Hitler politikai pályája kezdetétől erősen antiszemita volt, hitt Németország zsidótlanításának szükségességében, de ennek módját illetően csak a világháború kitörése után határozta el magát a fizikai kiirtás mellett, sőt tulajdonképpen csak 1942 elején lett állami politika az európai zsidók kiirtásának programja.

Hitler számára a zsidókérdés annyira fontos volt, hogy megoldásához már 1933-ban hozzálátott.

Az amerikai zsidóság jelképesen hadat üzent Hitlernek 1933-ban, ez a gyakorlatban a német áruk bojkottját jelentette. Viszont a német zsidóság egy része – bár szintén nem volt sehogy se Hitler híve – lehetőséget látott Hitler hatalomra kerülésében.

A britek 1917-ben megígérték, hogy lehetővé teszik Palesztína zsidó állammá alakítását, de a háború után gyorsan elfeledkeztek az ígéretről: brit szempontból fontosabb volt az akkor Palesztínában 90 %-os többséget alkotó arab lakosságra támaszkodni, mely természetesen hevesen ellenezte a zsidók betelepülését. S bár a zsidó betelepülés megindult, még a harmincas évek elején is 80 %-os volt az arab többség az immár brit gyarmattá vált Palesztínában.

A német zsidóság megtalálta a közös érdeket tehát Hitlerrel: Hitler a zsidók arányának csökkenését szerette volna, míg a zsidók pedig Palesztína zsidó állammá alakítását. A megoldás kézenfekvő volt: Hitler segítségével megoldani a német zsidóság kitelepítését Palesztínába. Palesztína nem érdekelte Hitlert, hiszen az brit gyarmat volt.

A kérdés természetesen nem nyerte el minden zsidó tetszését: egy rész továbbra is hevesen ellenezte a nácikkal való együttműködést, a többség azonban – köztük a legfontosabb német zsidó szervezetek vezetése – úgy látta, ez történelmi esély a zsidó állam újraalapítására, amit nem szabad elszalasztani.

A megállapodás 1933. augusztus 25-én került aláírásra, az aláírókKurt Blumenfeld, a Németországi Cionista Szövetség elnöke, továbbá a Leumi Bank képviselője és Kurt Schmitt, német gazdasági miniszter. A megállapodás értelmében a Palesztínába kivándorolni szándékozó német zsidók kötelesek voltak eladni teljes németországi vagyonukat, a befolyt pénzből német áruk lettek vásárolva, melyeket a Leumi Bank aladott Palesztínában, s a befolyt pénzt aztán elhelyezte a kivándorló zsidó számlájára. Így mindenki jól járt: a német kereskedelem élénkült, csökkent a zsidó lakosság Németországban, a zsidó kimentette vagyonát, s bank is jutalékhoz jutott mindez során.

A  művelet sikeresen ment a következő 6 évben, s ennek köszönhetően Palesztínában a zsidó lakosság aránya elérte a 30 %-ot.

A program 1939 szeptemberében állt le a háború kitörése miatt.