Az első, háború utáni választásokon előretörnek a baloldali erők. A legnagyobb párt az agrárpárt, második párt a kommunista, harmadik a szociáldemokrata. Az agrárpárt koalícióra lép két jobboldali párttal. Az új kormány fő feladata a békeszerződés aláírása.

A Neuilly-sur-Seine-ben 1919. november 27-én aláírt békeszerződés állapítja meg Bulgária új határait. Az eredeti szerb és görög igények az összes, a balkáni háborúkban megszerzett bolgár területek elvételét kérik, valamint Szerbia a végül meghatározott vonalnál keletebbre szeretné tolni a határt. Mindezt az USA akadályozza meg a párizsi béketárgyalásokon.

Végül a szerződés visszállítja Bulgáriának a balkáni háborúk utáni területét (azaz az 1913 végi állapot szerintit), viszont Szerbia és Görögország részére újabb területeket ad át.

Így végül Szerbia „csak” 2563 négyzetkilométert kap Bulgáriából: ez összesen négy területrészt jelent, északon Kula város régiójának nyugati részét, középen Boszilegrád és Caribrod (mai neve: Dimitrovgrád) városokat és környéküket, délen pedig Sztrumica várost és környékét. Ezek a területeket a

Görögország pedig 8578 négyzetkilométert kap, egész Nyugat-Trákiát, amivelmegszűnik Bulgária kijutása az Égei-tengerre.

Bulgária  és a környező államok az I. világháború előtt, 1914 eleje

Bulgária  és a környező államok az I. világháború után, 1919 vége

Az elvett területekről kb. 100 ezer fő Bulgáriába menekül, 600 ezer helyben marad.

A legrosszabb a helyzete a bolgároknak a Görögországnak átadott területen, itt elűzés és asszimiláció az állami politika,míg Szerbiában „csak” az asszimiláció. Ennek következtében a Szerbiához csatolt területek ma is bolgár többségűek, míg Nyugat-Trákia régóta etnikailag görög. Ennek oka természetesen nem csak a bolgárok egy részének elűzése és asszimilációja, hanem az is, hogy a 20-as években a Törökországból kiűzött görögök legnagyobb része itt telepedik le és lakosságcseretörténik ezzel párhuzamosan Bulgária és Görögország között a 20-as évek végén. Nyugat-Trákia lakosságának harmada muszlim, ezek jelentős része pomák (= bolgár muszlim). (Ehhez hozzá kell tenni, hogy a pomákok nemzeti tudata homályos, azaz bolgár anyanyelvük ellenére a legtöbben nem tekintik magukat bolgárnak, mint ahogy az átlag bolgár sem tekinti őket “igazi” bolgárnak.)

A békeszerződés további 2,2 milliárd arany frank reparációt állapít meg, melyet Bulgária Görögország, Románia és Szerbia részére köteles megfizetni, éves részletekben, egészen 1958-ig. A bolgár hadsereg létszáma maximalizálva lesz a szerződés által 20 ezer főben, s kötelezően bevezetésre kerül a professzionális hadsereg, a békeszerződés tiltja a sorozást.

A kormány belpolitikilag is fontos változtatásokat eszközöl: államosítja a külkereskedelmet, törvényt hoz a háborúból meggazdagodott kereskedők vagyonának elkobzásáról, valamint bíróság elé állít több volt minisztert a háborús katasztrófa miatt.

Az Agrárpárt egyformán elutasítja mind a kapitalizmust, mind a marxizmust. Sajátos ideológiájának alapja a földtulajdonon alapuló társadalom. Ezért földreformot is végrehajt: elkobozza minden földtulajdonostól annak 30 hektár feletti földjét, s az elkobzott földekből a földtelen parasztoknak, valamint a szomszédos országokból érkezett bolgár menekülteknek földet oszt.

A kormány emellett felveszi a harcot a kommunistákkal és a szociáldemokratákkal, alkotmányellenes fegyveres osztagokat hoz létre, az úgynevezett Narancssárga Őrséget hoz létre (az Agrárpárt zászlaja narancs színű), melyet elsősorban a sztrájkok leverése használ a kormány.

A kormány kifejezetten diktatórikus intézkedései ellenére (többek között kötelező és ingyenes munkaszolgálatot ír elő a sorkatonaság helyett minden 16 évét betöltött fiú és 20 évét betöltött lány számára, 6-12 hónap időtartamban), az 1920-as választásokon ismét az Agrárpárt nyer, 43 %-os szavazataránnyal. sőt 1923-ban még emelkedik is népszerűsége, akkor 53 %-ot kap.

Az ellenzék a választások után elhatározza magát a kormány alkotmányellenes útonvaló leváltására. 1923 júniusában puccs történik az ellenzéki pártok és a hadsereg részvételével, valamint a VMRO (Belső-Macedóniai Forradalmi Szervezet – az oszmán időkben alapított fegyveres szervezet Macedónia török uralom alól való felszabadítására, melynek célja most az egész Macedónia visszaszerzése fegyveres erővel) főszereplésével, a parlamentet feloszlatják, a kormány tagjait bebörtönzik. Magát a miniszterelnököt, Sztambolijszkit megölik, előtte megkínozzák: jobb kezét levágják, azzal az indokkal, hogy jobb kezével írta alá az 1919-es békeszerződést. A puccsban az összese ellenzéki párt részt vesz, a kommunistákat leszámítva, akik semlegességet hirdetnek: saját magyarázatuk szerint nem kívánnak részt venni a két „burzsoá tömb” egymás közti belharcában.

Sztambolijszki szobra Szófia központjában

Borisz cár elismeri az új helyzetet, hivatalosan is kinevezi a puccsista kormányt. A puccs ellen felkelés robban ki az Agrárpárt hívei részéről, amit azonban az új kormány gyorsan lever.

Borisz cár egy korabeli bolgár bankjegyen

Szeptemberben kitör a kommunisták szervezte felkelés, ami azonban csak Bulgára északnyugati részén ölt komolyabb méreteket. A felkelést leveri a kormány, majd betiltésra kerül a kommunista párt. A kommunista párt fő vezetői – köztük a későbbi kommunista diktátor, Georgi Dimitrov – a Szovjetúnióba menekülnek.

A puccsista kormány sikeresen használja fel a kommunista felkelés tényét saját legitimitása növelésére. A nyugat előtt a kormány azt hangoztatja, hogy ha nem lett volna puccs, a magyarországi Tanácsköztársasághoz hasonló események következhetettek volna be Bulgáriában is.

A kommunista párt egyik frakciója ezután a terrorizmus útjára lép: 1925-benfelrobbantják a Szófia központjában lévő Szveta Nedelja katedrálist, egy gyászszertartás alatt, melyen a kormány és a hadvezetés több tagja részt vesz. Az egyik célpont maga III. Borisz cár, aki azonban végül – előzetes terveivel szemben – egy másik gyászmisére megy azon a napon. Összesen 213-an halnak meg. A kommunista terrorra a kormány ellenterrorral válaszol: a következő hetekben 500 embert ölnek meg – elsősorban a puccsista kormányt elutasító értelmiségieket – bírósági tárgyalás nélkül, a legnagyobb részüknek semmi közük nem volt a templom elleni terrorista merénylethez. Valójában még a bolgár kommunisták Szovjetúnióban lévő vezetősége sem értett egyet a terrorista akcióval, a végrehajtók egy, a vezetőségtől balrább álló frakcióból származtak.

a Szveta Nedelja székesegyház a merénylet után és ma

1926-ban a kormányt támogató pártok két ellenséges frakcióra szakadnak: az olaszfasiszta modellt bevezetni kívánó radikálisokra és az ezt ellenző mérsékeltekre. A helyzetet kihasználja Borisz cár, hogy a radikálisokat menessze a kormányból. Az új kormány eltörli a szólásszabadságot korlátozó jogszabályokat, újraengedélyezi a betiltott pártokat (köztük a kommunistát is). Külpolitikailag a kormány folytatja elődje politikáját: fő szövetségesnek Olaszországot tekinti, mivel úgy véli, az Olaszországgal való szövetség útján lehetséges az elvesztett területek visszaszerzése. Viszont ezzel párhuzamosan a kormány rendezi a bolgár-görög kapcsolatokat: egyezmény születik a kölcsönöslakosságcseréről, amivel gyakorlatilag véglesz megszűnik Nyugat-Trákia bolgár jellege. A nyugat-trákiai bolgárokat elsősorban a Fekete-tenger partjára telepítik, ahonnan az ott élő görögök távoznak: mindkét részről a lakosságcsere erőszakos elemekkel zajlik, azaz a távozni nem kívánók is kénytelenek országot változtatni. Ezzel szűnik meg végleg agörög jelenlét a Fekete-tenger partvidékén.

Bulgária és Olaszország szövetségét erősíti Borisz cár és az olasz király, III. Győző Manó (III. Vittorio Emmanuele) lánya, Giovanna házassága 1930-ban. A cárné felveszi Bulgáriában a Joana nevet, de nem változtatja meg vallását, marad katolikus.

Borisz cár és Joana cárné, két gyermekükkel: Marija Lujza hercegnővel és Szimeon herceggel (a későbbi cárral)

1931-ben a kormány szövetségre lép az Agrárpárttal, közös választási koalíciót alkotva, mely megnyeri a választásokat. 1932-ben általános amnesztitát hirdet a kormány. Próbálkozások történnek a volt Antant-hatalmakkal való viszony rendezésére, sőt aJugoszláviával való kapcsolatok normalizálásra.

A következő években kezdenek kiújulni az ellentétek a kormányban az Agrárpárt és a többi párt között. A kormány 1934-ben lemond. Ezt kihasználja III. Borisz cár, aki a hadsereg segítségével puccsot hajt végre: feloszlatja a parlamentet, hatályon kívül helyezi az alkotmány, betiltja az összes pártot. 1938-ig egyáltalán nincs parlament, majd azután csak pártonkívüliek vehetnek részt a választásokon. Egészen 1943-ban bekövetkezett haláláig gyakorlatilag a cár az ország egyszemélyi vezetője.

A szinte diktatoriális hatalmat a cár a helyzet stabillázására használja. A belpolitikában államosítja a csődbe ment magánbankokat, állami bankot hoz létre a hitelezés élénkítésére. Felveszi a harcot a szinte már második hadsereggé vált VMRO-val, másik oldalon pedig a kommunistákkal. Az időközben megjelent nácibarát szervezetek semlegesítése céljából saját vezetése alatt hoz létre állami társadalmi szervezeteket (hivatásrendek, szakszervezetek, diákszövetségek), melyekben a tagság kötelező. A külpolitikában felveszi a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetúnióval, majd igyekszik baráti kapcsolatot kialakítani Jugoszláviával. (Erre válaszként a VMRO – mely a bolgár-jugoszláv barátságot árulásnak tekinti – a jugoszláv királyt 1934 októberében megöli, annak franciaországi látogatásakor.)

Németország 1936-ban bekövetkezett megerősödése után Bulgária igyekszik mind a két táborral jó kapcsolatokat kialakítani, azaz az olasz-német szövetséggel és a brit-franciával is, emellett a Szovjetúnióval is. Borisz cár személyes mottója: mindig Németországgal, sosem Oroszország ellen.

1938-ban a balkáni államok – Bulgária, Görögögország, Jugoszlávia, Románia és Törökország – megállapodnak egymással, hogy az I. világháborúban nyertes államok lemondanak a vesztes államokat sújtó katonai korlátozásokról, azaz Bulgária és Törökország ezentúl szabadon fejleszthetik haderejüket. Ezzel párhuzamosan a két vesztes állam lemond arról, hogy katonai úton érvényesítse területi igényeit szomszédaival szemben. S Bulgária valóban ettől kezdve a politikai megoldásra összpontosít.

A cár egyszemélyi hatalmas jelentős gazdasági sikereket hoz. ezért támogatottsága magas. Ez az egyetlen időszak a XX. sz. során, amikor Bulgária a Balkán-félsziget élvonalában van, a második helyet elfoglalva a régióban.

Ez a politika folytatódik egészen a II.világháborúig.

*

színek jelzése:

piros vonal – jelenlegi országhatárok

kék vonal – Bulgária határa a San Stefano-i békeszerződés szerint