Akkor történt, amikor még bőven liberális voltam, bár már nem progresszív - nagyjából olyan nézeteim voltak, mint a középső Fidesznek, csak korábban, mint ők.
Szófiában éltem, s munkát kellett keresnem. Akkor a bolgár munkaerőpiac nagyon rossz helyzetben volt. Egyrészt anyagilag teljesen lent volt, az akkori - nem túl magas - magyar szint harmadán volt (most a háromnegyedén van). Átszámolva a havi száz dolláros fizetés már jónak számított.
Plusz teljesen vad szokások voltak divatban, melyek Magyarországon sose jelentek meg.
Pl. teljesen normálisnak szmított nem megmondani a bér összegét a dolgozónak, mert a dolgozónak örülnie kellett, hogy alkalmazzák, s tiszteletlenségnek minősült, ha "kiváncsiskodik" - milyen jogon tisztelenkedne, talán nem bízik a munkáltatóban???
Meg a munkaidő sajátos értelmezése. Nem volt szabad a munkaidő végén hazamenni, a dolgozó addig maradt a munkahelyén, míg nem jött a főnöke, s nem "engedte" haza. A munkaviszony ugyanis amolyan patrónus-kliens viszonynak számított, mint az ókori Rómában, csak éppen az ókori római garanciák nélkül a dolgozó számára.
Ahová én jelentkeztem, az ehhez képest normális hely volt, idegen cég volt. A posztkommunista Bulgária első évtizedében ugyanis a legrosszabb munkahelyek a bolgár vállalkozók által üzemeltetettek voltak, különösen az antikommunista vállalkozók általiak.
Ezt meg kell magyarázni. A ppsztkommunista bolgár vállalkozók 3 fő történelmi típusa ugyanis a maffiózó, a komcsi, s az antikomcsi volt.
A maffiózó: aki nyíltszíni lopással szerezte a vagyonát, jellemzően ex-sportolók, akik védelmi pénzt szedő verőemberekből vagy szimpla rablókból lettek.
A komcsi: aki fehérgalléros módon lopta el az állami vagyont, mert erre lehetősége volt a kommunista rendszer alatti pozíciójának köszönhetően.
S az antikomcsi: aki a bolgár reprivatizációban kapta vissza vagyonát. Bulgáriában ugyanis a kommunizmus alatt államosított teljes vagyon vissza lett adva a volt tulajoknak és azok örököseinek.
Talán meglepő, de munkáltatóként a maffiózók voltak a legjobbak. Egyszerűen volt bennük amolyan betyárbecsület, hogy "én loptam, mindenki lop, a dolgozóm is lopni fog, tehát kicsit jobban bánok vele, ne lopjon túl sokat".
A messze legrosszabb pedig az antikomcsi munkáltató volt, gyakorlatilag a dolgozókon bosszulta meg a kommunista rendszert. S a leginkább hitt a nyugati propagandában, a halivúdi marhaságokban.
A bolgár népnyelv külön szót talált ki az államosított vagyont visszakapókra: resztitutka реститутка, a prosztitutka проститутка, azaz prostituált szó mintájára - a "restitúció" szó alapján, a bolgár szaknyelv ugyanis az államosított vagyon visszaadását nem - mint Magyarországon - reprivatizációnak, hanem - s ez a jobb szó - restitúciónak nevezte. Azt hiszem, mindent elmond a szóhasználat. A bolgár kisember jobban utálta a vagyonukat visszakapott ex-tulajokat, mint a banditából lett tőkéseket: s nem vélelenül, az előbbiek sokkal szemetebb embereknek bizonyultak.
Ahová én mentem, az idegen cég volt: egy libanoni volt a fő tulajdonos, kiemelt hülyeségek nem voltak, de persze az általános divat azért hatott.
Az interjún szembe találkoztam az élő halivúdi hr-es nővel. Magabiztosságát azonban letörtem nagyon durván. Pedig alig szóltam, s csúnya szó nem hagyta el a számát.
A kezdetén leültünk, én, a hr-es, s a jövendő közvetlen főnököm. A hr-es néz rám várakozóan, majd rám szól, miért nem veszem elő az önéletrajzomat, amit most megbeszélhetnénk. Mire én jeleztem: mert nincs nálam példány belőle. A nő fölényesen rámförmedt: most akkor miről fogunk csevegni. Mire én azt mondtam: ez informatikai állás, gondoltam, elegendő elküldeni ímélben. A nő lelohadt, ez még a 90-es évek voltak, az ímélezés még nem volt általános, s íme kiderült, ő az aki nem halad a korral.
A nő zavarodottsága ment tovább, igyekezett revansot venni. Ám én láttam a főnök halvány mosolyát: láthatóan tetszett neki a viselkedésem. s gyorsan megértettem: utálja a hr-es nőt, plusz engem meg megkedvelt.
A nő megpróbált bullshit szöveggel kitörni a kellemetlen szituációból, Elmondta, higy a cégnél mindenki fiatal vagy fiatalos lelkületű, de mindenki kivétel nélkül lázasan tevékenykedik, idegesen futkos fel és alá a cég céljai érdekében. Erre egy szót se válaszoltam, de látszódhatott a fejemen, hogy a hülye szöveg lepereg rólam. A mő megrázta a fejét, magyarázkodni kezdett "az ideges alatt azt értem, tettvágggyal telítettek, nem a szó rossz értelmében".
Az interjú végén megsajnáltam a nőt. Én akkor 25-30 között voltam, ő nagyjából 10-zel több. Azaz még a kommunizmusban tanulta meg a munkát, majd hirtelen peresztrojkát hajtott végre magán, s elkezdte próbálni az új divatot, csak éppen láthatóan nem ment neki: íme egy huszonéves is képes volt őt kihozni "komfortzónájából".
Persze felvettek a céghez. Bár csak fél évet dolgoztam ott. Aztán elköltöztem Budapestre. A volt főnököm máig ismerősöm a FB-on. Maga a cég meg csődbe ment, pedig a tevékenysége nem volt rossz, csak rossz időben voltak rossz helyen.
Aztán egyébként a céget újraindították az 1997-1998-as második nagy bolgár gazdasági válság után, azt persze nem tudom, most mi a tulajdonosi kör. Én magával a közvetlen üzleti tevékenységgel eleve nem álltam semmilyen kapcsolatban, az informatikai osztályon dolgoztam, az ügyfelek és a termékek adatbázisát tartottam karban. Akkor Windows 95-ban dolgoztunk, az volt az utolsó operációs rendszer, melyet még értettem magas szinten, a későbbiekben már lementem egyszerű felhasználói szintre,. A fizetésem havi nettó 130 dollár volt, ami magasnak számított akkoriban, az átlag 60-70 között volt a második nagy bolgár válság előtt.
Pedig akkor még inkább amolyan refornliberális voltam, nem antiliberális. Hittem magában a rendszerben, csak azt gondoltam, azt rosszul működtetik, ezért működik rosszul. De a hülye szövegekben már messze nem hittem.
Tulajdonképpen a legnagyobb hatást rám akkor a főtulaj felesége tette. Ez külön érdekesség: muszlim férfi és zsidó nő házassága. A férfi mint mondtam, libanoni arab volt, 50 év körüli, nő meg dél-afrikai zsidó, kb. 35 éves. Ma már magam se értem miért, de nagyon szépnek láttam a nőt: hófehér bőre volt és élénk vörös haja.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
_Neville 2022.09.16. 09:01:06
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.09.16. 09:11:17
Nem. A szerződés aláírésakor tudtad meg.
S ott eleve mininálbér volt. A valós összeg meg az első fizetsékor derült ki.
_Neville 2022.09.16. 09:56:25
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.09.16. 10:19:20
Ha a munkahelyek 90 %-a ilyen, nem válogathatsz.
S ez így volt BG-ban a 90-es években.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.09.16. 10:35:40
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.09.16. 10:37:46
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.09.16. 10:39:24
Ugyanott.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.09.16. 10:42:27
BG-ban egy időben a jobb helyek úgy hirdették magukat "nálunk ismert a bér, s azonnal szerződést kötünk!", mintha valami speciális dolog lenne, pedig valójában ez lenne a törvény szerinti egyetlen lehetőség.
Gógita 2022.09.16. 16:42:45
Úgy, hogy ez tényleg nem volt kérdés, mert az állással ez a meghatározott bér járt.
Nem volt miről tárgyalni.
Csak az, hogy megkapod az állást vagy nem kapod meg?
GyMasa 2022.09.17. 17:23:55
Jaja, meg a kedvencem a "próbázás" volt.
(azaz 1-3 nap "próbamunka" természetesen fizetés nélkül. Persze, ezek jellenzően az ilyen semekkora szakértelmet nem igénylő, pl. recepciós munkák voltak.)
Billy Hill 2022.09.18. 00:11:19
Az megvolt már ebben a körben, hogy milyen gagyi, amikor "bértáblás" helyen nekem mint jelentkezőnek kell nyilatkoznom a leendő tól-ig összegről, amit én megálmodtam? Hát ők tudják, mennyit lehet adni...! :-)
Billy Hill 2022.09.18. 00:13:59
Hehe, ezt nálunk (2000-es évek legeleje) úgy forgatták, hogy "Mielőtt hazamennétek, mindig kérdezzétek meg a többi kollégát, hogy lehet-e még valakinek segíteni!" Persze, imádnék a nálam sokkal lassabb helyett is dolgozni, igen...