Intenzív tombolást váltott ki az intenzív magyar Nobel-eső.
Én egyébként a Nobel Sóhivatalt magasról leszarom, ezt szeretném aláhúzni, de most nem ez a kérdés: mégis a Nobel-díj a legismertebb nemzetközi díj, melynek így politikai jelentősége van.
Ballib szemszögből a probléma hatalmas. Egyrészt hogyan képes a csúnya poroszos magyar iskolarendszer olyat embereket kitermelni, akiket aztán a világ csúcsán drogozó, nemporoszos-hanemgondolkodnitanító rendszerű skandinávok is elismernek?
Mi történhetett? Esetleg Zorbán megvette pár zsák krumplival a Nobel Sóhivatalt? Vagy egyenesen Putyin delegált oda ügynököket? Csupa nyomasztó rejtély.
Másrészt a magyar díjazottak nem voltak hajlandóak az ellenzéki összefogdosás élére állni, s még arra is képesek voltak, hogy szóba álltak Zorbánnal és embereivel! Azaz nem demokraták, nem tehetségesek! Ez a Karikó egész odáig süllyedt, hogy felment a kolostormalachoz a Karmelitába és rámosolygott, ahelyett, hogy tiltakozásul nem fogott volna kezet vele, de legalább nagyon csúnyán nézett volna rá!
A legéberebb libbantak rájöttek: a svédek így fizetnek Zorbánnak a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásáért! Dehát ezek a gerinces progresszív szivárványos svédek hogyan zuhanhatnak le eddig a szintig?
Nem jók a ballibek találkozásai Nobellel. Már a múltkor is mekkora botrány lett Kertész Imréből! Pedig Kertész hétpróbás ballib hírében állt, de aztán megbolondult: élete utolsó éveiben hirtelen szembement a ballib kánonnal, alaposan felbosszantva a "mértékadókat", s emiatt majdnem ki is tagadta őt a Szalon. Még jó, hogy időben meghalt, különben tovább fasizálódott volna!
Sajnos a szokásos érv se működik: hogy igen, de ezeket elüldözték, külföldön lettek sikeresek. Mit ad Isten, egyikük se Zorbán kormányzása alatt hagyta el az országot!
Az igazság nem segít. Az pedig az, hogy a tudomány drága mulatság, s csak nagyon gazdag országok engedhetik meg maguknak a pénzkidobást kutatásokra, így a tudományos tehetségek is oda mennek kutatni, ahol ezek a feltételek megvannak. Lám, a magyar fizikus díjazott két francia kollégája se hazájában kutat.

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
_Neville 2023.10.06. 10:10:11
A helyzet még viccesebb :)
mandiner.hu/belfold/2023/10/a-telex-ujsagiroja-igy-tamadta-korabban-a-nobel-dijas-krausz-ferencet
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.06. 10:25:01
vicces
Gery87 2023.10.06. 11:01:50
Az ilyen posztok karikatúrák nem a valóságról szólnak.
"Az pedig az, hogy a tudomány drága mulatság, s csak nagyon gazdag országok engedhetik meg maguknak a pénzkidobást kutatásokra"
Ez így van. Vannak területek amikben egyszerűen nem tudsz Magyarországon dolgozni és kész.
Ettől függetlenül tény hogy sokan nem a tudományos lehetőségek miatt hanem a rendszerek miatt léptek le, vagy születtek eleve külföldön mert a szüleiket üldözték el.
"Egyrészt hogyan képes a csúnya poroszos magyar iskolarendszer olyat embereket kitermelni, "
Nem képes, ők kivételek. A tehetség meg utat tör.
Egyébként se Nobel díjasokat kell "termelni" az iskolarendszerben, ez lehetetlen, hanem normális, életrevaló, felkészült, tájékozott, alapvető tudással rendelkező embereket.
Jelenleg a szövegértés se megy már sokaknak.
Gery87 2023.10.06. 11:11:30
Végiggörgettem a Mandinert.
Sok minden nem változott.
A lap szellemisége továbbra is egy "cinikus, kárörvendő nyugdíjas kazánfűtő kocsmában előadott világmagyarázatainak" felel meg.
"Tudod Józsikám ezek mind ilyenek, bassazisten, de jön még kutyára kamion....haha"
gigabursch 2023.10.06. 12:03:25
Csakhogy egy kicsikét sajnáljuk azt, aki tevékenységével vastagon részese lett a covid-terrornak.
ZorróAszter 2023.10.06. 12:51:43
A magyar Nobel-díjak megtörik az ellenzék hitét a végső győzelemben!"
Miért?
13 évesek és mindent Orbánnak köszönhetnek?
:o)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.06. 12:58:46
Nem. Hanem mert a ballibaizmusban erős magyarellenesség van legmélyen.
Billy Hill 2023.10.06. 13:29:53
Azokat meg főleg megszólják, akik olyasmit mertek írni, hogy "büszke vagyok", mert hát milyen alapon? Pedig csak próbált valami pozitív érzést kifejezni szegény, de ezt is le kell törni rögtön...
(Akkor kik is csinálják a szar hangulatot, ami miatt menekülni kell innen?)
Billy Hill 2023.10.06. 13:32:57
ZorróAszter 2023.10.06. 14:30:31
Csakhogy ez nem az emberek, hanem a média.
Az állítólagos ballib és nyilas médiák ugyanazoknak a kezében van, mint a fidesznyik, és összehangoltan tartják hatalomban Orbánt.
A kommentelők meg ki-tudja-kicsoda és ki küldte, ki fizeti és mire?
ZorróAszter 2023.10.06. 14:32:17
De ha lenne, annak is megmondanák, hogy miről írhat és miről nem.
Hogyan szabad bírálni Orbánt és hogyan szigorúan tilos.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.06. 14:59:01
Nem tudom biztosan, de azt sejtem, a kommentelőket a gyíkemberek küldték...
ZorróAszter 2023.10.06. 17:25:28
"Nem tudom biztosan, de azt sejtem, a kommentelőket a gyíkemberek küldték..."
Zavaleta a maga szeme láttára bukott meg.
Én meg tök véletlenül az internet hajnalán kiszúrtam egy amerikás magyar bérkommentelők.
Az úgy esett, hogy egy szegedi prof attachmentet akart küldeni valakinek, de valaki levágta a leveléről, és a címzett nem kapta meg.
És azt mondta, hogy Szegeden már mindent megnéztek, és nálunk Isten bizony minden rendben. Hittem neki, és nézem a másik vonalat, és látom, hogy a fazon aki magyar egyetemistának adja ki magát, az egy ameikai egyetemi koleszból ír, a nevén meg látszik hogy másod-harmad generációs amerikai magyar. De aztán nem foglalkoztam vele, mert közben biztos lettem benne, hogy a prof átvágott, és az ő intézete vágta le a mellékletet.
Egyébként semmi különös nem volt. Moon atyáról vitatkoztak.
Így hogy tudtam, hogy a faszi csak kiadja magát magyar egyetemistának, így már látszott, hogy tökéletesen beszél magyarul, csak éppen nem használ olyan szavakat, amik 45 után jöttek be.
Szoval a lényeg, hogy a kommentelők jelentős része ilyen-olyan bérkommentelő. És sok helyen sok nicken kommentel.
Kizárt, hogy ezt nekem kell elmagyarázni magának.
Tapi2021 2023.10.06. 17:51:03
Ez igaz. És mind balos volt! A náci-nyilas-nemzeti szocialistáktól a szovjet-magyar-nemzetközi szocialistákig.
Tapi2021 2023.10.06. 17:53:41
Az meg van, hogy a Mandinak nem saját cikkei vannak, hanem szemléz? És a ballib oldalt is?
Tapi2021 2023.10.06. 17:59:51
Nem csoda, mind BALOLDALI!
A nyilasok is a nemzeti SZOCIALIZMUS egyik verziója VOLTAK.
Mindent megteszek a magam szerény eszközeivel, hogy az emberek megértsék: Nincs balos és jobbos szocialista és szocializmus! Csak BALOS!
Legyen annak bármely VERZIÓJA, bármely néven.
Tapi2021 2023.10.06. 18:04:27
De hát pár sorral feljebb magad írtad, hogy a srác magyar is volt, meg egyetemista is!!!
Csak az USA-ban.
Azt is mondta esetleg, hogy kifejezetten Magyarországon egyetemista?
Tapi2021 2023.10.06. 18:07:49
És azt nem tudod, hol kell jelentkezni? Sok gondomat megoldaná, ha fizetnének, ha már úgy is ennyit írok. Ingyen. (Persze lehet, ez a gond, ha ingyen is írok hülyék lennének fizetni. :-( )
Gery87 2023.10.06. 18:32:34
Meg biztos zsidó is nem?
Gery87 2023.10.06. 18:35:25
A NER ellenesség, ellenzékiség, meg az Orbán ellenesség, nem magyar ellenesség, Orbán és a Fidesz NEM Magyarország és nem a nemzet.
Akkor se ha egyeseknek már nincs különbség.
Egyébként az egész "ballib ellenzék" vastagon a NER része, legitimálja és karriert építhet benne.
Gery87 2023.10.06. 18:39:06
Ez akkor se lesz igaz hogyha ítélet napig nyomod!
A nácik, fasiszták nem baloldal.
Ebben nemzetközi konszenzus van, szóval nem tudom honnan szeded ezt az ökörséget, de egyszerűen nem igaz és kész.
Gery87 2023.10.06. 18:39:58
Ez miben cáfol?
Bizonyára nem véletlen hogy ilyeneket szemléz!
Gery87 2023.10.06. 18:42:24
Agyadra ment ez a komcsizás látom:)
Mutass egy darab hiteles forrást ami a nácikat "baloldali szocialistáknak" tartja!!
Azon kívül hogy te felkeltél reggel és ez beakadt neked, mert ezzel is lehet komcsizni, semmi alapja, egy fasság az egész.
Tapi2021 2023.10.06. 18:51:15
Ebben nemzetközi konszenzus van, szóval nem tudom honnan szeded ezt az ökörséget, de egyszerűen nem igaz és kész."
Azért van konszenzus, mert a Szovjetunió szövetséges volt, lepaktáltak SZTÁLINNAL, és együtt győzték le a nyugati nagyhatalmakat jobban veszélyeztető németeket.
Ez a konszenzus HAZUGSÁG!
A SZU mosdatása. Hogy az más szocializmus. A "JÓ" szocializmus. Szemben a szerintük rossz szocializmussal.
(Ma nem ugyanezt játsszák? Jó demokrata, rossz demokrata..., stb. De.)
Angliában a mai napig hősként tekintenek minden szovjet szocialista, kommunista katonára! Talán valami törvényt is hoztak erről anno.
EZÉRT HAZUDJÁK a többi, az ellenség SZOCIALISTÁKAT JOBBRA!
Ennek kell véget vetni. Mindkét vöröszászlós, szar diktatúra SZOCIALISTA volt, tehát baloldali.
Nem lehetnek a politikai térfél mindkét végén szocialisták!
Ja, de, úgy, hogy elnevezzük az egyik fajtát, a "rossz fajtát", NEM IS IGAZI szocialistának. És máris mehetnek jobbra a royalisták, kereszténydemokraták, kisgazda/parasztpártok..., stb. közé.
Ez hazugság és manipuláció!
Tapi2021 2023.10.06. 18:52:03
Mert van jobbos szocializmus is?
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.06. 19:13:43
www.facebook.com/nyary.krisztian/posts/pfbid02cy9KV2y3tJbKobtzz9ZTWCmykd1Anr1WeYuNbk5fNecFvwfMQFSQa8ViDHnK1mahl
A nagyképű faszkalap belevette a listába a magát egész életében alldeutschnak tartó Richard Adolf von Zsigmondyt (így hívatta magát), aki a Nobel-díja összegét a göttingeni egyetem helyreállítására adta (ennyire volt magyar) és a nemhogy all- vagy grossdeutsch, de Závada Pál magyar nyelven író ember szép kifejezését kölcsönvéve virtigli náci Philipp von Lenardot (ő is így hívatta magát), aki megállás nélkül szapulta például Einsteint, és a Nobel-bizottság felé is fúrta. Amúgy szerencsére mert pl. Heisenberget is von Lenard utálta ki Németországból.
Még szerencse ebből a szempontból, hogy a magyarságára egész életében büszke Teller Ede vagy a margittai előnévvel magyar nemes Neumann János nem kapott Nobelt, legalább ilyen alakok nem veszik a szájukra.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.06. 20:51:23
A bérkommentelést a kereskedelem találta ki. Nagyszerű reklámozási módszer.
Nyilván használja a politika is.
De abban hinni, hogy ezek releváns többség abszurdum.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.06. 20:53:26
Aki pl. annak drukkol, hogy a magyar sport vesztísen, az mi?
Meg amikor magyar nyer Nobelt, vért izzad, hogy bizonyítsa, az nem is magyar.
Gery87 2023.10.06. 22:55:02
"Azért van konszenzus, mert a Szovjetunió szövetséges volt, "
Ugyan már 1941 előtt sem mondta SENKI hogy baloldaliak lennének és most egyébként nem is a politikára gondoltam hanem történészekre, közemberekre, bárkire akinek agya van.
Soha senki nem mondta hogy a nácik baloldaliak!
"A SZU mosdatása. Hogy az más szocializmus. A "JÓ" szocializmus. Szemben a szerintük rossz szocializmussal."
Nincs ilyen!
A nácikat, fasisztákat soha nem mondták szocialistának és nem is mosdatták velük szemben a szovjetek!
Hülyeségeket beszélsz.
"Angliában a mai napig hősként tekintenek minden szovjet szocialista, kommunista katonára! Talán valami törvényt is hoztak erről anno."
A katona az nem az ideológia!
És ott se mondta senki hogy a nácik a "rossz" szocik lennének, baromság.
"Ennek kell véget vetni. Mindkét vöröszászlós, szar diktatúra SZOCIALISTA volt, tehát baloldali."
Mindkettő diktatúra volt és a diktátúra szar, de a náci nem voltak baloldaliak és nem tartotta őket annak soha senki! Ők maguk sem önmagukat, hülyeség.
"Nem lehetnek a politikai térfél mindkét végén szocialisták!"
Mert nem is azok a nácik.
"Ez hazugság és manipuláció!"
Amit te mondasz az a hazugság.
Várom a hiteles forrást.
Gery87 2023.10.06. 22:55:38
Arról hogy a nácik szocik!
NE terelj te is tudod hogy erre rétettem.
Nem kell a álértetlenkedő duma.
Gery87 2023.10.06. 22:56:51
Hol láttál ilyet?
Valami DK-s nyugger fórumon? Ők minden ballib?
Miért foglalkozol idiótákkal?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.07. 07:43:05
Járj nyitott szemmel, ne zárkózz ballib burokba.
jónévez 2023.10.07. 10:44:07
"Arról hogy a nácik szocik!"
Az a helyzet, hogy azok.
-a nevükben is benne van (nemzeti szocialisták magyarra fotdítva)
-a német munkkáspátból alakultak, szocialista gyökérrel, nacionalizmussal ízesített szocialista "finomság".
Tényleg csak a SZU (utólagos, inkább csak a háborús helyzet miatti) megkülönböztetése, tudta azt akkor is mindenki, hogy túl nagy különbség nincs köztük (mármint az erőszakkal jobbításban, a hódításra törekvésben), a háborús szövezségest valahogy mégis meg kellett különböztetni az aktuális ellenségtől. Ezért felvették, használták a SZU szóhasználatát.
Valójában sem a szocialisták, sem a kommunisták, sem a nemzetiszocialisták, sem a fasiszták (remélem nem felejtettem ki a szótáradból semmit) se nem bal, se nem jobboldaliak. Még szélsők sem. Bűnöző népség.
jónévez 2023.10.07. 10:54:02
"Hol láttál ilyet?"
Erről szólt a cikk. Hogy ilyet látni. És tényleg látható -persze, nem csak most, de most IS látható.
Gery87 2023.10.07. 12:04:32
A fasság nem érdekel, ezért nem olvasok fasságokat.
Gery87 2023.10.07. 12:07:45
Ökörség, a név nem jelent semmit.
A Fidesz is "polgári" meg "Fiatal demokrata" aztán se nem polgári se nem fiatal.
De még mindig várom azt a hiteles elemzést amely leírja hogy a nácik balosok.
Nem kukacoskodásból.
Csak azért mert ez olyan állítás ami ezt megkívánja.
Ugyanis a te elemzésed lepkefingnyit nem ér.
"Valójában sem a szocialisták, sem a kommunisták, sem a nemzetiszocialisták, sem a fasiszták (remélem nem felejtettem ki a szótáradból semmit) se nem bal, se nem jobboldaliak."
Megint egy fasság, ezt is tessék bizonyítani valami valamivel.
Gery87 2023.10.07. 12:10:22
Bizonyára mindenben találni idiótákat.
Direkt jártok a medve barlangjába megkúratni magatokat?:)
Én olvastam itt ott a két magyar Nobelesről de hogy vitatták volna magyarságukat...olyat nem.
jónévez 2023.10.07. 12:35:06
"de hogy vitatták volna magyarságukat...olyat nem"
Bizony, vitatják. Feszt arról beszélnek, hogy ANNAK ELLENÉRE lettek Nobel-díjasok, hogy magyarok. Feszt arról beszélnek, hogy elüldözöttségük miatt lettek azok. Ami hazugság persze, épp e kettő is arról beszél, hogy nem így van, sőt.
Gery87 2023.10.07. 21:36:08
Itt sose voltak ideálisak a körülmények, a zsidó törvények miatt sokan nem tudtak itt egyetemre menni, vannak akik csak a szüleik révén magyar származásúak de egyébként már nem azok....stb.
Erre miért ne lehetne rámutatni?
Egyébként Krausz arról is beszélt:
„Vannak Kiss tanár bácsijaink, Láng tanár bácsijaink, Vermes tanár bácsijaink. Hogy ők hogyan keletkeznek, ahhoz én már nem értek, de talán ezen a ponton szeretném megjegyezni, hogy rendkívüli aggodalommal figyelem a magyarországi tanári szakma jelenlegi megbecsültségét és itt a tévén keresztül is szeretnék apellálni a döntéshozókra,
hogy tegyenek meg mindent, amit a lehetőségek megengednek annak érdekében, hogy ennek a szakmának a becsülete helyre álljon minél gyorsabban. Ugyanis, ha ez nem sikerül, és nem lesznek a jövőben Kiss tanár bácsijaink, Láng tanár bácsijaink és Vermes tanár bácsijaink, akkor egészen biztosan nem lesznek Nobel-díjaink. És ez még a legkisebb baj.”
jónévez 2023.10.08. 12:15:28
"Itt sose voltak ideálisak a körülmények... ...zsidó törvények... ... csak a szüleik révén magyar származásúak de egyébként már nem azok....stb.
Erre miért ne lehetne rámutatni?"
Értem én. Szegény Krauszt is a zsidósága miatt üldözték. Vagy netán csak a származása magyar, de nem is az.
Miért szereted keverni a szaszont a f..mmal???
Nem, nem üldözték, csak divat mondogatni, hogy magyarországról elüldözöttek a Nobel-díjasok. Miközben ő is ellenkezőt mond.
Suerintem fölösleges arra "rámutatni", ami nem úgy van.
Annyira a fasizmus/nácizmus bűvöletében élsz, hogy csak afelől gondolkozol.
ZorróAszter 2023.10.08. 12:31:42
"Nem csoda, mind BALOLDALI!
A nyilasok is a nemzeti SZOCIALIZMUS egyik verziója VOLTAK."
Mint már mondtam, ilyeneket csak maga mond. Mások tudják, hogy Hitler pártját a Thule-társaság hozta létre és a német nagytőke irányította végig.
És magán kívül mások tudni szokták, hogy Horthy különítményesei milyen vezető szerepet töltöttek be a haza náci és nyilas mozgalmakban.
Prónay Pál és Ostenburg alapította a Magyar Fasiszta Pártot.
Csak később csatlakoztak Szálasihoz. De például Héjjas Iván és Francia Kis Mihály eleve Szálasihoz csatlakozott.
Ugyanígy a többi különítményes is. Például Rátz Kálmán Hubayval még pártvezető is volt amíg Szálasi a börtönbüntetését töltötte.
Kovarcz Emil és
Horthy nekik köszönhette a kormányzói tisztét, úgyhogy nem nagyon kellett finnyáskodnia amikor kinevezte őket.
De maga Szálasi a Nemzeti Hadsereg tisztje volt. Beregfy Berger Károly is.
ZorróAszter 2023.10.08. 12:34:06
"Azt is mondta esetleg, hogy kifejezetten Magyarországon egyetemista?"
Igen.
ZorróAszter 2023.10.08. 12:37:11
"És azt nem tudod, hol kell jelentkezni? Sok gondomat megoldaná, ha fizetnének, ha már úgy is ennyit írok. Ingyen. (Persze lehet, ez a gond, ha ingyen is írok hülyék lennének fizetni. :-( )"
Szerintem kommentelőket néznek ki maguknak, és első lépés egy titktartási szerződés.
De szerintem maguk a bérkommentelők se nagyon beszélnek, mert a külföldieknek végzett ilyen tevékenység kémkedésnek minősülhet.
ZorróAszter 2023.10.08. 12:41:54
"De abban hinni, hogy ezek releváns többség abszurdum."
Elfeledkezik arról, hogy a külföldi titkisszolgálatok korlátlan anyagi forrásokkal rendelketnek.
A BND nem a CIA, de még ők is.
A google és a facebook is több tízezer embert foglalkoztat cenzúrázásra is.
Emlékein szerint a facebook a fakenews ellenes kampány kezdetén 70 ezer új cenzort vett fel.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.08. 14:33:16
Semmi értelme tömegeket beszervezni. Elég pár hangadó. Mondtam már a cseh haverom sztriptíz sztoriját?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.08. 14:34:34
"A google és a facebook is több tízezer embert foglalkoztat cenzúrázásra is."
Akkor érdemes lesz november elején erősen figyelni cikkeimet... ha jól számolom, november 5-én lesz erről cikkem. Lehet, hogy meglepi lesz...
ZorróAszter 2023.10.08. 15:04:29
"Semmi értelme tömegeket beszervezni. Elég pár hangadó. Mondtam már a cseh haverom sztriptíz sztoriját?"
Nem, de érdekel.
Az embereket nem arról kell meggyőzni, hogy Orbán jó, hanem arról, hogy a túlnyomó többség szerint jó.
Most arról nem is beszélve, hogy az állítólagos ellenzéki hangadók kiknek a zsebében vannak. Ugyanis annyira halványak, annyira nem a lényegről beszélnek, és annyira rosszul, ami nem lehet véletlen.
A dolog különösen akkor feltűnő, akit régebbről ismertem amikor még az volt a parancs, hogy Gyurcsányt kell hatalomba segíteni Orbánt meg lenyomni.
ZorróAszter 2023.10.08. 15:05:06
"Akkor érdemes lesz november elején erősen figyelni cikkeimet... ha jól számolom, november 5-én lesz erről cikkem. Lehet, hogy meglepi lesz..."
El fogom olvasni.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.08. 15:25:34
A cseh sztori.
Cseh haver ment prágai sztriptízbárba. Ahol a nagy szám az amatőr sztriptíz verseny.
Na most, senki se jelentkezik. Aztán jön egy 40 éves körüli néző, s sztriptízel. Aztán már van még 4-5 jelentkező.
Haver megint elnyom a sztriptízbárba, 1 hónnapal később. Na és ki jelentkezik elsőnek? Hát, UGYANAZ a 40 éves körüli nő. Lásd nem igazi vendég, beépítettt ember.
S abszolút profi. Hiszen mit is mond erre a vaciláló huszonéves csaj? "Ez az öreg nő lám milyen bátor, akkor nekem nincs miért félnem."
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.08. 15:26:35
A lényeg: nem kell mindenkit megvenni, ez pénzkidobás. Elég jól elhelyezett módon lépni egyesekkel. A tömeg meg megy utánuk ingyenesen.
Gery87 2023.10.08. 21:12:01
"Értem én. Szegény Krauszt is a zsidósága miatt üldözték. Vagy netán csak a származása magyar, de nem is az.
Miért szereted keverni a szaszont a f..mmal???"
Általánosságban beszéltem az elmúlt 100 évet nézve!
Ne kapd már fel a vizet!:)
Egyébként meg ahogy sok helyen írták is, ma már a kutatásokat, fejleszéseket több ember végzi sok országból ott ahol az a legkedvezőbb, egyáltalán lehetősgé van rá.
nyilván tengerbiológus nem fog nálunk eredményt elérni soha:)
Ettől függetlenül meg ami a múltban történt az úgy történt.
Krausz hogy jön ide? Sehogy, csak idéztem tőle hogy azért ahhoz hogy egyáltalán innen valaki elmenjen külföldre és ott legyen sikeres ahhoz is jó oktatás kéne.
"Annyira a fasizmus/nácizmus bűvöletében élsz, hogy csak afelől gondolkozol."
Mondja az aki mindenhol komcsikat lát:)
Tapi2021 2023.10.09. 10:47:16
Nem kell mondani: SZOCIALISTA és MUNKÁSPÁRT!
Ennyi.
A többi - az áttolás jobbra, hogy ne legyen a szovjet szoci testvérpárt mellett - szimpla átverés, hazugság.
Két vöröszászlós testvérpárt, még a koncentrációs táborokat is a szovjetekhez jártak tanulmányozni a németek, és nem utolsó sorban együtt tervezték meg Lengyelország lerohanását is, nagy elvtársi szeretetben...
Egy nyolcvan éves átverést, manipulációt kell kiirtani!
Ha egy történész még ma is áttolja őket jobbra a kereszténydemokraták, kisgazdák, royalisták.. közé, tudható, hogy még mindig HAZUDNAK nekünk!
Tapi2021 2023.10.09. 10:50:47
NE terelj te is tudod hogy erre rétettem.
Nem kell a álértetlenkedő duma."
NemzetiSZOCIALISTA Német MUNKÁSPÁRT.
Mit nem értesz?
Szóval egy szocialista munkáspárt, mitől jobboldali?
A többi meg mitől bal?????
Tapi2021 2023.10.09. 10:56:28
Nem kukacoskodásból."
Nem kukacoskodásból kérdem én sem, hogy ha magukat annak hívják, a politikájuk is balos..., akkor igazold te, hogy mitől lenének jobboldaliak???
Szóval konkrétan mi a jobbos a nemzeti szocialisták politikájában?
Amitől szerinted átkerültek jobbra, a jobbos pártok közé?
Tapi2021 2023.10.09. 11:01:18
Erre miért ne lehetne rámutatni?"
Az ugye úgy volt valójában, hogy sok karon - és szakmában - domináltak a zsidók, jóval a létszámarányuk fölött, és a többi nemzetiség gyerekeinek nem volt hely az egyetemeken. Különösen Trianon után, amikor ideözönlött még plusz sok magyar diák az utódállamokból. Ezért lettek kvóták. (Érdekes, ilyenek ma is vannak.)
Trianon nélkül valószínűleg zsidótörvények, kvóták se lettek volna.
Gery87 2023.10.09. 11:16:56
Jól van, puffogjál csak, meg trollkodjál ezzel a diliddel.
Attól még nem lesz igazad!
Hozz bármilyen forrást arról hogy baloldaliak és szocik!
És a néven rugózol?:)
Szánalmas.