Sajnos azt tapasztalom, hogy egyébként jóakaratú, de agnosztikus-ateista emberek bedőlnek az újnyilasok önbevallott keresztény hitének, s részben a kereszténységet hibáztatják a nyilas eszmék miatt. Sajnos ez teljes félreértés. A nyilas értelmezésű kereszténység nem kereszténység, hanem egy zavaros, eklektikus zagyvaság, melyre valaki már kitalálta a vicces horogkereszténység szót.

A nyilasmagyar szellemi holdudvar persze több részre osztható. Az őszintén bevallott nem-keresztény nyilas vallási eszmékkel nem foglalkoznék, mert nem tartozik a témához. Bár itt is érdekes lenne megvizsgálni, hogy van-e bármilyen közös az illető eszmék eredeti és nyilas változata között...

A nyilas újpogánysággal szintén nem foglalkozom. Ez egy alapvetően ezoterikus kotyvalék, nagyjából a DaVinci-kód féle tudálékos ökörségek szintjén, azt kissé "gazdagítva" sovinizmussal, antiszemitizmussal, áltudományokkal. Hitleréknek is hasonló volt a vallásfelfogásuk: földönkívüliek, Tibet, Atlantisz, árják, mind együtt egyesülve az "alsóbbrendű sátáni fajok" ellen.

Ami engem foglalkoztat az az a nyilas holdudvar, mely magát kereszténynek vallja. A gond az, hogy a kereszténységnek van egy bizonyos alapja és egy bizonyos hagyománya. Bár megjelentek többféle értelmezések (különösen a protestantizmus létrejöttével), az alapok, a fő alapok meghatározottak, s ezeket még a radikális újprotestáns szekták sem kérdőjelezik meg.

Persze lehet nem elfogadni a kereszténység alapjait, semmi gond ezzel. Azonban aki ezeket nem fogadja el, az nem keresztény. Viszont nagyon álságos, hogy valaki úgy mondja magát kereszténynek, hogy közben a kereszténység alapjait is tagadja. Ez kb. olyan, mintha vegetáriánusnak vallanám magamat, azonban kijelenteném, hogy az én vegetarianizmusom azt jelenti, hogy minden nap sok húst eszem, mert az "igazi vegetarianizmus" a húsevés, mivel a marha- és a csirkehús valójában növényi eredetű, mert a marha és a csirke élete során növényeket eszik, ezáltal "elnövényesültek".

A horogkeresztény áltudomány kedvenc kiindulópontja Jézus nemzetisége. Szerintük nem volt zsidó, sőt egyesek szerint egyenesen magyar volt valamilyen formában.

Az egyik "bizonyíték" az, hogy nem héber, hanem arámi nyelven beszélt. Ez igaz, azonban akkoriban a szentföldi zsidóság teljes egészében arámiul beszélt, ez volt a latin és a görög mellett a kor harmadik legnagyobb nyelve, mely a zsidóknál annyira elterjedt, hogy kiszorította a hébert. A héber megmaradt mint istentiszteleti nyelv és részben mint írásos nyelv, de az emberek nem héberül, hanem arámiul kommunikáltak. A héber és az arámi ugyahhoz a nyelvcsaládhoz tartozik és az írásrendszerük is gyakorlatilag ugyanaz, ez nagyban megkönnyítette a héber kiszorulását, a két nyelv közelsége miatt az átlag arámi beszélő elég jól megértette a hébert. Példaként talán a két mai szláv vagy két mai újlatin nyelv kapcsolatát tudnám felhozni.

A másik érv szerint Jézus azért nem volt zsidó, mert nem júdeai, hanem galileai volt. Tény, hogy nem volt júdeai, azonban Galilea ugyanúgy zsidó terület volt, mint Júdea, Jézus idejében szinte a teljes galileai lakosság már zsidó vallású volt, a i. e. I. sz. elején a galileai nem-zsidók is szinte teljes egészében felvették a zsidó vallást, ami egyenértékű volt az etnikai asszimilációval.

Mivel Szűz Máriáról semmilyen adat nincs, mely bizonyítaná nem-zsidó mivoltát, sőt a meglévő adatok zsidóságát bizonyítják, az összes tézis pártus, magyar, vagy bármilyen más nemzetiségéről abszurdum. Szűz Mária zsidó nemzetiségű volt, s zsidó vallású, majd pedig természetesen keresztény vallású, bár az i. sz. I. sz. közepéig még nem volt a két vallás teljesen elkülönülve.

Komolyabb nyilasmagyar érv, mert mélyen keresztényellenes, Pál apostol pocskondiázása. Pál apostol a kereszténység kettes számú személye, az egyetlen, aki ténylegesen - a szó eredeti értelmében - sosem volt apostol (azaz nem volt Jézus tanítványa), mégis apostoli címet kapott a korai őskeresztényektől.

A nyilasmagyar hipotézis szerint volt egy eredeti jó kereszténység, amelyet a zsidó érdekeket kiszolgáló Pál meghamisított, vagy pedig két irányzat volt az őskereszténységben: egy jó változat (ezt időnként pártus, káldeus, sőt szkíta-magyar kereszténységnek is nevezik) és egy rossz változat, a Pál féle zsidó-kereszténység. Egyes "szakértők" még azt is tudni vélik, hogy Pál Júdás testvére volt, s mindketten "Moszad-ügynökök", azaz zsidó kémek voltak: miután Júdásnak nem sikerült, a zsidó hatalom aktivizálta Pált, akinek sajnos sikerült elzsidósítania és gonosszá tennie az eredeti Jézus-féle pártus/káldeus/szkíta-magyar kereszténységet.

Sajnos ezek az elméletek rendkívül népszerűek, amit az is elősegít, hogy nagyon hasonló áltörténeteket - bár antiszemitizmus nélkül - propagál sok más tudálékos bulvárirodalom, kezdve a DaVinci-kódtól egészen a ZeitGeist-nevű valamiig.

Mi a valóság?

Az I. századi őskeresztény egyházban nem volt nemzetiségi alapú vita. Azért nem, mert az I. sz. közepéig szinte kizárólag zsidó nemzetiségűek voltak egyháztagok, az első nem-zsidó nemzetiségű a 30-as években lépett be az Egyházba, s esete kivételes volt.

A két egymással küzdő frakció tézise, mely szerint volt egy "jó" zsidóellenes és egy  "rossz" zsidópárti csoport, szintén csak egy alaptalan állegenda. A tények mást mutatnak: a nem-zsidó nemzetiségű keresztények megjelenése azt a kérdést vetette fel, hogy a zsidó szokások betartása kötelező-e a nem-zsidó gyökerű új keresztényekre vagy sem. A két ellenkező véleményt Pál apostol és Jakab, Jézus unokatestvére, Jeruzsálem első püspöke képviselte. Jakab szerint Mózes törvényeit nem törölte el Jézus, így azok kötelezőek minden keresztényre. Pál szerint viszont Jézus feltámadásával a mózesi törvények nem hatályosak többé, mert Jézus egy új szövetséget hozott, ami a régi szövetség végét jelenti. Tehát - a nyilas álkeresztények megdöbbenésére - éppen Pál volt az, aki a zsidó vallással szemben elhatárolódó álláspontot képviselte!

Az i. sz. 49-ben megtartott Apostoli Zsinat tisztázta végül, hogy mi a kereszténység álláspontja: a zsidó szokások betarthatók, de nem kötelezőek, az étkezési tilalmak közül kizárólag az idegen vallások áldozati állatainak és a megfulladt állatoknak a húsa, valamint a vér fogyasztása esik tilalom alá.

"(...)nem kell terhet rakni azokra, akik a pogányságból tértek meg az Istenhez, hanem csak azt írjuk elő nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak miattuk, továbbá a paráznaságtól, a fojtott állattól és a vértől." (Apostolok Cselekedetei 15:19-20.)

Felmerül a logikus kérdés: az állítólag zsidó érdekeket védelmező Pál apostol miért volt azon az állásponton, hogy szakítani kell a zsidó szokásokkal? S miért jutott az egész Egyház ugyanerre az álláspontra, amikor az akkor vezető szerepet betöltött Pálnak elvileg épp az ellenkező nézetet kellett volna kikényszerítenie? Válasz nincs.

Ami az egyháztörténetet illeti, a zsidó szokások megtartásának szokása egyre inkább hátrébb szorult a zsidó gyökerű keresztények körében is, bár valóban maradtak olyan zsidókeresztény csoportok, melyek továbbra is betartották a zsidó szokásokat. Azonban ezeknek a csoportoknak a zöme nem szakadt el sosem az Egyháztól, nem alkotott külön vallást, hanem a kereszténység része maradt, ugyanazokat a hitelveket vallva, mint a többi keresztény.

A legismertebb ilyen csoport a nazarénusok csoportja (nem keverendő az újkori protestáns nazarénus felekezettel), akik olyan zsidók voltak, akik felvéve a kereszténységet, továbbra is gyakorolták a zsidó szokásokat. A csoport mind a mai napig létezik Indiában, kb. 5 millió nazarénus él ott, természetesen az idők során az eredetileg tisztán zsidó nemzetiségű nazarénusok missziós tevékenysége miatt más népek között ma már a legtöbb nazarénusnak nincsenek zsidó gyökerei, de a nazarénus tudat mind a mai napig fennáll. Az indiai nazarénusok nem alkotnak külön felekezetet, hanem elsősorban a nem-khalkedóni ortodox (ókeleti) keresztény egyházak tagjai, részben pedig keleti-katolikusok. Az indiai nazarénusok alcsoportja a knanaják, akik még jobban ragaszkodtak zsidó szokásaikhoz, többek között kizárólag egymás között házasodtak (azaz a többi kereszténnyel sem), azonban ők sem egy önálló felekezet, hanem ugyanahhoz a két egyházhoz tartoznak, mint a többi nazarénus.

Valójában csak egy kis zsidókeresztény csoport, az ebioniták alkottak külön csoportot az Egyháztól az I. században. Ők voltak azok akik elutasították Pál apostolt, azonban éppen azon az alapon, hogy szerintük Pál apostol és az egész Egyház hátat fordított a zsidó szokásoknak, pedig azok szerintük továbbra is kötelezőek voltak. Azaz ők elutasítják Pált, de éppen mai horogkeresztényekhez képest ellentétes okokból! Az ebioniták az Apostoli Zsinatot sem ismerték el, s az egyik első szakadár eretnek keresztény csoportot alkották, mely azonban sosem volt jelentős létszámú. Van olyan elképzelés is, hogy az ebioniták a jeruzsálemi templom lerombolása után Arábiába vándoroltak, s ott egészen a VIII. századig fennmaradtak, amikor is felvették az akkoriban keletkező, új iszlám vallást - ezen elképzelés szerint a muszlimok Jézusról való elvei (nem Isten, hanem egy nagy proféta, akit a zsidók megöltek, a keresztények pedig félreértettek és meghamisítottak) az ebionitáktól származnak.

A történetnek van egy finomított változata is. E szerint van egy igazi titkos-keresztény irányzat és van a rossz zsidókeresztény irányzat. Ez a történet különösen népszerű az ezotéria iránt érdeklődők körében. A keresztény gnoszticizmus egy jelentős eretnek irányzat volt a kereszténység első 250 éve alatt, a keresztény tanok pontos megfogalmazása részben éppen a gnosztikusok elleni vitákban teljesedett ki. Sőt, a gnoszticizmus hivatalos elítélése után is megmaradtak hasonló eszmék egészen a késő középkorig, mint ezt sok keresztény-gnosztikus eretnekmozgalom léte is bizonyítja (katárok, bogumilok, albigensek, patarénok, stb.). Érdekes dolog tanulmányozni a keresztény gnoszticizmust, érdekes vizsgálni eltéréseit a keresztény hagyományhoz képest, de rejtély, hogy a nyilasok miért tartják igazi kereszténységnek ezt az Egyház hagyományától idegen eszmerendszert, az pedig, hogy mindezt hogyan és milyen alapon tartják aktuálpolitikailag fontosnak, az még rejtélyesebb. Persze, ha valaki gnosztikus, legyen az, nem gond, de miért nevezi magát "igazi kereszténynek", amikor az Egész története a kezdeti időkben éppen arról szólt, hogy az apostolok, majd az egyházatyák hogyan védekeztek éppen a gnoszticizmus ellen? Itt megint csak a húst evő vegetáriánus vicces példáját tudnám újra elmondani.

A gnosztikus elméletekkel gyakran keveredik az esszénus elmélet a nyilas vallástanban. Az esszénusok egy zsidó eredetű, de számos ponton a zsidó vallástól elkülönült vallási csoport volt 19-21 századdal napjaink előtt. Az esszénusok nem voltak keresztények, kapcsolatba hozni őket a kereszténységgel abszurdum. A kapcsolat annyi, hogy az esszénusoknak voltak olyan tanaik is, melyek emlékeztetnek egyes keresztény tanokra. A kereszténység kialakulásában azonban szerepet nem játszottak. Miért szeretik a témát egyes nyilasok - rejtély. Különösen vicces, amikor az esszénusokat pártus-káldeus-sumér-szittya-magyar etnikai kontextusban tüntetik fel - a "gond" az, hogy az esszénusok zsidók voltak, nem is folytattak missziós tevékenységet, egy zárt, titkos közösség voltak, szigorú szabályokkal.

Megállapítható tehát: a horogkereszténység, azaz a kereszténység nyilas "értelmezése" igencsak távol áll mind a kereszténység tanaitól, mind annak hagyományaitól.