A léleknek ennivaló kell
Hideg van, de én kellemesen borzongok; Ülök és várok, felállni nem tudok, Nyögök, mikor már érzem, hogy jön, Pirosodik arcom, verejtékez homlokom, Nyomom tovább, tovább szinte a végtelenig, S jön, egyre jobban, egyre csak jön, Mintha sziámi gúlákat szülnék meg; Érzem ott a bőrömön, hogy a középen túl vagyok, S már fellélegezhetek, már ki is jött; Halk csusszanással vízbe csobban, Néhány csepp felcsap rám, érzem, Megborzongok, de a bűzölgés megcsap, Kicsit hullámzik bennem egy pici öröm, De már fel is állok, mert a lényeg, hogy vége van
*** 1982 ***
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.