Írtam már többször is arról a sajátosságról, hogy a magyar baloldal valójában mélyen jobboldali. Azonban észre kell venni, hogy ennek megvan a maga összeurópai kerete is, azaz mégsem lehet egyedi magyar vagy kelet-európai jelenségről beszélni.

Ez pedig az európai baloldal fejlődésének fontos állomása, az 1968-as francia diáklázadás. Ma elértünk ennek végpontjára. De hol a kezdet?

A kezdet a kommunista eszméből való kiábrándulás. Ennek alapja a nyilvánvalóan nyomasztó szovjet és kelet-európai létező. megvalósult kommunizmus keltette mély kiábrándultság a nyugati baloldalon.

A lázadás kezdetben egy, a marxizmusnál is balrább lévő eszmeiségben testesült meg. Amolyan Mao, Che Guevara, Pol Pot, Enver Hoxha keverékben.

Ez az ultrabal azonban hamarosan “felnőtt”, s megtartva eredeti agresszívitását átfordult éppen az elleneszmébe. Ez még személyes vonatkozásban is megtapintható. Itt nem lehet nem említeni több egykori ultrabalosból mára ultraliberálissá vált nyugati politikust, pl. Daniel Cohn-Bendit EP-képviselőről.

Az eszmeiség főbb pontjai:

• a kisember mély lenézése – az osztályelmélet és az alsóbb osztályokkal való szolidaritás helyett forradalmi elitizmus,
• a kultúrharc – Magyarországon ezt a korai, 90-es évekbeli liberális kártevők “az idegen szép” jelszóval vezették be (azaz próbálták bevezetni), nyugaton ez azonban sokkal vadabb formában jelent meg, lényegileg ez a saját hagyományok tagadásával párhuzamosan minden idegen hagyomány éljenzése,
• az antihumanizmus – a korai marxisták és leninisták erőszakkal próbálták megváltoztatni az adott társadalmakat, azok akarata ellenére (arra hivatkozva leegyszerűsítve, hogy a nép nem tudja mi jó neki, ezért erőszakkal kell jót tennineki), az új ultraliberálisok azonban ezen többszörösen túltettek, ők már nemcsak az emberi társadalmon akarnak erőszakot tenni, hanem magán az emberi fajon is, lásd: természetes emberi intézmények (pl. házasság) erőszakos újrahatározása, sőt immár az emberi nemek tagadása, valamint szimpla betegségek egészségnek minősítése.

Megjelent az új embertípus, a liberális toleraszta. Aki mélyen intoleráns, a véleményszabadságot gyűlöli, azaz antidemokrata, viszont magát demokratának tekinti eközben, csak demokrácia alatt a vele való teljes egyetértést érti.

A mai, magát baloldalnak nevező ultrajobbos, liberális torz eszmeiség azonban sikeresen és biztosan nevetségessé tetté saját magát. Kelet-Európában szinte csak törpeeszme ez, de nyugaton is lassan csökken hatása.