magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

2016. március 25. 06:06 - BircaHang Média

A kommentelés vége

Március 25. az Örömhír ünnepe, ezen a napon tudta meg Szűz Mária egy angyaltól, hogy terhes lesz Jézus Krisztussal. Ez a nap számvetésre is okot ad.

Nagyon régi internetes szereplő vagyok. Már a világháló megjelenése előtt is neteztem, ezt kevesen mondhatják el magukról. S már az első időkben megláttam az internetben rejlő hatalmas potenciált a demokráciára. Mára ez teljesen igaz lett: az eddig a hatalom kezében lévő médiákról átterelődött a hangsúly a személyes médiákra, legyenek ezek blogok, fórumok, kommentrovatok, bármi egyéb. A liberálisok kapkodnak is pánikba esve, hogy kicsúszott kezük közül a médiakontroll!

Az utóbbi években egyes neves magyar fórumok aktív hozzászólója lettem – elsősorban a blog.hu-n és az idén a liberálisok által szégyenletes módon megfojtott nolblog.hu-n -, ami egy érdekes tapasztalat volt. Azonban most kénytelen vagyok levonni a következtetést: nem éri meg folytatni ezt.
Annyi mocsok ömlött rám, hogy egyszerűen meguntam. S nem csak meguntam, de ráeszméltem, hogy lassan magam is mocskos leszek. Mivel nem vagyok saját magam ellensége, abbahagyom.

Szomorú tapasztalatom a magyar liberálisok viselkedése. Bár én magam 2008 óta elindultam az antiliberálissá válás útján, valahogy mindig volt egy olyan gondolat bennem, hogy a liberálisok műveltebbek és emberibbek, mint más eszmék hívei. A tapasztalat megcáfolt. Amikor liberális voltam, a liberalizmus ellenfelei nagyjából harmadannnyi mocskot szórtak rám, mint később, amikor már a liberálisok kezdtek támadni engem antiliberalizmusom miatt.

Tisztelet a kivételnek (mert mindig volt liberális vitapartnereim, akik képesek voltak emberi módon viselkedni) a magyar liberálisok egy fékevesztett, tomboló, gonosz, rosszhiszemű, műveletlen, tudatlan, primitív, gondolkodni képtelen csürhe, melyet a legjobb lenne likvidálni az emberiség érdekében.

Visszavonulásom a kommenteléstől kizárólag a közéleti, politikai témára vonatkozik. S ez a visszavonulás is csakis az idegen cikkek kommentelésére vonatkozik, a saját médiám él tovább, sőt valószínűleg aktívabb is lesz: a kommentírással felszabadult időmet fel fogom tudni használni médiám fejlesztésére.

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr478524064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Húsleves 2016.03.25. 07:28:16

Örülök, hogy a blogod marad

Mr. Hyde 2016.03.25. 10:25:46

Ezt jó hallani!

Mindent bele, szerkesztő úr!

Sexual Harassment Panda 2016.03.25. 10:55:28

Tiszta baromság.Azért, mert a különböző blogokon kapsz hideget-meleget, nem kommentelsz??
Erről szól a net, az emberek osszák egymást, és anyáznak.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.25. 11:37:04

@Sexual Harassment Panda:

Egy ponton az egész értelmetlenné lett, ennyi az egész. Ez az időt hasznosabban tudom felhasználni másra.

Lattimer 2016.03.25. 12:34:42

„a magyar liberálisok egy fékevesztett, tomboló, gonosz, rosszhiszemű, műveletlen, tudatlan, primitív, gondolkodni képtelen csürhe, melyet a legjobb lenne likvidálni az emberiség érdekében”

Jaj, mióta hajtogatom már ezt! Végre másnak is leesett.

Sexual Harassment Panda 2016.03.25. 12:45:49

@BircaHang Média: de, ha jól értem, a blog továbbra is működni fog ugye?

CsipkeRózsa 2016.03.25. 17:12:54

A magyar liberálisok ugyanolyan emberek, mint más csoportok. Nem kell úgy beszélni róluk, mint a bűnözőkről. Csak másképpen látnak dolgokat, más a fontossági sorrendjük.
A szemüvegesek sem mind rövidlátók, vannak, akik távolba látnak.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.03.30. 12:39:54

@CsipkeRózsa: "A szemüvegesek sem mind rövidlátók, vannak, akik távolba látnak. "
- Igen, de a szemüvegesek legalább látnak valameddig, és nem saját elhatározásukból hibás az érzékelésük :).

@Sexual Harassment Panda: "Erről szól a net, az emberek osszák egymást, és anyáznak. "
- Ez egy oltári nagy tévedés. Talán úgy helyes, hogy vannak primitív barmok, akik azt hiszik, hogy a netes kommunikáció az álnév használat lehetőségeként nem teszi elvárássá az emberhez méltó társalgást. Ha jól emlékszem veled sem sűrűn értettem egyet, de sosem anyáztam, mert sem a tudatlanság, sem a tájékozatlanság, sem a különböző vélemény nem lehet ok mások felmenőinek minősítésére. Akkor is tudni kell viselkedni, ha ezért nem kell felelősséget vállalni. Ettől leszünk EMBEREK.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása