Elolvastam a magyar kamu-újbaloldal legújabb sztárjának, Jason Stanley-nek a főművét, a Hogyan működik a fasizmus: a mi és az ők politikája című írást.

Nem csalódtam: zavaros halandzsa az egész.

Az alapötlet: a fasizmus meghatározása. Nos, a szerző szerint a fasizmus 10 jellemzője:

• mitikus múltkép,
• propaganda,
• antiintellektualizmus,
• valóságtagadás,
• hierarchia,
• áldozati szerep,
• törvény és rend,
• szexuális szorongás,
• szívhez szóló beszéd,
• a közjólét és az egység lebontása.

A szerző szerint ezek együttes megléte jellemzi a fasizmust, bár nem pontosít: hánynak kell meglennie pontosan.

A könyv egyébként azért hozza lázba a magyar ballibbantakat, mert a szerző több magyar példát is felhoz a fasizmusra.

Már maga a meghatározás is meglepő. Aztán a könyv 10 fejezete egyenként taglalja az egyes pontokat. Ekkor végképp kiderül: az egész iromány teljesen komolytalan.

Íme egyenként.

Mitikus múltkép. Valójában minden múltkép egy mesterséges narratíva, azaz mitikus. A szerző szerint pl. nagy baj az a magyar múltkép, mely szerint a magyarok megvédték a nyugatot a törököktől. Az persze igaz, hogy ez ebben az alakban tényleg marhaság, de ettől még miben is káros és fasizmus?

A szerzőnek kedves ügyek is mítoszokon alapszanak egyébként, mondjuk a homoklobbi vagy a BLM történelemképe.

Tulajdonképpen a szerző szerint az a káros mítosz, ami neki nem tetszik, míg ami tetszik neki, az nem mitikus múltkép. Ez azért elég kevéske egy tudományos igényű meghatározáshoz.

Propaganda. Ahogy a szabadságharcos-terrorista megkülönböztetés: itt meg az én szövegem tájékoztatás, a tiéd meg propaganda.

A szerző szerint nincs joga szólásszabadságra annak aki az "alapértékek" ellen van. Alapérték meg az, amit ő annak mond. Sakk-matt!

Antiintellektualizmus. Ahogy szinte minden fejezetben, itt is a csúsztatás eszközével él a szerző. Keveri a nyilvánvaló, nagy többség által elutasított nézetet az ellentétes nézettel. Pl. arra hivatkozik, a földrajz tanszéken sincsenek laposföldhívő professzorok.

Nos, ez a szovjet módszer volt annak idején: azt mondták, igenis lehetnek tudományos viták, ezekkel semmi gond, viszont nincs miért időt pazarolni az áltudományra. Majd minden nem tetsző álláspontot áltudománynak minősítettek. Ügyes módszer, talán Amerikában elmegy, de Kelet-Európában nemigen.

Magyarok számára ez érthető: a mindenkori ballib álláspont szakértőség, s minden más meg dilettantizmus. A szerző ismeri valamennyire a magyar viszonyokat, de azért nem elég mélyen.

Valóságtagadás. Ez alatt a szerző az összeesküvéselméleteket érte. Ismét ugyanaz, mint a propaganda: azaz van jó összeesküvéselmélet és rossz. Orbán beszéde a Soros-tervről természetesen rossz, míg az az állítás, hogy az oroszok nyerték meg az elnökválasztást Trumpnak 2016-ban meg jó elmélet. Miközben az előbbire sokkal több a tényleges bizonyíték, mint az utóbbira.

Hierarchia. Először is, hierarchia mindig van, csak az alapja más. A liberális hierarchia-ellenesség magyarra lefordítva azt jelenti: minden hierarchia megszüntetendő, kivéve a liberális alapút.

A szerző szerint az a hierarchia rossz, mely magát természetesnek vallja, azaz valamiféle isteni vagy születési jogon alapszik. Bevallom, én nem igazán látom be mi a lényegi eltérés a között, hogy egyrészt vannak eleve vezetőnek és alattvalónak születettek, másrészt meg mindenki egyenlőnek születik, de aztán a szorgalmasak, tehetségesek vezetővé küzdik fel magukat - miért kellene az előbbit fújjolni, az utóbbit meg tapsolni? A szerző egyszerűen nem veszi észre, hogy a két dolog között szinte nincs különbség.

Ráadásul mindez össze van kutyulva az America First Trump-jelszóval, mely egyáltalán nem hierarchiáról szól - közhelyszerű: az amerikai társadalomban a szegények között több a Trump-szavazó, mint a gazdagok között -, hanem ez az amerikai külpolitikát érinti, azaz Amerika elsősorban Amerikával foglalkozzon, ne a nemzetközi ügyekkel.

Áldozati szerep. Ez különösen vicces, mert ez minden oldalra igaz lehet és hamis is, nem általános vonás egyszerűen.

Ráadásul a szerző szerint van igazi áldozatiság és hamis áldozatiság. Így példaul a cionizmus és a BLM jók, mert reakciók a valós elnyomásra, legalábbis addig, míg nem jutnak hatalomra, mert akkor maguk is elnyomóvá válnak - a szerző zsidó létére természetesen palesztín-párti, ahogy ez divat az amerikai progresszív körökben, ennek tudható be a pontosítás.

Törvény és rend. Tulajdonképpen ez az egyetlen pont, ahol nehéz ellentmondani a szerzőnek: a különleges joggyakorlás valóban jellemzője a fadiszmusnak, persze nem csak a fasizmusnak, hanem a kommunizmusnak is. Én viszont nem tulajdonítanék ennek ekkora jelentőséget. A liberalizmusnak egyszerűen volt sok ideje egy az érdekeit szolgáló, kifonomult jogrendet létrehozni, mely képes kivédeni a rendszert veszélyeztető jelenségeket, így nem volt szüksége különleges jogrendre. A szovjet rendszer si a vége felé már így működött, teljesen törvényesen működött, szinte nem volt szüksége törvényen kívüli hatalomgyakorlásra.

Szexuális szorongás. A szerző szerint a fasizmus vonása a hagyományos családmodell védelme. Hát nem, ez szinte az egész világ vonása. A szerző teljesen bele van szorulva saját homoszexuális buborékába - kizárólag ezt jelzi e fejezete.

Jellemző, hogy a hagyományos családmodell védelme és a fajelmélet között erős kapcsot lát! De ez ismét csak az ő torz világáról mond el sokat.

Szívhez szóló beszéd. A magyar urbánus-népi viszály vázolása ez tulajdonképpen, a náci példákkal persze. Azaz a fasizmus harca az urbánus, kozmolita, romlott nagyváros ellen.

Persze ez se fasiszta, hanem alapvetően antikapitalista vonás. A hagyományőrzés és a progresszió konfliktusa. Közös vonás a kommunizmusban és a liberalizmusban, hogy a város a jó jelképe, a vidék meg a rosszé. A vidék igenlése pedig teljesen elterjedt, pl. a mai zöldeknél is.

A zsidóknál is létezik ez, természetesen bármilyen fasizmus nélkül: ott ez 2 város viszonya, Tel Aviv és Jeruzsálem viszálya, a modern és hagyományvesztő nagyváros szemben az Istenhez hű ősi várossal.

A közjólét és az egység lebontása. Itt arról van szó, hogy a társadalom fel van osztva érdemesekre és érdemtelenekre. Természetesen ez része a fasizmusnak, de valójában minden rendszernek.

Ebben a fejezetben ami értékes - sőt ez az egész könyv egyetlen értékes része - az az önmegvalósító sztereotípia leírása. Ez valóban egy létező valami, magam is gondolkodtam ezen sokat. Persze a fasizmusnak megint nincs sok köze ehhez.

Az önmegvalósító sztereotípia kb. az - s most saját példát mondok -, hogy pl. kijelentjük, hogy a cigányok nem akarnak dolgozni, majd a munkára jelentkező cigányoknak nem adunk munkát, így végül igazoljuk, hogy a cigányok tényleg nem dolgoznak.

Alapvetően a könyv mestermunka. Minden állításhoz van valós, jó érv is, csak éppen az csupán az adott kérdés egy kis részére valid, ráadásul sok másra is. Aki elgondolkozik, az persze ezt gyorsan észreveszi. Csakhát itt ettől nem kell félni: az olvasótábor zöme egyszerű hívő.