A ballibaizmus ismert, sokszor és sokféleképpen meg lett beszélve.

Érdekes, kevéssé vitatott jelenség azonban a liberális-konzervatív szellemiség. Indult annak idején még mint az MDF nemzeti-liberális szárnya, majd lett MDNP, Centrumpárt, hasonlók. A középső Fidesz sok szempontból jellemző képciselője volt ennek a szellemiségnek. Manapság pedig a Magyar Hang blog törzsgárdája vehető ide, bár az már nem vegytiszta, de ennek oka az a sajátosság a magyar politikában, hogy a “liberális” és “nemzeti” táboron kívül nincs hely harmadiknak, azaz előbb-utóbb minden “renitens” lepaktál valamelyik táborral. Aki meg mégse paktál le, s igyekszik látványpsan mindkét táborral ellenséges lenni, az nem számíthat semmiféle politikai sikerre. Ide sorolnám Puzsért vagy Béndek Pétert, akik teljesen mások, de ebben hasonlóak egymáshoz: mindketten valamiféle eredeti, igaz liberalizmus nevében ostorozzák mindkét tábort, persze egész mást értve liberalizmus alatt, ezért is míg Béndekkel kb. semmiben se értek egyet, addig Puzsérral sok dologban, persze – vicces módon – éppen az alapokat leszámítva.

De ezt most nem elemezném (bár ez is érdekes téma). Béndek Péter legutóbbi cikke  gondolkoztatott el valamin.

Ezek az emberek, a liberális konzervatívok komolyan elhiszik, hogy eszméjük isteni és örök, a világot képes hibátlanul leírni. Hiába minden ellenkező adat, azokkal semmi baj, a rendszer jó, csak valamiféle titokzatos erők akadályozzák a jót, de őket nemsokára legyőzzük és minden visszatér a megszokott kerékvágásba.

Hihetetlen! Ez egy szekta? Sajnos megértem őket, s ezt hittem egy időben.