Március 25. az Örömhír ünnepe, ezen a napon tudta meg Szűz Mária egy angyaltól, hogy terhes lesz Jézus Krisztussal. Ez a nap számvetésre is okot ad.
Nagyon régi internetes szereplő vagyok. Már a világháló megjelenése előtt is neteztem, ezt kevesen mondhatják el magukról. S már az első időkben megláttam az internetben rejlő hatalmas potenciált a demokráciára. Mára ez teljesen igaz lett: az eddig a hatalom kezében lévő médiákról átterelődött a hangsúly a személyes médiákra, legyenek ezek blogok, fórumok, kommentrovatok, bármi egyéb. A liberálisok kapkodnak is pánikba esve, hogy kicsúszott kezük közül a médiakontroll!
Az utóbbi években egyes neves magyar fórumok aktív hozzászólója lettem – elsősorban a blog.hu-n és az idén a liberálisok által szégyenletes módon megfojtott nolblog.hu-n -, ami egy érdekes tapasztalat volt. Azonban most kénytelen vagyok levonni a következtetést: nem éri meg folytatni ezt.
Annyi mocsok ömlött rám, hogy egyszerűen meguntam. S nem csak meguntam, de ráeszméltem, hogy lassan magam is mocskos leszek. Mivel nem vagyok saját magam ellensége, abbahagyom.
Szomorú tapasztalatom a magyar liberálisok viselkedése. Bár én magam 2008 óta elindultam az antiliberálissá válás útján, valahogy mindig volt egy olyan gondolat bennem, hogy a liberálisok műveltebbek és emberibbek, mint más eszmék hívei. A tapasztalat megcáfolt. Amikor liberális voltam, a liberalizmus ellenfelei nagyjából harmadannnyi mocskot szórtak rám, mint később, amikor már a liberálisok kezdtek támadni engem antiliberalizmusom miatt.
Tisztelet a kivételnek (mert mindig volt liberális vitapartnereim, akik képesek voltak emberi módon viselkedni) a magyar liberálisok egy fékevesztett, tomboló, gonosz, rosszhiszemű, műveletlen, tudatlan, primitív, gondolkodni képtelen csürhe, melyet a legjobb lenne likvidálni az emberiség érdekében.
Visszavonulásom a kommenteléstől kizárólag a közéleti, politikai témára vonatkozik. S ez a visszavonulás is csakis az idegen cikkek kommentelésére vonatkozik, a saját médiám él tovább, sőt valószínűleg aktívabb is lesz: a kommentírással felszabadult időmet fel fogom tudni használni médiám fejlesztésére.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Húsleves 2016.03.25. 07:28:16
BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.25. 08:08:23
Nemcsak marad, hanem nő is.
Mr. Hyde 2016.03.25. 10:25:46
Mindent bele, szerkesztő úr!
Sexual Harassment Panda 2016.03.25. 10:55:28
Erről szól a net, az emberek osszák egymást, és anyáznak.
BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.25. 11:36:19
Kösz.
BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.25. 11:37:04
Egy ponton az egész értelmetlenné lett, ennyi az egész. Ez az időt hasznosabban tudom felhasználni másra.
bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2016.03.25. 12:08:39
Lattimer 2016.03.25. 12:34:42
Jaj, mióta hajtogatom már ezt! Végre másnak is leesett.
Sexual Harassment Panda 2016.03.25. 12:45:49
BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.25. 14:48:01
Sőt, még jobban fog működni.
CsipkeRózsa 2016.03.25. 17:12:54
A szemüvegesek sem mind rövidlátók, vannak, akik távolba látnak.
F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.03.30. 12:39:54
- Igen, de a szemüvegesek legalább látnak valameddig, és nem saját elhatározásukból hibás az érzékelésük :).
@Sexual Harassment Panda: "Erről szól a net, az emberek osszák egymást, és anyáznak. "
- Ez egy oltári nagy tévedés. Talán úgy helyes, hogy vannak primitív barmok, akik azt hiszik, hogy a netes kommunikáció az álnév használat lehetőségeként nem teszi elvárássá az emberhez méltó társalgást. Ha jól emlékszem veled sem sűrűn értettem egyet, de sosem anyáztam, mert sem a tudatlanság, sem a tájékozatlanság, sem a különböző vélemény nem lehet ok mások felmenőinek minősítésére. Akkor is tudni kell viselkedni, ha ezért nem kell felelősséget vállalni. Ettől leszünk EMBEREK.