magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Kereszténydemokrácia

Belenéztem a Hit Rádió Lukácsi-interjújába. Nehéz volt, sokszor kellett átugrani egyes részeket. Végülis Lukácsi semmi konkrétumot nem mond. Minden éles kérdésre elkerüli a választ.

Ami azonban rögtön megragadta a fantáziámat: ateista családban nevelkedett, majd tinédzserként hívő lett, s emiatt lépett be a KDNP-ben, jelenleg meg a ballib összefogdosásban ő az egyházügyi árnyékszék-miniszter, s valamiféle "reformkatolicizmust" képvisel.

Van valami, amiben mind a keresztények, mind az álkeresztények egyetértenek: hogy a kereszténydemokrácia az egyfajta keresztény politizálás. Sajnos azonban ez abszurd állítás. A "keresztény vagyok, ezért KDNP-s lettem" állítás kb. olyan értelmes, mint a "vegetáriánus vagyok, ezért az Adrián nyaraltam tavaly" mondat.

Keresztény ember valójában lehet bármely politikai irányzat híve: lehet kommunista, fasiszta, liberális, balos, jobbos, s bármi egyéb, sőt lehet teljesen apolitikus is.

A kereszténydemokrácia egy liberális, azon belül liberális-konzervatív politikai eszme (bár ma már a konzervatív elemek egyre csökkennek), alapja az az téveszme, hogy a liberalizmus alapvetően egy helyes eszme, de ennek vannak egyes hiányosságai, s ezen hiányosságok megoldhatók a kereszténység egyes erkölcsi elemeinek bevételével.

Történelmileg a kereszténydemokrácia arról szól: mivel a liberalizmus győzött és legyőzhetetlennek tűnik, adjuk fel a vele való harcot, legyünk mi leresztények is liberálisok, mert ily módon átmenthetünk valamit a keresztény értékekből. Mélyen defetista eszmeiség tehát.

Maradjunk tehát annyiban: nyilván egy hívő keresztény dönthet úgy, hogy kereszténydemokrata lesz, de erre a keresztény hite semmilyen módon se prediszponálja.

Az interjú legjobb része a vége - nagyjából 1:07-től -, amikor a hitgyülis újságíró gyakorlatilag - bár rendkívül udvariasan - sarokba szoítja Katit.

Címkék: közélet
23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr4417310762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serény Vélemény 2022.02.13. 11:48:50

Lukácsi abszolút, de tényleg tökéletesen fogalmatlan a teljes egyházpolitikáról, és a konkrét törvényi szabályozásról és mindenről is, ami a magyar vallási közéletet jellemzi.
De olyan szinten fogalmatlan, hogy a jelenleg érvényes jogi szabályozás konkrét szövegét sem ismeri, és még azt sem tudja, hogy a 2011. évi CCVI. törvényt 2017-ben vagy 18-ban a parlament módosította, így mindaz, amit kifogásol, már rég kikerült a törvényből.
Ma kétszáznál több (!) vallási egyesület működik.
a bevett egyházi státus pedig egyáltalán nem elérhetetlen, még az iványiéknak sem lenne az:
egyhaz.me.gov.hu

Engem _nagyon_ riaszt, amikor egy elméletileg szakpolitikusnak jelölt emberről kiderül, hogy tökéletesen nem ért ahhoz, amit csinálni akar!

Gery87 2022.02.13. 14:37:48

Jó hát ez a nő ránézésre sem normális, azok a bamba üres szemek elárulnak mindent.
Már bocsánat.

Látni mennyire nyűglődik hogy "háát a homokosság az nem olyan bűn, mint a pedóság, mert mert csak.."

A melegség is meg a pedofilia is egy nem normális irányultság. Ennyi közös van bennük.
A normalitás az hogy az ember heteró, a nemek vonzódnak egymáshoz, hogy legyen utód.
Azonos nemű iránt szexuális vonzalmat érezni értelmetlen és nem normális dolog, hiszen a cél a természetben a fajfenntartás, erre van a vonzalom, hogy akard. Hogy erre a civilizáció meg a kultúra mit rakott még rá az évezredek alatt.....többszázmillió évnyi távlatból....irreleváns. Nemileg éretlen ember iránt vonzalmat érezni szintén értelmetlen defekt és nem normális.
Ha ennyit nem lehet kimondani akkor baj van.

vergyula 2022.02.13. 15:09:13

@Gery87: Ha már a homoszexualitás kutatása akkora tabu, legalább a pedofíliát vizsgálgathatnák kicsit. Hátha lenne valami egyszerű, mégis emberséges megoldás.

Gery87 2022.02.13. 18:50:17

@vergyula:

Vegyi kasztrálás.
Nincs olyan megoldás ami nekik jó. Ezért csak a gyerekek érdekeit lehet szem előtt tartani.

fotelzsukov 2022.02.13. 20:01:02

Nem csak a demokraciaval van bajom hanem a keresztenyseggel is, annak ellenere, hogy katolikusnak kereszteltek, voltam elso aldozo es bermalkoztam is es ha tehetem, templomba is jarok, agnosztikus letemre. :)
Kerdesem: hogy a fenebe tehet olyat egy felszentelt kereszteny lelkesz - konkretan a nehai Billy Graham-re, "Isten geppuskasara" gondolok itt - , hogy peldaul hadrendbe allitas elott megszentelt katonai bombazogepeket, amik azutan tobb ezer artatlan eletet oltottak ki bombaikkal?
Megmagyarazna ezt valaki hozzaerto? :)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.02.13. 20:32:52

@kovidmenekult:

A fegyver megszentelésének célja: a katona tisztességesen harcoljon.

Gery87 2022.02.13. 22:26:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Abban mi tisztesség van hogy civileket bombáz?
A kérdés költői..

@kovidmenekult:

Ez a hatalomról szól.
Az egyház így áll az államhatalom mellé és szentesíti annak céljait és eszközeit.

fotelzsukov 2022.02.13. 23:28:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"Van katonai etika is."
Igen, van, de csak papiron es csak bekeidoben. Haborus helyzetben egy etika van, amit betartanak: a tuleles etikaja; vagy en olok vagy engem olnek meg, az lenyegtelen, hogy hogyan, mi modon. :)

Tapi2021 2022.02.14. 12:14:53

Huhh. Szörnyű tévedésben vagy, ha ezt gondolod a kereszténydemokráciáról.

Mert nem, nem kompatibilis minden más eszmével.
(Sajnos ebben a tévedésben él a Donáth család is, hogy lehetnek egyszerre jó keresztények és jó kommunisták. Nem lehetnek. És ebben a tévedésben él Lukácsi és Perintfalvi is, hogy lehetnek jó balliberális pogányok és keresztények egyszerre. Nem lehetnek.)

A kereszténydemokrata pártokat az hozta létre, hogy az új, királyság utáni demokratikus rendszerekben, a parlamentáris demokráciákban legyen politikai és társadalmi ÉRDEKKÉPVISELETÜNK!

Vagyis mivel politikai pártok nélkül nem lehet komolyan politizálni, választásokon részt venni, nyerni, kormányokat alakítani..., ezért szükségszerűen kellenek keresztény pártok. Hívják akár ker.dem.-nek vagy ker.szocialistának, vagy máshogy.
A lényegük ugyanaz: hozzáférést biztosítanak a keresztényeknek a politikai térhez, beleszólást a társadalmi ügyekbe, közügyekbe, és a törvényhozásba..., stb.

Erre azért is szükség van/lett, mert el lett választva az állam és az egyház(ak)!

Tehát, ha beleszólást akarunk - és miért ne akarnánk - a közügyekbe, politikába, akkor azt keresztény pártokon keresztül tudjuk keresztényként a leghatékonyabban megtenni.
Igaz, lehet egy keresztény más párt tagja vagy szavazója is, de akkor azon a párton nem kérheti számon pl, ha az LMBTQ teljes törvényesítésére szavaz, vagy ingyenessé teszi a nemváltó műtéteket a gyerekek számára, a szülők beleegyezése nélkül is..., stb.

Ha kifejezetten a keresztények érdekképviseletét és értékrendjének megfelelő politizálást akarunk, nem jó választás semmilyen más párt! Csak a ker. pártok.
Mert csak ők vállalkoznak arra, hogy a lehető leginkább a mi értékeinket és érdekeinket fogják előmozdítani.

"Aranykorban", amikor minden pártban többé kevésbé keresztények vannak, ez talán nem válik éles kérdéssé. De akkor, amikor keresztényeket bíróság elé állítanak, mert a saját egyházukat kérdőre vonták egy bibliai idézettel, mert már az egyházuk is rossz úton jár (!!! nem, hogy a politikai pártok), akkor nagyon is éles kérdés, hogy melyik pártok azok, amelyek beleállnak ebbe és nem meghunyászkodva elfogadják a keresztények növekvő üldözését, kiszorítását.

Ez nem az aranykor számunkra! Lásd még: a CDU is elhagyná már a C-t!!!
Ilyenkor nagyon nem mindegy kit választunk politikai érdekképviselőnknek?! Azokat, akiket eleve erre hoztunk létre, ez a feladatuk, vagy...

Tapi2021 2022.02.14. 12:37:10

@vergyula: A keresztények két dolgot ajánlanak minden bűn, kísértés ellen:
- önmegtartóztatás / tartózkodj az elkövetésétől (és hiszünk abban, hogy erre van mindenkinek elég akaratereje, ha akarja!)
- letenni a bűnös kísértéseket Isten elé, és kérni, hogy elvegye / vagyis az ima, beszélgetés Istennel.

A keresztények fixen hisznek abban, hogy minden bűn döntésből ered, és nem történik meg csak úgy, véletlenül.
Tehát az ember előbb dönt, hogy elköveti. És mivel így van, ezért NEM sors/eleve elrendelés/elkerülhetetlen a bűn elkövetése.
A homoszexuális, pedofil, nekrofil..., stb. bűnök, ahogy a lopás is, döntésből erednek. Lehet, hogy van késztetés, ösztön, vágy..., de azt mindig lehet uralni, és ahhoz, hogy cselekedetté, valósággá, befejezetté váljon, mindig döntést kell hozni.
Teát a bűn az ember akarati cselekménye! Nem csak úgy megtörténik.
Ezért is bűn, hiszen az emberen kívüli ok nem számonkérhető, csak a saját döntés.

Már a vágy is lehet bűnös, de bűncselekmény csak akkor lesz, ha megcselekszik.

Ezért pl. egy cölibátusra MEGESKÜDÖTT papnál indifferens, hogy az ösztöneit tekintve hetero vagy homoszexuális, hiszen mindegy, mert nem élhet semmilyen szexuális életet.

(Erről egy sikamlós mondás jutott eszembe, leírom, hogy kicsit feldobjam a napot: "Felesleges, mint papon a fasz." Bocsi! Én is olvastam valahol.)

Tapi2021 2022.02.14. 12:50:03

@kovidmenekult: Kétségtelenül ez is benne volt régen, amikor még keresztény országok, államok voltak: "Ez a hatalomról szól.
Az egyház így áll az államhatalom mellé és szentesíti annak céljait és eszközeit. "
És az egyház tagjai nagyjából egybeestek a harcoló néppel.
Tehát minden csatába katonák mentek, akik egyben keresztények voltak.

Ezért az egyház megáldotta őket. Egyrészt áldást kérve arra, hogy győzzenek, másrészt, mert tudták, hogy sokan meg fognak halni közülük, így ez egyben egyfajta utolsó kenet/áldás is volt. A halálba menőknek, akik a hazáért és egyben a kereszténységért is harcoltak (ez sokszor egybe esett).

Ez tehát egy áldás a katonákra és eszközeikre, amikkel a hazát védik. Akár úgy is, hogy bombáznak.

Az ilyen áldás általános szokás volt, részben ma is az!
Gondoljunk csak a búza(mezők), a szőlők, a tenyészállatok... megáldására. Amely célja kérni Istent, hogy jó termés legyen, ne legyen éhezés.
Vagy a házszentelés, új utak megáldása, stb.

Eszerint a felfogás szerint semminek sem árt, ha rajta van Isten áldása.

A katonákon és a kaján különösen.

Serény Vélemény 2022.02.14. 12:50:16

@Tapi2021: "Már a vágy is lehet bűnös, de bűncselekmény csak akkor lesz, ha megcselekszik."

Ezzel szemben Jézus azt mondta, hogy: Máté Evangéliuma:5:28
"Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében. "

Serény Vélemény 2022.02.14. 12:53:52

@Tapi2021: Naja, a német katonák is milyen jól megvédték a hazájukat Sztalingrád alatt, az övcsatukon a "Gott mit uns" felirattal...

Tapi2021 2022.02.14. 12:59:50

@Serény Vélemény: "Már a vágy is lehet bűnös"

Vagyis? A vágy is lehet bűnös, bűn, de nem mindegy milyen vágy. Vágy és vágy között sok különbség van. Nem minden vágy bűnös önmagában, amíg nem lesz belőle megcselekedett bűn.

Homoszexuális vágya, késztetése is lehet egy betegnek, pl. mert rosszul működnek a hormonjai. Ő nem lesz ettől egyből bűnös is, ha tud rajta uralkodni.
Ahogy a kleptomán sem lesz bűnös lopásban, ha nem lop.

Tapi2021 2022.02.14. 13:23:58

@Serény Vélemény: A hazájuk küldte őket oda. Tehát tették, amit a haza követelt. És többségük meghalt közben.
Nem arról ítélkezünk, hogy ez jó vagy nem, a háború egyáltalán lehet-e jó vagy nem? Diktatúra ellen jó harcolni vagy nem, megelőző csapást jó-e végrehajtani vagy nem (hiszen az ellenfél még nem tett esetleg semmit), hont foglalni fegyverrel, háborúval jó-e vagy nem..., stb.?

Hanem arról, hogy megáldhatóak-e a harcoló katonák és eszközeik?

Ez lehet véleményes.

Ott van például Bonhoeffer, aki lelkészként részt vett merénylet tervezésében, támogatásában. Ez pl. menyire okés keresztény szempontból? Gondolj itt arra, hogy Jézus mit mondott a világi elöljárók elfogadásáról?!
Azt, hogy el kell fogadnunk a rosszakat is, mert azokat is Isten engedte a posztjukra, vagy azt, hogy szövetkezzünk a megölésükre, vagy öljük is meg őket?

Legalábbis véleményes ez is. Nem?

A protestánsok általában hősnek tartják mert közte volt a Hitler elleni merényletet szervezők között, pedig ezzel éppen nem azt tette, amit Jézus tanított erről.

Akkor helyesen járt el vagy nem?
A német katonák Sztálingrádnál helyesen jártak-e el vagy nem? A hazáját szolgálta a maga módján ez is az is vagy nem?

Nagyon nehéz egyértelmű és sarkos ítéletet mondani fölöttük.

Ami bizonyos, Isten áldására és kegyelmére mindenki rászorul.

Serény Vélemény 2022.02.14. 13:32:20

@Tapi2021: "Nagyon nehéz egyértelmű és sarkos ítéletet mondani fölöttük."

Nem általános és erkölcsi ítéletről van szó, és főleg nem arról, hogy helyesen jártak-e el, hanem arról, hogy az övcsatjuk szerint "Gott mit uns", a valóságban meg pont nem volt velük.

Tapi2021 2022.02.14. 14:36:00

@Serény Vélemény: Isten nem a győzelmet garantálja, hanem azt, hogy aki benne bízik, ha meghal is él!
Ez erről szól. Azok a katonák, ha hittek benne, talán nyugodtabban néztek szembe a halállal.
És már ez is valami.

Másrészről Isten senkivel nincs. Megcsinálta ezt a világot a maga szabályaival és belelökött minket, hogy játszunk egy játékot, ha akarjuk, ha nem.
Háborúkkal, gyermekek megerőszakolásával, megnyomorításával, betegségekkel, vulkánkitörésekkel... mindennel, ami így vagy úgy, elpusztít minket.

Mivel előre tudott minden háborút, minden nyomorúságot, azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy mindez azért van így, mert így akarja. Már a teremtéskor tudta előre, a "bűnbeesést" is, előre látott minden bűnt, minden halált, így ennek tudatában indította útjára a mi kis "Mátrixunkat".

Sztálin, Hitler, Néró, Mao Ce Tung, Kádár, ... és mindenki, akár jók, akár rosszak, előre ismert szereplők voltak neki. Az is amiket csinálni fognak.
Ez számomra kicsit árnyalja a bűnösséget is, a felelősséget is.

Serény Vélemény 2022.02.14. 15:10:16

@Tapi2021: Ezért rajongok a katolikusokért, mert fogalmuk sincs abban, hogy miben hisznek!

"Megcsinálta ezt a világot a maga szabályaival és belelökött minket, hogy játszunk egy játékot, ha akarjuk, ha nem.
Háborúkkal, gyermekek megerőszakolásával, megnyomorításával, betegségekkel, vulkánkitörésekkel... mindennel, ami így vagy úgy, elpusztít minket.'

1) Isten nem ezt a világot teremtette, hanem eredetileg egy bűn nélküli világot teremtett.
2) A BŰN volt az, ami a világra elhozta a háborúkat, és a többi gonoszságot.
3) a BŰN már az ember teremtése _előtt_ benne volt ebben a világban.

4) SEMMI nem pusztít el minket! A bűn az, ami miatt az ember _teste_ a rothandóság és múlandóság igájában van, - de ez is csak addig, amíg föl nem támadunk halottainkból - vagy el nem ragadtatunk Jézus Krisztushoz megdicsőült testeben!

Tapi2021 2022.02.16. 12:52:52

@Serény Vélemény: Ez persze a magánvéleményem Istenről, nem A katolikus egyház álláspontja! :-)

"Megcsinálta ezt a világot a maga szabályaival és belelökött minket, hogy játszunk egy játékot, ha akarjuk, ha nem.
Háborúkkal, gyermekek megerőszakolásával, megnyomorításával, betegségekkel, vulkánkitörésekkel... mindennel, ami így vagy úgy, elpusztít minket.'

Ugyanakkor a többség hite fejlődik, ha foglalkozik vele. Istenről is egyre többet tudsz, értesz meg, ismersz fel.

Van aki nem. mert elég az, amit tanult a gyüliben.

Mivel én pl. RENGETEGET foglalkozom ezzel, vannak olyan meglátásaim - a rózsaszín köd mögé is nézve - Istenről, amire egy átlag hívő nem jut el.

Ilyen pl. az a felismerés, hogy Isten, mivel pontosan látott előre mindent, SZÁNDÉKOSAN mégis útjára indította EZT a világot!
Tudta, hogy "hiába" teremt bűntelen világot, ha az úgy sem lesz az. Tehát a gyorsan bűnössé váló emberiség biztos tudatában mégis elvégezte a teremtést. Vagyis előre tudva a bűnbeesést, amely így gyakorlatilag elkerülhetetlen volt, nem okozott neki meglepetést, és az összes nyomorúságunkat.

Ennek tudatában teremtette ezt a rendszert, és határozta meg a szabályokat.

Aki pedig alkot valamit és tudja, hogy az mire lesz jó, hogyan fog működni, az FELELŐS is az alkotásáért!
Ergo: Isten is felelős azért, amit alkotott! Azért is, amilyen lett és ahogy működik, hiszen előre tudta!

Hangsúlyozom, ez az én saját meglátásom! Nem az egyházé.

Tapi2021 2022.02.16. 13:19:06

@Serény Vélemény: "1) Isten nem ezt a világot teremtette, hanem eredetileg egy bűn nélküli világot teremtett."

A Mátrix című filmben szinte ugyanígy hangzik el egy mondat. :-)
És azzal folytatódik, hogy "de senki sem fogadta el a programot". :-)

Isten éppen olyan világot teremtett, amilyet akart! Ezt.
És igen, a bűnt, rosszat, eleve beleépítve. Pont erről van szó.

Látott, tudott mindent előre. A bűnbeesést is, az összes halált, nyomorúságot...

Igen, van egy vigasztalás is mellékelve, hogy majd minden jó lesz a test halála után - vagy nem -, de azt ugye meg is kell élni!

Serény Vélemény 2022.02.17. 08:25:20

@Tapi2021: Miben különbözik a hited a sátánisták hitétől? Mert ez pont egy ilyen, sátánista érv: "Isten a felelős."

(A mátrix egyébként a nettó okkultizmus, az okkultizmus abszolút és tökéletes csúcsa. Sok hülye megnézi, és azt hiszi, hogy valami értéket látott, de neeem, csak egy (vagy kettő) tényleg " megnyílt szemű"(*) ember alkotása. (**)

Annál már csak egy film létezik, ami sátánistább, a "Jupiter ascending". Na az, meg olyan, hogy ha nem vagy szellemi ember, mert a szellemed halott újjászületés nélküli, vagy mert nem vagy elég művelt, és okkult szellemekkel nem vagy kapcsolatban, akkor meg se érted, mert annyira bonyolult szimbólumrendszert használ, hogy ha keresztény létedre nem ismered elejétől a végéig a Bibliát, vagy okkultista létedre nem vagy teljesen elmélyülve az igazi okkult irodalomban, akkor fel sem fogod, meg sem érted, hogy miről szól, pedig annál erőteljesebb istenkáromlás gyakorlatilag nem létezik.)

(*) Ki mondja magáról a Bibliában, hogy "megnyílt szemű"?

(**) Van egy jelenet a filmben, amikor egy néger, kövér nő cigarettázik egy lakásban, a falra meg fel van írva valami.
ha tudod, hogy az a valami, ami oda fel van írva, eredetileg hova volt felírva, akkor azt is tudod, hogy a néger nő miért cigarettázik. Ráadásul orákulumnak hívják, ha jól emlékszem. Ha nem tudod, akkor például fogalmad sincs, hogy az a jelenet mit jelent. De akkor gyakorlatilag semmiről sincs fogalmad.

+1: ha ismered a Bibliát, akkor nagyjából sejtheted, hogy miért pont Európával volt Istennek és Isten valódi embereinek beleértve Pál apostolt, (meg Luther Mártont) a legnagyobb problémája és harca. Beleértve azt is, hogy Miért pont Filippi?
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása