De tényleg, ez most nem vicc. Lassan mindenki megérti: az ukrajnai fronton folyó harc kimenetelének jelentősége fontosabb bármi másnál.
A liberalizmus végtesztje ez. Ha nem képes győzni, az meg fogja gyorsítani a liberális világrend bukását is. Ami sajnos nem lesz gyors bukás.
De természetesen a gyakorlati szempontok rendkívül fontosak. Amerika semmiképpen se akar totális ukrán győzelmet, ez ugyanis arra kényszerítené Oroszországot, hogy atomfegyvert vessen be, s nem taktikai, harctéri atomfegyverekről van itt szó, hanem célzott, nagyvárosok elleni támadásról. Végsősoron az orosz vezetés kénytelen lenne feláldozni Kijevet is akár, miközben Kijev orosz szemszögből az kb. olyan, mint magyar szemszögből Pozsony vagy Kolozsvár. Ebben az esetben az ukrán győzelem értelmetlenné válna.
A nyugati cél egy mérsékelt ukrán győzelem tehát. Melynek eredményeképpen Oroszország vereséget szenved, de nem megalázó, megsemmisítő vereséget, hanem valami olyasmi, mint ami a krími háború (1853-1856) után volt. Akkor Oroszország vissza lett kicsit szorítva ugyan, de ez alig 20 évig hatott.
A nyugati diplomácia teljesen erre megy ki. Senki se akar nyugaton olyan győzelmet, mint Hitler ellen 1945-ben, kivéve pár Soros gazda típusú elmebajost, aki már annyira öreg, hogy minden mindegy neki. S amint lehetőséget lát ilyen kimenetre a nyugat, a kijevi hunta rá lesz kényszerítve ennek elfogadására. Ha másképp nem, puccsal, Zelki fizikai likvidálásával.
Orosz oldalról viszont nincs kényszer. Az ország hosszú évekig képes még harcolni, s csak várnia kell. Nincs jobb katonai helyzet, mint amikor az egyik fél megengedheti magának a szimpla védelmet, míg az ellensége kénytelen támadni. S aki támad, az nagyobb veszteségeket szenved el, jelenleg az ukránok háromszorosan többet vesztenek, mint a védelemre - az ellenség kivéreztetésére - beállt oroszok.
Orosz szempontból egyébként bármi eladható győzelemként, az is bőven elég, ha a nyugat, legalábbis tűzszüneti vonalként, elismeri a meglévő határokat. Ehhez képest csak plusz, ha meglesz Odessza, vele az egész Fekete-tengeri partvidék, amivel a kijevi rendszer szárazföldi állammá válik - s ez nem álom, simán lehetséges, ha a háború folytatódik még egy éven át.
De a nyugati hozzáállás az igazán lényeges. mert míg az orosz felet nem sürgeti semmi, addig a nyugatot nagyon is.
A két lehetséges kimenet: a nyugat teljes győzelme vagy részleges győzelme. (Direkt módon nem tud veszteni a nyugat, hiszen nem vesz részt a háborúban nyíltan, s ez nem is fog változni.) A részleges győzelem is megfelel, mert ez ugyan egy bezárkózó nyugatot jelentene, de ez a bezárkózott nyugat is még pár évtizedig elég erős maradna önmaga megvédésére.
Valójában a teljes nyugati győzelem csak elméleti esély. Jelenleg, mint mondtam, az ukrán fronton 1:3 arányú az orosz:ukrán veszteség emberben, az ukrán fél lassan ki fog fogyni emberből, ha folytatódik a háború hasonló erőkkel, mint eddig. S nincs aki segítsen nekik, embert még a harcias lengyelek és baltiak se fognak küldeni, nemhogy Amerika, mely látványosan ki akar maradni a direkt részvételből
A kisemberek, a világ népei szemszögéből minden kimenet jó. Persze minél kisebb a nyugat győzelme, annál jobb. De egy határozott nyugati győzelem is oda vezetne, hogy a nyugat rothadása még inkább erősödne, a polgári értékrend szellemisége növekedne, keményedne a kapitalizmus, az erkölcsi romlás egyre mélyebbre vinné a nyugatot és a vele szolidáris világot.
Persze idegesítő és kellemetlen, hogy most zöldruhás kis orkránok vonulgatnak fel és alá nyugaton, s minden nagyúr parancsára kötelező tapsolni nekik, dehát ilyen a világ: a kuka melletti szeméthalom is csúnya valami, dehát mégis gyakori látvány, s józan ésszel arra emlékeztet minket, hogy milyen jó is a szeméthalom hiánya. Az orkrán terepmintás divatbemutató is ilyen, majd elmúlik.
S ami még fontos: Amerika és a Nyugat nem ugyanaz. Amerika a 90-es években túlnyerte magát, olyan területeket hódított meg, melyeket nem is tervezett megszerezni. Ezek csak Oroszország totális összeomlása és iszonyúan rossz politikája miatt lettek Amerikáé, pl. a legvadabb álmaiban se gondolta volna korábban egyetlen amerikai elemző se, hogy a Baltikum és a fél Fekete-tenger amerikai lesz.
Tehát Amerikának van miből vesztenie, s ez teljesen fájdalommentes veszteség, csak enyhe presztízsveszteség lenne, ami azonban könnyedén eladható. A törzsterület ugyanis nincs veszélyben, Nyugat-Európa elvesztésére semmi kilátás. Még jó is Amerikának az EU összeomlása, ezzel csak megszűnik egy jövőbeli potenciális vetélytárs.
Ráadásul az amerikai elit számára a nagyobb ellenség Kína. Ha a kérdés az, lemondjon-e az USA az eleve csak véletlenül megszerzett Kelet-Európáról, ha cserébe kap egy semleges Oroszországot, meg fogja ezt lépni, mert ez segíteni fogja Amerikát Kínával szemben. Amerikának semmi se rosszabb, mint egy orosz-kínai kényszerszövetség.
Azt hiszem a gondolkodó emberek ezt látják döntöshozó helyzetben. A lengyelek és a baltiak rettegnek, hogy kiesnek a Nyugatból és a nyugati-orosz semleges övezet részeivé lesznek, ezért mindent elkövetnek a háború hiszterizálódásáért. Orbán és a hozzá hasonlók pedig éppen arra készülnek, országaik hogyan lehetnek az új béke nyertesei. Persze nem látok be a fejekbe, de meglepődnék, ha ez nem így lenne.

Gepetto: "Hová mész? Nem adtam még neked agyat!" Pinokkió: "Mennem kell kiabálni, hogy "Dicsőség Ukrajnának!""
magyarázat: a szláv nyelvek egymáshoz való közelsége miatt nem szokásos a szláv szavak és nevek átadása eredetiben, hanem azokat le szokás fordítani, így nem a magyar orkránbuzik által is használt "Szlava Ukrajinyi!" (bár jellemzően ezt angolosan írják "Slava Ukraini" alakban, mert így még progresszívebb) van itt, hanem le van fordítva bolgárra, azaz "Szlava na Ukrajna" - ez nem az "ukránellenes" karikatúra készítőjének az ötlete, hanem így mondják az abszolút nyugathű ukránpárti bolgárok is
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.04. 07:55:04
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 08:15:24
Csak maradványok vannak, részben még leginkább a névmásokban.
De ott is halódik.
Már a saját emlékeim is igazolják ezt. 35 éve még hallani lehetett, hogy кому, a кого pedig áltakános volt. Ma mér a кому abszolút régies, a 30 éven aluli fiatalok zöme pedig a кого alakot se használja.
Talán a magyar ikes ragozás csökkenésével tudnám összehasonlítani. Én már találkoztam 30-éves magyarral, aki nem értette az "iszom" szót, rákérdezett, hogy "mit?".
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.04. 08:48:28
A magyarban az inkább csak a nyelvi műveltség hiánya lehet, lásd bátorak, és abban sem vagyok biztos, hogy Butapesten a nyelvtanoktatás jó színvonalú.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 08:58:35
A magyarban eleve az ikes ragozásnak semmi szerepe értelmi szempontból. Akkor alakult ki ugyanis, amikor még nem voltak névelők.
Szóval az egész okafogyott. Így pedig megszűnés a sorsa.
Ma már feltételes módban szinte se se rgazozik ikesen. Felszólítóban megesik, de amolyan ünnepélyes hangzása van. Kijelentőben meg korfüggő, minél fiatalabb az ember, annál ritkább.
A bolgárban meg a középkortól van egy analítikusságra törekvés. Napjainakban ennek végét látjuk.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.04. 09:09:55
Megszűnni nem fog, hiszen az emlékezem az esetre, emlékezek az esetre, megiszom a kávét, megiszok a kávét elég fülsértő.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 09:16:00
Látod, te is kevered az ikes ragozást a határozott iktelennel! Pont ez jelzi a kihalását.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.04. 09:17:52
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 09:35:34
Oké, magyarázom.
A magyar sajátossága: van határozott és határozatlan ragozás, ez elég ritka dolog a nyelvekben, bár pl. a spanyolban megvan kezdetlegesen, mondjuk "veo" és "lo veo", de opcionális, míg a magyarban kötelező.
Magyarul határozott tárgy esetében kötekező határozottan ragozni. Azaz "látom a kutyát", nem lehet "látok a kutyát". Ahogy határozatlan vagy nemlétező tárgy esetében pedig kötelező határozatlanul ragozni, azaz "látok egy kutyát", nem lehet "látom egy kutyát".
Ez nem hal ki, teljesen aktív, minden magyar beszédében.
Az ikes ragozás más. Az ikes ragozás egy teljesen külön paradigma, ennek jele, hogy a határozott tárgyak esetében egész másak az ikes igék ragjai egyes számban.
Mondjuk vesd össze:
e. sz. 1 sz. LÁTOK - LAKOM - tehát az ikes nem -k, hanem -m
e. sz. 2 sz. LÁTSZ - LAKOL - tehát az ikes nem -sz, hanem -l
e. sz. 3 sz. LÁT - LAKIK - tehát az ikes nem -∅, hanem -ik
E, sz. 2 személyben már a XIX. sz. elején kihalt az ikes ragozás, az iktelen és az ikes egyesült, ma senki se mondja, hogy "lakol", hanem "laksz", ez az eredeti iktelen alak volt.
S manapság van kihalóban az 1. sz. alak is.
Feltételes módban a kihalás megtörtént a XX. sz. elején, felszólítóban pedig a közepén.
Annyira, hogy ma mér az eredetileg helyes alak ma hibásnak számít. Mondd azt valakinek, hogy "aludnám", mi lesz a reakció? Talán 5 % fogja felismerni, az aki tanult magyar nyelvtörténetet vagy olvasott régi irodalmat, 95 % meg vagy várni fog egy tárgyat, pl. "aludnám álmomat" vagy azt hiszi, viccelsz.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 09:36:12
Egyébként itt van egy alapos leírásom erről: bircahang.org/az-ikes-ragozas-es-a-sznob/
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.04. 09:54:31
A második bekezdésben jó a példa, hiszen az ott ismertetett átalakulás egyértelműen a német "egy" influensziája. Helyesen "látok kutyát" lenne, ha általánosságban látnánk azt a kutyát, így viszont a hangsúly a darabszámon van.
Itt van egy tanulságos lista a rossz német behatásról, épp ilyen, magyarosnak gondolt kifejezések is bőven vannak benne. Sajnos a papír elég öreg és vacak ...
A aláveti magát: meghódol, engedelmeskedik ez alatt azt érti: ezen vagy; rajta azt érti jól átl neki a ruha: jól"rillik rá vagy neki igy áll a dolog: így van a dolog ez áll az újságban: ez van "az újságban állást foglal valami ellen: ellenzi, szembeszáll . vele úgy állítja oda a dolgot (dahinstellen): úgy tünteti fel... eéfiratílag értesíti: átiratban vagy. átirattal értesíti azzal küldöm CKértesítem, adom ki stb.): azzal a kéréssel (meghagyással, jelentéssel, felhívással stb.) küldöm. . . bátorságot merít (Mut schöpfen): biztatja a körülmény bátorságot vesz "magának: bátorkodik bebeszéli neki (einreden): elhiteti vele behoz idõt, mulasztást (einbringen): pótol, helyrehoz beigazolást nyer: bebizonyul beképzelt: "önhitt, . képzelõdõ beképzeli magának (sich einbilden): képzeli beszédet tart: beszédet mond betartja a szavát: megtartja, tartja a szavát betartja. (einnalten). a" parancsot, szabályt: teljesiti, tartja, szem, elött tartja, engedelmeskedik neki betekint. (einsehen) iratot: elolvas, megnéz, megtekint (betekint vmi-be, ném pedig vmit) betitt vmit: elv. megtilt bevesz (einnehmen) állást, várat: elfoglal, hatalmába kerit bír jelentõséggel: jelentösége van, jelentös bír fontossággal: fontossága van, fontos felbátorodik, bátorítja, elhiteti magával, azt meg bír" vmivet pl. joggak: van valamije, van. joga (de: nem bír "vele, mert; erösebb, vagy: bérbe bírja a jószágot, bírjá—ae munkát — ez helyes) nagy multtal, képességgel bíró: nagy multú, képességû bírja az angol nyelvet: tud angolul bosszankodik vmi felett (sicn über etwes árgern): bosszankodik vmin, vmi miatt c arcot csinál: arcot mutat, vág szerencsét csinál: sokra viszi, szerencséje van csodálkozik vmi felett: csodálkozik vmin egyenesen felháborító: valósággal, igazán felháborító egyszerûen megfoghatatlan (einfach unbegreiflich): valósággal, teljességgel megfoghatatlan elhatározta megnézni: elhatározta, hogy megnézi eljegyzi magát vkivel: vkit eljegyez magának v. eljegyez valakit el(le)kési a vonatot: lekésik a vonatról nyugta ellenében: nyugtára (helyesebben: nyugtatványra, ny. fejében) elõír. vmit: elrendel, meghatároz, szabályoz elõírás: szabály, rendelet, utasítás, rendszabás elõszeretettel (mit Vorliebe) viseltetik vmi iránt: szeret, kedvel vmit elszámítja magát (sich verrechnen): rosszul számit, téved eltekintve attól, hogy... (azt, hogy . . .) javítást eszközöl: javítást végez, javít, megjavit F járadságot vesz magának (sich Mühe nehmen): utánajár, nem" sajnálja a fáradságot fejébe veszi: felteszi magában ez a város a folyó mellett fegszik: ...van (abgesehen davon): nem tekintve
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.04. 09:55:33
figyelmen kívül hagy (ausser Acht. lassen): ügyet sem. vet rá, nem tekinti, nincs rá figyelemmel jedét alá. hoz (unter Dach bringen): megvalósít, a küzdelmet. feladja: abbahagyja, lemond róla tervét feladja: lemond v. letesz róla, eláll ívet jfeljektet: ...kitesz, elhelyez irat feljekszik: ki van téve, meg lehet tekinteni jelfhtíz vkit: ugrat, megtréfál, lóvátesz jelülfet (aufsitzen lassen): rászed, megtréfál felveszi a harcot (den Kampf aufnehmen): szembeszáll, síikraszáll, harcrakel biztosit a tervétöl G hatást, befolyást gyakorol: hat. rá, hatása v. hatással van, hatást tesz, .befolyással van bírálatot gyakorol: bírálatot mond, birál, megbirál gyõz vmi: felett: legyõz vmit, diadalmaskodik vmin H kérni /egyja magát: kéreti magát ruhát /iagy csináltatni: ruhát csináltat hatályon kívül helyez: felfiüggeszt, eltöröl, :negszüntetl, érveértytelenit harckész: harcra kész helytad a kérésnek: teljesíti, figyelembe veszi nem vagyok abban a Melyzetben: nincs módomban, tehetem hivatkozással futalássalj X. számú rendeletére (parancsára, iratára) : X. sz. rendeletére. (parancsára, iratára) jelentem, kérem, közlöm stb. (Akkor helyes, ha valóban csak hivatkozunk valamely rendeletre, de "nemo arra jelentünk.) nem a E mert mt jól veszi. ki magát (es nimmt sich gut aus): jól jól fest jól néz ki (er sieht gut aus): jó színben van ez onnan. jön: ez onnan v. azért van, ennek az az oka hogy jövök én ahhoz: mi közöm hozzá, mi jogon? K nem vagyok képes elvégezni: nem tudom, bírom elvégezni megbeszélés tárgyát képezi: megbeszélés tárgya kivételt képez: kivétel keresztülviszi (durchführen) akaratát, megvalósítja, végrehajtja, eléri, kész van: készen van kezdetét veszi: kezdödik, megkezdõdik kézenfekvõ: nyilvánvaló, természetes, önként kínálkozó kiadványozott fogalmazvány: jóváhagyott, kiadott fogalmazvány kibeszéd (Ausrede): kifogás, mentség, ürügy kibeszéli magát: mentegetõdzik, menti magát kiemel iratot, mellékletet: kivesz, magához vesz kijön (auskommen) "a fizetésével: beéri "vele, elég neki kiismeri magát: eligazodik kifejezést ad: kifejez kikézbesít: kézbesít kimondott (ausgesprochen) : határozott, elismert kiolvas könyvet: elv. végigolvas illik, tervét: kierõszakolja, véghezviszi, kieszközli kinézés: külseje, színe vminek az ügy úgy néz ki: úgy tünik fel, mintha olyan volna szépen rézünk ki: szépen vagyunk kiút (Ausweg): kivezetõ út, menekvés, megoldás körülír vmit: megállapít, meghatároz, megszab 10 óra körül: ...tájban L látogatást tesz (Besuch machen) : meglátogat, látogatóba megy lendületet vesz (ABufscwung nehmen): fellendül létezik: van nem létezik: nincs az nem létezik: olyan nincs levonásba hoz: levon leszögezi a tényt: megállapítja lõfegyver: lövõfegyver, puska tógyakorlat: lövögyakorlat lõverseny: lövöverseny magához jön (zu sich kommen): magához tér, felesztnél magus vendégek: elõkelõ vendégek mugas életkor (hohes Alter): nagy, hosszú, vén, élemedett kor megismerni tanul (kennen lernen): megismer az nem megy (das geht nicht): nem járja, lehetetlen, nem helyes v. illik jól megy neki (es geht ihm gut): jól megy v. folyik a dolga, jó dolga v. sora van mérvadó: irányadó, mértékadó, döntõ : mindennél inkább v.. jobban, teginkább mozpásba hoz: megindít, megmozdit mozgásba jön (in Bewegung kommen): megindul, meg mozdul N minden alapot szélkülöz: nincs semmi alapja révén nevezi a gyereket: kimondja magyarán v. kereken nrevénét szálít: nevén szólit o oda nyilatkozott: úgy nyilatkozott oszíja nezetét, felfogását: helyesli, magáévá teszi, elfogadja, osztozik benne P jó példavul elõljárni (mit gutem Beispiet vorangehen): jó példát mutat, ad pikkje van, pikkelt vkire: feni a; fogát. vkire, agyarkodik rá, a begyiben van R rangidós: rangban idõsebb fényes múlttal, tulajdonságokkal rensdelkezik: fényes múltja van, tulajdonságai vannak, (rendelkezik, azaz. intézkedik alárendeltjeivel, — ez helyes)
mindjárt jön Gelimer :)
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.04. 09:55:46
rújón a sor: rákerül asor S sarkantyút ad a lovának: megsarkantyúzza a lovát súlyt jektet v. helyez vmire: (auf etwas Gewicht legen) : fontosnak tart vmit, fontosságot (jelentõséget) tulajdonit neki, nagyon kiemeli, nagy figyelemmel van, v. nagy figyelmet fordit arra, Hogy..., súlyt vet rá szerencse-jet (Glüéck aufW: Isten velünk! sok szerencsét! a pénz nem játszik szerepet: nem számit szívemen fekszik: szivemen hordom, nagyon szolgálatképes: szolgálatra képes, alkalmas szõnyegre hoz: szóba hoz, felemlit szönyegre kerül: szóba kerül, szó esik róla, megemlítik T tansegédlet: segédkönyv, segédfüzet táv: távolság távgyaloglás: versenygyaloglás tékintettel arra, hogy... (mit Rücksicht darauf): minthogy, mivel teljesedésbe megy (in Erfüllung gehen): teljesedik, beteljesül feljtartalmulag: teljes tartalommait, szószerint teljsúly: teljes, egész súly tényálladék: tényállás nem tesz semmit (macht nichts): nem baj, sebaj tiszzába hoz: tisztáz, eligazít, rendbehoz tisztába jön vmivel: megérti, tisztázza tiszta bort önt a pohárba: nyiltan beszél, feltárja a helyzetet, megmondja az igazat fitkot nem csinál belõle: nem titkolja tudomására hoz (zur Kenntnis bringen): tudtára ad, értesíti, közli, tudatja vele túlsúlyban van: erõsebb, hatalmasabb túljó: túlságosan jó, igen jó tútboldog (überglücklich): nagyon boldog ftúlédes: igen édes fontos nekem U uralja a síkságot: uralkodik a síkságon vV védgát: védõgát védköfeles: katonaköteles vél tenni: ügy vélte, hogy .. misszaszarinaztat: visszaküld, visszájuttat vízhatlan: vízálló ronrzerü: vonzóerõ, vorizás vonatkozó (rendeletek, iratok): z az erre vonatkozó ... zárjet: zárójel zavarba hoz: zavarba ejt, megzavar zavarba jön: megzavarodik Külön kellene foglalkoznunk a owpesti zsaryon, zsúrés jassznyelve kinövéseivel, de ezek annyira szembeötlök, hogy minden jóízlésû magyar ember érezheti e Zagyvaságok helytelenségét. Néhány példa: lejogad, leközöl, leszerzõdik, leadja az esetet (elmondja), leigazoltat (igazoltat), beijed, begyullad (megijed), bebiztosít, aujschneidol, anzágol (Iódít, henceg, nagyot mond), dumál (beszél, fecseg), finesz (csel, furfang), smonca (üres beszéd), . flanc (cifrálkodás, nagyzás, hivalkodás), gründol (alapít), /eccel (bosszant, zaklat, ugrat), görrol (szivesen ad, nem sajnál tõle), leiszéol (teljesít, tesz), frocliz (ugrat, boltondít, csúffá tesz), drukkol (fél, szorong, aggódik), zem létezik, te jó fsten, régen rossz, erre föl, drága apám, kisanyám, szépen megyek: (dehogy v. dehogyis megyek, szó sincs róla, hogy menjek), ezé a tésztát! (ostobaság, bolondság!) iényteg, helyesen: valóban, csakugyan, igazán; elõszeretet: kedv: kibeszéd: kifogás; tanoda: iskola; áruda:bolt, kereskedés ; védnök: védõ; tanácsnok: tanácsos; gyógykezel: gyógyuít, orvosol; gyógyszer: orvosság; gyógyász: orvos.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 10:11:04
Az ilyen dolgokhoz a legjobb eszköz a külföldieknek írt magyar nyelvkönyv.
Ott pl. le van írva mi a határozottság, ugyanis eza magyarban egy meglehetősen könnyú dolog: kivételmentes szabáyai vannak.
A magyarban ez egyébként könnyűség: baromi kevés a kivétel. Tulajdonképpen egy idegennek csak meg kell szoknia a sajátos dolgokat, s aztán csak gyakorlat, de olyan, hogy pl. "rendhagyó ige" a magyarban szinte nincs is, talán 4-5 eset és kész.
A határozottság is ilyen: 100 %-os szabályok vannak rá. Ha idegen vagy, megtanulod, majd gyakorlod, s sose fogod elrontani.
Tulajdonképpen a magyar nyelvtanban 2 igazi nyelvtani nehézség van:
- nem mindig jelezhető előre a szavak tárgyesete és többesszáma, vannak megközíltő szabályok, de nem kizárólagosak, lásd reggel - reggelt, reggelek, pedig lehetne az reggelet, reggelk is, szóval minden szónál érdemes megtanulni külön,
- az igekötő mozgása a "logikai hangsúly" alapján, ez baromira szubjektív.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 10:16:21
persze, tele a magyar német hatással
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.04. 10:17:52
wangfolyo.blogspot.com/2009/01/vilag-legszorakoztatobb-nyelve.html
Én megvettem a bejegyzésben említett kötetet, a harmadik leckében a "fiaiéi"-vel szórakoztatja a gyanútlan taljánt.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 10:23:21
keresek
S igen, sok a borzalmas nyelvkönyv. Minden nyelvből. Magyarból is.
Boldeone2 2023.10.04. 10:34:04
Ráadásul a háború itt folyik, Európában, ahol a nyugati civilizáció született, ahol ma zsinórmérték az életmód, a demokratikus politikai rendszer, az autonóm társadalom a világnak
Vele szemben a primitív monolit hadiállam, ahol lényegében soha nem volt semmiféle szabadság, csak egy elmaradott, hierarchikus rendszer, amely a felsőbb ukázokra alapozódott, nem az autonómiákra
A társadalmat a mai napig körbelengi a tatár- félázsiai erőszakosság, a vezetést a bizáncias aljaskodó ármánypolitika- ezek Zsdanov, Jagoda , és Berija utódai....
Ráadásul nyílt ruszofasizmust hirdetnek ideológiailag ...( Dugin...)
folyt...
Gery87 2023.10.04. 10:52:06
Marhaság, akkor Vietnam, Afganisztán, Irak....miért nem vezetett a bukásához vagy 911?
Vagy miért nem mondtátok ezt akkor is?
Ukrajna nem lesz NATO és EU tag ha az oroszok győznek, ennyi fog történni.
Köztes-Európa kilépése a NATO-ból kizárt...sőt pont hogy erősödik is a svéd és finn csatlakozással, aminek nálam nincs értelme de most ez mindegy.
Szóval nem hogy gyengül de erősödik az USA jelenlét összességében a régióban, ha Ukrajna bukik, akkor is.
Európa meg fegyverkezik.
Moldva sor még érdekes lehet.
Mint nem NATO és EU tag egy orosz győzelem esetén érezheti a vesztét és egy közelgő orosz bábállamiságot.
Tomika meg örülhet ugyanis ez akár egy román egyesülést is elhozhat ami ugye egyben a terület NATO és EU terjeszkedését jelentené.
"Amerika semmiképpen se akar totális ukrán győzelmet, ez ugyanis arra kényszerítené Oroszországot, hogy atomfegyvert vessen be"
Amerika se vetett be atomot pedig Vietnam totális győzelmet aratott.
Most se lesz ilyen.
Boldeone2 2023.10.04. 10:54:13
Ezek az emberek ÖRÖMMEL gyilkolnak, az a legdurvább...
A napnál világosabb, hogy ezt az ideológiai drogon élő, barbár társadalmat meg kell állítani! Ezeknek semmi sem szent, semmi nem számít, gyilkolnak mint egy zombi, eszetlenül
Lényegében pont azt teszik, mint amikor 1944 telén bejöttek Magyarországra: ölnek, rabolnak, zabrálnak, nemi erőszakolnak
Ez is mutatja, Oroszország alig változott a rendszerváltás óta: megmaradt egy pöcegödörnek, tisztelet annak a szűk, polgári liberális rétegnek, akik általaban Szentpéterváron vagy a Távol- Keleten belátták hogy milyen súlyosok a belső orosz problémák
Azt gondolom, hogy közös erővel LE KELL GYŐZNI ezt az abszurd rezsimet, amely lényegében a hitleri Németországhoz hasonló, csak sokkal veszélyesebb!
Mi sem mutatja jobban: valós és explicit háborús céljuk nincs, csak háborúznak, ezért sem jöhet létre béke
Az ukrán cél egyértelmű: a jogszerű határok visszaállítása és a nyugati integráció. A nemzetközi jog egyértelmű
A lator ruszki rezsim elnyomó rezsim megállítása az egyik legfontosabb feladat
Fontosabb mint Kína elleni harc, európai szemszögből
Ne feledjük, ha a nyugati rendszer meggyengül, akkor MINDENKI sokkal rosszabbul fog élni a világon , sőt, már hat a ruszki háború!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 10:55:59
A nyugati rend gyengülése AUTOMATIKUSAN életszínvonal-növekedést fog okozni a nyugaton kívül. Szimpla matematika ez.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 10:56:55
Mert egy dolog egy lokális háború, más egy globális harc.
Boldeone2 2023.10.04. 11:00:47
Deglobalizació+ háborúk = nagyobb világinfláció
Afrikában már ez van: minden ember 10x jobban érzi a haborús inflació hatásait , mint a jobb módú országokban
Olyan menekülthullám jön, amit soha nem láttunk ...
Soha nem látott szegénység jön. A nyugat túl fog élni, mert a technológia 90% ott születik, meg a vilagpénzt is ott nyomják
A BRICS csak politikai közösség, közös pénzt soha nem tudnak kibocsátani
Gery87 2023.10.04. 11:02:08
A felsorolt háborúk közül pl Vietnam pont hogy a globális hidegháború része volt, a két szuperhatalom és a két világrendszer között.
Amerika csúfosan belebukott, semmit nem ért el mégsem rokkant bele, a SZU pedig semmit nem tudott kamatoztatni belőle.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 11:09:46
Csak hát ott a tét nem a világ volt, hanem Indokína helyzete egyedül.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 11:10:38
A nyugati jólét alapja a lopás.
Ha a nyugat gyengül, a lopási erő is csökken. Azaz több marad az embereknek.
Tapi2021 2023.10.04. 11:41:33
Nem emlékszem, hogy Washington lőtték-e meg támadták-e a vietnámiak drónokkal? Arra sem, hogy az USA közvetlen határainál kiépült-e egy ellenséges katonai szövetség?
Tapi2021 2023.10.04. 11:43:10
Miből? Szabadidőből?
Tapi2021 2023.10.04. 11:46:20
Ahogy ti is, ezért külditek a fegyvereket, hogy még több halott legyen, mielőtt végre leülnének tárgyalni!!!
Enélkül régen tűzszünet lenne és tárgyalások.
Tapi2021 2023.10.04. 11:48:21
Tapi2021 2023.10.04. 11:52:13
A jogszerű az, amit az erősek, győztesek annak mondanak! Lásd országok szerte szét darabolása, szétosztogatása. Ezért jogszerű Trianon is!
Így teljesen jogszerűen lehet bármely országot szétszedni!!!! Ukrajnát is!
Tapi2021 2023.10.04. 11:58:50
Hát éppen ezért óriási hiba, sőt BŰN volt beszállni az USA ÉRDEKÉBEN, egy európai háborúba a SZOMSZÉDUNKKAL! Aki semmilyen módon NEM VESZÉLYEZTETETT MINKET! SŐT!
Jó volt az együttműködés, a munkamegosztás.
Európát a jelenlegi - USA csicska, önsorsrontó - vezetése teszi tönkre!!!
Tapi2021 2023.10.04. 12:04:07
Hogyan?
Tapi2021 2023.10.04. 12:08:36
Olyan menekülthullám jön, amit soha nem láttunk ..."
Ezért pofázzuk kezdetektől, hogy FEJEZZÉK MÁR BE!!! Legyen béke! Mert az jobb, mint a halál, háborús infláció, fegyverekre elvert milliárdok, ami miatt, mindenki szegényebb lett - te is - csak a gyártók nem...!!!!
De sokkal jobb üzlet ez annál, a haszonélvezőknél. Geopolitikailag meg egy lottó ötös az USA-nak. Szinte minden riválisát legatyásítja vele.
De te is a folytatás híve vagy! Akkor álságos az afrikaiakért sírnod!
50%-ban miattatok van a háború még mindig.
Tapi2021 2023.10.04. 12:12:10
A kapitalista rendszer miatt!!!
Ugyanis majd minden háborúra elköltött dollárt OTTHON KÖLTETTÉK el! Ahogy most is!
Az amerikai adófizetők pénze amerikai cégekhez ment.
Ezért BOMBA ÜZLET minden háború! A kisember, adófizető állja a cehhet, de a pénz maga otthon marad.
Ezt egy szoci rendszer nem tudta produkálni.
Tapi2021 2023.10.04. 12:18:32
A németek is egyik zsebből csak átteszik a lét egy másikba. Minden pénz OTT MARAD náluk!
Ha így működtetsz egy rendszert, persze hogy nem bánod, ha bármeddig tart egy háború vagy egy bevándorló hullám.
Az ukrán háború az USA-nak kizárólag HASZNOT TERMEL! Pénzben és politikában is.
Minden KÁR meg máshol (Ukrajnában, Oroszországban, Európában, Afrikában...) áll elő!
Miért is igyekeznének befejezni??!!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 12:49:50
Ha a tolvaj kevesebbet tud lopni, több marad a meglopottnál.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 12:50:42
Pénz, érték, nyersanyag.
Afrika pl. rendkívül gazdag.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.04. 13:49:46
zorilebucovinei.com/news/show/4849/
Ha a menekültjeid meg úgy jönnek Afrikából ahogy például a szankcióid működnek, akkor nincs mitől tartanunk.
Gery87 2023.10.04. 14:21:01
Miért most mi a tét? A világ? ugyan már.
Gery87 2023.10.04. 14:22:24
Nem számít, Oroszországot sem fenyegeti ukrán invázió, a nyugat ezt nem engedné.
És mivel nem lesz, így atomot se kell bevetni.
Gery87 2023.10.04. 14:23:13
persze, persze....mert a helyi Dörögik azok így aranytálcán átnyújtják a "megmaradt" javakat az embereknek:)
Gery87 2023.10.04. 14:25:23
Akkor ebbe a háborúba és esetleges verségbe se fog belebukni és ez is üzlet!
De Birca nem arról beszélt a bukás hatalmi, erkölcsi és kulturális lesz...
DE az se fog bekövetkezni ahogy Vietnam is nagy belső feszültséget okozott mégse rokkant bele a társadalom.
Ukrajna meg közel nem érinti úgy a jenkiket, sőt.
Gery87 2023.10.04. 14:26:10
És akkor a hazai tud többet lopni.
Tehát szegény kisember hoppon marad.
Gery87 2023.10.04. 14:28:58
"milyen "nemzetállam"? Az a nemzetállamod magyarokat, bolgárokat, románokat és még ki tudja milyen népet küld az első vonalba. Már a román nők is mehetnek."
Miért a Horthyd nem ezt csinálta te faszkalap? Ő nem kűldött svábokat meg tótokat, románokat? Meg zsidókat munkaszolgálatba megdögleni Galíciába?
A Monarchia nem küldött románokat, szlovákokat, ruszinokat, cseheket a háborúba?
Dehogynem, nem csak németeket meg magyarokat.
Mit akarsz ebből kihozni?
Idióta.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 14:52:07
A kisember többet vesztí, ha idegen tőke uralkodása alatt él.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 14:52:57
Nem adják oda, de eleve több marad, plusz esély teremtődik egy jobb jövőre.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 14:53:28
Igen, ez fordulópont.
Tapi2021 2023.10.04. 15:26:26
De mit lop?
Mire gondolsz?
Ha egy befektető odaviszi a pénzét, csinál egy gyárat és előállít valamit, azt egyrészt nem lopja, másrészt, ha nem menne oda, nem lenne előállított termék sem. Tehát sem ellopni nincs mit, sem a meglopottnál nem marad semmi. Mivel elő sem áll.
Ezért kérdem, ha nem erre, akkor mire gondolsz?
Tapi2021 2023.10.04. 15:31:09
Nem úgy néz ki.
Ülnek sok ásványon. Ami csak értéktelen kő, folyadék..., addig, amíg valaki fel nem használja.
Márpedig ők nem igazán tudják felhasználni, ezért a hasznát sem élvezhetik.
Mi pl. tele vagyunk termálvízzel. Hasznunk meg szinte semmi belőle, mert nincs hozzá PÉNZ és KNOWHOW, hogy hasznot is hajtson.
Ehhez kellenek a vállalkozók és a pénzük, tudásuk.
Különben a gyémánt is csak egy kő.
Tapi2021 2023.10.04. 15:33:26
És mivel nem lesz, így atomot se kell bevetni."
Reméljük!
Tapi2021 2023.10.04. 15:35:54
A kisember akkor marad hoppon, ha a vállalkozók nem vállalkoznak, nem teremtenek munkahelyeket és nem adnak fizetést!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.04. 15:39:51
Egyenlőtlen kereskedelem, A gazdaság nyugati kezekben. Pénzügyi elnyomás.
Boldeone2 2023.10.04. 15:42:51
Nem a hazug ruszki győzelmi propagandát kell nézni, hanem a rubel árfolyamát, azt hogy mennyit csökkent az orosz export, mennyit drágult az import
Ez egy gazdasági háború, mely célja az orosz rezsim kivéreztetése
Ha Trianon igazságtalan volt, akkor Dél-Ukrajna annexiója is az. Éppen ezért nem lehet béke, amíg onnan ki vonulnak az oroszok
2023.10.04. 15:46:26
csakhogy erre a kézenfekvő válasz a vegyesvállalati rendszer. bejöhet a multi. kölcsönösen előnyös ajánlatot kell tennie. vegyesvállalati formában osztozkodnak az állammal.
és akkor ugye nagyon sok multi nem jön be, néhány azonban vállalhatja, mert hogy a konkurencia természetes módon kiszorul. így a verseny is korlátozottabb, a globalizáció hatása kisebb, ugyanakkor van technológia import, gyarmatáru kereskedelem, természetes módon államilag korlátozottan. vegyesvállalati rendszer. a kádár rendszer vége, a rendszerváltást közvetlen megelőző időszak.
ez az alternatíva. majdnem nyilvánvalóan.
Boldeone2 2023.10.04. 15:47:01
- Nem érted a helyzetet! Neked is csak a Trianon analógiát mondhatom: Dél- Ukrajna Ukrajna legitim területe, arról nem is mondhat le Zelenszkij az ukrán alkotmány szerint
Echte ukrán terület, sőt, ott született az államiságuk
" Hetmanatus "
A te békéd az agresszor diktátuma- szemben az erkölcsi és a jogi igazsággal, nyilván SENKI nem fog beleegyezni
Világos , hogy Putyin rendszerét le kell győzni, az a béke útja
Boldeone2 2023.10.04. 15:54:28
- A háborúnak vannak haszonlesői, az USA sem ma született bárány, de tudjátok már különbséget tenni!
Oroszország mégis csak egy totalitárius hadiállam, nem a szövetségesünk!
Nekünk az az érdekünk, ha a nyugati világrend erősödik, mert mi is annak a része vagyunk. A létünk az EU - tól függ, a liberális demokratikus államok szövetségi rendszerétől
Oroszország egy hanyatló állam, a vak is látja....Vége van. Nulla a hatalma szinte Közép-Ázsiában , ahol már mindenki másfelé kacsingat
Még az örményeknek is elegük van, pedig ők történelmi oroszbarátok...
Az oroszok Afrikában népszerűek csak, ahol az írástudatlan negrókat a nyugat ellen lazítják a muszka ügynökök
Boldeone2 2023.10.04. 16:08:03
Értem a fejlődő országok vezetőinek, meg az oroszoknak a demagógiáit: csóróság van mindenhol, szinte, kivéve a nyugatias világot ( kis kivétellel ...) Az fáj nekik
Országaik egyszerűen elbuktak a kapitalista világversenyben csak erről van szó, így másképp nem tudnak hatalomban maradni a nepostista helyi vezetők, mára sok helyen diktátorok, ha gerjesztik a nyugatellenes gyűlölködést
Csakhogy NINCS más út, mint az, amit mondjuk mi mint volt szocialista ország végigjártunk
Most pl Afrikában lassan felszámolják azt a maradék kis demokráciát és piacgazdaságot is, ami volt. Egyre több a diktatúra
Borítékolható, hogy sokszoros migrációs hullámok jönnek, mert nem marad szinte élhető hely a világban, csak a fejlett nyugaton
Az öböl- országokban lényegében eltaposadnó pondró, rabszolgaként tekintenek az afrikaiakra
Ázsiában dettó: lényegében oda csak születni lehet, sem dolgozni, sem vállalkozni nem lehet külföldiként, durva és nyíltan hirdetett rasszizmus van
A világnak egy óriási szerencséje van: hogy a felvilágosult, liberális Nyugat- Európa létezik. Ez a zsinórmérték a világnak, ez az előremutató társadalom
Ezért is kell küzdeni a lator államokkal szemben!
élveteg 2023.10.04. 18:34:38
Naaa Georg Clonney meg a többi halivúd nem aggódik az öbölmenti országok demokráciája meg az emberi jogok miatt? Mintha senki nem követelne habzó szájjal szankciókat az öböl menti országok ellen
MEDVE1978 2023.10.04. 18:58:57
Az EU továbbra is szopóágon van, ez végleg taccsra teszi az európai gazdaságot, nem véletlen a most elhúzódó válság. Ez egy kínálati sokkos válság, az energia drágult meg brutálisan, ami mindenre kiterjedő extrém inflációt gerjesztett. Ez várhatóan megadja a végső döfést a még maradék iparnak (a klímaválság miatt egyébként is válságban lévő autóiparnak annyi). Javulás nem várható.
Ennek egyszerűen az az oka, hogy a zöld fordulat bedőlt vagy inkább lehullott róla a lepel. Hiába fetreng Greta Thunberg sikítós hisztiben, a valóság mégis az, hogy a nap és szélerőművek szezonban túl sok energiát termelnek, szezonon kívül pedig semmit. Minden más kiegészítő (fosszilis vagy nukleáris) viszont jelentősen megdrágult, fosszilisből immár a Kaukázus és az arab világ az utolsó elérhető opció. Ugyanakkor lényegesen drágább már, mint amikor az oroszok is az energiamixben voltak.
Van der Leyen, illetve az EU gazdasági mainstream próbál előremenekülni, pl: Ukrajna felvételével az EU-ba, illetve az USA-nak való teljes becsicskulással. Ukrajna felvételétől valószínűleg egy belső piaci növekedést vár, ami valóban jelentős profitot és növekedést hozhatna, a probléma csak az, hogy emellett a teljes EU koherenciát vágja tönkre.
Ettől függetlenül ez a csikicsuki még évekig eltarthat. Szerintem a legvalószínűbb forgatókönyv a nyugati kifáradás. Tény, hogy az ukránokat ma teljes mértékben a nyugati segélyek tartják életben, ezek elapadása szükségszerűen ukrán vereséget jelent.
A lengyelek továbbra is ukránbarátok lesznek - a mostani mosolyszünettől függetlenül. Egyszerűen a lengyel társadalom túlságosan oroszellenes ahhoz, hogy bármi mást csináljanak. Ugyanez a helyzet a balti államokkal is. Csehország, Szlovákia, Bulgária, Görögország nagyjából kevésbé lelkesedhet. Minden jel arra mutat, hogy mind az EU-ban, mind az USA-ban lassan gyengül az ukránok támogatottsága. Egyedüli drasztikus változást az hozhat, hogy ha Trump nyeri az elnökválasztást az USA-ban, ő valószínűleg kibékülne Putyinnal. Egyébiránt szépen lassan pötyög lefele majd a támogatottság, amíg el nem ér egy kritikus szintet. Ekkor majd Zelenszkij jelzi, hogy tárgyalni szeretne, az oroszok meg gyakorlatilag a mostani határokra hajazó befagyott front mellett fegyverszünetet kötnek.
Persze az EU-nak továbbra sem lesz majd jobb, az EU elit az oroszokkal való üzleteléstől el fogja tiltani az uniót. Az ukránok elé be lesz lengetve a csatlakozás, aztán lesz 10-15 év, amíg talán eljutnak odáig. Ha addig nem lesz náluk fordulat vagy nem omlanak össze.
Az oroszok bár meggyengültek, továbbra is lassan gyengülni fognak, azzal a különbséggel, hogy az olcsó szénhidrogénjeiket és egyéb áruikat most már nem az EU-nak, hanem Kínának, Iránnak, Indiának és az araboknak adják el. Ráadásul most már sokkal ellenségesebbek lesznek az EU-val, ahogy láttuk a kvázi francia gyarmat Niger Wagneres puccsánál.
Gery87 2023.10.04. 20:19:56
Jó ezt már lejátszottuk, ha elmondod még egyszer akkor se lesz igaz:)
Gery87 2023.10.04. 20:21:33
Persze, persze...
Ha csak a nyugati tőke vonul ki, de marad a kapitalista rendszer meg harmadik világbeli politikai viszonyok akkor semmi lényegi nem történik.
Gery87 2023.10.04. 20:21:45
francokat.
Gery87 2023.10.04. 20:22:39
Lejátszottuk ezt is.
A kapitalizmus előtt és után is volt/lesz élet és munka, nem kell úgy csinálni mintha nélkülük nem lenne semmi!
Gery87 2023.10.04. 20:26:32
"Persze az EU-nak továbbra sem lesz majd jobb, az EU elit az oroszokkal való üzleteléstől el fogja tiltani az uniót. "
Ez az angolszász hatalmak érdeke és célja már vagy 100 éve!
Hogy a német meg az orosz ne legyen jóban mert akkor komoly konkurencia meg ellenlábas.
Szét kel őket választani.
Gery87 2023.10.04. 20:31:04
Vagyis aki hosszú távon gondolkodik és jót akar magának, az a kontinenst is hagyja el mert itt egy válság jó sokáig fog tartani.
Javaslom Kanadát, Ausztráliát...oké erdőtűz de még mindig jobb mint egy impotens senkik vezette gittegylet.
Boldeone2 2023.10.04. 21:24:57
A vezetékek kiépítése is lassú és bizonytalan Ázsia felé, ha lesz egyáltalán
Egyedül a kőolajat tudja eladni Ázsia felé, annak meg mindig limitált lesz az ára, mert a világ legnagyobb részének, Kínának sem érdeke, másrészt csökkenti a vg növekedését
Az EU - nak annyit kell tenni, hogy nekifutni újra a zöldátállásnak, diverzifikálni és csökkenteni az energiafelhasználást
Meg ami van pént, betolni a K+F+ I - be
Annyira nem reménytelen a helyzet
Ezzel az Orosz állammal nincs mit tárgyalni. Ukrajna harcolni fog, mert az igazság mellette áll
Az hogy Trump újra nyerjen , nem valószínű, szerintem
Túl nagy az elutasítottsága, abból polgárháború lenne
Több a demokrata szavazó az USA- ban kb 20 éve...
Az EU- nak kell beállni Ukrajna mögé erősebben, mert a távlati cél csak az orosz elnyomó rezsim legyőzése lehet. Putyin és Medvegyev veszélyesek a demokratikus világra
Oroszország egy nagy agyaggólem, még erős, de már rogyadozik, így be kell végeztetni a sorsát, mert Európa 100 éve szenvedi az orosz terrort, időszerű lenne ha egy békés és demokratikus ország születne keleten, az abszurd diktatúra helyett
Boldeone2 2023.10.04. 21:30:34
Azt a Pravda is megírta kb 60 éve ....
www.google.com/search?q=usd+rubel&oq=usd+&aqs=chrome.1.69i57j69i59j35i39i650j0i131i433i512j0i433i512j0i131i433i512l3j0i512l5j0i131i433i650j0i512.2626j1j4&client=tablet-unknown&sourceid=chrome-mobile&ie=UTF-8
A rubel árfolyama lényegében államilag manipulált, mégis gyengül...Valami nagy szar van ott belül, de kifelé elhazudják...
A kínaiak jól odamérik nekik az áruikat
Nyilván a szankciók kicselezése sem tesz olcsóbbá egy terméket ..Minden közbülső keres rajta...
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.05. 05:32:53
De esélyt ad.
Jobb mindig a nemzeti tőke.
Tapi2021 2023.10.05. 09:21:44
Tapi2021 2023.10.05. 09:25:15
Oda-vissza.
És nem ezzel lehet ezt lezárni, hanem kizárólag tárgyalásokkal.
A baj az, hogy a felek úgy gondolják, hogy szorítunk még - mindenki nadrágszíján, az oroszokén, az ukránokén, az EU-én, Afrikáén.. -, oda dobunk még pár tízezer embert meghalni..., HOGY JOBB tárgyalási pozíciónk legyen. (Vagy rosszabb!)
No comment. :-(
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.05. 09:29:03
Jó lenne.
Tapi2021 2023.10.05. 09:29:13
Akkor tehát vonuljanak ki az elvett magyar területekről is! ?
Mert miért mérünk kettős mércével? Minket lehetett darabolni, mást nem?
Tapi2021 2023.10.05. 09:32:25
Akik most éppen úgy viselkednek velünk, mint az állatok, mint az ellenség! (Ráadásul tombol a pogányság.)
Erre mondják, ha ilyenek a barátaid, nincs szükséged ellenségekre.
Oroszország semmit nem ártott nekünk, szemben az EU-val!
Tapi2021 2023.10.05. 09:39:38
Ha nincsenek magánvállalkozások, magánbefektetések, magántőke..., akkor meg semmi sincs. Se ott, se itt.
Csak a szocializmus építése. Egyenlő csóróságban.
Tapi2021 2023.10.05. 09:42:58
Nem játszottuk le, mert TE nem mondtál helyette SEMMI reális, életképes MÁS rendszert.
Azt mondod, hogy nem a szocializmust, kommunizmust sírod vissza - az nem is működött -, de nem mondod meg, akkor mit?
Szóval se kapitalizmust, se szocializmust, se feudalizmust nem akarsz, de akkor mit?
Ami akár csak elméletben életképes.
Gery87 2023.10.05. 09:51:53
Megbeszéltük hogy semmi ilyen nem épül.
Lölő a piacon, egyedül, állami segítség nélkül nem jutott volna idáig.
Ezek ennyit tudnak közpénzen megvenni dolgokat amik már kiépültek és működnek, ÚJat teremteni képtelenek.
Strómanok nem üzletemberek.
Gery87 2023.10.05. 09:53:43
Elmondtam, elmondtam 1000-szer mr itt, de a "vörös köd" miatt elfelejted, nem érdekel...
Tapi2021 2023.10.05. 11:12:18
Tapi2021 2023.10.05. 11:20:59
Miközben tény, hogy ha ezt nem teszi, akkor nem is jön létre semmilyen érték! Amit el lehetne "lopni", vagy ami - ha ő nem lenne - a "népé" maradna.
Ezek bull shitek. Főleg úgy, ha nem adtok életképes alternatívát.
Tapi2021 2023.10.05. 11:23:28
Gery1987 2023.10.05. 15:07:52
Akkor az a te bajod barátom, keresd vissza én már ebben most nem vitázok veled, nincs értelme.
Gery1987 2023.10.05. 15:11:01
jaj istenem.
ne kezdjük megint a "mi volt előbb az ötlet vagy a munka" tyúktojás lószart mert nincs értelme, egyik sincs meg a másik nélkül!
Csak szerinted ennek a módja kizárólag a magántulajdon lehet, és kizárólag az egyenlőtlen elsoztás...én meg mondtam hogy szocializmus meg kollektív tulajdonról (és személyes tulajdonról) munkástanácsokról és egyenlőbbb elsoztásróűl beszél...
De már unom leírni.
van irodalma nézz utána,.
Gery1987 2023.10.05. 15:13:44
Ja, minden fasza.
40 év alatt csak sikerült itt is a környékbeli utak 20%-át egyszer felújítani...alapja ennek sincs de legalább jó drága volt.
A MÁV környékbeli 50 éves útja persze nincs és nem is lesz megcsinálva, mert a MÁV az valami állam az államban....még Lázár is küszködik vele.
Tapi2021 2023.10.05. 15:28:56
Ezért kérdezem, hogy működőképes alternatíva van-e?
Mert köpködöd a magánvállalkozásokon alapuló gazdaságot, csak jobbat nem mutatsz fel.
A szocialista, kommunista, marxista szarságok nem JOBB alternatívák. Hanem rosszabbak. Ráadásul már ki is próbáltuk.
A haszon általában arányosan oszlik el most is. A befektető ad mindent, teszi kockára a SAJÁT pénzét, egy szalagmunkás meg becsavar pár csavart. Ezzel kb. 0,001%-ban járul hozzá a haszonhoz. Ezzel arányos a bérezése!
A "pénzemberekről", tőzsdei spekulánsokról nem beszélek, őket én sem számolom ide.
Tapi2021 2023.10.05. 15:30:12
Gery1987 2023.10.05. 20:36:17
"Hanem rosszabbak. Ráadásul már ki is próbáltuk."
Nem, nem próbáltuk, de ezt már múltkor is mondtam, látod ennyire se figyelsz, leszarod mit mondok, akkor meg minek kérdezősködsz?
Elmondom újra te meg nem fogod fel és komcsizol tovább, semmi értelme ennek.
Gery1987 2023.10.05. 20:37:36
Ja, ami van az is 10-szer annyiba kerül egy szaros 10 millás társasjátékot 90 millióért vetek meg...
De megmondták a fidesznél hogy "amit más korrupciónak nevez, az a rendszer lényege".
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.06. 18:48:10
A gazdasági háborús bekezdés saját kútfő? Mert nekem behozta ezt a képet:
upload.wikimedia.org/wikipedia/ru/b/b9/Russe_muss_sterben.JPG
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.06. 18:53:56
honvedelem.hu/hirek/ii-vilaghaboru-50-70-millio-zomeben-civil-aldozat.html
„nekünk csak a kaput kell betörnünk, s az egész korhadt épület összeomlik majd".