Van aki a halál közelében rosszabb ember lesz, s van aki jobb.

A magyar Nobel-díjas Kertész Imrére pl. a halál rendkívül pozitívan hatott. Élete utolsó 2-3 évében már kezdett értelmesen beszélni, ami elég meglepő volt korábbi tevékenysége fényében. A végén már annyira értelmes dolgokat mondott, hogy a ballib szalon majdnem fasisztának nyilvánította - ez mindenképpen hatalmas elismerés!

Alapvetően ha valakit mérvadó ballib értelmiségi még sose nácizott, fasisztázott, antiszemitázott le, annak érdemes önvizsgálatot tartania: hol rontotta el?

Én ezért tisztelem Kertész Imrét. Mert irodalmi munkássága jelentéktelen, eleve a Nobel-díjat sose valós tevékenységért adják (legalábbis az irodalom és a béke kategóriában). Ha megnézzük az 1901 óta irodalmi Nobelt kapottak listáját (1901-től adják át a díjat), kb. 10 % az olyan ember, aki tényleg alkotott valami maradandót, a nagy többség olyan név, akiről az irodalomtörténészek is csak utánanézés után tudnak mondani bármit. Kertész se kivétel, senki se fogja ismerni a nevét 20-30 év múlva, de mégis tisztelendő ember, mert képes volt élete végén szembemenni azzal, aminek egész életében szolgált.

Valami ilyesmi alakul Karsai Dániel esetében. Amint tényleg szembesült a halállal, már nem is akar meghalni. Ki lesz ő még átkozva a Szalonból, ha így folytatja, s nem fogad szót Soros gazda ukázainak...