MZP katolikusként ellenzi az egyneműek házasságát, de politikusként támogatja.
Óvodás szint. A mondat azt feltételezi, hogy van a vallás mint magánügy, s vannak a közügyek, melyek semlegesek.
Ami a vallást mint magánügyet illeti, ez egy liberális, cseppet sem objektív vélemény. De most ezt hagyjuk. Lássuk a másodikat!
Van-e a közügyek semleges intézése, van-e valamiféle általános, tudományos kormányzástan, van-e értéksemleges politika? Természetesen nincs, hiszen ha lenne, létezne kormányzástan mint tudomány: mely meg tudná megmondani, ez és ez a politika téves, az és az meg helyes, ahogy a matematika is meg tudja mondani, hogy a 2+2=5 az téves állítás, míg a 2+2=4 az helyes állítás.
Minden politika értékválasztáson alapszik. Olyan, hogy semleges érték nem létezik. A kérdés egyedül az: az adott politika milyen értékek mentén áll.
A következtetés: lehet, hogy magánemberként MZP keresztény, de közéleti személyként ateista. S mint ilyen, ateista ideológiájú államrendet tart megfelelőnek. Azaz sajátos keresztény hite teljesen irreleváns.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vergyula 2022.02.12. 07:09:20
Meg az is, hogy az ország vezetője/vezetése tudja-e kontrollálni a személyes preferenciáit politikusként. Végülis kb. 10 millió emberért dolgozik.
Ha egy katolikussal szemben elvárás, hogy politikusként is katolikus legyen, akkor nem csoda, hogy a focirajongó is focirajongóként viselkedik a miniszterelnöki székben.
Persze a vallás nyilván egy bonyolultabb kérdés. Nem tudom, mit tanít az írás. Gondolom olyasmit, hogy minden pillanatban élj a hited szerint. De mennyire tisztességes, ha egy vezető politikus arra használja a hatalmát, hogy a világnézetét terjessze?
Nekem szimpatikusabb, hogyha el tudja választani a magánéletét a munkájától. Ahogy az ateista (a normálisabb) sem háborgatja a katolikust, úgy fordítva sem kell.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 07:11:39
" De mennyire tisztességes, ha egy vezető politikus arra használja a hatalmát, hogy a világnézetét terjessze?"
Miért lenne ez gond?
vergyula 2022.02.12. 07:37:01
Érdekes módon a jelenlegi ellenzékre mondják, hogy hülyének nézi a választókat, és helyettük akar gondolkodni.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 07:40:00
Tehét a kormányfő csak a gazdasággal foglalkozzon?
kunzoo 2022.02.12. 08:16:11
Rossz a megközelítésed. Ezen az alapon be kellene tiltania a válást, sőt, a polgári esküvő létjogosultságát is meg kellene kérdőjeleznie. A lombikprogram is kérdéses lenne.
Küzdenie kellene a földrajz és biológia ellen, hiszen nem egyezik a bibliai teremtéstörténettel.
Avagy hol húzódik a keresztényseg határa? A biblia hány százalékát kell elhinni hogy valaki keresztény legyen?
Ha úgy vesszük, egy katolikus politikusnak eretneknek kéne tekintenie minden más vallást. Egy muszlim elképzelése az üdvözülésről közelebb áll egy katolikushoz mint egy kálvinistáé. Egy katolikus politikus ezzel mégsem kampányol ugye?
vergyula 2022.02.12. 08:19:44
vergyula 2022.02.12. 08:20:46
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 08:23:39
Ami biztos: katolikus ember nem állhít ki antikatolikus értékekért.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 08:24:10
Még a gazdaség is ideológia.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 08:24:52
Az, hogy gyilkosság a mellékhatása.
vergyula 2022.02.12. 08:36:52
kunzoo 2022.02.12. 08:38:01
Na ez terelés volt. Hol van a katolikus értékek határa? Aki megkedőjelezi a teremtéstörténetet, belátja az evolúció törvényeit nemi életet él házasságon kívül, vagy előtt az lehet katolikus? Avagy katolikus hitű politikus? Katolikus alapon parázna és bigámista aki újraházasodik? Az mitől kisebb bűn? Ahhoz képest amit a buzik tesznek?
Ha a buzik köthetnek POLGÁRI házasságot, az miben zavarja a katolikust, amikor ott a TEMPLOMI házasság amit elismernek? MZP tán azt mondta hogy politikusként a buzik templomi házasságát támogatja? Nem. Nyilván polgárira célozhat.
Felhívnám a figyelmedet hogy katolikus alapon a hetero polgári házasság sem ér semmit, tehát ők templomi nélkül ugyanúgy parázna bűnösök. Gyermekeik fattyúk.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 08:48:53
"Hol van a katolikus értékek határa?"
A konkrét esetben: az erkölcsi alapvetések.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 08:49:48
"Aki megkedőjelezi a teremtéstörténetet, belátja az evolúció törvényeit"
A 2 nincs ellentmondásban egymással. Az evolució egy tudományos hipotézis, a vallást nem érinti.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 08:50:54
"Ha a buzik köthetnek POLGÁRI házasságot, az miben zavarja a katolikust"
Abban hogy ez a társadalom alapjává tesz egy erkölcstelen elvet.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 08:52:58
A lombikosítás folyamatában 7-8 petesejtet termékenyítenek meg, aztán megnézik melyik a leginkább életképes, azt beültetik a méhbe, a többit pedig megsemmisítik.
kunzoo 2022.02.12. 09:05:44
Katolikus alapon a heterók polgári házassága is erkölcstelen templomi nélkül. A templomi esküvő nélküli gyermekvállalás, polgári házasság is erkölcstelen katolikus alapon.
Akkor ezeket be kellene tiltatnia egy katolikus vallású politikusnak?
kunzoo 2022.02.12. 09:08:24
De nem katolikus alapon. Mivel nem templomi, nem házasság. Katolikus szemszögből teljesen ugyanolyan a homokosok nemi élete polgári házassággal vagy anélkül.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.12. 09:12:32
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 09:14:34
Igen, csak éppen ezek bocsánatos bűnök. Hiszen utólag helyrehozhatók.
Ráadásul vedd észre, nem ugyanaz:
- bűnt elkövetni (ez mindenkivel megesik),
- azt hirdetni, a bűnelkövetéssel semmi baj.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.12. 09:16:34
Nálunk nem így lett, míg Ausztriában egészen pontosan a fentiek szerint zajlott a házasságkötés 1939-ig. A polgári házasságot az Anschluss vezette be, bizonyos okok miatt.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.12. 09:20:12
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 09:30:11
Nem ugyanaz.
A heteroszex szexuális kapcsolat házasságon kívül bűn, de helyrehozható: a felek házasságot kötnek.
A homoszex kapcsolat meg SEHOGY se hozható helyre.
Serény Vélemény 2022.02.12. 09:30:49
1) a homokosok nem akarnak házasodni.
2020-ban 67 ezer házasságot kötöttek, és: 126 bejegyzett élettársi kapcsolatot.
Ami kb a házassághoz hasonló jogokat jelent. (Beleértve, hogy most, ha nevelnek gyereket, akkor visszakapták az SZJA befizetéseiket!)
“2009. július 1-től a családi állapot új törvényi kategóriával, a bejegyzett élettársi kapcsolattal bővült.2009. július 1-jén lépett hatályba a bejegyzett élettársi kapcsolatokról szóló 2009. évi XXIX. törvény, amely szabályozza az azonos nemű személyek közötti kapcsolat létesítését, megszűnését.[1] 2009 második felében 67 bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítettek, 2010-ben – az első teljes évben – 80-at. Számuk 2013-ig évről évre csökkent, majd egy folyamatos emelkedést követően 2018-ban érte el 130 azonos nemű párral az eddigi maximumát. A 2019. évi csökkenést követően 2020-ban ismét emelkedett a számuk. Az év során 126 bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítettek, 17 párral többet, mint egy évvel korábban. A férfiak körében minden évben magasabb volt az ilyen típusú párkapcsolatok száma, mint a nőknél: 2020-ban 81 férfi és 45 női párt regisztráltak az anyakönyvvezetők.“
Forrás: www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepmozg/nepmozg20/index.html
Ha a homokosok akarnának házasodni, akkor ezt az intézményt (a bejegyzett élettársi kapcsolatot) sokkal többen vennék igénybe.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 09:32:57
Az USA-.ban máig így van.
Kötsz házasságot a templomban, s a pap lejelenti a polgári hivatalnak, mely regisztrálja.
vergyula 2022.02.12. 09:35:50
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 09:37:17
Igen, ez súlyos baj. Az modern ateista kritika 99 %-a egyszerűen marhaság. Olyan "nincs Isten, baszdmeg, mert a villám becsapott a teMplomtoronyba" szint.
vergyula 2022.02.12. 09:41:48
vergyula 2022.02.12. 09:43:06
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.12. 09:56:08
Igen, abszolút szerencse hogy így történt, igaz, sokkal nagyobb szerencse lett volna, ha nem.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.12. 09:57:15
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.12. 09:58:08
kunzoo 2022.02.12. 09:58:11
Minkettő paráznaság. Ennyi. A tízparancsolat nem szelektál közöttük.
Ha kufircoltál egy nővel, de nem házasodtál össze vele, akkor ezt hogyan hozod helyre?
vergyula 2022.02.12. 10:02:13
vergyula 2022.02.12. 10:04:31
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 10:11:53
Még más elírások.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 10:13:34
A mai keresztények 90 %-a nem tartja be, azaz van házasság előtti szex. Ez utólag megoldható, ha ebből házasság lesz. Másképp nem.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.12. 10:15:32
Amúgy nem teljesen tanulságmentes elolvasni az 1894-95-ös kiadványokat, illetve még az elõbbieket is (a polgári házasság témája kb. 1865-tõl volt téma) gyakorlatilag pontosan az történt, amirõl abban szó van, az intézmény kiüresedése, szerzõdéssé silányítása, stb.
Még arról is szó volt amit a Trudeau-féle kabinet meg is akar valósítani, a többtagú házasság.
vergyula 2022.02.12. 10:24:02
Illetve Hitler alatt pl. nagyot fejlődött technika, így hatékonyabb/modernebb fegyverekkel tudtak harcolni, de ettől még nem kárhoztatjuk a technikai fejlődést.
vergyula 2022.02.12. 10:24:46
Serény Vélemény 2022.02.12. 10:30:59
2) a törvény szabályozza a házasságon kívüli szex büntetését is, pl ha valaki a mezőn egy nem jegyes nővel létesít szexuális kapcsolatot, akkor az nemi erőszak
(!) és a nőt feleségül kell vennie és nem válhat el tőle - vagy ha a nő apja nem egyezik bele a házasságba akkor iszonyat sok pénzt kell fizetnie. Ha a lány jegyes, akkor viszont agyon kell kövezni a csávót. Ha a városban történik, akkor mind a kettőt agyon kell kövezni. (Miért nem kiáltott a lány?)
A homokos aktus minden esetben utálatos bűn, és halálbüntetés jár érte.
Serény Vélemény 2022.02.12. 10:32:27
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 10:33:21
A kapcsolat ezzel isteni áldást kap.
vergyula 2022.02.12. 10:33:58
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.12. 10:39:26
library.hungaricana.hu/en/view/PazmanyHTK_HittudomanyiFolyoirat_1894/?pg=293&layout=s
library.hungaricana.hu/en/view/EvangEgyhazEsIskola_1884/?pg=53&layout=s
library.hungaricana.hu/en/view/DTT_FOLY_MagyarIgazsagugy_1874/?pg=36&layout=s
library.hungaricana.hu/en/view/PazmanyHTK_HittudomanyiFolyoirat_1895/?pg=678&layout=s
vergyula 2022.02.12. 10:40:08
És mi van, ha az egyikük valaki mással koitált a házasság előtt? Az a kapcsolat gondolom nem kap áldást.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.12. 10:40:32
Serény Vélemény 2022.02.12. 10:40:56
vergyula 2022.02.12. 10:41:04
Serény Vélemény 2022.02.12. 10:43:58
Azé’ az egy polgári társadalomban nem egy elfogadható dolog. . .
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.12. 10:45:11
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.12. 10:46:38
Serény Vélemény 2022.02.12. 10:49:04
vergyula 2022.02.12. 10:52:18
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.12. 10:54:04
Mondának néki tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonynyal, nem jó megházasodni.
Ő pedig monda nékik: Nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem a kinek adatott.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.12. 10:56:31
Lásd a Gyulának szóló idézetet.
vergyula 2022.02.12. 11:08:07
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 11:13:41
Azonos neműek nem tudnak házsságot kötni egymással.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.12. 11:17:15
biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=40&c=11&v=15#v13
biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=40&c=13&v=43#v41
biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=40&c=11&v=1#
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 11:19:21
A bűn ssoe lesz semmis, de megbocsátást kap. Mint őszinte megbánás esetében.
A homokos szex is kaphat megbocsátást, a homokos felismeri, hogy bűnözött, s felhagy a bűnözéssel.
A legnagyobb XX. századi amerikai ortodox teológus egy olyan ember volt, aki megtérése előtt évekig élettársi kapcsolatban élt egy másik férfvel. Lásd: en.wikipedia.org/wiki/Seraphim_Rose
vergyula 2022.02.12. 11:30:20
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 11:35:17
Igen, azonos. Hiszne az egyik el se követte a bűnt, a másiknak pedig meg lett bocsátva.
vergyula 2022.02.12. 12:10:23
vergyula 2022.02.12. 12:13:02
Illetve mi van akkor, ha X szexuál Y-nal, majd elveszi Z-t? Mennyire bűnös X és Y?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 12:18:55
Nyilván ebben az esetben a bűnt nem törli el a házasság.
vergyula 2022.02.12. 12:26:05
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 12:29:02
Nincs ember számtalan bűn nélkül.
vergyula 2022.02.12. 12:31:33
Serény Vélemény 2022.02.12. 12:37:53
Hát.. szerintem ez nem egészen így van, és ez egy nagy különbség - ezek szerint - a karizmatikus-neoprotestáns teológia, meg az ortodox között...
Zsidó levél:10:14 Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket.
Serény Vélemény 2022.02.12. 12:40:12
kunzoo 2022.02.12. 12:40:20
Vicces duma ez, hiszen ilyen alapon a keresztény politikusnak követelnie kellene a kövezés és a halálbüntetés visszaállítását?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 12:46:32
Igen, ez egy prot. félretanítás.
Serény Vélemény 2022.02.12. 12:52:34
A halálbüntetésről pedig a Noéval kötött szövetség rendelkezik:
5. De a ti véreteket, amelyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképpen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét.
6. Aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.
Az a vicc, hogy nem a gyilkostól kéri Isten számon a vérontást, hanem az áldozat testvérétől - ha nem nyomozza ki a gyilkosság elkövetőjét, és nem ítéli halálra.
vergyula 2022.02.12. 13:01:29
Serény Vélemény 2022.02.12. 13:03:54
Gery87 2022.02.12. 14:17:31
Ha valaki hithű katolikus akkor nem áll ki nem katolikus értékrend mellett sehol. Végeredményben ez azt is jelentheti hogy nem lesz poltikus akkor és kész.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 14:19:36
Lehet politikus.
Gery87 2022.02.12. 17:50:00
Ha az állam ateizmusa, értékrendje nem egyezik a hitével, akkor vagy felvállalja ezt a konfliktust őszintén akár a társadalommal szemben is, vagy nem vállal el kormány tisztséget, mert nem hajlandó pl aláírni egy melegházasságról szóló törvényt.
Ha valamit rossznak, bűnnek tartok és ez hitbeli meggyőződés is, nem hagyom hogy mások megtegyék nem? Pláne ha hatalmamban áll tenni ellene.
Olyan minthogy én bűnnek tartom a lopást, de rendőrként azt mondanám hogy "szerintem bűn de mások csinálják csak". Majd végignézem ahogy előttem lopnak, kvázi aszisztálok hozzá. Marhaság.
Olyan nincs hogy vallásos vagyok, de minielnök leszek és minden ateista törvényt aláírok.
ha igen nem vagyok vallásos! ennyire egyszerű.
kunzoo 2022.02.12. 18:17:31
Ha vallásos vagy, adott felekezet tagja akkor nem a saját szavad a döntő, hanem a vallásodé.
Egyébként az se kőbe vésett, például nem áldozhattak korábban az elváltak, újraházasodottak. Most már ezen túlléptek. Ahogy túlléptek a latin misén, míg ez korábban eretnekség volt.
kunzoo 2022.02.12. 18:24:14
A lopás nem jó példa mert megkárosítasz másokat. Amiről most beszélünk, abban partner mindkét fél. Például homokos párok, polgári esküvős, vagy csak együttélő heterók. Mindegyik bűn a katolikus egyház szemében. Sőt, némileg a szingli lét is az. A fogamzásgátlás is az. Az önkielegítes is az. Másnak nem ártasz vele mint a lopással, de bűnök!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.12. 20:17:19
Miért kellene ateistának lennie az államnak?
2022.02.12. 20:57:23
ez európai tradíció a keresztény államnemzetbe vetett hiten alapul. és nem kizárólag a kereszténységen.
ebben benne van az is, hogy valaki a tórában hisz és úgy keresztény. ez a zsidó-keresztény. valaki római katolikus és a tanító egyházat követi. és a hagyományban létezik egy népegyház, aminek alapja a népvallás. ebbe pogány elemek is keverednek. és még az is lehet keresztény. miért? mert éltében jézust példának tekinti és a holtában a krisztusi áldozattal azonosul. úgy is lehet valaki keresztény ugyebár.
és lehet, hogy valaki hitetlen. és tojik a pápára. a népvallásra. és az mondja, hogy ő a szocializmusban hisz. a szocialista államiságban. és erre az európaiság azt mondja, hogy ez tradicionálisan keresztényszocializmus. tehát összekapcsolható a kereszténységgel a szocializmusod. nincs ellentmondásban a kettő.
valaki azt mondja, hogy ő a nemzetben hisz. és liberális. azt mondja a tradíció, hogy a libertárius keresztség összekapcsolható a nemzettel. tehát megincs nincs ellentmondás.
és valaki azt mondja, hogy ő konzervatív. ez megint nincs ellentmondásban a tradicionalizmussal.
a keresztény államnemzetbe vetett hitből a klasszikus politikai, politológiai irányzatok egyenesen következnek.
2022.02.12. 21:12:52
és így az állam teista is, meg nem is. a magyar népmesékben ez okos lány példázata. arra az eshetőségre, amikor lehetetlent követelnek az uralkodók.
www.youtube.com/watch?v=mvutIBmhqYE
2022.02.12. 21:39:37
Rodney_2 2022.02.13. 05:57:50
Az ószövetségi kövezések és mészárlások nem követendőek. Az csak a vallásos zsidóknak van, illetve vicces módon az iszlám vette át a buzik és házasságtörők megölését mint best practice. Ezeket ott tessék kritizálni.
Ha egy muszlim politikus a Saria bevezetésért (állami jog szintre emeléséért) küzd, akkor "normális", hogy egy keresztény politikus a keresztény normák államivá tételéért küzd. A ballibsi politikus is az ő normáinak az állami szintre emelésért küzd (pl buziházasság vagy drogliberalizáció)
Nem tudom, hogy ezekben mi a furcsa. Inkább az a furcsa, hoyg a "keresztény politikusok" már nem képviselik a keresztény "értékeket" a politikájukban. Ezek általában nem népszerűek a mai világban, amikor a szabadosság és a minél önpusztítóbb és pazarlóbb élet, minél nagyobb baromságok kitalálása és bevezetése a divat.
A keresztény politikusok a néppel és az egész politikia struktúrával együtt eltolódtak ballib irányba. Ez jól látható ez Európai Néppárt tagjainak sorsában. Ami 30 évvel ezelőtt normális volt nekik az ma már fasizmus és egyéb "csúnya" kifejezések... Az eredménye azonban az, hogy így is elveszítették a szavazóik jelentős részét, lassan nyugodtan visszatérhetnek az "ősforrásokhoz".
Csak érdekesség, hogy amikor a németek megszavazták a buziházasságot, akkor Merkel mint kancellár a CDU CSU képviselőknek azt mondta, hoyg szavazzanak lelkiismeretük szerint, majd Merkel NEM-mel szavazott de így is meg lett a többség. Ezt azért ajánlom a migránsfaszszopásáért merkelimádó ballibsik figyelmébe. Vagyis a buziházasság ennyire nem univerzális európai érték, hogy egy ilyen "ikonikus figura" mint a Mutti simán ellenezte és ezzel egy kategóriába került Orbánnal :)
Rodney_2 2022.02.13. 06:17:08
Teljesen mellékszál, de Kásler elhíresült kijelentését a 10 parancsolat betartásáról mint egészségmegörző programról, pont valami hasonló motiválta, Magyarországon azért van annyi covid halott, mert vezetünk az elhízás, alkoholizmus, dohányzás es egyéb élvezeti / szenvedély alapú egészségrombolásban. Ezekből jönnek a szív és érrendszeri betegségek, a cukorbaj, stb amik miatt meghaltak a covid fertőzöttek. Persze egy agyhalott ballibsi ezeket nem képes átlátni és idétlenül röhög és azt gondolja hogy ő a felvilágosult européer,
Kásler meg a mucsai bunkó. Aztán meghal a lélegeztetőgépen :)))
kunzoo 2022.02.13. 08:48:04
Ertem az ervelesed. De te azt ertsd meg hogy Birca szelektíven katolikus. Kiragad egy neki nem tetsző dolgot, majd számonkéri a politikuson. Száz más dolgot -amit valószinűleg ő maga is elkövetett- meg nem. Mert az nem olyan bűn, meg már mindenki azt csinálja....
Ha katolikus alapon támadja a politikust, akkor ne válogasson már a bűnök között!
Serény Vélemény 2022.02.13. 08:52:15
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.13. 09:31:04
Ortodox vagyok, nem katolikus. Ettől még ismerhetem a katolikus tanítást.
Ami biztos: egy dolog ha én buzi vagyok, s más, ha a buziségot propagálom. Az utóbbi sokkal súlyosabb az előzőnél.
Rodney_2 2022.02.13. 09:45:11
Bircának fentebb abban igaza van,hogy ha valaki buzi ami = genetikai selejt (plusz azért a társadalmi hatásoktól is simán bebuzul egy biszex féle) és fajfenntartás/evolúciós szempontból zsákutca, akkor a társadalomra nézve igenis káros ha nem csak csöndben buzulgat, hanem mozgalmat szervezve és agymosást nyomva igyekszik elhitetni, hogy buzulni jó, sőt hasznos a társadalomnak, sőt a buzik értelmesebbek, kreatívabbak, stb. Itt jön be a Saria, hogy ott legalább az ilyen kártékony szemetet kivégzik és akkor nyugi van :)
kunzoo 2022.02.13. 10:15:50
MZP nem propagálja a buziságot, szereted kiforgatni mások szavait.
Buziságot propagálni nem ezt jelenti. Nem akar rábírni senkit hogy buzi legyen.
kunzoo 2022.02.13. 10:18:58
Nagyjából tökmindegy, jogi eltérés van a két egyház között, nem vallási alapon tér el mint pl. a kálvinista.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.13. 10:35:14
De, propagálja. Azt mondja, támogatja mint politikus.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.13. 10:43:56
Vannak vallási eltérések is:
- Szűz Mária megítélése,
- a római pápa szerepe,
- a bűn természete,
- Szentlélek eredete (alapvetően más magyaráézó elv).
- miszticizmus és racionalités viszonya,
- Isten természete (bár itt ma már akatolikisok elfogadjék az ortodox nézetet),
- van-e purgatórium.
- a pokol természete.
- istenesülés természete.
kunzoo 2022.02.13. 10:52:25
Nyilván az a homo pár házasodna, aki már homoszexuális!
Ezen az alapon aki nem kerdőjelezi meg a polgári házasság intézményét, a paráznaságot hirdeti?
Serény Vélemény 2022.02.13. 10:56:21
kunzoo 2022.02.13. 10:58:08
Szóval rolad is csak az első aktus után derült ki hogy heteroszexuális vagy? Addig gerjedték mindkettőre?
Vegig is olvasod amit leírsz?
Serény Vélemény 2022.02.13. 10:59:19
A minta, és az ideál akkor is ez, ha a legtöbben nem valósítják meg.
kunzoo 2022.02.13. 11:04:37
Mitől minta és mitől ideál az, amit senki sem valósít meg?
A keresztény politikusok miert nem tiltják be a házasság előtti dugást?
Serény Vélemény 2022.02.13. 11:08:30
Pl a gyerek nem kap elég szeretetet a szüleitől és ezt a szeretet pótlékot egy gusztustalan féreg kihasználja, és meghülyíti.
Serény Vélemény 2022.02.13. 11:11:20
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.13. 11:14:27
A keresztények megkérdőjelzik az azonos neműek közti polgári házasságot.
vergyula 2022.02.13. 11:14:31
Én hajlok rá, hogy létezik kisebb-nagyobb született hajlam, amit a környezeti hatások erősíthetnek.
vergyula 2022.02.13. 11:15:34
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.13. 11:19:17
Az orientáció kamaszkorban kiderül jellemzően. Szex nélkül is.
Az IN & OUT című amerikai vígjátékban erről a vonatkozó rész: www.youtube.com/watch?v=yBPm2Xom_y4
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.13. 11:22:25
Homokos ismerős mondta: 10 évesen jött rá mi a helyzet. Valami pornólapot néztek az osztálytársaival, s észlelte, csak őt nem izgatta a meztelen nő.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.13. 11:23:37
Ahogy Jézus is ideál, pedig nyilván senki se képes utánozni.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.13. 11:26:47
Ahogy a pedofília is. Alapvetően onnan van, hogy megmarad az emberben a kisgyerekkori szexualitás. Azaz amikor 7 éves voltam, kedveltem a 6 éves szomszéd islányt, aztán most már 30 vagyok, de még mindig a 6 éves kislányok tetszenek.
Van 1 darab pedó ismerésöm, sok mindent megtudtam tőle a dolog belső jellegéből.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.13. 11:27:58
Ez egy szint.
De amásik szint: ha van ilyen, mik legyenek a szabályai.
Serény Vélemény 2022.02.13. 11:51:44
vergyula 2022.02.13. 12:23:44
vergyula 2022.02.13. 12:26:33
Gondolom én.
vergyula 2022.02.13. 12:29:07
kunzoo 2022.02.13. 12:39:51
Olyan menőnek lenni mint Jézus, nyilván lehet rá vágyni. De ki vágyna arra hogy ne éljen nemi életet a házasságig? Erre max úgy nezünk mint a légtornászokra.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.13. 14:06:37
Azt hiszem nyilvánvaló, hogy nem 30 éves vagyok.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.13. 14:07:30
Nem mindegy mik a társadalmi szabályok.
Serény Vélemény 2022.02.13. 14:21:05
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.13. 14:23:29
De az inger megvan.
Különösen lányoknál nagyon korán.
Serény Vélemény 2022.02.13. 14:31:11
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.13. 14:47:31
Igen, ez így igaz.
A mai amerikai fiatalok alig 60 %-a vallja magét heteroszexnek. Hatalmas a nyomás, hogy légy jópofa progresszív srác, ne fasisztoid heteró.
kunzoo 2022.02.13. 15:08:55
Nem? A történelem ugy alakult hogy egyre inkább kitolódik a házasság, nemi élettel való ismerkedés.
Szerinted nem érték ingerek a fiatalokat régen? Mikor az egész nagycsalád egy szobák nélküli épületben lakott? Ez a 8
vergyula 2022.02.13. 15:11:35
vergyula 2022.02.13. 15:13:19
Serény Vélemény 2022.02.13. 17:46:21
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.14. 08:27:03
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.14. 08:33:33
Tehát hogy világos legyen, még addig sem jutottunk el, ameddig mondjuk egy szalonspicces borfesztiválos "barátkozásoknál" eljutsz, amikor legalább annyira érdekel-e a másik, hogy megkérdezed szereti-e a tökfőzeléket.
Lehet persze ezt a sztorit most sokféleképpen félre- meg megmagyarázni, de itt a költő most arra gondolt, hogy tökmindegy mit csinál a pap, ha a báránykája olyan amilyen, és fordítva.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.02.14. 08:38:36
A polgári anyakönyvvezetés megindulásakor (és még nagyon sokáig) az ellenző pár megjelent az anyakönyvvezetőnél, de nem írta alá az anyakönyvet. Sztankay István édesapha görögkatolikus pap volt, ő sem írta alá, ott van megjegyzésben, hogy a pár megtagadja az aláírást, és ez már 1919-ben volt.