George Lakoff amerikai nyelvésznek van egy érdekes könyve, ill. van neki több is, de most csak az egyikről fogok írni. Lakoff a nyelvészet mellett aktív a politikában is, s a Ne gondolj az elefántra! az egyik közéleti könyvének a címe.

Tudni kell, hogy Lakoff szélsőségesen liberális, progresszív megmondóember, azaz éppenhogy nem a mi táborunk. Amerikában persze a másik tábor se a miénk, ezt húzzuk alá. Amerikában a helyzet sajátos, a két tábor mindegyike ott nagyon heterogén:

• a baloldal mindent jelent a szocdemtől a liberálisig, közös vonásuk a progresszívizmus, de pl. egy rakás témában egymással ellentétes álláspontot foglalnak el,
• a jobboldal meg egyértelműen gazdasági liberális, ezen belül jellemzően liberális-konzervatív, a közös vonás a klasszikus liberalizmus, ez még a friss újjobbos és Trump-féle jobbra is teljesen igaz, de itt is nagyfokú a heterogenitás.

Tehát az amerikai politikai élet nem alkalmazható példaként Magyarországon, mert nagyon kevés a közös pont. De a módszer viszont alkalmas. Tehát Lakoff a demokraták balszélén áll, de mondjuk Bernie Sandershez képest jobbra. De mindegy, ezt csak megjegyzésként, a téma szempontjából mindegy, hogy Lakoff az amerikai jobboldalt támadja, s a baloldalnak ad recepteket, mert üzenete univerzális. Egyébként is teljesen lényegetlen a konkrétum, mert a magyar jobboldal nagyon más, mint az amerikai jobboldal (éppen a fő elvben, a piacpártiságban van hatalmas eltérés, az amerikai jobboldal abszolút liberális gazdaságilag, ez a fő kapocs a jobboldal különböző irányzatai között, míg a magyar jobboldal szellemileg mindigis harmadikutas volt, számára a kapitalizmus a legjobb esetben is csak kisebbik rossz), s persze a magyar baloldal se azonos az amerikai baloldallal (a magyar baloldal sokkal konzervatívabb, mint az amerikai. a szó szociális értelmében, s gazdaságilag meg sokkal liberálisabb). A magyar baloldal amerikai mércével kb. Clinton, de kissé konzervatívabb nála szociálisan, a magyar jobboldal meg egy szociális Trump és egy gazdasági Sanders keveréke.

A szerző azt mondja, Amerikában a konzervatívok úgy voltak képesek még a 70-es években átvenni a közbeszéd irányítását, hogy megértették ennek mi a módszere, míg a liberálisok ragaszkodtak ahhoz, hogy egyszerűen a liberális álláspontot igazoló tényeket kell felsorolni, ezek meggyőzik az embereket. A konzervatívok viszont rájöttek: hiába sorolják a konzervatív álláspontot igazoló tényeket, ezzel csakis az eleve saját híveiket győzik meg még egyszer, ami azonban egyrészt felesleges, másrészt mindenki másra - se az ellenfél híveire, se a semlegesekre - hatástalan. A megoldás a keretezés, azaz olyan keret létrehozása, melyben az ellenfél álláspontja is közvetve minket igazol.

A keret nem valamiféle manipuláció, s végképp nem hazugság, hanem az ember természetes gondolkodásához igazodó rendszer. Amikor valami ismeretlent látunk, az azonnal igyekszünk beilleszteni már meglévő ismereteink rendszerébe. Mondok erre egy teljesen politikamentes példát: amikor az oszmán-törökök behozták Magyarországra a padlizsánt, a magyarok először a törökparadicsom nevet adták neki, mert a már ismert, szintén viszonylag új paradicsomhoz hasonlították.

A magyar olvasó számára persze mindez jól ismert. A rendszerváltozás már liberális keretezésben ment, az volt jó, ami liberális, s minden más meg valamiféle kifejletlen állapot, melyet nevelni, oktatni kell. Minden ellenvélemény szimplán szalonképtelennek lett minősítve, azaz amivel vitázni se szabad, mert az ember "bepiszkolódik". Az első Fidesz-kormány pont azért nem tudott sikeres lenni, mert messzemenően elfogadta ezt a keretet, mindig csak azon belül próbált lépni. A Fidesznek 2 választási vereség kellett ezután, hogy rájöjjön: nyitnia kell a "szélsőséges" beszédmód felé, ha tényleg el akarja hitetni magáról, hogy mást akar, mint a baloldal.

A szerző vázol pár fontos pontot a helyes keret meghatározásához. Én kiemelnék kettőt.

Egy, megérteni, hogy az ellenfél nem buta, se gonosz, hanem van egy értékrendje, ami alapján álláspontja igaz. A magyar ballibek máig képtelenek voltak ezt az egyszerű alapelvet megérteni, máig ragaszkodnak ahhoz, hogy a Fidesz "pávatáncol", azaz nincs koherens eszméje, továbbá eleve csak "korrupt", azaz lopni akar, minden más ennek az álcázása.

Pedig ennek megértése rendkívül fontos, ugyanis ha nem értjük meg az ellenfél keretét, akkor az ellen nem a megfelelő eszközt állítjuk fel. A magyar ballibek korrupcióellenes kerete ezért is téves, mert nem a valóságra reagál, plusz maga a keret is erősen támadható.

A Fidesz ugyanezt a hibát követte el 20 éve. Lásd a "polgár" kampányt. Teljesen értelmetlen volt, ugyanis egyrészt a polgárság nem hívószó a lakosság legnagyobb részére számára, másrészt pedig senki se hitte el komolyan, hogy a ballibek kevésbé lennének polgáriak a Fidesznél, sőt sok tekintetben éppenhogy a szociális értelemben vett polgárság körében a ballib pártok jóval népszerűbbek voltak a Fidesznél. Ezért is fatális tévedés a "Fidesz Polgári Párt" név. Jelenleg a ballib ellenzék ugyanezt a hibát követi el az "európai" szóval egyébként, lásd a DK nevetséges "európai magyarok" kampányát.

Kettő, mindig nagyobb perspektívába kell helyezni az egyes kérdéseket. Ha ez megvan, akár egy konkrét intézkedés ellenzőjét is meg lehet tartani hívőként, ha az egyébként a nagyobb keretet elfogadja. Ha viszont az egyes ügyek nem alkotnak egyeséges értelmezési keretet, akkor az adott egyes ügyekkel egyet nem értők az egész pártnak esetleg hátat fognak fordítani.

A szerző megemlíti a homokos "házasságot" is. De nem az ő példáját mutatnám be, mert van egy érdekesebb verziója ennek. Hogyan sikerült a latin-amerikai progresszívoknak elérniük az egyneműek házasságának társadalmi elfogadottságát alig 15-20 év alatt? A történet érdekes. Azonnal tudták, hogy ha elkezdenek "meleg házasságról" beszélni, amerikai módra, az csak az ellenségnek ad adukat, hiszen azonnal egy sor ellenérv jelentkezik. Ezért kitalálták, hogy van a "házasság" mint olyan, s annak része a "hagyományos házasság", azaz ez egyfajta korlátozott, kisebb alakzat, majd megalkották az "egyenlőségi házasság" fogalmat (matrimonio igualatario). Ezentúl az ellenzők hirtelen az egyenlőség ellenzői lettek, ami nyilván csúnya dolog, hiszen az egyenlőség szép eszme. Az ellenzők ezután magyarázkodni voltak kénytelenek, hogy miért egyenlőségellenesek (biztosan a rabszolgaságot is támogatják... meg nőellenesek), s hosszasan kellett magyarázniuk, miért nem ellenzik az egyenlőséget, miközben ellenzik az egynemű házasságot. Azaz egy bonyolult, gondolkodást igénylő magyarázat áll szemben egyetlen frappáns kifejezéssel - nem kétséges ki nyer hosszú távon. Vessük össze ezt a homokos "házasság" magyar híveivel, akik jogkiterjesztésről beszélnek, amire viszont azonnal adódik az ellenérv, hogy minek egy kipróbált dolgon változtatni.

Tehát minden a nyelv átvétele, nem átengedése az ellenségnek. A magyar nyelvet illetően sok lett megtéve a liberális dominancia ellen, de még van teendő.

Miért adtam cikkemnek a Ne gondolj a tigrisre címet? Mert alkalmaztam Lakoff üzenetét: ha nem akarunk az elefántra gondolni, akkor nem azt kell mondanunk, hogy "ne gondolj az elefántra", hanem valami mást, akár azt is, hogy "ne gondolj a tigrisre", mert akkor tényleg nem fogunk az elefántra gondolni.