Azt hiszem, az öregedés egyik jele az állathalmozás.

Októberben volt a házassági évfordulónk. Ez akalommal beszereztünk egy harmadik macskát. 7-hetes kékes, szürke fajtát.

Ami érdekes: a másik két macskával kevésbé képes kommunikálni, mint a kutyákkal. A macska xenofil.

Én egyébként nem is vagyok igazán macskás ember, jobban értem a kutyákat.

A vízi csigákon felbuzdulva viszont megvalósítottam állat-terrárium tervemet. Összehoztam egy csigalakot. Rendesen felszereltem: kókuszos talaj mohával, rejtekhely, enyhe fény. S csak egy darab csigát szereztem be, hogy ne szaporodjon. A csiga nem társas lény, szóval megvan egymagában.

A csigám gyerekkorú, van egy apró sérülés a házán, de ez megoldódik idővel.

Látható: sárgarépa és tök van neki bekészítve, s kálciumblokk (ez a teknős formájú tárgy). Be van téve egy melegítőkő is, de ez csak a biztonság kedvéért: a csiga nem gyík, azaz nem igényli az állandó meleget.

Egyelőre nem sikerült hatékonyan kommunikálni vele.

Pedig a csiga közelebb áll az emberhez, mint az ember az Istenhez. Viszont az ember képtelen kommunikációs csatornát adni a csigának. A csiga így mindent természeti adottságnak vesz, a jót és a rosszat is, nem gondolkozik el azon hogyan került egy teljesen biztonságos környezetbe, hogy nem kell félnie ellenségtől, s hogy csodás módon terem minden nap friss étel. Amikor pedig valami rossz történik, a csiga egyszerűen elbújik és vár: egyik nap éppen sétált, mire akaratlanul zajosan kinyitottam a terrárium fedelét, ezt az állat meghallotta, megijedt, s azonnal visszahúzódott házába, s így is maradt fél óráig.