magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Protestánsok tanítása

Már írtam egy történeti vázlatot, de most arról is honnan jöttek a protestantizmus egyes sajátos tanításai.

Két fő gondja volt a reformációnak. Az egyik a hit formalizálódása, a másik az egyház intézményesülése, a kettő valójában összefügg. A jó keresztény hisz, de a hitének kell hogy legyenek külső, ellenőrizhető jelei. Egyrészt ezek a jó cselekedetek, másrészt ez a részvétel a hitéletben. Az utóbbi természeténél fogva egyházi ellenőrzés alatt áll. A reformátorok szerint a hit lassan elsikkad, immár nem a belső lelki élet van a központban, hanem a külsőségek elvégzése, márpedig ezek a külsőségek csupán jelzések, nem valódi tartalmak, s ha e tartalmuk megszűnik, akkor ürességekké válnak. Amikor pedig az üres külsőségek válnak a lényeggé, akkor a vallás animista pogánysággá válik. Így tehát a megoldás a külsőségek maximális kizárása, sőt annak meggátolása, hogy azok újra megjelenhessenek. Ez tehát röviden a protestantizmus eszmei célja. (Arra nem térek most ki, hogy ennek az elgondolásnak mi a gyökeres hibája.)

Az egyik alapkérdés tehát az, hogy a bűnbeesés mennyiben rontotta meg az ember természetét. Teljes mértékben vagy sem. Mi a két álláspont radikális következménye?

Ha nem romlott teljes mértékben az ember természete, akkor az arra a következtetésre vezethet, hogy az erkölcsös egyén képes Isten nélkül is üdvözülni. Ha viszont megromlott teljesen, akkor ebből meg az következhet, hogy az embernek szabad akarata se maradt. Nyilván mindkettő ellenkezik a keresztény tanítással.

A hagyományos keresztény tanítás a kettő között igyekezett középutat találni, kb. úgy, hogy az ember nem teljes mértékben romlott meg (ez képtelenség, hiszen egyetlen isteni teremtmény se lehet teljesen rossz), azaz képes törekedni a jóra Isten nélkül is, de e törekvés sose lehet sikeres Isten nélkül, aki kegyelmével megadja a szükséges erőt a folyamat sikeréhez. De magában a folyamatban, a kezdeti isteni "lökés" után, melyet minden ember megkap, az ember aktív akaratlagos részvétele kulcsfontosságú. Nincsenek kiválasztottak, se üdvözülésre, se kárhozatra, az egyén szabad akaratán múlik az eredmény.

A protestantizmus legjelentősebb irányzata, a kálvinizmus azonban a teljes megromlás mellett teszi le voksát. Ennek oka, hogy az ember akaratlagos részvételében azt látja, hogy sérül isten mindenhatósága. S ebből következik, hogy Istennek előre döntenie kell kinek adja meg az üdvözülést, s akinek ez meg lett adva, az mindenképpen üdvözülni is fog. Tehát ez egy belsőleg koherens ideológia, már csak az a kérdés az egyén számára, ő a "jók" között van-e (erről írtam már itt).

A protestantizmus egyes irányzatai ez utóbbiban nem értenek egyet a kálvinistákkal, ők is hisznek ugyan az előre meghatározottságban, viszont úgy vélik, hogy ez a kiválasztottság nem kötelezi az embert: az ember szabad akarata folytán képes ellenállni Istennek, s megtagadni az üdvözülést.

Ami viszont minden protestáns közös vonása, hogy csakis a hit számít, nem a cselekedetek. A jó cselekedet nem visz sehová, az csak külső jele a már meglévő üdvözült státusznak.

A hagyományos kereszténység számára viszont az egész fenti kérdés nem is létezik, hiszen eleve nem hisz az előre meghatározottságban. A keleti (ortodox) koncepció valamivel nagyobb súlyt fektet az egyén szabad akaratára, mint a nyugati (katolikus), de a nyugati verzió is elutasítja a ágostoni tanítás protestáns értelmezését az előre meghatározottságról. Az eltérés annyi itt, hogy a keleti elképzelés szerint az ember mint isteni teremtmény eleve magában hordja az isteni szikrát, így isteni kegyelem nélkül is képes lenne a jóra, bár nem képes egyedül elérni az üdvözülést, míg a nyugati elképzelés aláhúzza, hogy már a jóra törekvés kezdeti állapota isteni kegyelem eredménye. Amiben mind a két tanítás azonos: a kegyelem egyetemesen megadott mindenkinek, s az ember képes szembemenni vele.

Ami összegezve elmondható ebből a szempontból a protestantizmusról: valós problémákat látott, azokat úgy igyekezett megoldani, hogy nagyobb problémákat teremtett, majd bónuszként az új problémák mellé előjöttek az eredeti problémák is, kissé módosított alakban.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr5615486172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Hyde 2020.02.25. 17:45:57

A reformáció soha sem hitvitát jelentett, hanem egyszerű politikát ahol az arisztokraták, kalmárok, polgárok és jobbágyok különböző taktika érdekszövetségei mérkőztek meg.

A felvilágosodásig egész egyszerűen a Biblia különböző olvasatain keresztül fejeződött ki a politika.

Khonsu 2020.02.26. 18:14:47

"a keleti elképzelés szerint az ember mint isteni teremtmény eleve magában hordja az isteni szikrát"

Igen. "Képére és hasonlatosságára."

"Nincsenek kiválasztottak, se üdvözülésre, se kárhozatra, az egyén szabad akaratán múlik az eredmény."

Bizony, ez így van.

"Az egyik alapkérdés tehát az, hogy a bűnbeesés mennyiben rontotta meg az ember természetét."

A bűnbeesés annyiban rontotta meg az ember természetét, amennyiben egyénenként egyetért vele. Tehát amennyiben jónak és rossznak tudását magáénak vallja az egyén.

"Amiben mind a két tanítás azonos: a kegyelem egyetemesen megadott mindenkinek, s az ember képes szembemenni vele."

Igen. Isten a szeretetét, bizalmát adja meg előre, nem az üdvözülést.

entrpnr 2020.02.27. 11:10:45

@Mr. Hyde: Így pontosabb lenne: "A reformáció soha sem csak hitvitát jelentett, hanem egyszerű politikát is... "
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása