Évek óra megy Kubában az átállás, a lassú leválás a marxizmusról.
Persze ez ismert Kelet-Európából, ahol az összes állampárt ezt az utat járta be (kivéve a cseh kommunistákat, de ők teljesen ki is kerültek a hatalomból), azaz lassú, de inkább gyorsuló átmenet a marxizmusból a szocdemokráciába, sőt - lásd a magyar és lengyel esetet - egyenesen a liberalizmusba,
Kubában azonban erről szó sincs. A hatalom semmilyen politikai reformokat nem akar, a diktatúra gépezete kőkemény máig, teljesen hézagmentes. Kicsit olyat próbál Kuba, mint amit Kína mentén megvalósított kicsiban Laosz és Vietnám, de mindenképpen szerényebb módon: Kuba nem engedheti meg magának ugyanis a teljes gazdasági nyitást, mint amit Laosz és Vietnám tettek meg, mert ez Kubában mindenképpen politikai változásokhoz vezetne: ha bejöhetne korlátlanul az amerikai tőke, s különösen az amerikai-kubai gazdag réteg elkezdene szabadon befektetne az óhazában, az lassan lerombolná az egész politikai rendszert.
Viszont a marxizmus tévedésnek bizonyult, valahogy le kell szakadni róla.
Nézem a kubai "Népszabadság", azaz a Párt központi lapjának vezércikkét a kubai nemzeti ünnep alkalmából. A "kommunista" szó egyszer szerepel benne, az is csak mint a kubai államfő rangjának megnevezése (ugyanis a kubai elnök egyben a kommunista párt első titkára), de Marx vagy Lenin neve nem szerepel egyszer se benne. Mindez teljesen elképzelhetetlen lett volna 3-4 évtizede, de még 1 évtizeddel ezelőtt is.
A kubai nemzeti ünnep 1959 óta a Fidel Castro és társai mozgalmának első - egyébként sikertelen - akciójának dátuma: 1953. július 26.
Már a vezércikk címe is sokat mond: "Kuba továbbra is antiimperialista és szuverén marad", s szó se arról, hogy "szocialista" maradna.
Maga a cikk persze egy nagy nulla: semmitmondó bürokratikus nyelven írt altatódal. Csak maga a szóválasztás az érdekes, ahogy ezt már megjegyeztem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.08.02. 09:11:34
youtu.be/LpYRU7DqAcY?t=706
A liberalizmushoz hasonló eszméket a nemes parlament intézménye teljesen diszkreditálta.
Tusk nem liberális, simán nem érzi a hazájának Lengyelországot, ennyi az egész. Olyanfajta mint a Momentum. Szó nincs ott liberalizmusról, balos "antinacionalizmusról" van szó, minden eszközzel pusztítani kell a "nacionalizmust" merthogy az csinálta a "háborút" (minden európai háború birodalomépítő háború volt természetesen, nem nacionalista)
Lengyelországban a pánszlávistákat és a kommunistákat (mindkettő ultramarginális, előbbi inkább az idedeportált ukránok leszármazóinál van, lásd csak a KKMSZ székház felgyújtóinak neveit : Prokopowicz, Szymkowiak, Marglewski) kivéve mindenki nemzetben gondolkodik, hagyományos erős tradicionalizmussal.
2022.08.02. 09:29:30
havanna egy részét átengedik a kubai amerikaiaknak. akik összekapcsintanak a kommunistákkal. a hátsó szobákban egyezkednek. és így valamilyen előrelépés.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.08.02. 09:35:24
Nem, mert az amerikaiak átvennék a teljes hatalmat.
2022.08.02. 14:03:42
nem elégednének meg egy havannai tőkepiaci központtal a kommunista kubában, hanem felvásárolnák az egészet.
GyMasa 2022.08.02. 15:23:07
A komunizmus pont annyira illik az emberhez, mint a víz a macskához.
A kommunizmus az ördög kísérlete, hogy megmutassa ö is képes megalkotni "Isten országát" már itt a Földön.
A különbség "csupán" annyi, hogy míg Isten soha nem fog az ember szabad akarata ellenében ráeröltetni semmit az egyénre, a kommunizmusnak (és pl az összes regresszív irányzatnak is) pontosan ez az alapja, miszerint vagy behódol az egyén, vagy pusztulnia kell.
GyMasa 2022.08.02. 15:28:43
Ahogy én ismerem öket, ezt így is-úgy is meg fogják próbálni azt megtenni, és valahogyan sikerülni is fog nekik.
AZ, hogy hány ember hal meg miatta, nem számít, lásd Ukrajnát.
Hiszen, világossá tették, hogy hajlandóak az utolsó ukránig harcolni az oroszok hegemóniájának a megöréséért.
midnight coder 2022.08.02. 15:58:54
2022.08.02. 16:09:44
a liberális kapitalizmust se nagyon sikerült kiépíteni az usán kívül.
GyMasa 2022.08.02. 17:21:45
Askandiavoknál NEM szocializmus van, hanem Kökemény kapitalizmus egy kiválóan fejlett szociális ellátórendszerrel.
A kommunizmus, illtve annak bármelyik deriváltja azért nem fog soha müködni, mert teljességgel figyelmen kívül hagyja az emberek alapvetö jellemvonásait.
2022.08.02. 17:56:08
az ember legalább annyira önző, kapzsi (kapitalista), mint amennyire nem.
midnight coder 2022.08.02. 18:00:47
2022.08.02. 18:26:31
svédország legnagyobb vállalata a volvo. az most a kínai kommunista párt által gründolt 浙江吉利控股集團 tulajdona.
2022.08.02. 18:28:39
csak azt ne mondd, hogy a kínai kommunista párt is liberális kapitalista. kínai állami nagybankok hoznak létre világvállalatokat. és ezek réges régen felvásárolták volna európát ha európában liberális kapitalizmus lenne. úgy, hogy kínai gyarmatáru kereskedőket elnyomja az usa. mert a dollár elszámoláson kívül nem nagyon enged semmit.
2022.08.02. 19:00:29
orbánék ezt a modellt másolják. állami nagybankok hoznának létre haveri vállalatokat. csak ezeket a belső piacon se tudják fenntartani. ez a nagy helyzet.
Yorg 2022.08.02. 19:19:54
Yorg 2022.08.02. 19:59:56
GyMasa 2022.08.02. 22:23:29
Nem. Kína államkapitalizmust futtat.
Semmiképpen nem kommunizmust.
GyMasa 2022.08.02. 22:24:07
Nem orbánék a kistigrisek módszerét másolják.
Lásd Dél Korea.
midnight coder 2022.08.03. 11:21:46
Serény Vélemény 2022.08.03. 11:43:05
És csak ezek után, ezek profitjából jön az elektronika és a rá épülő ipar.
Mo-n milyen nehézipart akarsz leosztani és kinek?
Nem fogják hagyni, hogy konkurens autógyárat, vagy hajógyárat, vagy cukorgyárat, vagy bármit építs, ami a gyarmattartók hegemóniáját csak egy picit is sérthetné!
GyMasa 2022.08.03. 14:08:58
Hát, ez már csak egy ilyen.
Ennek ellenére a modell az volt.
Gery87 2022.08.04. 01:18:34
Akkor a kínai tőkét kell beengedni és kész.
De Vietnam se lett kínai bábállam, mondjuk meg is harcoltak érte.
Gery87 2022.08.04. 01:20:28
A kommunizmus legnagyobb, létező és működő egysége a család, ezen felül nem működik.
Marx tévedett: kommunizmus nem lesz hanem VAN, más kérdés hogy ezt családnak hívják és vadidegen milliók nem fognak, akarnak, tudnak ebben élni!
Mr. Hyde 2022.08.04. 09:57:59
Teljesen fölösleges az embereket ideológiai frázisokkal, politikai panelekkel fárasztani.
Az a lényeg, hogy a vezetés képes legyen megoldani, vagy legalább elfogadható módon kezelni a társadalmi problémákat az éppen élő és az elkövetkező generáció szempontjainak szem előtt tartásával.
A marxizmus alapvetően a termelőerők és a termelési mód ellentmondásait tanulmányozó elmélet, amely a kölcsönös meghatározottságok által alkotott problémák megoldóképleteként alkalmazható módszer.
Bőven elég, ha a döntéshozók tudják használni ezt a módszert és használják, amikor szükséges.
Nem kell megfáradt frázisokat mantrázni.
A marxizmus felnőtt mostanra.
GyMasa 2022.08.04. 10:38:46
Társadalom szintjén eddig sem müködött, és soha nem is fog...
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.08.04. 10:54:45
Ez a kérdés, képesek-e erre.
Gery87 2022.08.04. 14:55:17
Ezt mondtam én is.
Ahogy hosszú távon az sem működik hogy a felső 1% elviekben akár korlátlan vagyont és hatalmat birtokoljon.
Gery87 2022.08.04. 14:56:07
"A marxizmus felnőtt mostanra."
Nem felnőtt hanem megszűntek követni!
Gery87 2022.08.04. 15:41:02
A második hiba hogy azt mondja "ezt nem én tudom mint gyarló halandó", hanem "ez isteni tudás, ezért örök és igaz"
Ebből lesz aztán idővel az hogy az ismeretek és viszonyok változnak a kinyilatkoztatás meg ugye nem mert az nem változhat.
Kiderül hogy a föld nem lapos, nem a nap jár körbe és nem 6000 éves....és nem 6 nap alatt jött létre.
Erre persze két válasz van, az egyik hogy pedig de, a másik meg hogy "nem is kell szó szerint érteni" persze pl 300 éve még szó szerint tűzre basztak ha nem vetted szó szerint és bekérdeztél!
Gery87 2022.08.04. 15:42:19
GyMasa 2022.08.05. 17:10:16
Ez a mindenkori államok feladata lenne, hogy megakadályozza a vagyonok ilyen mértékű elszaldását.
UGyanis, ha az Amazonnál a legutolsó csomagolóember is havonta 10 000 USD fizetést vinne haza, akkor szerintem Jeff Bezos nyugodtan lehet többszörösen százmilliárdos vagyonú ember.
Így viszont, hogy szarként bánik (és nem fizeti meg) a kisembereket, na az a kormányok szégyene (és feleőssége), hogy ezt megteheti.