Sajátos a bolgár politikai helyzet.

Úgy alakult, hogy csak egyetlen párt, a szocialisták vallják magukat baloldaliaknak, mindenki más, önbevallás alapján, jobboldali.

Azaz a jobboldalon belül húzódnak a határok.

Egyrészt vannak a nacionalisták, ami Bulgáriában automatikusan oroszpártiságot jelent. Velük nyilván senki más nem szövetkezik, hiszen ahogy Magyarországon a népi-urbánus a fő kulturális választóvonal, úgy Bulgáriában az oroszpárti-nyugatpárti.

Igenám, de most két darab nyugatpárti jobboldal van: van egyrészt a hagyományos nagyvárosi - elsősorban szófiai - jobboldal, másrészt van Bojko Boriszov pártja. Az előbbi az utóbbit korruptsággal és diktátori ambíciókkal vádolja, míg az utóbbi az előbbit hiteltelenséggel és progresszívizmussal.

A hagyományos nagyvárosi jobboldal tulajdonképpen lehetetlen helyzetbe navigálta saját magát: egyrészt nem mehet szembe Boriszovékkal az alapkérdésekben, azaz az EU, a NATO, az euróövezet támogatásával, mert ezzel az oroszpártiakkal kerülne szövetségbe, másrészt valahogy jeleznie kell, hogy ők ellenzékben vannak. De nem lehetnek úgy se ellenzékben, hogy ezzel szövetségbe kerüljenek a szintén ellenzéki nacionalista pártokkal.

A mostani tüntetések így elég furcsák lettek: egyszerre kell tüntetniük a Boriszov párti kormány és a nacionalista ellenzék ellen!

Alapvetően a nagyvárosi jobboldal fő baja, hogy kevesen vannak, s ezt eddigi történetük során csak akkor tudták megoldani, amikor a helyzet a baloldal kormányzása után katasztrofálissá vált. De ez a múlt, ma a baloldal jelentéktelen erő, így nem is ők a fő ellenfél. Másrészt pedig a helyzet nem katasztrofális: bár minden létező statisztika szerint Bulgária az utolsó helyen van az EU-ban, senki nem is számít ennél jobbra, meg eleve a saját múlthoz képest javulás van - ellentétben Magyarországgal, Bulgária kétszer is csődben volt a rendszerváltozás után, akkor minden annyira összeomlott, hogy ahhoz képest a szerény növekedés is csodás eredménynek tűnik.

Szóval kevés a nagyvárosi jobboldal potenciális tábora. Ez egy kis réteg csak, országosan talán 10-15 %, de mivel szinte mind a nagyvárosokban van, így ott többségnek tűnnek: ez az az embercsoport, mely komolyan hiszi, hogy az országban nyugati életszint lenne, ha mindenben követnénk a nyugatot. Szerintük Boriszovék bűne, hogy csak az alapdolgokban nyugatiasak, de sok mindenben nem, s hogy "korruptak" meg "balkániak", nem igazi lelkes européerek.

Ennek a tábornak a nagy tragédiája, hogy semmi esélyük többségre, így - pont mint a magyar ballibek - áltatják magukat mesékkel, hogy milyen buta és agymosott az átlagember, aki mást gondol, mint ők.

Én személyesen egyik felet se támogatom: távol áll tőlem mind a nagyvárosi jobboldal, mind a Boriszov-féle jobboldal. Persze Boriszovék a kisebb rossz, de messze vannak a jótól.

Az Egri olyan konteót ad elő, hogy még a Puzsér is rázza a fejét, s próbálja neki elmagyarázni, hogy ennek semmi értelme.

Az Egri-konteó szerint a tolmács azért fordított félre, mert a Hír Tv közönségének szánta a mondatokat. Puzsér hiába magyarázza, hogy ez teljesen abszurd feltételezés.

Egyébként ezt a balos tábor zöme is elveti, nem csak a Puzsér. A fő konteó más: hogy az egész egy gumicsont, hogy az emberek erről beszéljenek, s ne a "nyomorról".

A rövid válasz: nem. Miért nem? Mert az arányos választási rendszer is aránytalan, csak máshol az.

A direkt aránytalannak tervezett választási rendszerekben az erős pártok több mandátumot kapnak, mint ami arányosan járna nekik, innen az aránytalanság. Az arányosnak tervezett választási rendszerekben viszont a kis pártok élveznek előnyt, hiszen képesek nagyobb erőt mutatni, mint amennyi arányosan jár nekik. Azaz mindenképpen aránytalanság van, csak nem ugyanott.

Kérdés: melyik aránytalanság igazságosabb? Szerintem az előbbi, hiszen az erősebb pártokra sokkal többen szavaztak.

Egyébként az egyéni választókerület magyar hagyomány.

Egészen 1922-ig minden magyar parlamenti választáson - sőt az 1848 előtti rendi választásokon is - kizárólag egyéni választókerületek voltak.

Horthyék vezették be a listás szavazást 1922-ben, de csak Budapesten, míg vidéken maradtak az egyéni választókerületek.

Az első tisztán listás választás pedig 1945-ben volt.

Aztán a kommunizmus alatt a rendszer folyamatosan változott, de jelentősége nemigen volt, hiszen a parlament csak látszatszervként működött. De így is érdekes: az 1967-es választásokra Kádárék visszatértek a hagyományokhoz, a tisztán egyéni választókerületes választásokhoz. Ez így is maradt a rendszerváltozásig, kivéve az 1985-ös választásokat, amikor az egyéni választókerületek mellé lett egy országos lista is, erre a listára a gyakorlatban a legfelsőbb pártvezetés tagjai és általuk kiválasztott személyek kerültek.

1989-ben a kerekasztal-tárgyalásokon fel se merült, hogy tisztán listás, arányos rendszer legyen bevezetve. Az akkori ellenzék eleinte 302-tagú országgyűlést akart, 152 egyéni képviselővel és 152 listással. Ez ellen azonban az MSZ(M)P frakciója fellázadt, így végül 176 egyéni képviselő lett, 210 listással.

Az MSZMP ugyanis abban hitt, hogy politikusai ismertebbek, így sok egyéni helyet meg fognak nyerni az ismeretlen jelöltekkel szemben. A valóságban összesen 2 egyéni helyet tudott nyerni az MSZMP/MSZP, ebből is az egyiket függetlenként (Németh Miklós), szóval nem jött be számításuk - az egyetlen jogilag is MSZP-s egyéni nyertes Szűrös Mátyás lett.

Miért nem akart senki arányos rendszert? Mert mindenki legjobban az állandó kormányválságtól félt.

S ez ma is érvényes.

Alaposan hallgatva Buttánit - Nagyonbuttánit -, egy végső érv bontakozik ki, ami egyébként zseniális, szóval neve ellenére nem annyira buta a srác.

Az érv lényege: nem számít mi van, a lényeg, hogy nyugaton az élet jobb, így nincs értelme elmélkedni, egyszerűen ahhoz kell alkalmazkodni, ahol jobb.

A dolognak két oldala is van: egy morális és egy praktikus.

A morális: vajon helyes értékrend-e a mindenkori több pénzhez igazodni. A válasz nyilvánvalóan az, hogy nem.

De ha csak ez lenne, még menthető lenne az egész azzal, hogy semmi értelme kilátástalan harcot folytatni, jobb megbékélni, meghúzódni, majd ebben az állapotban megtalálni a helyünket, mintsem a biztos vereség tudatában hősiesen meghalni.

Van viszont egy praktikus szempont is. Mégpedig az, vajon érdemes volt-e 1988-ban karriert indítani a KISZ-ben? Nyilvánvalóan nem, ez csúnyán elkésett akció lett volna.

Márpedig a helyzet hasonló. A nyugat elvesztette dinamikáját, vége van felemelkedési szakaszának. Semmi gyakorlati értelme most már akár számító módon is alkalmazkodni hozzá.

Az idő most azoké, akik kiugrottak, de legalábbis haboznak. Jön fel a Kelet, a Nyugat meg megy lassan vissza a helyére, ahol a XVI. sz. előtt volt.

Először azt hittem, valami ballib túlzás megint, mint amikor megvádolják a Zorbánt, hogy nem tud rendesen angolul.

De nem, a Telexnek véletlenül igaza van! A tolmácsnő egyetlen mondatot se fordított helyesen. Az az érzésem, hogy a fülei be voltak dugulva vagy drogos állapotban volt, s spontán talált ki szöveget. Egyszerűen szürreális amit csinál. Egy pillanatban maga Orbán is észreveszi, hogy baj van (ért valamennyit oroszul), mert elkezd idegesen fészkelődni és furcsán nézni.

Ráadásul ez a könnyebb típusú tolmácsolás, ez konszekutív tolmácsolás, azaz mondatról mondatra. Képzelem mi lett volna, ha szinkrontolmácsolás lett volna.

Egyébként én láttam már ilyet. Egy budapesti bíróságon pár éve. A kirendelt hivatalos bolgár-magyar tolmács közepes szinten értett bolgárul, a kicsit szokatlanabb szavakat nem is értette, s tolmácsolás helyett magyarázott, ráadásul egyes szám harmadik személyben, ami súlyos hiba. De még ő is legalább igyekezett tartani magát a forrásnyelvi tartalomhoz, annak keretein belül magyarázgatott.

Pánik a neten a már-már kétharmados Tisza-győzelemre számító buborékban. Az ok:

- s a Mediánt nem lehet nem komolyan venni.

A legviccesebb a hangulat:

• egy jelentős rész szerint az emberek megint eladják jövőnket, ahelyett, hogy a Tiszára szavaznának, amivel felzárkózás lenne elérhető,
• másik rész abban reménykedik, hogy sokan csak azért mondják, hogy a Fideszre szavaznak, mert rettegnek,
• sokan panaszkodnak, hogy sok a megvett ember.

Ez utóbbihoz új elem: immár a zsidókat is megvette a Zorbán!

Ha minden így megy tovább, akkor semmi gond nem lesz jövő tavasszal, s bukik egy nagyot az Européer Selyemmessiás. Ami követni fog pártjának szétesése.

Kelet-Európában valaki elterjesztette: aki repülővel utazik, az csakis dúsgazdag ember lehet. A dúsgazdag ember pedig hajlandó bármennyit fizetni.

Íme budapesti repülőtéri példa:

Ehhez nem kell magyarázat.

De íme szófiai példa:

Itt kell magyarázat. Ez egy népszerű bolgár mogyorós-csokis mártott ostya, kifejezetten jó minőségű. Az ára 6,09 leva (3,12 euró) - a közeli szomszédos boltban az ára 1,20 leva (0,62 euró), de a legdrágább boltokban se kerül 1,40 levánál több pénzbe.

A feminista ideálkép ezek szerint a prostituált, hiszen ő tényleg nyíltan mond igent.

Normál nő nem mond igent, mert ezzel leértékeli önmagát. A határozott igenre váró férfit pedig az átlag nő nem is veszi komolyan: hiszen milyen férfi az, aki nem is próbál nyomulni, esetleg homokos?

Bulgáriában erősebb volt a filmcenzúra, mint Magyarországon. Olyan film mint a Tanú elképzelhetetlen lett volna.

Ennek ellenére Bulgáriában is enyhült a filmművészet hivatalos szerepe az idők során.

A kommunizmus mindigis a legfontosabb művészetnek a filmet tekintette. A kezdeti szakaszban - mint Magyarországon - az ideológiai nevelés volt kijelölve mint a film feladata. Ez alól kivételt a vígjáték jelentett és a messzi múltról szóló történelmi film. Ami az aktuális problémákat illeti, azokat csakis kommunista módon volt szabad bemutatni: mint feladatokat, melyeket a rendszer megold.

A 70-es évekre ez azonban kifulladt, mert ez ilyen filmek rendkívül unalmasak. Ezeket megcsinálni pénzkidobás, mert csak kényszerből akadnak nézők.

Ki lett találva, hogy szabad kritizálni a valós, aktuális életet is. Persze sose úgy, hogy abban szóba kerüljön a politika.

Így elkezdtek megszületni a kritikai realista filmek, melyek tényleg a létező életet mutatták be. A hősök immár nem lelkes emberek, akik boldogan építik a szocializmust, hanem szürke kisemberek, akik lepusztult környezetben élnek, minden nap munkába mennek, munka után mogorván néznek maguk elé, s láthatóan mindent mélyen unnak maguk körül. A társadalomkritika hűen bemutatja a viszonyokat is, hogy az eszme helyett a pénz a motiváló tényező a társadalomban, sokan alacsony szinten korruptak, minden az ismeretségeken múlik, s valójában senkit se érdekel a hivatalos propaganda.

A kisember pedig nem lát kiutat sehol. A szürke monoton életnek nincs ugyanis alternatívája. A kisember így destruktív lesz vagy nihilista. Ha esetleg próbál is változtatni valamin, hogy jobb legyen, gyorsan rádöbben: nem lehet változtatni.

A végső állapot: az életet utáló, semmiben se hívő kisember, aki immár az emberi jó tulajdonságokhoz is cinizmussal viszonyul.

Hogy mennyi ilyen film van! Tulajdonképpen rendkívül jók arra, hogy az embert öngyilkos ösztönök kerülgessék. Most meg, visszanézve őket, nagyon jó kordokumentumok.

A műsor elég jó:

- de egy alapvetőt kihagy.

A lényegi ugyanis az, hogy az egész kérdés nyelvészeti, definíciós. A "liberalizmus" szóval a baj ugyanis az, mint a "kommunizmus" szóval: több dolgot jelent, így lehet játszadozni a különböző jelentésekkel.

Ugye jól ismert az az újbalos megjegyzés, hogy a kommunizmus még sose lett kipróbálva, mert a megvalósított kommunista rendszer nem felel meg a kommunizmus meghatározásának? Persze ez egy álságos, hamis érvelés, mely azzal játszik, hogy egyszer tágan, máskor szűken értelmezi ugyanazt.

A szó eredeti klasszikus értelmében a liberalizmus azt a gondolatot jelenti, mely szerint a társadalom alapjának az egyéni érdekérvényesítésnek kell lennie, ehhez képest minden másodlagos, hiszen a társadalom nem több mint egyének összessége. S természetesen a gazdasági szabadság elválaszthatatlan eleme az egyéni szabadságnak. Azaz a szó eredeti értelmében nem létezhet liberalizmus kapitalizmus nélkül, s persze kapitalizmus se liberalizmus nélkül, hiszen a kapitalizmus nem más mint a liberalizmus gazdasági rendje.

Ha pedig a liberalizmus szón valami mást értünk, akkor lehet ezzel játszadozni, csak épp minek?

Bulgáriában ezt is kitalálták: teljesen legálisan szavazatot vásárolni.

A módszer lényege: ki kell használni a törvény egyik kiskapuját.

A lényeg: minden választáson résztvevő párt delegálhat választási megfigyelőket, s ezek száma nincs korlátozva. Továbbá: a megfigyelőknek adható tiszteletdíj.

Az ország területén nagyjából 13 ezer választókör van, s kb. 50 %-os részvétel mellett ez azt jelenti, hogy ha minden körbe delegálunk 10-12 főt, akkor - feltéve, hogy a delegáltak az őket delegáló pártra szavaznak - át is van lépve a 4 %-os parlamenti küszöb, azaz bejut nagyjából 8-12 fő parlamenti képviselő.

Ezt egy rosszhírű bolgár üzletember éveken keresztül keményen űzte. Akadt olyan választás, ahol 200 ezer fő "megfigyelőt" delegált - 2009-ben. Durva számítások szerint ezzel nagyjából 12-13 millió eurót költött el: mindenkinek fizetett 100 levát (50 euró), plusz szendvics és ásványvíz, meg persze magának a hálózatnak a költsége, hiszen ezt nem kis feladat megszervezni.

Azonban nem számolt egy problémával: a kisember is ravasz, s ő is megtalálja a kiskaput. A kiskapu pedig nyilvánvaló: az akit delegál egy párt szavazókörbe, az szabadon szavazhat aztán bárkire, s ez nem ellenőrizhető sehogy. Emberei persze azt terjesztették "van módszerünk megtudni ki kire szavaz", de ezt csak a hiszékenyebbek vették be.

A nagy bukás 2009 volt: a párt beszedett 130 ezer szavazatot kb. 220 ezer megfigyelő mellett, azaz a megfigyelőik 40 %-a nem szavazott rájuk. S nem lett meg így a 4 %.

Én is ismertem embert, aki ilyen "megfigyelő" volt. Elüldögélt a szavazókörben, aztán másra szavazott. A pénz meg jól jött: akkoriban ez 3-4 napi munka átlagbére volt. Plusz az öröm, hogy a rablóprivatizációban megtollasodott majom milyen mérges lehetett, hogy nem került be a parlamentbe, pedig mennyit költött.

A módszer persze már nem használatos, hiszen mint az eset mutatja, nem biztonságos és túl költséges. Maradt a bevált út: a cigányokkal a láncszavaztatás - ellenőrizhető is és olcsóbb is.

4 hete először sikerült elmosolyodnom.

Teljesen véletlenül rátaláltam egy amerikai humorista 2 évvel ezelőtti számára. Ritka az, hogy amerikai ennyire jól képes felfogni az európai diszkót, s így parodizálni. Ráadásul enyhe kelet-európai beütéssel.

Egy kép terjed a neten:

- viccesnek tűnik, pedig sajnos nem igaz.

A spanyol progresszívek ugyanis ennél azért okosabbak. Ugyanis kitaláltak egy eddig sose létezett alakot, az -e végződésűt.

Tudni kell, a spanyol melléknevek nagyobb részének van neme, azaz 2 alakja, a hímnem -o végződésű, a nőnem -a végződésű, viszont a melléknevek egy kisebb része nem nélküli, azaz nem igazodik nemben a jelzett főnévhez, ezek -e vagy mássalhangzó végződésűek.

Ezt az -e végződést szemelték ki a spanyol progresszív nyelvújítók, azaz a kétalakú mellékneveknél kitaláltak egy harmadik alakot is, -e végződéssel. Lásd "negro" fekete (hímnem), "negra" fekete (nőnem), s hozzá extraként "negre" fekete (nemsemleges).

Ugyanez igaz azokra a főnevekre is, ahol van férfi és női alak is, itt is -e végződés lett kitalálva. Itt csak az a gond, hogy a valós nyelv néha belerondít a szép woke eszmébe, ugyanis vannak spanyol főnevek, ahol két alak van nem szerint, de a hím alak végződése kivételesen nem -o, hanem -e. Lásd "presidente" elnök (férfi), "presidenta" elnök (nő). Itt tehát kicsit lyukas a progresszív újspanyol.

A lyukat csak névelővel lehet betölteni, a szintén kitalált "le" névelővel. Normál esetben a spanyolban csak 3 névelő van: el, la, lo, de utóbbi semlegesnemű ugyan, de nem használható bármire, csak elvont fogalmakra. Tehát "le presidente" az elnök - lenne a woke alak, ez olyan elnök, aki "nem bináris", szemben a férfi elnökkel "el presidente" és a női elnökkel "la presidenta". (A valóságban egyébként a "la presidente" alak is használatos, sőt korábban - a woke-kor előtt - éppen ezt szorgalmazták a feministák, mivel itt "egyenlőség" van.)

A valós életben persze normál ember nem beszél így soha spanyolul, ezt csak progresszív politikusok mondják így, s ők is csak ha hivatalosan nyilatkoznak.

Visszatérve a képre: a spanyol progresszívok természetesen azt mondják, hogy "no binarie".

A Tisza Párt megnevezte jelöltjeit. A jelöltek 90+ %-a - ellentétben a fideszes médiák állításával - civil, azaz ismeretlen ember. Ilyet már láttam: déjà-vu.

2001-ben Bulgáriában. Az utolsó bolgár cár ekkor véglegesen hazaköltözött. S bejelentette, hogy indul a júniusi választáson. Már arra se maradt idő, hogy pártot jegyezzen be, így - tiszás módszerrel - átvett 2 létező mikropártot, s ezek egyesüléseként indult el mint II. Szimeon Nemzeti Mozgalom.

Az üzenetek: minden tisztába lesz téves, új kezdet, s a leghíresebb: "800 nap alatt rendbehozom az országot, nem jelképesen, hanem ténylegesen".

A választást megnyerte úgy, hogy alig kampányolt hivatalosan. Inkább suttogó kampány volt képtelenebbnél képtelenebb ígéretekkel. Minden felvetésre, hogy egyes ígéretek nem lehetnek igazak a válasz az volt "a cár megoldja" meg "a cárnak világcsoda szakértői vannak".

A választáson 43 %-ot kapott, ezzel 120 mandátumot a 240-fős parlamentben. A nagy többség civil, politikában ismeretlen ember, a legtöbben jogászok.

A képtelen ígéreteket a cár persze nem tudta teljesíteni, így az elégedetlenség ellene olyan gyorsan ívelt fel, mint korábban a kritikátlan imádat feléje: 2005-ben már csak 20 %-ot kapott, 2009-ben pedig kiesett a parlamentből. Ő maga már nem aktív politikus, pártja létezik amolyan mikropártként.

Egyébként ténykedésének hatása mégis pozitív volt. Hála neki megszűnt az a korábbi állapot, hogy mindent az ex-kommunisták és az ex-antikommunisták harca dönt el. Egyébként nem sokat ért el, de nem is rontott a helyzeten. A bolgár 1996-1997-es hiperinfláció után az ország folyamatosan javuló szakaszban volt gazdaságilag, s ez a cár alatt is folytatódott: az abszolút aljról - 1997 eleje: 10 dollár havi átlagbér - felment egy bár szegény, de már kezelhető szintre: 2009 közepén a havi átlagbér már 300 dollár volt.

De az érdekes: mi lett az embereivel, akiket ő választott politikusnak és korábban ismeretlen civilek voltak?

Először is frakciók alakultak ki, melyek összevesztek egymással. Aztán megindult az önálló karriert keresők hulláma, több új párt is a cári pártból kiszakadva lett. Maga a kormánya máig viseli a "rendszerváltozás óta legkorruptabb" címet. Ugyanis a sok új ember igyekezett kihasználni a hirtelen megszerzett pozícióját.

A legtöbben maradtak ismeretlenek, akik aztán be is fejezték a politikai karriert.

A legismertebb civil akit a cár hozott be a politikába természetesen a későbbi kormányfő Bojko Boriszov, akinek új pártja szintén a cári párt romjaiból lett. Ő úgy lett, hogy a cár Boriszovot bízta meg személyi testőrének, majd jutalmul a választások megnyerése után kinevezte belügyi államtitkárnak és elintézte neki a tábornoki rangot.

A magyar liberális képmutatás egyik szent tehene az "a cigányok is magyarok" állítás.

Miközben ez teljesen abszurd. Különösen vicces, hogy ez tulajdonképpen egy magyar nacionalista nézet, melyet egyébként ugyanezek a körök mélyen elutasítanak.

Trianon előtt ez volt a hivatalos magyar állami nézet: az ország minden lakosa magyar, a kisebbségek nyelviek csupán, azaz vannak magyar anyanyelvű magyarok és nem-magyar anyanyelvű magyarok, pl. az erdélyi románok, ők tehát románajkú magyarok.

Ez a francia nemzetképzet átültetése magyar állapotokra. Persze lehet így tenni, csak épp semmi köze a valósághoz. A valóság ma is ez: a magyarországi cigányok nem magyarok. Pont ahogy a székelyek se magyarajkú románok.

A mi régiónkban nem a francia, hanem a német nacionalizmus a mérvadó, mely nem államnemzetben, hanem etnikai nemzetben gondolkodik. Lehet ezt nem szeretni, de ez a tényeken nem változtat.

S ebben semmi kirekesztés nincs: ugyanis egyéni szinten lehetséges a többes identitás.

A sajátos múlt sajátos eredménye ez.

Egyszer ugyanis nyert demokratikusan választást egy kommunista jelölt Chilében, majd őt megpuccsolta és megölte amerikai támogatással a chilei hadsereg. Az, hogy a kommunista Allende nyerni tudott eleve egy egyedi eset volt, akkoriban az első eset volt a világtörténelemben, hogy kommunista választást nyer egy szabad választáson.

Így Chilére nem tudott kihatni a Szovjetunió összeomlása se, se a világkommunizmus vége 35 éve. Egyszerűen a kommunista eszmének máig van teljesen hiteles, valóban hazai, valóban létező támogatottsága. Persze ez a kommunista eszme ma már nem tisztán marxista, annyira azért kihatott rá a világ, hogy már magába foglalja a latin-amerikai baloldali populizmust is, meg a modern woke eszmeiséget is, azaz a progresszív liberalizmust is. Viszont gazdasági értelemben ez a helyi baloldal nem liberális.

Mindezt persze elősegíti az ellenoldal. Ahogy a középbal gyenge, s a fő erő a szélsőbal a baloldalon, ez ugyanígy van az ellenoldalon is: a középjobb gyenge, s a szélsőjobb az erős. Ellentétben a várakozásokkal azonban, a latin-amerikai szélsőjobb gazdaságilag nagyon liberális, sőt ultraliberális.

A magyar átlagolvasó úgy tudja, hogy Pinochet fasiszta volt, csak éppen ez teljesen téves. Az akkori szovjet propaganda találmánya volt ez: a neki tetsző katonai diktatúrákat "haladónak", a nem tetszőket pedig "fasisztának" nevezte. Valójában Pinochet gazdaságpolitikája ultraliberális volt, annak idején Chile egy liberális gazdaságpolitikai laboratórium volt, ahol kipróbálták az úgynevezett chicagói iskola elméleteit.

Szóval a chilei jobboldal természetesen pinochetista, s ezzel együtt - ennek következtében - gazdaságilag ultraliberális.

Sajátos még a vallási elem. Ma már az ország 15-20 %-a protestáns, s a protestantizmushoz ott jellemzően a politikai jobboldal tartozik, míg a katolicizmushoz a baloldal.

Mivel a 2 legerősebb tábor a szélsőbal és a szélsőjobb, így a most vasárnapi elnökválasztáson ezek nyertek: a kommunista 27 %-ot kapott, a pinochetista meg 24 %-ot.

A végeredmény 1 hónap múlva. Azon dől el az egész, hogy a centrista pártok - ezek jellemzően liberális-konzervatív irányúak - kit tartanak kevésbé ellenszenvesnek a két résztevő közül. A legtöbb közvéleménykutató a kommunista nőnek ad nagyobb esélyt. Ami nem furcsa: Chilében a diktatúra eddig csakis jobboldali volt, így a pártsemlegesek inkább a baloldalt tekintik kisebb rossznak.

Az egyszerű átlagszámítás sokat árul el.

Annak idején, az első posztkommunista bolgár választáson - 1990. június 10. és 17. - megjósoltam a kommunisták győzelmét azzal a módszerrel, hogy a lakótelepen, ahol akkor laktam Szófiában, megszámoltam milyen arányban vannak az erkélyeken propagandaanyagok kitéve (akkor ez még szokás volt, sok ember lelkesen kampányolt kedvenc pártjának). Miután az jött ki, hogy az arány 55:45 a kommunisták javára, szemben az akkori fő ellenzéki szövetséggel, megállapítottam ki fog nyerni. S nyertek is a kommunisták 47:36 arányban.

Most ezt megtettem Csehszlovák Kattinkával (ex-Momentum) is.

Az előzmény: Kattinka új pártot alapított pár volt párbeszédes politikussal, s indulni fog a 2026-os választáson. Tulajdonképpen arról van szó: arra az ellenzéki rétegre számítanak, akiknek ellenszenves mind a Tisza, mind a Gyurcsány, de szavazni akarnak mégis.

Az elemzés célja: mi az arány, a Kattinkát támogatók és ellenzők között. Nos, az arány fenomenális, 19:1! Minden 20 kommentelőből átlag 1 támogatja az új pártot, 19 meg megállapítja, hogy Kattinka a Fidesz embere és hátráltatja a "rendszerváltást".

Persze mi sikert kívánunk az új pártnak, hogy meglegyen a 0,99 %!

De a lényeg: nagyon erős a hisztéria.

Megtaláltam egy érdekes tárgyat: egy kubai iskolai füzetet a 80-as évekből. Érdekes, mely jól jellemzi a normál szintű kubai hivatalos propagandát.

Íme:

Felül egy kasztróista forradalmár - a személyi kultusz nem volt soha divatban Kubában, így az alak nem hasonlít se Fidelre, se Chere - aki egy cukornád-vágó késen fekvő könyvhöz nyúl, a könyv felett pedig a "kubai Petőfi", azaz José Martí stílizált feje.

Alul traktorista, füstölő gyár, alattuk két kisgyerek, fiú és lány, a 80-as években még szigorúan antigenderista volt a kubai hivatalos vonal.

A politikai üzenet a füzeteken egyébként nem idegen dolog Latin-Amerikában, csak kevésbé ideológikus alakban. Íme egy perui füzet, melyen különböző foglalkozású emberek együtt építik Perut (a rajz Peru a térképen):

Magyarországon nincs dátuma a rendszerváltozásnak, bármilyen dátum meghatározható erre 1988 nyara és 1990 tavasza között.

Ezzel ellentétben Bulgáriában van ilyen dátum: 1989. november 10., azaz ezen a héten volt a 36. évforduló. Ezen a napon volt a puccsszerű palotaforradalom Todor Zsivkov ellen.

Zsivkov volt az a kelet-európai kommunista pártvezető, aki Kádárt is felülmúlta hivatala hosszát illetően. 1954-1989 között uralkodott, ebből 1962-1989 között teljhatalommal. (Egyébként Zsivkovot is felülmúlta mandátuma hosszában Enver Hoxha albán vezető.)

A palotaforradalmat három ember hajtotta akkor végre: Andrej Lukanov külkereskedelmi miniszter, gyakorlatilag ő koordinált, egyeztetett az események alatt a szófiai szovjet követséggel, valamint Mladenov külügyminiszter és Dzsurov hadügyminiszter. Természetesen minden Moszkva áldásával zajlott le.

A palotaforradalmárok abban hittek, hogy a hatalmat megtartják maguknak, így nemhogy rendszerváltozást nem akartak, de a gorbacsovi reformokat is túl erősnek vélték. Azonban Zsivkov leváltása láncreakciót váltott ki, a hatalom egyszerűen képtelen volt az eseményeket az általa kívánt keretben megtartani.

Már november 18-án megrendezésre került az első hatalomfüggetlen tüntetés, mely még nem is volt egyértelműen ellenzéki - több szónok sikert kívánt a kommunista reformereknek -, de már maga a tény, hogy nem állami alapon van egy tüntetés mutatta, hogy itt már más szelek fújnak.

Én akkor ott voltam személyesen is azon a tüntetésen. Érdekes volt, de sajátos is.

A legdisszonánsabb az volt, hogy a gyűlés megszavazott egy nyilatkozatot a végén, azonban a Szabad Európa Rádió nem az elfogadott szöveget ismertette, hanem annak egy tervezetét, s a két szöveg között volt lényegi eltérés. Ez volt az első jele annak, hogy bizony a nyugat is manipulál, nem csak a komcsik teszik ezt.

Aztán persze a következő évben láthattuk, ez a "nyugati demokrácia" furcsa rendszer, mert ha a nép esetleg "tévesen" dönt, akkor nem számít, hogy a többség mit akar.

Az első posztkommunista szabad választáson Bulgáriában ugyanis a szocialisták (ex-reformkommunisták) nyertek, mégpedig meggyőző erővel: a szavazatok 47 %-ával megnyerték a parlamenti mandátumok 53 %-át, azaz egyedül kormányzásra kaptak felhatalmazást.

De mindez nem számított. A nép hiába akarta de facto a régi rendszer reformját, rendszerváltozás nélkül, Gorbacsov már megállapodott Amerikával, hogy Bulgária nyugati rendszerű lesz. Szóval jött a káosz, s a következő 7 év azzal telt el, hogy ez a megállapodás érvényre jusson.

Két hiperinflációs hullám, két államcsőd és több erőszakos tüntetés után sikerült elérni, hogy többségbe kerüljenek a nyugati utat akaró politikai erők. Az emberek véleménye meg nem igazán érdekelt senkit: Bulgária népszavazás nélkül lett NATO- és EU-tag, pedig csak az EU-tagságot támogatta a nép többsége.

Egy ideig - sőt, elég sokáig - én magam is nyugatpárti voltam, azt hittem, ez így jó megoldás, de lassan azért zavarni kezdett az a disszonancia ami a hivatalos elvek és a hétköznapi gyakorlat között feszül. Szellemileg mindez nagyon erősen hatott rám, tulajdonképpen ezért lettem annak idején Magyarországon MIÉP-es, mert Magyarországon akkor egyedül a MIÉP fogalmazott meg értelmes rendszerkritikát, se a "baloldal" - MSZP, SZDSZ -, se a "jobboldal" - Fidesz, MDF - nem tett ilyet. Mert engem a MIÉP-ben csak ez a rész érdekelt, a párt nacionalizmusa hidegen hagyott.

Bulgáriának pedig 25 év kellett, hogy viszaálljon a rendszerváltozás előtti életszínvonal.

Szinte hihetetlen, de tény: a gazdagabb országokban magasabb a bérszint!

S aki egy szegényebb országból egy gazdagabbba migrál, annak nő a bére!

Mindezt most tudta meg a Soros Magyar Hangjának lelkes kis csapata.

A csúnya Zorbán persze nem hajlandó gazdag országgá nyilvánítani Magyarországot!

A baloldal az baloldal, bármi formát is önt.

S most ne jöjjön senki azzal, hogy a magyar baloldal a valóságban jobboldali, azaz nem felel meg a baloldaliság egyetlen ismérvének se. Ez nyilván igaz: a klasszikus politológiai kategorizáció szerint sem a régi ballibek, sem a mostani Tisza nem baloldali - viszont a magyar valóságban ők a baloldal ennek ellenére. Márpedig nem az eszmei tisztaság dönt, hanem a valóság, akkor is, ha az nem logikus. (S ez persze fordítva is igaz: a Fidesz se igazán jobboldali a klasszikus politológiai kategorizáció szerint.)

Még a mikroszkópikus autentikusan baloldali magyar szervezetek is így látják ezt. Minden alkalommal kiállnak a tényleges baloldal mellett, pedig közben ugyanazt mondják, amit én, azaz azt, hogy az klasszikus értelemben álbaloldal. Lásd Szikra Párt.

A magyar baloldal tehát lényegében mindig az az erő, melynek fő jellemzője, hogy lenézi a magyar valóságot, azt mindenképpen "reformálni", "felemelni" akarja valamilyen nagy nyugati eszme nevében - ha a baloldal éppen erős, akkor ezt erőszakkal teszi, véresen (Rákosi és Kádár), ha meg nem olyan erős vagy nem engedheti meg magának a nyílt erőszakot, akkor a szellem fegyverével (a rendszerváltozás utáni SZDSZ, az első 3 évben a Fidesz is). A magyar baloldal úgy néz a valós magyar helyzetre, mint a Platón barlangjában lekötözött emberekre, akik csak árnyékokat látnak, míg magukat kiválasztottaknak látják, akiknek missziója az "ostobák" felvilágosítása.

Sokat nézegettem tiszás fórumokat az utóbbi időkben: teljesen ez a hangulat, sokszor durvábban, mint a korai SZDSZ csinálta. Számukra csak 3 fajta ember létezik:

• a felvilágosult, aki a Tiszára szavaz, vagy mert egyetért vagy mert ez a Zorbán leváltásának útja,
• a megvett korrupt réteg, akinek személyes haszna van a Zorbán rendszeréből, azaz anyagi érdekből fideszes,
• a buta tömeg - SZDSZ-nyelven: a mucsai fogatlanok -, aki beveszi a Fidesz-propagandát, mert képtelen szabatosan gondolkodni értelmi korlátai és tudáshiánya miatt;

szóval csak okos van (ezek ők), gonosz, s buta. Olyan fel se merül, hogy valaki egyszerűen másképp gondolkodik, ezért szavaz a Zorbánra. A szektásság csúcsa ez, azt mondanám, hogy az új tiszás nemzedék rosszabb, mint szüleik, a 90-es évek szadeszosai, azok még nem gondolták, hogy az axiómáik tényszerűen igazak, csak azt, hogy a legmegfelelőbbek, s ennek jegyében minden más axiómát szalonképtelennek nyilvánítottak.

S bárki megkapja a ledorongolást. Most Tölgyessy Péter a célpont. Mindenféle fideszes propagandátornak el lett mondva, miután azt mondta újabb Partizán-interjújában, hogy:

• a Fidesz sikeresen kampányol, esélye a győzelemre megmaradt,
• a Tisza nem képes újat mondani, nincs összefüggő üzenete, de még így is győzhet,
• ha győz a Tisza, hatalmas bajok lesznek, mert a Tisza szavazótábora kb. semmiben se ért egyet egymással azt leszámítva, hogy a Zorbán bukjon meg.

Egy szóval: az új szadeszos nemzedék minden szempontból rosszabb az előzőnél. Tudatlanabb, műveletlenebb, agresszívabb, magyarellenesebb. Vissza fogjuk mi még sírni a régi belpesti zsidó szadeszosokat, akik ha másért nem, hát származási alapon óvakodtak a túl karcos mondatoktól, s aki ezt megszegte, azzal nem vállaltak nyíltan közösséget.

Az aljas vitamódszer olyan, amire nincs jó válasz.

Lásd itt: "Semjén magyarázkodik".

A módszer lényege: valakit megvádolni valamivel, ahol az ártatlanság nehezen bizonyítható. Eleve mindig nehéz valaminek a nemlétét bizonyítani, ezért is alapszik már a római jog azon, hogy a vádat kell bizonyítani, nem az ártatlanságot.

A módszer folytatása: miután megvan a vád, csak várni kell. Ha a megvádolt hallgat, akkor a következtetés: "menekül a válaszadás elől", azaz bűnös, de nem hajlandó szembesülni a váddal. Jellemzően jobb megoldás, ha a megvádolt megszólal, de ez se menti őt, hiszen ebben az esetben "magyarázkodik", azaz bűnös, de próbálja magát kimagyarázni a helyzetből.

Nekem tapasztalatom az, hogy a legjobb megoldás ilyenkor a humor. Viszont vannak témák, melyeknél ez alkalmatlan eszköz. Hiszen ha valaki elvicceli a pedofil vádat, akkor kész is az ítélet: "neki egy vicc a kisgyerekek megerőszakolása".

Nem szoktam cikkről szóló cikkről írni, de most kivételesen igen. A Mandiner beszámolója egy homokos prédikációról: Németország az utolsókat rúgja.

Azért döbbentett meg, mert nemrég gyászmisén voltam (a körülmények ismertek). S így még jobban érzem az újkeresztények abszurditását, összevetve azt az eredeti kereszténységgel.

Az újkeresztény eszmeiség tulajdonképpen csúcshumanizmus - emlékeztető: a kereszténységben a "humanizmus" negatív kifejezés -, teljesen a végletekig elvíve. A lényeg: mindenki élje meg azt amit akar.

Ezzel azonban 2 baj is van. Egyrészt, minek arra egyház, hogy hirdesse a "mindenki szabadon csináljon bármit" elvet? Másrészt, miért van ezeknek az újkeresztényeknek bajuk pl. az agresszív homofóbokkal? -hiszen nem kellene, hogy ők meg így élik ki magukat, homokosok verésével, hiszen ezt diktálja lelkük, megélik azt. Önellentmondás az egész eszme: mindenki élje ki magát, kivéve ha nekünk nem tetszik???

Párhuzamként a szabályos ortodox gyászmise központi része (katolikus gyászmisén egyetlen egyszer voltam, nem emlékszem a szövegre, de gondolom, ott kb. ugyanez lehet), saját fordítás, szóval nem teljesen csiszolt a szöveg:

"Ó, lelkek és minden testek Istene, aki legyőzted a halált és legyőzted az Ördögöt, s életet adtál világodnak, Te, ugyanaz az Úr, adj nyugalmat elhunyt szolgáid lelkének a fényesség, a felüdülés, a nyugalom helyén, ahonnan minden betegség, sóhaj és bánat elmenekült. Bocsásd meg minden vétküket, amit elkövettek, akár szóval, akár tettel, akár gondolattal. Mert Te jó Isten vagy és szereted az embert; mert nincs ember, aki él, de ne vétkezne, mert csak Te vagy bűntelen, a Te igazságod örökkévaló, s a Te igéd igazság. Mert Te vagy a feltámadás, az élet és a nyugalom elaludt szolgáidnak, ó, Krisztus, a mi Istenünk, s Neked adunk dicsőséget örökkévaló Atyáddal és a Te szent, jó és életet adó Lelkeddel együtt, most és mindörökké, örökkön-örökké. Ámen."

Mi a lényeg itt? Hogy az igazi kereszténység még az éppen meghalt embert sem "kíméli", hiszen bűnösnek nevezi. S ezen senki se botránkozik meg. Sőt, a szabványos részvétnyilvánítás az ortodoxiában mindig tartalmazza az "Isten bocsássa meg!" mondatot, azaz elhunytnak a bűneit. Miközben az újkeresztények az élők esetében se beszélnek bűnökről. Mekkora hatalmas eltérés!

Szerintem az újkereszténység az valami olyan, mint egy olyan fogyókúrás dietológus, aki azt mondja a pácienseinek "egyetek bármit, bármilyen mennyiségben, ahogy csak kívánjátok". Vajon ki venne komolyan egy ilyen "szakembert"?

Na, pontosan így szarjuk le mi az újkeresztényeket. Csúnya, de pont helyén való szóhasználat itt a "szarás", hiszen ez Isten parancsa a konkrét esetben. Amíg 4 fal között csinálják, hát tegyék, de ha hozzánk nyúlnak a legkisebb mértlékben is, akkor kemény falat kell emelni eléjük, amibe majd beverik az ostoba gonosz fejüket.

Régi szokás, elsősorban balos szokás belekötni az ellenfél idegennyelvi kiejtésébe.

Friss eset: a Zorbán Washingtonban azt mondta, hogy "gáz issjú". A kritika: rossz kiejtés és hibás szóhasználat.

A kiejtés-kritika persze részben igaz. Orbán magyarosan beszél angolul, tipikusan magyar akcentusa van. Egyrészt a magyarból hiányzó angol /ɪ/ hangot /i/-nek mondja, másrészt a magyarból szintén hiányzó - csak egyes nyugat-dunántúli nyelvjárásokban létező - /æ/ hangot /a:/ alakban mondja, csakhogy gyakorlatilag minden magyar ezt teszi: az /æ/ helyett a magyar e-t vagy á-t mond.

Ezzel kapcsolatban kitérő: az angol /æ/ helyett a magyarok a legtöbb esetben e-t mondanak, míg a bolgárok á-t. Mindig mosolyogtam ezen, de okára nem tudtam rájönni. Lásd a McDonald`s az Magyarországon "mekdonálc", míg Bulgáriában "mákdonálc".

Tulajdonképpen az egyetlen valódi tévesztés a "gáz" z hangja, semmi akadálya nem lenne ugyanis ezt helyesen "sz"-nek mondani. Bár hozzá kell tenni: gyors beszédben ezt az angol anyanyelvűek is így teszik, egyszerűen a szóvégi zöngétlen "sz" zöngésedik az utána következő magánhangzó kezdetű szó hatására - persze csak gyors beszédben, választékos beszédben soha.

Az "issjú" ejtés pedig helyes. Az "issue" angol szónak 3 bevett ejtése van, magyar betűkkel:

• "isszú" - ez a hagyományos ejtés, de lassan kihalt, ma már kissé régiesnek számít,
• "issú" - ez a modern ejtés, Amerikában szinte kizárólagosan ez van,
• "issjú" - ez pedig az előbbi változata, inkább Angliában jellemző;

eleve az egyik látványos brit-amerikai eltérés a jú/ú, azaz sok szóban, ahol a britban "jú" van, ott az amerikaiak "ú"-t mondanak, lásd New York helyi neve "nú jork" és nem "nyú jork", az utóbbi brites ejtés. Aki nem hiszi, annak ajánlható a vonatkozó dal:

Аz angol hangtörténet egyik folyamata a XVIII. és XIX. sz. során az úgynevezett jóta-egyesülés, azaz a "d", "t", "z" és "sz" hangok utáni j hatására sok esetben a mássalhangzóból "dzs", "cs", "zs", "s" lesz. (Kicsit hasonlít a magyar -t végű igékhez, felszólító módban a "t"-ből sokszor "cs" lesz, lásd "alakít", de "alakíts" - ejtve "alakíccs".)

A szóhasználati kritika pedig teljesen alaptalan. A "gas" angolul három dolgot jelent:

• légnemű anyag,
• földgáz,
• benzin (de ez csak az amerikai angolban).

A balos álnyelvészek szerint a Zorbán hatalmas hibát követett el, mert benzint mondott földgáz helyett. Pedig csak meg kellene nézni bármelyik angol értelmező szótárat.

Itt ragadtam egy egész állatkertben egyedül. 2 embernek még nem volt teher, 1-nek már sok.

2 kutya, 4 macska, 3 madár, akvárium vízi csigákkal. Eredetileg volt egy terrárium is szárazföldi csigával, de az állat elpusztult másfél év élet után - most ez a terrárium "arborétumként" funkcionál, azaz csak növények vannak benne.

Az akvárium nem nagy teher, hetente csekkolni kell a víz minőségét, s ha kell, akkor intézkedni, más bajlódás nincs vele. A madaraknak víz kell és étel, meg takarítás 1-2 hetente, ez is bírható.

A kutyák társak, nem teher.

A macskák viszont gond. Én sose voltam macskahívő, ők a feleségem miatt lettek. A két idősebb macska még csak-csak, de a fiatalabbak már keményen zavarják az embert.

Szerencsére a legfiatalabb - s egyben legpajkosabb - macskát lepasszoltam a kisebbik fiamnak. Ő sokat segít nekem. Keres neki gazdát vagy megtartja.

A másiknak próbálok rendes gazdát keresni.

Ha valakinek kell ingyenesen egy fajtiszta brit rövidszőrű macska (lány, de kasztrálva van), s ezért hajlandó eljönni Szófiába, az bátran szóljon. Az állat nem rossz, sőt inkább félénk. Most már 2-éves, nem okoz sok bajt, csak néha feleslegesen nyávog. Az állat útleveleztetésébe beszállok pénzzel (jelenleg nincs mikrocsipje, így európai állatútlevele se), ha kell, de szerintem az se kell, ha az ember csak a schengeni határokon közlekedik (magyarul: ne Szerbián keresztül legyen az utazás). Kutyás házba is jó, mert itt 2 hónapos kora óta kutyákkal nőtt fel.