Sokat mond el a hangulatról, mi az abszolút rossz és az abszolút jó a közvélemény alakítói szerint.
A rendszerváltozás körül nagyjából 3 tábor volt e tekintetben. Akkor a táborbeosztás nagyjából az volt, hogy polgári-liberális, polgári-konzervatív, s posztkommunista.
A polgári-liberálisok kedvenc kora Károlyi ideje, 1956 pár napja, s az 1945-1948 közti koalíciós időszak volt, a legrosszabb viszonyítási pontjuk pedig a nyilas kormányzás pár hónapja. Ez meg is maradt a ballib szellemiségben, annyival, hogy a kései Horthy-kor is egyre negatívabb megítélés alá esett.
A polgári-konzervatívok ehhez képest annyiban voltak más véleményen, hogy ők a Horthy-kor háború előtti részét egyértelműen pozitívan ítélték meg.
A legnagyobb bajban a posztkommunisták voltak, mert megpróbálták a lehetetlent: egyszerre éljenezni Nagy Imrét és Kádárt. A legrosszabb tekintetében meg követték a liberálisokat.
A Tanácsköztársaság megítélése negatív volt minden táborban, de sose a legnegatívabb. Csak a konzervatív oldalra volt jellemző, hogy Kun Béláékat és Szálasiékat egy nevező alatt említik.
Most ez egy új elem, egy ballib megmondóember - Mandula máig annak tekinthető, ő következetesen ballib minden Tisza ellenére - a legszörnyűbb dolognak a Tanácsköztársaságot mondja. Lényegtelen persze, de mutatja a ballib eszme sajátos mozgását. Mert a ballib eszme él, annak ellenére, hogy most éppen nyílt képviselet nélkül maradt a hivatásos politikai szférában.
Nincs itt semmi különös látnivaló. Minden média esetében az adott média tulajdonosa dönt.
Akinek nem tetszik, az csináljon saját médiát - szól a liberális érvelés.
Mindez persze akkor sose érvényes, ha egy média szerkesztősége liberális, s a tulajdonos pedig nem az. Ilyenkor "sajtószabadsága" van a szerkesztőségnek a tulajdonossal is szemben.
Amit kihagy belőle az viszont egy fontos elem, ez a keresztény cionizmus eredeti verziója, a brit izraelitizmus.
A brit izraelitizmus egy XVIII-XIX. századi angol gondolat, alapvetően anglikán alapon indult el. Lényege, hogy Isten kiválasztott népe immár nem a zsidók, ők ugyanis elvesztették ezt a szerepet Jézus megölésével, helyettük Isten az angolokat, úgy általában a "brit fajt" nevezte ki kiválasztott népnek. Ez az alapgondolat, sok esetben ez azzal is társult, hogy az elveszett 10 zsidó törzs valójában a mai angolszász népek. (Az ókori Izrael és Júdea megsemmisülésekor az északi 10 törzs szét lett szórva a világban, ezek asszimilálódtak, csak a déli 2 törzs maradt meg, ezek aztán ismét létrehozták a zsidó államot a babilóniai rabság után.)
Eredetileg az egész gondolat egyáltalán nem is volt zsidóbarát, hiszen itt a zsidóság lecserélése az alap. Ez a gondolat folytatódott aztán az USA-ban pl. a mormonoknál, akik szerint a mormonok a kiválasztott nép a zsidók helyett, az eredeti zsidók egy részének leszármazottai pedig az indiánok.
De nyoma az egésznek mélyen benne van az egész amerikai nemzeti identitásban, melynek fontos része, hogy az USA a világ haladásának főállama, s erkölcsi kötelessége terjeszteni a világban a liberális polgári demokráciát. A mormonok pl. egyenesen Istentől ihletett műnek tekintik az amerikai alkotmányt!
A keresztény cionizmus ehhez képest újítás, abban a tekintetben, hogy immár 2 utat ismer el: a zsidó utat és Jézus útját, azaz a zsidó vallást továbbra is érvényesnek tekinti. Azaz a keresztény cionisták erőteljesen támogatják a zsidóságot, s annak államát, Izraelt kiemelt országként kezelik.
Zsidó szempontból persze az egész egy kétoldalas ügy, hiszen egyrészt jól jön a keresztény cionisták politikai, erkölcsi támogatása Izraelnek, másrészt viszont a keresztény cionizmusnak is végcélja minden zsidó megkeresztelése valamikor a jövőben. Hiszen a távoli jövőben a "két út" mindenképpen egyesül, mégpedig természetesen Jézus alatt.
Idén már, hála Istennek, senki se ünnepelte július 4-ét. Pár éve lassan eltűnt a szokás.
Pedig a rendszerváltozás után évekig ünnepelték a nyugatos értelmiségiek.
Hiszen ha bejött Bálint Nap, viszont ment November 7., akkor nyilván minden kommunista ünnepnek pusztulnia kell, minden nyugatinak meg a helyére kell jönnie.
A "kommunista" ünnepek közül megúszta a Nőnap, egyszerűen túlságosan el volt terjedve, s a lakosság nem hallhatott elit értelmiségére, hogy ne ünnepelje.
S megúszta még az ortodox Húsvét is, pedig a kezdetekben az első bolgár antikommunista kormányzat mindent megtett, hogy valahogy elterjessze a nyugati naptár szerinti katolikus-protestáns Húsvétet, de akkor ennek ellenállt egyrészt a baloldal, másrészt szinte az egész Egyház, plusz a jobbos választók egy jelentős része is kitartott a "komcsi", értsd keleti naptár szerinti Húsvét mellett.
De az egyéb nyugati ünnepek mellett ment folyamatosan a propaganda: Bálint Napot és a Halloweent sikerült is széles körben elterjeszteni. Sajnos máig ünneplik mind a kettőt.
Erős próbálkozások voltak még július 4. - a Függetlenség Napja - és a Hálaadás Napja kapcsán is: az előbbi az USA függetlenségi dátuma, az utóbbi meg annak emléknapja, hogy az amerikai nemzet hálát ad a liberalizmus szent szellemének: hogy ők irtották ki az indiánokat és nem őket az indiánok.
Természetesen ezek szigorúan amerikai ünnepnapok, teljesen abszurd ötlet belőlük univerzális ünnepet fabrikálni, de a nyugatos bolgár elit mégis megpróbálta. Nagyjából az ezredfordulóig keményen nyomták, hogy az igazi nem-mucsai ezeket ünnepli, s csak a sötét balkáni egyének ellenkeznek, mert a lelkük mélyén kommunisták és titkos vágyuk november 7. és szeptember 9. - a kommunista Bulgária nemzeti ünnepe - ünneplése.
Aztán lassan elhalt az egész. Ma már legdemokratábbak se ünneplik a "függetlenség" napját.
Talán csak egyetlen ország van a világon az USA-n kívül, ahol ma is ünneplik július 4-ét, ez Koszovó, de ez legalább érthető, hiszen az USA csinálta meg országként Koszovót.
Magyarország a leginkább EU-párti tagállam, szól a jelentés:
Ennek a nemzedéknek ez most a fatális élethazugsága.
Volt már ilyen. Mi - az előző nemzedék - ugyanezt éreztük a rendszerváltozás idejében. Abban hittünk, a nyugat tökéletes, csak minden nyugatit le kell másolni, s akkor nagyon gyorsan minden "nagyszerű" lesz. Tévedtünk. A mostaniak is tévednek, s ők is rájönnek majd erre alig pár év alatt. Ahogy mi is rájöttünk, a 90-es közepén már tudtuk, hogy átvertek minket és mi is saját magunkat.
Bosznia-Hercegovinában rendkívül szigorú nyelvtörvény van: a kereskedelmi cikkeket el kell látni felirattal az ország mind a 3 hivatalos nyelvén, azaz bosnyákul, horvátul és szerbül is.
A helyzet azonban komikus, mivel a 3 nyelv a valóságban (nyelvészetileg) 1 nyelv, a 3 nyelvre osztás csakis politikai-társadalmi tény.
Így születnek meg ilyen vicces feliratok, mint ezen a cigarettadobozon:
"A dohányzás tüdőrákot okoz" 3 "nyelven"
A valóságban a 3 nyelv annyira azonos, hogy még nyelvjárási eltérés sincs, mind a 3 nyelv ugyanazt a bosnyák-horvát-montenegrói-szerb nyelvjárást tekinti irodalminak: a 3 fő nyelvjárás - štokavski, čakavski, kajkavski - közül mind a 4 "nyelv" - a 4. a montenegrói, de az Bosznia esetében nem játszik - a štokavskit tekinti alapnak.
Van az a népszerű ballib érv, hogy forradalmi helyzet van, azaz szabad alkotmányellenesen cselekedni a jogállamiság visszaállítása céljából.
Nos, ilyen forradalmi helyzet még 1989-1990-ben se volt, akkor is minden változás alkotmányosan lett véghez víve.
Az utolsó magyar jogi forradalom 1944-1945-ben volt, amikor Debrecenben összegyűltek politikusok, majd kimondták, ezentúl ők az ideiglenes parlament és kormány, a másik - az eredeti - magyar kormány pedig semmis. A művelet sikerült is, hiszen az új hatalom alapját a megszálló szovjet hadsereg biztosította, az pedig pár hónap alatt elfoglalta az egész országot, az eredeti kormányzat így egyszerűen kiszorult az ország területéről.
Persze egy forradalmi kormány se mond ki feltétlenül semmisnek minden korábbi jogszabályt. Csak a legfontosabbakkal szokott ez történni.
Olyan viszont nemigen szokott lenni, hogy a forradalmi kormány első lépése az, hogy felesküszik a hatályos alkotmányra.
Kezdeményezés: a nemzeti "oligarchák" legyenek szívesek a mostani szorult helyzetben finanszírozni a jobboldali médiákat.
Képtelen vállalkozás. Az "oligarcha" - a valóságban persze nem oligarcha, hanem szimplán milliárdos - természetéből adódik, hogy addig hű a hatalomhoz, míg erre rá van kényszerülve. Mi oka lenne egy "oligarchának" hálásnak lenni egy már bukott hatalomhoz? Semmi. Jobban jár, ha kiegyezik az új hatalommal, az eleve nem is kér tőle ilyen jellegű hűséget.
A nemzeti tőke mint jelenség addig működik, míg erős politikai kontroll van felette - lásd példának Kínát -, ennek hiányában pont ugyanúgy viselkedik, mint a nem-nemzeti tőke.
Még a helyzet nem helyrehozhatatlan. Az európai értékrendű polgárok még csak egy erős kisebbség, nem többség, de a folyamatok nem jók. Nincs miért tagadni: a polgárság erősödik, mert erős tartalékai vannak.
Az idei homokmeneten persze kevesebb ember volt, mint tavaly, mert nem volt immár kormányellenes eleme. Szóval valóban, idén tényleg csak az ment ki, aki őszintén egyért az európai értékrenddel.
A tavalyi kb. 250 ezer emberhez képest annak ötöde, 50 ezres lett a tömeg. Mindenképpen kisebbség tehát, de ez nem egy marginális kisebbség.
Ez a kisebbség hatalmon van Európában, s korlátlan anyagiakkal rendelkezik.
A kérdés lényegében csak az, hogy mi a normalitás helyes stratégiája minderre? Szerintem sokféle lehet, a lényeg a kompromisszumok elutasítása. Mi nem akarunk kölcsönösen elfogadható megoldásokat, mert ez már az ellenség győzelmét jelenti. Ki kell mondani: nincs alku!
Ugyanis egy kiegészítő rendelkezés nem mondhat ellent az alkotmány szövegének, márpedig itt ez történik: nem történik változtatás a köztársasági elnök státuszában, majd jön egy záró rendelkezés, hogy "Az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik".
Teljesen abszurd az egész elképzelés. Ellenkezik az alapvető alkotmányjoggal, meg általában a jog alapelveivel. Kíváncsi vagyok, a ballib jogászok közül akad-e, aki ezt ki meri mondani. Az Amnesty ki merte mondani, le a kalappal.
Olyan kiejtés, mint Deutsch Tamásé, de nála persze ez nem baj, mert ő szakember:
jó ez a ballib-tiszás közeg: teljes a kettős mérce.
Valójában ez a magyaros akcentus legalapvetőbb változata, azaz nem csak a magyaroknak nehéz hangokat nem igyekszik ejteni, hanem eleve meg se próbál ejteni olyan hangokat, melyeket az átlag magyar képes lenne ejteni. Itt amit látunk: mintha magyarul beszélne.
Hozzáteszem, amit Deutsch Tamás esetében is: mindez nem gond, az átlag nem-angolnyelvű idegen így beszél angolul, csak más-más módon rosszul.
Mikor jön el a várva várt liberális pillanat, hogy az átlag kisembert nem zavarja a homoklobbi nyomulása?
Akkor, amikor a társadalom teljesen elvesztette elemi önvédelmi képességét.
A homoklobbi ugyanis egy teszt. A hozzá való viszony jól mutatja az adott társadalom életképességét.
Vannak országok - pl. a skandináv ultraliberális köztársaságok, pl. Norvégia és Svédország ilyenek -, ahol a homokbüszkeség menete ma már össznépi ünnepség, a lakosság nagy része részt vesz rajta, s aki passzívan viszonyul hozzá, az is támogatja. Ott a társadalom mára csürhévé vált, mely képtelen magát megvédeni.
Jobb helyeken viszont még látható a társadalom eredeti szövete: ott a homokbüszkeség egy kis marginális kisebbség ünnepe, a többség nem vesz róla tudomást.
A háttérhatalom számára mindez kulcskérdés. Ma már ott tartunk, hogy a rasszista elvek vallása kisebb bűn, mint a homofóbia. A gépezet azért dolgozik, hogy a homofóbia valamiféle illetlen, kellemetlen dolognak számítson.
Nagyon fontos mindenki, a normális kisember számára ennek tudatosítása és emlékezetben tartása.
Itt derül ki: ehhez bizony bukás kellett. Miért? Mert most már nem kell alkalmazkodni a napi politikához, hiszen nincsenek kormányon, így teljesen szabadon lehet beszélni, nem kell óvatoskodni. Sajátos, de így van.
Július 18-án döntött a Kubai Kommunista Párt plénuma: bevezetik az országban a kapitalizmust.
Persze nem így nyíltan, hanem "szocializmus" név alatt, ez eleve szükséges is, hiszen a kubai alkotmány előírja, hogy az országban szocializmusnak kell lennie.
Eddig elképzelhetetlen változások lesznek, pl.:
külföldi tőke beengedése szabadon (eddig csak állami vállalatokkal együttműködve volt lehetőség),
szabad külkereskedelem,
az állami cégek autonómiája, szabadon gazdálkodhatnak bevételeikkel,
egy kubainak lehet egynél több cége is, s nem köteles bennük dolgozni, azaz lehet ezentúl szimpla tőkés is,
a kubai magáncégek korlátlanul alkalmazhatnak bérmunkát,
az állami árak megszüntetése.
Láthatóan a tervet a kínai minta ihlette meg: azaz a politikai hatalomban semmilyen reform, viszont a gazdaságban szinte mindennek az engedése.
Fel is merült az értekezleten, most akkor vége a szocializmusnak? Mire több határozott válasz is született. Íme a kubai vezér mit mondott: "A vitán felszólalva Miguel Díaz-Canel Bermúdez, a Párt Központi Bizottságának első titkára és a köztársaság elnöke hangsúlyozta, hogy a javasolt gazdasági és társadalmi átalakítások nem a szocializmusról való lemondást jelentik, hanem inkább annak keresését, hogyan lehetne folytatni annak építését Kuba sajátos körülményei között, egy olyan országéban, amely évtizedek óta az Egyesült Államok által bevezetett blokáddal néz szembe." - azaz kapitalizmus lesz, de azt szocializmusnak fogják nevezni, lásd Kína "szocializmus kínai módszerrel".
Szerintem nem fog működni a kínai recept. Amint megjelenik ugyanis az amerikai-kubai tőke Kubában, az ki fogja kényszeríteni a politikai változást is, s ennek nem fog tudni ellenállni a kubai Párt és Hadsereg.
a kubai kormányfő bejelenti az intézkedéseket (a kubai alkotmányos rendben a kormányfő nem az ország vezetője, hanem magasrangú, de beosztott tisztség)
Azt kérdezi a Bogár: mi lesz a hedonista pogánnyá vált keresztény oldallal annak árulása után?
A kérdés teljesen aktuális, elsősorban Nyugat-Európában, de lassan ugyanez lesz Kelet-Európában is, csak még késik az européer szellemiség aknamunkájának hatása mifelénk.
Olyan ez az egész, mint a nagymama lekvárja.
Az első fokozat az eredeti. Akkor a család fogyasztja, sőt rendszeresen készíti is a nagymama receptje szerinti lekvárt.
A második fokozatban a nagymama meghalt már, s nincs követője, aki készítené a lekvárt. A család bolti lekvárt fogyaszt, s sóhajtozik "de jó is volt a nagymama lekvárja".
A harmadik fokozatban már senki se emlékszik a nagymama lekvárjára, de a család időnként még eszik lekvárt.
A végső negyedik fokozatban pedig eleve megszűnt a lekvárfogyasztás igénye. Egyesek pl. csokikrémet esznek helyette, kijelentve, hogy "ez az igazi lekvár".
Pontosan ilyen az európai kereszténység is. A modern európai szellemiség már régóta a negyedik fokozatban él, s bőszen harcolnak a harmadik fokozatú kisszámú ellenzék ellen.
A "tudományos" meghatározás szerint a Balkán Európa délkeleti csücske, melyet az Adriai-, az Égei-, s a Fekete tenger határol nyugatról, délről és keletről, míg az északi határa a Duna, a Száva, majd onnan az Isonzó vonaláig terjedő rész:
a Balkán "tudományosan"
Viszont a fogalomhoz való viszony nagyon más az egyes országokban, Alapvetően 3 csoport van:
ahol magukat elfogadják egyértelműen balkáninak: Albánia, Bosznia, Bulgária, Észak-Macedónia, Koszovó, Montenegró, Szerbia;
ahol elfogadják a "balkáni" meghatározást, de azt másodlagosnak tekintik: Görögország, Horvátország, Románia, Törökország;
ahol sértésnek veszik a "balkáni" jelzőt: Szlovénia.
Nyugaton viszont a Balkán fogalma szélesebb. Egyértelműen beleszámolják egész Romániát (néha Moldovát is), s sok helyen Magyarország is a része.
Szobámban a falon van egy NatGeo-térkép, melyen Magyarország egyértelműen a Balkán része (míg Moldova nem Balkán a térkép szerint):
Szerintem nem jó ez, Magyarország egyértelműen Közép-Európa, nem Balkán.
Nekem az az alapvető tájékozódási pontom, hogy a határ Közép-Európa és a Balkán között ott van, ahol a vécék és a zene kérdésében választóvonal van:
a vécévonal: a Balkánon máig léteznek török típusú nyilvános vécék, azaz nem lehet leülni rá, hanem guggolni kell, szerencsére csökken folyamatosan az ilyen vécék száma, de máig léteznek,
a zenevonal: a Balkánon a helyi népzene máig népszerű, annak van modern verziója is, míg Közép-Európában ez a stílus - lásd "lakodalmas zene" - teljesen marginális.
- Afrikai szinten a magyar katolicizmus, pedig hát mi mégiscsak Európa vagyunk - mondja az ateista megmondóasszonyság, óvatos rasszizmussal a hangjában.
Pedig a katolicizmusban az "afrikai szint" jelentése: ragaszkodás az eredeti tanításhoz, s határozott elutasítása a modernitás eszméinek.
Persze a tény az tény. Én csak remélni tudom - mint kívülálló -, hogy a magyar katolicizmus afrikai szintre "süllyedt", de jó lenne, ha ez tényleg igaz lenne.
Múlt szombaton volt Szófiában az úgynevezett "prájd", azaz "Homokmenet", s vele együtt a mindig ugyanakkor szervezett ellentüntetés is, a "Családmenet".
A Családmenet idén komolyabbra sikeredett, tavaly alig pár tucat ember ment el rá (miközben a Homokmeneten kb. 2-3 ezer ember vett részt). Ennek oka, hogy a bolgár pátriárka immár hivatalosan kiállt a Családmenet mellett:
Plusz - s ez váratlan - a cári család is állást foglalt mellette. A bolgár ex-cár egyetlen lánya, Kalina Szakszkoburggotszka beöltözött a bolgár zászló színeibe, s a férjével együtt felvonult a meneten:
A hónap híre: a fideszes Index leszerződtette vezető állásba a feketeöves ballib megmondóembert, Murányi Andrást:
Ami engem itt izgat az a blog.hu sorsa, mert bár az önálló, kapcsolata az Indexszel közvetlen. Murányiról pedig tudható: gyűlöli a cenzúramentes civil blogokat.
Annak idején, amikor a Népszabadság főszerkesztője volt, egyik döntése a Népszabadság által tulajdonolt nolblog.hu megszüntetése volt. Előbb lezárta az új regisztrációkat, majd kiválasztotta 3 kedvenc bloggerét, s mindenki mást letiltott, azaz a rendszer megszűnt.
Aztán persze a helyzet vicces lett. Hiszen arra hivatkoztak, nem kell ezt indokolnuk, hiszen a nolblog.hu a Népszabadság tulajdona, a tulajdon pedig szent. Hamarosan jött a pofon azonban: pár hónappal később őket szüntette meg az osztrák laptulajdonos, ugyanezzel az érvvel - máig nyűszítenek emiatt az érdekeltek. De ez csak a ballib kettősmérce vicces jele.
Szóval én aggódni kezdtem a blog.hu jövőjét illetően.
Minden euróövezeti tag jogosult ünnepi 2-eurós érmét kibocsátani. Ez azt jelenti: a 2-eurós érmén nem a normál tagállami kép és szöveg van ilyenkor a "nemzeti" oldalon, hanem valami más.
Viszont ahogy a normál érméknél, itt is konszenzus-kötelezettség van, azaz ha egyetlen állam nem fogadja el a dizájnt, akkor az illető érme nem bocsátható ki.
Bulgária rögtön az első jubileumi érméjére vétót kapott, azaz nem lesz ilyen érme:
a szöveg: "a bolgár ábécé - Bulgária - 2026"
A vétózás részletei titkosak, de szinte biztos, hogy a kiszivárgott infók alapján a tettes Szlovákia, a szlovák kormányzat vétózta meg a tervet, mégpedig azon az alapon, hogy a cirill ábécé nem "bolgár", hanem "szláv".
A vicces az egészben: a szlovákok és felvállalt elődeik - a morvák - sose használták a cirill ábécét. Hozzájuk Cirill és Metód glagolita ábécéje jutott csak el, majd azt is gyorsan felváltotta a latin ábécé. A cirill ábécé ezzel szemben Cirill és Metód tanítványainak alkotása, s sokkal korlátozottabban terjedt el: csak a Kelet-Balkánon és Oroszország (Rusz) felé északkeletre. A glagolita ábécé viszont gyorsan eltűnt, bár nyoma maradt sokáig a szlovákoknál, s még inkább a horvátoknál,
A glagolita ábécé teljesen új alkotás, pontos, de túl bonyolult írással, ezért se tudott elterjedni, míg a cirill tulajdonképpen egyfajta "reformált" görög írás.
A glagolita ábécé első 5 betűje:
Ⰰ, Ⰱ, Ⰲ, Ⰳ, Ⰴ,
ugyanennek a cirill megfelelői:
А, Б, В, Г, Д,
a görög megfelelők:
Α, Β, Β, Γ, Δ.
(A görögben a "Β" ejtése a klasszikus kor végéig "b", onnantól "v". Az eredeti "b" ejtést a "v" megjelenésétől mint "MΒ" írták, most is ez a helyes írás. A cirillben az eredeti "B" maradt "v"-nek, míg annak kicsit módosított alakja a "b"-nek.)
Természetesen csakis Bulgáriában nevezik a cirillt bolgár ábécének, mindenhol máshol "szláv ábécé" a neve (ill. egyetlen kivétel van, Macedónia, ahol a neve "macedón ábécé"). Történetileg mindegyik elnevezés helyes:
az ábécé Bulgáriában lett megalkotva, s először Bulgáriában lett bevezetve,
az első szláv irodalmi nyelv a Thesszaloniki környéki bolgár nyelvjárás alapján lett megalkotva, s Thesszaloniki az ókori Macedónia egyik központja volt,
az ábécé jelentősége összláv: a bolgáron (és macedónon) kívül használja még a szerb, a montenegrói, az orosz, az ukrán, a belarusz, s a ruszin nyelv is a szláv nyelvcsaládban.
Az elnevezés-vita persze régi. Az első szláv irodalmi nyelv elnevezése is hasonló kényes kérdés: neve minden "ószláv", kivéve Bulgáriát és Macedóniát, ahol "óbolgár", ill. "ómacedón". Itt is könnyű téveszteni, mert van "ősbolgár" és "ősmacedón" is, így nevezik:
a Balkánra a VII. században benyomuló bolgárok eredeti nyelvét, mely egyesek szerint türk nyelv volt, mások szerint kelet-iráni nyelv,
az ókori macedónok eredeti nyelvét elgörögösödésük előtt.
Macedóniában most nagy a tapsvihar, hogy Szlovákia megvétózta a bolgár "soviniszta" érmét.
Nagy cikk az egyik vezető macedón médiában:
"Üzenet Európából Szófiának: Elég a történelmi revizionizmus politikájából!"
Közben új hírek érkeztek: a szlovákok meglepődtek, hogy ők lettek megnevezve vétózó félként, így kijelentették, hogy ők nem vétóztak. Végülis Görögország magára vállalta a vétózást, az indoklás: nekik semmi bajuk az "a bolgár ábécé" szöveggel, de mindez rossz precedens teremt, mert amikor majd a jövőben Észak-Macedónia euróövezet tag lesz, akkor ők is hasonló érmét fognak akarni, "a macedón ábécé" szöveggel, ami viszont elfogadhatatlan.
Magyar Péter próbál óvatoskodni homokügyben, azaz népszavazást akar.
Csak hát nem lehet ilyen könnyedén átverni a homoklobbit:
Azaz ki kell venni a témát az eldöntendő ügyek köréből, mert itt "egyetlen helyes" döntés van csak. Hiszen azt se szavazás dönti el mennyi 2+2, nem?
Amerikában is a bíróság vezette be a homokházasságot, nem szavazás.
Ha ugyanis valami alapjog, akkor nincs helye vitának.
A demagógok mindenből alapjogot csinálnak. Lásd Magyarországon Sólyom László alkotmánybíróságát, mely így szüntette be a halálbüntetést. Pedig lenne érv a halálbüntetés ellen bőven, de magát a vitát kellett megtiltani.
A folyamat jól látható, minél erősebb, fejlettebb a polgári állam, a liberális demokrácia, annál több az "alapjog", azaz minél erősebb a demokrácia, annál kevesebb dologban van szükség demokratikus döntésre. A végső, ideális polgári demokráciában eleve megszűnik a demokrácia, hiszen immár minden "alapjog", nincs tehát miről vitázgatni és demokratikusan dönteni. Immár mindent a "szakértők", a "szakma", a "független szakemberek" döntenek el.
Érdekes, hogy a polgári államot ellenző marxi eszme is itt végződött: a marxizmus tudományos, a tudományban pedig nem demokratikus viták zajlanak, hanem szakértő tudósok megállapítják a tudományos elvek alapján, hogy mi hogyan van, s aki meg nem fogadja el álláspontjukat, az elmeintézetbe való bolond.
Itt is ez az út: aki nem akar liberális rendet, az nyilván elmebeteg, hiszen a liberális demokrácia objektíve jó.
A másik olvasat meg még abszurdabb, azaz az, hogy az érintettek döntsenek magukról.
Alapvetően fontos az EU számára, hogy egyik alapvető elve, a homokizmus legyen beintegrálva az uniós alapjogi kódexbe.
Viszont ennek nem szabad úgy történnie, hogy valamely radikális erő harcolja ki a politikában. Nem szabad ugyanis a témának megosztónak lennie.
Ennek következménye: amikor csak lehetséges, nem a helyi balközép erő vezeti be az azonosneműek házasodási jogát, hanem a helyi jobbközép. Ahol ez mégse sikerült - pl. Spanyolországban - ott is minden meg lett téve, hogy a helyi fő jobboldali erő idővel beletörődjön az új jogelvbe.
Mindennek alapján most látható: Magyarország be fogja vezetni az azonosneműek házasodási jogát, még a jelenlegi kormányzati ciklusban. Erre a körülmények ideálisak, hiszen magát középjobbnak tekintő párt van kormányon, alkotmányozó többséggel.
Pedig a lényeg egy: mérsékelt, polgári jobboldalra nincs szükség. Miért? Mert amit Magyarországon mérsékelt jobboldalnak neveznek, az tulajdonképpen mindenben azonos a ballib oldallal.
A nagy cél itt: megszüntetni minden eltérést a nyugati rend támogatása és ellenzése között. Mert ez ma az európai baloldal és jobboldal: tíz kérdésből 9-ben egyetértenek, a tizedikben - a legkevésbé lényegesben - pedig enyhén eltér véleményük.
Az én kérdésem: mi értelme van arra törekedni, hogy Magyarországon ugyanez legyen?
Egymás után néztem meg 2 videót, melyek - véletlenül - ugyanarról szólnak:
Örömteli, hogy immár a fideszes holdudvar se a nyugat részének tekinti az iszlamizációt, hanem az ellenállás részének. Mert van egy hagyományos nyugati-rendszerkritikus nézetvilág, mely a nyugat identitása rombolásának részének kategorizálja az iszlám nyomulást is, azaz ezt is egyfajta globalista nyomulásnak tekinti. Én meg - bár sose voltam iszlámpárti - hálás vagyok, hogy ebbe a hibába sose estem: a nyugat tönkretétele teljesen belső folyamat, ezt a nyugat saját elitje csinálta, az iszlám csupán kihasználja a megüresedő teret és igyekszik oda benyomulni. Nem kell persze ennek örülni, de szolidárisnak lenni a globalistákkal nagyobb hiba lenne.
S persze a másik oldalnak is igaza: az új magyar liberális kormányzat lényege, hogy az ország visszasorol a nyugati fősodorba. A Tisza nyerésének kulcsa pedig az, hogy sikeresen meggyőzték a többséget, a Zorbán a hibás amiért a magyar életszínvonal elmarad a nyugati átlagtól. Tulajdonképpen a Tisza győzelme ugyanaz, mint az 1957. május 1-jei budapesti felvonulás, melyen az emberek kiálltak Kádár János mellett.
Tulajdonképpen sikerült nagy erőbedobással elérni a szakadékba haladó vonatot, majd felugrani rá.
Egy hete várok, de semmi. A munkahelyi ímél fiókomban semmi jele a "prájd" hónapjának.
Pedig megszoktam 2007 óta, amióta különböző nagy multis kólcenterekben dolgozom, hogy a cég mindig megbombázza a dolgozókat a homoklobbi eseményeivel. Persze mi Kelet-Európa vagyunk, szóval a bombázás jellemzően csak jelképes, kb. olyan szint, mint a késő Kádár-rendszerben volt mondjuk november 7. megünneplése: mindenki utálta és így maga a vezetőség is igyekezett az egészet a lehető leggyorsabb módon letudni.
A jelenlegi a 7. munkahelyem 2007 óta (nettó csak a 6., mert egyik munkahelyen kétszer is voltam). Az eddigi legdurvább az volt, hogy június 1-jén szívecskékkel és szivárványzászlókkal teletűzött ímélt kaptunk, hogy hatalmas a lelkesedés cégünk minden menedzserének és alkalmazottjának a lelkében, hogy íme elindult a "prájd hónap". Aztán persze semmi nem történt nálunk, egyszer jött még egy mél, hogy a kaliforniai irodánkban a lelkes dolgozók egy napra "beöltöztek" buzinak, s ez mekkora öröm. Aztán ennek az eseménynek a képeit a mi HR osztályunk kitűzte cégünk egyik hirdetőfalára. Majd semmi egyéb: "lelkes ünneplésünk" ebben ki is merült.
A többi helyen is hasonló szintű "ünneplés" zajlott. De jelképesen valami azért mindig volt.
Most viszont Trump-korszak van: ennek hatására a mostani munkahelyen semmi - abszolút semmi! - nem történt "prájd" témában. Én meglepődtem: kezdem úgy érezni magamat, mintha minden normális lenne, ez sajátos érzés.
