magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

A ballib elit tündöklése

Az amit ma ballib elitnek neveznek két szakaszba osztható: az egyeduralom és a részleges uralom időszakába.

Én úgy vélem, a ballib elit eredete a 60-as évekbei magyar gazdasági reform. Akkor kezdődött, alakult ki a kommunista eliten belül ez a sajátosan magyar reformkommunista jelenség, E jelenség fő jellemzője:

  • formailag mindvégig tartotta magát a marxista sablonokhoz,
  • tartalmilag viszont egymás után kezdte elvetni a marxista szabályokat, a végponton a marxizmust lecserélte klasszikus liberalizmusra.

A magyar demokratikus ellenzék is ennek a jelenségnek a mellékterméke: az demokratikus ellenzékiek azok a volt reformkommunisták, akik a 80-as években eljutottak immár oda, hogy a formákkal is szakítottak.

Aztán a 80-as évek végén hatalomra is jutott ez az elit, s hatalmas egészen 2010-ig tartott. Azaz ez kb. 20 év az egyeduralom ideje, míg a 80-as évek vége előtti, valamint a 2010 utáni időszak pedig részuralom ideje.

A belső szakadás a két frakció - demokratikus ellenzék és reformkommunisták - között 1994-ben végleg véget ért, ennek előkészítése volt a Demokratikus Charta.

Orbánék eddig a pillanatig a ballib elit szerves részei voltak, s kiutálásuk a szalonból pont ezzel kezdődött. Orbánék akkori logikája pontosan ugyanaz volt, amit ma MZP-ék és a hasonszőrűek hangoztatnak: azaz valamiféle nem-reformkommunista gyökerű polgári értékrendet akartak. Ez persze képtelenség, ezt azóta bizonyította:

  • mind Orbánék akkori kudarca, melynek vége az a következtetés lett, hogy szakítani kell a polgári értékrenddel,
  • mind a mai MZP-típusú logika, melynek vége az lett, hogy nem lehet nem összefogni a reformkommunista gyökerű elittel.

Mi engem igazán érdekel, hogy mennyire megváltozott ennek az elitnek a gondolkodásmódja alapkérdésekben.

Az antikommunizmus a 90-es években még tabunak számított, amolyan szélsőjobbos attribútumnak. Míg ma kötelező ezekben a körökben kőkemény antikommunistának lenni. Nyilván itt az idő is lehetne ok, hiszen akkor még az antikommunizmus jelenthette a reformkommunsiták ellenzését is, bár ez furcsa: az időmúlás jellemzően feledtet és nem megerősít.

A megmaradt kicsiny kommunista csoportok akkor még megtűrt szövetségeseknek minősültek, ma már ellenséges erőknek. Lásd, Thürmerék ballib minősítése a 90-es években még kb. "romantikus álmodozók" volt, ma meg kb. "fideszes trollok".

Az oroszkérdés is rendkívül érdekes. Még 2011-ben is botrányosnak minősítette a ballib elit a budapesti Moszkva tér átnevezését Széll Kálmán térre. Ma meg már lassan odajutottak, hogy a náci ukrán banderisták a II. vh. alatt sajátos módon a jó oldalon harcoltak, miközben persze a náci németek minősítése továbbra is negatív.

Máshol nincs ellentmondás ebben, pl. Észtországban a nyugatos erők mindig nácipártiak voltak az észt függetlenség visszaszerzése óta: ez a nácipártiság persze az esetek zömében nem a náci eszme valós igenlését jelenti, hanem csupán a náci-szovjet összehasonlításban a náci oldalnak mint kisebbik rossznak tekintését. (Ezt azzal szokták kimagyarázni az észtek, hogy míg náci megszállás csak 3 évig volt, szovjet megszállás viszont 45 évig, így az előbbiről kevesebb rossz tapasztalat van. Tapintatosan "elfeledkezve" arról, hogy a náci megszállást az átlag észt támogatta, míg a szovjet megszállás ellen nagy támogatottságú partizánmozgalom létezett egészen az 50-es évek végéig.)

De ugyanilyen Magyarországon sose volt. Magyarország ez a "kisebbik rossz a náci, mint a komcsi" hozzáállás éppenhogy a nyugatkritikus jobboldalnál, annak egy részénél volt jelen. Így a változás számomra meglehetősen meglepő.

ukrán náci lózungos tervezett észt euró érme

44 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr7517825135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2022.05.08. 08:17:01

Igazából ez a szocializmus dolog kis hazánkra kívülről lett ráerőltetve. Ha nincsenek itt a ruszkik, a büdös életben nem lett volna itt még egyszer ilyesmi. 56-ban fel is lázadt az istenadta nép, de annyi ideje nem volt a dolgnak, hogy kiderüljön hogy mi is lett volna utána, mert megintcsak léptek a ruszkik.

Innentől kezdve alakult ki az, amit kádárizmusnak hívunk. Ahol szinte mindenki gyűlölte a kommunistákat, de csak kevesen mertek beszélni róla a szűk családon kívül, ahol a polgár megpróbálta úgy átverni az állam fejét ahogy csak lehet, és úgy megszerezni tőle amit csak lehet, ahogy lehetett. Akkor alakult ki a mostani viszonya a magyar polgárnak az államhoz: igazából azt becsüljük aki "ügyes", azaz elkerüli az adókat, megszerzi az összes lehetséges juttatást, kedvezményt, mert az állam ma is az ellenség.

A másik oldalon, állam bácsi egyrészt már Kádárék alatt hagyott teret a polgárnak hogy ezt tegye - amíg ügyeskedik, addig sem szervez forradalmat. Másrészt, állam bácsi pont úgy nem bízik a polgárban, mint ahogy a polgár sem állam bácsiban, egymás ellenségei. Ez nem az USA, ahol szabad polgárok hozták létre az államot a saját boldogulásuk segítésére, és úgy is állnak egymáshoz állam és polgár, itt a hivatalnok egy percig sem gondolja hogy ő a polgárért van, és fordítva. És persze mindehhez jó nagy bürokrácia jár, elvégre másképp nehéz rájönni, hogy hol veri át a polgár az állam fejét, másrészt ez sok-sok másra nem jó embernek ad megélhetést. A vezetők pedig már a kezdetek óta hitbizománynak tekintették az állami vezetői pozíciókat - nem volt ez másképp Kádárék alatt sem. Csak míg Kádárék alatt ezek a pozíciók "örökre" szóltak - azaz, hacsak nem lőtted seggbe részegen a felettesed valami vadászaton akkor pozícióban maradtál, a mostani székek jóval ingatagabbak, így most a biztonságot csak az jelenti, ha míg hatalmon vagy szétlopsz minden mozdíthatót.

midnight coder 2022.05.08. 08:31:54

A vezetésben persze nálunk is sok volt a vonalas hülye, de aztán ezek ahogy a béketábor egyre versenyképtelenebb lett, szép lassan háttérbe szorultak, így lett egyre élhetőbb a rendszer. A 80-as évek Kádár-rendszere már szinte jó volt - akik nosztalognak ez iránt, azok azt sírják vissza, és nem a 60-as éveket vagy a régebbi időket. Azokat max. azért, mert akkor még működtek azok a testrészeik amik már régen nem.

Gery87 2022.05.08. 11:32:22

"azaz valamiféle nem-reformkommunista gyökerű polgári értékrendet akartak"

Ilyet azért nem lehet, mert nálunk nincs széles polgárság a szó kultúrális értelmében + az alapokat adó ideológia épp megvan erőszakolva a progresszióval ami meg minden csak nem polgári.

"ukrán náci lózungos tervezett észt euró érme"
A "slava ukraini" speciel nem ukrán náci lózung, a kozák időkig nyúlik vissza....az hogy kik használják egy másik kérdés.

"a nyugatkritikus jobboldalnál, annak egy részénél volt jelen. Így a változás számomra meglehetősen meglepő."

Nincs változás, most egy kicsit az ukrán helyzet miatt a ruszkikat jobban kell utálniuk mint az ukrán nácikat de ennyi. Ez egy kivétel lesz, aminek végén visszatérnek a jó öreg nácizáshoz. Nincsenek elveik, sose voltak....irányvonalak vannak.

"Próbálom megérteni a vonalat, de valahogy sose sikerül és a vízállás is emelkedik..."

2022.05.08. 11:40:29

@midnight coder:
ehhez képest a magyar társadalom többsége máig kádárista. megkockáztatom, hogy a társadalmak nagyrészt kádáristák.

Gery87 2022.05.08. 12:10:05

@cvsvrs:

Ez attól függ ki hol áll a társadalmi ranglétrán.
Egy többségében "proli" társadalom nyilván nem globalista neoliberális progresszív többségében hanem "kádárista".

2022.05.08. 12:12:45

a táradalom többsége azt várja a hatalomtól, hogy mindenkinek legyen biztos (alap) jövedelme. minimális feltételekhez kötve. ezek mellett szerezhessen valami mellékest teljesítménybérben. ez volt a háztáji birtok, a gmk. és bárkinek lehetett "négyes találata". ez volt a szocialista vágyálom. nem a főnyeremény, mert az túl sok, hanem lehetett szerencsés.

a magyar társadalom szociokulturális értelemben a késő kádár korban volt a csúcson. ami nem azt jelenti, hogy a minden jól működött. a társadalom alapvetően jól működött. marika néni nem nyitotta ki időben kisboltot. mert lusta volt felkelni. jöttek a kenyérgyárból és hozták a pékárut. lerakták a bolt elibe. ahogyan a tejipar. és az emberek elvették azt, amit akartak. és ott hagyták a pénzt. és ez működött. azért, mert volt egy nagyon széles kispolgári réteg.

és ez a munkás-paraszt réteg legalább fele a rendszerváltással elvesztette el a biztos megélhetését. és hiába szavazta meg horn gyulát. ő se adta vissza. hiába szavazta meg medgyessy pétert, gyurcsány ferncet és a jóléti rendszerváltást (a 100 napos és 100 lépés programot) nem kapta vissza a létbiztonságot, a jogbiztosnságot és a közbiztonságot, amit az mszp ígért. orbán a kádárizmus érzetét hozta vissza. a rezsicsökkentés, az árstop, a reálbérek nominális emelése (euró-ban mérve a bérek lófaszt se emelkedtek), a békeharc mind-mind kádárizmus öröksége. és ezekre szavaz a többség. hangulatjavító intézkedések, vagy a falusi közmunkaprogramok tipikus kádárista megoldások.

Boldeone2 2022.05.08. 12:13:57

Csak elit van, nem " ballib" elit... A valódi elit megveti a szèlsősègeket, vagyis nem lesz túlzottan baloldali , sem jobboldali igazán
Faszimus , nácizmus , sovinizmus megvetendő dolog , a kommunizmus , a bolsevizmus szintèn, mert erőszakos vilagnèzetek Ebből kifolyólag a populista pártok is megvetendők, amelyek az emberek alantas ösztöneivel , a nèpbutítással operálnak , a racionalizmus ès az erkölcs helyett
A valódi elit , erkölcsi szempontból próbál közelíteni a világhoz: nem igazán érdekli a törzsies , premodern szellemisèg, a felkorbácsolt hamis èrzelmek , inkább megpróbál az egyetemes rend konklúzióihoz igazodni . Nem keres a gondolkodást gátló mesterséges identitásokat ( kik voltak az ősök 330 ève ...nem mindegy? )

Ha adott a kellően fejlett , polgári gondolkodási alap, akkor a társadalom " önmagától " felvilágosodott lesz, mint jellemzően a skandináv országok polgárai , ahol nem , ott anakronisztikus társadalmi rend alakul ki
Egy felvilágosult skandináv polgár elmegy Rishikeshbe , Indiána egyszer meditálni, ahol megtanulja , hogy mit jelent a bèke ès elfogadás , a másik ember megèrtèse
Egy átlag orosz meg az erőszakon ès hierarchián alapuló társadalomban nő fel, ahol kultusza van az erő alkalmazásának , ezért van az, hogy sokan támogatják az elnyomó rezsimet, ès az ártatlan emberek legyilkolását, mondván hogy a cèl szentesíti az eszközt...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.05.08. 12:17:31

@Gery87:

A magyar polgárság: a kommunista elit azon része, mely siketesen átmentette pozícióját a kapitalista időszakra. Pl. Gyurcsány tipikus nagypolgár.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.05.08. 12:18:54

@Boldeone2:

Az elit mindig azt teszi, ami szükséges pozíciója megtartásához. Azaz ha minden stabil, akkor középen áll. Ha meg inog minden, akkor szélsőséges lesz.

Boldeone2 2022.05.08. 12:21:17

@cvsvrs: Orbán - ugyanúgy ahogy elődei - fèlrevezetik a társadalmat. Ugyanabban a csapdába vagyunk , mint korábban: egypárti rezsim , állampárti társadalmi rendszer , sorvadó szellemi ès művèszeti èlet, illetve úgy lehetne fogalmazni : egy szűk èrtelmisègi ( budapesti ) elit jut kultúrához, tud nyitni a világra...Ők azok , aki leginkább elutasítják a jelen rezsimet , mert egyetemes ès globális mèrcèvel mèrnek...
Èppen azt látjuk, hogy teljesen megrekedt a polgári , liberális, szabadelvű gondolkodás , nem vèletlenül jutott be a Mi Hazánk a parlamentbe ..
Magyarország nem előre megy , hanem hátra , szellemileg ...Anyagilag addig jó, amíg az EU megtámasztja ...

Boldeone2 2022.05.08. 12:26:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Általában a valódi elit, kerüli a szèlsősèges gondolkodást .Nyilván azok közül is sok van,aki "eladja "magát egy rezsimnek, de azok nem valódi elitek ...Valódi elit nálunk kevès van, olyan ember aki többè- kevèsbè de felül tud emelkedni az önös èrdekein
Pl a " Hídember"- Szèchenyi István , valódi elit volt..

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.05.08. 12:36:53

@Boldeone2:

Ha az elité a rezsim, akkor nyilván az elit rendszerhű, azaz nem "szélsőséges".

2022.05.08. 12:48:10

@Gery87:
a magyar társadalom kb. 60%-a kádárista. ebből 40% fideszes, 20% fidesz ellenes. ez a szavazói réteg nyugati felosztásban szélbalos.

van kb. 10% "horthyfasiszta". akik revízióért kiáltanak. ők nyugati felosztásban széljobbosok.

és van kb. 30% európai értelemben középutasnak számító réteg. ebből kb. 10% elutasítja kádárt és horthy-t. kifejeletten nyugati típusú plurális államberendezkedést és liberális demokráciát akar. ez nagyrészt fővárosi értelmiség. brutálisan túlreprezentált a médiában. és kb. 20% apolitikus. ami szintén nyugati trend.

a fideszben is létezik egy a nagy nemzetköziség iránti elkötelezettség. ez nem a londoni neolib, hanem a "full fideszes" (többségében muszlim) egyetemi parti.
www.youtube.com/watch?v=r6wCrAGd6DA

2022.05.08. 13:13:25

@Boldeone2:
a fidesz egy elég nagy gyűjtőpárt. és abban van nyugatos progresszív réteg. lásd előző kommentben a videót. a fideszes learning center-ben van muszlim imaterem.

uni-multi-kulti. a társadalom nem teljes egészében lenne ilyen, hanem csak az egyetemvárosok. annak polgársága multikulturális. 250 ezres lakónépességű debrecenben 25 ezer egyetemista, és annak fele külföldi. ez a fidesz elképzelése. milliárdokat beruházva ennek érdekében építenek apartmanházakat. amiben egy lakás 80-150 millió forint. ezeket a fideszben a haverok építi, a fideszek megveszi, bérbe adják. a fideszes bankok hiteleznek.
egyetemtower.hu/
ügyeskedő üzletemberek. nyugatosak. kockáztatnak. tudják, merik, teszik. hol a hiba?

Gery87 2022.05.08. 13:37:04

@Boldeone2:

Ha adott a kellően fejlett , polgári gondolkodási alap, akkor a társadalom " önmagától " felvilágosodott lesz, mint jellemzően a skandináv országok polgárai "........
Egy átlag orosz meg az erőszakon ès hierarchián alapuló társadalomban nő fel, ahol kultusza van az erő alkalmazásának , ezért van az, hogy sokan támogatják az elnyomó rezsimet, ès az ártatlan emberek legyilkolását, mondván hogy a cèl szentesíti az eszközt... "

Jól van, látom agymosás megvolt:)

Gery87 2022.05.08. 13:38:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem mondanám polgárnak a szó kultúrális értelmében, ezek újgazdag prolik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.05.08. 13:41:29

@Gery87:

Erről már többször vitáztunk. A kulturáltság NEM szükséges eleme a polgárságnak. Hanem esetleg idővel kialakul: a már polgárnak születettek egy része rendelkezik elegendő szabadidővel, s aztnem drogozásra használja, hanem múvelódásre. Így aztán létrejön a kulturált polgárság.

De szimplán hiába tudod pl. fejből ógörögül az Illiászt, attól mleg csak kulturált proli leszel, nem polgár.

Gery87 2022.05.08. 13:53:44

@Boldeone2:

"egy szűk èrtelmisègi ( budapesti ) elit jut kultúrához, tud nyitni a világra...Ők azok , aki leginkább elutasítják a jelen rezsimet , mert egyetemes ès globális mèrcèvel mèrnek..."

Magyarul ők azok akik teljesen el tudtak szakadni a magyar realitásoktól és a magyar valóság helyett, a helyi érdekek helyett globálisak az érdekeik.

midnight coder 2022.05.08. 14:27:27

@Boldeone2: "Egy felvilágosult skandináv polgár elmegy Rishikeshbe , Indiána egyszer meditálni, ahol megtanulja , hogy mit jelent a bèke ès elfogadás , a másik ember megèrtèse "

Aztán jön a szomszédba a befogadott közel-keleti terrorista aki nagyon örül, hogy Allah elvette a fehérek eszét, és önként nekik adják az országukat.

midnight coder 2022.05.08. 14:31:00

@cvsvrs: "ehhez képest a magyar társadalom többsége máig kádárista."

Ja, csak ők a Kádár-kor alatt a 80-as évek második felét értik. És nem a pártittkár elvtárs hiányzik nekik, hanem a kiszámítható jövő. Ami persze illúzió volt, mert a kádári "kiszámítható jövő" közben pont olyan nagy léptekkel menetelt a béketábor a csőd felé, mint ma az EU.

Boldeone2 2022.05.08. 14:35:34

@Gery87: Valami èrved is van , vagy csak " agymosottazni" tudsz?
A tènyek azok, hogy az orosz társadalom erőszakultuszban szocializált. Gyakran szinte nevetsèges konfliktusokat is az erő erejèvel oldanak meg.
A skandináv országok polgárai viszont legtöbb esetben bèkès, alkalmazkodó, altruista emberek
Nyilván vannak ellenpèldák , mindkét oldalon , de a sztereotípiák nem vèletlenül alakultak ki...

Boldeone2 2022.05.08. 14:38:19

@midnight coder: Ez a skandináv altruista szellemisèg , amely gyakran önsorsrontó...Mègis , erre nèz fel a világ ès nem azokra , akik teljesen szűk látókörű módon erőszakkal juttatják èrvènyre akaratukat...

Boldeone2 2022.05.08. 14:44:30

@Gery87:
Magyarul ők azok akik teljesen el tudtak szakadni a magyar realitásoktól és a magyar valóság helyett, a helyi érdekek helyett globálisak az érdekeik."

Ők azok, akik megpróbálnak kiszakadni az áporodott provincialimusból...Fontos, hogy vannak emberek , - jellemzően az elit - akik kèpesek globális persektívában gondolkodni, kilèpvèn a nemzetsègi, törzsi , nemzeti szintből...
A jövő a globális konszenzusokè..A legtöbb tudós pl teljesen globális emberrè vált : a világon bárhol kutatnak , ahol tudnak a tudományban haladni ès az egèsz bolygóra kihat a tevèkenysègük

Gery87 2022.05.08. 14:44:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Hát ebben nem fogunk egyet érteni, a jólét, az anyagiak megteremthetik a feltételeit a kulturáltságnak, elviekben, de a jellemző inkább hogy mivel már megvan a jólét, "minek változni?"
Ezért mondom hogy jellemzően újgazdag prolik vannak manapság.
A polgár tehetős is meg művelt is. Azért polgár. A fogalomhoz mindig hozzátartozott a
jogi, kulturális és vagyoni helyzet.
Polgári életet élni vagyonos Győzikeként meg Tiborczként ugyanúgy nem lehet, mint művelt de csóró gyári munkásként.

"De szimplán hiába tudod pl. fejből ógörögül az Illiászt, attól mleg csak kulturált proli leszel, nem polgár. "

De az alap ez, egyfajta mentalitás, szocializáció, ebből lehet aztán vagyon és akkor élhetsz polgári életet!

"polgári mentalitás....a munka tisztelete, összefonódva egy józan, takarékos életvitellel, melynek fő célja a család boldogulásának biztosítása. Ebben az összefüggésben a család, mint önmagában való érték jelenik meg, lényegében az értékrend kulcsfogalmává válva. A polgári életmód egyes részterületeinek vizsgálata által (lakáskultúra, háztartás-fogyasztás, társasági élet, ünnepek világa) az alapvetően puritán, haszonelvű mentalitás árnyalható a státuszhoz köthető reprezentáció területével. A józan-takarékos életvitel egy magasabb nívószinten jelenik meg, a társadalmi pozícióhoz kapcsolódó életvezetési minták érvényesítése mellett. "

Na most ez sem a plazmatévét hitelre vevő, felszínes, hangos, ripacs, nemtörődöm, "baszni rá", a munkát rühellő proli, se nem az élősködő, nagyvilági, szintén felszínes és pazarló NER lovagok világa!

Gery87 2022.05.08. 14:46:09

@Boldeone2:

Ők azok akik elidegenedve a társadalomtól amiben és amiből élnek, aztán 12 év után sem értik hogy a mucsai parasztok miért nem az ő globális progresszív oldalukra raktak kétharmadot!

Gery87 2022.05.08. 14:47:45

@Boldeone2:

Beszéltünk már erről, szerintem árnyalnod kéne a dolgokat.
Ez a nyugat jó, oroszok rosszak duma nevetséges.

Gery87 2022.05.08. 14:50:46

@Boldeone2:

Az orosz-ukrán helyzetnek nem sok köze van a polgár nem polgár dologhoz!
Hasonló helyzetben mit tennének a svédek?
És a polgári USA miért intervenciózza le a fél világot 10 évente?

2022.05.08. 15:28:34

@midnight coder:
a szovjet tömb 40 éven át embargó alatt állt. magyarország nem volt tagja a nyugati fizetési rendszernek, nem adtak el nyugati technológiát, stb. és a magyar gazdaság nem ment csődbe. hanem a rendszerváltóknak kellett csődbe vinniük. úgy választották ki az értelmiséget nyugatról.

Boldeone2 2022.05.08. 15:37:27

@Gery87: Már árnyaltam a dolgokat korábban: a szentpètervari , moszkvai " elit " -most nem az oligarchákról beszèlek- hanem jellemzően a városi felső közèp, tudja hogy rossz úton járnak , de a többsèg elmaradott gondolkodású. Nem vèletlenül van az állampártnak 50% - os társadalmi támogatottsága ...Ráadásul, összes parlamenti párt vagy ultranacionalista vagy kommunista ...
A" nyugat ," főleg az USA sem abszolút jó, termèszetesen , de mègis csak ott teljesülnek leginkább a demokráciát jellemző alapelvek : a jogállam , a polgári jogok, autonómia, ès vállalkozási szabadság stb...A nyugati államok a működèsi modellek a világ országainak a mai napig
Az lehet vita tárgya , hogy mikor avatkozzon be az USA , vagy egyáltalán beavatkozzon - e...Afganisztán is nagyjából addig működött amíg ott volt az USA..Azóta tálib rèmuralom van újra...
Az USA szerepe egyfajta kiegyensúlyozó szerep a világban ,ráadásul "közös csónakban" utazunk velük ...
Bár ez nem olyan jó az USA- nak...:) Örök vesztes nèp a magyar...

Boldeone2 2022.05.08. 15:46:11

@cvsvrs: Règen volt a " Professzorok Batthyányi Köre" amit Pálinkás akadèmikus vezetett . Arra még azt sem lehetett mondani, hogy azok balliberálisok voltak...
A mostani Fidesz - elit viszont bűzlik a korrupciótól , ezért a valódi szellemi elit inkább a partvonalról nèzi mi folyik itt
Lölő nem elit , csak egy tanulatlan senki ...De , Tiborc sem az , csak korrupt rezsimfigurák ....

Boldeone2 2022.05.08. 15:47:54

@Boldeone2: Professzorok Batthyányi Köre" Batthyány - helyesen

2022.05.08. 15:49:53

@midnight coder:
a rendszerváltás lényegében egy nyílt hazaárulás volt. errefelé ács elvtárs az utolsó párttitkár. építettek egy szállodát és egy üzletközpontot. és azt mondta, hogy a városnak most lesz kemény valutája a szálloda forgalmából. abből a pénzből rendelhetnek a dolgozó néptömegek olyan formán, hogy a nyugati árfolyamon átváltják forintra. és ács elvtárs a város nevében leszerződött a quelle csomagküldővel. volt egy 1000 oldalas quelle katalógus,. rendelhettél forintért sony tévét, samsung háztartási gépet, vagy amit akartál. vagy a quelle saját márkás termékeit, ruhát, cipőt.

kibaszott egyszerűen megszervezték a külkereskedelmet. a gyárakban összeálltak, hogy rendelnek többet. mert úgy olcsóbb a samsung mikrosütő. és ezt kifizették a gmk pénzből. amit márkában kaptak. és a gmk már maga gazdálkodhatott. a brigád tagjai gyártottak az nszk-nak és rendeltek az nszk-ból.

és ez kiegészítette a keravill, az ofotért és a röltex kínálatát. ezt a rendszert simán fent lehetett volna tartani. akik privatizálni akartak azoknak ez persze nagyon rossz volt. a társadalom nekilátott a valódi önszerveződésnek.

2022.05.08. 15:50:30

@Boldeone2:
a létező kapitalizmus bűzlik a korrupciótól.

2022.05.08. 16:12:11

@midnight coder:
a szocializmusban nem volt csak trapper farmer. a késő kádár kori reformok után bementél a boltba (legalább is errefelé), akkor lehetett wrangler és levis farmert kapni. nem volt olcsó, de éppen meg lehetett fizetni. debrecen része volt a hortobágyi nemzeti park. és megtermelték a márkát a csikósok és abból vettek wrangler-t. a városnak lehettek saját külkereskedői. az adidas sportboltot nyithatott. nyílhattak márkakereskedések. belvárosi üzleteket nyithattak a maszekok. nem üldözték őket. a maszek pékségek furgonjai járták a lakótelepet frissen sütött pékáruval. a gelka hálózatán lehetett fogható volt a sky channel, a super channel és a music tv. a gelka megvásárolta a jogokat. és tovább adta. és el kezdte fejleteszteni a kábelhálózatát.

és azt mondták, hogy ezek a cégek nem alakulhatnak át részvénytársasággá és különösen nem lehetnek dolgozói részvények. mert az szocializmus. és most nyugati kapitalizmust kell építeni. és ugyanazok a hülye értelmiség mondta, akik a kommunista rendszert kiépítették.

a szocialista építőipar a lakótelepek helyett el kezdett lakóparkokat építeni.
ezen a képen láthatod a különbséget.
i0.wp.com/hajdupress.hu/wp-content/uploads/2020/12/tocovolgy_zvp_9.jpg
a képen felső részén az utolsó szocialista lakótelep. és a kép alján az szocialista lakópark. ugyanaz a vállalat. csak azt mondták, hogy oké, mostantól magad gazdálkodhatsz.

debrecenben nagyrészt működtek a reformok. amelyek már korábban megengdeték a vegyesvállalatok létrehozását. a debreceni konzervgyárban 1975-től működött a maggi üzem. és lehetne sorolni. a medicor vagy a biogal gyógyszergyár jól működtek debrecenben.

budapesten mondták azt, hogy ezt így nem lehet.

Éhes ló 2022.05.08. 16:25:27

Sosem volt semmiféle "elit".

Egy belterjes körből kiválasztott buta banda volt, aminek annyi történeti tudása és stratégiai érzéke sem volt, hogy belássa, a lopott holmi elkopik, elfogy és akkor ők repülnek.

A mostani sem különb semmivel sem.

Remélem lógni fognak előbb, utóbb.

Gery87 2022.05.08. 16:27:50

@Boldeone2:

"A" nyugat ," főleg az USA sem abszolút jó, termèszetesen , de mègis csak ott teljesülnek leginkább a demokráciát jellemző alapelvek : a jogállam , a polgári jogok, autonómia, ès vállalkozási szabadság stb...A nyugati államok a működèsi modellek a világ országainak a mai napig"

Ez meg fog változni. a "liberálisok" egyre kevésbé liberálisok ez látszik.
A középosztály pedig szűkül.

MEDVE1978 2022.05.08. 17:55:58

Még ma is Magyarországon a politikusok döntő része vagy a szüleik a reformkommunista elitből bújtak elő. Az eredetileg szocialistának induló FIDESZ, az internacionalista SZDSZ számos kádere, a népies MDF írói, történészei, valamint persze az MSZP káderei is.
Ez nem jelent semmi különöset, mivel az elitekből szoktak kikerülni a helyzetet jobban átlátó, műveltebb, képzettebb, tájékozottabb emberek, akik aztán vezető pozícióba kerülnek vagy politikussá válnak. Meg kell nézni, gyakori az MSZMP funkcionárius apuka, anyuka és a 80-as években a külföldi tapasztalat, külföldi behatás és tanulmányok.

Amivel a szövegben nem értek egyet, az Orbánék és a polgárosodás viszonya. Orbánék sohasem akartak polgárosodást - egy az államtól független, gondolkodó réteg kíépítését -, ez egy hívószó volt, egy külsőségekben gazdag színház. A polgár ugyanis független entitás, Orbán pedig már első hatalomra kerülését követően a hatalom bebetonozására, saját klientúra, támogató hálózat, média és narratívák felépítésére törekedett. Ebben nem volt semmi polgári: a köztisztviselői hálózatot lojalitás alapján építette fel, a médiát egyértelmű kritikátlan támogatói szócsőként építette fel. A hozott narratívák nacionalisták voltak: egyházak fontossága és azokkal való szövetség, a Szent Korona tisztelete stb.

midnight coder 2022.05.08. 18:28:39

@Boldeone2: Az, hogy szeretjük őket nem jelenti azt, hogy felnézünk rájuk. Innen nézve egyrészt szimpatikusak - ideális szomszédok lennének - másrészt innen az is látszik, hogy ez a dolog hova vezet. Mi kb. középen vagyunk északhoz és délhez, kelethez és nyugathoz képest. Mindegyiknek látjuk az erejét, de a hibáit is.

A nyugati polgár világpolgár. A multikultiból azt látja, hogy a néger szolga behozza az ötórai teát. Bárhová megy szívesen fogadják - elvégre fizető vendég, pénzt hoz a konyhára. Ebből ő azt a következtetést vonja le, hogy a világ egy fasza, barátságos hely. Nekünk viszont a multikulti a tatárjárást, a török megszállást, Trianont, a 40 évig itt dekkoló "baráti" szovjet hadsereget jelenti. Aztán a derék ballib EU-s politikusok rohadtul nem értik, hogy miért nem segít az itteni hitsorosaikon az EU-s pénzek visszatartása, miért szavaznak a magyarok még inkább Orbánra ettől. Pedig a dolog egyszerű: kis hazánkban szinte mindig volt egy hatalom ami belepofázott a dolgainkba. Legutóbb a Szovjetunió. Így amikor az EU teszi ugyanezt, a dolog finoman szólva kontraproduktív.

midnight coder 2022.05.08. 18:33:03

@MEDVE1978: Az önállóan gondolkodó polgár amúgy is illúzió. A polgár azt gondolja, ami a médiabuborékjából lejön neki. Csak nagyon kevesen vannak, akik többféle forrásból tájékozódnak, és próbálnak valóban önállóan gondolkodni. A nyugati "polgári" világban van a legtöbb médiavezérelt mikrobi. Ezért tudnak nyugat-európában ilyen sikereket elérni Pl. a zöldek. Kb. öt perc gondolkodás után bárki rájöhetne, hogy ezek többet ártanak a bolygónak mint használnak, de ez az 5 perc gondolkodás keveseknek sikerül.

Gery87 2022.05.08. 20:18:46

@midnight coder:

"Csak nagyon kevesen vannak, akik többféle forrásból tájékozódnak, és próbálnak valóban önállóan gondolkodni."

Igen, ez a polgár ismérve, hogy kevesen van:)

Boldeone2 2022.05.08. 21:51:33

@midnight coder: Mindig volt , ès mindig lesz egy hatalom , aki belepofázik az állampolgárok dolgaikba, csak az nem feltètlen az EU az ( bár számos bürökratikus marhasaggal valóban lehet vitatkozni ...) Az EU- nak hatalma Magyarországon nincs
Orbanèk imitálják csak, hogy ők úgymond a " zenberek pártján " vannak , a csúnya EU meg bántja a magyarokat...
Ez a recept viszont ismerős már a világ keleti felèből: az autokrata mindig másokat - főleg a nyugatot - hibáztatják ès erre , " a nèp èrdekeire hivatkozva" egy felülről vezèrelt , diktatórikus politikai rendszert èpítenek ki
Multikulti társadalom ? Az egy törvènyszerű dolog : a jólèt , a prosperitás mindig vonzotta a betelepülőket amióta világ a világ ...
A demográfiai világhelyzet is drasztikusan átalakul , a globális nagyfolyamatokat nem lehet semmivel megállítani, ebbe már nyugaton beletörődtek ès inkább csak lassítani- menedzselni akarják. Ha szètnèzel Budapesten vagy Debrecenben, már láthatod milyen trendek jönnek, amihez nem kell èvtizedeket sem várni...Túl fogjuk èlni ès alkalmazkodnunk ...Ennyi. Akár pozitív hozadèka is lehet, ahol jól szelektált migráció van ..

2022.05.09. 06:08:40

@Boldeone2:
Nem veszed eszre magad, te patkany soroscsicska liberofasiszta CEU-s "nemzetkozi migrancsjogi szakerto", hogy mindenhol utalnak benneteket, a beteges globalista emberisegellenes eszmeitekkel egyutt? Hamarosan el fogtok tunni a tortenelem szinpadarol, mint dicstelen elodeitek, a szinten vilaguralomra toro hitleri fasisztak!
---
Vilag proletarjai egyesuljetek! God Bless Russia! Akhmat sila! :)

Serény Vélemény 2022.05.09. 08:05:32

@Boldeone2: "inkább csak lassítani- menedzselni akarják"

hát ja. A svéd nők pl tökre örülnek annak, hogy sokkal többször erőszakolják meg őket - nem fehér nemhomokos hímneműek - mint akár egy _román_ nőt akárki is.

Boldeone2 2022.05.09. 10:31:06

@тельня́шка: Kussolsz, te náci fèreg , háborús bűnösöket szopó!
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása