magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Ügyes volt Gyurcsány

Gyurcsányék terve eredetileg csak a 2022-es választásokra volt tervezve, de most már a ballib előválasztáson sikerült megvalósítani legnagyobb részében.

Érdemes összevetni egy ballib intézet (Republikon) elemzését az előválasztási eredményekkel. Kb. fél óra munka, de megéri, mert látványosak a következtetések.

Formailag ugyanis az eredmény a következő:

  • DK: 33,
  • Jobbik: 28,
  • MSZP: 17,
  • Momentum: 16,
  • Párbeszéd: 7,
  • LMP: 5.

De ha ehhez hozzátesszük a Republikon adatait, mely lényegében három csoportra osztja a 106 választókerület:

  • megnyerhetőre (azaz ahol a ballib jelölt biztosan, de legalábbis nahgy valószínűséggel nyertes): ez 52 körzet,
  • vesztesre (azaz ahol a fideszes jelölt biztosan, de legalábbis valószínűleg nyerni fog): ez 34 körzet.
  • s kiszámíthatatlanra (azaz ahol mind a ballib, mind a fideszes nyerhet): ez 20 körzet.

Így a kép egészen más már:

  • DK: 16 megnyerhető, 11 vesztes, 6 bizonytalan,
  • Jobbik: 13 megnyerhető, 10 vesztes, 5 bizonytalan,
  • MSZP: 9 megnyerhető, 4 vesztes, 4 bizonytalan,
  • Momentum: 7 megnyerhető, 5 vesztes, 4 bizonytalan,
  • Párbeszéd: 5 megnyerhető, 1 vesztes, 1 bizonytalan,
  • LMP: 2 megnyerhető, 3 vesztes, 0 bizonytalan.

Az LMP ezzel végleg kivégezve, nincs meg az önálló frakcióhoz való létszám se. A Párbeszédnek éppen megvan, viszont itt tudni kell: olyanok is nyertek a Párbeszéd színeiben, akik valójában nem is tartoznak a párthoz, csak "nem volt kit mást választani" alapon kerültek oda (lásd Márki-Zayt példának erre, de nem ő az egyetlen).

A Jobbik és a Momentum rossz miniszterelnökjelölti szereplésükkel el lettek ásva, mindegy a jelöltjeik eredménye. Marad a kijelölt út: a Jobbik lesz a DK vidéki segédcsapata, a Momentum meg az ifjúsági szervezete.

Érdekes módon, a DK-n kívül a MSZP az egyetlen párt, mely rendkívül jó esélyeket kapott. Valami terve lehet Gyurcsánynak az MSZP-vel szerintem...

34 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr6116706238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élesi 2021.10.02. 08:40:49

Annyira tombol a diktatúra, hogy a Republikon szerint a ballibeknek másfélszer annyi nyerhető választókerületük van, mint az „állampártnak”? Nofene!

tűz fal 2021.10.02. 09:45:21

A magyarok 99 százaléka az orbáni diktatúra ellen szavazna, csak tehetetlen, mert kódolva van a rendszerbe a hatalom. Ahhoz hogy ez végre megváltozzon, szükségünk van az Amerikában sikeresen bizonyított választási módszerekre. El kell törölni a személyigazolványhoz kötött szavazást, mert az rasszizmus. Ennek az okát nem értem, de Biden mondta, a leghatalmasabb demokrácia elnöke, tehát igaz. Meg kell vásárolni az ott használt szavazó szoftvert, ami 1 másodperc alatt képes volt 60 ezer hiányzó szavazatot megtalálni a demokratáknak. Bedeszkázni a szavazó helyiségek ablakait és kitiltani a Fidesz párt delegáltjait, akik Moszkvából irányítva folyton csalást kiabálnának. Online platformokról törölni a Fideszt és azok szimpatizánsait. Meg kell értetni az emberekkel, hogy minden, amit nem mi mondunk, az orosz propaganda. Azokat a provokátorokat, akik ezt a nyilvánvaló tényt tagadják, elhallgattatni, törölni. Ezek nélkül a sürgős intézkedések nélkül nem érvényesülhet a Nép akarata.

midnight coder 2021.10.02. 10:04:57

Ez az egész kb. arra volt jó, hogy szépen megmutassa a népnek hogy ellenzék = Gyurcsány. Ami jókora buktát jelent az ellenzéknek 2022-ben. Lényegében nem nyertek semmit - a Jobbikos nem fog átszavazni a DK-sra, sem fordítva - viszont mozgósítottak kb. mindenkit aki nem akarja Fletót hatalmon látni.

ulpius66 2021.10.02. 10:58:50

Hát én elég erőt érzek a Karigeci-Márki-Fegyőr hármasban arra, hogy ők diktáljanak, és ne a gyurcsányi........
(persze nagy kérdés, hogy a Jákob testvér ki mellé áll......)

2021.10.02. 11:55:47

Az egész bohóckodás azt is megmutatta, hogy Gyurcsányék mennyivel magasabb szinten űzik a politikát, mint a többi ellenzéki jelölt.

@midnight coder: Úgy vélem, pont fordítva lesz. Épp a Jakab erőszakos narratívájára vevő lumpen rétegek válthatnak át az aggresszív, rosszindulatú DK-ra.

2021.10.02. 11:57:08

@ulpius66: Nekik csak a naiv rétegek által szolgáltatott népszerűségük van, tudásuk, koncepciójuk semmi. Márki nem is beszámítható.

Gery87 2021.10.02. 12:22:53

Orbán most nagyon elégedett lehet...
Világos lett hogy az ellenzék még mindig Gyurcsány:)
Semmi nem változott....az egyetlen "más" alternatíva a Jobbik pedig elolvadt....kész, vége.

"Valami terve lehet Gyurcsánynak az MSZP-vel szerintem..."

Abba fog "visszatérni" 2026-ban.

Gery87 2021.10.02. 12:27:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Egyáltalán nem kell ebben "keménynek" lennie....
Amíg "firkált papírokat dobálunk dobozokba névtelenül" addig úgy csal mindenki aki hozzáfér ahogy akar....vicc az egész.
Tele van a net pl orosz videókkal ahol ömlesztik bele a "megfelelő" lapokat a dobozba...vagy kidobják ami "nem jó".
Amerikában is volt visszaélés legutóbb.

F1őr 2021.10.02. 13:37:35

@élesi: Megy annyira tomból a diktatúra, hogy 0%-os pártok alakíthatnak majd újra frakciót és még 4 évig mérgezhetik a közhangulatot.

F1őr 2021.10.02. 13:40:30

@ulpius66: Kariba meg fegyőrbe nemhogy erő nincs, ott semmi sincs. Ami van az az üresség.

F1őr 2021.10.02. 13:44:55

@Gery87: ""Valami terve lehet Gyurcsánynak az MSZP-vel szerintem..."

Abba fog "visszatérni" 2026-ban."

Ebben nem hiszek. Mért tenné?

Serény Vélemény 2021.10.02. 14:08:30

@Gery87: a magyar rendszer pont azért jó, mert az összes párt ott van az urna lezárásakor (plusz az első szavazó), meg az urna nyitásakor is. Ezért csalni csak úgy lehetne, ha valaki az összes konkurens párt embereit mind megveszi.

ulpius66 2021.10.02. 17:00:12

A gyurcsányi TÉNYLEG ÜGYES VOLT!

Ő VOLT AZ EGYETLEN PÁRTVEZÉR, AKI NEM INDULT A BALLIBSI ELŐVÁLASZTÓSDIBAN, ÉS MÉGIS Ő NYERT!
(MSZP-Párbeszéd-LMP a Karigecit indította, mint a Párbeszéd vezetőjét, Fegyőr a Momentum elnöke, a Jákob testvér a JOBBIK elnöke, a Márki zaj a MMM elnöke..... egyedül a DK színeiben nem az elnök indult, ÉS MÉGIS A GYURCSÁNYI NYERT!!!!)

Boldeone2 2021.10.02. 17:11:07

Gyurcsányék terve eredetileg csak a 2022-es választásokra volt tervezve, de most már a ballib előválasztáson sikerült megvalósítani legnagyobb részében."

Ha Gyurcsánynak az a terve hogy legyőzze, politikai süllyesztőbe rakja Orbánt, - valójában már ez is kèrdès - akkor az egyedüli ès legjobb terve az lehet, ha tárgyalásba kezd a "nyerő párossal" . Márky- Zay az az ember , aki le tudja győzni Orbánt- ha a DK ès Gyurcsány felismeri korlátait - ès azt , hogy merre kell menni az országnak a plurális demokrácia útján, hogy 2026- ra már ne Orbán- Gyurcsány párharc legyen, hanem egy teljesen átalakult politikai rendszer .
Kell kb 10 helyet kellene adni listán a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak , de Pálinkásèkat is valahogy oda kellene tenni

Ahhoz , hogy Magyarországon elkezdjük lerakni a plurális demokrácia alapjait , Orbánnak bukni kell ès úgy kellene bukni , hogy Gyurcsány ès a DK ne kerüljön túlzottan erős pozícióba , ami majdnem lehetetlen feladat ( csak ha Gyurcsány megérti mi az egyetlen járható út, és elmagyarázza a felhevült DK szavazóinak is )

A elit közèpnek - a mèrsèkelten jobbos , ès mèrsèkelten balos - társadalomnak- kellene úrrá lenni a kèt társadalmi szèlsősègen : a szèlsőjobb , megosztó, állampárti Fideszen ès a szèlsőbal , megosztó DK- n. A párthátter viszont ehhez majdnem nulla ..

Úgy tűnik , a budapesti polgári elit Karácsonyt támogatta jobban , a nagyvárosi polgári elit pedig nagy számban Marky- Zay Pètert
Dobrev ès a DK pedig a vidèken erősebb , ahogy a Fidesz is...

Kettős dichotómia van Magyarországon : nem csak Fidesz- ellenzèki pártok ellentèt , hanem a vidèki ellenzèk ( DK, Jobbik )
ès a fővárosi -nagyvárosi ellenzèk ,akik a törpe pártokat rèszesítik előnyben , ès most Marky Zay a menő , mozgalmával együtt

A vège az lehet , hogy vidèki Magyarország: Fidesz , DK, Jobbik - összefognak a társadalom "èlcsapatai " ( kicsit viccelek is ezzel )
A fővárosi , nagyvárosi emberek , pártok ellen
Ezèrt nyer Orbán , mert a premodern tömegeknek ilyen rendszer kell ...Orbán óriási szerencsèje Gyurcsány ès vidèki emberek általános èrtèkvilága

Az ellenzèk akkor nyerhet , ha Gyurcsány megérti mit kell csinálni Orbán ellen : oda kell adni az összes "katonáját" az összefogásnak, neki pedig háttérbe vonulni, amennyire csak lehet ès meggyőzni az összes vidèki baloldalit hogy egy nyerő ember, egy vezènylőtábornok lehet most : aki sok szempontból hasonlít Orbánra , csak sokkal fiatalabb , jobb kèpű, és politikailag szinte támadhatatlan. A nyugati országok\ befektetők is annak a jelöltnek örülnènek a legjobban , hiszen piacbarát politikus , nem ígérte túl magát a populista versenyben
Ezt kellene elmagyarázni a saját szavazóinak - ha egyáltalán le akarja váltani Orbánt ...

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.10.02. 21:46:09

@Boldeone2: Ez igen öregem, ezt a triádát, amit idehánytál: vidéki butákra és okos nagyvárosiakra osztani a társadalmat. Csak úgy süt a nemlétező feljebbvalótudat az írásodból. Züllött elempés, momentumos, péemes, ex-együttes zöldmarxtista újbalos idióták: minden vagytok csak "élcsapat" nem.

"Polgári elit": nagyvárosi finnyás és fellengzős korcsnépség.

"A elit közèpnek - a mèrsèkelten jobbos , ès mèrsèkelten balos - társadalomnak- kellene úrrá lenni a kèt társadalmi szèlsősègen : a szèlsőjobb , megosztó, állampárti Fideszen ès a szèlsőbal , megosztó DK- n. A párthátter viszont ehhez majdnem nulla .."

Mondjuk a Momentum és Párbeszéd százszor balosabb a dékánál. Ha van szélsőbal ma Magyarországon, az a Fegyőr-párt és a Párbeszéd. Az utóbbi mindenképpen neomarxista gyülekezet. Ha ismernéd őket, ezzel tisztában lennél te is. A Momentum inkább csak simán semmihez sem értő, nulla politikai érzékkel megáldott romkocsmaforradalmár bölcsészidióták gyülekezete.

A jelenlegi politikai térképen a DK jelenti a balközepet. Legalábbis elvileg. A Párbeszéd és a megfiatalított, "megújult" (értsd: tönkrement) mszp például tőle egyértelműen balra áll. Pláne úgy, hogy balos ellenfelei sem tekintik valódi baloldali alakulatnak és jobbára leneoliberálisozzák. És te még a dékát aposztrofálod szélsőbaloldalinak?! Nem vagy ép. Ugyanakkor számos alkalommal ócska kommunista propagandát nyomnak Gyurcsányék is, de nem többet, mint a Kunhalmi Ágikával "megújított", "fiatalos", ótvar kommunistaszagú mszp vagy a neomarxista zöldbalos Párbeszéd.

Mindezt csak az igazság kedvvért és nem Gyurcsányék védelmében, akiket szintén utálok, mint a sz@rt. Az sem igaz, hogy az előválasztási eredményekből következően a DK ne lenne erős a fővárosban. Jövő tavasszal Pesten is a legtöbb szavazatot ez a párt fogja begyűjteni. Ennyit a főváros-vidék ellentétről.

Ami pedig a továbbiakat illeti: ha már a balfasz rendszerkollaboráns álellenzék harmadjára is országgyűlési választásokon kívánja leváltani a leválthatatlan rezsimet, ám tegye, most már úgysincs visszaút - valószínűleg ez alkalommal is lebőgés lesz a vége. Ámde az előválasztás két fordulója között, a második forduló után a közös min. elnök-jelölt megválasztásáig és azon túl egészen a jövő tavaszi választásokig csak továbbra is élnie kellene az előzetes megállapodásban foglaltaknak: közös elvek, értékek és célok, no meg a kölcsönös nemmegtámadás. Ami úgy látszik, rögvest az első forduló lezárulta után közös basztatásba ment át. Újfent bebizonyosodik: az összefogásból összefosás válik, az ellenzék pártjai pedig ismét csak egymást kívánják legyőzni (elsősorban mindenki más Gyurcsányt), és nem Orbánt. Az ilyen írásoddal pedig te magad is ehhez járulsz hozzá. Vagyis kavarod a szart, hogy egyszerű és finom legyek.

Nem kell itt senkinek sem hátrébb lépni. Azt nézni, kivel sikerülhet, és kivel nem. Ki az inkább megosztó és ki integrál. LÓZUNG!! Nagyon egyszerű a dolog még a hiperintellektuális városi polgári elit számára is. Ha egy gyurcsányt rühellő, nagyonművelt városi konzervatív, liberális...(tökömtudja mi, lényeg: hogy rühelli Gyurcsányt) kormányváltást akar, akkor jövő tavasszal felemeli a seggét, elmegy és leadja a szavazatát a most győztes ellenzéki jelöltre (akár az ő kedvence nyert, akár nem) akkor is, ha Dorbev Klára nyeri a második fordulót. Ugyanígy az általad ostoba vidéki tahónak titulált dékás melós, tanár, kisnyugdíjas stb. is felemeli a seggét, elmegy és leadja a szavazatát a most győztes ellenzéki jelöltre (akár az ő kedvence nyert, akár nem) akkor is, ha Karácsony vagy MZP nyeri a második fordulót.

Nincs finnyáskodás, nincs mellébeszélés, kifogáskeresés. Ha valakinek VALÓBAN fontos a változás, így is és úgy is elmegy szavazni. Gyurcsány nem nyuszi, hogy rá lehessen fogni a várható újabb buktát. Mert ha elbasszák, közösen basszák el. Természetesen nincs semmi kétségem: ettől még a kezüket mosó belpesti újbalos-liberális idióták (a te felmagasztalt kedvenceid) rá fogják kenni a bukást. Akkor is, ha Karigerivel vagy Márki-Zay Péterrel buknak.

Az ellenzék egye meg, amit főzött. Megmondták, írásba is foglalták: közös min. elnök jelölt lesz, akihez mindenkinek igazodnia kell. Az nem volt benne a megállapodásban, mi lesz akkor, ha Gy neje nyeri az előválasztást. Tartsátok be a megállapodást, mert különben semmirekellő szar emberek vagytok, akikre egy vödörnyi tehénszart se lehet bízni, nem hogy egy országot!

Boldeone2 2021.10.02. 23:33:57

@Lesz még Magyar Köztársaság: Az sem igaz, hogy az előválasztási eredményekből következően a DK ne lenne erős a fővárosban. Jövő tavasszal Pesten is a legtöbb szavazatot ez a párt fogja begyűjteni. Ennyit a főváros-vidék ellentétről."

- Az előválasztás eredmènyeiből az következik , hogy a fővárosban az emberek kevèsbè támogják a DK- t , mint a koalíció többi pártját :
Orosz Anna, Hajnal Miklós, Szabó Szabolcs , mind legyőztèk DK- s riválisukat , ahogy Tordai Bence, és Jámbor András ( PM ) is
Tehát a kispártok Budapesten jóval erősebbek budapesti szinten , mint országosan
Az általad lesajánlt kispártokból jön a legtöbb szavazatott szerzett Szèl Bernadett , de lehetne mondani akar Hadházi Ákost is , aki szintén nagyon nagy számú szavazatot gyűjtött .
A kis ellenzèki pártokból olyan politikusok jönnek, akik a meghatározó alakjai a mai ellenzèknek, Karácsony Gergelyt beleértve , akinek jó esèlye van , hogy miniszterelnök- jelölt legyen ,mögötte számos neves èrtelmisègi a "99% "mozgalmában
Vagy Marky- Zay Pèter aki mögött ott vannak Palinkasèk, akik persze nulla politikai erő, de nem vèletlenül választották őt , mint a konzervatív - liberális, polgári èrtèkek kèpviselőjèt
Márky- Zay ès Karácsony együtt a legoptimálisabb jelöltek lennènek , mert a mèrsèkelt jobb - ès baloldalnak is a legmegfelelőbbek, integratív politikusok, akik kèpesek lennènek társadalmi bèkèt teremteni Magyarországon , ha mellèjük áll a DK ès a Jobbik is
Más lehetősège nincs az országnak , ha rendszert akar váltani . Nem vèletlenül állt be mögèjük az èrtelmisègi elit jelentős rèsze
A kèt legnagyobb ellenzèki párt mögè nem állt be szinte senki, hiszen a mai Jobbik szellemi kvaltitások hiányában szenved , a DK pedig Gyurcsány Ferenc egyszemèlyes showja . Tulajdonkèppen az ellenzèki összefogás legnagyobb akadálya: hiszen Orbánèk milliárdokat költenek arra, hogy Gyurcsány szemèlyèvel ellehetetlenítsèk az egèsz ellenzèki összefogást
Itt mindenki Gyurcsány lesz , aki kormányt akar váltani , tök mindegy hogy konzervatív- liberális , vagy zöld , vagy más : a kèpzetlen , kistelepülèsi emberek jelentős rèsze ugrik az ilyen hecckampányra ...
Gyurcsány az ellenzèknek óriási teher , de letenni nem tudják , mert túl erős a szavazótábora , Orbánnak viszont óriási kincs, hiszen mèg 2030- ban is Gyurcsányt fogják mutogatni a TV- ben , mikor már az utolsó szeg is fideszközeli vállakozók nevèn lesz, mire minden volt állami tulajdont fidszes köz(magán) alapítványok fognak vezetni
Egy ilyen premodern társadalomban meg simán elműködik az egypártrendszer és haveri kapitalizmus , akár èvtizedekig is..

Ezzel az ellenzèkkel , ahol van a DK Gyurcsánnyal , meg van a lassan identitást vesztő Jobbik , mint kèt vezető ellenzèki párt , sehova sem jut el az ország
Orbán dörzsölheti kezeit, hiszen tudja ezeket a premodern társadalmi alapokat nem lehet kicserèlni : igèny van az erőskezű vezetőre, a hierarchikus viszonyokra, hogy legyen központi ideológia, hogy megmondják az embereknek hogyan èljenek , hogy legyen mindig valaki(k) akiket gyűlölni lehet ...

midnight coder 2021.10.03. 09:36:55

@Boldeone2: A balfékek legnagyobb gyengesége az illuziókban való szilárd hit. Ilyen Pl. hogy Orbánékat csak a vidékiek támogatják, abból is a 8 elemis tahók, lehetõleg 70 felett. Ha azonban megnézed az ezzel kapcsolatos kutatásokat, akkor azt látod, hogy Orbánék támogatottsága talán a leginkább egyenletes, mind korcsoportban, mind képzettségben, mind lakóhely szerint. Az ellenzékben vannak valóban budapest-centrikus pártok, mint az LMP vagy a momentum, vannak a felsõfokú végzettségben erõsebb pártok mint a momentum (cserébe elenyészõ taglétszámmal), vannak fiatalokat vonzó ellenzéki pártok mint a momentum vagy az LMP és vannak öregeket vonzóak mint az MSZP.

Itt igazából az ellentétekkel inkább az ellenzéknek kell számolnia. És ez a másik tényezõ Gyurcsányon kívül ami miatt nem nyerhetnek Orbánékkal szemben.

Boldeone2 2021.10.03. 10:15:26

@midnight coder: A közvèlemènykutatások szerint minèl kisebb egy települès , annál nagyobb esèllyel támogatják lakosai a kormánypártot :

megyeszékhelyek, megyei jogú városok kategóriájában a támogatottsági arányok átbillenek az ellenzék felé: a hatpárti közös listára 37, a kormánypártokra 34 százalék voksolna. A fővárosban fölényesen vezet az ellenzék, kétszer annyi támogatójuk van, mint a Fidesz–KDNP-nek (52, illetve 25 százalék)."

Budapesten - ha a Závecz kutatása igaz - több mint kètszer annyi szavazója van az ellenzèknek , mint a Fidesznek
Nagy pártkènt nyilván minden rètegben ès települèsen sok szavazójuk van,
De ha fővároson ès megyei jogú városokban múlna , nagyon leváltanák a Fideszt
Budapesten lehet mint a 18 körzetet viszi az ellenzèk

tűz fal 2021.10.03. 10:20:15

Az orbán-rezsim cinizmusát mutatja, hogy Orbán el sem indult az előválasztáson. Neki csak egy szavazat kell: Moszkva szavazata!

Nevem senki. 2021.10.03. 13:28:33

@tűz fal: Neki miért kellett volna elindulni az előválasztáson? Magyarázd már el. Az egész előválasztás arról szól, hogy ki legyen Orbán kihívója. Jó reggelt!

tűz fal 2021.10.03. 13:43:18

Csinálja végig ugyanazt, amit mások! Nem örökre választották! Egy igazi demokrata lemond, és kihívja saját magát.

Serény Vélemény 2021.10.03. 15:10:45

@Boldeone2: olvasod is?
“ Fidesz tábora változatlan méretű maradt az elmúlt egy hónapban, a választókorú népesség 35 százaléka támogatja, összesen 2,8 millió ember.”

tűz fal 2021.10.03. 17:17:30

@Nevem senki.: nem is annyira vicc ez, mivel ehhez hasonló színvonalú "érvek" ömlenek rám folyamatosan olyan, közegekben, ahol nem én választom meg a társaságomat, elsősorban munkahelyen. Észérvek, tények nem érdeklik őket, mémekkel, meg a média által a szájukba adott sablonokkal (Fidesz lop, rasszista, fasiszta, stb.) hergelik egymást. Sajnos úgy érzem lehet igazság abban amit itt valaki írt, hogy a nagyvárosokban jellemzően az ellenzék vezet.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2021.10.03. 20:27:17

Köszönöm szépen a republiconos anyagot. Én is nagyjából arra jutottam, mint ők, de majd alaposabban megvizsgálom.

Gery87 2021.10.03. 20:48:23

@F1őr:

Mert hatalommániás....nem fog csak úgy eltűnni. Ez az élete.

Gery87 2021.10.03. 20:50:57

@Serény Vélemény:

És a kettő között mi történik? na....

Amíg a szavazás titkos és nem tudod névvel visszanézni hogy mire szavaztál a választási rendszerben, majd visszaigazolod hogy igen valóban.....addig úgy manipulálnak ahogy akarnak.

11 Favágó 2021.10.03. 23:05:43

@Boldeone2: azt mondod, hogy az igazán jófejeknél hiányzik a pártháttér.

Nem igazán értem ez mire megy ki
- lesz sok "független" jófej, aki oda ül, ahol megfizetik, hogy meglehessen a méreten aluliaknak a frakciójuk?
- a jófejség nem eladható, pártok nem vállalják fel?
esetleg akik felvállalják nem is mérhetőek?

Lehet, hogy a jófejségen túl a politikában nem is értelmezhető amit akarnak - akkor meg nem kéne politizálniuk, legyenek NGO. (azok, mint ismet nem politizálnak.

Serény Vélemény 2021.10.04. 10:50:54

@11 Favágó: Tudod, hogy mitől nyílt a soros által pénzelt nyílt társadalom? És hogy az ngo-k olyan fizetéseket és juttatásokat adnak az alkalmazottaiknak, mint mondjuk egy multi Magyarországon?

Serény Vélemény 2021.10.04. 10:59:12

@Gery87: HIdd el, ki van ez találva, és át van gondolva. A kettő között a szavazás történik: a szavazatszámláló bizottság ellenőrzi a személyazonosságodat, és ad egy lepecsételt szavazólapot. A bizottságban ott ül az összes párt által delegált ember, aki árgus szemekkel lesi, hogy a másik párt delegáltja törvényesen működik-e?
Te a szavazólapot az erre a célra kialakított, kívülről nem ellenőrizhető fülkében úgy töltöd ki, ahogy akarod, és utána borítékban bedobod az urnába. (Egyébként ha boríték nélkül, ekkor azt is jegyzőkönyvbe veszik.) Ha elrontod a szavazólapot, akkor kérhetsz másikat, jegyzőkönyvbe veszik.
A szavazatszámlálásnál kibontják az urnát, és kiborítják. A szavazathalom tetején kell lennie az első választópolgár által aláírt, lepecsételt papírnak, ami igazolja, hogy az urna üres volt, amikor a szavazóhelyiséget megnyitották. (Az első szavazó jelenlétében kell az urnát lezárni és az első szavazónak kell azt ellenőrizni, hogy az urna üres.)

Gery87 2021.10.04. 21:52:41

@Serény Vélemény:

Nem gondolnám hogy nálunk akkora nagy csalások lennének, viszont amit leírtál attól még elvileg ugyanúgy kijátszható a dolog.
Voltam párszor szavazni láttam hogy megy.
Viszont láttam azt is hogy csalnak máshol.

F1őr 2021.10.09. 13:17:09

@Gery87: Akkor sem hiszem hogy visszatérne oda. Inkább csak próbálja pórázon tartani, mint annak idején az MSZP az SZDSZ-t. (az nem volt sikeres) Gyurcsány ahova odapiszkított, oda már nem fekszik vissza.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása