Mi lett a volt kommunista állampártokkal?

Miért gyenge a posztkommunista baloldal?

Az ok történelmi.

Nézzük mi lett az európai kommunista diktatúrákban a volt állampártokból! Az Európán kívülieket hagyjuk ki, mert a helyzet összehasonlíthatatlan.

Itt alapvetően három verziót láthatunk.

Két országban a volt állampárt egyszerűen megszűnt. Ez Románia 1989-ben, ahol a volt állampárt megszűnt létezni a volt vezér halálával. S a Szovjetúnió, ahol 1991-ben betiltották a kommunista pártot a Gorbacsov elleni puccskísérletben való részvétel miatt.

Két országban a volt állampárt megtartotta korábbi ideológiáját, azaz maradtak kommunisták. Ez az NDK és Csehszlovákia. Mindkét országban a pártok ma is működnek, kis parlamenti pártokként. (Pontosabban a volt csehszlovák állampárt Szlovákiában parlamenten kívüli törpepárt, míg Csehországban ma is parlamenti párt.)

A harmadik csoport: Lengyelország, Magyarország, Bulgária, s Albánia. Ezekben az országokban a volt állampárt átalakult szociáldemokrata-szociálliberális párttá, s mára kicsi parlamenti pártokká válták. A legrosszabb eredmény Lengyelországban következett be, ott mára az ország mindkét fő pártja jobboldali, az ex-kommunista baloldalnak semmi esélye a hatalomra kerülésre. A helyzet a legjobb Albániában, ott máig az egyik fő párt a volt kommunista, de Albánia sok tekintetben más ország, mint a többi, hiszen ott a kommunisták már a 60-as években szakítottak Moszkvával, így egyfajta nemzeti pártnak számítanak.

Szintén más a helyzet a volt Jugoszláviában, ott a volt állampártnak 6 utóda van, a 6 utódállamban. E pártok ideológiája ma nem azonos, a liberálistól a nackionalistáig terjed, s nem azonos jelenlegi státuszuk sem. Míg Horvátországban, Montenegróban és Macedóniában az utódpártok ma is komoly szerepet játszanak a politikai életben, addig a másik három jugoszláv utódállamban kisebb a szerepük.

Mi az oka annak, hogy az ex-kommunista pártok annyira elhatárolódtak minden baloldaliságtól, hogy nyugaton liberális jobboldalnak számítanának inkább és nem középbalnak? A fő ok a vezetők rossz lelkiismerete, akik annyira szakítani akartak a kommunista múltjukkal, hogy minden baloldalisággal is szakítottak. A liberalizmus feltétlen és vak felkarolása volt a legegyszerűbb megoldás a múlttal való szakításra.

S bár a nyugati középbal, a hagyományos szociáldemokrácia is válságban van, s erősen eltolódótt a liberalizmus felé, az ex-kommunista szocialistáknál ez az eltolódás még nagyobb. Manapság a Szocintern jobbszélén a kelet-európai ex-kommunisták ülnek.

Magyarországon külön nehezíti a helyzetet a kártékony ballib jelenség, az a furcsa nézet, mely jobboldali nézeteket baloldaliaknak nevez, csak a nacionalizmus ellenzése és a nyugat feltétlen imádata okán. Így minden komolyabb rendszerkritika akár a kapitalizmussal, akár a polgári liberális demokráciával szemben Magyarországon szentségtörésnek számít a „baloldalon”, pedig sok nyugat-európai országban éppen ez a baloldal egyik éltető eleme. Ha a francia szocialista pártközeli értelmiségi Thomas Piketty Magyarországon született volna, valószínűleg egy percig sem lehetett volna a magyar „baloldal” holdudvarának része, azonnal kirúgták volna rohadék fasisztaként, s a Jobbikba – a legjobb esetben a Fideszbe – tanácsolták volna el.