1997-1999 között még eljátszottam a gondolattal, milyen jó is lenne politikusnak lenni. Tulajdonképpen a kezdeti ellenvetésem csak az volt, hogy nem jó a beszédkészségem, de arra gondoltam, ez megoldható sok gyakorlással.

Végül azonban 1999-ben örökre letettem a gondolatról. Egész más okból.

Rádöbbentem, csak a vezető politikus szabad ember, mindenki más, még a majdnem vezetői pozíciójú ember is kevésbé szabad, mint egy kisember. Mindenhol a világon így van, de különösen Magyarországon így van.

Megjegyzés: Bulgáriában viszont sose akartam politikus lenni. Ennek két oka van: egyrészt nem nőttem fel az országban, így egyes dolgokat nem ismerek, olyanokat, melyeket mindenki ismer, másrészt nincs tökéletes anyanyelvi kiejtésem. Persze mindkettőt ki lehetne magyarázni egy olyan szöveggel, hogy "határontúli bolgár, aki akkora hazafi, hogy hazatért ősei hazájába", de necces így is, állandó támadási felület lenne ez minden ellenérdekelt párt részéről, szóval jobb nem belemenni ilyesmibe.

Szóval végig gondoltam 1999-ben, lám mi is a két fő tábor. Akkor ez az MSZP és a Fidesz volt teljes mértékben, a kicsik pedig a MIÉP és a SZDSZ voltak, mindenki más meg gyakorlatilag nem létezett.

Szóval elgondoltam, milyen is volt egy MSZP-s vagy fideszes kispolitikus élete csak az elmúlt 10 évben, mármint 1999-hez viszonyítva. Lám ez nagyjából:

• szoci: kezdett azzal, hogy milyen jó a kommunizmus, csak reformálni kell, majd szocdemek vagyunk, előbb semlegességet akarunk, majd NATO-t, végül mi vagyunk a szabad verseny és a piacgazdaság legharcosabb támogatói, de facto full liberálisok,
• fideszes: kezdett azzal, hogy ellenzünk minden "elavultságot", "térdre csuhások", imádjuk Sorost, ellenzünk bármilyen korrekciót a tökéletes liberális elvekkel szemben, majd a végén meg konzervatív-liberális nemzeti erő vagyunk.

S nem, nem magával a változással van gond, hiszen a gondolkodó ember változik. A Fidesz és az MSZP vezérkarának változása nyilván őszinte volt, hiszen aki ellenezte a vezérkarból, az kiesett (pl. az MSZP-ből Pozsgay, a Fideszből meg Fodor).

De mi van a kispolitikussal? Mert két opció lehetséges:

• ő is, csodaszerűen, pont ugyanazon a szellemi változáson esett át a 10 év során, mint pártja meghatározó vezetői - azt kell mondanom, hogy ennek olyan 0 körüli valószínűséget adok,
• egyszerűen kénytelen követni mindig az új vonalat, hiszen különben kiesik, vége a karriernek, márpedig nagyon nehéz egy megkezdett politikai karrierből átmenni a civil életbe.

Magyarul: aki a politikai karriert választja, s közben pártja jelentősen megváltozik, az elveszti a gondolkodás jogát. Pont mint egy Kádár-kori MSZMP- vagy KISZ-funkcionárius.

Én meg gyűlöltem a MSZMP- vagy KISZ-funkcionáriusokat, így minek akarnám saját magamat önként ilyen helyzetbe vezényelni. Apám pozitív példája is előttem lebegett, aki mindig kategórikusan elutasított minden pártkarriert, pedig volt egy időszak, amikor felfigyeltek rá, s külkereskedelmi miniszterhelyettes lehetett volna 1986-tól, de ő mindig mindent megtett minden ilyen lehetőség ellen.

Szóval én folytattam ezt a logikát. Alapító tagnak számítottam mind a Fideszben, mind az SZDSZ-ben egyébként, de azonnal kiléptem mind a kettőből, amikor gondolkodásom más lett, mint a pártvonal - itt pedig elsősorban én változtam, nem a párt. Az SZDSZ-ből valamikor 1993-ban léptem ki, a Fideszből 1 évvel később.

Aztán 1997-1999 között jóban voltam a MIÉP-pel és a KDNP-vel. A MIÉP helyi vezetője tőlem 3 háznyira lakott, sokat segített is nekem, legjobban az döbbentett meg, amikor egyszer nem indult a kocsim, s ő megcsinálta pár perc alatt, majd nem fogadott el pénzt, pedig eredeti szakmája autószerelő volt - jelenleg egyébként ő Páty polgármestere -, ő hívott több gyűlésre is annak idején, egyszer még magával Csurkával is megismerkedtem neki köszönhetően. A KDNP meg hívott, lépjek be tagnak, ez még az eredeti nem-fideszes KDNP volt, náluk is voltam pár gyűlésen, de sose léptem be.

Aztán eljött az 1999-es szerbiai háború, amikor mind a MIÉP, mind a KDNP olyan álláspontot fogadott el, ami számomra elfogadhatatlan volt. Belegondoltan, de jó, hogy nem köteleztem el magam mellettük, most szabadon ellentmondhatok!