A magyar és a bolgár posztkommunista történelem különbözőségéről sokszor írtam, de most kulturális aspektusáról.

A magyar posztkommunista elit a lehető leghomogénebb. Eredete szinte kizárólag a volt kommunista technokrata elit, s az abból kialakult komprádor burzsoázia, mely az idegen tőke képviseletét ellátja. Se a maffia, se a Kádár-kori maszekok nem tudtak labdába rúgni, s új magyar nagytőke se alakult ki. (Ez utóbbiban az utóbbi pár évben van változás, a Fidesz tudatos tőkésépítése miatt, de ez a réteg ma se meghatározó.)

Kulturálisan ez a réteg a hagyományos polgári kultúra híve, vagy ténylegesen, vagy csak látszólag, de a látszólagosság is a polgári kultúrát erősíti.

Bulgáriában a technokrata réteg nem volt képes a teljes hatalmat átvenni, a maffia a 90-es években legalább azonos erőt képviselt. Az idegen tőke pedig csak a 90-es évek vége felé kezdett komoly szerepet játszani.

A maffia természetesen közelebb állt a kisemberekhez, mint az elithez. A gazdasági hatalma révén a maffia komoly befolyást szerzett a kultúrára is, s természetesen a magas kultúra helyett a populárist preferálta. Hiszen csak azt értette.

Az eredmény kettős:

• egyrészt ez védelmet nyújtott az idegen kulturális imperializmus ellen,
• de másrészt a legalacsonyabb, legbutább szórakozás hatalmas teret foglalt el.

Magyarországon a lakodalmas rock nevű műfaj máig marginális, míg Bulgáriában hatalmas jelentőségű, bolgár neve csalga. Erről részletesebben itt. Kezdetben még érdekes is volt, mert egyfajta új népi foklórt jelentett, de lassan az egész egy szimpla iparággá változott.

A csalga kultúra azonban túlment a zenén. Kihatott az új kapitalizmusra, annak fő ideológiája lett. Lényegi elemei:

• szélsőséges individualizmus, senki se számít rajtam kívül,
• minden alapja és oka a pénz,
• az igazi férfi amolyan félig bűnöző, csencselő, ügyeskedő, lehetőleg cigányos stílusban felöltözve,
• az igazi nő a prostituált típus, aki folyamatosan plasztikai műtéteket hajt végre magán, ki van szőkítve, kék szemlencsét hord, hatalmas műmellei vannak, s miniszoknyát csipkés harisnyanadrággal hord télen-nyáron, hatalmas sarkú cipővel.

Ennek hatása persze a felnőtt nemzedékben nem volt romboló, de a tinédzsereknél fokozottan az volt. Volt egy időszak, amikor a szilikonmellre elegendő pénzzel nem rendelkező fiatal lányok egyenesen szerencsétlennek érezték magukat.

Kezdetben egyfajta értelmiségi szubkultúraként, majd szélesebben is megszülett az ezredforduló után a csalga kultúra ellenzése mint mozgalom. Ennek fő megjelenése persze a zenei ízlés, ami bármi lehet, csak nem csalga. A férfi öltözködésben a másik tábor nem követése könnyű, bevallom, én máig nem szívesen lépek utcára rövidnadrágban, s szinte állandóan pólót hordok, amiatt, hogy a csalgás férfiaknál ez pont ellentétes módon volt: ott a papucs, a rövidnadrág, a köldökig kigombolt ing volt az alapviselet. A nőknél még egyszerűbb: elegendő egyes ruhadarabokat sose hordani, miközben szexisnek maradni.

Mára a csalga kultúra visszaszorult ugyan, de ma is túl nagy a terepe. Bár talán a legrosszabb elemei már marginálisak. Ami pedig magát a zenét illeti, egyszerűen dögunalmas. Sajnos ma is túl népszerű azonban.

Egy tipikus mai (2020) csalga szám: fetrengő magas szőke nők, irreális környezet, monoton zene, abszurd szöveg (bocs, nem fordítom el, mert nem akarok erre időt pazarolni):

Úgy érzem, viszont Magyarországon hasznos fejlemény, hogy ez a típusú kultúra növelte a szerepét, mert a magyar kultúra meg az ellenkező végleten volt, túlságosan elitista volt. Szóval az ilyen Bunyós Pityu típusú zenék szerepe pozitív.

Hozzáteszem, én személyesen nagyon szűk zenei ízléssel rendelkezem. A könnyűzenében szinte csak pár előadó van, akit valóban szeretek, egy talán ismertebb példa:

Nemrég találtam rá sajátos feldolgozására:

S mivel Latin-Amerikában nőttem fel, van ottani kedvencem, aki azonban Kelet-Európában kb. ismeretlen:

Annyit tudtam tenni értd, hogy évekkel ezelőtt elkészítettem a magyar és a bolgár Wikipédia cikket róla. Tinédzserként szerelmes voltam belé, akkor persze még így nézett ki: