Amikor már a legvadabb fideszgyűlölők is elkezdik szidni a ballibeket.
S ráadásul olyanok, akikről nem lehet állítani, hogy Zorbán megvette őket kilóra.
Az azért nem semmi, hogy már Ballib Dave is ilyen címképpel jelentkezik:
- eddig ez a fideszbérencség egyik legnagyobb jele volt: egyenlőségjelet tenni közéjük, s most lám, maga Dave is ezt teszi. Nemrég ő volt az, aki még Gulyás Marcit is azzal vádolta, nem eléggé Orbán-ellenes.
De még régi kedvencem, az egykor a Kossuth téren sátortáborozó Tuareg is ma már főleg "gyurcsányozással" tölti idejét.
Bolgár Gyuri bácsi kőkemény DK-s hallgatói tábora meg kétségbe van esve. A hétfői műsornak kb. a felét meghallgattam, rendkívül vicces volt. A holtbiztosnak hitt pedofil témát is elfelejtették, mert most védeni kell a ballib "civilek" ellenében az igazságbeszéd-mondó Gyurcsányt és európai topszakember feleségét.
S mindeközben Rogán minisztériumi apparátusának a kisujját se kellett mozdítania: a ballibek sikeresen, s egyre nagyobb vehemenciával ütik egymást.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
cvsvrs 2024.02.28. 09:41:06
ki az a bolond, aki azt hiszi, hogy orbánizmus nagy feróval, dópmennel és körtisszel dicsőséges lesz. akik azt mondják, hogy persze orbánék is lopnak, csalnak, hazudnak. na de a gyurcsány.
nyilvánvaló, hogy egyikből se lesz "nagy" történelmi személyiség. és a magyar történetírás a rendszerváltásból alighanem majd antall józsefből fabrikál majd szentet.
Tapi2021 2024.02.28. 11:54:42
Ehhez nekünk is lesz némi szavunk. Hogy végül ki, hová kerül.
Tapi2021 2024.02.28. 12:00:56
Ezt nem látom, hogy feldolgozná a Rogán-kommunikáció sem.
Vélhetően nekik sincsen hiteles, nem csak a rendszerváltás után, vagy még inkább a Fidesz kormányra kerülése után megtért szakemberük, aki jól tudna erre riposztolni. Vagy csak nem láttam az ilyen cikkeket.
Tapi2021 2024.02.28. 12:02:30
alöksz róz 2024.02.28. 13:30:24
2. legtöbbetek szégyellni fogja.
alöksz róz 2024.02.28. 13:33:53
szellemi fölény van.
Kérdésemvan 2024.02.28. 19:38:45
Kérdésemvan 2024.02.28. 19:44:59
Gery87 2024.02.28. 21:14:31
Idővel mindkettő megy a sírba, veletek együtt:)
Reméljük a mentalitást is viszitek...
Szerencsére vidéken már alig van kocsma, meg a gyáron belüli munkanélküliségnek és alkoholizmusnak is vége lassan az utolsó 60+ osok elmennek nyugdíjba, így nem lesz utánpótlás:)
Gery87 2024.02.28. 21:15:15
A Fideszé meg féligazságokra....idővel az is bedől.
Gery87 2024.02.28. 21:19:32
1. na igen...szerencsére.
2. a többség most is szégyelli.
Én igazi echte "mucsai melós vidéki falusi parasztok" között vagyok elég sokat....aki nálam "kisemberebb" közegben van az hazudik!...."szidják a rendszert" mint a kurva anyja meg a "pedós fideszt"...ez a botrány senkinek nem fér bele...egy se vállalja, mondja hogy "jaj szegény Katika"...kussolnak vagy nincs egy sincs.
Fideszesnek lenni nem menő.
Gery87 2024.02.28. 21:21:00
Tényleg, nem tűnt fel még ezeknek hogy csak retardált, meghülyült vén barmok meg felkapaszkodott celeb kurvák vannak a NER mellett?
Gery87 2024.02.28. 21:21:30
:D
Wildhunt 2024.02.28. 22:41:18
alöksz róz 2024.02.29. 08:56:13
amibe te is jól beleálltál.
úgyhogy má ebből elhiszem a kisemberi közegedet :D
alöksz róz 2024.02.29. 09:03:39
értem én hogy népszerű a celebvagyok meg a valóvilág, de ne mondja nekem senki, hogy azért lett, mert erre van igény... ide lett lerohasztva
alöksz róz 2024.02.29. 09:05:35
azokat mutogatják.
Gery87 2024.02.29. 14:21:47
Ők mondták, nem én.
Nézd vissza korábbi kommentemet: ott is azt mondtam "a fidesz nem epdóbb mint bármelyik másik párt, nincs pedófilhálózata, egyszerűen csak akkora férgek hogy egy ilyen ügyben is kisegítik az emberüket egy kegyelemmel...".
Gery87 2024.02.29. 14:23:53
Mindent elmond hogy azokat mutogatják.
Az ilyen ferók meg pestimedvebocs lacik képviselik a fideszt az ellwnzéki médiában is, önként. A sajátjukban meg a bayer zsótik...megafonos idióták...
Jobbat nem találtak? Nem.