magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

2016. január 04. 11:11 - BircaHang Média

Az ellenség gonosz!

Magyar belpolitikai betegség az ellentétes eszmét nem ellenvéleménynek, hanem gonoszságnak hinni, híveit pedig a jobbik esetben félrevezetett, agymosott szerencsétleneknek, rosszabb esetben pedig rosszindulatú, tudatlan alakoknak hinni.

Megéltem ezt a fideszesek részéről is, elsősorban 2002 és 2006 után, a Fidesz két választási veresége kapcsán. Akkor „bölcs” fideszes megmondóemberek magyarázták, hogy a Fidesz valójában csak azért vesztett, mert az ország nagy része ostoba birka, s a magyarok birkanép. Azaz vannak egyrészt az öntudatos „polgárok”, ők a Fideszre szavaznak, s van még a „komcsi” „birkanép”, mely agymosott debilekből és lefizetett korruptakból áll. Meg egyébként is: mind a 850 ezer volt párttag és azok rokonsága a ballibekre szavaz, így míg ki nem hal ez a birkanép, nem lesz igazi változás.

Érdekes módon, amióta 2010 óta ugyanez a „birkanép” immár hatalmas bizalmat szavaz folyamatosan a Fidesznek, a fideszes megmondóemberek immár nem birkanépeznek... Mi lett, a birkák hirtelen öntudatos polgárok lettek?

Azóta  a ballib megmondóemberek birkanépeznek. Hiszen számukra nem lehet más magyarázat a ballib pártok vereségére, mint hogy az emberek hülyék. Csak a ballib megmondóemberek kezdetben nem komcsiztak, csak nácizták – ma már a változatosság kedvéért ők is komcsiznak.

Pedig mi is a Fidesz hatalmas sikerének a titka? Tulajdonképpen egyetlen dolog: nem ballibek. Mást mondanak, mint amiben kötelező volt hinni 1990-2010 között. S mivel ez a kötelező eszmeiség a lakosság zöme szemében megbukott, a kisember érthető módon arra szavaz, ami ezzel ellentétes. A magyar politikában három párt van, mely mást mond: a Jobbik, az LMP, s a Fidesz. A Jobbik túl radikális, az LMP túl értelmiségi, így hát marad a Fidesz fő erőként. Ennyi az egész.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr68235346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sexual Harassment Panda 2016.01.04. 14:11:33

Mièrt vagy annyira buztos abban, hogy a jobbik esèlytelen?
Mit kellene tennie a baloldalnak?

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.04. 14:15:28

@Sexual Harassment Panda:

Túl radikális. Ha viszont visszavesz belőle, nem marad különbség közte és a Fidesz között.

Sexual Harassment Panda 2016.01.04. 14:18:03

@BircaHang Média: ès ha nem marad különbsèg, az jò, vagy rossz a jobbiknak?

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.04. 14:19:54

@Sexual Harassment Panda:

Nem lehet 2 pártnak azonos a programja.

A ballibeknék is ebbe bukott bele Bajnai: nem maradt saját mondanivalója...

Sexual Harassment Panda 2016.01.04. 14:24:46

@BircaHang Média: viszont a jobbik elmondhatja hogy nem korruptak.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása