatalmas bukás után. A solymári választás üzenete: hatalmas lesz a ballib bukás, nagyobb, mint 2010-ben.

Medgöbbentő, de ezeknek még a színliberális, de néha balos szavakat mondogató Télinapforduló Gergely is veszélyes balosnak számít. Innen a támadás ellene.

Szókratész vitázik Hippiasszal Homérosz műveinek kapcsán.

A kiinduló pont: a hazug ember ravasz.

Mindenki abban a legnagyobb, amiben legnagyobb a tudása. A matematikus ért legjobban a számokhoz, így ő tud a legjobban hazudni is a számokat illetően. Így van ez minden más tudományban, jártasságban is.

A köveztetés tehát: aki szándékosan hazudik, az jobb, mint aki akaratlanul teszi ezt. Hiszen aki tud jól hazudni, az tud igazat is mondani.

Az ellenérv: de hiszen a jog is szigorúbban ítéli a szándékos gonosztevést, mint a gondatlant.

Szókratész érve ezzel szemben: egy sportversenyen is jobb egy jó sportoló, aki direkt elveszti a versenyt, mint egy olyan, aki képtelen nyerni. Az előbbi ugyanis képes nyerni, ha akar, míg az utóbbi erre képtelen, hiszen képességei elégtelenek.

A végközvetkeztetés: Szókratész kijelenti, ő maga se ért egyet, hogy a szándékos gonosztett jobb lenne a gondatlannál, de lám, ez jön ki logikailag.

A történet nyilvánvalóan egyfajta paródia. Nem lehet egy negatív cselekedetet egy számba venni valamely semleges vagy pozitív cselekedettel. Hiszen az nyilvánvaló, hogy jobban tud hazudni egy adott témáról az, aki azt a témát jobban ismeri, mint aki azt nem ismeri, de ebből sehogy se következik, hogy maga a hazudozás pozitív érték lenne.

Amikor mind a ballib, mind a fideszes oldal beleszáll a feminináci #metoo hazugságkampányba, ha ezzel le lehet járatni az ellenfelet.

A napokban olvastam a HVG-ben, hogy ha az áldozat hibáztatása ballib érdekeket sért, akkor nem kell azonnal hinni a vádaknak, míg ha másképp van, akkor automatikusan igaz minden vád.

Az Origo meg ünnepli a femininácizmus győzelmét.

De míg a ballib oldal hülyesége még védhető, hiszen a ballibaizmus rokoneszme a femininácizmussal, viszont ki érti, hogy miért csinálják ugyanezt a fideszes médiák is, melyek állítólag nem femininácik? Valószínűleg szimpla hülyeség az ok.

Alapvető infó tudatlan majmoknak: az ellentétes eszme logikáját akkor se vesszük át, ha az éppen pillanatnyi érdekeinket szolgálja.

Szóval #JeSuisHavasHenrik!

Személyes jellegű írás következik.

Már többször mondtam el, hogy a közélet 10 éves korom óta foglalkoztat. Az eltelt 40 évben összesen 5 eszme híve voltam. Voltam progresszív-liberális 1977-1983 és 1985-1993 között, konzervatív-liberális 1999-2008 között, fasiszta 1993-1999 között, kommunista 1983-1985 között, populista 2008 óta.

Hozzá kell tennem: a legtöbb esetben sajátos módon voltam az illető eszme híve, nem feltétlenül az illető eszmebeli fősodrot támogattam. Pl. kommunista koromban sose voltam Lenin és Sztálin híve, sokkal inkább olyasmit vallottam, amit manapság TGM szokott. Progresszív-liberális koromban se értettem egyet ezen eszme családetikai nézeteivel. Fasisztaként se tetszett Hitler, sokkal inkább a spanyol falangizmussal szimpatizáltam. S konzervatívként se voltam soha a nacionalizmus híve.

Továbbá: egyszer se változtam meg hirtelen, ez mindig egy folyamat volt. Azaz a fent leírt számok is viszonylagosaknak tekinthetők.

De mindig volt egy adott esemény, ami elindította bennem az adott folyamatot. Most ezeket írnám le: 1983, 1990, 1999, 2008. Látható, az 1993-es változás volt a leglassúbb, hiszen az esemény 3 évvel korábban zajlott. A legyorsabb meg 1983-ben, de ez érthető, az ember 16 évesen könnyebben lelkesedik és változik.

Sajnos nem mindig tettem le gondolataimat írásban is, s a leírtakat se mindig őriztem meg, de még a megőrzöttekből is látszik, akár itt a BicaHang Médiában is, hogy pl. hogyan lettem konzervatívból populista.

Tehát a 4 sordöntő esemény.

1983 - megismerkedés George Orwell 1984 című művével, majd egész életművével, azt mondhatom, mindent elolvastam tőle, még az összegyűjtött publiucisztikáját is. Borzasztóan tetszett benne, hogy koherens módon egyszerre kritizálta a nyugatot és a Szovjetúniót.

1990 - a magyar taxisblokád. Először itt vettem észre, hogy akkori kedvenc pártom - az SZDSZ - demagóg, tisztességtelen és inkoherens saját magával. Ekkor még nem szakítottam velük, ehhez kellett még totális intolerenciájuk és gőgős lenézésük megtapasztalása is.

1999 - a Szerbia elleni amerikai-brit terrorháború. Maga az indokolatlan agresszió ténye nyilnvánvaló, de engem az döbbentett meg leginkább, hogy a magyarok zöme tapsolt akkor az agresszoroknak.

2008 - a grúz-oszét háború. Ez tett véglegessé bennem azt a meggyőződést, hogy a nyugati propaganda manipulatívabb, mint a szovjet propaganda annak idején.

Megdöbbentő hír érkezett a Vatikánból.

A jelenlegi római pápa, a neves argentín eretnek sómen meg akarja változtatni a Miatyánk szövegét. Az ok vicces: nem érti saját vallását, ami persze botrányos.

Ez a szerencsétlen emberszabású ateista azt mondja ugyanis, hogy a "καὶ μὴ εἰσενέγκῃς ἡμᾶς εἰς πειρασμόν"* sor hibás, ez a magyar verzióban "s ne vigyél minket kísértésbe", mert az sugallja, hogy Isten rossz és az embereket kísértésbe viszi.

Nem vagyok teológus, csak félig-meddig olvastam teológiai témákban, de ez a szöveg kb. olyan, mint a "nincs Isten, baszdmeg, mert tavaly becsapott  a villám a templomtoronyba". Egy paptól szerintem elvárható, hogy tudja saját vallása alapjait, pl. azt, hogy a kereszténységben nincs önálló rossz, nem dualista vallás (mint pl. a gnoszticizmus), s a rossz nem más, mint a jó hiánya.

Ez a gyalázatos vatikáni homoklobbista gazember szerintem csak bulvárkönyvekből ismeri a kereszténységet. Mintha Dan Brown lenne a római pápa, de Brown legalább nem akar pap lenni.

A katolicizmus egyre mélyebbre süllyed. Csodálkozom, hogy a hívő katolikusok még meddig tűrik el ezt a szerencsétlen makákót, aki évek óta gyalázza a római püspökök szent székét. Ha nálunk - az ortodoxiában - jelenne meg egy ilyen alakzat, már régen haza lett volna kergetve a pokolba.

Ferencke, változtasd meg a bugyidat, de ne nyúlkálj olyasmihez, ami neked semmi közöd!

* nem lehet a szöveget rendesen leírni, a WP-blogalkalmazás rendszere nem engedi,  a két aposztrófaszerű jel a valóságban az előző betű felett van és tompa hangsúlyt jelöl

Elpuhult városi gyerek vagyok: szeretem  a húst, de nem szeretem az állatok megölését.

Szóval sose jártam disznóvágáson, s nem is vágyok ilyen eseményre. Ahogy a vadászattal szemben is negatívak az érzelméim, bár racionálisan elismerem a létjogosultságát.

Az állat azért van, hogy hasznunkra legyen, így lett a világ teremtve.

Az állatot tisztelni kell. Úgy tiszteljük meg az étkezési célból megölt állatot, hogy megesszük azt.

Az, hogy írunk az állatra teljesen lényegtelen, ennek semmi köze az állat iránti tisztelethez vagy tiszteletlenséghez.

Persze a legedzettebb ballib megmondóemberek rögtön előkapták a zsidókártyát. Máig tombolnak, hogy személyesen az izraeli kormányfő ütötte ki ezt a kezükből. Szánalom...

Egy kapitalista átlagos napja:

11:30 - felkelés, drogozás

12:00 - bemenés az irodába helikopterrel

12:30 - üvöltés a cégvezetéssel, miért csak 19 % százalék a növekedés 20 % helyett

13:00 - bérek csökkentése, emberek kirúgása

14:00 - ebéd a naplopó haverokkal, költség: az átlag havi bér 10-szerese

17:00 - filantróp tevékenység: hátrányos helyzetű pandák simogatása

20:00 - részvétel a Hogyan nyomjuk el hatékonyan az emberiséget? szemináriumon

23:00 - orgia

03:00 - drogozás, lefekvés

Amikor még nem voltek elterjedve totálisan az onlájn könyvesboltok és antikváriumok Bulgáriában, gyakran jártam a Szeredőc központjában lévő nagy könyvpiacra.

Még a rendszerváltozás utáni első hónapokban jött létre ez a hely spontán módon, majd hivatalossá vált. Ha kellett bármilyen könyv, ott szinte biztosan meg lehetett találni.

Szóval volt ott az egyik legjobb standon egy 40 év körüli eladó, aki láthatóan sokat tanulmányozta  a modern, nyugati, eladási módszereket. A lényeg: mindenkinek kedvesen köszönt, majd beszélgetni kezdett az ügyfelekkel "mit keres?" típusú kérdésekkel. A vacilálókat meg nem hagyta, dicsérte folyton az árut, kedvezményeket adott.

S mégis neki volt a legkisebb bevétele. A szokásos, balkáni modorú eladóknak sokkal jobban ment anyagilag, pedig ők rá se morogtak az ügyfelekre, ültek csak, bambán néztek maguk elé, a kedvezmény iránti igényt személyes sértésként élték át, s haragosak lettek, ha az ügyfél túl nagy címlettel akart fizetni, magyarul: maximálisan udvariatlanok voltak.

A modern, nyugatias ember meg csak nem értette: a nyugati módszerek miért eredménytelenek.

Pedig egyszerű: a módszereket lokalizálni kell. A folyton kérdezgetős, akaratlanul tanácsot adó eladót lehet, hogy nyugaton kedvelik, de a Balkánon ez a lopott portékát tukmáló cigányra asszociált, az állandó kedvesség meg zaklatásként lett megélve.

Én is mindig kikerültem ezt a nyugatias standot, mentem a többihez, ahol békén voltam hagyva az eladók által.

Gazdaságpolitikai értelemben két modell harca folyik Magyarországon.

Az egyik a nemzetközileg liberális-konzervatívnak vagy neoliberálisnak (időnként neokonzervatívnak is) nevezett modell. A lényege: a tőke szabadságát fokozni, azaz megszabadítani a tőkét minden tehertől. A modell logikája: amint a tőke megszedi magát még jobban, "kicsordul" tőle a pénz, s lassan felhúzza magához a többieket is.

A modell persze sehol se működik. Ahol az életszínvonal magas, nem e modell miatt az.

Viszont ennek kelet-európai verziója az, ami érdekes: ez egyenesen azt állítja, hogy az idegen tőke az ideális, azaz a gazdaságunkat át kell adni az idegen tőkének. A modell logikája: az idegen tőke hatalmas tapasztalattal rendelkezik, ez akkora érték, ami miatt érdemes odaadni neki a profitunkat, hiszen cserébe ez a rendkívül hatékony idegen tőke gyorsan felhúzza az egész gazdaságunkat, sőt a kisebb jelentőségű helyi tőke is fel fog emelkedni, hiszen az idegen tőke alvállalkozójaként fog működni, plusz az idegen tőke profitja részét helyben fogja befektetni, valamint a bérszint is gyorsan közelíteni fog a nyugatihoz.

A modell sajátossága: először Kelet-Európában lett kipróbálva, soha korábban, sehol nem volt még alkalmazva. Mára elmondható: a modell csődöt mondott, SEHOL Kelet-Európában nem hozott eredményt. Magyarország a 90-es évek első felében kifejezetten a modell mintaállama volt, akkor Magyarország volt a bezzegállam, s minden más kelet-európai országnak az Antall-Horn kormány politikáját mutatta példaként a nyugat, hogy lám, tessék a magyarokat utánozni. S mindenki utánozta is, még Oroszország is. S mindenhol katasztrófűát okozott, talán a legnagyobbat Oroszországban, de Magyarországon is drasztikus elszegényedés lett a fő "eredmény".

Egyetlen kelet-európai állam állt ellen, Belarusz, ezért gyorsan ki is lett kiáltva Európa utolsó diktatúrájának. A belarusz nép - elsőként - még a 90-es évek első felében rádöbbent a rendszerváltozás mögötti valóságra, hogy az egész nem más, mint a nyugati tőke gyarmatosító projektje. Belarusz sikeresen leállította már 1994-ben a gyarmatosító "reformokat", sok dolgot egyenesen vissza is csinált. Az eredmény: Belarusz az egyetlen állam a térségben, ahol nem történt drasztikus visszesés az életszínvonalban.

Magyarországon a fent említett, idegen tőkére épített modell totális konszenzust élvezett a rendszerváltáskor, mind az akkori reformkommunisták, mind a liberálisok, mind a nacionalista-konzervatívok kiálltak mellette teljes erővel. S ez a modell töretlenül hatalmon is volt egészen 2010-ig.

A 2010-ben győztes Fidesz lassan szakítani próbál a modellel, bár ma, 2017-ben is még ez a modell uralja a magyar gazdaságpolitikát. A Fidesz ugyanis egyelőre leginkább a szavak szintjén beszél e modell ellen, de a gyakorlatban folytatódik az idegen befektetések fokozott állami támogatása. Viszont így is érezhető az elfordulás a koreai-japán-szingapúri modell felé. Ez a modell talán úgy nevezhető, mint nacionalista-liberális modell. A lényege: a helyi tőkét meg kell erősíteni bármi áron, az állami költségvetésből kell finanszírozni a nemzeti tőkét, továbbá nem engedni az idegen tőke túlhatalmát, s megőrizni az állam döntő szerepét a gazdaságban. E modellben ma a legsikeresebb természetesen Kína, ahol 30 év alatt az életszínvonal a többszörösére emelkedett.

Amikor Magyarországon vita folyik a "közpénzek elherdálásáról" a vita valódi mögöttes tartalma az, hogy ezeket az egyik tábor szeretné odaadni a nyugati tőkének, míg a másik nemzeti tőkésosztályt építene ki belőle.

Az én személyes álláspontom az, hogy a Fidesz-projekt nem lesz sikeres, ugyanis a magyar viszonyok egészen mások, mint annak idején Koreában, Japánban, Szingapúrban: más geopolitikai környezet, gyenge államiság, továbbá a nemzeti tőke nem a produktív szektorban van jelen. Viszont a másik modell annyira rossz és káros, hogy hozzá képest mindenképpen ez a kisebbik rossz.

Valószínűleg ez Platón legbizarrabb írása. Elvileg arról kellene szólnia, hogy hogyan tűnt el Atlantisz, de pont nem ez derül ki belőle, mert Platón sose fejezi be ezt a művét.

A történet lényege: 9000 évvel az írás keletkezése előtt hatalmas háború zajlott a világban: a gibraltári szorostól keletre és nyugatra élő népek között. A keleti népek vezetője Athén volt, míg a nyugatiaké Atlantisz

Abban a korban minden ország élén istenek álltak, Később természeti katasztrófák zajlottak, a istenek visszavonultak az emberek közvetlen irányításától, az emberek elfelejtették az istenek irányítását, de a nevük megmaradt az emlékezetbe, innen a mitológia eredete.

Ebben az ősi Athénben a lakosság mezőgazdálkodással és kézművességgel foglalkozott, tőlük teljesen elkülönülve éltek a katonák a városállam legmagasabb részén, teljes vagyonközösségben. Akkoriban Athén nagyobb volt a mainál - értsd a Platón korabelinél -, s földje is sokkal termékenyebb volt, s édesvizek terén is sokkal gazdagabb terület volt. A föld olyan kiváló minőségű volt, hogy még a hegyoldalakat is megművelték.

Az athénieket az erény keresése motiválta, fő elvük az arany középút megtalálása volt a bátorság és a békesség között. Az összes többi görög vezetőjének tekintette Athént.

Míg Athén istene Athéné és Hefesztos volt, addig Atlantiszé Poszeidón. Poszeidón beleszeretett az egyik atlantiszi lányba, Kleitóba, aki a sziget közepén élt, ezért elzárta a sziget középső részét három darab vízzel teli széles árokkal a sziget többi részétől, hogy más ember ne kerülhessen kapcsolatba Kleitóval. Az atlantisziak nem ismerték akkor még a hajózás tudományát, így nem tudtak átmenni ezeken az árkokon.

Poszeidónnak 10 gyereke született, 5-5 fiúiker, akik között felosztotta az egész szigetet. Az elsőszülött  Atlasz kapta a központi részt és a királyi rangot. Testvérei lettek a többi 9 régió kormányzói. Mindannyian sikeresen kormányoztak, növelve a terület gazdaságát. Amint elsajátították a hajózást, sok más szigetet is meghódítottak. Atlantisz gazdagabb volt minden más országnál a világon. Legértésebb fémük az oreikhalkosz - „hegyi réz” - volt, melyet csak itt bányásztak és mely  a második legdrágább anyag volt akkoriban az arany után..

Az atlantisziak később a Poszeidón által épített vizesárkok felett hidakat építettek., majd csatornát építettek ki a tengerparttól a központi rész felé. Majd további hatalmas építményeket hoztak létre, köztük védőfalakat. A legcsodálatosabb építmény Poszeidón és Kleitó temploma volt, melyet aranykerítés vett körül. Ide mentek a régiók adói is a központi hatalom számára.

A továbbiakban Platón részletesen leírja az ország többi részét, valamint a társadalom felépítését. Ezt nem részletezném, rögtön áttérnék a kormányzati rendszerre. Platón túlzásba menő részletességekkel írja le Atlantiszt.

Tíz király uralkodott Atlantiszban, kormányzati és igazságszolgáltatási hatalmat is gyakoroltak, jogukban állt halálbüntetés kiszabása is, de ehhez legalább 5 király egyetértésére volt szükség. Az alkotmány alapja Poszeidón eredeti rendelkezései voltak, az alkotmány rá volt vésve egy oreikhalkoszból készített oszlopra, Poszeidón templománál. Az oszlop valamiféle bűverővel is rendelkezett: romlást hozott azokra, akik készakarva megsértették az alkotmányt. Minden ötödik évben összeült a tíz király, s alkotmány-bíráskodtak: az alkotmánnyal ellentétes szabályokat hatályon kívül helyezték. Döntéseiket egy-egy Poszeidónnak feláldozott bikaáldozat bemutatásával szentesítették

Atlantisz titka az volt, hogy lakosai szigorúan követték az isteni törvényeket, s ennek hatására mentesek maradtak a tévedésektől és az önkorlátozás hiányától, senki se követett el bűnöket, senki se törekedett személyes gazdagságra, mindenki testvériségben élt egymással, ugyanazokat az erényeket magasztalva. Amint azonban az isteni rész csökkent, az emberi rész növekedett.

Az erőszak és a szégyentelenség lassan az erények helyére léptek, a tökéletességet és a boldogságot pedig kevélység és hatalmaskodás váltották fel. Zeusz ekkor elhatározta, megbünteti Atlantisz népét, hogy az helyes útra térjen.

Az írás végén Zeusz gyűlésre hívja fentiek céljából az isteneket. De itt sajnos a történet félbeszakad, az írás véget ér, így nem tudjuk mi történt végül is Atlantisszal.

Valószínűleg Platón megunta. Én is, valahogy nem tudott lázba hozni Atlantisz részletes leírása. Azt hiszem kitalálható a folytatás: nem sikerült helyes útra téríteni Atlantisz lakosságát.

Sokan hiszik, hogy a görögök előtti krétai civilizáció van itt leírva, de ennek ellentmond, hogy Platón világosan leírja: a terület nyugatra volt a gibraltári szorostól.

Mi a magyar és a kelet-európai helyzet alapkérdése teljesen politikafüggetlenül?

Persze semmi se politikafüggetlen, de mégis ez alapvetően gazdasági kérdés.

Az egyes számú alapprobléma: a magyar gazdaságban megtermelt profit nem marad helyben, kiszívják a nyugati tulajok nyugatra, s ezt semmi se kompenzálja. Az ugyanis nem kompenzáció, hogy az EU ezen kivitt összeg kb. ötödét visszaadja segély alakjában.

A kettes számű alapprobléma. a helyben működő nyugati gazdák mesterségesen a nyugati bérszint negyedét-ötödét tartják fent.

Azaz semmi lett igaz abból az 1989-1991 között gágogott hülye szövegből, hogy mindegy kié a tulajdon, s a nyugat majd felhúzza magához az országot lassan. (Bevallom: akkor én is hittem ebben az ökörségben.) 20 év zsákutca lett mindez helyett: azaz elvették a gazdaságunkat, a profitot kiviszik, s még a béreket is direkt aránytalanul alacsony szinten gyartják.

Mindennek a szabatos neve: GYARMATI igazgatás.

Minden más probléma eltörpül ehhez képest.  Igen, a gyarmatokon is voltak helyi, a gyarmattartóktól független problémák, de a problémák 95 %-a a gyarmati uralom miatt volt.

Aki ezek után korrupcióról és hasonlókról szövegel, s közben az alapproblémát tagadja, az a gyarmati igazgatás fizetett embere, semmi más. Mert mi ok lenne pl. egy statikailag veszélyes ház esetében azt mondani: ne nézzük a statikát, hanem kezdjük el kitisztítani a penészt a konyha sarkából?

A kései kapitalizmus hanyatlásának ideje pont megfelelő kor a változtatásra.

Az USA szerepe drasztikusan csökken. Már nem képes gazdaságilag legyűrni Kínát, de még a gazdaságilag nála jóval gyengébb Oroszországot se volt képes szankciókkal kompromisszumra kényszeríteni. Az USA katonai vereségei pedig nyilvánvalóak.

Kína 2030-ra az egyes számú világhatalom lesz, minden szempontból. A többpólusú világ pedig már visszaállt kb. 10 éve.

Az USA-t vezető elit eközben gyengíti az országot azzal, hogy az elit 2 frakciója - az ipari tőke és a pénzügyi tőke - egymással hidegpolgárháborút folytat. A zuhanás elkerülhetetlen, 50 éven belül az USA nem lesz több, mint ami ma Oroszország, azaz regionális hatalom, mely a saját régiójában az első erő, de azon kívül csak ritkán képes akaratát érvényesíteni.

A kérdés inkább az, Kína és Oroszország szövetségesek lesznek-e vagy riválisak. Ez most még nem mondható meg, képtelen vagyok ezt megjósolni.

Ami biztos: a jelenleg az USA-ban székelő pénzügyi világhatalom perceken belül el fogja hagyni az USA-t, ha az nem lesz már világelső. Már most látható, hogy a legnagyobb pénzügyi cégek egymás után teszik át székhelyüket Kínába (elsősorban Hongkongba).

Ami látható: az eddig szabályszerűnek tűnő kapcsolat a liberális demokrácia és a pénzügyi világoligarchia közt véget ér. A pénzoligarchiának mindegy a politikai rendszer, elég az, ha szabadon tevékenykedhet.

50 év múlva már valószínűleg azzal kell majd törödnünk, ne legyen Kína túl erős.

Magyar szempontból mindez egy hatalmas, történelmi esély. Először 500 év óta az ország szuverén lehet. Orbán ezt a lehetőséget látta meg. A jelenlegi euroatlantista rabságunk ketrece lassan szétzúzható, márpedig jelenleg éppen az az euroatlanti függőség az akadálya az ország fejlődésének: az ország által megtermelt profit hatalmas sugárban ömlik nyugatra. Ha viszont most ügyesen helyezkedünk, fontos kis tényező lehetünk a nagyok harcában.

Átállítottam a kommentrendszert.

Most ugyanaz, mint ami a fő szerverünkön is van,

Rossz hírem van a fideszes olvasók számára: ebben az esetben az ország érdeke és a Fidesz érdeke egymással ellentétes.

Mi ugyanis a Fidesz érdeke? A Fidesz érdeke az, hogy a Fidesz nyerjen 60 % körül, a többi pedig legyen elaprózva az ellenzék által, de a legnagyobb ellenzéki erő legyen a lehetőleg Gyurcsány vezette hagyományos ballib tábor. Az ideális ellenfél a Fidesz számára ugyanis a Gyurcsány képviselte. elavult, hagyományos, eszelős ballib eszmeiség. A Fidesz győzelme nem jelent kihívást, míg a fő ellenfél Gyurcsány, őt ugyanis sokkal többen utálják, mint Orbánt.

Az ország érdeke viszont más.

Először is nem jó, ha egyetlen párt egyedül van a hatalomban hosszú ideig. A 12 éves folyamatos Orbán-kormányzás (ennyi lesz 2022-ig) már egészségtelen, ha még folytatódik 2022 után is.

Továbbá, az ellenzéknek mindig olyan erőnek kell lennie, aki képes valamit felmutatni. Ha a fő ellenzék a ballibek, akik egyetlen tevékenysége a nyugati ukázok szónélküli teljesítése, az katasztrófa.

Tehát az ellenzék leváltása lenne az ideális. A legjobb az lenne persze, ha a választásokon elindulna egy DK-MSZP koalíció, majd az 9,9 %-ot szerezve kiesne a parlamentből, de ennek az esélye nem sok.

Ami fontos: a Fidesz elleni ellenzéki szavazatok ne a hagyományos ballib táborban összpontosuljanak. Azaz a jó az lenne, ha az ellenzék fő ereje a Jobbik és az LMP lenne, nem az MSZP és a DK. Még a Momentum is megfelelne ebben az esetben.

Én a magam részéről még vacillálok a Fidesz és az LMP között szavazatomat illetően. Az ok: éppen az, amit vázoltam.