magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Orbán beszéde

Orbán beszéde, ami miatt országosan ismert lett annak idején, éppen 34 éve volt.

Nagy Imre újratemetésén mondta el. Én nem néztem, csak olvastam, s azt is csak azután, hogy botrány lett belőle. Botrány lett, pedig akkor Orbán még szín ballib volt. De akkoriban még ment a harc a technokrata kommunisták és a liberálisok között, még a későbbi értelemben vett ballibaizmus se létezett.

Akkoriban a mértékadó vélemény az volt róla: békétlenséget szít, provokálja a ruszkikat, s eleve csúnyán szembemegy a vértelen rendszerváltás és nemzeti megbékélés eszméjével. Eleve miért "kommuniztázik", hiszen Nagy Imre is az volt, meg eleve a kommunizmus csodás eszme!

Ma a mértékadó ballib vélemény az, hogy Orbán kommunista, mindig az volt, a KGB már gimnazista korában felfigyelt rá, s egyébként is azért lehetett akkor ilyen látszatbátor, mert az egésznek semmi tétje nem volt, a Németh-kormány már letárgyalta a szovjet kivonulást, de íme azóta felfedte magát, ma a komcsi Putyin mellett áll!

Sokat változott a világ...

88 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr4418147730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.06.19. 08:54:53

Baloldali nem volt soha. Az, hogy a mostani politikája népi baloldali ihletésű, pusztán a praktikum és az opportunizmus eredménye.

Wildhunt 2023.06.19. 09:02:57

@Deak Tamas: a teljes politikája arról szól, hogy van egy koncepciója amit meg akar valósítani. Hogy ehhez milyen politika kell, az kb mindegy is neki.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.06.19. 09:32:59

@Wildhunt: így igaz, amit érdemes lenne megtudni, hogy ez milyen behatások szerint változott, hiszen trendesíthető, honnan és hova jutott. A kérdés az az, hogy mi az erősebb, az hogy valóban felismeri-e az érdekeket és az aszerint teendő lépéseket, vagy csak időben reagál a változásra.

Boldeone2 2023.06.19. 11:29:23

Sajnos, politikai pályafutása is azt mutatja, hogy egy nárcisztikus, pszichopata emberről van szó. Vannak elvek, amelyek nem változnak egy normális embernél az élete során, csak azoknál, akiknek valójában nincsenek elveik, csak a cél szentesít minden eszközt
Orbán kezdte iskolai KISZ- titkárként, egy propagandista gyermekeként, majd a Liberális Internacionálé alelnöke lett. Később a Néppárt alelnöke, mára pedig a szélsőjobb vezéralakja, a fasizmus egyik legjelentősebb képviselője napjainkban
Orbánnak sikerült a bolsevizmust a fasizmussal ötvözni, létrehozva a 21- ik századi hatékonyan működő politikai katyvaszt, a populizmust, amivel az anakronisztikus magyar társadalmat manipulálja
Ma már csak az elnyomó, diktatórikus rezsimnek a jóbarátai,nem véletlen van meg az aljas, vén, elnyomó, tömeggyilkosokkal ( Putler, Erdogán) a kölcsönös szimpátia ....

Orbán legfőbb tette az, hogy elbuktatta a szabad társadalom fejlődését Magyarországon, plurális demokrácia, pártok egyenlő versenye nincs , helyette van választási " hibrid rezsim " amely lassan tényleges dikatúrába fordult
A hatalom/Orbán szinte minden döntése önmaga megerősítéséről szól

Mondjuk ki: Magyarország a legkevésbé szabad hely az EU- ban, itt a legrosszabb élni. Egy megdönthetetlen bűnmaffia irányít, amit lehetetlen leváltani

A társadalom szellemileg és erkölcsileg visszamaradott részét ( tisztelet a kivételnek) sikeresen manipulálja az orbáni bűnmaffia, az elégedetlen értelmiséggel meg leszámolnak ....

Valódi elnyomó rendszer, 21. századi formában..

F1őr 2023.06.19. 11:56:02

@Deak Tamas: A változás szelét érzi meg és jóval hamarabb reagál mint bárki más.

Tapi2021 2023.06.19. 12:11:59

A normális ember - azzal szemben, amit Boldi mond - fejlődőképes!
Ha a világ változik, és ő nem reagál rá, akkor fejlődésképtelen.

Plusz, nem csak a világ változik, de jó esetben az egyén is, csupán az által is, hogy TANUL, ismereteket szerez, TAPASZTAL, mindezt szintetizálja és - ha kell - tud változtatni az addigi álláspontján, meggyőződésén.

OV többek között azért is hiteles, mert nem a kényelmes, sima utat választotta, amiért dicsérnék, simogatnák nyugatról, balról, libsi irányból, hanem merte a sokkal rögösebb (nemzeti, szuverenista, ker.dem.) utat választani. Amiért kiátkozzák, és meg akarják buktatni, az előbb felsorolt erők.

Ha meghajolna nekik, semmi gondja nem lenne!!!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.19. 12:33:53

@Boldeone2:

A gondolkodó emberek sajátossága a változás: hiszen változik a világ, változik annak leképezdősése is, azaz képtelenség, hogy aki gondolkozik, az ne változzon.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.19. 12:34:46

@Boldeone2:

"kezdte iskolai KISZ- titkárként, egy propagandista gyermekeként"

Iskolai KISZ = semmit se jelentett.

Apjai mezei párttitkár volt.

Boldeone2 2023.06.19. 12:39:24

@Tapi2021: A világ változik - hülye- de az ember erkölcsi elvei - jobb esetben- nem!

Orbánnak a világhoz való alkalmazkodása, nem több, mint elvtelen opportunizmus! Úgy váltogatta az ideológiákat, mint a szaros gatyát

Egy valódi liberális, erkölcsileg szilárd ember, SOHA nem lesz elnyomó gyilkosok ( Putyin és Erdogán) barátja!

Orbánt azért "átkozták ki" mert a vak is látja - rajtatok világlátás-nélküli rezsimszolgákon kívül- hogy SEMMI nem érekli KIZÁRÓLAG csak az, hogy hatalomban maradjon a sleppje, hogy a családja meg a haverjai TÍZMILLIÁRDOKAT akviráljon!

Ez a szöveg csak egy ócska rezsimhazugság: " merte a sokkal rögösebb (nemzeti, szuverenista, ker.dem.) "

Erre hivatkozva építette ki gyakorlatilag az illiberális , elnyomó , egypárti rezsimet - amelynek te is SZOLGÁJA vagy!

Boldeone2 2023.06.19. 12:45:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Iskolai KISZ = semmit se jelentett."

- Te is tudod, hogy jelentett. Lehetett választani: menő leszel egy hazug rezsimben, vagy elutasítod. Én már gyermekként is tudtam mi volt 1945- Ben, vagy mi történt 1956- ban
Amióta az eszemet tudom, szovjet-, ruszki-, és elnyomásellenes vagyok

Mindig is az Orbán- féle opportunista, önző emberekkel volt a legtöbb baj...

Boldeone2 2023.06.19. 12:51:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Apám a Magyar Nemzeti Bank felügyelője volt ( Debreceni fiók) mégsem volt soha kommunista. Fekete János kitüntette. Lehetett úgy is szakmai vonalon érvényesülni, ha valaki nem volt kommunista

A kommunisták 90%-a elvtelen karrierista volt

Tapi2021 2023.06.19. 13:07:19

@Boldeone2: Az ember nem kész erkölcsi elvekkel születik!
Az erkölcsöt, hitet, világnézetet is TANULJUK és kialakítjuk. Aztán egy életen át formáljuk.

Tapi2021 2023.06.19. 13:14:12

@Boldeone2: "Orbánnak a világhoz való alkalmazkodása, nem több, mint elvtelen opportunizmus! Úgy váltogatta az ideológiákat, mint a szaros gatyát"

EGYSZER VÁLTOTT. És azóta kiáll érte. Durva ellenszélben is. Ez hitelesíti.
Ha behódolna, ugyanúgy "lophatna", ahogy ti mondjátok, és még meg is dicsérnék. Mint Feriéket.

"Egy valódi liberális, erkölcsileg szilárd ember, SOHA nem lesz elnyomó gyilkosok ( Putyin és Erdogán) barátja!"

A politika arról szól, hogy muszáj mindenkivel kialakítani valamilyen normális viszont. Így az amerikai és csatlós elnyomó gyilkosokkal is, akik végig ölték Afrikát, Ázsiát, a Közel- és Távol-Keletet. Akik HAMISÍTOTT casus bellit gyártva bombázták szét Irakot, megölve sok SZÁZEZER CIVILT! Tartanak fenn ILLEGÁLIS börtönöket, KÍNZÁSRA....! ... És végtelenül lehetne sorolni a gazemberségeiket, amiket az oroszok sosem érnek utol.
Ez a te nyugatod.

Wildhunt 2023.06.19. 13:14:14

@Tapi2021: kivéve a libbancsokat. Ők már LMBTP-nek születnek.

Tapi2021 2023.06.19. 13:17:41

@Boldeone2: "Orbánt azért "átkozták ki" mert a vak is látja - rajtatok világlátás-nélküli rezsimszolgákon kívül- hogy SEMMI nem érekli KIZÁRÓLAG csak az, hogy hatalomban maradjon a sleppje, hogy a családja meg a haverjai TÍZMILLIÁRDOKAT akviráljon!"

Lószart. Köze nincs ennek a pénzhez.
Pontosan tudjuk, mi, miért van. A többi csak púder.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.19. 13:18:32

@Boldeone2:

Még Budapesten se minden iskolában volt ilyen választás.

Orbán viszont vidéken járt iskolába, ott nem lehetett nem tag lenni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.19. 13:19:22

@Boldeone2:

Kommunista alig volt, ez tény.

Párttagból viszont volt 850 ezer. Mert megkövetelték.

Tapi2021 2023.06.19. 13:30:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Orbán viszont vidéken járt iskolába, ott nem lehetett nem tag lenni."

De, lehetett.
OV akkor egy balos család sarja volt. Neki normális volt, hogy hisz a rendszerben és ha előre akar lépni, be kell lépni mondjuk a KISZ-be. (Én nem léptem be. De nem is voltak vezetői, politikai, közéleti álmaim.)

Nincs azzal gond, hogy a hetvenes, nyolcvanas években egy tinédzser úttörő volt (az én is, ott tényleg nem volt választás), aztán akár folytatta a KISZ-ben. Mondom: eleve balos családból.

A fontos az, hogy később, felnőve, tanulva, tapasztalva tudott váltani.
Nekem még az sem gond, ha eredetileg reálpolitikai, "opportunista" megfontolásból, mert ott nyílt tér, ahol.
A lényeg, hogy miután döntött és ezt az utat, politikai és ideológiai közösséget választotta, ebben kitart és le is tesz az asztalra fontos eredményeket.
Immár durva ellenszélben is.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.06.19. 13:53:34

@F1őr: és ez bizony egy politikusnál nem hátrány.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.06.19. 13:57:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hát, régiónként változott, a mi környékünkön szinte minden faluban más volt. Volt ahol nem lehetett, volt ahol senkit sem érdekelt, és a két hely között 2 km távolság volt.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.06.19. 14:04:04

@Tapi2021: a lopásozó szöveg amúgy innen van. Valamelyik félkegyel,ű azt hitte, hogy ez a tévéhíradó :)

www.youtube.com/watch?v=p0MW9k-0aXU

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.06.19. 14:09:02

Ezt kirakom ide, és hátha valami féleszű átteleportálja és "tény" lesz belőle. Temesvári Szabad Szó, 1977

Nem jutott messzea zsákmánnyal A lovrini milícia-örs dolgozóhivatalos vizsgálatot indított el Orbán Viktor21 éves Suceavimegyei illetőségű, ideiglenesenTomnaticon lakó fiatalember ügyében. A napokban nevezetzáróra után behatolt a lovrin kereskedelmi egységbe — egy általa kitört ablakon és alaposanmegrakodva távozott. Egy későjárókelő figyelt fel a gyanús fiatalemberre és azonnal jelentetta milíciaörsön, ahol közelebbreis szemügyre vették a zsákmányés a betörőt.

ez a nevem senki 2023.06.19. 15:10:09

@Deak Tamas: alaposanmegrakodva
vég
revalaki bír
ja magyar
trendesen

ZorróAszter 2023.06.19. 15:11:55

Az a patkánycsorda, amit némi eufémizmussal rendszerváltó elitnek szoktunk aposztrofálni, egymást taposva és túllihegve kereste a nyerő pozíciót. Annak a részletei, hogy egy adott politikus éppen hogy nyomult, mivel hívta fel magára a figyelmet vagy melyik ország titkosszolgálata futtatta, annak ma már semmi jelentősége.

Majd 100 év múlva megtudjuk.

Antall Jóska Bognár Józseffel járta a pártgyűléseket, hová furakodhatna be. A kisgazdáknál már minden foglalt volt, így került az MDF-be.

Egyiküket se érdekelte, hogy milyen veszélyt hoz adott esetben a magyar népre, vagy hogy 1 forint ellopásával 10 forintnyi kárt okoznak.

Sunyi patkány volt mind.

Gery87 2023.06.19. 15:19:46

"Ma a mértékadó ballib vélemény az, hogy Orbán kommunista, mindig az volt, a KGB már gimnazista korában felfigyelt rá,"

Semmi ilyen általános vélemény nincs.
A fidesz szokása kommunistázni, kultúrmarxistázni még a vérlibsiket is!

"s egyébként is azért lehetett akkor ilyen látszatbátor, mert az egésznek semmi tétje nem volt, a Németh-kormány már letárgyalta a szovjet kivonulást, "

Valóban semmi tétje nem volt.

"Sokat változott a világ..."

Az biztos.
A szabadság nagy hírnökei közül sokan ma a legmocskosabb autoriter gecik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.19. 15:20:34

@Gery87:

"A fidesz szokása kommunistázni, kultúrmarxistázni még a vérlibsiket is!"

Ma már inkább ballib szokás.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.06.19. 15:53:14

@ez a nevem senki:

mivel a cikk
írója lehet hogy
nem is volt magyar
így akár rakhatta is
többnyelvű környezetben
és Butapesten ismert
jelenség a nyelvrontás.

Boldeone2 2023.06.19. 17:11:29

@Deak Tamas: Nyilván nem kellett, mert szakmai felügyelő volt, arra ügyelt, hogy a bank könyvelése legyen mindig pontos.
Volt politikai felügyelő is, de azok kommunisták voltak

Egy nagy különbség volt a Kádár és az Orbán -rendszer között: akkor a szakembereket megbecsülték. Nem fizetéssel, de különböző kitüntetéseket kaptak, meg szabadon hagyták őket dolgozni, viszonylag

Most mindent az dönt el, hogy valaki hogy viszonyul a rezsimhez. A tanárok kinevezéséről is fideszes komisszárok döntenek, de még arról is - részben - hogy ki vállalkozhat
A feleségemnek egy fideszes patkánytól kellett a vállalkozásához engedélyt kérni, ahogy a többi " szolgálati jogviszonyba" kényszerítettenek is ...

Rosszabb mint az államszocializmus volt, sok tekintetben

Boldeone2 2023.06.19. 17:25:18

@Tapi2021: KIZÁRÓLAG csak az, hogy hatalomban maradjon a sleppje, hogy a családja meg a haverjai TÍZMILLIÁRDOKAT akviráljon!"
*Lószart. Köze nincs ennek a pénzhez.*

- Eszednél vagy ember! Hogy lehetsz úgy újságíró, hogy láthatóan FINGOD nincs a világról!

Ajánlok egy kis olvasnivalót neked: "MDF- Fidesz székház eladás", "Simicska és Orbán győző", "Orbán - bányák", " Simicska áron alul eladta az üzletrészét," joga van mindenkinek hülyének lenni" - mondta ...
Nettó közvagyon átjátszás magánkézbe+ adócsalás

Jogod van neked is hülyének lenni, csak az a szomorú, hogy te egy újságíró vagy, ekkora szintű tudatlanságban, akkor mit várjunk Orbán buta népétől, az egyszerű szavazótól ?

Lehetne menni tovább: Orbán huszonéves veje, hogyan csinált milliárdos üzletet az önkormányzatokkal, taknyos tapasztalatlan kölyökként
Hogyan játszotta az offshore paradicsomzást, hogyan üzletelt Jellinek "végrehajtó maffia " Dániellel....

Orbán ÖSSZES családtagja ÁLLAMI forrásokat akvirál, és tízmilliárdos közpénzeket akvirálnak, ezt a korrupt, bűnös rendszert mentegetitek ti: cselédek

Gery87 2023.06.19. 19:46:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A "ballib" kommentek zömében nincs ilyesmi, az hogy faszbukos DK-s nyuggercsoportok mit hordanak össze meg irreleváns és nem a többség.

élveteg 2023.06.19. 20:16:00

Ha az Orbán ott marad a másik oldalon és azok csinálnak belőlel miniszterelnököt ,akkor ugyanezzel a jellemmel és erkölcsel az egekig lenne sztárolva

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.19. 20:38:18

@élveteg:

Így van.

Ha szót fogadott volna a nagyuraknak, ma már NATO főtitkár vagy valami hasonló sóhivatali vezető lenne.

Gery87 2023.06.19. 20:40:34

@élveteg:

Nem teljesen mindegy melyik bagázst vezeti és melyik csoport szavaz rá?
nem az a baj hogy hol áll meg kikkel van, és kiket hülyít hanem hogy mit csinál!

Gery87 2023.06.19. 20:41:49

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Mondjuk jobban jártunk volna ha valami súlytalan sóhivatali állásban tengeti napjait minthogy a magyar népet boldogítja a fasságaival.

Gery87 2023.06.19. 20:42:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Orbánt mindennek elmondják de komcsizni speciel ők szoktak másokat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.19. 20:54:42

@Gery87:

Nem.

Sok jót tett az országért.

A jövő tprténelemkönyveiben fontos helye lesz, míg a többire csak a korszakkal foglalkozó történlszek fognak emlékezni.

Ha minden jól megy, el tudja indítani egy olyan úton az országot, amivel Mo. egyedi eset lesz a régióban, példaadó eset. Úgy számolom, 2034-ig Orbánnak lesz még ereje, addigra meg lehet alapzni sok mindent.

Gery87 2023.06.19. 21:18:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Szétlopta az országot a haverjainak, családtagjainak, megosztotta a társadalmat, lebutította a közbeszédet, elhitette hogy a széllel szemben hugyozás működhet és a gyűlölködés helyénvaló dolog. Nem mellesleg felszámolta a jogállamiságot, az önkormányzatok maradék autonómiáját és kvázi cinkosává tette az ellenzéket!

Gratulálok.

"Ha minden jól megy, el tudja indítani egy olyan úton az országot, amivel Mo. egyedi eset lesz a régióban, példaadó eset."

Példa lesz arra hogy lehet egy régió első országból utolsó semmit csinálni!
Elrettentő egyedi eset leszünk igen.

Jegyezd meg, hazug, kétszínű, gyűlölködő, öncélú, hataloméhes, romboló rendszerből jó világ még nem származott soha sehol!

Ezek a nagypofájú büdös mucsai Döbrögi újgazdag prolik itt jó irányt és jó világot nem fognak hozni.
Ezt garantálom neked.

Boldeone2 2023.06.19. 21:39:41

@Gery87: Csak 2019- ig, a HVG - szerint 1000 milliárdot gyűjtöttek a NER milliárdosai!

Azóta ez csak gyarapodott: sem a Covid sem a " háborús válság " nem látszik , újabb százmilliárdokat kerestek

Van egy olyan - naív - reményem, hogy egyszer valamit vissza lehet venni tőlük ...

A rendszerváltás utáni nehéz éveket követően most jött el újra az, hogy rossz nem gazdag családból származó fiatalnak lenni..
A sima kétszobás paneleket, ahol van munka és nagyvárosi környezet, 30-40 millióért mérik...
Na erre gyűjtsön össze a 300 nettóból....
Az albérlet vidéken 160 + rezsi ( Debrecen), Budapesten meg 220+ rezsi....FASZA világ ....

ez a nevem senki 2023.06.19. 22:31:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: őnemszereti a döbrö
gieket temeg a rócsildokat
émeg szeretem őket me
rt hanem le nnének nemtudnák ily
en mu latságos bloggoka
tolvasni

ZorróAszter 2023.06.19. 22:54:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
@élveteg:

"Ha szót fogadott volna a nagyuraknak, ma már NATO főtitkár vagy valami hasonló sóhivatali vezető lenne."

Szót fogad, csak az amerikaiak valamiért átadták a németeknek Magyarországot és vele Orbánt is.

A tény teljesen nyilvánvaló, de az okot én sem tudom. De ekkor adtak túl például a Mátávon is és még jópár cégen. És ekkor váltott a FIDESZ is.

Tapi2021 2023.06.20. 10:55:43

@Deak Tamas: Most már a pohos cigány vajda román is lesz! :-(

Tapi2021 2023.06.20. 11:02:05

@Boldeone2: "Ajánlok egy kis olvasnivalót neked: "MDF- Fidesz székház eladás", "Simicska és Orbán győző", "Orbán - bányák", " Simicska áron alul eladta az üzletrészét," joga van mindenkinek hülyének lenni" - mondta ...
Nettó közvagyon átjátszás magánkézbe+ adócsalás"

Azt állítottad, hogy az EU-EP, Brüsszel ezek miatt nem küldi a pénzt.
Erre írtam, hogy lószart. Ilyen belügyxekkel nem foglalkoznak, mert, ha foglalkoznának, egyik ország sem kapna egy fillért sem! Nézz más országok híreire, botrányaira is rá néha! Akár az EU-EP botrányokra is!

A migráció, az LMBTQ, az ukrán háborúsdi..., az igazi ok!
Ahogy azt minden értelmes ember világosan érti.
Te is próbáld meg összerakni. És ne a púdert nézegesd, amivel bevonják a kormánybuktató szándékukat.

Tapi2021 2023.06.20. 11:07:00

@Gery87: "Szétlopta az országot a haverjainak, családtagjainak, megosztotta a társadalmat, lebutította a közbeszédet, elhitette hogy a széllel szemben hugyozás működhet és a gyűlölködés helyénvaló dolog. Nem mellesleg felszámolta a jogállamiságot, az önkormányzatok maradék autonómiáját és kvázi cinkosává tette az ellenzéket!"

Újra írom: ez a ti VÉLEMÉNYETEK. (Többnyire ALAPTALAN vádaskodásotok.) Nem tények.
Mi másképp látjuk.

Tapi2021 2023.06.20. 11:11:35

@Boldeone2: "Csak 2019- ig, a HVG - szerint 1000 milliárdot gyűjtöttek a NER milliárdosai!"

És mennyire fáj ugye, hogy nem a ballib milliárdosokhoz ment ez a pénz is. (Vagy nyugatra, nyugati cégekhez, mint korábban.)
Jól ki lehetnek már fogyva/éhezve!

Tapi2021 2023.06.20. 11:14:49

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Jobb ha a nyugati tőke lopja szét az országot?"

Persze, hogy jobb. Azok idegenek, rájuk nem irigyek.
Vagy vigyen mindent a ballib slepp, mint régen, az is jobb, mint a jobb-konzi-nemzeti-ker.dem. slepp. Csak utóbbiak ne, ez a lényeg nekik.

Boldeone2 2023.06.20. 12:12:45

@Tapi2021: A migráció, az LMBTQ, az ukrán háborúsdi..., az igazi ok!
Ahogy azt minden értelmes ember világosan érti."

- Nem. Minden értelmes ember megértette, valójában már maga Orbán is kimondta, ha figyeltél volna:
Itt nem plurális demokrácia, hanem " illiberális demokrácia" épül , ami eleve Oximoron. Valójában pártállam ez...

Az igazi ok?

Mindent pontban szedve leírtak, hogy mit kifogásolnak a jogállamiság terén, egyébként Navracsics nem is tudna semmiről sem tárgyalni, tehát explicit elvárások vannak
Az EU - jog - ezt is kimondta az EU bíróság többször- felülírja a nemzeti jogot

Boldeone2 2023.06.20. 12:23:39

@Tapi2021: Persze, lehet egy teljesen megérthető ellenszenv Orbánnal szemben, aki folyamatosan a közösség érdekeivel szemben politizál, egy bomlasztó, felforgató autokrata ember, akinek demgóg féligazságai meg populista hazugságai vannak, mint a migráció

Úgy könnyű ugatni, hogy Magyarország eddig még nem volt célpontja a tömeges migrációnak, miközben a kerítésen lényegében MINDENKI átjön, addig próbálkozik
Éppen Magyarország bizonyítja, hogy SEMMI nem állítja meg a migrációt

De, nem is ez a fő ok, mert nyugaton sem szeretne senki tömeges migrációt, én sem

A fő baj Orbánnal, hogy kiépített egy tolvaj-korrupt, állampárti haveri rezsimet, ami leválthatatlan- magyar szempont
A másik baj vele: Putyin érdekében belső ellenségként viselkedik - nyugati szempont

MEDVE1978 2023.06.20. 14:03:41

Érdekes, mert nemrég olvastam egy elitkutatásos könyvet Pogátsa Zoltántól. A világelitet vizsgálja meg, az egyik lényegi íve pont az, hogy a nemzetközi tőke képviselői, az egyes vállalatok hogyan avatkoztak be a nemzeti politikai színterekbe. Nem csak az USA-ban, hanem szerte a világon. GYakorlatilag ma a fejlett világban a nemzetközi tőke fizeti az egyes politikusok kampányaiat, ezzel is garantálva, hogy ne kerülhessen olyasmi a napirendre, ami jelentősen sértheti az érdekeiket. Ez színtől függetlenül igaz, ugyanúgy a demokratákra (gigavállalatokat bírságoltak, aztán elengedték a bírságokat, ha NGO-knak fizetik ki adományként a közjó érdekében. Érdekes, hogy az NGO-k a demokratákat támogatták és az ő világnézetüket osztották), mint a republikánusokra (onnan kezdve, hogy Trump kinek volt a zsebében, plusz ő is adót csalt masszívan). Illetve itt Európában sem szentekről beszélünk, lehet itt gondolni a Deutsche Bank szerepére a német politikában vagy egyes nagy vállalattulajdonosokéra a franciában.

Nyugaton tehát zömében bábjáték megy. A "jobboldal" játszik a "baloldallal" miközben a nemzetközi tőke tulajdonosai learatják a profitot. Nagyon kevés kitáncolás van ebből, nem nagyon lépnek ki a kormányok ebből a körből, inkább cirkusszal szórakoztatják a nagyérdeműt (háborúk, abortuszkérdés, woke ideológia kontra neonácizmus stb.).

Orbán újítása leginkább az, hogy ezt magyarosította. Rájött, hogy a világ bizony így működik, a nagy nemzetközi tőketulajdonosok így is, úgy is ki fogják vinni a nyereséget. Ezért neki egy nemzeti elit, nemzeti tőkésosztály kell, amit létre is hozott törvényi háttérrel. Persze nemzeti tőkésosztály nemzetközi kompetitív környezetben gyorsan nem alakítható ki, hiszen a nemzetközi verseny ádáz, ott simán tönkreteszik az oda kilépő magyar oligarchát. Éppen ezért Viktor okosan kitalálta, hogy az olyan gazdasági szférákban kell befolyást szerezni, amelyek lokálisak és viszonylag stabil profittermelő képességűek. Egyszerűen azért, mert ezek elérhetők mindenféle törvényekkel, befolyásolhatók, ellehetetleníthetők. Nem véletlen, hogy a NER elsődleges terepei az idegenforgalom, az építőipar, a lokális bankszektor és most a magyar felhasználókkal rendelkező telekommunikáció, nem pedig mondjuk a műszergyártás vagy a gépjármű és az akkumlátorgyártás. Orbán tehát felismerte, hogy ezzel a mixxel létre lehet hozni egy gazdasági és politikai konglomerátumot, ami a profitot hozzá (a NER-hez) vezeti vissza.
Ez egy egyedi magyar újítás és felismerés volt, ilyet előtte nem nagyon csináltak. Az azelőtti "buta" államosítási próbálkozások általában elakadtak, mert olyan területeket érintettek, amelyekben a nemzetközi tőke aktívan befektetett és nagyon nagy veszteséggel tudott kiszállni belőle. Viktor viszont megoldotta, hogy a nemzetközi tőke boldog maradjon és ő megcsinálhassa a magyar elitjét.

Mindenkinek ízlése szerint, hogy melyiket szereti. A nyugati modell ugye az undorító képmutató politikus, aki gyakorlatilag úgy menedzseli a kormányát, hogy nehogy megsértsen vele bármilyen nemzetközi tőkeérdeket, hiszen tudja honnan jön a pénz. A mainstreamet nyomja kulturális szinten, nem okoz neki problémát a legnagyobb woke baromságok átvétele, hiszen az most a konszenzusos ideológia. A magyar modell ugye az, hogy a tőke jelentős része nem a francia riviérán köt ki, hanem Lölő zsebében. Csakhát ugye ez egy szép posvány, mert Lölő maga Döbrögi, innovációt hírből sem ismer, amíg a miniszterelnöki segget fényesre nyalja, addig ő jól van. És ez az orbáni rendszer fő problémája, hibája is. Előbb-utóbb olyan emberek kerülnek mindenhova, akiknek elsődleges prioritása a miniszterelnöki segg minél szebb csillogása, ugyanakkor a szakterületükön nem "optimálisak".

Gery87 2023.06.20. 15:03:45

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Miért csak kibaszott szar végletekben tudsz gondolkodni?

Mondtam már neked: nézz már szét a kibaszott régióban!!!!

Annyira kiviláglik a kurva NER sikere? Nem. Máshol úgy nem rosszabb hogy szerinted "libsi uralom van"!

Máshol sincsenek se migráncsok, se buzikommandó se genderterror....stb.

Nincsenek eredmények!
Sőt, leszakadtunk, sereghajtók leszünk.

"Akkor mi a faszomról beszélünk?"

Gery87 2023.06.20. 15:06:35

@Boldeone2:

Lesz ez még rosszabb is sajnos.

De meg is érdemeljük!
Ennyi szektás hülyét bazmeg még nem hordott hátán a föld, dugják bele az Orbán valagába a nyelvüket aztán lakjanak azzal jól, meg a nemzethy önérzettel:)

Gery87 2023.06.20. 15:08:06

@Tapi2021:

Ezek tények, de azt hiszel amit akarsz.
A hit nem tény alapú.

Gery87 2023.06.20. 15:11:57

@Tapi2021:

A tőkének nincs nemzetisége, szóval részemről ne lopjon senki!
Majd ha a legnagyobb közvetlen probléma a külföldi tőke és a nyugati befolyás lesz....úgy hogy közben egy építő kormány van és egy államférfi áll az élen, tehát kb rendbe vagyunk .... akkor őket fogom elsőnek szidni és kritizálni!
De jelenleg a NER a közvetlen probléma.

(Nem mintha nem kritizáltam volna őket eddig is!)

Gery87 2023.06.20. 15:16:59

@MEDVE1978:

Tökéletes helyzetleírás.

Ezért nem lesz itt ettől jobb semmi, hiába a "nemzeti tőke" ez csak délibáb.

Mint a jogsival nem bíró, részeg tizenévesek által elcsaklizott fater kocsija: előbb-utóbb az árokban köt ki.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.20. 15:22:26

@Gery87:

Nem szakadtunk le. A régió teljesen együtt mozog.

Inkább az volt a furcsa, hogy a 90-es években Mo. jobban állt, mint a többiek. Azóta ez visszament rendes állapotába,

Mo. volt a vezerállam a nyugati marhaságok bevezteésben, Mo. volt az éltanuló. Most meg Mo. a vezérállam az ellenkezőben. Magyar sors.

Gery87 2023.06.20. 15:52:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Inkább az volt a furcsa, hogy a 90-es években Mo. jobban állt, mint a többiek. Azóta ez visszament rendes állapotába,"

Tudtam hogy ezt is "megmagyarázásod" valahogyan:)

"Magyar sors."

A magyar sors az hogy rendre a vesztes, lehanyatló oldalra állunk, mert gőg és arc az nagy van a magyarnak, csak az ész meg a belátá, önkritika kevés!
Aztán meg jön a sírás....

"Mások vagyunk", igen, ezért aztán mindenre is triggerelődik a magyar, szinte várja hogy besértődhessen, akkor érzi elemében magát, aztán meg pofára esik és persze más a hibás...és őtet mindig csak báncsák!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.20. 16:30:32

@Gery87:

Azonos a helyzet a régióban.

Mo. mindig lentebb volt, mint Csehország pl. 500 éve.

Inkább az a furcsa, hogy volt egy rövid időszak, amikor nem így volt. Azaz az, hogy Mo. most is lejebb van, mint a csehek, abban semmi magyarázandó nincs.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.20. 16:31:20

@Gery87:

"rendre a vesztes, lehanyatló oldalra állunk"

Azt mondod, a nyertes oldal a nyugati elnyomás, a kapitalizmus, a polgári rombolás?

Gery87 2023.06.20. 17:26:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Jó, Írország meg mindig lejjebb volt 500 meg 1000 éve mint nyugaton bárki, ma meg a világ Top3-jába van benne.

Gery87 2023.06.20. 17:27:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem azt mondtam hogy a helyes, hanem hogy a nyertes!

Gery87 2023.06.20. 21:17:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ebben a fennálló rendszerben vagy az az út van, vagy ez a posvány úri dobrögi világ!
Ami se nem jólétet, se nem szabadságot , demokráciát, jogbiztonságot nem hoz.

Ez van sajnos, reméljük majd egyszer lesz másképp is.

Tapi2021 2023.06.21. 09:08:09

@Boldeone2: "Itt nem plurális demokrácia, hanem " illiberális demokrácia" épül , ami eleve Oximoron. Valójában pártállam ez..."

Nem vagy tisztában alapfogalmakkal. Pártállam, oximoron, csak egyféle lehetségers demokrácia...

"Az igazi ok? Mindent pontban szedve leírtak, hogy mit kifogásolnak a jogállamiság terén, "

Ez a púder, ami mögé a valódi okokat rejtették, mert azt mégsem mondhatják, hogy hajoljatok meg nekünk, fogadjátok be az ILLEGÁLIS migránsokat, dobjátok a kereszténységet és legyetek ti is pogányok..., stb.
Ezek helyett kekeckednek semmi szarokon, amelyek 99%-a ráadásul NEMZETI HATÁSKÖR! És MINDEN más országban is tucatjával lehetne előhúzni ilyeneket, HA AKARNÁK!
Másoknál nem akarják. Vajon miért?

Mert beállnak a sorba.

Tapi2021 2023.06.21. 09:16:26

@Gery87: "Tények" neked, meg a libsi-pogány "tényellenőröknek"!

Tapi2021 2023.06.21. 09:17:03

@Gery87: Egy dolgot mondj, amit elloptak.
Btk. szerint.

Tapi2021 2023.06.21. 09:19:00

@Gery87: "Ezért nem lesz itt ettől jobb semmi, hiába a "nemzeti tőke" ez csak délibáb.

Mint a jogsival nem bíró, részeg tizenévesek által elcsaklizott fater kocsija: előbb-utóbb az árokban köt ki."

És mi a te terved arra, hogy ne legyünk végleg mások, külföldi tőkések, politikusok, pénzemberek cselédei?

Tapi2021 2023.06.21. 09:22:19

@Gery87: ""Mások vagyunk", igen, ezért aztán mindenre is triggerelődik a magyar, szinte várja hogy besértődhessen, akkor érzi elemében magát, aztán meg pofára esik és persze más a hibás...és őtet mindig csak báncsák!"

Ti meg áldozathibáztató, antimagyar szarok vagytok. Már bocs.
Nektek mindenki angyal csak a magyar mucsai paraszt. Azért is minket hibáztattok, hogy mások a saját érdekeik miatt kibasznak velünk.

Tapi2021 2023.06.21. 09:32:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Sikeresen csatlakozott a rablókhoz. Ez lenne a cél?"

Nekik ez az igaz út!
És a nyugatiaknak is. Látjuk, aki a maga útját járná, azt azonnal elgáncsolják, szankciózzák, akadályozzák, mint most minket.
Aztán jön a duma, hogy tessék, lemaradtak.
Nyilván, ha szándékosan kivesznek a zsebünkből X ezer milliárdot, az lassítja a haladást.

EZÉRT CSINÁLJÁK!
Hogy a nem cseléd kormányt megbuktassák.

És jönnek a Boldik, akik megmagyarázzák, hogy de nem is, ez nem így van.
A nyugat valójában a magyar bírókért, pedagógusokért, LMBTQ-sokért való mérhetetlen aggódása miatt tesz keresztbe a kormánynak, amely nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek.

Hasonlóan kizárólag a közép-európai nemzetiségek miatti mérhetetlen aggodalom miatt osztották szét az országunk kétharmadát is!...
Ezek az angyali nyugatiak már csak ilyen aggódósak, önérdek nélkül!...

Gery87 2023.06.21. 14:49:21

@Tapi2021:

Mondom, olyan mesevilágban élsz amilyenben akarsz!

Gery87 2023.06.21. 14:50:24

@Tapi2021:

A Btk-t ők irják pubi!

Tudod, a Btk meg a jog szerint trianonnal sincs semmi baj!

Gery87 2023.06.21. 14:51:06

@Tapi2021:

Már elmondtam sokszor.
Csak nem figyeltek, persze nem is kötelező.

Gery87 2023.06.21. 14:52:36

@Tapi2021:

"Ti meg áldozathibáztató, antimagyar szarok vagytok. Már bocs."

Az hogy valaki nem te vagy, meg "ti", attól még nem lesz antimagyar!

"Nektek mindenki angyal csak a magyar mucsai paraszt. Azért is minket hibáztattok, hogy mások a saját érdekeik miatt kibasznak velünk."

Tőlem ilyet sose halottal.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.06.22. 08:13:17

@Boldeone2: ekkora ótvar hülyeséget régen olvastam, toronymagasan viszi a baromságkupát. Megbecsülte a Kádár rendszer a szakembereket, persze, az Zorbán meg nem. Nyilván mondjuk az ordító példákon túl (zárva Karikó Katalinnal) teljesen tipikus, hogy jó szakemberek vezették az országot, alig lett belőle államcsőd, a faterodat annyiszor kitüntető Fekete Jánossal az élvonalbeli vezetől "szaktudásának." (és még büszke is bazmeg.)
Ha már mndenáron ajnározni akarod a bolsikat, ajnározd inkább Rákosit, mert ott inkább számított a szakértelem mint Kádárnál, az ötvenes években még a Kállay-kormány néhány minisztere is kaphatott Kossuth-díjat.
Azt a csúcsbaromságot pedig, hogy a vállalkozás szabadsága sérülne, már az orvosi kategóriába sorolom.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.22. 08:38:43

@Deak Tamas:

Így van.

Kádár alatt mindig a hűség volt a fő szempont.

Ahogy egyébként egy mai multinál is így van: mindig a lojalitás van első helyen, nem a tudás.

Nekem egy HR-es el is magyarázta miért ez a helyes hozzáállás.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.06.22. 09:22:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hiszen ugye az új gazdasági mechanizmus is ezért bukott el.
Az utolsó bekezdést már én is megéltem jópárszor.

Wildhunt 2023.06.23. 17:46:47

@Gery87: mi köze a BTKnak Trianonhoz?
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása