A 444 fel van háborodva Bayer kijelentésén, hogy a nyugati jólét elhülyülést okoz. Pedig teljesen így van. Én ezt sok évvel ezelőtt elmondtam.
Alapvető: minden embert a legkönnyebben cinkossá tétellel lehet megnyerni.
A leggazdagabb ember akit valaha személyesen ismertem egy spanyol milliomos volt. Abból lett gazdag, hogy egyrészt csavaros észjárása volt, másrészt kiválóan volt képes kapcsolatokat teremteni. Tulajdonképpen korrupciós üzletekből lett 200 millió euró körüli vagyona.
Már nem él, szóval szabadon beszélhetek róla. Persze nyilván nem tudhatok részleteket, de nagyjából a következő:
- tegyük fel Chișinău polgármestera (persze nem ez a valódi város, kicseréltem a nevet) dönt, fel kell újítani a város villamoskapacitását, meg is szavaz a közgyűlés 100 millió eurót erre,
- na most lehetne ezt tisztességesen csinálni, azaz venni 25 darab új villamost,
- dehát eleve kevés, drága is,
- hát akkor vegyünk használtakat! - de ennek meg rossz a hírértéke,
- a megoldás: használtakat veszünk, de újaknak hazudjuk őket!, az átlagember úgyse ért hozzá,
- itt jön képbe a spanyol üzletember: ő megszervezi!,
- az eredmény: a pénz egy jelentős része nem kerül elköltésre, "megmarad",
- aki tudja az egész ügyet, az kap a pénzből.
Na itt mondott el az üzletember ismerős egy fontos titkot: a zsákmányt mindig egyenlően kell elosztani! Ha pl. 2 ember van, akkor fele-fele, még az 51:49 se jó. A felek egyikének se szabad azt éreznie, hogy őt a másik megkárosította. Ha ugyanis bárki is elágedetlen marad, előbb-utóbb csinálni fog valamit, s az egész nagyszerű üzleti kapcsolat szét fog esni. Szóval: akit bevonunk egy üzletbe bármilyen formában, annak egyenlő részesedést kell kapnia, nem szabad, hogy legyen főnök és szolga, mert a szolgák mindig fellázadnak.
A lényeg: mindenben az egyetlen biztos módszer a testvéries megosztás, a tisztességes részvétel biztosítása. Bármi más, pl. fenyegetőzés, erőszak csak ideiglenes eszköz, hosszú távon nem jó. Aki elnyomottnak, átvertnek érzi magát, az egy adott pillanatban lépni fog. Aki viszont benfentesnek, megbecsült társnak érzi magát, az lojális marad.
Pontosan ez a nyugati rend esete. Önmagában fenntarthatatlan az egész, alapjai hibásak: a kapitalizmus és a liberalizmus működésképtelenek abban az alakban, melyben meg lettek tervezve. Hogyan lehet tehát egy működésképtelen rendszert mégis ráerőszakolni a társadalomra? Hát, egyetlen módon: ha az erőszak nem látszik, ha meggyőzzük az embereket, hogy a rendszer jó, azaz önérdekük a rendszer támogatása.
Pontosan erre épül a nyugati rend.
Tegyük fel másképp alakult volna a történelem, s a Hitler-ellenes győztes koalíció belső erőviszonyai úgy alakultak volna, hogy a Szovjetunió kisebb területet kapott volna, s Magyarország a vasfüggöny nyugati oldalára került volna!
Nem lett volna kommunizmus, Magyarország bekerült volna a nyugati integrációs rendszerekbe már az 50-es években. Persze akkor se lett volna osztrák életszínvonal, de a megvalósulthoz képest magasabb lett volna, mondjuk olyan spanyol szint. A magállamok kénytelenek lettek volna kooptálni az országot, s adni a zsákműnyból, ezzel is bizonyítva, hogy nyugaton jobb.
Mi lett volna az eredmény? A magyar emberek komolyan elhitték volna: az a rendszer jó, hiszem lám milyen szépen élünk! Semmilyen rendszerkritika nem tudott volna ezen lyukat ütni.
S ebből következik a nyugat fatális hibája is a kommunizmus bukása után immár a mi, valós idővonalunkban. Mivel nem volt kommunista veszély, a nyugat nem érzett késztetést Kelet-Európa felemelésére, az alap tétel az volt "nekik ez is jó, ennek is örülnek", azaz nem történt meg Kelet-Európa támogatása, sőt az ellenkező zajlott: hatalmas pénzek lettek kiszívva keletről nyugatra.
Magyarország ma is kb. 3-4-szer többet fizet az EU-nak, mint amennyit kap tőle!
Az eredmény: a keleti emberek sehol se elégedettek, ami esélyt adott mindenhol erős rendszerkrikus gondolatokhoz.
Az emberek nem hülyültek el.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gery87 2024.05.23. 13:03:59
"Az emberek nem hülyültek el."
De bizony tájékozatlanok és becsapottak, mivel nem azt kritizálják és nem azzal állnak "hadban" amivel kéne!
Nem kapitalizmus és tőkés elit érdek kritika van, ami az egész helyzetnek az oka, hanem "hazai királyt" akarnak! ami fasság, nem old meg semmit, mivel nem az a gond a tőkével hogy milyen nemzetiségű, mivel kollektív szinten "nincs neki", csak érdekei vannak, amik nem egyeznek a többség, a nép érdekeivel.
Ezen felül az állandó növekedés abszurd vágy és eleve fenntarthatatlan.
A többségnek pedig nem hoz semmit, nincs lecsurgás"...ez hazugság, már mindenki tudja.
Lásd, Németországban már "csak" 1,5%-os volt a gazdasági növekedés....
A tőkés gecik már vinnyognak, "mi lesz így a pénzükkel?"
És már azzal lobbiznak a politikus csicskáiknál hogy emeljék a munkaórák számát!
"Mert ezek a büdös naplopó jobbágyok nem hajlandóak hugyér-szarér 24 órában a belüket kidolgozni a profitjukért!"
Hallatlan.
"Mivel nem volt kommunista veszély, a nyugat nem érzett késztetést Kelet-Európa felemelésére,"
Így van.
Lesz ez még rosszabb is, ahogy fogy a zsákmányolható pénz (meg a gyerek)! és egyre több lesz a nyugger, a dolgozni képes réteg.
Csak lestek majd, hogy megyünk vissza a 12-16 órás robot meg a mérhetetlen nyomor és a csendőrszuronyos sortüzek világába!
persze mind jól meg lesz magyarázva meg ideologizálva....
A fél ország már most is a nyakát kitekerné a másiknak és persze "aki amennyit keres annyit is ér" nem csak "odafent", de a "fogatlan mucsai prolik" világában is jelen van.
Így nagyon könnyen el fognak majd tudni süllyedni milliók a szegénységbe, hisz "megérdemelték"!
Gery87 2024.05.23. 13:05:37
Gery87 2024.05.23. 13:10:36
Mert szívni fogunk mint a torkos borz, és pont leszarják majd "ott fent", hogy lengetitek a zászlót, meg mekkora magyarokat vagytok!
Mentek ugyanúgy robotolni, nyugdíj helyett meg onnan a sírba!
Én szóltam:)
GyMasa 2024.05.23. 13:59:33
Tapi2021 2024.05.23. 14:02:28
Erre bizony szükség van.
", ami az egész helyzetnek az oka"
Nem. Az ok nem az, hogy emberek vállalkozhatnak szabadon és, ha valamit nagyon jól csinálnak, nagyon gazdagok is lesznek. Hanem az AHOGYAN a rendszert működtetik, ahogyan pl. a hitellel néhányan mindenki mást adóssá, "rabszolgává" teszik, stb.
Ezt kell(ene) sokkal jobban, sokkal közérdekűbben szabályozni.
", hanem "hazai királyt" akarnak!"
Ilyesmiről nem tudok itthon.
"nem az a gond a tőkével hogy milyen nemzetiségű, mivel kollektív szinten "nincs neki", csak érdekei vannak, amik nem egyeznek a többség, a nép érdekeivel."
Pedig nyilván nem mindegy, hogy a tőkés hazai-e vagy külföldi. A németnek sem mindegy, hogy pl. a BMW német vállalat, amely máshol végeztet bérmunkát, vagy külföldi és a németek végeznek bérmunkát egy külföldi cégnek.
Lehet adót optimalizálni, meg csalni, de azért a hasznon jó része mégis csak Németországé. ...
"Ezen felül az állandó növekedés abszurd vágy és eleve fenntarthatatlan."
Ki szerint? Lehet, hogy már az ókorban is volt ilyen vélemény, meg az ipari forradalom elején is. Az emberiség fejlődni akar, és fog is. A kérdés, a hogyan?
"A többségnek pedig nem hoz semmit, nincs lecsurgás"...ez hazugság, már mindenki tudja."
Az élet ezt igazolja, tehát nem hazugság. Sokkal jobban él a döntő többség, amióta kapitalista a rendszerünk, mint akár a szocializmusban, akár korábban a feudalizmusban. Ez tény.
Tapi2021 2024.05.23. 14:03:25
De nem anyagi, gazdasági okokból.
Tapi2021 2024.05.23. 14:05:00
Arról jöttünk! Soha többé!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.23. 14:05:18
Igen, ez az egyik ballib tabu.
Úgy kell tenni, mintha az EU adna pénzt, pedig mi adunk az EU-nak.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.23. 14:07:30
Orbán balrább áll a ballibeknél - mármint a "bal" klasszikus értelmében -, szóval vágyad megvalósult.
Tapi2021 2024.05.23. 14:11:09
Az igazi balosoknak magasztalniuk kéne, amiért szopatja a tőkét!
És valahogy mégsem teszik. Érdekes. Ez sokat elmond a balosok balosságáról!
Ahogy az is, hogy senki úgy nem fekszik le a külföldi "tőkének", mint ők.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.23. 14:12:24
Sokszor beszéltünk erről.
Íme egy egyszerű példa.
Éhesek vagyunk. S tatárbifszteket akarunk enni.
Bemegyünk az étterembe. Ott van babfőzelék, sültcsirke, tökfőzelék.
Más étterem nincs a közelben.
Én azt mondom: akkor együnk ebből a kínálatból, válasszuk ki a legjobbat.
Te meg azt: inkább maradjunk éhesek és dühöngjünk, hogy nincs tatárbifsztek.
Ugye érted? Persze hogy rossz rendszer a kapitalizmus és a polgári társadalom, de meg tudjuk most dönteni? Nem, nem tudjuk. Akkor pedig fogajduk el ideiglenesen, de abban igyekezzünk a dolgot legalább valamiyen mértékben úgy alakítani, hogy kedvezzen nekünk.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.23. 14:14:11
Ők nem balosok, hanem liberók a valóságban.
Boldeone2 2024.05.23. 14:44:02
Ez így nem igaz. Az EU - források esetében kb 3,5-4x - es a nettó egyenleg, tehát jóval többet kapunk, mint befizetünk
Megint más, hogy mennyi profitot visznek, vagy ha úgy tetszik talicskáznak ki a külfőldi cégek...
Csakhogy - és ezt nem értik sokan - az nem a magyarok pénze, hanem a külföldi tőkése, vagyis: annyit talicskázik ki a saját befektetésével megtermelt pénzből, amennyit akar..
Olyan nagyon adóztatni sem lehet, de tíz- vagy százmiliárdokkal lehet támogatni...
Ez a kapitalizmus...De: lemarad aki kimarad
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.23. 15:06:06
"az nem a magyarok pénze, hanem a külföldi tőkése"
Jajj dehogynem... Vagy a befektető egy varázsló?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.23. 15:06:41
"Ez a kapitalizmus...De: lemarad aki kimarad"
Mit kit szálljunk meg és gyarmatosítsunk?
GyMasa 2024.05.23. 15:09:44
Nem az a kérdés, hogy meg tudjuk-e dönteni, mert azt lehet.
A probléma az, hogy jelenleg NINCS JOBB nála.
Sajnos a kommunizmus/szocializmus mindegyik eddigi próbálkozása is csak visszavezetett a kapitalizmusba, a teljes elszegényedés és többszáz millió szerencsétlen halála után.
Gery87 2024.05.23. 15:28:19
Nem is arról beszéltem, hanem arról hogy rendszerszintű baj van és ahelyett hogy azzal foglalkoznánk ami okozza, műhisztik és álbalhék vannak, azonos érdekű emberek egymást marják mert törzsi szintű dedó van...
Gery87 2024.05.23. 15:29:05
:D
"szocializmus vagy halál!"
Gery87 2024.05.23. 15:30:06
:D
vicces.
Nem tudtam hogy a családi vagyon gyarapítása meg a tőkés érdekek kiszolgálása baloldali alap:)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.23. 15:36:41
Baloldali alap a lokalitás preferálása a globalitással szemben a tőkét illetően.
Gery87 2024.05.23. 15:48:57
"Nem."
DE!
" Az ok nem az, hogy emberek vállalkozhatnak szabadon és, ha valamit nagyon jól csinálnak, nagyon gazdagok is lesznek."
Ez a felső 10%-nak az 1%-a.
Nem erre kell rendszert építeni.
"Hanem az AHOGYAN a rendszert működtetik, ahogyan pl. a hitellel néhányan mindenki mást adóssá, "rabszolgává" teszik, stb.
Ezt kell(ene) sokkal jobban, sokkal közérdekűbben szabályozni."
Baszhatod a szabályozást!
Sose fogod megérteni hogy a tőkének ez nem érdeke és mivel több ideje és pénze van mint neked (a vagyon hatalom) akinek igen...ezért ha ideiglenesen szabályozod is, mindig ki fogja kezdeni ezt és lobbizni hogy ne legyen!
Lásd az említett német példát....
"Ilyesmiről nem tudok itthon."
sokmindent nem tudsz;)
"Pedig nyilván nem mindegy, hogy a tőkés hazai-e vagy külföldi. A németnek sem mindegy, hogy pl. a BMW német vállalat, amely máshol végeztet bérmunkát, vagy külföldi és a németek végeznek bérmunkát egy külföldi cégnek."
Ez a magállami szint, ami nekünk elérhetetlen.
"Lehet adót optimalizálni, meg csalni, de azért a hasznon jó része mégis csak Németországé. ..."
Amíg ez érdeke a tőkének, amint nem az, leépíti a jóléti államot.
"Ki szerint? "
A bolygónk szerint:)
"Lehet, hogy már az ókorban is volt ilyen vélemény, meg az ipari forradalom elején is."
Korántsem olyan szinten vagyunk már...
"Az emberiség fejlődni akar, és fog is. A kérdés, a hogyan?"
Mi van marxista lettél?:)
Nem, nincs megírva sehol hogy fejlődni fogunk és mindent megoldunk.
"A többségnek pedig nem hoz semmit, nincs lecsurgás"...ez hazugság, már mindenki tudja."
"Az élet ezt igazolja, tehát nem hazugság."
A 70-es évek óta nyílik az olló a termelékenység nőtt, a bérek nem annyival!
A gazdagok viszont sokkal gazdagabbak lettek, nincs lecsorgás.
"a munkavállalók nettó termelékenysége 59,7 százalékkal nőtt 1979 és 2019 között, ugyanebben az időszakban csak 15,8 százalékkal nőtt a munkavállalók átlagos javadalma."
"a világ öt leggazdagabb emberének 2020 óta megduplázódott a vagyona, míg ezzel egy időben közel ötmilliárd ember lett szegényebb világszerte."
"2023-ban a milliárdosok már 33 százalékkal voltak gazdagabbak 2020-hoz viszonyítva. Az Oxfam szerint ha a növekedés ilyen ütemben folytatódik, tíz éven belül meglesz a bolygó első dollár-ezermilliárdosa."
"a világ leggazdagabb 1 százaléka annyi szén-dioxid-kibocsátásért felelős, mint az emberiség legszegényebb kétharmada."
"a legnagyobb cégeknél 2022-re és 2023-ra 89 százalékos nyereségnövekedést lehetett megfigyelni a 2017 és 2020 közötti átlaghoz képest. 96 óriáscéget vizsgálva az Oxfam kiszámolta, hogy100 dollár nyereség után 82 dollár a befektetők markát ütötte, ráadásul a világ tíz legnagyobb cégéből hétnek volt milliárdos vezérigazgatója vagy többségi tulajdonosa."
"Sokkal jobban él a döntő többség, amióta kapitalista a rendszerünk, mint akár a szocializmusban, akár korábban a feudalizmusban. Ez tény."
Tény hogy ez a technológiai fejlődés miatt volt, tény az is hogy mint fentebb látszik, jobban is élhetnénk és az is tény hogy nő a szegénység!
Gery87 2024.05.23. 15:51:15
Ez nem "lokalitás" csak a család, haverok zsebének tömése.
Bár ha lokalitás alatt azt értjük hogy a közeli családtagokat és kolesztársakat részesítem előnyben...akkor igazad van:)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.23. 15:57:14
Helyi tőkés szemben idegen tőkés.
Ti mit választasz?
Gery87 2024.05.23. 16:00:12
Én megeszem ugyanúgy mert nincs más választásom de közben elmondom hogy ez szar, be kéne menni a konyhába és kibaszni a séfet, elővenni a húst és végre normális kaját enni!
"Ugye érted? Persze hogy rossz rendszer a kapitalizmus és a polgári társadalom, de meg tudjuk most dönteni? Nem, nem tudjuk. Akkor pedig fogajduk el ideiglenesen"
Nem kell elfogadni, kritizálni kell és alternatívát kínálni, beszélni egyáltalán arról hogy nem jó...ezt kevesen teszik.
", de abban igyekezzünk a dolgot legalább valamiyen mértékben úgy alakítani, hogy kedvezzen nekünk.""
Egyéni szinten lehet csak, keveseknek..
A "jobbító, puhító" szocdem kísérlet "befagyott", ahol sikerre vitték ott van még, de máshol már nem engedik az érdekek.
És ezt sem lehet mindenhol mert ennek is az alapja az hogy máshol zsákmányol ki, nem odahaza.
Gery87 2024.05.23. 16:08:54
Mint munkavállaló?
Az idegen nyugati tőkét/állami céget, bocs.
-A "Kovács és Társa Bt". nem jelent be, szarul fizet/nem fizet/nem fizet időben, kizsigerel és a legtöbb magyar kisvállalkozó emberileg is hulladék.
-A multi bejelent, jobbak a körülmények és a munkaidőre vonatkozó szabályokat is jobban betartják, cserébe ott is robotolni kell...
Magyar maszekhoz, Döbrögihez én a büdös életbe nem megyek.
- Az állami cég, a kettő ötvözete, nincs pénz semmire, kevés a fizetés is, de "szocreál van" békén hagynak.
Mint Magyarországi lakos mit választok?
Értelmetlen kérdés.
Egyik sem jó.
Mivel ez a félperiféria, a "nemzeti tőkés osztály" (ha van) nem jár előnyökkel a kisember számára, a multi dominanciája pedig alap.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.23. 16:14:14
Mit munkavállaló az egyetlen szempont a bér nagysága, ez nyilvánvaló.
De a kérdés nem ez.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.23. 16:15:13
Nyilván a baloldal nem ad megoldást, ez tény.
Gery87 2024.05.23. 16:17:34
"Igaz, egyik európai kormányfő sem sarcolja ennyire a nagy cégeket, multikat,"
:D
Annyi kedvezményt kapnak hogy évekig ingyen melózol nekik!
" meg vezet be árkorlátozást, profitadót..., stb."
Amivel jól beszoptuk bazmeg, mert megittuk ennek is a levét.
Ránk terhelték ennek a költségét...
Gázra többet fizetünk mint mások.
ja, meg a 2 éves munkaidőkeret...a szabadságról való rendelkezés csorbítását...stb.
"Az igazi balosoknak magasztalniuk kéne, amiért szopatja a tőkét!"
Szopatja:D
Az persze..
Hol élsz te papi?
"És valahogy mégsem teszik. Érdekes."
Talán mert nem igaz.
" Ez sokat elmond a balosok balosságáról!"
Nem, ez megint elmondja hogy fingod nincs a baloldalról:)
"Ahogy az is, hogy senki úgy nem fekszik le a külföldi "tőkének", mint ők."
Megint kevered a liberókat a valódi szocikkal.
Jó lenne nem kutyulni és így fasságokat összehordani.
Gery87 2024.05.23. 16:18:29
A liberó "baloldal" nem baloldal és tőke párti.
A szocdem vonal meg nem elég!
Gery87 2024.05.23. 16:19:59
Nem az egyetlen, ez butaság.
Én pl sose a pénz alapján mentem ide vagy oda...
(nyilván hasonló összegeket nézve)
Gery87 2024.05.23. 16:21:20
"lemarad aki kimarad"
Nincs "felzárkózásra" lehetőség, ez illúzió.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.23. 16:44:58
Oké, kommunista vagy, semmi gond.
A kommunizmus legalábbi tényleg baloldali.
Persze attól még marhaság, de tény, hogy koherens marhaság.
Boldeone2 2024.05.23. 17:06:33
- A befektető abból nem csinál titkot, hogy azért jön ide, hogy minél nagyobb " értéktöbbletre " tegyen szert, illetve profitra
A profit nem a tiéd, de nem is Magyarországé, hanem azé aki kockáztatja a tőkéjét, befektet, innovál, szervez, vállalkozik
Te nem kockáztatsz semmit: reggel bemész este haza mész , ezért van egy béred, amit nem vagy köteles elfogadni, már mehetsz holnap, ha nem tetszik...
Így működik a kapitalizmus...Az " értéktöbblet" nem lesz soha a tiéd..
Ezért nem lesz soha - a te szempontodból - igazságos a rendszer. A tőkés viszont azt mondja: már így is túl drága vagy, te " növekvő termelési költség "
Eladni, pénzt csinálni a termékből/szolgáltatásból az ő menedzsmentjének kell.
Boldeone2 2024.05.23. 17:14:15
- Ez vita kérdése lehet, de éppen Közép - Európa példája is mutatja, hogy konvergencia van
A centrum pereme idővel centrumosodhat, a teljes periféria soha, mert ott rendkívül rosszak a környezeti vagy más adottságok
Pl Prága lehet gazdasági centrum, már az, vagy akár Varsó is, de Burkina Faso nem...
Ezek a helyek lényegében csak visszanyerik történelmi szerepüket....
Athén pl az ókori demokrácia idején központ volt, utána vagy 2000 évig semmi...A 19. század elején még falusias hely volt, majd újra központ lett...
Guruló dollár 2024.05.23. 18:52:14
Gery87 2024.05.23. 19:20:44
Látod már megint komcsizol:)
Ez ilyen kétbites jobboldali kór lehet...(az aranyhal memória mellett)...mint a tikkelés:)
Gery87 2024.05.23. 20:13:32
Ez nem fog megtörténni, mivel Európa szerepe egyre csökken, valójában a tőke ezekből a magállamokból megy keletre, el a kontinens egészétől.
A nemzetközi kereskedelem fő ütőerei a tengeri útvonalak, emiatt a kontinentális és "beltengeri" parti államok (balti, földközi, fekete tengeri stb) államok amúgy sem fognak tudni versenyezni tengeri társaikkal pl Kína, USA, India, Brazília...
élveteg 2024.05.23. 21:23:57
Nem érted te ez Birca Tudja azt mindenki hogy a nyugat abból gazdagodott meg hogy többet ADOTT mint amennyit KAPOTT Érted ? :)))))
élveteg 2024.05.23. 23:18:57
De ha estleg önszántukból mégse hajlandóak felismerni akkor:
"Július 14-én a két gőzhajó, a Susquehanna és a Mississippi a part közelébe manőverezett, és partra tett 400 tengerészt és tengerészgyalogost. Ezután Perry és közvetlen munkatársai is partra szálltak. Perry hivatalosan is átadta Izu és Ivami tartomány kormányzójának az elnök levelét, amelyben Fillmore diplomáciai és kereskedelmi szerződés megkötésére szólította fel a szigetországot. Miután Japán nem mutatott hajlandóságot a szerződés aláírására, Perry három nap múlva visszavonult. Azt üzente, hogy nemsokára visszatér a válaszért.[4][5]
1854 februárjában Perry beváltotta ígéretét, és jóval nagyobb erővel, egy kilenchajós flottával[1] jelent meg az Edo-öbölnél, a mai Tokiónál. A fenyegetés hatására március 31-én a japánok aláírták a kanagavai egyezményt, és ezzel véget ért a szigetország kétszáz éves elszigeteltsége.
Az egyezmény értelmében a japánoknak jobb bánásmódot kellett biztosítaniuk a náluk partot érő hajótörötteknek, engedélyezniük kellett, hogy az amerikai hajók üzemanyagot és ellátmányt vegyenek fel két kisebb kikötőben. A megállapodás értelmében az Egyesült Államok konzult küldhetett Japánba, és az egyezmény lehetővé tette, hogy az amerikaiak kereskedelmi privilégiumokhoz jussanak.["
hu.wikipedia.org/wiki/Matthew_C._Perry
Aztán a másik
Mikor a kínaik megelégelégelték hogy ópiummal mérgezzék a népüket akkor ha kellett háborút inditóttak ellenük hogy visszatérítsék őket a helyes útra
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.24. 07:52:26
Elfogadja a felvilágosodást.
A baloldali logikát helyesnek tartja.
A kapitalizmus korlátozását nem tartja elegendőnek.
Mi az, amire ez a 3 ismérv igaz? Nem "kommunista" a helyes szó?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.24. 08:11:03
Azaz szerinted is a befektetése országából visz el pénzt a befektető.
IdomitottFoka 2024.05.24. 09:14:37
Az h leírták mit mondott, még nem jelenti h fel vannak háborodva.
" a nyugati jólét elhülyülést okoz."
Ebben lehet vmi, bayer elég nagy jólétben él már egy ideje és szellemileg tényleg egy moslék állapotban van.
"Magyarország ma is kb. 3-4-szer többet fizet az EU-nak, mint amennyit kap tőle!"
Hasraütéses kijelentésnek tűnik ez, az alapja h a nyugati vállalatok kitalicskázzák a pénzt. Két probléma van ezzel, az egyik h eu tagság előtt is ez volt, a tagság inkább (vissza)hozott pénzt. A másik h mégis mi lehetett volna anélkül h nem engedjük be csak úgy a nyugati tőkét? Van aki nem tette, pl Kína. Kérdés h mennyire lennétek azzal a munkarenddel és szociális biztonsággal elégedettek. És azért Kínából is visznek haza nyereséget. Amúgy pl Tajvan nem azért lett megkerülhetetlen világpiaci tényező mert előtte jól gyarmatosítottak. Kerestek egy piaci lehetőséget és nyomatták ezerrel a félvezetőipart. Mo-n kb azért várnak el a legtöbben jólétet, mert a szomszédban az van, nagyon racionális hozzáállás, ha még többen áhítanánk a sültgalambot, akkor nyilván jönne.
"A magállamok kénytelenek lettek volna kooptálni az országot, s adni a zsákműnyból, ezzel is bizonyítva, hogy nyugaton jobb."
Ezzel tényleg be is bizonyították volna, bár nem tudom milyen zsákmányról beszélsz, egész Európa le volt gatyásodva és szét volt lőve.
"a keleti emberek sehol se elégedettek, ami esélyt adott mindenhol erős rendszerkrikus gondolatokhoz."
Én nem látom h a nyugati emberek elégedettek lennének. Speciel keleten, nyugaton, északon és délen inkább az elégedetlenség jellemző. A szuverén heteronormalitás hirdetése se nyugtatja le a népeket akiknek a kiadásai duplájára nőttek, de a fizetése ezt nem követte, a műtétjére hónapokat, ha nem éveket kell várnia, a gyerekeinek meg az iskolarendőr tartja a történelemórát, de azért azt látja h az állam az első negyedévben kimeríti a hiánycélt, de így is topprió reptérre és távközlési vállaltra, nagyobb yachtra elherdálni százmilliárdokat.
IdomitottFoka 2024.05.24. 09:27:34
Serény Vélemény 2024.05.24. 09:39:32
Ez mondjuk nem igaz. A magyarok nagyon nagy része többet és jobban dolgozik, mint sok nyugat-európai, kb fele-harmada annyiért.
Serény Vélemény 2024.05.24. 09:43:16
Ez is egy ilyen jól hangzó, de egyébként sík marhaság. Akkor tud ilyen társadalom kialakulni, ha van mögötte tőke. Ha nincs, akkor megette a fene az egészet. És Magyarországon kb. Mátyás király uralma óta van konkrétan tőkehiány.
IdomitottFoka 2024.05.24. 09:57:06
Az h mennyiért termel a magyar, az meg nem is tartozik ide, de ha a nyugatiak több pénzért termelnek, akkor azt vhogy elő is teremtik, az innen hazatalicskázott pénzt a befektető elteszi vagy befekteti és nem kifizeti a feletermelékeny nyugateurópai dolgozóknak.
A tőkehiány meg már nem érv. Csehország, a baltiak, a szlovének mind ugyanonnan indultak, vhogy mégse lóg ki a seggük a gatyából.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.24. 11:05:33
Tapi2021 2024.05.24. 11:05:52
A gazdagok viszont sokkal gazdagabbak lettek, nincs lecsorgás."
Jobban élünk, mint bármikor korábban, vagy nem?
Könnyű erre válaszolni!
"a munkavállalók nettó termelékenysége 59,7 százalékkal nőtt 1979 és 2019 között, ugyanebben az időszakban csak 15,8 százalékkal nőtt a munkavállalók átlagos javadalma."
Ez lehet, és? A munkavállalók ma sokkal jobban élnek, mint a szoci rendszerben, vagy bármikor korábban. És ez összefügg a megváltozott gazdasági rendszerrel.
"a világ öt leggazdagabb emberének 2020 óta megduplázódott a vagyona, míg ezzel egy időben közel ötmilliárd ember lett szegényebb világszerte.""
És van a kettő között direkt összefüggés?
Tapi2021 2024.05.24. 11:07:58
Ki mást? Az ellenzékiek családjait és barátait kéne? Nem viszonoznák! :-)
Tapi2021 2024.05.24. 11:15:10
Amivel jól beszoptuk bazmeg, mert megittuk ennek is a levét.
Ránk terhelték ennek a költségét...
Gázra többet fizetünk mint mások."
Tehát ezzel azt mondod, hogy az ilyen full balos megoldások sem érnek semmit?!
Akkor mit tennél te egy balos kormány élén?
"Gázra többet fizetünk mint mások."
Ez nem igaz. Magánszemélyként a válság alatt is korlátozott árat fizettél, nem úgy, mint mások, máshol.
Tapi2021 2024.05.24. 11:17:58
A közbeszédben a balosok a liberók (ballib), az "igazi" balosok, meg kb. Thürmerék, akik nincsenek sehol.
Igen, komoly fogalmi zavargás van.
Tapi2021 2024.05.24. 11:19:11
A magyar szocdem vonal vezetője egy ex-kommunista milliárdos.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.24. 11:19:50
Érdemes észrevenni: a magyar "baloldal" szerint a klasszikus baloldaliak kb. fideszesek. Lásd a szabványos ballib vélemény Thürmerről, hogy ő a Zorbán embere.
IdomitottFoka 2024.05.24. 11:21:51
Az a gáz ki lett fizetve a gazpromnak teljes áron. Az h végső fogyasztóként a lakosság nem közvetlenül fizette ki a teljes árat., hanem a gázt nem is használó adófizetőkre is szétterítve, az nem azt jelenti h véső soron nem is fizettünk annyit amennyit kértek. Egy kicsit erőltesd már meg magad, nem olyan nehéz a gazdaság.
Tapi2021 2024.05.24. 11:23:24
Ezért nem mindegy, hogy kié, milyen "nemzeté" a cég!
Nem mindegy, ki visz ki, vagy hoz be.
IdomitottFoka 2024.05.24. 11:23:56
Serény Vélemény 2024.05.24. 11:27:19
Nem hát. Pontosan lehet tudni, hogy a német anyacégünknél hasonló pozíciót betöltő emberek mennyit keresnek, és mennyi a munkaidejük. És azt is lehet érzékelni, hogy milyen szar munkát végeznek. (Amikor az anyacég ügyfélszolgálati területén a munkaidőt a heti 35-ről meg akarták emelni 38-ra, akkor sztrájkhangulat alakult ki, azt hiszem volt is valami efféle.) Akkoriban egy átlag magyar ügyfélszolgálatos legalább 45 órát dolgozott hetente, kötelező túlórával.
Ráadásul a kb kettő, vagy három darab vezérigazgatóval ezelőtti fazon 10 millió eurós bérezéssel majdnem csődbe vitte az egész céget, és csak azért nem mentek csődbe, mert a kelet-euróapai lányvállalataik szárnyaltak, és ezeknek a profitjából fedezték az anyacég veszteségeit. Én értem a narratívaképzésnek a fontosságát, de hagyjuk már a marhaságot!
IdomitottFoka 2024.05.24. 11:28:27
IdomitottFoka 2024.05.24. 11:30:25
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.24. 11:33:01
Ott? Mármint hol?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.24. 11:35:32
Persze. Senki se állítja, hogy ne lenne joga a tőkésnek profitra. Kapitalizmus van.
A gond az, hogy a Kelet-Európában bevezett kapitalizmus gyarmati típusú, azaz a profit elmegy.
A gyarmati modell meg sose gazdagított egy országot se. Ha a gyarmati modell olyan jó lenne, akkor ma Afrikában lenne a világon a legmagasabb életszínvonal.
Serény Vélemény 2024.05.24. 11:35:36
Szerinted?
Miért hülye ez a kérdés?
Tapi2021 2024.05.24. 11:37:30
Ez a termelékenység egy bűvészmutatvány.
A magyar sokat dolgozik, és általában jól. Ha nem termelékeny az kizárólag a munkáltató hibája!
Azaz, ha sokat és jól dolgozunk, mégsem vagyunk termelékenyek.
Félek, hogy ez csak kifogás és bűvészet, hogy ne kelljen a sokat és jól dolgozónak többet fizetni. Teljesen azonos munkakörben és munkáért, mint mondjuk Németországban.
Sőt, még nem egyszer azonos embernek, aki innen kimegy oda ugyanazt csinálni, mondjuk egy autógyárban.
GyMasa 2024.05.24. 11:38:58
Hagyjad szegényt! Ő az, aki nem érti, hogyan fizet Magyarország többet, mint, amennyit kap az EU-tól (kezdve azzal, hogy 2-3 éve ténylegesen sem kapunk semmit, de befizetni viszont kell.)
Tapi2021 2024.05.24. 11:44:17
A lényeg, hogy az állam, ha ki is fizette, igyekezett a kisfogyasztókat, a lakosságot a sokktól megkímélni. És így is volt. Máshol ez nem volt jellemző. Ez a költség szétterítés.
Mindent ki kell fizetni, csak nem mindegy a "kisembernek", hogy hogyan!
GyMasa 2024.05.24. 12:00:21
"Ez nem egy szubjektív életérzés, amit nem lehet ellenőrizni."
Lehetne, csak neked eszed ágában sincs azt megtenni, mert egyszerűbb simnán letagadni az egészet.
Attól viszont az ott van.
" Ha a magyarok nagyon nagy része termelékenyebb lenne, az látszódna a termelékenységi mutatókban."
AZ a baj, hogy nem érted, hogyan történik ez a pénz kivitel!
- Egy multi, vegyük például a Volkwagen-t, amikor kialakítja az aktuális Golf árát, akkor a költségeit a német bérekhez, szolgáltatásokhoz és alapanyag árakhoz igazítva veszi figyelembe, hiszen, végső esetben akkor is hasznot kellene termelnie, ha teszem azt a Golf minden egyes csavarját Németországban kellene legyártani.
- Ekkor kijön, hogy egy 30 000 EUR-os Golfon keresnek 10 000 EUR-t
- Ha az alkatrészek, és az összeszerelés egy részét, (vagy az egészét) elviszik egy EU-n belüli, kvázigyarmat Szlovákiába, ahol a melós nem bruttó 5000 EUR-ért csavaroz, hanem brutto 2500 EUR-ért, akkor ott a VW "megtakarít" minden egyes gyáári munkásán, minden egyes hónapban 2500 EUR bérköltséget.
- Ez 1000 gyári munkás esetáén mniden egyes hónapban 2,5 MILLIÓ EUR.
- Ezt persze, te nem látod, és azt hiszed, hogy ez egyszerűen nem létezik, pedig ezekkel jaszálnak a multik brutális összegeket Magyarországon.
- Igazából ezt a pénzt a multik nem kiviszik az országból, hanem be sem kell nekik hozni.
EMiatt nem jelenik ez a pénz meg semmiklyen országos szintű kimutatásban.
- Jah, és igen, egy autógyárban, a mai modern minőségbiztosítási rendszereknek köszönhetően a termelékenység pontosan ugyanolyan a világ bármelyik országában.
Az ütemidő pont ugyanaz lesz Németországban , mint Szloválkiában, Magyarországon, Kínában, vagy Vietmánban. Sőt, ha majmokat be lehetne tanítani, hogy csavarozzanak, akkor a majmok is pontosan ugyanolyan termelékenyek lesznek, mint az általad olyan nagyra tartott németek!
" De nem látszódik."
A fentiek miatt nem látszódik!
Meg azért sem, mert nem vagy kapcsolatban azokkal az állítólagos, hiperprecíz német mérnökökkel (aminek a hallatán, így 18 év közös munka után heveny röhögőgörcsöt kapok!)
Én naponta dolgozom velük, és lehet, hogy kitöltik koppra a napi 8 óra munkaidejüket azzal a hipertermelékeny munkájukkal, csakhogy nekem rendszeresen max 3-4 óra kell ahhoz, hogy ugyanazt a munkát elvégezzem.
" És az se sokat segít ha a termelékenység vmi alacsony értékű termék/szolgáltatás előállításában jelentkezik."
Hát, az autóipar pont nem ilyen.
"Az h mennyiért termel a magyar, az meg nem is tartozik ide,"
De, pontosan, hogy ide tartozik, hiszen pont ebből keletkezika "kitalicskázott pénz"!
" de ha a nyugatiak több pénzért termelnek, akkor azt vhogy elő is teremtik, az innen hazatalicskázott pénzt a befektető elteszi vagy befekteti és nem kifizeti a feletermelékeny nyugateurópai dolgozóknak."
Az a baj, hogy a "nyugatiak" nem "többet termelnek", hanem könyvvitelileg ott jelentkezik a haszon!
"A tőkehiány meg már nem érv."
DE, igen! Amíg a tőke nem az adott ország kezében van, addig az ország ki lesz szolgáltatva annak, akinek a kezében van.
Mondok egy példát:
- Adott egy német bank, amelyik a Boschnak ad bármennyi hitelt, 2% kamattal, míg egy magyar vállalatnak vagy csak limitált pénzt ad, vagy 12% kamatra, vagy egyáltalán nem ad nekik.
- Ha az adott országban csak német bankok vannak, akkor a fentiek miatt MINDEN magyar vállalat durva hátrányba kerül a multikhoz viszonyítva.
" Csehország, a baltiak, a szlovének mind ugyanonnan indultak, vhogy mégse lóg ki a seggük a gatyából. "
A mi seggünk sem lóg ki a gatyából!
Jah, és a Magyar elmaradást fő részben pont Gyurcsánynak lehet köszönni, aki már 2006-ra összecsukta a magyar gazdaságot! az akkori, 2006-2010-2012 közötti lassulás (és annak a halmozott hatása) niányzik a magyar vs V4 GDP adatokból!
Javaslom egyszer neked is, hogy töltsd le a 2000-2020 közötti GDP adatokat egy táblázatban csak a V4 országoknak, és rajzoltass Excelben két táblázatot:
- Az egyikben csak simán az adatokat
- A máásikban a 2006-2010 közötti magyar adatokat cseréld ki a V4 országok átlagával!
Nagyon meg fogsz lepődni, hogy mit fogsz kapni!
GyMasa 2024.05.24. 12:02:32
Van itt egy érdekes grafikon ezzel kapcsolatban:
www.linkedin.com/pulse/why-us-hourly-compensation-has-flat-lined-nearly-50-years-burgess/
IdomitottFoka 2024.05.24. 12:03:16
Az meg h a gázt mennyiért adták, az pontosan nyomonkövethető az árutőzsdén, ahonnan az is látszott h a magyar beszerzés nem volt hatékonyabb, kismillió alku, bepucsítás és csicskaság ellenére se.
"aki innen kimegy oda ugyanazt csinálni, mondjuk egy autógyárban"
Ez az, ami nincs. Amit itt olcsón legyárthatnak, azt minek gyártsák maguknál drágán?
Az adminisztratív munkakörök meg nem termelékenyek, csak szükségesek, a bérszínvonaluk meg a lehető legalacsonyabb. A menedzserek meg egy külön fejezet, de őket aztán végképp nem kell sajnálni.
@GyMasa: Te nem érted h eu tagság nélkül is ennyit vagy még többet fizetne.
@Serény Vélemény: Persze h nem sztrájkolhattál, de ezért viktornál nyifinyafizzál, hátha egy salátában visszaállítja neked a jogot, amit gyakorlatilag elvett.
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Hát a fideszben, te kis ártatlan bárányka. "a klasszikus baloldaliak kb. fideszesek" kövesd már magad.
GyMasa 2024.05.24. 12:03:55
Igen, mindenképpen azt kellene csinálniuk!
Olyanokat pozícióba helyezni, akik ott nyíltan ellenük fognak dolgozni!
GyMasa 2024.05.24. 12:07:09
Én jelenleg is 2x annyit fizetek a villanyért is meg a gázért is, itt a "Oh, csak Magyarországon volt pusztító infláció, sehol másutt!" Németországban...
(Összesen mára már kb olyan 15 000 EUR többletembe kerültek a hazaáruló német kormány ideológiai alapú, végtelenül elbaszott döntései.)
Ha jól rémlik, a villany még olcsóbb is lett 50 fillérrel, a rezsivédelem miatt...
GyMasa 2024.05.24. 12:08:38
Igazából, nem kiviszik, hanem be sem hozzák!
IdomitottFoka 2024.05.24. 12:18:38
Az meg h feri 2 év alatt csukta össze a gazdaságot, az nagyon ari, főleg így 14 év ner után, pláne h pont sikerült 2006-os szintre növelni a hiányt. És a gyurcsányozás mindig is a nettó érvtelenség, nem az m1 előtt ülök, köszi.
Gery87 2024.05.24. 14:03:19
Ez lehet a szocialista, anarchista leírása is.
Én a magamét elmondtam, leszarod, vagy fel se fogod...
Szóval megint komcsizol, már annyi ideje éltek a kétbites NER propagandáján hogy sérült a memória.
Gery87 2024.05.24. 14:05:22
"Jobban élünk, mint bármikor korábban, vagy nem?
Könnyű erre válaszolni!"
lehetne jobb, igazságosabb.
"Ez lehet, és? A munkavállalók ma sokkal jobban élnek, mint a szoci rendszerben, vagy bármikor korábban. És ez összefügg a megváltozott gazdasági rendszerrel."
Jó tudjuk ti a morzsának, cafatoknak is örültök mint az Urak asztala mellett nyáladzó kutya....értettük eddig is.
"És van a kettő között direkt összefüggés?"
Áhh...hogy lenne!!
Semmi.
Pff.....
Gery87 2024.05.24. 14:06:39
Hát mondjuk nem haver koma jóbarát rokon fiam lányom alapján kellene.
De úgyse érted mert már rég elvesztetted erkölcsi érzékedet ezek szerint.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.24. 14:07:59
Erre a jól bevett szó a "kommunista". Felesleges variálni.
GyMasa 2024.05.24. 16:02:06
"Mellesleg emiatt a kisfogyasztók se a benzin, se a gáz használatuk hatékonyságát nem növelték."
Figyelj csak!
AZ nem ksztet senkit a "használat hatékonyságának" a növelésére, ha az addig 30 000 HUF-os gázszámla hirtelen 500 000-re nő HAVONTA.
És, ott is marad másfél évig.
AZ azt fogja eredményezni, hogy százezerszámra kerülnek a családok csődhelyzetbe.
Csak, ismétlésként, itt az addihg 80-100 EUR-per hó gáz és villanyszámlám nekem, az itteni alapszolgáltatómnál 250EUR-ra emelkedett, míg a piaci ár 700 EUR /hótól indult, és 1700 EUR/ hónál ért véget.
És ez nem MINDKETTŐ volt, hanem a villany is külön meg a gáz is külön!
Nem tudom, te mennyit keresel, de az itteni, kb. 2500 EUR-os átlagfizetéshez mérve még egy 200-300 EUR havi többlet is nagyon magas kiadás.
GyMasa 2024.05.24. 21:04:35
" Az egész hozzászólásodat hitelteleníti h egy 30k-s autóból 10k a haszon, ha 2k, akkor már örülnek."
A-ha! És, akkor vajon miből adnak 20-30-40% kedvezményeket pl a Sixtnek?
Persze, ezt te, valami okos bölcsészként sokkal jobban tudod . mint én, aki 19 éve az autóiparban dolgozom...
" És az h itt olcsóbb a munkaerő? Ezt vmi revelációnak szánod?"
Baszki, le van írva egyértelműen, ne legyél már ilyen nyomorul!
Azért íírom, mert az autó eladási ára úgy van kalkulálva, minthy Hans szerelte volna össze havonta 5000EUR bruttó fizetésért, ehelyett Józsi szerelte össze bruttó 2000 EUR fizetésért.
Na, az a 3000 EUR (szorzva a sokezer emberrel, akik Hans-on és Józsin kívül benne vannak abban, hogy az az autó elkészüljön.) teszi ki azt a sok pénzt, ami Magyarország helyett Németországban realizálódik haszonként.
" Nélkülük 2500eur se lenne a melósnak."
EZ igaz, viszont ez nem azt jelenti, hogy akkor nekünk csak azért hasra kell esni, mert ők isehozzák a termelésüket!!!
Egy picit sem önzeetlenül teszik, hanem havi súlyos EUR milliókért.
" Érdekes h a saját érdekedben érvényesítetted a kapitalista szemléletet, de a munkáltatódnál már helyteleníted."
Bocs, de semmit nem "helytelenítettem"! EZ most a világ rendje, amit megpróbálok most neked elmagyarázni.
De vagy nem érted, vagy nagyon is jól érted az egészet, de akkor meg egy Stockholm szindrómás alak vagy...
" Pedig gályázhatnál magyar mérnöki fizuért is itthon."
Igen, igaz, de mégsem teszem. Neked is nyitva áll a lehetőság, hogy megtedd!
Az EU egyik alapelve az, hogy ott dolgozom, ahol akarok. Neked pedig ebbe semmi beleszólásod nics!
"Az meg h feri 2 év alatt csukta össze a gazdaságot, az nagyon ari, főleg így 14 év ner után, pláne h pont sikerült 2006-os szintre növelni a hiányt."
Látod, megint két oylan dologról beszélsz, aminek semmi köze egymáshoz!
Mondjuk a szocik emelték meg ötvenpár % ról 80% fölé.
Onnan kb 2020-ig valamelyest csöjjent, aztán az elvtársaid hazaáruló, vagy inkompetens döntései miatt (meg, az ideológiai alapon, amúgy minden szabállyal szembemenve visszatartott EU pénzek miatt is) megint elkezdett növekedni
" És a gyurcsányozás mindig is a nettó érvtelenség, nem az m1 előtt ülök, köszi. "
Már bocsi, de ez TÉNY, és nem "Gyurcsányozás"!
Ezt ti csak azért hajtogatjátok, mert tudatában vagytoik neki, hogy igaz, és ezzel próbáljátok a kognitív disszonanciátokat kompenzálni.
Pedig, pl. semmi baj nem lenne elismerni, hogy GYF a modernkori magyar történelem legszarabb ME-ke volt. Mert ez tény.
Gery87 2024.05.24. 21:13:25
Hülyeségeket beszélsz, és ellentmondasz magadnak is: múltkor még pont azt ecsetelted hogy "nem szoktál ok nélkül komcsizni" és hogy nem jó ha nácizzuk komcsizuk azt aki nem az!
alöksz róz 2024.05.24. 21:21:06
kinyomtatgatja a papírokat meg ilyenek.
Gery87 2024.05.24. 21:32:17
Thürmerékre már senki se emlékszik kb..
Gery87 2024.05.24. 21:32:56
Gyurcsány úgy szocdem mint öreganyám villamos.
alöksz róz 2024.05.24. 22:06:24
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.25. 07:49:16
Kommunistát kommunistának nevezni mióta komcsizás?
Wildhunt 2024.05.25. 12:46:18
Wildhunt 2024.05.25. 12:49:27
Gery87 2024.05.25. 20:33:06
Nem komcsit komcsizni mióta észszerű dolog?:)
Ne trollkodjál.
GyMasa 2024.05.25. 21:15:04
Hát, igen, a villanyautón lehet bukni, az tuti...
PL. az USA-ban a full villanyos FOrd F150-ek ott állnak hegyekben a dealereknél.
AZ eredeti áruk 27500 USD volt, de annyira nem kell senkinek, hogy állítólag 7500 USD-ért is ott rohadnak csak az udvaron.
(mondjuk, 7000-ért lehet, hogy én vennék egyet, de gyanűs, hogy soha nem lennék képes rá rendszámot tetetni itt)
Az autókereskedők már panaszkodnak Bidennek, hogy senkinek nem kell a villanyautó, és egy évnyi készelt áll mindegyikből az udvaraikon...
Itt egy érdekes összefoglaló az USA helyzetről:
www.youtube.com/watch?v=l44APlxNRqw
GyMasa 2024.05.25. 21:16:17
Meg itt egy másik érdekes riport ugyaninnen, ahol azt taglalják, hogy mennyire biztonságosak ezek az autók:
www.youtube.com/watch?v=hrz3jVxYEt0
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.26. 09:07:24
Pedig pofonegyszerű.
Támogatja a kapitalizmust = jobboldal.
Ellenzi a kapitalizmust = baloldal.
Ezen belül:
- korlátozni, reformálni akarja a kapitalizmust = szocialista, szocdem,
- likvidálni akarja a kapitalizmust = kommunista.
Tapi2021 2024.05.27. 13:35:32
Egy új, mondjuk 20 ezer EUR-s eladási árú autó, gyártási költsége, a gyártó kimutatása (könyvelése) szerint 19.900 EUR-ba kerül! :-)
Tapi2021 2024.05.27. 13:44:02
Értem én, hogy az a szocialista, aki nem szimpi, nem szocialista, csak aki éppen szimpi. Aztán vártok az IGAZIRA. Mindig.
"A Demokratikus Koalíció (röviden DK)[3] 2011-ben alakult szociálliberális,[4] Európa-párti[5] magyarországi párt. A Magyar Szocialista Pártból (MSZP) Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezetésével távozó politikusok, illetve az őket körülvevő szellemi holdudvar hozták létre. Magát nyugatos, polgári balközépként határozza meg.[6]"
...
"A pártot létrehozó politikusok önálló irányvonaluk megfogalmazását az MSZP egyik platformjaként kezdték, amit 2010. október 22-én hívott életre Gyurcsány Ferenc, aki elnöke is lett.[10] A platform megalakításával Gyurcsány célja az MSZP saját elképzelései szerinti átformálása volt, melynek lényege az lett volna, hogy a párt átalakul egy „Orbán-ellenes népfronttá”. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy nemcsak azokat várnák a pártba, aki egyetért a hagyományos szocialista-szociáldemokrata értékrendszerrel, hanem minden olyan elszánt politikust, aki szembenáll a Nemzeti Együttműködés Kormányával. "
Tapi2021 2024.05.27. 13:51:50
Ez egyrészt igen csak vitatható, másrészt - ahogy Zorrónak szoktam ajánlani, hogy ne ferdítsünk - UGYANAZT az időszakot kell összevetni a nem szoci, nyugati kapitalista országokéval! Vagyis pl. a szomszédos Ausztria munkásainak helyzetét, UGYANABBAN az időszakban.
Hol élt a munkás jobban?
Ezzel a bevett demagógiával egy időben közeli rokonom jött, hogy "bezzeg ő munkás-paraszt szülők gyereke, mehetett egyetemre.
A kérdésem hozzá: az osztrák, német, spanyol, olasz... munkás-parasz gyereke nem?
Egy ideje nem mondja.
Tapi2021 2024.05.27. 13:53:40
COCOM lista? Meg van?
Tapi2021 2024.05.27. 13:57:13
És Bidéék már dolgoznak is a terven, kit kellene megtámadni, hol kellene háborút csinálni ahhoz, hogy jobban fogyjon az amerikai villanyautó?! (Vagy legalább egyre jobban korlátozni a belsőégésűeket, hogy végképp kiszorítsák őket...)
ZorróAszter 2024.05.27. 16:19:13
" ahogy Zorrónak szoktam ajánlani, hogy ne ferdítsünk - UGYANAZT az időszakot kell összevetni a nem szoci, nyugati kapitalista országokéval! Vagyis pl. a szomszédos Ausztria munkásainak helyzetét, UGYANABBAN az időszakban.
Hol élt a munkás jobban?"
Ahogy én szoktam mondani, mások nem ilyen visszafogottak, és egyenesen Amerikát, Svájcot és hasonlókat szoktak Rákosin és Kádáron számonkérni.
Maga csak Ausztriát, mintha bizony Ausztria lett volna Magyarország gyarmata és nem fordítva.
Míg Magyarország még iparosítás előtti állapotban volt 1945-ben. A magyarok túlnyomó többsége 1945-ben még mezőgazdaságból élt.
Még csak egy töredéket üldözték fel a csendőrök a városi nyomortelepekre.
A történetnek Magyarország még az elején se járt 1945-ben, míg Anglia, Amerika és Ausztria is túl volt már rajta.
De az az iszonyatos nyomor ugyanebben a fázisban ma is titok.
Nem szeretik hallani a "szabad" országokban, mik voltak.
GyMasa 2024.05.27. 17:13:52
Igen, ennyibe kerülne, ha minden csavarját Hans rakja össze, Németországban, német alapanyagobül, német energiával.
Persze, akkor is érdekes, hogy hoyg tudja eladni a Sixtnek, meg az összes többi autókölcsönzőnek a 20 000 EUR-os autót majdnem féláron?
(mondjuk, Németországban ugye a 19%-os Mwst miatt a nettó ár egyből 16 000 EUR lenne.)
GyMasa 2024.05.27. 17:22:01
Igen, az a baj, hogy Bidenék mindent ERŐBŐL akarnak keresztülvinni!
Pont, mint anno Demszky volt.
Kitalálnak valamit, aztán, ha nem vevő rá a célközünség, akkor kötelezővé teszik, meg szépen hozzádrágítják az alternatívát.
Emlékeszem, egyszer volt valamelyik forumon vita arról, hogy a 2x annyiba kerülő de legalább sokkal kevesebbet tudó elektromos autók, "majd ugyanannyiba kerülnek, mint a benzinesek", akkor jobban veszik őket. És, akkor én ott megjegyeztem, hogy az lenne a kívánatos, ha a villanyautók olcsósodnának le a benzines szintre, és nem a benzineseket drágítják hozzá a villanyoshoz...
Aztán, csak igazam lett, mert nagyon úgy néz ki, hogy a benzinesek lesznek hozzádrágítva a villanyoshoz.
Végül pedig, ahogy látom, kezd összedőlni az egész elektromos autó hype, de szépen!
Főleg, hogy ugye a legújabb szabályozás, ami eddig keményvonalasan betiltott volna MINDEN belsőégésűá motoros újautó eladást, en bloc, ugye német nyomásra bekerült az a kitátel, hogy továbbra is lehessen olyan belsőégésű motoros autókat forgalmazni, amelyikek e-üzemanyagokkal működnek. Az meg gyakorlatilag azt jelenti, hogy marad minden, ahogy volt, hiszen az e-üzenmanyag az teljesen ugyanaz, mint a fosszilis.
Gery87 2024.05.27. 19:12:06
Megbeszéltük már ezt barátom.
Kár a gőzért, ezzel csak magadat égeted.
Állj le a nerednyik propagandával mert nem tesz jót a memóriádnak.
"Ezen belül:
- korlátozni, reformálni akarja a kapitalizmust = szocialista, szocdem,"
csak szocdem.
"- likvidálni akarja a kapitalizmust = kommunista."
vagy anarchista, szocialista...
Gery87 2024.05.27. 19:15:54
Mondani bármit lehet, érdekes hogy majd 20 éve ezzel a fasszal vagytok elfoglalva meg hogy "hazudott" és "mindig hazudik"...mer ő a "Gyúrcsááánny" már ha kérdez is hazudik....
De! - mivel épp kapóra jön - akkor hogyhogy nem elhiszed hogy szocdem:)
Mindenben hazudik, hazudott, csak ebben nem!?:D
Érdekes logikád van...
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.27. 19:22:47
Az anarchista nem feltétlenül ellenzi a magántulajdont.
A "szocialista" meg mást jelent.
Szóval komcsi vagy.
Gery87 2024.05.27. 20:38:48
Az anarchista a személyes tulajdont nem ellenzi, ami teljesen más.
A szocialista azt jelenti amit mondtam.
Szóval nem.
csak a kétbites narratívádban nincs másnak helye.
alöksz róz 2024.05.27. 22:35:17
Hol élt a munkás jobban?" - na de ott a munkás már előtte is sokkal jobban élt.
ez is mindig elfelejtődik.
és még kiegészítve a zorró hsz-ét, ha annyiből nem értetted volna: és azt a nagyobb jólétet a gyarmatukként pont mi termeltük meg nekik
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.28. 08:02:27
Az anarchizmussal az a gond, hogy annyi változata van, hpgy felesleges őket együtt említeni.
Esetünkben azonban nyilván nem a jobbos anarchizmus a releváns, mely szerint a rendőrsés, abíróság és a börtön se legyen állami.
Hanem a balosról, melyben minden kb. szövetkezeti tulajdonban van. Azaz NINCS magántulajdon.
ZorróAszter 2024.05.28. 13:21:07
"jobbos anarchizmus "
Ez a "jobbos anarchizmus " ez már megint a Szellemi Káoszbrigád agytrösztjének valamilyen csinálmánya.
Mikor nevezte magát ezek bármelyike is anarchistának?
Mi köze nekik eszmetörténetileg az anarchizmushoz.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.28. 15:41:24
Pedig van: anarcholiberalizmus, libertarianizmus.
Gery87 2024.05.28. 16:56:28
"Az anarchizmussal az a gond, hogy annyi változata van, hpgy felesleges őket együtt említeni."
Tökmindegy most ez a téma szempontjából!
megint feleslegesen rizsálsz.
Gery87 2024.05.28. 17:02:16
Nyilván a "klasszikus" értelemben vett anarchizmusra értettem.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.28. 19:51:23
Az magántulajdonellenes.
A kommunisták és az anarchisták nem emiatt váltak szét annak idején. Az anarchistáknak alapvetően a párt-koncepcióval és a proletárdiktatúrával volt bajuk, de nem a többi marxista elvvel.
ZorróAszter 2024.05.28. 20:00:27
"Pedig van: anarcholiberalizmus, libertarianizmus."
Nekem ez inkább tűnik a szokásos zűr-zavar keltésnek, mint egy elnevezési kényszer kényszermegoldásának.
"A kommunisták és az anarchisták nem emiatt váltak szét annak idején. Az anarchistáknak alapvetően a párt-koncepcióval és a proletárdiktatúrával volt bajuk, de nem a többi marxista elvvel."
Itt alapvető marxista elvek el nem fogadásáról van szó. Sőt szerintem alapvető gazdasági törvényszerűségek el nem fogadásáról.
Nem véletlen hogy mennyi csinált hívük van és volt. Mert nyilvánvaló hogy szélmalomharc a zsákutca végén. Vagyis a burzsujoknak nagyon kedves látvány.
Gery87 2024.05.29. 14:25:37
A pártállamisággal sokaknak van bajuk.
Pl a tanácskommunistáknak is.
De tulképp mi is a problémád?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.29. 14:29:35
Nekem semmi. 17 éves korom óta tudom, hogy a marxizmus minden alakja baromság.
Gery87 2024.05.29. 21:38:41
Mondjuk a demokratikus szocialisták jó része nem is marxista!
Ennyit erről.
ZorróAszter 2024.05.30. 20:59:00
@Gery87:
Ilyen kedélyes amikor két Marx-szakértő egymásra talál a világ zűrzavarában.
Még anekdotázhatnának is egy kicsit. Például:
"Emlékszel mikor Bell ezredes a Szabad Európán bemondta, hogy Marxnak szifilisze volt, és felcsinálta a cselédlányt?"
És hasonlókat.
:o)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.31. 05:33:03
S ez hogyan jött ki?
Elmondtam máskor is: 16 lvesen azt gondoltam, igaza lehet a marxizmusnak. Akkor is valami nem-szovjet típusú marxizmusban gondolkodtam.
S 17 évesen már rájöttem: tévedés az egész.
Mi köze ennek Marx személyes életéhez? Semmi.
ZorróAszter 2024.05.31. 08:20:51
Nem, ennek magához van köze.
Mikor sorra vette hogy kik fizetnek a legjobban, akkor teljesen nyilvánvaló volt, hogy ők fizetik a legkevesebbet.
Tehát szó sincs arról, hogy milyen belső ellentmondásokat fedezett fel a marxizmusban, hisz alapvető tévedéseket mondott.
Például a marxizmus nem tételes ateizmus. A marxizmus nem állítja, hogy nincs Isten.
Vagy például a marxizmus nem utcai lövöldözést ért forradalom alatt, hanem gyökeres társadalmi gazdasági változást, amit irányultsága alapján megkülönböztet az ellenforradalomtól.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.31. 08:37:39
A lényeg: a marxizmus nem működik.
ZorróAszter 2024.05.31. 12:13:39
"A lényeg: a marxizmus nem működik."
Legalábbis maguk lassan 200 év óta erről győzködnek. És hatalmas hazudozóhadseregeket tartanak fenn ennek sulykolására. És persze a többiére.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.31. 13:17:19
Minek győzködni, mikor nyilvánvaló?
ZorróAszter 2024.05.31. 21:41:38
"Minek győzködni, mikor nyilvánvaló?"
Hát ez az? Miért győzködnek folyamatosan több mint 100 év óta ha nyilvánvaló?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.06.01. 06:58:17
Senki se foglalkozik ezzel. A kommunista eszme ma már nem hat.
ZorróAszter 2024.06.01. 16:01:59
"Senki se foglalkozik ezzel. A kommunista eszme ma már nem hat."
Muhahaha!!! :o)
Nézze meg az antikommunista propagandafilm dömpinget az elmúlt 35 évben.
A folyamatos hazudozást. És amit még Schmidt Mariska is szégyellne kimondani, abból meg musicalt csinálnak.
Vagy strigulázza a seggnyalók narancsfarkait vagy fehérfarkait ameddig győzi.