A napokban néztem videókat arab néptáncról, annak modernizált verzióiról.
A téma eleve érdekes: az arab világban máig az arab zene uralkodik, a könnyűzenében is, a nyugati zene befolyása minimális - ilyen talán még csak Latin-Amerikában van, ahol a "nemzetközi" - értsd angolszász - könnyűzene második helyezett csak.
Szóval íme egy hagyományos palesztín tánc, modern előadásban:
A legjobban a következő kommenten nevettem: "s ezek fogják felszabadítani Jeruzsálemet???" - értsd, mit táncikálnak itt ezek a naplopók, ahelyett, hogy egész nap gyakorlatoznának a zsidók Palesztínából való kiűzése céljából. A közhangulat elég normális: a nagy többség nem ért egyet vele.
Aki meglepődik, hogyan lehetséges egy ilyen öltözékű csaj ilyen mozgással arab környezetben, a válasz: a táncosnő palesztín keresztény, szóval nem érvényes rá a muszlim dresszkód. (A női nézők zöme láthatóan muszlim, ők tartják a muszlim szabályokat.)
Nem szoktam idegen cikkekről írni, de most kivételt teszek.
Az egyik független amerikai ortodox honlapon jelent meg nemrég egy baptistából előbb anglikánná lett, majd 2012-től ortodox szerző írása: Praxis Nation: Tech Bros Discover Vitalism.
Igen érdekes, most a vitalizmust látja megvalósulni napjainkban.
Ez egy amerikai ortodox szerzetes, Seraphim Rose meglátása még 1982-ből. Seraphim Rose szín amerikai (eredeti neve: Eugene Dennis Rose), eredetileg protestáns és gyakorló homoszexuális, valamint súlyos kábítószerhasználó, aki megtért 18 évesen, belépett az ortodox egyházba, majd pap lett. Kicsit kemény a stílusa, érthető korábbi élete miatt: aki nagyon mélyből jön, az hajlamos saját előélete miatt nagyon mérges lenni arra, aminek maga is részese volt. De nagyszerű ember, sokaknak segített.
A Szovjetunióban szamizdatként terjedtek a művei a 70-es és 80-as években, hatalmas hatást kiváltva. Gondolatai szinte azonosak azzal, amit Alekszandr Szolzsenyicin vallott, csak míg Szolzsenyicin ezt világi oldalról nézte, addig Seraphim atya egyházi nézőpontból.
Szolzsenyicint ezért is dobták nyugaton nagyon gyorsan: az kiderült, hogy antikommunista és szovjetellenes, ezekért tapsot is kapott (meg Nobel-díjat), de nagy lett a hápogás, amikor elég gyorsan kiderült, hogy ő úgy antikommunista és szovjetellenes, hogy közben antiliberális és nyugatellenes is. Miután elmondta nagy beszédét a Harvardon 1978-ban, soha többet nem hívták sehová.
Az a két mondata, mely különösen felháborodást okozott: "Egész eddigi életemet egy kommunista rezsim alatt töltöttem, s elmondhatom, hogy bármilyen objektív jogi mérce nélküli társadalom valóban szörnyű. De egy olyan társadalom, amelynek nincs más mércéje, mint a jogi, ugyanúgy méltatlan az emberhez.". De sok más mondata is volt, ami nagyon nem tetszett nyugaton akkor. (A neten megnézhető, azaz elolvasható a teljes beszéd.)
Ma már mindez nagyon népszerű eszme - a mai nagy orosz kortárs filozófus Alekszandr Dugin tulajdonképpen ugyanezt vallja -, de akkor ez még furcsának hatott. Még az is közös bennük, hogy mindketten a neves francia tradicionalista - előbb katolikus, majd muszlim - René Guénon hatására találták meg a hitet. Csak míg előéletében Seraphim atya drogos homokos volt, addig Dugin amolyan sajátos náci-kommunista keverékeszmében hitt ("nemzeti bolsevizmus").
A felvilágosodást nyilván nem kell magyarázni. Ennek lényege: az igazság elvetése, azaz a jó és a rossz objektív jellegének tagadása.
A realizmus lényege: minden magasabb rendű, szellemi elutasítása, mindennek a felváltása racionalitással, természettudományokkal.
A vitalizmus annak eredménye, hogy kiderül: az embernek nem elég a realizmus, mégiscsak kell szellemi élmény. Így új szellemi tudomány jön létre, persze immár teljesen nem-természetfeletti alapon. Ez az álezotéria, a neobabonaság, a new age kora.
A szerző úgy látja, hogy most értük el ennek csúcsát.
Idézem szó szerint - saját fordítás -: "A Nyugat nagy része megbetegedett és elsorvadt a liberalizmus és a realizmus szüntelen támadásai alatt. S most, ahogy Seraphim ezt előre látta, a valami jobb iránti vágy elkezdte emészteni a nyugati emberek lelkét. Nem mások, mint a Big Tech szubkultúra vezetői váltak a vitalizmus mozgalom élharcosává nyugaton. Nem említik a szót konkrétan a dokumentumaikban (kivéve egyszer, azonban mellékesen), de kimondott céljaik nagyon jól illeszkednek a vitalizmus Seraphim által leírt jellemzőihez.".
Alapvetően egyetértek, bár szerintem ez már hosszabb ideje megy, mint ahogy a szerző érzékeli. Most csak erősebb a propagandája ennek.
Seraphim nem-hivatalos ikonja (nem-hivatalos, mert még nem lett kanonizálva)
A Brian életében van a jelenet, hogy a Júdea Népe Front kritizálja a Júdeai Népfrontot és a Júdeai Népi Frontot.
Magyarul azért is híres, mert a magyar szinkronban az egyik legendás magyar szinkronfordítási hibát tartalmazza: a fordító láthatóan nem volt túl magas szinten az eredeti nyelvben, így szótárt használt, s elnézte a sort, így lett a magyar szinkronban "szakadár" ("splitter") helyett "köpködő" ("spitter").
A Brian életének 40. évfordulóján, 2009-ben volt egy interjú John Cleese-zel (a filmben: a Júdea Népe Front vezére), aki elmondja, az egymással harcoló zsidó felszabadítási mozgalmak ötlete a 70-es évek Angliájából eredt, ahol hetente alakult egy forradalmi baloldali mozgalom, 10 taggal, majd aztán a következő héten pártszakadás lett, s végül tucatnyi teljesen ugyanazt akaró szervezet küzdött egymással.
Valami ilyesmi ez a Szikra. Középosztálybeli munkakerülő fiatalok szervezete, akik megunták a drogozást és a csoportszexet, ezért inkább munkásfelkelősdit játszanak a nappaliban. Közös bennük: munkást eddig egyszer láttak életükben, amikor az anyukájuk kihívott egy vízvezetékszerelőt megjavítani a csöpögő csapot.
a képen valószínűleg a teljes tagság látható, pár véletlenül arra járó emberrel - a cikk is jó, sokat lehet röhögni rajta
Egyébként maga a film persze problémás, az üzenete ateista, annak a lájtos verziójából - lásd "Jézus jót akart, de a csúnya követők meghamisították" -, de mindenképpen jól van megcsinálva. Nyilván úgy kell nézni mint ateista alkotást, s érdemes észrevenni: az 70-es években még az ateisták se mertek nyíltan támadni, a filmben ki van hangsúlyozva, hogy Jézus pozitív hős és nem azonos Briannel, a keresztrefeszítés parodizálása is úgy van bemutatva, hogy Jézus nincs jelen.
A bölcsészek kedvence a vallásilag semleges latin nyelvlecke jelenet, ami nyelvileg teljesen korrekt (a szakértő maga John Cleese volt, aki a színészi pálya előtt latin szakon végzett):
Van ez a Megbuggyanitty Béla nevű feketöves ballibbant.
Annyira feketeöves, hogy még a magyarellenes Kolozsszaros Bloggal is sikerült összevesznie. Mert Megbuggyanitty még nekik is kissé túlzás volt.
A magát a világ legokosabb emberének hallucináló Megbuggyanitty életét annak szentelte, hogy küzdjön minden magyar nemzeti eszme ellen.
Persze ebben semmi gond, nem új dolog, ez volt az SZDSZ alapvető létezési elve. De sajnos a bácsi iszonyúan buta is.
Csak egy dolgot említenék: "a magyar az egyetlen európai nép, mely jött máshonnan". Bár az tény, hogy az indoeurópai népek zömükben a ma még Dél-Ukrajnának nevezett térségből jöttek - legalábbis ez a szakmai konszenzus -, azaz Európából, bőven akad kivétel. Pl. a germán népek is valahonnan Nyugat-Ázsiából jöttek, a Kaszpi-tenger környékéről, nem beszélve a bolgárokról, ami azért elég közismert.
A modernitás társadalomképe meritokratikus, azaz az egyén érdemeitől függ annak társadalmi helyzete, s az érdemek mérésének objektív módja van: a pénz. Minél gazdagabb valaki, annál megbecsültebb.
Ennek következménye: a vagyonosság a követendő cél az egyén számára, így lehet igazán szabad és megbecsült ember. Aki ezt eléri, az boldog.
A probléma fizikai: a teljes összvagyon mennyisége korlátos, így mindig csak egy törpe kisebbség lehet boldog. A nagy többség boldogtalan marad.
A hármas jelszó - szabadság, egyenlőség, testvériség - egy-egy eleme mentén akarja a problémát megoldani a modernitás 3 nagy eszméje: a liberalizmus, a szocializmus, s a nacionalizmus.
A liberalizmus azt vallja, elegendő a szabadság, azaz a jog, hogy mindenkinek szabad meggazdagodnia. Onnantól már rajta múlik, eléggé okos, ravasz, dolgos, ügyes-e, hogy ezt eléri. De boldogtalanságra nincs ok, hiszen az alap mindenkinek adott.
A gond az, hogy a nagy többség képtelen elérni ezt a célt, s az ok sokszor szimpla balszerencse. Hiszen valójában a vagyon elérésében a legfontosabb nem az okosság, ravaszság, dolgosság, ügyesség, hanem a szerencse.
Emiatt a nagy többség nem érzi magát jól, s nem vígasztalja, hogy elvileg lehetne gazdag, ha mégse az a valóságban.
A szocializmus megoldás rendkívül egyszerű: legyünk egyenlőek úgy, hogy tiltsuk be a gazdagságot, azaz ha senki se gazdag, akkor senki se fog boldogtalan lenne.
A gond az, hogy az ember nem arra vágyik, hogy egyenlően szegény legyen a szomszédjával, ráadásul egy ilyen társadalom egyre jobban zuhan, mert egy idő után senki se csinál semmit. Ahogy ezt láttuk a szovjet típusú rendszerekben.
A nacionalizmus megoldása már valóságszerűbb. Azt mondja, vagyunk "mi", az erősek, s "ők", a gyengék, nekünk természetes jogunk a többieket kizsákmányolni.
A gond itt az, hogy egyrészt nehezen biztosítható hosszú távon, hogy az "ők" ne lázadjanak fel, másrészt erkölcsileg erősen problémás az emberek nemzetiségi, etnikai alapú diszkriminációja.
A cikk szerint az LMP éves működése kb. 600 millió Ft. Ez egy törpepárt, szóval az olcsóbb típus. S ebből a párttagsági díj 1 %-ot se fedez, az állami támogatás pedig kb. 20 %-ot.
Mit is jelent ez? Nem lehetséges pártot fenntartani gazdag szponzorok nélkül. Hiába áll össze mondjuk egy szép méretű csoport, pártot akkor se tudnak csinálni.
Amikor megjelentek az első nagy tömegpártok, minden azon múlott, képesek-e gazdag támogatókat szerezni. A támogató pedig nyilván akkor támogat, ha egyetért az adott szervezet politikájával.
A következmény: ha egy adott párt a gazdagok ellen irányul, akkor nem tud létezni.
Annak idején a különféle szocialista színezetű pártok ezt 2 módon kerülték ki:
a jobbos típusúak, jellemzően a keresztényszocialisták elsősorban egyházi pénzekre támaszkodtak, az egyházaknak van pénzük, de nem feltétlenül gazdagpártiak,
a balos típusúak pedig a szakszervezetekre, Angliában pl. egészen az I. világháborúig a szakszervezetek fizették a Munkáspárt teljes apparátusát.
Az LMP példája azt is mutatja: üzletileg nem éri meg a párt, hiszen az állami támogatás nem hozza vissza a költségeket se.
Kamaszkorom nagy élménye volt ez, s rendkívül sokat küzdöttem ellene, mert a szívem és az eszem nem tudott kibékülni egymással.
Bár nyugaton jártam korábban is, az egyrészt 3-6 éves koromban volt, amikor az ember nem figyeli a környezetét, azt tudomásul veszi, elemzés nélkül, másrészt 11 éves koromban, amikor ez csak egy nagyon gyors út volt Ausztriában, az igazi nyugati kamasz élményeim 1980-1984 között voltak, ekkor voltam már kamaszkorban, amikor az ember kíváncsian néz mindent és a dolgokat próbálja értelmezni.
Ezek mind Budapestről kiinduló utazások voltak, a célállomás meg jellemzően Madrid, egyszer pedig Berlin (Nyugat-Berlin).
Én lelkileg, szellemileg abszolút nyugatpárti voltam, imádtam a nyugatot. Eleve így nőttem fel, szüleim a technokrata kommunista nomenklatúra alsó (később: középső) részéből származtak, mely réteg mindig csak formailag volt kommunista, a valóságban ez egy meggyőződéses nyugatos, polgári, liberális csoport volt. Annyira így volt, hogy amikor először láttam 14 évesen hívő kommunistát, azt hittem, ez valami vicc, mert én úgy tudtam, a kommunista eszmét csak úgy kötelező ismételgetni, de senki se hisz benne, mindez csak kényszer a szovjet megszállás miatt.
Ősélményem gyerekkoromban a "de ezt nem szabad hangosan mondani" mondat volt. Azaz van valami, az ellentétes a hivatalos szöveggel, ez így van, a hivatalos szöveg meg marhaság, s ezt jó tudni, de mondani nem szabad.
De én gyerekként még ennél is nyugatpártibb voltam, a kamaszok hajlamosan a dolgokat eltúlozni.
Szóval én mindig úgy mentem nyugatra, hogy megyek a rosszból a jóba.
A kamasz hajlamos a szélsőségekre, pl. arra, hogy minden fekete-fehér, azaz a nyugat az teljesen jó, a kelet meg teljesen rossz.
Egy idő után viszont azt kezdtem érezni, hogy nyugaton az ember piszkos lesz, míg amikor hazaérkezik onnan, valamilyen furcsa tisztaság tapasztalható. Annak ellenére, hogy a mi tisztaságunk unalmas, szürke, kopott, fejletlen, a nyugat pedig érdekes, színes, fényes, modern. S ez nagyon zavart, nem tudtam hová tenni ezt az abszurd érzést. Igyekeztem magam előtt is titkolni ezt az érzést.
Tulajdonképpen csak jóval később, már a 90-es évek közepén döbbentem rá: kamaszként spontán módon megéreztem a nyugati rendszer romlottságát.
Lassan megfertőzte a tiszásokat is a hagyományos ballib butaság.
Ez lesz Brüsszel LMBTQPeti nagy baja. Ő megtervezte, egyetlen hagyományos ballib rögeszmét se fog támogatni, melyek érintik az identitáspolitikát, azaz nem fog se homokozni, se uszítani a határontúliak ellen, s még az EU kapcsán is igyekszik mérsékelt lenni.
Viszont a tömeghangulat nehezen kezelhető.
Egy ideje látom a különböző fórumokban, hogy egyértelműen nem ballib emberek kezdik átvenni a hagyományos ballib marhaságokat.
Az utóbbi időben többet láttam a következő DK-s mémet:
Tartalma persze demagógia minden szemszögből:
a romániai magyarok lerománozása,
állítólag románok szavaznak Magyarországon,
ha a románok szavazhatnak Magyarországon, akkor miért nem szavazhatnak a magyarok Romániában.
Az első pont persze teljesen idejétmúlt. Ma már a DK-n kívüli hagyományos ballib pártok se románoznak. A Tisza hivatalos szövegével pedig ez teljesen ellentétes: Brüsszel Péter kifejezetten támogatja a határontúliakat.
A második pont csúsztatás. A valóságban román állampolgár nem szavazhat Magyarországon. Viszont magyar állampolgár szavazhat, akkor is, ha nem él Magyarországon, azaz akkor is, ha esetleg Romániában él.
A harmadik pont egyenesen súlyos tudatlanság. Valójában a román választásokon 30 éve szavazhat minden román állampolgár, bárhol is él, azaz Magyarországról is lehet szavazni a román választásokon.
Mindez Majorosi Marianna és a Csík zenekar körüli másság-botrány kapcsán. Ez is röhej: a "csík" névből az agyatlan libbant arra asszociál, ez egy erdély/székely együttes, miközben az együttes egészében magyarországi, s egyetlen tagja se romániai születésű.
A Tisza Párt népfront jellege még súlyos problémákat fog okozni. Ami jó hír a kisembereknek.
A demokrácia az ókori görögök találmánya, de akkor is kivételes volt: a görög városállamok zöme sose vezette be a demokráciát, s ahol bevezették, ott is megbukott előbb-utóbb.
A legtovább Athénben létezett, nagyjából az i. e. VI. sz. végétől a IV. sz. közepéig, rövid szünetekkel. Csúcsidőszakában mindent, tényleg mindent demokratikusan akartak irányítani, ez azt jelentette: szavazással - ami akkor népszavazást jelentett - és sorsolással. Annyira mindent, hogy időben a hadsereget is demokratikusan próbálták irányítani, amiről persze gyorsan kiderült, hogy nem működik, így ott vissza lett állítva a normál kinevezési rend és a hierarchia.
A liberális felfogás azt mondja: a szent alapelveken kívül minden legyen szavazás eredménye, persze már nem népszavazás ez, hiszen nem lehetséges nagy államokat népszavazásokkal irányítani.
A kérdés csak az volt, mit kell eldönteni demokratikusan és kinek kell döntenie:
mit: csakis közügyeket, a magánügyek az adott magánszemélyek ügyei, ezekbe a közösség nem jogosult beavatkozni,
kik: a polgárok, azaz a felnőttkorú, iskolázott, vagyonos, férfi nemű, helyben lakó emberek.
Amikor megjelent a liberalizmus baloldali kritikája, a harc úgy módosult, hogy:
számítson mindenki polgárnak, azaz ne legyen semmilyen cenzus, egyedül az életkorbeli és a jogi, azaz minden felnőtt állampolgár szavazhasson, függetlenül iskolázottságtól, vagyontól,
a magánügyek része is legyen közügy, ennek radikális alakja a marxizmus, mely szerint a magántulajdon lopás, így mindent államosítani kell, azaz minden vagyon immár közügy.
A cikkíró marxista, neki a problémája az a liberális demokráciával, hogy nem elég demokratikus, azaz engedi a magántulajdont: "A lényeg épp az, hogy a demokráciát a politikai struktúrán túlra, a társadalom termelési és érintkezési viszonyainak egészére is ki akarjuk terjeszteni, mondjuk a gazdaságra vagy az oktatásra-nevelésre, vagy a szexuális viszonyokra is.".
A megoldás persze az, hogy az egész koncepció téves. Maga a demokrácia kis önkéntes közösségekben tud működni, erős kötöttség esetében, s még ez is csak akkor, ha a helyzet nyugodt, rendezett.
A "gyárak önkormányzata" az kb. olyan, mint a családi önkormányzat, ahol a kiskorú gyerekek eldöntik többségi szavazással, hogy hónap elején költsék el a teljes havi étkezési pénzt cukorkára. Biztos recept a csődre.
Aki vállalkozni akar, azt nem büntetni kell, s elvenni tőle saját vállalkozása irányítását. Ha ugyanis ez történik, senki se fog vállalkozni. Az eredmény az lesz, mint ami volt pl. a Kádár-rendszer a 70-es években: ismerősök kellenek, hogy az ember képes legyen találni vízvezetékszerelőt.
Azt mondja: "Antidemokratikus az, hogy azok, akik dolgoznak, nem rendelkeznek a termelőeszközökkel, akik viszont rendelkeznek ilyenekkel, azok nem bérért dolgoznak, és nem is bérből élnek.". Igen, valóban antidemokratikus, de ez így van jól. A termelőeszköz azé, aki megvette, s nem azé, aki használja. Ha azé, aki használja, akkor senki se fog venni termelőeszközt, hiszen úgyis elveszik tőle.
Onnantól minden vállalkozás állami lesz, amit láttunk, hogy nem működik. Az állami tulajdon monopóliuma indokolt nagy vállalkozásoknál, pl. közművek, tömegközlekedés, stb., de semmi szükség rá kis és közepes cégeknél.
Az alapellentmondás, amit semmilyen marxista, kommunista, szocialista, anarchista, balos eszme se tudott megoldani: a közösségi érdek és a magánérdek közti ellentét. Hiszen, azt mondják, azért nem jó a magántulajdon, mert akkor nem érvényesül a társadalmi érdek. Na most erre két lehetőség van:
tervgazdaság: azaz hogy biztosítva legyen a társadalmi érdek, mindent központosítva döntenek el állami szinten, ez volt a hagyományos, nem-reformált szovjet rendszer - eredménye ismert, egyszerűen képtelenség központilag kiszámolni mindent és kontroll alatt tartani, így a következmény az egyre rosszabbul működő gazdaság, azaz nem teljesül a társadalmi érdek, hiszen az nem lehet társadalmi érdek, hogy rossz szolgáltatások, rossz termékek legyenek - ez csak oda vezet, hogy az átlagember arra jut, legyen inkább kapitalizmus, mert az legalább meg tud oldani olyan, a "közösségi társadalom" számára megoldhatatlan problémákat, hogy legyen kenyér a boltban és jöjjön ki a mosógép-szerelő házhoz,
anarchista típusú önigazgatás: azaz az döntsön, aki dolgozik, lásd "munkahelyi demokrácia", ez meg oda vezet, hogy az egyes termelési egységek a saját érdekeiket fogják nézni, azaz teljesen úgy fognak működni, mint a magántulajdonú vállalkozások, tehát megint nem lesz meg a közösségi érdek;
a megvalósult marxizmus egész története arról szólt, hogy nem tudta a problémát sose megoldani, majd egyszerűen addig reformálta magát, míg kapitalizmus lett.
Nem az eleve nem működő demokráciát kell kiterjeszteni, hanem megakadályozni, hogy törpe magánérdekek vezéreljék a valóban közügyeket.
Írtam korábbi években a pszichoellenzékről. Érdemes megnézni mi lett velük.
Pszichoellenzéknek azokat az ellenzéki törpeszervezeteket nevezem, melyek a valóságban gyakorlatilag nem is léteznek, de rendkívül hangosak a neten, így azt a képzetet adják magukról, mintha sokezres tömeg lennének, pedig a valóságban pár száz ember, s még valami: az egész szervezet valamilyen teljesen elmebeteg ötlet köré épült fel (sőt, néha maguk a főemberek is erősen elmebajos-gyanúsak). Lényeges jellemzőjük még: túl mérsékeltnek, túl határozatlannak tekintik a hivatalos ellenzéket.
Akikről sokszor beszámoltam eddig:
Alkotmányos Ellenállás,
Bartus szektája,
NyomtassTeIs Mozgalom,
Söpredék Zoli,
a bekattant ex-fogorvos, más néven Kossuth Tériek.
Lássuk őket egyenként!
Az Alkotmányos Ellenállás egy Geri Tibor nevű, magát alkotmányjogásznak képzelő emberke agyszüleménye még 2011-ből. Pár év múlva leváltotta őt a mozgalom éléről egy trágár kamionsofőr. Aztán tavalyelőtt a sofőr megsértődött a magyarságra, hogy nem mennek ki százezres létszámban a tüntetésére, ezért visszavonult. Mára csak pár tucat aktivista maradt, ellenzik Brüsszel Pétert, mert az nem tekinti "közjogilag érvénytelennek" a hatályos alkotmányt.
Bartus szektája 100 fős, az Amerikai Népszava blog kommentelőiből áll. Egzisztenciális válságot élnek át. Eddig a DK mellett álltak ki harcolva a Tisza Párt ellen, de Gyurcsány lemondása óta nem tudják mit mondjanak.
A NyomtassTeIs Mozgalom - melynek törzsgárdája egyezik a Kolozsváros blogéval - megosztott, így bizonytalan. A kb. 50 tag fele szerint a Tisza Párt mögött a Zorbán áll, így a DK-ra kell szavazni, míg a másik fele szerint a Zorbán a DK mögött áll, így a Tiszára kell szavazni.
Juhász Söpredék Zoli egykori hiperaktív DK-s először szidta Brüsszel Pétert mint fideszes ügynököt, aztán pár hónap múlva gyorsan átigazolt a Tiszához, azonban elkezdett parancsolgatni próbálni ott is, mint eddig mindenhol, így személyesen Brüsszel Peti rúgta ki őt a fenébe:
Most már a DK-hoz se tud visszamenni, mert ellenük fordult. Szóval lehet, hogy most először életében, Zolinak meg kell ismerkednie a munka világával.
Legbékésebb a sorsa a Kossuth Térieknek, az alapító ex-fogorvos Tuareg kilépett, a mozgalom így megszűnt, ő maga pedig feladott minden közvetlen politikusi álmot, beállt egyszerű aktív támogatónak a Tisza mögé. A legjobb: e szerepében szidja mint a bokrot a DK-t:
S még viccesebb: szidja az előbb említett Juhász Söpredék Zolit:
A felsoroltak zöme egyébként veszélytelen elmebeteg szerintem, egyedül Söpredék a kivétel: ő egy igazi aljas gazember és ténylegesen őszintén is magyarellenes.
A Vétó utolsó - évadzáró - adásában is udvariasan kritizálták Puzsér messiást. S igencsak találóan.
Lassan kiderült, Puzsér nem azért beszélt évekig a Ballib Szalon ellen, mert elvi kifogása volt. Egyáltalán nem, azért dühöngött, mert őt nem fogadták be, nemhogy vezéralaknak, de még egyszerű tagnak se.
Most hogy megtollasodott, s lett saját vállalkozása - a Puzsér Szélsőliberális Inga, népszerű nevén: Zsupér Fingája -, bejelentkezett az új Szalon szerepére, s persze ő akar lenni a központi megmondóember.
Mint ilyen ő majd megmondja a mucsaiaknak milyen is az igazi nyugatos polgár!
Semmivel se jobb ez az eredeti Szalonnál, csak kissé műveletlenebb, mocskosabb pofázatú és hazugabb.
Bizonyos fokig erkölcsi jóvátétel ez. Persze csak részben.
A budapesti parkolás a 90-es évek eleje óta máig erről szól: indokolatlan pénzek beszedése, majd azok szétosztása politikailag bekötött kvázimaffiózók között.
Erősen hasonlít a végrehajtási maffiára. Valószínűleg a Fidesz legnagyobb hibái között van, hogy nem csapott le soha keményen erre az "üzletágra", miközben sok kisembert éppen ilyesmivel lehetne megnyerni. Az átlag kisembert nem azzal lehet elérni, hogy kultúrharcot folytatunk - miközben ez is nagyon fontos! -, hanem azzal, hogy a hatalom megvédi őket a bankoktól, végrehajtóktól, közművektől, s más ilyen ultraliberális entitásoktól - ezek közül a Fidesz egyedül a közművek ellen lépett fel sikeresen.
A parkolással Budapesten csak 1998-2005 között volt problémám. 1998 előtt bolgár rendszámú autót használtam, arra hiába tesznek büntetést, nem kell úgyse befizetni, azaz csak a bilincselésekre kell vigyázni (vigyázat: ma már ez nincs így: 2022 óta van egy közös EU-s adatbázis a közúti büntetésekre).
A fő gondom azonban 2004-2005 között volt, amikor rendszeresen kellett parkolnom Budapesten, mégpedig minden nap és hosszasan. Abszurd lett volna fizetni a parkolást, egyszerűen túl drága lett volna, így nem is fizettem. Nagyjából 800 ezer Ft büntetést szedtem össze kevesebb mint másfél év alatt.
Valamikor 2012 körül meg is próbálták behajtani, de addigra minden, a magyar hatóságok számára elérhető vagyonomat és jövedelmemet megszüntettem. Eleve nem is volt hol értesíteni engem, mert a címem is megszűnt: egyszer kijött egy rendőr a szüleimhez "nem tudják hol van?" kérdéssel, mire ők "nem", így a rendőrség megállapította "nem értesíthető" - ilyenkor az van, hogy kifüggesztik az értesítést a bíróság hirdetőtábláján, majd lemegy az eljárás, ítélet, aztán elévül: körözést, nemzetközi jogsegélyt nem lehet alkalmazni ilyen ügyekben, hiszen ez szabálysértés, nem bűncselekmény, így ha az elítélt nem szól önként, elévül 3-5 év alatt.
Amikor 2016-ban újra bejelentettem magamnak magyar címet - én hivatalosan azóta is Budapest, Óbuda lakosa vagyok, de önkorlátozásból az önkormányzati választásokon nem szavazok -, mondta is a feleségem "nem lesz baj?", de nem lett: addigra minden elévült.
Tulajdonképpen külföldre se kell menni ilyenkor, ha az "elítélt" el tud bújni, azaz nincs a nevén se ingatlan, se bankszámla, se munkaviszony. Belföldi körözés sincs, mert ennek van alsó összeghatára. Körözéshez vagy bűncselekmény kell, vagy ha nincs bűncselekmény, akkor jelentős összegű tartozás. A parkolómaffia azt nem tudta kiharcolni, hogy a védelmi pénzük - amiből aztán 100-milliós autókat vesznek maguknak - be nem fizetése bűncselekménynek minősüljön.
Hozzáteszem: a nemfizetést nem ajánlom azoknak, akik Magyarországon laknak, vagy van ott vagyonuk, jövedelmük. Ugyanis a parkolós cégek rendkívül agresszívak, s elérik céljaikat. Nagyon nehéz esetnek kell lenni ahhoz, hogy legyintsenek és hagyják az ügyet elévülni: nekem ez sikerült, de sok tekintetben helyzetem speciális, amivel tudtam élni az adott esetben. Normál kisembernek azt javaslom: inkább fogadjon szót, mert a végén még a büntetőkamatokat és minden egyéb végrehajtási díjat is bevasalnak rajta.
Szóval amit én csináltam az polgári engedetlenség, s ez kockázatos dolog.
Egyébként végrehajtókkal is volt gondom. De szerencsére semmi komoly. A nagy valutahitelezés korszakában mázlim volt, sikerült 100 %-ban visszafizetni egyetlen valutahitelemet - sokat buktam rajta így is, de legalább megoldottam, s nem kellett semmilyen büntetőkamatokkal és végrehajtói extra díjakkal bajlódnom.
Csak ilyen kisebb kellemetlenségeim voltak, de azokat élveztem. Hogy pl. követelik azt a pénzt, amit már befizettem - sajátos, de a végrehajtó cégek nyilvántartása rendkívül trehány. Egyszer viccből 8 levélváltást csináltam egy ilyen céggel: vicces volt a "most már csak 3 nap és bíróság" típusú fenyegetéseket olvasni minden üzenetükben - mondtam, én már fizettem, papírom van az eredeti cégtől, hogy nem tartozom, a nyilvántartásuk nincs rendben, nézzenek utána, de ők követelték, igazoljam ezt, mire én "nem vagyok köteles erre", erre jött 8-szor az "utolsó figyelmeztetés".
Alapvetően ezek azok a helyzetek, amikor a kisember igazán ki van szolgáltatva egy polgári társadalomban. A polgári társadalom titka az, hogy a közvetlen állami elnyomás keveseket érint, mert az államot nem érdekli kinek mi a politikai véleménye, sztrájkol-e, tüntet-e, mit olvas, néz - az állam az ilyenek miatt csak a nagyon aktív állampolgárok ellen lép fel, de az átlag kisember nyugalomban érezheti magát.
Az elnyomás azonban mégis hatalmas, de burkolt:
a munkahelyen kirúgás jöhet, ha nem "szalonképes" az ember viselkedése,
a magáncégek, melyek szolgáltatásait nem tudja nélkülözni, kegyetlenül büntetik, ha pl. nem tud időben fizetni, késik, stb.,
a pénzügyi szektor lecsap rá, ha bármit nem teljesít, nem fizet időben, miközben nem tud megélni úgy, hogy ne legyen ezek ügyfele,
az állam és az önkormányzat eladja a büntetéseket magán behajtóknak, ezek aztán terrorizálják,
társadalmilag marginális, megvetett alak lesz, ha tudatosan nélkülözi azt, amit elvárt mindenkitől.
Én persze alapvetően mázlista vagyok. Sikerült a legtöbb ilyen dolog alól kibújnom, de sokan nem így élnek, önhibájukon kívül: mert helyzetük kedvezőtlenebb az enyémnél, s egyszerűen nincs meg ez a lehetőségük.
Alapvetően ebben jelentősen eltér a magyar és a bolgár mentalitás.
A magyar mentalitás az az ilyen "Petőfi" típusú: azaz álljunk ki bátran, ne nézzük mi van, mi csak álljunk, büszkén várva, hogy lelőjenek minket, mert akkor hősi halált halunk. Lásd maga Petőfi: katonailag nyilvánvalóan alkalmatlan ember kiharcolja, hogy besorozzák, aztán el is esik persze, feláldozva magát teljesen értelmetlenül.
A bolgár mentalitás egész más: hajtsunk fejet a nagyúrnak, majd amikor nem néz oda, ne csináljuk azt, amit mond, ha meg meggyengül, rúgjuk seggbe.
Persze a magyar megoldás hősies, eposzt lehet énekelni róla, meg szebben is hangzik, de nem mindig éri el a célt. Szóval a bolgár módszer sokszor jobban működik, bár nem lehet róla könnyfakasztó tanmeséket írni.
Nyilván a bolgár megoldásnak is van hátránya: legfőképp az, hogy sokan akkor is még fejet hajtanak, amikor pedig már nem kellene.
Az idei év politikai földrajzi híre: Anglia lemond egyik területéről.
A brit közjog sajátossága, hogy - ellentétben pl. a francia vagy a holland közjoggal - a megmaradt de facto gyarmatait nem kezeli egyenlően az anyaországgal. Anglia - pontosabban az Egyesült Királyság - részének kizárólag a törzsterület számít, azaz maga Anglia, Észak-Írország, Skócia, Wales. Még a 3 kicsi közeli terület - Guernsey, Jersey, Man-sziget - se része az Egyesült Királyságnak, hanem tőle függő külön terület, saját berendezkedéssel.
Jelenleg Angliának 16 ilyen területe van (jogilag 17, de az antarktiszi terület feletti szuverenitás fel van függesztve), ezek közül:
2 lakatlan,
1 csak katonai célú, azaz nincs polgári közigazgatás.
Most a területek száma 2026-tól 15-re csökken, az egyik lakatlan terület, a Chagos-szigetek (hivatalos nevén: Brit Indiai-óceáni terület) át lesz adva Mauritiusnak.
A Chagos-szigetek eleve egy lakatlan terület volt az európai felfedezés előtt, oda a franciák, majd az angolok telepítettek be rabszolgákat a helyi kókusztermelés intézésére, majd a rabszolgaság megszüntetése után ezek az emberek lettek a helyi lakosság, immár saját identitással, saját nyelvvel: a brit uralom ellenére a nyelvük francia alapú kreol, ez még az első francia uralmi szakaszból maradt.
A Chagos-szigetek egy közeli brit gyarmat Mauritius részeként volt irányítva, azonban mikor Mauritius függetlenséget kapott 1968-ban, a Chagos-szigetek le lettek választva Mauritiusról, s a területet Anglia megtartotta.
A 70-es évek elején hatalmas katonai támaszpont épült az egyik Chagos-szigeten, formálisan ez brit támaszpont, a valóságban az USA használja. A támaszpont építése miatt a teljes lakosság ki lett telepítve a Chagos-szigetekről.
Mauritius azóta harcol a területért. Idén megállapodtak: Anglia lemond a területről, viszont a támaszpontot tartalmazó szigetet bérli Anglia 99 évre.
A Maldív-szigetektől délre található a Chagos-szigetcsoport (pirossal), Mauritius törzsterülete (zöld) 2000 km-rel délnyugatabbra, stratégiai hely, az Indiai-óceán közepe:
Semmi különös. Ami meglepő: Perinta a megszokotthoz képest visszafogottabb volt. Pl. csak egyszer hitlerezett. Ennek oka az lehetett, hogy az ateista résztvevők olyan agresszívek voltak, hogy láthatóan még Perinta is morcos lett tőlük.
Szilvay próbált helyt állni, le a kalappal, de túl passzív volt. Nem-hívő emberek számára érthetetlen maradt a mondanivalója.
Ami a vicces, hogy sikerült két ellentmondó állítást megfogalmazniuk a progresszív résztvevőknek:
egyrészt a katolikus papok miért nem aktívak politikailag, miért nem állnak ki "Ferenc pápa" progresszív értékei mellett és miért nem szidják a Zorbánt,
másrészt a katolikus papok miért aktívak politikailag, miért támogatják a Zorbánt, mikor pedig az állam el van választva az egyháztól.
A neves liberális européer bárd szerint "már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók".
Ez nagyon jó jel.
A mai fiatalabb nemzedék már nem emlékezhet erre, de a 90-es évek mértékadói, a "szakemberek", a polgári-liberális elit pontosan ugyanígy kezdte: az ország sértegetésével, mert az mucsai, fejletlen, agyilag visszamaradt, genetikailag alattvaló.
Addig mondogatták ezt, míg az is megutálta őket, aki addig semlegesen viszonyult hozzájuk.
A kései szabadmadarak, akik dzsungelharcosként halálukig sértegették a népet - pl. a kanadai bulváríró Akosh Kertes - meg már a sajátjaiktól is rosszalló megjegyzéseket kaptak: "igazad van, de így nem szabad beszélni".
Egyébként én direkt távol tartottam magamat Azazriah munkásságától, sose hallottam egy számát se. Egyszer majdnem meghallgattam egyet, de végül mégse: előítéletesen arra jutottam, hogy akinek ilyen tenyérbemászó pofája van, az biztosan rossz zenész, meg eleve visszariasztott, hogy népszerű a drogosok és a mások körében.
Továbbá a mondat helyesírásilag hibás: nem kell vessző a "mint" elé ebben az esetben.
A nyilatkozat sokakat tévedésbe vihet, így érdemes megemlíteni fő hamis állítását.
A kiindulópont persze helyes: a jog nem azonos az igazsággal és az erkölccsel.
Itt azonban a szerző logikai bakugrást vét: az "az igazságosság keresése erkölcsi kötelezettséget ró ránk" mondatból azt vezeti el, hogy "Több százezer ember vonult ki szombaton. Ilyen tömeget egy irányba mozdulni, egy akarattal, békésen menetelni nagyon régen nem láttunk. Ez a tömeg meg akarta érezni, és meg is ízlelte a szabadságot. A fizikai és szellemi szabadság pedig olyan élmény, mely akár a jog betűje ellenére is megszerzendő." - azaz mintha az igazság keresése azonos lenne a szabadság megtapasztalásával.
Miközben semmi se áll messzebb a valóságnál.
A kereszténység esetében a képlet egyszerű, a központi keresztény imában nem az van, hogy "legyek szabad", hanem az "legyen meg a te akaratod" (ez Istenhez idézve). A keresztény szabadság annyit jelent: az ember megszabadul Jézuson keresztül a bűn hatalmától, attól lesz szabad, s nem úgy általában lesz szabad mindentől.
De nyilván egy rabbi számára nem szempont Jézus. Szóval nézzük a judaizmus szemszögéből! A judaizmus alapja szintén nem a szabadság, hanem a szövetség Istennel, így lehet a zsidó ember a kiválasztott nép tagja. A szabadság abban áll, hogy a zsidó szabadon a jót választja a rossz helyet, mégpedig úgy, hogy betartja az isteni jogot, lehetőleg mindent: a 10 parancsolatot és a 613 zsidó törvényt.
A zsidó törvény számára a korlátlan személyes szabadság értelmezhetetlen, mert a hívő zsidó csakis a zsidó közösségen belül szabad, semmiképpen se fordulhat az ellen. Pontosabban a zsidó ember csak akkor fordulhat a zsidó közösség ellen, ha az megsérti az isteni törvényt.
A példák abszolút manipulatívak:
"Egyiptomban a Fáraóban megtestesülő törvény ellenére állt ki Mózes népe szabadságáért" - csakis a magasabb isteni törvény nevében szálltak szembe az egyiptomi törvényekkel, mert az egyiptomi hatóságok nem engedték meg a zsidóknak vallási kötelezettségeiket teljesíteni,
"A makkabeusok a görög törvény tilalmával dacolva keltek fel, harcoltak" - szinte ugyanaz, sőt méginkább az: a zsidók felkeltek IV. Antiokhosz szeleukida király (175-164) ellen, aki betiltotta a zsidó vallást, a Jeruzsálemi Templomba görög istenszobrokat vitt, szabálytalan áldozatokat mutatott be, betiltotta a körülmetélést, stb., azaz sokkal keményebben lépett fel, mint korábban az egyiptomi fáraó,
"A kereszténység hajnalán a Rómában tiltott vallás követői inkább vállaltak mártírhalált, semmint lemondjanak szellemi szabadságukról" - ugyanaz keresztény verzióban, azaz nem a szabadságért úgy általában léptek fel, hanem az isteni törvényért.
Mintha a rabbi átaludta volna az egész Tanahot... Mert olyan sehol nincs a zsidó jogban, hogy az egyén abszolút szabadsága a vallás fő elve, hanem pont ellenkezőleg. Sőt, aki az isteni törvény ellenében lesz "szabad", azt megkövezik, mert - ellentétben a kereszténységgel - a judaizmusban nincs bűnbocsánat
Az a Fröhlich a zsidó Perinta, tessék mondani?
S végül: tessék megkapaszkodni, de a liberalizmus se vallja az egyén teljes szabadságát! A liberalizmus ideálja az, hogy van egy konszenzus a rendre, melyet a többség elfogad és tisztel. Viszont aki mégse tiszteli a rendet - mert ilyen mindig akad -, mert "szabad" akar lenni, az ellen a közösséget képviselő állam jogosan lép fel a legitím erőszak eszközeivel.
*
Nem zsidónak Antiokhosz nem mond sokat, de minden hívő zsidó tökéletesen ismeri a nevét, szinte jelképpé vált, mondjuk úgy, hogy a XX. sz. előtt ő volt a "Hitler" - szóval aki nem ismeri a teológiát, történelmet, az is tudja ki az az Antiokhosz, benne van a név a zsidó népi kultúrában.
Erről egy izraeli humoros szám, régi, de jó. Az izraeli drukkerek tanakodnak, kinek drukkoljanak, mivel az izraeli csapat megint nem jutott ki az EB-re. Önmagában is jó a szám, de Antiokhosz említése még itt is megvan (héberül van, de van angol felirat):
03:05-kor kezdődik
Ez a Latma Tv nevű izraeli jobboldali humoros műsor, mely 2008-2015 között létezett. Persze nagyon elfogult, de sokat meg lehet érteni belőle az izraeli társadalomról, legalábbis annak jobbos feléről. A YT-on fent van több száz videójuk, sok angol, német, francia felirattal. A legnagyobb kedvencem ez:
A legrosszabb: amikor nem őszinte ateisták, hanem magukat keresztényeknek hazudók kezdenek el okádni.
Íme egy példa:
Gyakorlatilag az összes létező hamis érv be van vetve a cikkben - nem is kell az egészet elolvasni, ez a rész elég -, amolyan állatorvosi ló az egész.
Három elemet említenék.
Egyrészt szómágia. Szavak bevett értelmének tagadása, új értelmek fantáziálása. Lásd "az ideológia nevezhető vallásnak". Nos, nem nevezhető, mert akkor ezen az alapon a bútor meg nevezhető széknek. Nyilván minden vallás ideológia, de az ideológiák zöme nem vallás.
Aztán direkt hibás meghatározások. A liberalizmus alapja nem az, hogy minden ember egyenlő, hiszen ez eleve nem igaz, mert nem minden ember egyenlő, s még a liberalizmus se mond mást, hanem az, hogy az egyén szabadsága a legfőbb érték, s az ideális társadalom az, melyben ez a lehető legnagyobb mértékben érvényesül. S természetesen a kereszténység se állítja, hogy minden ember egyenlő, hanem csak azt: Isten előtt - azaz nem a társadalomban - egyenlő minden ember.
S végül, mély tudatlanság. Nemigen van vallás, mely ne állítaná, hogy Isten előtt mindenki egyenlő. Pl. az iszlám is ezt tanítja. Ráadásul - mivel az iszlám nem csak vallás, hanem politika is - ez sokszor kihatott a társadalomra is. Az iszlám országokban sokszor megesett, a hatalom nem támogatta az iszlám felvételét a meghódított lakosság részéről, mert aki felvette, az egyenlővé vált politikai szempontból is.
Tessék csak körülnézni pl. az Arab-félszigetről származó emberek között. Nem ritka a szinte néger kinézetű ember, miközben az eredeti arab típus sokkal inkább dél-európai kinézetű. Vajon honnan lettek ezek? Megmondom: az arabok előszeretettel vásároltak néger rabszolgákat, mindig ezt tették, de amikor az európai hatalmak betiltották a rabszolgaságot, akkor még inkább. A rabszolgák előtt két út volt: elszökni haza vagy beilleszkedni. A nagy többség az utóbbit választotta, így felvette az iszlámot. Ami nem nagyon tetszett a tulajoknak, mert az iszlám szerint muszlim vallású nem lehet rabszolga, azaz az ilyen ember azonnal szabad lett. A legkevésbé persze a rabszolgakereskedők örültek: a fenti sajátosság miatt sose tudtak az arab piacon olyan magas árat elérni, mint az európai piacon, hiszen minden vevő tudta, a dolog ideiglenes, a vett rabszolga előbb-utóbb muszlim lesz, s onnantól csak szolga lesz, azaz fizetni kell neki - míg az európai piacokon ilyen gond nem volt, a rabszolga tehetett bármit, akkor is rabszolga maradt. Hiszen a kereszténység nem foglal a kérdésben állást: a társadalom lehet rabszolgatartó, ez nem ellenkezik a keresztény vallással.
A cikk mondanivalója: a kereszténység felesleges, hiszen a lényege megvalósult a liberalizmusban, minden más meg csak felesleges hókuszpókusz.
A Hamis Gulyást egyébként nem szeretem, bár fel vagyok iratkozni, s belenézek minden új videóba, de ezeket ritkán nézem végig. Miért? Mert erős bulvárszagot érzek, plusz alaptalan számokkal dobálózást, meg amolyan kőkemény egyoldalúságot.
A ballib demagógiára ugyanis a lehető legrosszabb válasz az ellendemagógia. Márpedig a szerző folyamatosan ezt csinálja.
Mi is a ballib narratíva a kommunizmusról és a kommunistákról? Hogy aki átállt hozzájuk, az jó ember, míg aki nem, az fújj. Nos, a Hamis Gulyás ugyanezt csinálja fordítva: aki a kommunista rendszerben volt valaki, az fújj ronda komcsi, ha ballib lett, míg derék ember, ha aztán a ballibek ellen fordult. Ez teljesen abszurd.
Egyszer megpróbáltam ezt elmagyarázni egyik hívőjüknek, persze saját példákkal, mire persze azt kaptam, hogy én rendes ember vagyok ugyan - olvasott az illető tőlem cikkeket -, de nem tudok szabadulni a családi örökségemtől, ezért nem látom át a "mély igazságokat".
Viszont ez a videó - bár megint bulváros - felvet fontos kérdéseket:
Persze az alaptéma igaz. Bár sose voltam Neoton-rajongó semmilyen szinten, sőt alapvetően gázosnak tartottam az egészet, bár a diszkózene ellensége sem voltam soha, de pl. Szűcs Juditot sokkal jobbnak tartom ma is a műfajban, mint a Neotont, viszont azt a süket is látja, hogy Pál Éva volt a legjobb énekes az együttesben, nem Csepregi Éva:
De maga a téma érdektelen. A diszkózene nem egy jelentős valami művészetileg. Semmi magasabb értéket nem hordoz, az egész lényege 2 dolog: a lányok öltözhessenek szexisen, s tánc ürügyén lehessen tapogatni őket (én ilyen táncikálós típus sose voltam, de a csillogó ruhákat mindig csodáltam a lányokon).
A lényeg itt a megalkuvás témája. Az egyik Éva megalkudott, most gazdag idős néni, s közismert ember. A másik Éva nem alkudott meg: ő most kisnyugdíjas, s csak a téma ismerői tudják kicsoda.
Egyrészt itt én nem értek egyet a demokrácia-diktatúra narratívával, hogy a demokráciában az egyén szabad, míg a diktatúrában el van nyomva. Szóval mintha a diktatúrában erkölcsi bűn lenne önként alkalmazkodni, míg a demokráciában eleve ilyen nem is létezik.
Valójában minden társadalomban van megalkuvás, hiszen az egyén lead saját szabadságából, hogy élvezhesse azokat a pluszokat, melyeket a közösség ad. S ez valójában nem önkéntes, mert az emberek beleszületnek a rendszerbe, s jellemzően nincs elegendő lehetőségük arra, hogy el tudják hagyni az adott társadalmat, így aztán jobb híján maradnak lojális polgárok, akkor is, ha utálják az egészet.
Tehát az alapkérdés nem az "igen vagy nem", hanem a "mennyire". S csak erről érdemes vitázni. Pl. a Kádár-rendszerben mi az megalkuvás-mennyiség, mely felett az ember a rendszer támasz volt, míg alatta meg a rendszer passzív elszenvedője. Passzív elszenvedőnek lenni nem lehet erkölcsi bűn, míg a támasz szerep már lehet az.
Amit azonban észre kell venni, a mai polgári-liberális rendszer semmiben se különbözik az akkoritól. Ma ugyanez a probléma megvan, teljesen azonos módon. Az eltérés csak ott van, hogy a marxista pártállam más dolgokat akart, mint a liberális polgári állam, így eleve más típusú lojalitást követelt meg.
Tehát a kérdés most is létezik: mi az a szint, mely felett az ember a rendszer aktív támasza, s így erkölcsileg is felelős azért, amit a rendszer tesz.
A kérdés messze nem egyszerű.
Egyrészt ugyanis ha az ember minimálisra csökkenti részvételét a rendszerben, akkor tiszta marad. Másrészt viszont ez egyfajta önzés is, hiszen az ilyen ember lemond arról, hogy hasson a rendszerre, a rendszer keretein belül apró javításokat tegyen meg.
A Kádár-rendszer pl. valószínűleg pokol lett volna, ha minden hatalmi pozícióban csak fanatikus elvhű emberek lettek volna, akik mindent betartottak volna. A rendszer épp azért volt élhető, mert a rendszer tele volt karrieristákkal, opportunistákkal, akik nem vették az eszmét komolyan, így inkább saját érdekük és józan eszük alapján cselekedtek.
S én ma is abszolút ezt tapasztalom. Én magam a kimaradást választottam önző módon, azaz tudatosan elkerülök minden karriert, de látom: a rendszert komolyan nem vevő karrieristák miatt lehet lélegezni a polgári-liberális diktatúrában.
Nagyon látványos ez a nemzetközi multikban - ilyenekben dolgozom 2007 óta folyamatosan -, ott ez nagyon látható. A legfelső szinten a központban kialakítanak mindenféle vezérelveket, programokat, szabályokat. Aztán minél lejjebb megy a végrehajtás, annál kevesebb valósul meg belőle. S örök tapasztalat: a lehető legrosszabb helyzet, ha a közvetlen főnök komolyan veszi a felső utasításokat.
Miközben még a háborúban is alapelv: a jó parancsnok nem az, aki vakon engedelmeskedik, hanem az, aki a felsőbb parancsot alkalmazza az adott helyzethez, módosítja, halogatja, azaz nem a parancs betűjéhez, hanem szelleméhez ragaszkodik.
Nekem 2007 óta a mostani a 7. munkahelyem - nettó a hatodik, mert az egyik helyen kétszer voltam -, s egyetlen alkalommal mondtam fel főnök miatt: ez olyan eset volt, amikor a közvetlen főnök lelkesen elhitte a cég irányelveit, emiatt a munkahelyi légkör elviselhetetlen lett, s én is elmentem onnan.
Még sokat kell tanulnia a magyar baloldalnak, hogy kigyógyuljon a fasizmusból.
Az idei budapesti homokmeneten csak kokárdát tapostak. Ez jó kezdet, hogy az ember igaz européer lehessen, de sajnos ma már ez kevés a baloldalon:
Íme példát kell venniük a tavalyi New York-i homokfetrengésről, ahol egyes keresztény templomok is magukra öltik a gyermekmegrontók - LMBTQP - szivárványos lobogóját. Ez itt konkrétan egy református templom New Yorkban, mely támogatja a homokmozgalmat. (Az ilyen templomokat jobb helyen felrobbantják.) Ezt viszonozza a mozgalom is, homokos táncos előad a templomkapuban:
szodomai migráns szörnyszülött az USA-ban előad, a helyiek tapsvihara mellett: a New York-iak még nála is elmebetegebbek - normális helyen az ilyet gyorsan helyre tennék pár vidám pofonnal
Az esemény tavalyi.
Ami azonban a csúcs: felháborodás lett a vége, de nem a zászlók és az előadás miatt, hanem mert később egy keresztény aktivista letépte a zászlót a templomról:
A magyar baloldaliak súlyosan el vannak ettől maradva, még sok bennük a fasiszta érzés. Ez van: nehéz fasisztákkal européerséget építeni.
Talán ha nyer az ultrabaloldali Brüsszel Péter kétharmaddal, akkor esetleg betör végre a progresszió az országba... akkor az új törvény ki fogja mondani: tilos templomnak nem kitűzni a gyermekmegrontó lobogót.
Brüsszel LMBTQPeti bele is esett a csapdába, határozottan kiállt a kokárdataposók oldalán:
Múlt szombaton nagy tüntetés volt Belgrádban, kb. 2-szer annyian vettek rajta részt, mint a budapesti homokmeneten - Sorosék hálózata jobban működik Szerbiában, mint Magyarországon.
Miután sehogy se sikerült eddig megdönteni demokratikus úton Alekszandar Vucsics népszerű kormányzatát, kb. egy éve folyamatos tüntetések zajlanak. Az ürügy egy egyszerű baleset az újvidéki pályaudvaron.
Eddig a tüntetéseket szervező szerbellenes erők fő követelése az volt, hogy ne legyenek választások, mert azokat úgyis meghamisítja Vucsics - a valóságban az ellenzék túl kicsi, így biztosan vesztene egy új választáson -, hanem ehelyett a tüntető "diákok" nevezhessenek ki átmeneti "szakértői" kormányt.
Most ezen az abszurd követelésen változtattak, nyugatról is sokan szóltak nekik, hogy nem lehet nem követelni választásokat, ez így hiteltelen.
Szóval most a követelés a választások kiírása. A tervezett menetrend:
ki lesz írva a választás,
nyer Vucsics,
a "diákok" csalást kiáltanak,
maradnak a tüntetések.
A szerb vezetés is látja ezt, így 2 módon próbál menekülni a csapdából:
nem ír ki választást, hanem a saját híveit hívja ellentüntetni, ezzel jelezve, hogy mellette többen vannak, mint ellene,
a szerb ritkafémek bányászatát eladta nyugati cégeknek, így több nyugati kormányzat kezdi csökkenteni támogatását a szerb ellenzék részére.
A tüntetés napja jelképes: június 28. az a szerb Vidovdan - Szent Vitus vagy Szent Vid napja -, aki egyébként egy Szerbiához nem kötődő III. századi szent, de mivel emléknapján fontos események történtek a szerb történelemben, így lassan a fő szerb népi ünneppé lett.
Az alapesemény az 1389-es koszovói csata, mellyel de facto megszűnt a szerb állam, a csatában a törökök ellen, szóval amolyan "szerb Mohács". Azóta ez benne van a szerb emlékezetben. Gavrilo Princip 1914-ben erre a napra tette neves merénylete végrehajtását, 1989-ben pedig Szlobodan Milosevics ezen a napon lett de facto az ország ura, beszédet mondott akkor, mellyel tulajdonképpen kimondta a rendszerváltozást: hogy kommunista Jugoszlávia helyett ezentúl szerb nemzeti állam lesz.
A név egyenesen része lett nem csak a szerb, de a balkáni közmondásoknak is, "eljön Vid napja" azt jelenti, valami jelentős fog történni, valami rossz lesz, de az meg lesz bosszúlva, vagy valami drasztikus lesz, ami a korábbi bűnt eltörli, amolyan sajátos balkáni "jom kippur" - zsidó ünnep, a "kiengesztelés napja", erős hasonlóság van - a zsidóknál az alapja az amikor a zsidók először lettek hűtlenek Istenhez, még Mózes alatt, ám aztán, a közvetlen felelősök megbüntetése után, Isten megbocsátott nekik.
Itt az üzenet: meg lesz büntetve bűnei miatt a "diktátor" Vucsics, s "demokrácia" lesz. Vucsics ellentüntetésén meg az, hogy a szerb nép ellenáll az idegen pénzből tomboló-romboló "diákoknak", s nem lesz Majdan Szerbiában.
A "diákok" így egy második követeléssel is előálltak: Vucsics ellentüntetése legyen beszüntetve. Az ok: tüntetni csak az ellenzéknek szabad, mert ők demokraták, a hatalom mellett állóknak viszont ez tilos, mert ők agymosottak. Ismerős, ugye?
Egyelőre Vucsics jól kezeli a helyzetet, pár agresszív drogost sikerült ártalmatlanítani a gumibotok gyönyörűen csengő melódiájával. De az egész kép nagyon bizonytalan: a korlátlan finanszírozással rendelkező ellenzék bármeddig képes folytatni az akciózást.
Még nekem is akadt ismerősöm, aki kiment a szombati homokos tüntire, közben hangoztatva, hogy ő csak a Zorbán ellen tüntet, egyébként nem ért egyet a homoklobbival több kérdésben se, pl. ellenzi az egyneműek házasságát. Sőt magát kereszténynek tekinti.
Ez egy teljes félreértés.
Azzal persze semmi gond, hogy valaki nem keresztény és homokmenetel. De a kereszténységgel mindez nem egyeztethető össze (egyébként a judaizmussal, iszlámmal, buddhizmussal, stb. se, de ezeket most kihagyom).
Sok parancsolat van a keresztények számára, de messze a legfontosabb a Tízparancsolat.
A Tízparancsolatnak persze van sok értelmezése, de az alapokban minden értelmezés azonos.
Itt a vonatkozó pont a 7. parancsolat (ez a latin számozásban a 6.), a "ne paráználkodj!". Bár eredeti jelentése - az eredetiben "לֹא תִנְאָף" "ló tinaf" - "ne törj házasságot" - csak annyi volt, hogy nem szabad más férfi feleségével szexelni, értelmezése már a judaizmusban szélesebb lett, azaz tilos minden házasságon kívüli szex.
De mindig megmaradt, hogy súlyosabb a házasságtörés, mint a házasságon kívüli szex. A judaizmusban annyira sajátos, hogy míg az a férfi, aki más feleségével nemi kapcsolatot létesít, az halálbüntetést kap, de ha a nő még vagy már nem házas, akkor a férfi nem kap büntetést, viszont köteles a nőt feleségül venni, s ilyen házasság aztán nem bontható fel a nő beleegyezése nélkül (mert egyébként a judaizmus engedi a válást szabadon).
A nők esetében a judaizmus enyhébben jár el. Alapvetően az a feltételezés, hogy a nő nem hibás, azaz meg lett erőszakolva, tehát áldozat, így persze nem büntethető. Kifejezetten bizonyítani kell, hogy a nő akarattal és önként tört házasságot, s ha ez bizonyítva van, akkor halálbüntetés jár neki. (Bár ez is jellemzően kímélőbb módon: míg a parázna férfiakat megkövezték, addig a parázna nőket jellemzően megfojtották.)
A judaizmus másik sajátossága, hogy engedélyezett a többnejűség. A gyakorlatban ez persze régen kihalt, de ma se bűn. Szóval a házas férfi megúszhatta a más nem-házas nővel való szexet, ha azt is feleségül vette.
A lényeg: a házasságon kívüli szex mindenképpen bűnös dolog. Csak vannak esetei, amikor utólag jóvátehető a bűn.
Örök elv: a bűnnek nemcsak az elkövetése bűn, hanem annak segítése, propagálása is. Azaz ha pl. valaki prostituáltakat futtat, s közben ő maga rendes családi életet él, az ugyanúgy bűnös, mintha ő maga is parázna lenne. Vagy valaki pornófilmet rendez, de ő maga nem csinál semmi rosszat, magával a filmrendezéssel is bűnös már. Miért? Mert a pornófilmben jellemzően nem házastársak szexelnek egymással, s ha még azok is, a film közzététel másoknak paráznaság - az egyetlen "biblikus" pornófilm az lenne, ha a házastársak lefilmezik saját magukat, majd azt csak ők nézik meg, dehát a pornófilmek nem ilyenek szoktak lenni.
A kereszténység szigorúbb a judaizmusnál. Egyrészt tiltja a többnejűséget, másrészt magát a paráznasági vágyat is bűnös vágynak tekinti.
Persze vannak értelmezési eltérések. Itt a 3 fő kérdés: a válás, a perverzió, s az önkielégítés.
Az önkielégítés esetében a szigorú álláspont az, hogy ez is paráznaság, mert házasságon kívüli szex, míg a megengedő álláspont az, hogy itt az elkövető egyedül van, így nem történik erkölcstelenség. A bibliai Onán sem azért lett megbüntetve, mert önkielégített, hanem azért, amiért ezt tette, az aljas indok miatt.
A válás esetében a judaizmus korlátlanul engedélyezte ezt, a kereszténység alapvetően rossznak tekinti a válást. Az eltérés az, hogy ha már beállt a rossz, azaz a válás, akkor szabad-e újraházasodni vagy sem: mindkét álláspont létezik.
A perverzió esetében a megengedő álláspont az, hogy a házasság mindent megszentel, azaz a házastársak bármit tehetnek, ami kifejezetten nem tiltott, tehát házasságban nincs és nem is lehet perverzió. A szigorú álláspont pedig az, hogy erkölcstelen minden szex, ami alatt fizikailag képtelenség a terhesség. Ma már nagyon ritka aki ezt a szigorú álláspontot hirdeti.
Ami jól látható, olyan értelmezés egyszerűen nem létezik, mely szerint a házasságon kívüli szex ne lenne bűn, mert a legjobb esetben is ez egy utólag helyrehozható bűn. Kimondatlanul ugyan, a kereszténység is ezt mondja: mert bár a kereszténység továbbra is paráznaságnak, így kerülendőnek tekinti a nem-házasok közti szexet, ezt a gyakorlatban nem ítéli el, ha a felek aztán összeházasodnak.
Ami biztos: az egyneműek közti szex minden esetben bűn, ez már a Tízparancsolatból is következik, hiszen fogalmilag képtelenség a házasság egyneműek között.
Ennek propagálása akkor is bűn, ha a propagáló önmaga nem követi el. Lásd a példát a pornókészítésből élő emberről, aki egyébként nem tör házasságot.
a Fidesz: mert nem lehet egyszerre tiltani valamit, majd nem tenni semmit,
a ballibek: nem tudtak hatalmas tömeget összegyűjteni.
A nyertes:
a Mi Hazánk: mert egyértelműen beszéltek,
a Tisza: mert megérezték, jobb a témában nem mondani, tenni semmit.
S persze hosszú távon nyertes még mindenki, aki állítja, hogy a konzervatív jobboldaliak nedves álma, a "normális Európa" nem létezik sehol, az ő fejüket leszámítva. A valóságban egész Európa kiállt a "prájd" mellett, hivatalos és állampolgári szinten is, nagyon kevesen vannak nyugaton más állásponton.
Nekünk persze ez így jó, sok ideje mondom, hogy "normális Európa" nincs. Európa a gonoszság kontinense, hagyni kell elsüllyedni. Én hosszú ideje tudom, valami nagyon rossz következik, ha európai értékekről, európai kultúráról van szó: az egész kidobandó a szemétbe, lehetőleg gumikesztyűvel, elkerülendő a fertőzést.
Sokszor tapasztaltam nyelvtanításban: a kezdetben egyes dolgokra a tanár azt mondja: "most haladjunk, ez nem fontos".
Azaz a nyelv egyes nehezebb részeit nem veszik tudomásul. Az elképzelés: majd aztán a tanuló később korrigál.
Teljes tévedés. Ez olyan, mint a házépítésnél hagyni az alapokat, hogy majd csak lesz később valahogy. Miközben nem lesz, marad rossz, ami eleve rossz.
A nyelvnél is ez történik: rögzül a hiba, s úgy is marad.
A magyarországi angoloktatásnál pl. jellemző, hogy egyfajta "e" hangot ejtetnek a tanulóval, mert ez így könnyű magyaroknak, s nem igazán van elmagyarázva, hogy az angolban van egy röviden ejtett magyar "é"-szerű hang és egy a magyar e-nél is nyitottabb "e"-szerű hang, a kettő teljesen önálló.
Angolul a megkülönböztetés alapvető, lásd "bad" és "bed", ezek azonos ejtése vicces. Ezen a mai modern brit ejtés se segít, ahol egyes esetekben a nyitott "e" helyett "a" szerű hang van, amit az amerikaiak is ejtenek, de nem itt, hanem sok olyan helyzetben, amikor a britben "o" van. De ez már a brit és amerikai ejtés eltérésének kérdése, amit nem részleteznék.
Annyit azért, hogy érthető legyen:
angol "bed" és amerikai "bed" = azonos ejtés, zárt "e",
angol "bad" és amerikai "bad" = azonos ejtés, nyitott "e",
angol "bath" = "a",
amerikai "bath" = mint a "bad" szóban,
angol "lot" = o,
amerikai "lot" = mint a "bath" brit ejtésében;
kicsit leegyszerűsítve.
A diák nem figyel oda, így aztán - ha eleve akarja - hatalmas erőfeszítés a kettőt megkülönböztetni.
Pedig sokkal könnyebb lett volna eleve ezt megtanulni, legalábbis tudatosítani.
Amikor először tanultam latinul, ugyanezt láttam. Mivel ez kubai egyetemen volt, ahol a diákok anyanyelve az esetek 99 %-ában spanyol, s a spanyolban nincsenek hosszú magánhangzók, így a tanár azzal kezdte "a latinban vannak rövid és hosszú magángangzók, de ez nehéz, mi csak rövidet fogunk ejteni".
Látszólag könnyebbség, de aztán aki eljutott magasabb szintre, az csúnyán megfizetett a kezdeti könnyebbségért: hiszen képtelen volt megérteni a latin verselést, ahol rövid és hosszú szótagok váltakozása az alap, márpedig ő csak rövid magánhangzókat tanult, így hirtelen szembesült azzal, hogy vannak nyitott, de hosszú szótagok.
De már a nyelvtannál is nehéz. Lásd az I. névszóragozásnál az egyetlen eltérő az alanyeset és a határozóeset között, hogy az előbbi rövid a, míg az utóbbi hosszú a. S azonnal világossá válik, hogyan tudtak a rómaiak különbséget tenni: mert az egyik rövid, a másik hosszú.
Láttam: milyen nehéz ezt utólag megtanulni. Pedig a latin esetében nincs aki kinevessen bennünket, ez senkinek se az anyanyelve.
