Nagyjából a XX. sz. 60-as éveiig a legnépszerűbb aranyérme az úgynevezett Napoleon-arany volt. Nem a "fő" Napoleon, azaz I. Napoleon érméje, hanem kissé hibbant unokaöccséé, III. Napoleoné (hatalmon: 1848-1870 között, az első 4 évben még elnökként, aztán mint császár).
A lényeg: az ő arcával díszitett 20 frankos aranypénzből majdnem negyed milliárd (!) darab készült. Az érme egész Európában elterjedt, gyakorlatilag ez lett a biztos értékmegőrzés eszköze. Egy érme egyötöd uncia színaranyat tartalmazott, akkor ez éppen 20 frankot jelentett.

A nyugat-európai ember úgy hitte, a vagyon megőrzésének legbiztosabb eszköze a föld- és ingatlantulajdon. A kelet-európai ember másképp tudta: mindig jöhet pl. kommunizmus vagy a török vagy bármi más, s simán elveszi az ilyen tulajdont, s akkor volt vagyon, nincs vagyon.
A balkáni ember különösen óvatos. Ha tehát bármilyen megtakarítása akad, annak harmadát el kell helyezni olyan módon, hogy az megfeleljen a következő 3 feltételnek:
- ne legyen látható a külvilág számára, azaz legyen könnyedén elrejthető,
- legyen maximálisan likvid, azaz gyorsan más értékre átváltható legyen,
- értéke ne essen, hanem maradjon meg - persze az jó, ha növekszik, de nem ez a lényeg.
A Napoleon-érme az ideális. Értéke nagy, de nem túl nagy, hiszen "csak" 1/5 uncia arany, ennek most a piaci értéke kb. a legnagyobb euró bankjegy - 500 euró - értékével azonos. S strapabíró: el lehet ásni, vízbe lehet tenni, el lehet dugni kályhában, stb.
Az ismerős bolgár családban a valaha gazdag ember a "szabályoknak" megfelelően cselekedett, vagyona harmadát érmékben tartogatta. Aztán jött 1945, mindenét elvették saját lakásán kívül, amiben lakott: a bankszámlája és az ingatlanvagyona eltűnt gyorsan, de maradtak az érmék. Így sose volt igazán kétségbe esve.
Tulajdonképpen egyetlen módon bukhatott volna le: ha a hatóság gyanút fog, elkapja, majd addig veri, míg nem mondja meg, hol van a rejtekhelye.
De ő erre is gondolt. Még 1943-ban arra jutott, hogy ezt a háborút nem Hitler kancellár fogja nyerni, szóval ebből baj lehet. Így segített két illegális kommunistának pénzzel. Aztán persze a kommunisták meghálálták, 1945-ban igazolták, hogy az illető "kommunista-segítő". Kapott így egy papírt, hogy ő "antifasiszta", így innentől személye sérthetetlen lett a hatóságok számára: az okleveles antifasisztát ugyanis akkor se szabad agyonverni, ha osztályidegen.
Amikor a 70-es években meghalt idősen, utódai keresni kezdték az érméket. Máig keresik, mert sose talált meg senki semmit.
Nekem 1990-ben mesélték el a rokonai.
Egyébként ma már a Napoleon-arany jelentősége csökkent. Az amerikai Bivaly-érme és a Sas-érme népszerűbb, ahogy a brit Sovereign-érme is (ez utóbbiból mára már nagyobb mennyiséget készítettek, mint a Napoleonból). Első helyen pedig a dél-afrikai Krugerrand van, mely 1 uncia aranyat tartalmaz, ezt veszik manapság azok, akik nagyobb összeget akarnak aranyba fektetni likvid módon.
A Krugerrand története érdekes. 1967-ben a dél-afrikai kormány, még az apartheid idején, arra találta ki, hogy ezzel is lyukat vájjon a szankciók falán. Aztán amikor az apartheid megbukott 1991-ben, majd 1994-től az őslakosok vették át a hatalmat, az immár többségében néger ANC-kormányzat úgy döntött, hogy hiába a Krugerrand apartheid-íze, ez egy jól bevált pénz, így azóta is gyártja a Dél-Afrikai Nemzeti Bank, az eredeti mintával:
