Nemrég napokig vitáztam egy fanatikus ballibbel, aki váltig állította, Kádár alatt a külföldre utazás szabad volt.
Csak emlékeztetőül a valóság röviden.
1972 előtt a külföldre utazás nem számított jognak, hanem kiváltságnak. Az ember kérelmezte, majd vagy kapott engedélyt vagy nem, a pontos szabályok nem is voltak ismertek.
1972-ben az a könnyítés következett be, hogy 5 kommunista országba való utazáshoz már nem kellett útlevél: az NDK-ba, Lengyelországba, Csehszlovákiába, Romániába, Bulgáriába személyi igazolvánnyal lehetett utazni, ahhoz úgynevezett "betétlap" kellett, ennek igénylése pár napot vett igénybe, míg az útlevéligénylés 1 hónap volt.
A Kádár-rendszer liberalizációjának első lépése 1978 volt. Az 1978. évi 20. tvr. kimondta, az utazás jog. Ekkor lett a piros útlevél a "szocialista" utazásokhoz, s a kék útlevél a nyugati utazásokhoz. A piros útlevéllel szabadon lehetett utazni a már említett 5 országba, legfeljebb 30 napra, míg a kék útlevélhez külön kiutazási engedélyt kellett igényelni minden egyes utazáshoz.
1984-ben meg lett szüntetve a piros útlevél, immár minden utazáshoz kék kellett, de minden kék útlevélbe bele lett pecsételve az az NDK-ra, Lengyelországra, Csehszlovákiára, Romániára, Bulgáriára érvényes állandó kiutazási engedély, míg mindenhová máshová továbbra is utazásonként kellett külön kiutazási engedély.
Létezett általános állandó kiutazási engedély is az egész világra, ehhez magasrangú tisztség kellett azonban. S jellemzően ilyet magánútlevélhez nem is adtak, hanem csak egyes szolgálati és diplomata útlevelekhez.
A kiutazási engedélyt az 1987. évi 25. tvr. szüntette meg, 1988. január 1-jei hatállyal, a korabeli köznyelv szerint ez volt a "világútlevél" bevezetése. Gyakorlati szempontból nézve ez a teljesen szabad utazást jelentette az emberek 99,9 %-a számára. Apró korlátozások maradtak csak, melyeket már a rendszerváltozás szüntetett meg.
Viszonylag kevesen tudják, hogy "ellenőrzési közösség" volt 6 kommunista ország között a 70-es és 80-as években. Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, s Románia között kölcsönös egyezmény volt hatályban az állampolgáraik ellenőrzéséről. Ennek 2 fő gyakorlati következménye volt:
- pl. a magyar kiutazási engedély hatályát vesztette Magyarországon kívül is, ha az ember egyszer már felhasználta: ha pl. egy magyar kiment Ausztriába, majd onnan átment Csehszlovákiába, már nem utazhatott ki Csehszlovákiából ismét nyugatra, ehhez új magyar kiutazási engedélyre volt szüksége,
- más országba élőkre is vonatkoztak a helyi szabályok, ha pl. egy magyar állampolgár letelepedett Csehszlovákiában, külföldi utazásához szüksége volt csehszlovák engedélyre is, nem csak magyarra.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.04.13. 07:46:45
Ezzel kapcsolatban írtam még régebben hogy az értelmesebb és humánosabb ügyintéző mindig fel is hívta a figyelmet, hogyan ne veszítse el az utazó az engedélyt, így jöttek létre a Brno-Krakkó-Lemberg-Kolozsvár útvonalak, ha Trianon mindkét országrészben hagyott rokonokat.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.13. 08:01:21
Annak idekén, talán 1985-ben a szilveszteri rádiókabarében volt egy szám, kb. ez:
- Eddig az ember elment a rendőrségre, beadta az útlevélkerelmet, aztán utazott, majd a határon eladta visszajövet az útlevelet. Bezzeg ma! Az ember elmegy a rendősrégre, kiváltja útlevelét, aztán hazamegy és beteszi a fiókba!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.13. 08:01:49
eladta = leadta
midnight coder 2021.04.13. 08:38:53
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.04.13. 09:08:58
Olvastam nemrégiben egy filmkritikát a Kántor sorozat Havas történet című epizódjáról. A helyesírásából meg fogalmazásából itélve huszonéves blogger totális rendezői hiteltelenségnek tartja azt a jelenetet, amikor a pénzszűkés főkönyvelő Lőte Attila átadja a személyigazolványát a maffiózót alakító Benkő Gyulának, és részletesen elkezd beszélni a munkájáról. Nem volt az hiteltelen, pontosan úgy volt a valóságban, benne volt a munkahely (is) el se tudtad volna titkolni.
littke 2021.04.13. 15:34:06
Minden 3 vagy 5 évben. Ha volt garancia, hogy visszajössz, pl. egyetemre jártál, vagy a nagyszülőknél hagyták a gyereket.
Primitív világ volt, a nyugatra utazás igérete miatt lett egy csomó ember besúgó....
Reding Roli 2021.04.13. 16:17:16
Mièrt maradt meg a mai napig ez a bezárkózó orosz szellemisèg?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.13. 18:03:35
A szovjet-magyar határon pl. olyan határzár volt, ami még a magyar-osztrákon se volt, határövezettel, stb.
Egyszerűen "a szocializmus egy országban" elve utóhatása.
Ismerős bolgár csajt 1987-ben nem engedték be a SZU-ba. Elmondta a "barátjához" megy. Erre a hatóság kért meghívólevelet. A szovjet barát elment meghívólevelet csináltatni, de megtagadta tőle a hatóság, mert arra a kérdésre, hogy "a hölgy a menyasszonya?", azt mondta "nem", mire a hatóság "tehát erkölcstelen szexet tervez külföldivel - ez ellenkezik a szovjet élet alapelveivel".
Persze a csaj így is elutazptt, csak be kellett fizetnie egy csoportos útra, ahhoz nem kellett meghívólevél.
Ma nem így van, a zorozk szeretnek utazni. De ma is megvan az a tudat, hogy "Oroszország az egy másik világ".
Gery87 2021.04.13. 21:06:53
Szerintem úgy voltak vele hogy ekkora kontinensnyi, hatalmas ritkán lakott meg lakatlan területekkel bíró országba minél kevesebben flangálnak be ki és országon belül és terjesztik a "reakciós imperialista" eszméket, annál jobb nekik!
kunzoo 2021.04.14. 07:59:07
Volt ennek cifrább változata is. Azok a szovjet állampolgárok akik magyarral házasodtak, nehezebben jutottak haza. Magyarország nyugatnak számított. Még elterjesztenek olyan rebellis eszméket hogy a bolt polcán TÖBBFÉLE áru is található!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.14. 08:10:03
Ez a más szoc, országokban letelepedett magyar állampolgárokkal is így volt.
Pl. egy NDK-ban élő magyarnak kellett NDK-hatósági engedély a Mo-ra utazáshoz!
tapló II. 2021.04.20. 09:25:11
tapló II. 2021.04.20. 09:31:12
Nem kellett leadni a kék útlevelet. Ablak nélkül nem engedtek ki. A nyugatiak csak vízumot nézték, illetve mivel Ausztriával pl. vízummentesek voltunk ott ablak nélküli kék útlevél is jó volt. Az állandó útlevélben is volt egy ablak, benne " korlátlan számú utazásra érvényes" bejegyzéssel. Ilyet kaptak a külkereskedők, és más hivatali utakra menők, valamint a miniszterek és miniszterhelyettesek, stb.
tapló II. 2021.04.20. 09:39:42
Hát
Ez nem egészen így volt. Aki Nyugat Berlinbe akart menni az Kelet-Berlinből naponta átmehetett a kék útlevéllel. Persze a harmadik ide-oda menetkor már úgy megmotozták, hogy elment tőle a kedve. Nyugat Berlinbe nem kellett vízum, illetve nem akarták, hogy nyugat-német vízum legyen az útlevélben. Aki onnan repülővel tovább akart menni az kérhetett a nyugatberlini hatóságoktól vízumot. Sokan léptek meg az NDK-n keresztül. Viszont Nyugat Berlinből csak az NSZK-ba és Svájcba lehetett repülni.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.20. 09:41:42
Igen, a lengyelek utazhattak a legszabadabban a táborban.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.20. 09:46:03
Nem kellett leadni, de ez csak a 80-as évek elejétől volt így.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.20. 09:47:00
"Az állandó útlevélben is volt egy ablak, benne " korlátlan számú utazásra érvényes" bejegyzéssel. Ilyet kaptak a külkereskedők, és más hivatali utakra menők, valamint a miniszterek és miniszterhelyettesek, stb."
Apám külkeres volt, s nem volt állandó kiutazásija. Már magasabb rangúként kapta meg 1982-ben.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.20. 09:48:26
Nyugat-Berlin speciális eset volt, De azt nem tehetted meg, hogy kimentél Ausztriába, onnan Csehszlováékiába, majd az NSZK-ba.