A mai Kuba és a parlamentarizmus egymást kizáró fogalmak, így kicsit furcsa a cím. A bejegyzésem leginkább azok számára lesz érdekes, akik nem éltek a kommunista Magyarországon vagy elfelejtették az akkori "választásokat"...

Amikor a Castro-testvérek és Ernesto Che Guevara, hírhedt argentín kommunista kalandor alkotta triumvirátus megdöntötte Batista diktatúráját, az egyik első ígéret az volt, hogy hat hónapon belül demokratikus választások lesznek. Azóta eltelt nem hat hónap, hanem már százszor hat hónap, de az ígéretet azóta sem sikerült teljesíteni.

A történelemhamisítást elkerülendő, érdemes megemlíteni néhány szóban Fulgencio Batista diktatúrája mibenlétét. Ez valójában egy alig 6 és fél évig tartó (1952-1959) tekintényuralmi rendszer volt, a kemény diktatúrához kevés köze volt. Elsősorban egy korrupt rendszer volt, mely keményen megtorolta ugyan az aktív ellenzéki tevékenységet, azonban sosem számolta fel sem az alapvető emberi jogokat, sem a polgári szabadságjogokat. Korlátozva bár, de a politikai szabadságok is megmaradtak, többek között a Kubai Kommunista Párt is legálisan működött Batista uralma alatt. Vissztekintve, Batista rendszere egy naívan buta, korrupt rendszer volt, olyan naív, mely egy terroristavezért, Fidel Castrót, alig néhány év börtönre ítélt, majd amnesztiában részesített. Furcsa az a "véres" diktatúra, mely egy katonai laktanya megtámadásáért és ott tucatnyi katona hidegvérű legyilkolásáért nem ítéli halálra a terrorrtámadás fő vezetőjét... hanem amnesztiában részesíti...

1959 és 1976 között a kubai kommunista rezsim még a formaságokra sem ügyelt, ebben a 17 évben egyáltalán nem voltak választások, még látszatválasztások sem Kubában. Helyette delegálási rendszer volt, részben az amerikai elektori rendszer mintájára, bár az egésznek értelme sok nem volt, hiszen a megválasztott parlament nem végzett semmilyen valódi tevékenységet.

Ami a parlamentarizmust illeti, ez 1976 után sem változott, azonban ekkor a szovjet tömb mintájára be lett vezetve Kubában is a látszatválasztások intézménye. Minden Kubában élő, 16 éves vagy idősebb kubai állampolgárnak van aktív választójoga, a passzív választójog feltétele pedig ugyanez, kivéve, hogy ebben az esetben a 18 éves kor a minimális feltétel.

A kubai parlamentben 614 képviselői hely van. A jogszabály szerint nagyjából 20 ezer lakosra jut 1 képviselő. A választási folyamat a legalacsonyabb helyi szinten kezdődik. Minden helyi CDR-szervezet (CDR = Comité de Defensa de la Revolución = Forradalmi Védelmi Bizottság), mely minden egyes háztömbben, minden egyes tanyán létezik szervezi meg az alapfokú jelölőgyűléseket.

A CDR szerepe a gyakorlatban az önkéntes rendőrség, a helyi polgárőrség és a helyi államvédelmi szerv kombinációja: minden egyes helyi CDR-szervezet nyilvántartja a területén élő összes lakost, a lakosságot megfigyeli, különös figyelemmel az "antiszociális" elemeket, "önkéntes" munkákat*, kommunista szombatokat szervez, éjszakai járőrséget tart, melyben a helyi lakosok egymást váltva "önkéntesen" vesznek részt, s még olyan feladatokban is részt vesz, mint pl. az élelmiszerjegyek elosztása a lakosok közt. De a CDR fontos feladata a lakosság ideológiai mozgósítása is, pl. Fidel-beszédek idején a helyi CDR-szervezetek érik el, hogy minden lakos elmenjen "önkéntesen" a beszédre, vagy ha nem megy el, akkor valódi nyomos és nagyon hihető okot mondjon, hogy miért nem megy el beszédet hallgatni. (Ezek után érthető, hogy a 2-3 milliós tömeggyűlések szervezése miért nem jelent különösebb gondot.) A mi takarítónőnk azzal a szöveggel vonta ki magát rendszeresen a Fidel-beszéd hallgatása alól, hogy beteg unokára hivatkozva kijelentette, hogy ha nem maradna otthon, akkor a gyermek szülei lemaradnának a beszédről, így ő áldozatot vállal, hogy otthon marad, de természetesen a tévén keresztül így is figyelemmel fogja követni a beszédet. Persze a takarítónőnk eleve nem volt egy megbízható ember, hiszen végülis alapból gyanús, hogy valaki külföldieknél takarítónő, bár akkor még enyhítő körülménynek minősült, hogy "szocialista külföldieknél" dolgozik.

Tehát a CDR szerepe a parlamenti alapszintű jelölőgyűlések megszervezése is. A gyűléseken bármely helyi lakos részt vehet, s jelölhet bárkit. Természetesen a jelölőgyűléseken eleve ott van a helyi "aktíva", hátha valami helyi "CIA-ügynök" bemerészkedne és esetleg még meg is szólalna, hogy aztán az aktíva leszavazhasson minden "elleforradalmi" jelölt-javaslatot.

De még ha - csodák csodájára - valami független javaslat megszavazásra is kerülne, akkor sincs "baj", mert minden választókerületnek van egy választási bizottsága, mely a választókerülethez tartozó alapgyűlések javaslatait "összegzi", s kiválasztja, hogy mely jelöltek érdemlik meg, hogy rákerüljenek a szavazólapra. A választókerületi bizottságban a helyi társadalmi szervezetek vesznek részt. Mivel minden társadalmi szervezet Kubában a hatalmi gépezet része, az összes többi meg törvényen kívül van, a dolog kissé komikus. Érdekes momentum, hogy a kubai jogszabály nem engedi a pártok részvételét. Mivel Kubában egyetlen legális párt van, a Kubai Kommunista Párt, ez erre a pártra vonatkozik. Így a Kubai Kommunista Párt hivatalosan nem vesz részt a választási folyamatban. Tehát az összes jelölt független, nincsenek jelölőszervezetek.

Választási kampány nincs. A Granma című kubai kommunista lap szerint a milliárd dolláros választási kampány a látszatdemokráciák sajátossága. Végülis valahol igaza is van a Granmának: minek legyen választási kampány, ha a jelölteknek úgysincs programjuk, megválasztásuk után meg úgysincs semmi értékelhető hatalmuk.

Amint a választókerületi választási bizottságok megállapították, hogy ki legyen a jelölt az adott választókerületben, ugyanis csak egyetlen jelölt lehet minden választókerületben, elkészülnek a szavazólapok és jöhet maga a választás. "Súlyos feltétel", hogy legalább a szavazati joggal rendelkezők 50 %-a szavazzon, s a jelölt megkapja az érvényes szavazatok legalább 50 %-át.

A legutóbbi parlamenti választásokon a szavazati joggal rendelkezők 96,9 %-a szavazott, ebből 95,3 % volt érvényes, az igen szavazatok aránya 84 és 99 % között mozgott. (Hozzá kell tenni, a számok erősen virtuálisak, a részadatok titkosak, s csak az eredményt közli a választási bizottság, mely kizárólag a hatalom képviselőiből áll.) A szavazás napján a helyi CDR-bizottságok éberen figyelik, hogy ki szavazott és ki nem. Aki nem szavazott, azt otthonában felkeresik, érdeklődve, hogy vajon miért nem szavazott. Amennyiben értelmes válasz nem érkezik az érdeklődésre, az illetőt "ellenforradalmárnak" nyilvánítják és ráteszik a szorosabb megfigyelést igénylők listájára. Ha az illetőnek munkahelye is van, akkor munkahelyéről elbocsátják.

A kubai képviselők nem kapnak egyáltalán fizetést, a képviselőség teljes egészében társadalmi munka. A képviselői munka idejére a munkahelyük köteles a képviselőket a normális évi szabadságon felüli fizetett szabadságban részesíteni. Valójában ez nem okoz túl sok gondot, mivel a képviselők évente átlagosan kétszer üléseznek, minden alkalommal néhány napig, legfeljebb egy hétig, azaz munkahelyükről a legrosszabb esetben sem hiányoznak 10-14 napnál többet évente. Az ülések közti időkben minden munkát a parlamenti képviselők közül kiválasztott 31-tagú állandó testület végez, az Államtanács.

Az Államtanácsban a gyakorlatban a Hadsereg, a Párt, a Kormány és egyes kiemelt hatalmi szervek vezetői ülnek. A kubai Államtanács, a Kormány (melyet szintén a Parlament "választ" meg) és a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottsága és Titkársága együttes üléseket tartanak. Ennek oka nemcsak az, hogy ez a gyakorlatban egyetlen szerv, tulajdonképpen a legfelsőbb szerv az országban, hanem az is, hogy e szervek között nagyok a személyi átfedések, sok vezető a három közül kettőben, de van, aki mind a háromban tag.

Míg a Parlament cirkuszi díszletnek nevezhető, hiszen az évi 5-10 ülésnapon is csupán vita nélkül megszavazza az Államtanács rendeleteit, valamint elfogadja az Államtanács javaslatait, szintén vita nélkül, addig az Államtanács konzultációs testületként jellemezhető, mely szintén semmiben sem dönt, de legalább véleményez és tanácsol. A döntések valójában családon belül születnek, a Castro-család két politikus tagja, Fidel és Raúl dönt (a harmadik, a legidősebb Castro-fivér nem vesz részt a politikai életben, ő egy termelőszövetkezet elnöke), állandó beleszólási joga kizárólag Fidel feleségének van (ő a második felesége, 8 gyermeke közül 5-nek az anyja), sőt egyes források szerint a feleségé az utolsó szó egyes kérdésekben...

A kubai hivatalos propaganda az ország politikai rendszerét aszerint minősíti, hogy éppen ki a propaganda címzettje. Ha a címzett egy kommunista, akkor "népi demokráciaként" vagy "szocialista köztársaságként" határozza meg. Ha a címzett egy nem-kommunista, de erősen balos valaki, akkor "bázisdemokráciáról", "népi államról" szól a szöveg. De vannak azért őszinte pillanatok is. Egyszer Fidel éppen őszinteségi rohamban szenvedett, s ekkor arra a kérdésre, hogy miért nincs több párt Kubában, azt a frappáns választ adta, hogy "azért nem, mert ha lenne, akkor a többi párt mögött a CIA és az amerikai imperializmus állna".

A kubai alkotmányban egyébként szerepel, hogy az ország szocialista jellege SOSEM változtatható meg. Kuba államformája az alkotmány szerint "független és szuverén szocialista munkásállam, egységes és demokratikus köztársaság formájában megszervezve", melyben a Kubai Kommunista Párt a társadalom és az állam legfelsőbb vezető ereje, s melyben tilos a szocializmus és a kommunizmus ellen irányuló bármely tevékenység. Természetesen a jelenlegi kommunista alkotmány senkit nem érdekel, a kubai demokratikus ellenzék körében általánosan elfogadott nézet mind Kubán belül, mind azon kívül, hogy a rezsim bukása után a jelenlegi alkotmány nem lesz figyelembe véve, s helyére az utolsó legitím kubai alkotmány, az 1940-es lesz visszaállítva.

*

Megjegyzés:

*Az "önkéntes" munkára a kubai nyelv kitalálta a trabajo volungatorio kifejezést. Trabajo = munka, a volungatorio szó pedig a voluntario (önkéntes) és az obligatorio (kötelező) szavak leleményes egybegyúrása.