Az Európai Buzottság Bizottság legújabb terve: az LGBTQIXYZABCWCSTB emberek jogainak védésétől fog függeni az egyes tagállamoknak járó összegek kifizetése.
Most legalább megtudtuk mit is jelent brüsszeliül a "jogállamiság" fogalom. Nos, a beteg nemiségű emberek rombolási jogát jelenti a családok, a gyerekek, a társadalom, a normalitás ellenében.
Az illetékes EB-biztos nyíltan ki is mondja: ahol a beteg nemiségű emberek érdekei nem érvényesülnek a brüsszelita szájízlés szerint, ott hiányoznak az emberi jogok.
Még, még! Csak egyre jobban lejáratjátok magatokat. Megmondom őszintén, azt még el tudom fogadni, amikor egy homokos, pedofil, stb. védi a beteges eszmét, hiszen ez egy természetes emberi ösztön, a neve önvédelem, de amikor normális emberek állnak ki az abnormalitás mellett, ott a baj sokkal nagyobb: ez ugyanis már nem puszta önvédelem, hanem gonoszság, rombolási szándék.
Nem gond egyébként, kőkemény vétó lesz, több országból is.

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vergyula 2020.11.16. 06:22:18
Megannyi kérdés.
Mr. Hyde 2020.11.16. 06:55:58
A lenyűgöző ebben az egészben, hogy már maga az intézmény sem képes számontartani az álta összefogott, képviselt identitásokat, mivel a lehetségesen meghatározható és így egymás mellé rendelhető részleges önmeghatározások száma végtelen kell legyen, hogy elkerüljék a "kirekesztést".
Ezért változtatták a nevüket "LMBTQ+"-ra, ahol a "+" a kategória nyitottságát jelenti, tehát fenntartják a helyet a most még nem létező, csak majd a későbbiekben meghatározásra kerülő partikuláris identitások számára.
Ez a halmazelméleti logika szerint annyit kell jelentsen, hogy a szexuális identitásokat jogilag egymásmellé rendeli kívánó mozgalom mindenféle összetett beállítottságot elfogad és magába foglal, kivéve természetesen a hagyományos nemi szerepekben megjelenő heteroszexualitást.
Ezért zsákutca ez a kezdményezés, mivel az univerzális jogegyenlőség helyett szexuális orientációk mentén bontja identitáscsoportokra a társadalmat amelyeknek egyéni mikro-szabadságokat kínál. Ezzel lényegében az általános szabadság hiányát palástolja, korlátokat jelöl ki és megosztottságot hoz létre.
Az identitáspolitika létfontosságú a jelenlegi rendszer számára, hogy elterelje a társadalmi problémákról a figyelmet.
A fonákja és egyben előnye ennek az, hogy a társadalmi problémák nem fognak megszűnni a szimbolikus identitáspolitizálástól. Sőt, minél kiterjedtebb az identitáskurzus, annál erőteljesebben és nyilvánvalóbban fognak a felszínre töri a rendszer ellentmondásai és immár nem lesz hatékonyan alkalmazható terelés, palástolás, hogy elfedje az.
Mr. Hyde 2020.11.16. 07:01:19
Ezt még a fraud-i pszichoanalízis is súlyos fixációnak, mentális rendellenességnek értékelné.
vergyula 2020.11.16. 07:11:30
De még az LMBTQ+ is jobb, mint felsorolni az ABC összes betűjét.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.16. 07:17:34
A lényeg: rombolni a házasságot, a családot, megrontani a gyerekeket. Minden betű jelentáse ez végsősoron.
vergyula 2020.11.16. 07:22:21
Ezzel nem teljesen értek egyet. Csak akkor van így, ha a téma a szexualitás.
A társadalom hajlamos az egyes embereket a "különleges" tulajdonságaik alapján meghatározni. Aki valamilyen szempontból kilóg a sorból, az meg lesz bélyegezve. Lásd: "- Jó ez az Elton John-dal. - Az egy buzi."
Az ABC-keverőknek pont ez az egyik nagy fájdalma. Azt szeretnék, ha a szexuális orientációjuk csak egy olyan kérdés lenne, mint mondjuk a hajuk színe.
Helga Beauty Salon2 2020.11.16. 09:54:31
Valamelyik hülye buzi reggel felkelt és úgy döntött, hogy másfajta buzi lesz és nem olyan, amilyen eddig! Természetesen ehhez más jogok járnak, a felét már tudja, a másik fele meg majd kialakul és lehet basztatni az ostoba heterokat, ha ilyen jól tűrik!
Helga Beauty Salon2 2020.11.16. 10:09:46
Most legalább megtudtuk mit is jelent brüsszeliül a "jogállamiság" fogalom. Nos, a beteg nemiségű emberek rombolási jogát jelenti a családok, a gyerekek, a társadalom, a normalitás ellenében."
Az EU-t teljesen túszul ejtette ez a sorosista libsi klikk és nem nyugszik, amíg le nem rombol minden értéket!
vergyula 2020.11.16. 10:11:03
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.16. 10:16:54
Önmagában csak betegság.
2020.11.16. 11:41:02
Lassan ideje elkezdeni a kilépés hosszútávú tervét a V4-ekkel és a többi környékbeli EU-s országgal együtt.
ulpius66 2020.11.16. 12:33:43
Az EU Bizottság bosszút akar állni a magyar és lengyel kormányon, mert más politikai elképzelései vannak, mint az EU vezetésének!
Mivel a sokszor emlegetett 7. cikkely alkalmazása szart sem ér, most kitalálták, hogy úgy tudnak bosszút állni, ha pénzeket vonnak meg, e két EU szinten szegény országtól!!!
EZ SZIMPLA POLITIKAI ZSAROLÁS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Természetesen egy célja van ennek a zsarolásnak, el akarják érni a magyar és a lengyel kormány megbuktatását, és olyanokat akarnak a magyarok, lengyelek nyakába ültetni, akik "nem akadékoskodnak" bólogató jános módjára mindent elfogadnak......ekkor bezzeg lesz pénz!!!!!!
(azt persze nem tudom az EU-t fel lehet-e jelenteni zsarolásért, mint büntetőjogi kategória..........)
ulpius66 2020.11.16. 12:37:00
Kíváncsi vagyok hány magyar család, magyar vállalkozók, magyar gazdák, magyar önkormányzatok fognak örülni annak, ha Magyarország nem kap pénzt az EU-tól, és így ők sem kapják meg a támogatást!!!!
LEHET, HOGY MEGNŐ AZ EU-T ELUTASÍTÓK SZÁMA?
2020.11.16. 12:37:14
Helga Beauty Salon2 2020.11.16. 12:37:23
Szerintem ideje lenne visszavinni ezt a problémát a négy fal közé, ahova való!
Miért kell ezt a baromságot hallgatnom, ha nem vagyok rá kíváncsi?
ulpius66 2020.11.16. 12:40:39
HA NEM VÉTÓZNAK, AKKOR AZÉRT NEM KAPUNK PÉNZET, MERT JOGÁLLAMISÁG!
HA VÉTÓZUNK, AKKOR MEG AZÉRT NEM KAPUNK PÉNZET, MERT NINCS ELFOGADOTT KÖLTSÉGVETÉS!
(mondjuk a második esetben egyetlen ország sem kap pénzet, nekünk meg ugye tök mindegy, hogy mért nem kapunk......)
ulpius66 2020.11.16. 12:42:57
Ügyes, naggggyon-naggggyon ügyes!!!! --- mondaná Kohn bácsi, az öreg zsidó......
Helga Beauty Salon2 2020.11.16. 12:46:17
Kíváncsi vagyok hány magyar család, magyar vállalkozók, magyar gazdák, magyar önkormányzatok fognak örülni annak, ha Magyarország nem kap pénzt az EU-tól, és így ők sem kapják meg a támogatást!!!!
LEHET, HOGY MEGNŐ AZ EU-T ELUTASÍTÓK SZÁMA?................................
Jó lenne ha megnőne, mert ez nem állapot! Mi köze a vállalkozóknak, a családoknak, az önkormányzatoknak a buzisághoz, a nekik járó pénzeket miért kötik ilyen feltételekhez?
Észre kellene venni, hogy az EU teljesen elhülyült és kilépni a faszba, mert amikor beléptünk, még ilyesmikről szó sem volt, nem tombolt a migráció és a befogadási cirkusz, nem a buzik voltak a fókuszban és úgy általában voltak távlatok és nem ez a szellemi nihil!
ulpius66 2020.11.16. 13:00:16
Sőt!
Képzeld el, ha a Patás 2022-ben nyer, akkor Magyarország 2021-2026 között egy árva fillért sem kapna!
MERT UGYE AZ TELJESEN VILÁGOS, HOGY ITTEN NEM JOGÁLLAMISÁGRÓL VAN SZÓ, HANEM ARRÓL, HOGY MAGYARORSZÁG ADDIG NEM KAP PÉNZET, AMÍG A PATÁS VAN KORMÁNYON!!!!
Ezt csak a hülyék nem látják!
(azt persze nem értem, hogy ekkor az EU vezetői mért nem eztet mondják????? így mindenki értené miről is van szó.....)
vergyula 2020.11.16. 13:25:16
Esetleg lemondhatna, sokaknak tetszene, és még pénzt is kapnánk. :D
vergyula 2020.11.16. 13:33:25
ulpius66 2020.11.16. 14:12:04
... AZTÁN KI TETSZENE NEKTEK?
JÖNNE A KÖVÉR, A ROGÁN VAGY A LÁZÁR.....
NEKTEK MELYIK TETSZENE??????
(avagy tök mindegy kire savaznak a magyarok, ott fenn a magas EU-ban úgyis eldöntenék, hogy ki lenne a jó nektek....... EZ AZ IGAZI LIBERÁLIS DEMOKRÁCIA!!!!!)
2020.11.16. 15:18:31
HaD 2020.11.16. 15:23:14
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.16. 15:55:04
Nyilván nem.
Helga Beauty Salon2 2020.11.16. 15:57:37
Milyen jogállamiságról van szó? Mit takar ez a kifejezés egyáltalán, mert törvényben sehol sincs leírva, pedig a jog már csak olyan, hogy le vagyon írva!
Pl. ezek a buzijogok sincsenek sehol, osztán meg a zEU akármilyen jogtárában pláne nincs klauzula a támogatásnak a buzijogokhoz kapcsolásáról! Na ki szarja itt loe a jogot? Szerintem az EU!
Ha meg primitívezel....hát azt is lehet, de monnyuk én nagyot röhögtemk, hogy részedről meg sikerült egy teljesen szellemileg zokni víziót prezentálni a tangás Orbánról! Nem apukám, Orbán államférfi, miatta ne aggódj, a te ballib politikusaid szuoktak idiótaságokat csinálni!
ulpius66 2020.11.16. 16:01:44
Nyilván de!
HA ORBÁN BUZI LENNE, MEG PEDOFIL, ESETLEG TRANSZNEMŰ ÉS "tangába menne az Európai Tanácsba" akkor igenis JOGÁLLAM LENNE MAGYARORSZÁG!
2020.11.16. 16:03:03
Itt tudod, arról van szó, hogy Orbán a magyar választók egy részének legótvarabb kívánságát is teljesíti.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.16. 16:03:17
A helyzet olyan, hogy Orbán nem veszíthet ebben.
Miért?
Elsősorban azért, mert az EU-támogatások legnagyobb részét végsősorin a mo-i nyugatí befeketők kapják meg, nem az Orbán-kormány, így ha komolyan felmerülne a támogatások tényleges leállítása, ez ellen a német kormány lépne fel a leghatározottabban, mert ez a német tőkét érintené a legnegatívabban.
Másodsorban meg persze azért, mert az EU szervezet kaotikus és önellentmondó, nincsenek meg a világos döntéshozó mechanizmusok. A jelenlegi EU-s döntéshozás olyan kb. mintha az lenne a magar alkotmányos rend, hogy:
- a nagyobb városok polgármestereinek lenne egy közös szervezete, s csak akkor dönthetne a parlament bármiről is, ha előbb ez a szervezet konszenzusos döntést hozba arról, mit tehet a parlament,
- a magyar kormányfő csak koordinálhatna, meg ünnepi beszédeket modnhatna, de soha semmiről nem dönthetne, ez csak a parlament és a polgármesterek hatásköre lenne,
-a kormánytagokat nem akormányfő, se a parlament nem választhatná meg, őket az egyes nagyvárosok polgármsterei delegálnak visszavonhatatlan mandátummal 5 évre.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.16. 16:04:45
Éppen az EB cáfol téged, hiszen kimondták: buzijogok = jogállam.
2020.11.16. 16:21:03
lobaszopiatej 2020.11.16. 16:24:48
Durciból elszabotálja a működését.
Nagyon fogják szeretni külföldön a magyart :)
A vírus nem is olyan fontos mostanság. Lesz pár öreg hulla, legalább nem kell nekik nyugdíjat utalni.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.16. 16:26:07
Mondjuk mit szólnál, ha létezne egy Rendes Ember Viselkedési Szabályzat, melynek egyik pontja azt mondaná, kihogy köteles vagy átadni nekem a feleséged szexre?
2020.11.16. 16:27:47
ulpius66 2020.11.16. 16:33:52
ORBÁN VÉGRE A SARKÁRA ÁLLT, ÉS ELHAJTOTTA AZT A RETKES EU-T A HALÁL FASZÁRA!!!
www.portfolio.hu/unios-forrasok/20201116/hivatalos-magyarorszag-es-lengyelorszag-meg
"Magyarország megvétózta az uniós költségvetési javaslatot a mai nagyköveti tanácskozáson a túl szigorú jogállamisági rendelet miatt – jelentette be Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a Twitterén. A hírek szerint nem csak a magyar, hanem a lengyel nagykövet is hasonlóan szavazott.
A mai fejlemény alapján bizonytalan időre és kifutás mellett leáll az uniós költségvetési döntéshozatal. Csütörtökön várhatóan az EU legfelső szintjén, az állam- és kormányfők videókonferenciás tanácskozásán is megvitatják a kialakult helyzetet és a további lépéseket."
ÍGY KELL EZT CSINÁLNI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
HaD 2020.11.16. 17:15:03
HaD 2020.11.16. 17:18:27
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.16. 17:28:15
Azt szeretné, ha az övék lenne a végrehajtó hatalom, a nép meg ezt ellenzi.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.16. 17:29:41
Lényegtelen. Ha az EU nem változik meg, szét fog hullani darabjaira. A mi célünk az agónia kibekkelése.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.16. 17:31:41
Biden győzelme eleve eldöntötte a játszmát: vége az EU-nak.
Helga Beauty Salon2 2020.11.16. 19:28:00
Miért nem a normális emberek jogait kérik számon? Zsidó, cigány, néger, sittes, buzi védett alany, de a kiszolgáltatott munkavállaló, a bank által földönfutóvá vált család, a bűncselekmények áldozatai mehetnek a francba, abból senki nem akar botrányt csinálni, a megélhetési jogvédőknek nem ügy!
chrisred 2020.11.17. 05:24:49
chrisred 2020.11.17. 05:26:23
chrisred 2020.11.17. 05:28:24
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.17. 05:34:44
Sokkal komolyabbak ennél az ellentétek.
chrisred 2020.11.17. 06:03:37
Helga Beauty Salon2 2020.11.17. 09:29:27
Tudom,, hogy kelet! Az a bökkenő, hogy önmagától nem változik, ugyanis alapból gyarmatnak vettek fel bennünket az EU-ba, olcsó munkaerőnek, piacnak és a tehetségesek elszipkázására!
At EU gazdagabb felének tehát érdeke, hogy keveset keressenek akiket itt dolgoztatnak, ha maradnak, akkor úgy húzzák le őket, ha meg elmennek nyugatra, akkor a megspórolt képzéssel!
Ezzel párhuzamosan és ezért, a hazai munkavállalók, a kormány és a szakszervezetek kényszerhelyzetben vannak, mert a leromlott iparunk, a nyersanyaghiányunk miatt a saját lábunkon nem tudnánk még ennyire sem megállni, mint íy kiszolgáltatottan, ezért kényszerűségből elfogadják a jelenlegi helyzetet, nehogy elvigyék a nagy cégek a termelést Kínába, vagy a szomszédos "szegény országokba! Ördögi kör, de ez gazdasági kérdés és ha az EU egységesítené, vagy közelebb hozná a belső viszonyait egymáshoz és megregulázná a multikat, egyszóval ha tökös lenne, akkor sokkal jobb lenne minden! Ehelyett ezek a gumicsontok vannak napirenden, pedig ha belegondolsz, pl. a buziproblémába, akkor az is kamu, hiszen a "normáis" buzi elvan jól, nem akar gyereket örökbefogadni, nem kell neki külön klotyó, nem ír mesekönyvet gyerekeknek!----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
SZVSZ ez az egész, a globális gazdasági háttérhatalom műve, az oszd meg és uralkodj és ehhez találtak az EU-ban mindenre kapható kollaboránsokat, amiatt ez a helyzet!
chrisred 2020.11.17. 09:39:04