magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

2016. január 25. 12:12 - BircaHang Média

Hamis hír, de érdemes odafigyelni

Terjed az utóbbi hetekben egy hamis hír a keresztény médiákban.

A hír lényege: az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy idén március 1-től bűncselekmény lesz kiskorút megkeresztelni, ez ugyanis ellenkezik az ENSZ által 1989-ben elfogadott Gyermekvédelmi Egyezmény 3. pontjával, mely szerint a gyermekek érdekeinek védelme a legfőbb irányelv, valamint az 1950-ben elfogadott Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. pontjával, mely szerint a vallás- és lelkiismereti szabadság egyéni jog.

A történet igazságalapja az, hogy pár éve egy megromlott kapcsolatú olasz szülőpár gyerekét a katolikus apa megkereszteltette, az ateista anya ellenkezése ellenére, annak tudtán kívül. Ezután az anya – akinek a bíróság megítélte a gyerek felügyeleti jogát – felszólította a katolikus egyházat, vonja vissza a gyerek keresztségét. A katolikus egyház ezt természetesen megtagadta (valójában nem is tehetett mást, hiszen a keresztség nem vonható vissza). Erre az anya a bírósághoz fordult: kötelezze az egyházat a keresztség visszavonására. A bíróság megállapította, hogy nincs joghatósága az ügyben (nincs joga az állami bíróságnak beavatkoznia egy egyház belső szertartásaiba), így érdemben nem is foglalkozott a kérdéssel. Ezután fordult a nő Emberi Jogok Európai Bíróságához, annak megállapítását kérve, hogy a keresztelés sértette a gyerek jogait. Az Emberi Jogok Európai Bíróság pedig kimondta: a hivatkozott egyezmények NEM tiltják kiskorúak keresztelését, s az ilyen keresztelés pedig NEM értelmezhető úgy, hogy sértené a gyerekek jogait.

Magyarul: maga a hír kamu.

Viszont érdemes odafigyelni, ugyanis mindez jól mutatja a keresztényellenes lobbi hátsó gondolatait. Ami ma még abszurdum, 20-30 év múlva nem biztos, hogy az lesz. A homoklobbi is azzal indított, hogy ne legyen bűncselekmény az, hogy két felnőtt egymással mit csinál, akkor se, ha azt a társadalom betegesnek tartja, s látjuk mára hová fajult mindez: homokosok terrorizálják országok népeit, hisztizve követelve, hogy mindenki vegye át az ő törpekisebbségi értékrendjüket.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr768310986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S3511 2016.02.01. 22:01:23

Ez az ügy tényleg abszurd volt. Egy kis víz semmit sem számít.
Azért megnézném mi lett volna az ítélet ha a gyereket az egyik szülő a másik beleegyezése nélkül körülmetélteti vallási okokra hivatkozva.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása