Nem volt ennyire veszélyes helyzet soha 2010 óta, ezt el kell ismerni.
A pedofil műbotrányt a Fideszen a kezdeti pillanatban csúnyán elrontotta: Novák megvédése helyett feláldozták őt. Pedig az ügy simán kimagyarázható lett volna. Hiszen kívülről nézve nem történt semmi.
A hibát aztán a ballibek gyorsan lereagálták, vérszemet kaptak.
S bár kezdetben össze-vissza szerencsétlenkedtek, pl. egymást kizáró akciókat szerveztek, meg marhaságokat követeltek - lásd alkotmánymódosítás -, tegnapra érezhetően valaki tanácsot adott nekik, s elkezdtek koordináltan támadni. Ennek kezdete a tegnapelőtti nap volt.
Most már totális támadás van. Immár az a narratíva, ami nyugaton a kitalált papi pedofília kapcsán ment, csak most nem a papok ellen, hanem az árvaházak kapcsán.
A gond ezzel az, hogy ez igaz is, minden nemzetközi kutatás igazolja: az aktív pedofília leggyakoribbb terepei az oktatási intézmények, a legpedofilebb szakma a pedagógusi, s ezen belül is a legveszélyesebb helyek azok, ahol szülői védelem nélküli gyerekek vannak, ezek pedig az árvaházak.
S lassan a ballib PR-szakemberek sikeresen csomagolják be ezt a témát, lásd pedofília = árvaház = Fidesz.
S ez bizony rossz hír. Arra pedig felesleges hivatkozni, hogy ez egy hazug narratíva, mert a modern demokráciában teljesen mindegy mi igaz és mi hamis. Egyedül az számít, melyik narratíva hat.
Most fog kiderülni, van-e még tudás Orbán PR-csapatában. A megafonosok eddig marhaságokat csináltak, döbbenve látom, hogy még erősítik is a ballib narratívát, az ugyanis nem működik, hogy "de, XY ballib is ezt csinálta", ez ilyenkor nem cáfolat, hanem erősítő tényező.
Persze nekem biztosan könnyebb, párszáz kilométerről jobban látni a lényeget. Mert csak a lényeg jön át, a felesleges részletek nem.
Mindenesetre nagyon nem szeretnék egy ballib fordulatot Magyarországon, ráadásul egy irtózatos marhaság miatt.
Az egyetlen sportban, melyhez értek - ez a sznúker - ezt úgy nevezik, hogy unforced error.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
alöksz róz 2024.02.16. 07:42:52
"Most fog kiderülni, van-e még tudás Orbán PR-csapatában. A megafonosok eddig marhaságokat csináltak" - saját maguk duzzasztják a botrányt és adnak neki (félelmükben) egyre nagyobb tétet és mennek neki durván válogatás nélkül mindenkinek
ZorróAszter 2024.02.16. 07:47:29
Bár én azért vagyok óvatosabb, mert 2018-ban már tévedtem. Akkor is volt pár olyan pocsékul eljátszott baki, ami úgy tűnt, hogy ripacsok túljátsszák a parancsra-műhülyét.
alöksz róz 2024.02.16. 07:54:01
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.16. 08:45:18
A mai "óriási rendszerellenes tüntetés" majd jó mérőszám lesz, de a tegnapelőtti mínusz százalékos kétkával díszített hadházys bohóckodás jó mérőszám. Ha itt bármi valós feszkó lenne, az úgy nyilvánulna meg mint mondjuk 2006. szeptember 17-én.
2024.02.16. 08:46:23
ZorróAszter 2024.02.16. 08:47:21
"már nem berlinből osztják a szerepeket, hanem washingtonból"
Nem hiszem. Magyarországot teljesen átadták a németeknek. Az amerikaiak kb. 2000-ig mindenből kiszálltak.
Talán épp azért, hogy ez egyértelmű legyen mindenki számára.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.16. 08:49:46
ökörségek pakkban. A teljes téves helyzetértékelés prototípusa, a szokott magyarfikázással.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.16. 09:28:56
A ma esti várható kudarc hűteni fogja az egészet, erre számítani lehet.
Ilyenkor lenne szerepe a titkosszolgálatoknak: érdemes lesz elhelyezni 20-25 provokátort a tömegben.
Serény Vélemény 2024.02.16. 09:33:59
Na és ez: index.hu/kultur/2024/02/16/influenszer-tiktok-facebook-politika-partok-erdek-hatas-kozosseg-media-instagram-tuntetes-novak-katalin/
A virtuális térben a "követés" nem azt jelenti, hogy valaki hajlandó is felemelni a seggét a hülye kütyüje elől, és kimenni a térre. A "közösség" nem olyan dolog, amit csak úgy ki lehet kapcsolni, mint a tv-t. Ezek nem "közösséget" alkotnak, hanem csak csürhét.
Serény Vélemény 2024.02.16. 09:35:23
Serény Vélemény 2024.02.16. 09:36:25
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.16. 09:37:28
Jellemzően az arány 1:5, azaz 5-ször kevesebb ember megy ki, mint amennyi mondja, hogy kimegy.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.16. 10:31:07
alöksz róz 2024.02.16. 10:32:44
alöksz róz 2024.02.16. 10:36:08
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.16. 10:38:36
Meglátjuk mit terveztek a CEU-pincében.
_Neville 2024.02.16. 10:42:25
És igen, az senkit se érdekel amúgy, hogy a sztori egyetlen pedofilja továbbra is a rács mögött rohad, Káendrebá meg nem is pedofil, akkor is pedofil ügy van.
Gelmerrrrr 2024.02.16. 10:43:22
szeretnék egy ballib fordulatot Magyarországon,
---------------
1. Nem veszély, ez a hang inkább Dasein volna, így vészely, vé-vel.
2. Vészelyes lagu, a lagu ősmagyarabb.
3. A szeret laguján inkább arat, barat, rakat,.a fordul laguján örjed.
4. Országtagadó vagyem, nekem rejku van! Dehát ez az! Totál egal, hogy most Gyurcsány szopja Kelemen Anna Kiti székjén vagy Öboát, ha országtagadóak vagyunk, és mi nem rakandunk így, ha bírják, ha nem a spirál már örjed, na jó forog(spirál rokonja a forog hangnak), a 21. század enteredett, a primitív, a nácik, a primitívek dúrongnak előre a radaron lent, így az egész irreleváns.
5. Te nem is élsz itt, hanem a Bulgároknál, így neked egal is, de nekünk is.
Gelmerrrrr 2024.02.16. 10:47:01
----------
1. Érdem hang egy sklavenaufstandi hang, stak er és ár stuma van.
2. Nem helyez, hanem leget.
3. Dumuly, nem tömeg.
4.He?????????? Túl sok volt a posztszovjet bullshit, hogy stak provokátorokat látsz?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.16. 10:51:08
A Sztálin alatti szovjet Btk-ban volt ilyen: kapcsolat bűncselekmény elkövetéssel gyanúsítható személy rokonával - 10 év munkatábor.
Pl. bementél egy boltba, ahol veled egyidőben vásárolt egy CIA-ügynöki tevékenységgel gyanúsítható személy unokatestvére.
_Neville 2024.02.16. 10:51:46
Gelmerrrrr 2024.02.16. 10:51:48
------------
1. Remerni volna.
2. Hát ez így egy bullshit, attól, hogy magyarok vagyunk. Sajna marad a sprirál így vagy, ahogy hosszútávon a 2006-os gyurcsány vagy öböa(nekem egal) terrornak a ranakeredvája Baumann Peti meredejtésje, Györkös és a robbantó, erre jennek egyebek is, amerikanizáció, ukrajnai öreszu, maga az úgymond Unbewusstsein, hogy a magyar nyelv indogermán és germán nyelv, úgy ennek is maradnak ranakeredváji, stak nem úgy, stak lassan, formálódva, ahogy mondjuk ennek az első ranakeredvája, hogy Kati székje egy röhejvé válik, üres a poziciója, ettől totális unrespekt, és hosszútávon újabb és újabb atrocitások.
Az egészet nem poltikailag kell rakni, hanem entpolitisiert.
Gelmerrrrr 2024.02.16. 10:54:18
-----------
1. Butaká gy vagy úgy illegitim halandzsa.
2. Kapcs? Nem hanem rakanta.
3. Stalnak, vagy cselnek? a bűn hangot se rakem.
4. Követ? A követ jevevényhang, de nem rakem ranakeredként se.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.16. 10:55:31
Gelmerrrrr 2024.02.16. 11:00:57
-----------
1. Téves? A tév az olvas volna magyarul, így mondjuk, hogy düheb.
2. Helyzet? Bullshit hang, ősmagyar lagu.
3. Értékelés? Az érték egy sklavanaufstandi hang, stak er és ár stuma van, és a frazeológia németizmus, nem germanizmus, ahogy auswerten, vagy werten, de a germanizmus rekkni, ez az ősmagyar hang is: lagut rekkni.
4. Hát bullshit, bullshit az is, de az is, ahogy te véled. A rerajlitás a kettőnek innento van, így dúrongank előre a nácik(nem a hülye Torockói libernyákok, a köcsögök, az álnácik).
Gelmerrrrr 2024.02.16. 11:17:22
---------------
1. Az igaz laguján rakta, a hamis laguján raktalosza, raktagalosza.
2. Számít? Ezt így dúrgerni.
3. Nem hat, ezt dúrgerni, hanem örök, árt, erejt.
4. Hát igen, ez a democsokrácia, stak a probléma az, hogy a rejalitás ettől marad. Ez totál olyan, ahogyan az oroszok náciznak, de ott van a rakás náci, mondjuk a Wagnernél(náci, nem nacionalista), és erre a fideszlibcsi oroszszopás, és nem látják a rejalitást, ahogy itt is egy páran a blogon. A két narratíva, ahogy mondjuk Boldili amcsiszopásja, a másik a fideszlibcsi szopásja, nem látja a rejalitást, ettől aztán:
- Baumann Petit leszúrják.
- A másik robbant.
- Itt van már az arische Brüderschaft(szét kellett volna verni fingáros fejeketÖ.
- Wagner Revoltion, és ennek a két narratívás mischmáscholásja.
-Antifa.
És van itt egy rakás, ahogy mondjuk a magyar az amcsi az arische Brüderschaft, arische Nation...
Nem sturda hogy Baumann Peti meredejtárja röhög és azt mondja: szopni fogtok.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.16. 11:21:53
ez a nevem senki 2024.02.16. 11:31:01
ességi tömeg kovet
elte péntek este {kép:indexwas}
zorigo: pár tucat akti
vista tüncik
ézte péntek dél
után {kép:mnemzet}
én haha
ha
Serény Vélemény 2024.02.16. 12:06:52
Tapi2021 2024.02.16. 12:28:34
Botrány, hogy rövidtávú "válságkezelés" okán, beáldozták a KE-t is, ahogy az is, hogy most egy követ fújva az ellenzékkel, a Fideszes megmondóemberek is a SAJÁT vezető embereinek, köztük Balogot lövik.
Ez agyrém.
De ahogy már írtam, nincs egyetlen egy profi válságkommunikátor sem a Fidesz körében. Rogánék, meg miután elbaszták az első két napban, most így oltanák a tüzet, hogy maguk irtják a sajátjaikat. AMIVEL NEM ÉRNEK SEMMIT! Az ellenzéki pedofilozásnak ezekkel nincsen vége!!!
Már egy szaros önkormányzati képviselőválasztáson is azt tolják, hogy a "pedofilsimogató Fidesz/kormány embere a jelölt"!!!!
Ezt a kormány kommunikációs gépezete nem képes kezelni.
Talán egy haszon lehet abból, hogy az ellenzék MINDENBE beletolja a pedózást: túltolják, és az emberek egy idő után látják, hogy barmok, hazudoznak és nem lesz már hatása.
Erre persze még várni kell. Mostanra sikerült felheccelni a fél országot, és igyekszenek maximalizálni a kárt a Fidesz oldalán, és a hasznot a magukén.
Miközben a Fidesz szakemberei tovább bénáznak és FÉLREKEZELIK a válságot!
Pl. a "baráti?" tűzzel, a saját embereik ellen.
Gelmerrrrr 2024.02.16. 12:45:30
--------------
What the fuck?
1. Hát a kormányt, a Krümmungot az ember leszarja, én igen, attól, hogy stak a libcsinek van, ilyen libernyák hang. Az ősmagyar hang a regerda, a kormányt leszarem, nekem nem van, nekem regerda van, ez az ősmagyar.
2. Képes? A faszt, ez a Varga nagyon képes, ez az értelmetlenségi! A faszt, makogják stak ezt szar hangot, de nekem így is ernya és rekna-rakna van. A kép az hép volna magyarul, de a képes egy libernyák németizmus, gebildet.
Racionálisan: rekna-rakna. Regerda racionális, raktányja, Rektionja rekna-rakn.
3.Kezelni? A kéz jevevényhang, így rakelni, regerda raktányja rakelni.
4. Gépezet? Ez egy új-ónemmagyar halandzsa, a gép jevevényhang, de az ősmagyarhang örökma, az uer indogermán stumától. De ige nem ezt mondjuk, attól, , hgyo a regerda raktányja nem nem örökma, hanem arma, az ar-ra-re stumától: ara-arat-arc-arány-arta...
Regerda armája nem rakna rakelni...
Gery87 2024.02.16. 14:09:07
"Semmilyen veszélyhelyzet nincs,"
Persze hogy nincs mert nerednyik vagy, majd később is megmondják mit kell gondolni.
" Nekem ezres nagyságrendű ismerőskészletem van a facebookon, összesen négyen foglalkoznak meg posztolgatnak a témában,"
Mert agyhalottak buborékjában vagy hülye.
"mint a négy aktív ballib fogyatékos. Boltban, kávéházban, étteremben szóba se hozza senki."
A Bánátban te faszkalap?
Gery87 2024.02.16. 14:10:21
Megmondtuk már neked te idióta egosta barom hogyha valaki nem veletek ért egyett, az nem maygarfikázás.
Pláne hogy egy szőrőstalpú román pöcs vagy:)
Gery87 2024.02.16. 14:17:19
"Azért a nagy influenszerforradalom még megmentheti a Fideszt, ez annyira vérciki már most előre, hogy páran ki is faroltak :D"
Cikinek nem ciki, csak épp változást nem fog hozni, ez biztos.
Ez egy sima polgári utcai tiltakozás az ellen ami folyik. ennyi.
"És igen, az senkit se érdekel amúgy, hogy a sztori egyetlen pedofilja továbbra is a rács mögött rohad, Káendrebá meg nem is pedofil, akkor is pedofil ügy van."
Mikor fogjátok már fel vagy valljátok be magatokak hogy:
Mindenki tudja hogy NEM peofil a kegyelmet kapott fasz, hanem csak évekig fedezte azt hogy az igazgató a rábízott nevelteket abúzállja...
Nem tudom hol a rákba mondta bárki hogy pedofil lenne.
senki.
A botrány azért van mert egy pedofilnak segítettek fajtalankodni, állami intézményben, a vezetésből, évekig és aki ezt egy másik vezető hagyta, elnézte, elsumákolta, feljelentést nem tett, a rendőrségre nem ment, a pofáját a pedónak nem verte be az asztal sarkába....és mikor végre lecsukták, az ország "családbarátmindenkianyukái" kiengedték, teljesen feleslegesen és indokolhatatlanul!!!
Mit nem lehet ezen érteni?
Az hogy tele van az ország erkölcsi hullákkal az nagyon szomorú.
Gery87 2024.02.16. 14:18:09
csakhogy itt nem pusztán arról volt szó hogy "egy levegőt szívott egy pedóval"
hanem tudta hogy az mit csinál és kikkel és mentegette, fedezte, elsunnyogta.
alöksz róz 2024.02.16. 14:24:53
a 2006-os rendőrterror nem volt még olyan régen.
Gery87 2024.02.16. 14:27:14
Nem abuzált senki senkit, nem védte őt egy fideszes faszkalap évekig és nem került emiatt börtönbe mindkét alak börtönbe majd nem adtak kegyelmet egy pedoflmentegetőnek?
Gery87 2024.02.16. 14:28:32
Ezt mondom régóta ezeknek az itteni "híveknek" is.
De persze ha te mondod az teljesen más:)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.16. 14:31:43
Mert van amikor ez helyes megoldás és van amikor nem.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.16. 14:32:39
Az ember segített egy pedó ügy leleplezésében, együttműködött.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.16. 14:34:05
Minek összecsapni?
ZorróAszter 2024.02.16. 14:59:35
"A Sztálin alatti szovjet Btk-ban volt ilyen: kapcsolat bűncselekmény elkövetéssel gyanúsítható személy rokonával - 10 év munkatábor.
Pl. bementél egy boltba, ahol veled egyidőben vásárolt egy CIA-ügynöki tevékenységgel gyanúsítható személy unokatestvére."
Mintha bizony a világ minden részén nem lenne napi gyakorlat, hogy a gyanúsított feleségét, rokonságát letartóztatják bűnrészesség gyanújával, és ezzel kényszerítik vallomásra.
Nálunk is, ma is.
Lagzi Lajcsi, Kaiser, ...
ZorróAszter 2024.02.16. 15:04:44
"igen. csak a háború kitörésekor teljesen átvették az irányítást a németek fölött. ez teljesen egyértelműen látszik abból, hogy a német nagytőke minek akarná önszántából kicsinálni saját magát."
Nem tudom, hogy valóban így van-e. Amerika látszólag olyan mértékben árt az EU-nak, hogy sokkal nagyobbnak kellene lennie az ellenállásnak.
Ez felveti azt a gyanút, hogy valójában összejátszás folyik a háttérben bizonyos célok elérése érdekében.
alöksz róz 2024.02.16. 15:14:34
elvégre vagy száz éve gyakorolják.
ZorróAszter 2024.02.16. 16:13:25
Nem tudom.
A mai események valahogy nem hasonlítanak a történelemre.
Nem a megismétlődése hiányzik, hanem hogy az események nem megtörténtnek hanem eljátszottaknak tűnnek általánosságban.
alöksz róz 2024.02.16. 16:16:59
alöksz róz 2024.02.16. 16:18:53
Tapi2021 2024.02.16. 16:27:22
1. senki nem mondta, hogy nem bűnös, 2. nem pedofília volt a bűne.
Undorító, hogy ott tartunk, hogy ma már pedofil a teljes Fidesz-KDNP, a kormány, és minden önkormányzati képviselője is, meg az egyházak is, ha nem fújják tele tüdőből az ellenzék HAMIS narrációját! .
Az inga most túlságosan kileng, és ekkorát fog vissza is lengeni.
Tapi2021 2024.02.16. 16:29:36
Igen, mert most totálisan mellé lőnek és rosszul kezelnek egy problémát. Jól látható, hogy ezért teljesen hatástalanul is!
Tapi2021 2024.02.16. 16:32:31
ez a nevem senki 2024.02.16. 16:39:07
olvas
nijó
Tapi2021 2024.02.16. 17:55:53
A mesterségesen gerjesztett szarviharban nem volt hová hátrálni. Lemondott Balog a zsinati elnökségről.
Gery1987 2024.02.16. 17:55:55
A politikában bizonyára nem.
Gery1987 2024.02.16. 17:56:51
Évekig segítette, amikor szorult a hurok akkor persze már vallott.
Gery1987 2024.02.16. 17:58:50
Senki nem mondta hogy pedofilia a bűne!
A semmin rugóztok és ezzel tereltek.
Gery1987 2024.02.16. 18:00:20
"Az inga most túlságosan kileng, és ekkorát fog vissza is lengeni."
A fidesz buzizoptt, pedózott, abberáltazott...és msot igen, visszaleng az inga.
Mondhatjuk hogy "meghosszabbították Bicskéig"....túltolták.
Most meg próbálnak visszapedózni, szánalmas.
Tapi2021 2024.02.16. 18:18:01
Ugye nem gondolod komolyan, hogy mi rugózunk ezen és mi pedofilozunk össze mindenkit, mert ezzel most politikai előnyt lehet elérni?!
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.16. 18:32:04
A megállapításod max. ebben a régi jól bevált tévésorozatban poén.
youtu.be/9BuWv8O23r8
Tapi2021 2024.02.16. 18:36:12
Balog ezt mondta:
"Boszorkányüldözés
Elmondta, azért hívta össze a jelenlévőket, hogy a szemükbe nézzen. Visszaemlékezett, hogy három évvel ezelőtt ők választották meg, s azóta együtt hoztak jó és rossz döntéseket, hibáztak is, de most egyedül ő hibázott.
Részévé váltam, és ezáltal Ti is részévé váltatok egy boszorkányüldözésnek, aminek áldozatai vannak: az a köztársasági elnök is, akit mi nagyon szeretünk, aki egyházunk hűséges tagja, s aki annyiszor bizonyította a hitét határon innen és túl. De ne legyenek illúzióitok! A boszorkányüldözés, a hisztéria akkor sem fog leállni, ha én nem leszek. De hogy én ne legyek, arról Ti döntötök. Arról nem az ellenzék dönt, arról nem a média dönt, arról nem a kormány dönt, arról nem a Facebookon döntenek. Arról Ti döntötök, a Magyarországi Református Egyház törvényhozó testülete. Ezt ne felejtsétek el! Most nem vagytok döntési helyzetben, nem is kérek tőletek döntést. Én letettem, lemondtam a Zsinat lelkészi elnökségéről
– fogalmazott beszédében Balog Zoltán. Hozzátette, hogy súlyos politikai hibát vétett, „kegyelmet kértem. Kegyelmet akartam valakinek. És ha ezért most el kell mennem, nehogy azt higgyétek, hogy az megoldás lesz. Dehogy lesz. Harc lesz. Ezután is harc lesz. Mint ahogy mindig is harc volt”. Szerinte azonban ez a harc nem most kezdődött, ezt a harcot már elődei is vívták. Példaként említette Hegedűs Lórántot, Bölcskei Gusztávot és Szabó Istvánt is.
„Az egyház egysége fontosabb nekem, minthogy azt engedjem szétverni. De ne féljetek! Ne legyenek illúzióitok! Továbbra is harcolni fogok. Ez a dolgom. Erre tettem esküt. Harcolni fogok. Harcolni fogok elsősorban magammal, a saját bűneimmel, másodsorban értetek és az egyházunkért” – jelentette ki. „A Lélek fegyvereivel harcoljunk, hogy meg tudjunk állni ebben a próbatételben” – zárta gondolatait Balog Zoltán."
Rögtön utána a DK (többek között):
"Demokratikus Koalíció: Ez még nem elég
Az ellenzéki pártok közül a Demokratikus Koalíció reagált először, közleményükben azt írták, hogy lemondás nem elég, és Balog Zoltánnak véglegesen távoznia kell a közéletből.
A Demokratikus Koalíció szerint Balog Zoltánnak azonnal és végérvényesen távoznia kell a magyar közéletből, hogy soha többé ne képviselhesse az orbáni pedofilhálózat érdekeit, sem az egyházában, sem a kormányzatban. Azzal, hogy kapaszkodik a püspöki székébe, Balog Zoltán valójában azt üzeni: ő továbbra is érinthetetlen, nem vállalja a felelősséget a bicskei pedofilsegítő szabadon engedéséért, és az orbáni pedofilhálózat tovább folytathatja rémes tevékenységét Magyarországon. Az pedig a hazai református egyházi vezetők felelőssége, hogy nem vonták felelősségre Balog Zoltánt, aki így továbbra is a püspöki székében maradhatott
– közölte Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője. Hozzátette: a Demokratikus Koalíció nem fogja hagyni, hogy „hazánk a pedofilok vadászterülete legyen, meg fogjuk védeni a gyerekeinket és az unokáinkat az orbáni pedofilhálózattól”."
Meddig szeretnének elmenni? Amíg a húr el nem pattan????
Gery1987 2024.02.16. 18:47:44
Ez nem az az idő amikor nektek kell áldozati pózba vergődni magatokat, kurva ízléstelen!
Úgyhogy ne görcsölj.
Gery1987 2024.02.16. 18:49:41
A hatalom a NER-nél van és láthatóan ha haver cinkostárs valaki akkor a pedofilia is belefér az erkölcsi normáikba.
Nem kell vergődni, nem ti vagytok áldozatok.
Boldeone2 2024.02.16. 18:50:43
_Neville 2024.02.16. 18:54:03
Boldeone2 2024.02.16. 18:55:49
Új ügyészség fog felállni, amely Orbánékat bíróság elé fogja citálni ( reméljük) Orbánt egyszer úgyis el kell ítélni!
Boldeone2 2024.02.16. 18:59:15
index.hu/belfold/2024/02/16/tuntetes-demonstracio-kegyelmi-ugy-novak-katalin-osvath-zsolt-gulyas-marton-azahriah-pottyondy-edina/
Ez nem a Fidesz- csőcselék!
Gelmerrrrr 2024.02.16. 19:24:06
-------------
Rakuremu, célja stak a libcsiknek van. Rendraku...
He? Nem, boldili, a democsokrációnak, de Öboával megy Boldili is.
ZorróAszter 2024.02.16. 19:29:50
"csak mert akkor még nem éltél."
Azt belekalkulálva.
"biztos észrevetted volna akkoriban is ha valamit csak elbáboznak."
Például Amerika megfordítása és hadbavitele a II. világháborúban valahogy sokkal jobban el lett játszva.
Vagy hogy a szovjetek félnek a japán támadástól, és ezért tartanak 22 hadosztályt a távolkeleten.
Tapi2021 2024.02.16. 20:03:59
Te is pontosan tudod, hogy ez HAZUGSÁG! És azért nem lehet itt normálisan MEGbeszélni semmit, mert nincs kivel.
Marad a bozótharc! :-(
Az ellenzék is túl ment már régen az igazságon, és pőre politikai-ideológiai HATALMI harcot folytat ebben az ügyben is.
Ahogy ezt számtalanszor leírtam. Nem érdekli őket/titeket sem a megbánás, sem a nyilvános bocsánatkérések, sem a lemondások.
Mert ez az ügy nektek CSAK ÜRÜGY, arra, hogy betámadhassátok a kormányt, a jobb-konzi-ker. oldalt. Nyilvánvaló céllal.
NEKTEK nem/sem célotok semmiféle értelmes és érdemi párbeszéd.
Elég meghallgatni a szónokokat, megnézni az ellenzéki nyilatkozatokat... a pedofilozást.
HAZUGSÁGOKKAL nem lehet békés országot építeni. Egyik oldalnak sem.
Szerinted attól, hogy most an block le pedofiloztok minket, békések leszünk, és lesz ebből konstruktív párbeszéd?
Tapi2021 2024.02.16. 20:06:50
Ez egyértelmű. Sokszor leírtam.
Ez nem a pedókról, gyerekekről szól, csak a hatalom megszerzéséről!!!
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.16. 20:07:54
cdn.mandiner.hu/2024/02/3Fvm_aMyX3f6uPJLEiE2_EnIa0sL1O2H9a5ewQOK6Gc/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwM2QxMjU5ZDUyMTQ0ZWFiNTEzNThmMmVkNDMzMDRl.jpg
Tapi2021 2024.02.16. 20:10:44
Erről beszélek. A folyamatos HAZUDOZÁSOTOKRÓL, gyűlölködésetekről.
Hol láttál te fideszes csőcseléket erőszakosan tüntetni?
Gery87 2024.02.16. 20:56:05
"Te is pontosan tudod, hogy ez HAZUGSÁG! És azért nem lehet itt normálisan MEGbeszélni semmit, mert nincs kivel.
Marad a bozótharc! :-("
jaj nem, nem kell ez az áldozati póz....!!!!! nem kell a műhiszti!!! nem ti vagytok áldoztok, nem a ner!
Ki hazaárulózott meg buzizott meg sorosozott libsizet komcsizott nagy pofával éveken át?
Most meg sírtok?
Ne mááá...
Gery87 2024.02.16. 20:58:12
"Ahogy ezt számtalanszor leírtam. Nem érdekli őket/titeket sem a megbánás, sem a nyilvános bocsánatkérések, sem a lemondások."
Ezt nem lehet ennyivel elintézni!!!
ÉN őszinte megbánást nem látok csak vastag bőrt meg cinizmust és mentegetést, seggnyalást, terelést.
Az egész rendszer rohadt és korrupt.
Régen erre olyan büszkék voltatok, most mi történt?:)
Mi van azzal hogy "amit maga korrupciónak nevez az a ner lényege"?
Gery87 2024.02.16. 21:01:49
Bayer Show-t láttad vagy olvastad a zsótit bárhol?
Oda milyen karika kell?
Ahogy elnézem a közönségét 70+...
Gery87 2024.02.16. 21:02:03
200.000 elég lesz?
Gery87 2024.02.16. 21:03:05
Arról szól hogy a baj az hogy a hatalom simán hagyja hogy gyerekeket molesztáljanak ha a havert meg kell menteni...
Gery87 2024.02.16. 21:06:09
"Erről beszélek. A folyamatos HAZUDOZÁSOTOKRÓL, gyűlölködésetekről."
:D
bagoly mondja....
Elképesztő hogy ennyire pofátlanul képesek vagytok rinyálni olyan miatt amit pont a NER fejlesztett mesterszintre!
Elképesztő....
mióta is nincs
Gery87 2024.02.16. 21:12:02
"Mert ez az ügy nektek CSAK ÜRÜGY, arra, hogy betámadhassátok a kormányt, a jobb-konzi-ker. oldalt. Nyilvánvaló céllal."
Jó lenne ha eltakarodna ez a nem keresztény nem konzi szarázy büdösbunkó elvtelen mocskos rohadt maffia a picsába , röviden: NER, de erre kicsi az esély.
"NEKTEK nem/sem célotok semmiféle értelmes és érdemi párbeszéd."
Én továbbra is egyedül vagyok...de köszönöm a királyi többest:)
"Elég meghallgatni a szónokokat, megnézni az ellenzéki nyilatkozatokat... a pedofilozást."
jaj mindjárt sírok....
"HAZUGSÁGOKKAL nem lehet békés országot építeni. "
Mond a Főninek baszod!
13 évet elkéstél ezzel nem gondolod?????
"Egyik oldalnak sem.
Szerinted attól, hogy most an block le pedofiloztok minket, békések leszünk, és lesz ebből konstruktív párbeszéd?"
Nem, de megérdemlik!
Aki meg továbbra is fideszes meg védi ezeket a mocskokat az igenis szégyellje magát!
Nézzen jó mélyen magába, pedofilmentegetők cinkosai!
Az emberek között kell párbeszéd, de a Fidesszel értelmetlen.
Mindig tudtára adták mindenkinek hogy nincs párbeszéd....nekik minden kell és rajtuk kívül mindenki hazaáruló.
Az ilyennel nem kell beszélni.
alöksz róz 2024.02.16. 21:39:35
Boldeone2 2024.02.16. 21:52:56
Fegyőrt felfüggesztettre ítélték, csak azért, mert lila lángot gyújtott, az elvbarátaid meg kitüntették a pedofilokat, majd fel is mentették!
ZorróAszter 2024.02.16. 21:58:14
Nekem erről külön bejáratú véleményem van, de nem tudom kellően alátámasztani bizonyítékokkal.
De azért elmondom.
A legfőbb cél a gyarmati rendszer átalakítása volt a brit rendszerűről a mai globalizáltra. De az amerikaiak nem akartak a britekkel háborúzni, így megegyeztek a brit uralkodóosztállyal a gyarmatbirodalom titokban és látszólag szomorúan tudomásulvett szétverésében.
Ehhez asszisztáltak a németek.
0dzsud0 2024.02.16. 22:04:33
alöksz róz 2024.02.16. 22:13:43
a német nagytőke akarta átvenni.
alöksz róz 2024.02.16. 22:16:33
ha lenne róla valami teljesen nyilvánvaló bizonyíték, rögtön lehetne sejteni, hogy nem igaz.
Billy Hill 2024.02.16. 22:32:13
Billy Hill 2024.02.16. 22:45:43
(Mondjuk nem helyes folyton "30 év" emlegetése, mert a) úgy tűnik, mintha a rendszerváltás előtt minden rendben lett volna, illetve b) Antall és Boross röhögnek a markukba, mert matematikailag ők már rendben vannak, hiszen 1990 és 1994 között kormányoztak...)
Azért volt pár érdekes megszólalás, pl. a mártírkodó anyuka, aki otthon a pénzeket is kezeli, meg autóval logisztikázza a gyerekeket az isibe stb, ennek az ego tripnek semmi értelme nem volt, minden család így él, csak sokak tömegközlekedéssel mennek reggel/délután. Aztán, hogy a másik anyának pedig meleg a bébiszittere, ennek sem sok köze volt a KE lemondáshoz meg Balog Zoltánhoz, de ezt kaptuk ma, ennek is örülni kell. Ha már Azariás nem volt élőben látható.
Mindenesetre hamarosan megoldódik az a probléma, amiről természetesen Orbán tehet, hogy nincs elég nevelőszülő. Elhangzott, hogy az országban 7.000 gyermek él intézetben, cserébe most volt vagy 50.000 tüntető kint, szóval amikor majd közülük mx. 14 ezren bejelentkeznek jövő hétfőn nevelőszülőnek, akkor már nem is lesz gond. Mert hát elég volt a szavakból, most már a tettek következnek, és mindenki kiveszi a részét a megoldásból a mai megjelentek közül, gondolom. Még több ilyen hatékony tüntetés kellene!
alöksz róz 2024.02.16. 23:31:15
az mára letagadhatatlan történelmi tény, hogy a gyarmatok az első világháború fő okai között voltak. nyilván akkor máshogy volt előadva.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.17. 06:32:15
Mire?
Boldeone2 2024.02.17. 09:35:49
- Szerintem te félreérted a magyar politikában és társadalomban zajló folyamatokat. Ez a botrány most éveket vert a kormánypárti szavazókba. Elbizonytalanodtak. Nincs mosoly, ernyednek a tenyerek...
Egy részük a másik szélsőségre szavazhatnak, vagy otthon maradhatnak
Az ellenzéki szavazók viszont motiváltak
Orbán sakkot kapott, ebből nem lesz könnyű kitörni. Ez az ügy a redszer abszurditásának köszönhető: az álszent, tekintélyelvű, félfeudális uram- bátyám rendszernek
Recseg- ropog a monolit rezsim, saját nagy tehetetlen súlya alatt
0dzsud0 2024.02.17. 10:31:55
Igen, ezt hagyományosan mindig a ballenzék szokta jól felmérni, amikor négyévente várják a kormányváltást. Ne csinálj már légyszi ekkora bohócot magadból!
"Recseg- ropog a monolit rezsim"
Hallottam egy párszáz alkalommal az utóbbi években, mindig azzal, hogy "de most tényleg". Ugye nem gond, ha már kicsit szkeptikus vagyok? :)
Gery87 2024.02.17. 11:20:15
Egy értékelhető létszámú tüntetésre.
Gery87 2024.02.17. 11:25:32
Szerintem politikától függetlenül mindenkiit felháborít az eset. Nem kell hozzá aktívan politizálni.
A lemondás a minimum, ez erkölcsi kérdés volt az elejétől fogva, ezért nem számít hogy maga a kegyelmet kapott nem pedofil, mert a segítés és sumákolás, erkölcsi romlottság majd ennek az embernek a kegyelme volt ami felháborított mindenkit!
Bocsánatkérés nem elég, rendszerszintű problémák vannak.
A fideszben is, meg a gyermekgondozásban is!
Ez van mos teamtizálva.
1. vajon kinek adnak ezek kegyelmet és miért...?
2. vajon hány ilyen megrontási eset lehet még és hányan falaznak ezeknek ma is?
Boldeone2 2024.02.17. 11:34:06
- Azt is tudod, hogy előbb- utóbb minden, elnyomó, monolit rendszer elbukik! Az törvényszerű...
A fitalok egyre kevésbé veszik be a Fidesz demagóg hazugságait!
Boldeone2 2024.02.17. 11:37:40
- Bohócot ti, meg a főnökötök csinál magából! Az is lehetne mondani: európa lesajnált bohócai vagytok! Egy szánalmas, szélsőjobboldali, félfeudális, elnyomó rendszer
A történelem meg fog ítélni bennetek, hatalmas bukás jön!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.17. 12:20:52
A választási eredmény számít, ha nincs forradalom.
Gery87 2024.02.17. 12:46:04
A kérdés az volt sikeres lesz a tüntetés?
A válasz igen, kb 50.000-es számot mondtak.
Ez már nerednyik körökben is soknak számít ugye...
A választási eredményt majd meglátjuk, az még 2 év..
Ez az egész ügy erkölcsi kérdés!
Abban pedig a Fidesz és a NER megbukott.
Ennyi a lényeg.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.17. 12:49:59
Akkor miért őrjöng a ballib keménymag?
Gelmerrrrr 2024.02.17. 14:13:19
------------
1. Megoldás? Na ezt a frazeológiát is dúrgerni kell.
2. Nem vár, hanem őru, de stak megye van, ennyit erről.
3. A jog a Joch, az iga.
4. Köz hangot dúrgerni, nem igaz izél, hanem rekk és rak.
5. Dolgoz ki? Bullshit halandzsa, németizmus.
6. Na én leszarem, az kellene, ha az egészet dúrgernénk innen, jenne az összeomlás, attól, hogy a bürokratikus halandzsát cancellni kell.
Munkásőr 2024.02.17. 15:02:04
"Fegyőrt felfüggesztettre ítélték, csak azért, mert lila lángot gyújtott"
Ha csak ennyi lett volna! A rendorok fele dobta azt a meggyujtott fustbombat:
video.hirtv.hu/embed/278789
Jobb helyeken ezert letoltendo bortonbuntetesre iteltek volna.
Gelmerrrrr 2024.02.17. 15:48:52
----------------------
1. Nem rendőrár, hanem libernyáksmasszer, dolga nem van a rendvel, a rációval a logoszval, az ar-ra-re stumával, nem őrárja annak, stak a libernyák halandzsa butakának, de az a libernyáksmasszer.
2. A felé hangot nem rakem, inkább nak, vagyis nach Libernyáksmasszer, libernyáksmasszernak.
3. A füst hangot nem úgy bírem, pici peis indogermán stumától ered, germán fist, de a primitív, ősibb hang a dohonszta, a düh-doh stumától, az ősmagyarem ezt mondja, a Dragon Ball-indogermanisztika.
4. Dehát a libernyáksmasszer ott se volt, stak hallucinálva.
Munkásőr 2024.02.17. 16:04:01
rmx.news/hungary/color-revolution-us-funneling-millions-into-hungarys-left-wing-opposition-media/
- - -
Samantha Power es a "Színes Forradalom" Magyarországon
www.theamericanconservative.com/samantha-power-color-revolution-in-hungary/
0dzsud0 2024.02.17. 18:34:51
Nyilvánvaló, az én kételyem sem ez ellen szól. A monoton ellenzéki vonyítást viszont te sem várhatod el, hogy ugyanolyan komolyan vegye mindenki, mint az első pár alkalommal.
"A fitalok egyre kevésbé veszik be a Fidesz demagóg hazugságait!"
Ez visszatérő érv, talán igaz is. Amiről nincsenek felméréseink, pedig biztosan érdekes lenne, hogy az egykori méréseken 18 éves, magukat ellenzékinek valló fiatalok később milyen arányban váltak mégis Fidesz-szavazóvá. Kizárt, hogy ez nulla lenne, kár is erről álmodozni.
0dzsud0 2024.02.17. 18:37:02
A ballib sírást jól ismerjük, még szerencse, hogy nincs már szavaztok semmiben. Az ilyeneknek lehetőleg ne is legyen. :)
0dzsud0 2024.02.17. 18:43:32
Igen, ez az ellenzék visszatérő érve: ők az erkölcsösek, a Fidesz pedig az erkölcstelen. Jók is rosszak harca... legalábbis a legprimitívebb ellenzéki fejekben. Undorító narratíva, ugyanakkor remekül alkalmas arra, hogy a Fidesz szavazói nehogy otthon maradjanak a választásokon.
Arról már nem beszélve, hogy az ellenzék akkor ugathatna hitelesen erkölcsről, ha köztük bárkinek bármiért is le kellett volna mondania valaha. Az ország azt látja, hogy ha a Fidesz oldalán van gebasz, annak következményei vannak, ott az illető politikai karrierjének vége. Az ellenzéknél meg megy a gusztustalan összezárás a bűnözők mögött, mondván az őket érő támadások csakis alaptalanok lehetnek, aki pedig őket támadja az amúgy sem demokrata. Bohócok gyulekezeete, de nem baj. Ezt a hozzáállást azért bünteti a nép rendesen...és nagyon helyesen.
Gelmerrrrr 2024.02.17. 18:46:51
-------------
1. Heregörcs? Fingem nem van, hogyan is makogsz.
2. Kérdés? hát nem, nem kérem, így stak rekkelés.
3. Hát ennyit erről, fingem nem van.
Gery87 2024.02.17. 21:25:05
Miért, örjöng?
ZorróAszter 2024.02.19. 11:27:38
Ha a CIA meg akarta volna buktatni Orbánt, már rég megbukott volna.
Az 1972-es chileire hajazó taxisblokád is csak figyelmeztetés volt annak idején Antallnak.
ZorróAszter 2024.02.19. 11:31:10
Orbán kollaboráns kormányát a németek ültették a nyakunkra, és ők is tartják hatalomban.
Egyik eszközük az egyelőre Orbánt támogató német tulajdonú média, a Mediaworks és a jelenleg ellenzéki álhülyét alakító RTL csoport.
Tapi2021 2024.02.19. 11:53:12
Arra gondolsz, amikor a BÉKÉS Fideszes 56-os megemlékezőket verette Gyurcsány a ballib oldal vezére Pesten? Aki, miután kiderült, hogy éveken át HAZODOZOTT (sőt, az EGÉSZ KORMÁNYA hazudozott), nem mondott le?
A Fidesz-KDNAP sem akkor, sem máskor nem csinált semmiféle verekedős balhét!
Már megint csak HAZUDOZOL!
Tapi2021 2024.02.19. 12:00:35
Azért nem mindenkit, vannak, akik a helyén tudják ezt kezelni, a piszlicsáré ügyek között, ami valójában senkinek az életére nincs, illetve nem lett volna hatással, ha az ellenzék nem kerít köré egy műbotrányt.
Azt sem tudjuk pl. hogy mit követett el a másik 21 kegyelemben részesült? Lehet, hogy sokkal súlyosabb bűnöket.
Tapi2021 2024.02.19. 12:02:25
1. vajon kinek adnak ezek kegyelmet és miért...?
2. vajon hány ilyen megrontási eset lehet még és hányan falaznak ezeknek ma is?"
Igen, most már szerintem is vegyük elő Göncztől Novákig az összes KE, összes kegyelmi döntését, és TÁRGYALJUK KI, hogy mind jogos, méltányos volt-e?!!!!
Ha már lúd...
Tapi2021 2024.02.19. 12:04:06
Ahogy az is, hogy előbb-utóbb minden full demokratikusan megválasztott és így működő kormányzat helyett választanak egy másikat.
Ez a választás lényege!
Tapi2021 2024.02.19. 12:05:48
Abban pedig a Fidesz és a NER megbukott."
Miért is?
Lehet, hogy PÉLDÁT mutattunk FELELŐSSÉGVÁLLALÁSBÓL és ezzel megerősödünk.
Várjuk ki.
Tapi2021 2024.02.19. 12:09:28
Ez visszatérő érv, talán igaz is. Amiről nincsenek felméréseink, pedig biztosan érdekes lenne,"
Neveltetés kérdése is. Az én gyerekeimre nem vonatkozik.
Az ellenzéki érzelmű szülők nevelte osztálytársaikra meg igen. Ez ezen is múlik.
Hogyan, mire neveljük, ha egyáltalán neveljük, a gyerekeinket?
A keresztény hit is azért tűnik el, mert a szülők NEM ADJÁK ÁT!
Gery87 2024.02.19. 14:43:52
"Azért nem mindenkit, vannak, akik a helyén tudják ezt kezelni, a piszlicsáré ügyek között, ami valójában senkinek az életére nincs, illetve nem lett volna hatással, ha az ellenzék nem kerít köré egy műbotrányt."
Nincs hatással az életére?
Hát egy gyerek öngyilkos lett a molesztálás miatt.
Amiről nem tudunk az nem fáj?
vagy hogy gondolod?
"Azt sem tudjuk pl. hogy mit követett el a másik 21 kegyelemben részesült? Lehet, hogy sokkal súlyosabb bűnöket."
Hát ez az!
De ez továbbra sem kisebbíti ezt a bűnt!
Már megint ez a fasz érvelés hogy "de de más meg még rosszabb"
ÉS?
Édes istenem.
Erkölcsi, morális nullák.
Gery87 2024.02.19. 14:45:25
Jó! Vegyük.
Majd ha a te gyereked molesztálják, akkor rinyálj hogy "jaj már megint mit kel ebből elefántot csinálni..."
Gery87 2024.02.19. 14:48:08
:D:D:D:D:DD:D:
Ja, ha az ellenzéki "FOS média" nem deríti ki hogy mi történt, ügy sem lett volna belőle.
Katika abban a hiszemben éli elnöki életét hogy minden fasza.
Esze ágában nem volt senkinek ezt megbánni, amíg le nem buktak.
Orbán nem módosít "alkotmányt"...
Édesfaszom, ennyire elvakult szektás...áh.
Tapi2021 2024.02.19. 16:08:53
De ez továbbra sem kisebbíti ezt a bűnt!"
A kegyelem lényege, hogy bűnös kapja! Kicsi vagy akár nagy bűn után, ha arra SZEMÉLYÉBEN érdemesnek látszik. Politikai megfontolások nélkül.
És, hogy ne lehessen mindegyikkel baszakodni, ezért nem nyilvánosak!
Ezt az ellenzék felrúgta. Úgy, hogy most már valóban elő kell venni az összes volt KE összes kegyelmi ügyét és utólag is belekötni mindbe, és meghurcolni minden KE-t haló porukban is! Nem?
Tapi2021 2024.02.19. 16:12:27
K. Endre gyereket molesztált? Novák gyereket molesztált? Orbán gyereket molesztált...???
Ki nem szavazta meg, hogy LMBTQ aktivisták ne molesztálhassanak gyerekeket az iskolákban, óvodákban???
SENKI nem mondta, hogy ne védjük meg a gyerekeket, sem azt, hogy ne üljenek börtönbe. Sőt! Pont a mi oldalunk nem szokta mentegetni a szexuális abnormalitásokat!!!
Tapi2021 2024.02.19. 16:17:09
Katika abban a hiszemben éli elnöki életét hogy minden fasza.
Esze ágában nem volt senkinek ezt megbánni, amíg le nem buktak."
Mert ez nem ügy. A KE-nek ehhez a kegyelemhez minden joga meg volt!
Mit kell megbánni egy kegyelmen? Főleg egy piszlicsáré ügyben, ahol az elkövető már egyébként is otthon volt, házi őrizetben és szaros kilenc hónapja volt hátra.
NORMÁLIS ORSZÁGBAN ez nem lehetne ügy!
Mivel semmi törvénytelen nem történt, így lebukni sem volt mivel! A KE, (meg a kormány) ezt totálisan rosszul reagálta le és kezelte. Nem volt miért lemondani sem!!!
Csak azonnal el kellett volna mondani a lényeget a népnek. Mielőtt az ellenzék felheccelte őket.
Gery87 2024.02.19. 20:40:18
"A kegyelem lényege, hogy bűnös kapja! Kicsi vagy akár nagy bűn után, ha arra SZEMÉLYÉBEN érdemesnek látszik. Politikai megfontolások nélkül."
hát úgy néz ki hogy politika van benne..
Az illető személyében nem volt méltó a kegyelemre, azért a gyermekbánatlmazás abúzálás elég erős tabu....
"És, hogy ne lehessen mindegyikkel baszakodni, ezért nem nyilvánosak!"
Szerintem meg igenis lehessen vele baszakodni!
"Ezt az ellenzék felrúgta. Úgy, hogy most már valóban elő kell venni az összes volt KE összes kegyelmi ügyét és utólag is belekötni mindbe, és meghurcolni minden KE-t haló porukban is! Nem?"
de, csináljuk, inkább mint hogy még egy féreg emgússza!
Gery87 2024.02.19. 20:41:12
K. endre HAGYTA és SEGÍTETTE hogy a felettese gyereket molesztáljon!
Tudta, hagyta, nem tett feljelentést!
Szar alak.
Gery87 2024.02.19. 20:45:17
"Mert ez nem ügy."
Nektek, pedofilmosdatókank nem az.
"A KE-nek ehhez a kegyelemhez minden joga meg volt!"
Erkölcs is létezik a világon meg jóízlés....normális ember nem ment fel pedofil ügyben senkit aki benne volt hogy megtörténhessen!
De bújjatok csak a jog meg a törvény mögé....ilyenkor bezzeg nincs Jázuskrisztus meg vallás...meg biblia meg a faszom....
"Mit kell megbánni egy kegyelmen?"
meg lehet. miért ne. Elkúrta.
" Főleg egy piszlicsáré ügyben, ahol az elkövető már egyébként is otthon volt, házi őrizetben és szaros kilenc hónapja volt hátra.
NORMÁLIS ORSZÁGBAN ez nem lehetne ügy!"
Normális országban nem mentenek ki egy iylen alakot és normális országban nem hagyja az állam meg a oktatás, nevelésügy hogy évekig több gyereket maga az intézményesítő meg a helyettese abuzáljon bassza meg!
"Mivel semmi törvénytelen nem történt,"
mondogasd csak....
" így lebukni sem volt mivel! A KE, (meg a kormány) ezt totálisan rosszul reagálta le és kezelte. Nem volt miért lemondani sem!!!
Csak azonnal el kellett volna mondani a lényeget a népnek. Mielőtt az ellenzék felheccelte őket."
mindenki tudja a lényeget:
ha neres fasz vagy akkor bármit megúszhatsz.
Tapi2021 2024.02.20. 10:07:17
Ezt honnan tudod?
Meg, hogy a másik 21 méltó volt? Vagy az összes többi a 30 év alatt????
Tapi2021 2024.02.20. 10:12:03
És azt az állam honnan is tudja, hogy TITOKBAN ki, kit basz meg?
Most te itt vered magad, pedofilozol, de mi a biztosíték arra, hogy TITOKBAN te nem kúrsz-e gyerekeket?
Honnan tudhatnám ezt én vagy az állam, vagy a munkáltatód?
Amíg le nem buksz.
Akik meg ezzel lebuktak, MENTEK A BÖRIBE!
Az állam akkor tette, amit kell.
Gery87 2024.02.20. 14:42:25
onnan tudom amit tett.
Gery87 2024.02.20. 14:46:41
"És azt az állam honnan is tudja, hogy TITOKBAN ki, kit basz meg?"
hát ha nem tudja akkor kurva nagy gáz van!
Nincs a világon kamera, átvilágítás, ellenőrzés, pszihológiai felügyelet?
Ne beszélj már hülyeségeket!
"Nincs mit tenni, meg kell várni amíg valaki áldozat lesz.."
Ezt a szégyentelen baromságot.
Agyatokra ment a szektásodás.
Te a gyerekeddel foglakozó tanárok esetében is ilyen könnyen fognád fel a dolgokat...?
Ereeeee 2024.02.20. 15:05:53
-----------
1. Állam? Libernyák-bullshit hang, új-ónemmagyar, nekem rejku van.
2. Nem tud, hanem rak, a tud hangot dúrgenri: rejku rak.
3. He? He? Dehát ez az, ha illiberális vagy, úgy rakni kell, hogyan is van, attól, hogy ez ena rejkujé, máshogy libcsizmus van.