Az ukrán nemzetépítés új divatja a helyes nyelvért való küzdelem.

A 30 évvel ezelőtt kezdődött nemzetépítési küzdelem újabb szakasza ez. Az első még teljesen rendben is volt, az arról szólt, hogy legyen az ukrán nyelv felemelve az orosz szintjére. Mert a 80-as évek végére már az a helyzet alakult ki, hogy a pár 1939-ig lengyel területet leszámítva mindenhol az orosz dominált: Kelet-Ukrajnában és Dél-Ukrajnában teljesen, a középső részen kevésbé, de ott is erősebb volt az orosz az ukránnál. S ez végülis teljesen normális igény volt: az ukránok tudjanak olyan szinten beszélni ukránul, ahogy oroszul beszélnek.

Aztán jött a második szakasz: az orosz erőszakos kiszorítása. A majdani puccs óta ez egyre erősebb.

Immár jön a harmadik szakasz: belekötés az ukránul beszélők "hibás" beszédébe is. Hibás alatt jellemzően orosz hatásnak vélt elemek értendők.

A mérce az irodalmi nyelv, melyet azonban nem beszélnek a hivatalos személyek se.

Arról se vesznek tudomást az aktivisták, hogy az ukrán nyelvterület nyitott északra és keletre is: északnyugaton összefolyik a belarusz nyelvvel, északkeleten és keleten meg az orosszal, széles övezet van, ahol a nyelvjárásról nem állapítható meg melyik nyelv része.

Amibe minden purista nyelvvédő beleesik: a saját nyelvünket romboljuk, ha ellenségnek nyilvánítjuk nyelvjárásainkat.

Amit itt megfigyeltem az hangtani jellemzően, ez a legkönnyebben érthető. Hiszen a szavak elleni harc más ügy, ez nem szokott bajt okozni. Persze az ukrán esetében ez nehézkes eleve, az orosz közeli rokonnyelv, a két nyelv egymástól kb. 500 éve vált el, így elég kevés az esély az orosztalan szókincsre. Ill. ez persze egyes speciális esetekben lehetséges, lásd pl. a hónapok nevét.

Ebben az ukránoknak pont szerencséjük van. A szláv nyelvek ugyanis a hónapokat illetően 2 csoportra oszlanak: ahol mág az ószláv hónapnevek használatosak és ahol ezek le lettek cserélve a latin hónapnevekre. A szláv neveket használják a belaruszok, csehek, horvátok, lengyelek, ruszinok, ukránok, a latin neveket használják a bolgárok, bosnyákok, macedónok, montenegróiak, oroszok, szerbek, szlovákok, szlovének, szorbok.

Külön vicces a szláv hónapneveknél, hogy nem azonosak. Pl. "levélhullás" hónap (ósszláv листопадъ) az horvátul október, míg csehül meg november.

Szóval itt az ukránok könnyedén megkülönböztethetik magukat az oroszoktól.

A harc viszont főleg a kiejtés miatt van. A következőket találtam:

• в, и, ч, щ betűk,
• zöngétlenedés,
• keménység/lágyság.

Az első pont a legegyszerűbb.

A "в" oroszul szinte mindig úgy ejtendő, ahogy a magyar "v" hang, azaz réshangként, míg az ukránban közelítőhang: vagy ugyanott - labiodentálisan -, ahol a réshang, de sokszor egészen hátul, velárisan, ahogy az angolban a "w". Az oroszban a "w" ejtés kizárt, míg a közelítőhangos ejtés csak magánhangzók között fordul elő, spontán beszédben - egyébként ez magyarul is így van normál spontán beszédben, csak az "odafigyelős" beszédben mindig réshang a "v".

Az и helyes ejtése mint az angol /ɪ/ - pl. a "kit" szóban -, viszont oroszajkúaknak ez teljes idegen hang, helyette /ɨ/ hangot ejtenek, amit az oroszban "ы" betűvel írnak.

A ч oroszul mindig lágy, míg ukránul mindig kemény. Természetesen az ukránok zöme lágyan ejti.

Ami a щ betűt illeti, ott alig 50 éve vált el egymástól a két ejtés. Ennek ejtése "scs" volt mind oroszul, mind ukránul. A hivatalos orosz-magyar átírás máig "scs" alakban ír át, lásd "Hruscsov". Azonban az oroszban ez lassan megváltozott, s mára teljesen elterjedt a "lágy s" ejtés - így már a korábban mindig lemény orosz "s" hangnak lett "párja". Az ukránban viszont ez nem jelent meg, maradt az "scs".

Az oroszban a zöngétlenedés sokkal gyakoribb, mint az ukránban. Oroszban minden szóvégi zöngés osztruens mássalhangzó átváltozik zöngétlen "párjává", kivétel ez alól csak a gyors beszéd, amikor a következő szó zöngés kezdetű. Tehát pl. az összes -ov végződásű vezetéknév ejtése "of". Ezzel szemben az ukránban szóvégen sosincs zöngétlenedés, s más helyzetben se mindig.

A kemény/lágy megint más kérdés.

Az oroszban szinte teljes "párosítás" van e tekintetben. A b, f, d, l, m, n, p, r, s, sz, t, v, z mássalhangzók lehetnek kemények és lágyak. Az ukránban viszont ezek közül kemény és lágy csak a d, l, n, r, sz, t, z lehet, a b, f, m, p, s, v mindig kemény.

Az oroszban a c, g, h, k és a zs mindig kemény, a cs és a j pedig mindig lágy. Itt az eltérés: az ukránban viszont: a cs mindig kemény, míg a c lehet kemény és lágy is.

Az eredmény: a legtöbb ukrán az orosz szabályok szerint ejt. Azaz ahol az oroszban nincs lágyság, ott kemény hangot ejt + j hangot, ahol pedig az oroszban lágyság van, de az ukránban kemény hang + j kellene, ott lágyat ejt.

Magyar füllel ez észre se vehető igazán, hiszen a mai magyarban csak 3 kemény/lágy "pár" van. Az átlag magyar észre se veszi, hogy mi a különbség pl. egyrészről lágy m és másrészről kemény m + j között, de orosz/ukrán füllel ez hatalmas eltérés.

A dolog annyira elterjedt, hogy még a láthatóan "csinált" beszédben is bajt okoz. Direkt belehallgattam az orosz anyanyelvű Zelenszkij elvtárs ukrán beszédeibe. Láthatóan alaposan fel lett készítve, de ami az и-t illeti, ő is klasszikus orosz ы-t mond a helyén ma is.